2016. december 25., vasárnap

Nősüléshez sorakozó! (12)

Házsártos feleség
Tower Vilmos, aki a házasulandók iránti jóindulattól vezettetve osztotta meg könyvében (Kit vegyek el feleségül?) tapasztalatát a nyájas és érdeklődő olvasóval, úgy döntött, hogy nem áll meg a házasságnál. A nászutazásról való lebeszélés kísérletén túl olyan szabályokat gyűjtött össze könyve zárófejezeteiben, amelyeket tanácsos naponta, hetente vagy éppen havonta felfrissíteni. Nem ismertetjük valamennyit, de az érdekesebbeket mindenképpen.

"Otthonod és családod legyen az örök béke, türelem, erő, vigasz, kölcsönös megértés és támogatás temploma! Legyen a keresztek türelmes viselésének szent helye."

" A házaséletben úgy élj, hogy feleséged mindig felnézhessen rád. Úgy állhass előtte, mint az oltár. A boldog házasságnak egyik tartó oszlopa és biztosítéka a tisztelet."

"Légy feleségeddel jó, fínomlelkű, szeretettel teljes, de légy és maradj mindig az úr! Vagyis néha, ha szükség van rá, tudjál szigorú, kérlelhetetlenül következetes, hangos, erélyes is lenni. Sőt évenkint egyszer-kétszer tudjál öklöddel az asztalra is csapni. Sajnos, de igaz, hogy néha az ú. n. nagyon jó férjek mellett az asszonyok elromlanak, felülkerekednek, uralomravágyók lesznek, követelődzőkké, igényesekké, sőt zsarnokivá, szinte szadistákká válnak."

"Jellemtelen, semmirekellő férj az, aki a házon kívül mindenkivel kedves, udvarias, szeretetreméltó, készséges, ellenben otthon közömbös, száraz, udvariatlan, goromba, szeszélyes, durva, érzéketlen, figyelmetlen, zsörtölődő vagy éppen önző zsarnok."

"A nő nem kívánhatja, hogy a házasférfí évek múlva is maradjon meg a nyaló-faló, hízelgő, turbékoló vőlegénynek. De viszont az ellenkezője, a közömbösség, a bántó, hideg közöny se váljék úrrá a férjen."

És egy igen jellemző, helytálló megállapítás:

"Milyen szomorúan érdekes és jellemző tény: ha vasúton, vendéglőben, parkban egymás mellett ülő férfit és nőt látsz, rögtön megmondhatod, hogy házastársak-e vagy nem. Ha rendkívül kedvesek, figyelmesek, udvariasak egymással, szinte biztos, hogy nem házastársak. Ha közönyösek egymással szemben, az udvariasságot figyelmen kívül hagyják és látszik, hogy egymás mellett unatkoznak, nem nehéz kitalálni, hogy házastársak."

" A férj törekedjék alkalmazkodni feleségének ízléséhez, érzésvilágához, nézeteihez, szokásaihoz és jogos, komoly kívánságaihoz. Ne akarja az abszolút uralkodót játszani."

" Időnkint ismerjük el és dicsérjük feleségünk jó tulajdonságait, pl. házias voltát, hűségét, szerető gondoskodását, figyelmét, takarékosságát, igyekezetét, szorgalmát, kezefőztjét, itt-ott a szépségét, ruháját, ízlését is! A dicséret a béke és öröm olaja!"

"Mielőtt feleségedet korholnád, kérdezd magadtól, vájjon rosszakaratból követte-e el hibáját vagy emberi gyarlóságból, tévedésből, elnézésből, ügyetlenségből, feledékenységből. Sohase legyenek színészi ambícióid, vagyis ne rendezzél jeleneteket, legkevésbbé gyermekeid vagy háztartási alkalmazottaid előtt."

"A feleséget ne engedd henyélni. A jó, tisztességes, házias asszonynak mindig akad dogozni, rendezni, tisztítani, foltozni, javítani valója!  A nő elfoglaltságának hiánya egyik főoka a házasélet boldogsága megrendülésének."

" Vértezzük fel magunkat jóelőre arra az esetre, ha a feleség megbetegszik, megcsúnyul, ha az idő letörli a rózsákat arcáról és elfakítja búzaszín haját. A legmagasabb fokú jellemtelenség, alávaló, piszkos és súlyos bűn, ha a férj, amint a feleségének szépsége hervadni kezd, szerelmét, szeretetét, gyengédségét és figyelmességét is megvonja tőle. Még alábbvaló, jellemtelenebb szörnyűség, ha ilyenkor más, fiatalabb vagy szebb nő felé kacsingat és feleségétől elhidegülve vagy éppen elfordulva, más nővel kezd viszonyt."

A szerző a továbbiakban néhány apró tanácsot is igér, hamarosan megismerkedünk velük.

(Folytatjuk)

2016. december 20., kedd

Nősüléshez sorakozó! (11)

Tower Vilmos, aki a házasulandók iránti jóindulattól vezettetve osztotta meg könyvében (Kit vegyek el feleségül?) tapasztalatát a nyájas és érdeklődő olvasóval, úgy döntött, hogy nem áll meg a házasságnál. Hiszen ha már sikerrel összeboronált két szívet, akkor gondos tanácsai kísérjék el őket az esküvőn túlig is, az első megpróbáltatásokig. Amilyenekkel például a mézeshetek szolgálnak...

Első tanácsa mindjárt abban áll, hogy lebeszélné a fiatalokat a nászútról. Amennyiben akarnak, hát menjenek, de okosabb, ha otthon maradnak. Hogy miért?

"A házastársak éppen új életük kezdetén fogjanak hozzá fészküknek megépítéséhez és berendezéséhez. Már a kezdet kezdetén tanulják és szokják meg tisztelni, szeretni és értékelni otthonukat és ennek minden berendezési darabját.
Az sem tanácsos, hogy a házasfelek az otthontól távol, heteken át folyton egymás nyakán üljenek, minden okosabb dolog, teendő, gond és felelősség nélkül. Akárhány házaspár éppen már a nászút üres időtöltése közben unt egymásra egész életére."

Tower Vilmos erre is érhtető magyarázattal szolgál: "Az idegenben töltött mézeshetek bőséges alkalmat és ingert adnak a kölcsönös kedveskedések, becézgetések, bókok és udvariasságok túlzására. Pedig e téren a túlzás lélektani ok miatt nem éppen, kívánatos. Azért nem, mert ha ezek a kedveskedések, bókok és csókok idővel természetszerűen elmaradnak, ezt mindkét fél, de különösen az asszony, könnyen és gyakran a másik fél elhidegülésével, szerelmének megfogyatkozásával magyarázza. Következnek azután a szemrehányások, a féltékenységek, bosszankodások, gyanúsítások, helytelen elképzelések és csakhamar megkezdődik a házastársak között a valódi elhidegülés, sőt egymástól való elidegenülés."

A szerző kész felsorolni a nászutazás mindenféle kellemetlenségeit azért, hogy meggyőzze az oktondi fiatalokat - ne vállalkozzanak az illúzióromboló kalandra. Hiszen az utazás - ritka eseteket leszámítva - sose kényelmes, mindenféle egészségügyi gondokat okozhat, és különben is: "Egy híres orvostanár két körülménynek tulajdonítja azt a sajnálatos tényt, hogy az anyák első gyermekei oly gyakran idő előtt halnak el, betegesek vagy csenevészek. Az egyik (inkább az alsó néposztályokban) a lakodalomban mértéktelenül fogyasztott alkohol; a másik ok (éppen a jobbmódúaknál) a nászutazás és a vele egybekötött sok testi s lelki kedvezőtlen körülmény."

De a mézeshetek utazási fejezetén túl van más aggodalomra okot adó körülmény: gyakori a leendő férj nászéjszakán tanúsitott tapintatlansága, erőszakossága.

" Két megtörtént esetet közlünk okulásul és elrettentésül. Az egyik eset:
Két fiatal lélek kötött szent frigyet az oltárnál. Az esküvő után elutaztak egy nagyobb városba, ahol a szállodában szobát rendeltek. Alighogy beléptek a szobába, a férfi rászól az új hitvesére, de betűről-betűre e két szóval: „Vetkőzzél le!“ A nő nagyot néz e szokatlan és rögtönzött felszólításra. És szelíden mondja: ,,Van ennek más formája is.“ A férfi vadul megmarad követelése mellett. A nő pedig méltán sértve érzi magát e rögtöni, formátlan, gyengédtelen, szinte állati követeléstől és vonakodik. Erre a férje, mint egy megvadult bika, kijelenti, hogy ha azonnal nem teljesíti kívánságát, más nőről gondoskodik ... El is indul... A feleség reggel hazatáviratozik, hogy jöjjenek érte... A válóper pedig megindult az egyházi és világi bíróság előtt egyaránt.
A másik eset:
A fiatalok a lakodalmi vacsora után elbúcsúznak öveiktől és a vasútállomásra hajtanak, hogy idegen országokban töltsék az előre megálmodott édes mézesheteket. Fölszállnak a vonatra, mégpedig az előre megrendelt hálókocsiba. Lefeküsznek. Az új asszony már el kezd aludni, amikor a férje megjelenik nála és követeli férji jogát. A nő megretten e szent ténykedésnek ilyen helyen és körülmények között való követelésétől és józanságra inti, kérleli férjét. Ez megmarad követelése mellett, a nő továbbra is tiltakozik. Megkezdődik az első heves szóváltás. Másnap a nő kijelenti, hogy ily körülmények között nem vállalhatja a házaséletet, Következett a válási per ..."

És ezek még mondhatni, szerencsés esetek ...

(Folytatjuk)

2016. december 16., péntek

Nősüléshez sorakozó! (10)

A házasság szekere
Szerző  (Tower Vilmos: Kit vegyek el feleségül?) lelkes biztatása a nősülésre gyakorlati útmutató kivánt lenni a maga idejében. Azt nem tudni, hány házasság köttetett ezen tanácsok nyomán, amelyek minden jószándékuk ellenére ellentmondásosak és helyenként igazságtalanok a női nemmel szemben... A kézirat erénye, hogy benne minden váratlan helyzetre akad orvosság, igy arra is tanácsot kapunk, mihez kezdjünk, ha a házasssági jelölttől kosarat kapunk?

"Mégpedig nemcsak ideiglenesen, látszólagosan, valahogyan úgy, hogy érzelme megváltozását még remélni lehessen, hanem a leghatározottabban. Úgy, hogy minden reményünk és további fáradozásunk kilátástalannak látszik. Mi ilyenkor a teendőnk?!" Ez a fajta kulcskérdés, mint tudjuk, a Lenin ajkán is felhangzott, mikor a bolsevik párt forradalmi helyzetét elemezgette. Jó tudni, hogy egy-egy döntő ostrom előtt nem árt mindig feltenni magunknak. Tehát: a legkézenfekvőbb tanács, hogy hajtson fejet a sors (Isten akarata) előtt - ahogy az civilizált férfiemberhez illik. (Ez van - ezt kell szeretni...) A koldulás, a könyörgés, a mindenáron való meggyőzés eszköze nem férfihoz illő. 

"Szerelem dolgában akárhány nő megbocsátja a férfi részéről a lopást vagy rablást, de minden nő megveti azt, aki koldul" - igy a könyv. Hogy miért? Olvasd tovább: "Az akarata és hajlama ellenére férjezett nő a házasságban hideggé, fagyossá (frigiddé) válik. A nemi élet terén nemcsak nem érez férjével, hanem érzése könnyen áthangolódhatik undorrá, iszonyattá, ellenszevvé, sőt esetleg gyűlöletté. És beáll az a lehetetlennek hangzó lélektani eset, hogy a férj éppen közeledésével és kedveskedésével távolítja el magától hitvesét és a saját örömeivel ejt sebet annak lelkében és kedélyében. A nő szerepe csak fizikai marad, de soha lelki; csak a testét szolgáltatja ki, de lelke annál jobban bezárul... Arról a nőről tehát, akinek hozzádvaló vonzalmának teljes hiányáról meggyőződtél és akí ezt saját határozott szavával is megerősíti: mondj le végérvényesen. Ne szaladj olyan kocsi után, amely nem akar felvenni!"

Ez a "szekeres" mondás különösen okosnak (sőt: bölcsnek!) hangzik (bár közhely a javából), ezért ne szégyeljünk integetni az eltávolodni látszó szekér után. A világ szerencsére teli vanmindenféle nőnemű lénnyel, nyugodtan válogathat belőlük az ember, s a Fennvaló segitségével - na meg Tower Vilmos jótanácsait követve - hamarosan rábukkanhat egy újabb kinálkozó jelöltre, akivel - reméljük - szerencsésebben történnek a dolgok. És ha frigyre kerül(het) a sor, az esküvő utáni hetekre is van Tower Vilmosnak néhány tuti tippje. 
(Példának okáért a nászútról sem feledkezik meg - és ezzel máris felcsigázta az érdeklődésünket, igaz?)

Minderről a későbbiekben...

2016. december 10., szombat

Nősüléshez sorakozó! (9)

Szerző  (Tower Vilmos: Kit vegyek el feleségül?) lelkes biztatása a nősülésre gyakorlati útmutató kívánt lenni a maga idejében. Azt nem tudni, hány házasság köttetett ezen tanácsok nyomán, amelyek minden jószándékuk ellenére ellentmondásosak és helyenként igazságtalanok a női nemmel szemben... Előnyére válik, hogy a házasságra sarkalló tényezők között immár számon tartja a hölgyek szellemi színvonalát is, mint aminek hatása van a választásban - és a döntésben.

"A szellemi előnyök mindenesetre nagy értékek. De a feleségben csak akkor, ha a nőnek e szellemi fölényével párhuzamosak a kellő jellemtulajdonságok és főkép ha a nőnek szellemi fölénye nem múlja felül a kelleténél nagyobb
mértékben a férj szellemi színvonalát." (Ezt hívják manapság himsovinizmusnak - ez már a mi megjegyzésünk... De lássuk csak tovább:)

A szerző érveit amellett, hogy a nő szellemi szintje ne legyen magasabb a jövendőbelijétől, illetve ez utóbbi szellemi képességei ne maradjanak túlságosan lul a nőének) mindenesetre érdemes legalább meghallgatni: " Különben hamar kiütközhetik a feleségben a fölényesség érzete és éreztetése, az uralomvágy rejtett ösztöne, a parancsolás kívánsága és megfordulhat a férfi-nő viszonya: A nadrágot a nő viseli, a kormánypálcát ő kezeli, a férfi pedig a szolgáló vagy inas szerepét kénytelen vállalni. Tudni kell, hogy akadnak nők, akik bizonyos körülmények között zsarnokibbak tudnak lenni a házaséletben, mint a férfiak és ez a hajlam hamar kifejlődhetik a feleségben, ha férjével szemben valamely ponton nagyon is fölényben tudja és érzi magát."

Hogy ez mennyiben állja a helyét, arra gyakorló házasok tudnának válaszolni, ha magukba néznek és nagyon őszinték itéletükben. Mert férj-feleség ellenségeskedéssel is járó természetes hatalmi harcában legtöbbször mindketten adnak és kapnak sebeket, olyannyira, hogy végül már azt se tudja az ember, kinek a pártjára álljon.

Érdekes megfigyelés következik, gondolkozzunk el rajta:

"A háború tanúsága szerint a férfiak milliói napok alatt, minden zúgolódás nélkül képesek voltak hozzászokni a lövészárkok kezdetleges, piszkos odúihoz, míg akárhány nő képes inkább az öngyilkossághoz fordulni vagy idegbajba
menekülni, mintsem hosszabb időre lemondani a megszokott vagy erősen remélt jobb életről, kényelemről, pazarabb öltözködésről, hivalkodásról, nagyzolásról, úrhatnámságról és arról a lehetőségről, hogy barátnőin túltehessen vagy legalább velük versenyezhessen.
Lélektanilag roppant érdekes, hogy a legműveletlenebb nő is napok alatt hozzászokik a nagy vagyonhoz, jóléthez és fényűzéshez. Mindegyik természetesnek és magától értetődőnek tartja, hogy őt gazdag, előkelő, tudós férfi vegye nőül. Ellenben egyetemet végzett nő már vonakodik feleségül menni oly férfihoz, akiről úgy véli, hogy nálánál alacsonyabb rendű állásban van."

A szerző nem hallgatja el: azt sem tartja jónak, ha a nő szellemi színvonala túlságosan elmarad a férjéjétől. A fejezet természetes kompromisszummal zárul, amit szó szerint idézünk: "A legeszményíbb állapot az, ha a házastársak szellemi színvonala nagyjában hasonlít egymáshoz és kiegészíti egymást, de mégis úgy, hogy a kiemelkedőbb részt a férfi képviselje."

A következő folytatásban három alapvető jótanácsot ismertetünk a tuti siker érdekében.

(Folytatjuk)

2016. november 29., kedd

Nősüléshez sorakozó! (8)

Szerző  (Tower Vilmos: Kit vegyek el feleségül?) lelkes biztatása a nősülésre gyakorlati útmutató kívánt lenni a maga idejében. Azt nem tudni, hány házasság köttetett ezen tanácsok nyomán, amelyek minden jószándékuk ellenére ellentmondásosak és helyenként igazságtalanok a női nemmel szemben...  A könyv nagy próbatételnek tartja a vegyes házasságokat, amelyek inkább a vallási össze nem illésről és azok mérhetetlen, már-már áthidalhatatlan bonyodalmairól szólnak. Mivel ez a gond manapság már könnyen áthidalható, ugrunk a könyvben egyet és a házasságok anyagi gondjait vesszük szemügyre - az eddig idézett könyv mentén.

"Ismerek házaspárt, amelynek mindkét művelt, tanult fele nyomorultan, szegényen került össze, frigyük mégis nagyon boldog maradt. Sőt éppen az a körülmény, hogy mindegyik fél láthatóan, érezhetően és áldozatosan, a másik fél
helyzetét törekedett megkönnyíteni, csak jobban összefűzte őket és fokozta egymás megbecsülését, értékelését és szerelmét."

Ez a kezdet biztató, s mindjárt el is altatja a házasodni szándékozó éberségét. A helyzet nem ilyen egyszerű: bármekkora is a szerelem, az anyagiak hiánya, az idő teltével párhuzamosan, sajnos, megmérgezi a házasság hétköznapjait. A legjobb családban is! Ráadásul, ha jönnek a gyerekek, s az elöregedő szülők gondja is a házasulandókra hárul, szükség van az anyagi forrásokra.

"Mi tehát azt a tanácsot adjuk, hogy ne házasodjunk hozomány végett, de lehetőleg ne is hozomány nélkül. Mert a mai idők súlyos megélhetési gondjai és a kenyér után való hajsza nem mindig kedvez a családi békének, sőt néha erős kísértést is jelenthet mindkét fél számára. A mai időben a hozományt gyakran pótolja a „dolgozó vagy kereső nő“. Ilyenkor a házastársak az életszükségleteknek egyenlő teherviselői. De ezt eszményi életcélnak sehogy sem tekinthetjük. Ha valamelyes mód van rá, a feleség csak maradjon elsősorban háziasszony és anya."

Modern idők ide vagy oda, Tower mester elképzelését igazolta az idő: a nagy emancipáció még nagyobb kavarodáshoz vezetett a család életében, mint amennyi megoldást jelentett. Azt javasolja, hogy amennyiben anyagiak is szerepet játszanak egy házasságkötésben, akkor kössenek világos házassági szerződést. Amit aztán be is tartanak! Mert különben...

És jönnek az elrettentő példák. Egyet mi is hadd idézzünk a könyvből:

"Egy vidéki földbirtokosnak valóban nagy, mégpedig 2000 holdból álló, kitűnő földű birtoka volt. A család az apából, feleségéből és leányából állott. Mindhárman naponkint rendesen d. e. 10 órakor keltek fel. Mit is csináljanak egész nap — gondolták. Rendesen felkeresték valamelyik szomszéd földesúr ismerősüket. Itt jól ettek-ittak, délután visszaérkez-
tek. A nagy kirándulás álmossá tette őket, tehát lefeküdtek, felébredve megvacsoráztak és a helyi ismerősökkel játszó hosszú kártyázás után álomra hajtották fejüket. így ment ez csaknem napról-napra.
A szomszéd község új orvosának megtetszett a földbirtokos szép leánya, el is jegyezte. Orvostársai irigyelve üdvözölték a „kitűnő parti“ alkalmával. Az esküvő és lakodalom fejedelmi volt! A jegyespárt hatlovas hintó vitte a templomba.
A meghívott vendégek között a vármegye legelőkelőbb emberei vettek részt.
Ám mi történt? A fiatal orvos kitűnően értett a gyógyítás tudományához, de fogalma sem volt a telekkönyvről és még kevesebb fogalma volt a gazdálkodás módjáról és menetéről. Alig múltak el a mézeshetek, már híre járta, hogy a földbirtok nagyobbik fele már nem is az apósé, a többi is erősen inog. És míg a földbirtokosnak ú. n. „gazdája“ (oklevélnélküli gazdatisztje) közben erősen megtollasodott és földbirtokossá emelkedett, addig maga a földbirtokos már a következő évben csak kegyelemből lakhatta volt kúriájának egyik kis szobáját — megfelelő bér ellenében. Amikor később ezt a bért sem tudta fizetni, vejéhez ment, ahonnan azonban a folytonos szemrehányások, szidalmazásnak és állandó szégyenkezésnek áldozataként kétségbeesve az őrültek házába jutott. A költségeiket persze a megcsalódott vőnek kellett fizetnie!"

(Folytatjuk)

2016. november 19., szombat

Nősüléshez sorakozó! (7)

Szerző  (Tower Vilmos: Kit vegyek el feleségül?) lelkes biztatása a nősülésre gyakorlati útmutató kívánt lenni a maga idejében. Azt nem tudni, hány házasság köttetett ezen tanácsok nyomán, amelyek minden jószándékuk ellenére ellentmondásosak és helyenként igazságtalanok a női nemmel szemben... Miután a könyv rávilágít arra, hogy milyen nőket érdemes feleségül kiszemelni, megfordítja az érmét és azt kezdi taglalni, egy újabb fejezetben, hogy milyen nőket indokolt messzire kerülni a nősülni vágyó férfiaknak. De szerző arról sem feledkezik meg, hogy a szabályok mellett mindig vannak - szerencsére - kivételek is. Melyek ezek?

Veres Nándor fotója
(Amikor még szent a béke...)
Szerinte például az, hogy  egy feleségjelölt nemcsak modorában, de egy-két kijelentésében, szavában, levelében talán sokkal tartózkodóbb, rezerváltabb, sőt ridegebbnek látszik, mint az kedvünkre volna. Ez gyakran inkább jobb és kedvezőbb, mint kiábrándító jel!

Hasonlóképp ne ijesszen vissza minket a jelölttől a női önérzetnek túlérzékenysége. Ez inkább jó, kedvező jel szokott lenni. Az ilyen, nem személyi, hanem inkább női önérzetükre sokat tartó nőkből szoktak rendesen kikerülni a hűséges, kitartó, megbízható hitvesek.

Ne riasszon minket vissza, ha a jelöltet itt-ott kisebb hazugságon értük. Nem mintha a hazugság nem volna mindenkinél és mindenkor csúnya, megvetendő és elítélendő bűn és jellemhiba. De a nő, főkép a fiatalabbja, sokkal jobban hajlamosabb a hazugságra, füllentésre, elhallgatásokra, az igazság elrejtésére, mint a férfinem. (Tanulságos példa a könyvnől: Elinor Glyn, a világhírű angol írónőtől megkérdezte valaki: Mi az oka annak, hogy a női jellem legkiválóbb rajzolói majdnem mind férfiak. Elinor Glyn így válaszolt: „Mivel a nő semmiről sem tud igazat mondani.“ Természetes, ez roppant túlzás, de a hajlam megvan a legtöbb nőben. Gondoljunk csak a válaszára, ha életkorát kérdezzük vagy barátnője szépsége felől érdeklődünk nála. A nőnek sokszor bátorsága sincs megvallani az igazat.)

Az se baj, ha kiszemelt nőnk szeret táncolni, s alkalomadtán másokkal is járja. " Melyik nő nem szeret táncolni? Csak -a táncdüh visszataszító, a túlzás, amikor a nő azt a drága időt is tánccal akarja kitölteni, amelyet az otthon, a jó ízlés, az illem, a takarékosság, tartózkodás, józanság és óvatosság szükséges és hasznosabb teendőknek szán."

Az se világvége, ha a nőnk idegesebb a kelleténél - női tulajdonság, véli a szerző. (Csak nagyon ideges férfi ne vegyen el magasfokúan ideges nőt!) Hasonlóképpen nem igazán vészes a szeszélyesség sem (Sigrid Undset szerint: „Minden fiatalasszony szeszélyes.“). Ugyancsak természetes, ha a nő szeret öltözködni, de az se baj, ha ez nem áll mindig figyelmének a középpontjában. Csak a végletek nem jók egyik esetben sem!

Tower Vilmos becses intelmeinek e csokra ilyenformán végződik: 

" Ne zavarjon meg bennünket, ne gyengítse tetszésünket és ne ingassa meg elhatározásunkat, ha időközben más nőkben egy-egy olyan jó vagy jeles, nekünk imponáló tulajdonságot vagy erényt találunk, amelyet a jelöltünkben nem
fedeztünk fel. A világ egyetlen nőjében sem találhatjuk fel az összes jó tulajdonságokat. De mindegyikben vannak jó tulajdonságok, csak attól függ, hogy mily arányban és fokban.

...A jelöltben talált vagy felfedezett kisebb hibákat, hiányokat és gyarlóságokat soha ne nézzük nagyítóüveggel, hanem a helyes emberismeret józan valóságérzetével. Itt is áll az Úr Jézus intése: „Aki bűn nélkül vagyon, az vesse rá először a követ.“ (Jn. 8, 7.)

(Folytatjuk)

2016. november 15., kedd

Nősüléshez sorakozó! (6)

Szerző  (Tower Vilmos: Kit vegyek el feleségül?) lelkes biztatása a nősülésre gyakorlati útmutató kivánt lenni a maga idejében. Azt nem tudni, hány házasság köttetett ezen tanácsok nyomán, amelyek minden jószándékuk ellenére ellentmondásosak és helyenként igazságtalanok a női nemmel szemben... Miután a könyv rávilágit arra, hogy milyen nőket érdemes feleségül kiszemelni, megforditja az érmét és azt kezdi taglalni, egy újabb fejezetben, hogy milyen nőket indokolt messzire kerülni a nősülni vágyó férfiaknak.

Az első tilalomfa: " Óvakodjunk feleségül venni olyan nőt, aki teljesen hitetlen és vallástalan."
A második: figyeljük meg, hogyan viselkedik a kiszemelt jelölt saját szüleivel. "Ahogyan a leány a szüleit kezeli, úgy akar és fog Téged is kezelni. Ha szüleivel szemben követelődző, igényes, rátarti, veled is az lesz. Ha azt kívánja, hogy szülei mindenben az ő kívánságainak teljesítői, óhajainak fejbókoló végrehajtói legyenek és mindenben az ő ízléséhez alkalmazkodjanak, a nélkül, hogy ő is lehetőleg még nagyobb figyelemmel volna szülei kívánságaira, óhajaira és ízlésére: ugyanígy, sőt még hatványozottabb fokban lesz súlyos, kínos, bosszantó terhedre mint feleség. E veszély lehetőségére főkép akkor kell gondolni, ha a jelölt a szülők egyetlen gyermeke."
Harmadszor: jó lesz megfigyelni, meddig szeret aludni a leányzó. Ha későn kel és ideje nagy részét piperézésre, saját maga karbantartására fecsérli, akkor az intő jel lehet a férfi számára - hogy óvakodjon!
Nem hiányzik ehhez az elrettentő történet sem: " Egy rendkívül derék, becsületes, dolgos, de a gyermekneveléshez keveset értő nagykereskedőnek volt két gyönyörű szép leánya. A szülők agyondolgozták magukat, leányaik meg jó későn keltek, majd a kozmetikai intézetbe siettek, hazaérkezve, ebéd után ismét lepihentek, a délutánt vagy látogatással vagy szórakozással ütötték agyon és így ment ez éveken át. Egy szép napon az idősebbik leányba beleszeretett egy rendkívül jólelkű, szolíd felfogású, jellemes tanár. Feleségül is vette. A mézeshetek elmúltával a férfi meg akarta kezdeni a rendes,
boldognak képzelt, házias, otthonias, boldog életet, de mi történt? A tanár korán kelt, hiszen iskolájába kellett sietnie, a feleség pedig tovább henyélt. Ha a tanár délelőtt tíz vagy tizenegy órakor tért haza, a felesége vagy még az ágyban feküdt, vagy a „kozmetikai intézetben“ volt található. A délután jórésze is szépítgetéssel, ruhapróbálgatással, látogatásokkal, vendégfogadásokkal, könnyelmű szórakozásokkal és hasonlókkal telt el. A tanár egyideig tűrte ezt az állapotot, majd szép szóval és rábeszéléssel rá akarta nevelni feleségét, hogy legyen gondja a lakására, konyhájára, az étkezésre, bevásárlásra, s í. t., de hasztalan. Majd erélyesebben lépett fel, de szintén eredménytelenül. A következmény az volt, hogy a tanár fizetése nem bizonyult elégségesnek, a lakáson erősen meglátszott az elhanyagoltság, a poloskák befészkelték magukat, a cselédek gyakran váltakoztak, a ruhákba, bútorokba beleette magát a moly, egyszóval a tanár kezdte magát nem jól érezni a saját otthonában. Elkezdett járni a kávéházba, majd a vendéglőkbe, itt pedig megszokta az alkoholt...  A tanár kénytelen volt tanítványai szüleitől kölcsönt kérni, persze a visszaadás lehetősége nélkül. Az iskolából kikerült tanulók szülei feljelentették a tanárt a bíróságnál és a tanügyi hatóságnál. A tanárt nyugdíjazták, a lakás berendezését elárverezték, a tanár felesége megmérgezte magát, a tanár maga pedig úgy elzüllött, hogy élete vége felé a hordár szerepét vállalta, de így sem volt használható, mert ha pénzre tett szert, alkoholra pocsékolta el. Egy napon csont-bőr állapotban, összeesve találták az utcán. Mire bevitték a kórházba, meghalt!" Itt a vége, fuss el véle!
Negyedszer: ha egy hölgy már az első pillanattól kezdve túlontúl kedves velünk, az biztos, hogy ránk akarja sózni magát!
Ötödször: kerüljük a velünk ellentétes életfelfogású nőt!
Hatodszor: a mondén stilusú hölgyek se legyenek az eseteink, mert a házunk tája futni fog. "Az ilyen nőknél a szépség álarca alatt gyakran halálfej vicsorít felénk. Kelleme mérget rejt!"
Hetedszer: " Óvakodjunk a feltűnően kacér, csapodár, kíérezhetően buja (erotikus típusú) nőtől, akit gyakran látsz különböző fiúkkal vagy férfiakkal évődni..."
Nyolcadszor: kerüld azt, "aki csak fényért, ragyogásért, pompáért, mulatságért, szórakozásért, ünnepeltetésért lelkesedik és ilyenek után eped."
Kilencedszer: a rendetlenség, a tisztaság hiánya kizáró jellegű legyen választásodban!
Tizedszer: " Rossz jel, ha a feleség-jelölt nem csupán kedvelője, hanem szenvedélyes és szertelen rajongója a színháznak, mozinak vagy lóversenynek."
11. Hasonlóképpen a kártya, a dohányzás, az alkohol iránti szenvedély is figyelmeztető jelek.
12. Óvakodjunk a hisztérikáktól!!!!!
13. Továbbá: a sportoló nőktől, a bajnok tipusoktól!
14. "Rossz jel, ha a jelöltnek nincs egyetlen jó barátnője!"

Vannak, persze, az intő jelek alóli felmentő körülmények is. Ezekről később...

(Folytatjuk)

2016. október 20., csütörtök

Nősüléshez sorakozó! (5)

Szerző  (Tower Vilmos: Kit vegyek el feleségül?) lelkes biztatása a nősülésre gyakorlati útmutató kivánt lenni a maga idejében. Azt nem tudni, hány házasság köttetett ezen tanácsok nyomán, amelyek minden jószándékuk ellenére ellentmondásosak és helyenként igazságtalanok a női nemmel szemben... A könyv egy újabb fejezetében a szerző azt bizonygatja, mennyire szomorú, hogy derék, becsületes lányok maradnak pártában, mig számitó, ravasz, képmutató, kacér teremtmények könnyen oltár elé vezettetnek. Hogy miként? Lássuk a példákat...

A sorsdöntő pillantáson múlik?
"Roppantul elcsodálkoztam azon, irja Tower Vilmos nagy ravaszul, hogy a budapesti Központi Házassági Tanácsadónak egyik kiváló, okos és tapasztalt úrnője (tehát nő és nem férfi!) azt mondotta, hogy a házasfelek elválásának 90 (mondd, kilencven) százalékban az asszony az oka. És eszembe jutott, hogy még a világháború előtt ugyanezt mondotta nekem özv. Stenzel Ottóné, a badeni (Bécs mellett) „Quisisana“ nevű előkelő penzió tulajdonosnője, akit annakidején Baden legokosabb asszonyának tartottak.
E két megállapítást természetesen nem szabad úgy értelmezni, mintha a nők sokkal rosszabb házastársak lennének, mint a férfiak vagy hogy a jó házaséletre alkalmatlanabbak volnának. Szó sincs róla. Nem a nők alkalmatlanabbak a jó és boldog házaséletre, ellenben igenis a legtöbb férfi alkalmatlan arra, hogy alkalmas, megfelelő és hozzáillő nőt válasszon élettársul."

Szóval, értelmezés kérddése lenne az egész? A szerző megforditja a képletet és a férfiak vállára helyezi a felelősséget, eképpen: 

"Ha helyesnek vesszük a két idézett női tekintély említette 90 százalékos számot, úgy viszont a férfiakról is elmondhatjuk, hogy 90 százaléka oly nőt vesz el, akinek csupán a külseje, szépsége, termete, kelleme, varázsa, az ú. n. sex appeal-ja köti őt le. Oly nőkbe ütköznek és akadnak fenn, akik szinte vadásznak a hatásra és viselkedésükkel, modorukkal, ruházatukkal, kokettálásukkal, közeledésükkel, mesterkélt kedveskedésükkel, kozmetikus eszközökkel, erotikus trükkökkel, színleléssel, tettetéssel, hibáik elrejtésével szinte felkínálják magukat... "

Mi a mentség ilyenkor? Hogyan úszhatja meg az ember, hogy zsákbamacskát vásároljon?

"Az első, hogy ne siessük el az eljegyzést, mégkevésbbé a házasságkötést. Csak akkor kérjük meg a nő kezét, ha emberileg teljes meggyőződést szereztünk a jelölt összjelleméről...
 Az eszményi feleség legtöbbször azokból a leányokból kerül ki, akiket szinte fel kell fedezni, fel kell kutatni. Akik szemérmetesek, szinte félnek a férfi első közeledésétől. Akik csak hosszabb ismerkedés után melegednek fel és lesznek kedvesebbek, közlékenyebbek és bizalmasabbak. Akik még az utcán, bálokon, estélyeken sem tűnnek fel mással, mint (szépségükön és fiatalságukon kívül) legfeljebb szerénységükkel, tartózkodásukkal és óvatosságukkal...
A második óvó és biztosító mód, hogy elkerüljük a jövő csalódást: az érdeklődés és tájékozódás a jelölt felől — másoknál. A harmadik: a saját megfigyelésünk..."

Készítsünk tervet, képzeljük el magunknak a kiválasztott robotképét - mondanánk ma. Régebb nem így fogalmaztak, de ugyanígy gondolkoztak.

Tessék választani!
"1. Még mielőtt az adott jelölttel összekerülünk, ajánlatos elméletben elgondolnunk, milyen jelleműnek és tulajdonságúnak kell lennie annak a nőnek, akit én örökös társamnak, életem megosztójának, hitvesemnek, feleségemnek szánok...
2. Keressük a nőies nőt! Minél inkább fiús vagy férfias a nő, rendesen annál kevésbbé való feleségnek!
3. Olyan nőt keressünk, akinél nemcsak a testnek, hanem a lelkeknek kölcsönös vonzalma is érvényesül és akiben a magunk énjének a mását is nagyjában felfedezzük... (Baj, ha én költő vagyok és a jelölt utálja a költeményeket...)
4. Nagyon nézzünk arra, hogy aránk otthont szerető, házias, dolgos kezű és takarékos legyen. Erről alább még bővebben lesz szó. Igaz, hogy a nőnek e pontban említett erényeit néha nehezen tudjuk előre felismerni és megállapítani.
5. A jelölt legyen békés természetű és szerény,
6. Legyen tiszta, rendes, jóízlésű, de egyszerű.
7. Lehetőleg jókedélyű, de komoly felfogású, gyengéd és finom érzésű, tapintatos legyen.
8. Szüleit tisztelje, szeresse, testvéreivel jó viszonyban legyen."

Ha mindezeknek úgymond eleget tettünk s találtunk is megfelelő jelöltet, akkor jöhet a merész gondolat és a leánykérés pillanata. Addig viszont...

(Folytatjuk)

2016. október 7., péntek

Nősüléshez sorakozó! (4)

Szerző  (Tower Vilmos: Kit vegyek el feleségül?) lelkes biztatása a nősülésre gyakorlati útmutató kivánt lenni a maga idejében. Azt nem tudni, hány házasság köttetett ezen tanácsok nyomán, amelyek minden jószándékuk ellenére ellentmondásosak és helyenként igazságtalanok a női nemmel szemben...

"Ha egy házat akarunk venni, az első, ami szemünkbe ötlik és ami tetszésünket vagy nemtetszésünket kiváltja, a háznak a külseje, nagysága, alakja, mérete, stílusa, színe, tisztasága, fekvése, környezete.
A legtöbb épület, amely kívülről megnyeri tetszésünket, valószínűleg belül is értékes. De nem mindig!"

A szerző szerint ez a helyzet a nőkkel is. Kissé bizarr a hasonlat, de azért figyeljünk oda a tanácsaira. Hátha van benne valami... Példákat mond, hogy ne csak üres szavai hangzodjanak el. A példákat pedig mi is szeretjük, még ha nem is hiszünk bennü minden kritika nélkül.

* 1908 júl. Szászországban 1908-ban újra helyreállították a halálbüntetést. Ennek első áldozata nő volt: Bayer Margit, freiburgi előkelő polgármesternek ünnepelt szépségű leánya. Meggyilkolta vőlegényét, akivel a maga javára végrendeletet csináltatott s ezt még ezenfelül meg is hamisította. A gyilkosságot elvetemültén, aljas módon hajtotta végre. Vőlegényének azt mondta, hogy vásárfiát hozott neki, de úgy adja át, ha bekötni engedi a szemét. A bekötött szemű férfinak azt mondotta, hogy tátsa el a száját. Erre Bayer kisasszony a revolver csövét beledugta a férfi szájába és lelőtte. Később az is kitűnt, hogy a leány erkölcstelen életet élt."

Mme Bassarabo hullát csomagol (korabeli újságrajz)
* 1922 jún. Madame Bassarabo, párizsi asszony oly feltűnően szép nő volt, hogy első férje halála után sokan megkérték a kezét, ő Jaques Weiszmannak nyújtotta azt. 1918-ban fehér, kecses kezével félig megfojtotta férjét, de utána kibékült vele. De négy év múlva megölte férjét és össze-visszakötözött holttestét egy bőröndben akarta eltüntetni. Kitűnt, hogy a nő első férjét is meggyilkolta.

* 1925 febr. A budapesti büntetőtörvényszéken egy feltűnően szép, 18 éves leány volt a vádlott. A feljelentő egy budapesti vegyészeti gyár gazdag igazgatója volt, aki a következőket adta elő: Egy napon megismerkedtem a vádlottal.
Ritka szépsége oly hatással volt reám, hogy beleszerettem. Megkértem a kezét, de ő kijelentette, hogy nem lehet a feleségem, mert nincs semmije, annyira szegény. Mivel ezt nem tekintettem akadálynak, megtörtént a kézfogó. Menyasszonyomat meghívtam vacsorára egy csendes vendéglőbe, ő azonban a vacsora után bárba kívánkozott. Itt nagyon kért, hogy pezsgőt rendeljek. Az italtól elszunyókáltam. Egyszer csak észrevettem, hogy valaki kotorászik a zsebemben és kihúzza vagyont tartalmazó pénztárcámat és átnyújtja annak a férfinak, akivel menyasszonyom a bárban feltűnően társalgott ... és aki barátja volt . . .

Mme Bassarabo ezen a rendőrségi fotón már
nem mondható hétszépségnek
* 1925 ápr. A nagybecskereki bíróság elé került R. J. nevű csodaszép nő. Szépsége miatt egymásután háromszor talált férjet. Két férjét és három gyermekét gyilkolta meg, hogy könnyelmű életmódját zavartalanul folytathassa. Valószínű,
hogy harmadik férjét is ő küldte a másvilágra.

* 1926. Admondban Lindner János főkertészt B. nevű ragyogó szépségű leánya a közeli erdőbe csalta azzal, hogy ott anyja várja. Itt a bokrok között a leány vőlegénye lövéssel leterítette Lindnert. A leány, amikor látta, hogy apja
még él, odakiáltotta a gyilkosnak: „Puskatussal verd szét a fejét“, majd ő maga cipője sarkával többször fej berúgta édesatyját. Szerencsére Lindner később magához jött és hogy milyen jóságos apa volt, mutatja, hogy 1927-ben a loeben-i bírói tárgyaláson megbocsátott ördögi lelkű leányának...

* 1928. Meyler francia hadipilótát a felesége, akit Párizs egyik legszebb asszonyának tartottak, agyonlőtte férjét, éppen amikor a fürdőszobából a hálószobájába nyitott. Férje már élettelenül feküdt, amikor felesége harmadszor is belelőtt. A cseléd jelentette az esetet a rendőrségnek. Midőn a rendőrök megérkeztek, Meyler asszony néhány percet kért, hogy kípúderozhassa és kifesthesse magát.

A Bassarabo gyilkosság sokáig foglalkoztatta a közvéleményt

... Itt le is állunk a további idézetekkel, amelyekben a könyv amúgy bővelkedik, s amelyek azt szeretnék sugallni, hogy vigyázzunk a csodaszép nőkkel, mert nem egy esetben a ragyogó külső mögött gonosz lélek lakik. Mert hiszen a leendő élettárs jelleme legalább olyan fontos, mint a külbecs, amely egy idő után amúgy is hervadásnak indul.

(Folytatjuk)


2016. szeptember 25., vasárnap

Nősüléshez sorakozó (3)!

Szerző  (Tower Vilmos: Kit vegyek el feleségül?) lelkes biztatása a nősülésre gyakorlati útmutató kivánt lenni a maga idejében. Azt nem tudni, hány házasság köttetett ezen tanácsok nyomán, amelyek minden jószándékuk ellenére ellentmondásosak és helyenként igazságtalanok a női nemmel szemben...

A legszebb nők (?)

 Tower Vilmos állitja: "A belső szépség valahogyan a külsőben is meg szokott nyilvánulni. Más szóval a lélekben szépek többnyire testre is azok, de nem mindig egyúttal fordítva is. Minden tábornok katona, de nem minden katona tábornok. Hasonlókép az előkelő, tiszta erkölcsű, fennkölt lelkű, belső értékű nők legtöbbnyire bájos külsejűek is, de viszont a széparcú, remek termetű nők mindegyikéről ugyancsak nem lehet állítanunk, hogy lelkületük és belső értékük is mindig megfelel külső hatásuknak."
Ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor az emberek nem könnyen tévednének. Sajnos, a tévedések száma nagy. Mert...
"A történelem és a mindennapos tapasztalat is igazolja, hogy a nőnek feltűnő szépsége, belső lelki érték nélkül, még magára a nőre is mily veszélyt jelenthet. Önhitté, dölyfössé, elbizakodottá, elkapatottá, becsvágyóvá, igényessé, követelődzővé válhatik. Hiszen az utcán, társaságban, villamoson mindenki utána fordul. A fiatal férfiak áhítatosan megbámulják, de a gyermekek és öregek is önkénytelenül vonzódnak hozzá. Leánytársai irigylik, egyik-másik ifjút
pedig szinte megbolondít, amit a szép nő tudomásul is vesz, így azután a népszerűség és hódolat verőfénye könnyen megperzseli kedélyét, szerénységét, szelídséget, gyengédségét, finom érzését." 

Ha túl szép valaki...


A 17 éves Anna Feschenko édesanyja teljesen kiakadt, mikor megtudta, miért is utazott lánya Dubajba. A moszkvai szépségverseny díjazottja azt mondta, az utazás a verseny jutalma volt, de valójában azért szerződött le egy helyi escort ügynökséggel, hogy arab férfiaknak adja el szüzességét – nem kevesebb, mint 10 ezer fontért.
Csinyján tehát a szépség hajszolásával, vonhatjuk le a következtetést, s a szerző intő példaként a szépségkirálynők szomorú sorsát hozza fel, amikor a szépség túlzott kultusza tragédiákhoz vezetett. Példáiból mi csak az olvasói érdekesség mentén válogattunk, mint ahogy Tower Vilmos sem igért teljes példatárat.

"1927 aug. 17—18. Hazánk összes lapjai nagy címekkel közölték, hogy Sz. L., az akkori Színházi Élet rendezte szépségverseny első „pünkösdkirálynő“-je megmérgezte magát.

1928. Roy Ivette Elzát, a „Miss Amerikát“, vagyis az amerikai szépségverseny győztesét feleségül vette egy színész. A nő fokról-fokra süllyedt. A rendőrség ékszerlopáson érte. Egyébként kokainszenvedély rabjává vált.

1928. Gillespiel Saraht, szintén amerikai szépségverseny győztesét egy fiatalember vette feleségül. Házasságuk boldogtalan volt. Végül is elváltak, A nőnek „csalás“ miatt a bűnügyi hatóságokkal is kellemetlensége támadt.

1929. Maude Hall-ról, az angol szépségverseny győzteséről kiderült, hogy a londoni előkelő áruházak tulajdonosait és kiszolgálóit megtévesztve, százon felül rábizonyított lopásaiért több havi börtönre ítélték.

1929 aug. „Miss Mexikó“ agyonlőtte férjét, Vidal tábornokot, aki a mexikói hadsereg egyik legkiválóbb katonája volt.

Az 1929-es év osztrák szépségkirálynőjét felháborító viselkedése miatt Románia 1930-ban kizsuppolta a határon.

1930. Ismét Magyarországon a sor: A júl. 17—18-i lapok közölték a rendőri hírt, hogy azt a leányt, aki a Miss Hungária-választáson S. várost képviselte, sikkasztás miatt letartóztatták. Be ís csukták, de a büntetést fel kellett függeszteni, mert a leány (nem asszony!) áldott állapotban volt.

1931. A sor újra hazánkon van. A Budapesten rendezett „szépségkirálynő“ választással kapcsolatban a rendőrség sikeres fogást csinált. A szépségkirálynő-jelöltek között ugyanis felfedezték E. A.-t, egy nagystílű szélhámosnőt, akinek az volt a szórakozása, hogy előkelő urakat keresett fel és amikor ezek nem tartózkodtak otthon, a házbelieknek azt mondotta, hogy a házigazdának jó ismerőse és most pénzzavarban lévén, 10—50 pengő kölcsönöket kért, amelyeket „majd délután“ visszafizet.

1931. L. M. 18 éves leányt, akit Amszterdamban Miss Hollandiának választottak meg, Amszterdam város tanácsa kizárta az ottani intézetből.

1932. Ruth Judit 22 éves losangelesi leányt, szépségkirálynőt halálra ítélték, mert meggyilkolta két barátnőjét.

Az amerikai Arizona tartomány szépségversenyének győztesét feleségül vette egy gazdag orvos, de csakhamar kiábrándult belőle. Felesége féltékenykedni kezdett és meggyilkolta férje asszisztensnőjét és egy ápolónőt is. A bíróság halálra ítélte, de kegyelemből életfogytiglani fegyházra változtatták át az ítéletet.

A francia rendőrség köröző levelet adott ki M. L. 21 éves nő ellen, akit Nizzában szépségkirálynőnek választottak és el is ítélték „csalások, sikkasztások, lopások és címbitorlások egész sorozata“ miatt. (Roppantul furfangos csalásait részletesen ismertette a 8 Órai Újság 1932 július 22-i száma és a Nemzeti Újság 1932 augusztus 7-i száma.)

1934. Ismét hazánkba kell visszatérnünk. Miss Germaniát elvette egy P. K. nevű úr, de csakhamar elvált tőle. A felek a fentjelzett időben Magyarországon tartózkodtak, Csépay büntető járásbíró előtt a nő könnyű testi sértés címen emelt vádat a különváltan élő férje ellen, aki viszont azzal védekezett, hogy amikor felment felesége lakására, ez, anyósával együtt, neki esett és ő csupán védekezésre szorítkozott.

1934. J. Angéla angol szépségkirálynőnek Revelstone lord udvarolt, de később inkább óriási összeget fizetett, hogysem oltárhoz vezette volna a szépségkirálynőt.

„Miss Lengyelország“ férjhez ment, de még egy év sem telt el s férje válókeresetet adott be ellene azzal a panasszal, hogy harcos és atléta erejű felesége majd mindennap knockaut-olja.

H. Liddy, „Miss Amerika“ férjhez ment Smith Reynoldhoz, az amerikai dohánykirály fiához. Néhány hónapi házasság után a fiatal milliomost átlőtt fejjel, holtan találták dolgozószobájában. A gyanú a fiatalasszonyra irányult, akinek a tanúk szerint gyakran volt viharos összetűzése férjével.

G. L.-t megválasztották Ausztria szépségkirálynőjének, majd Amerikában Miss Universenek. A világszépség férjhez ment Spielmann Frigyes kereskedőhöz, a híres Szfinx-nyakkendők gyártójához. 1934-ben az osztrák hatóságok elfogató parancsot adtak ki az egykori szépségkirálynő ellen."

Mit értsünk mindebből?

Hát ezt: "ha a nő nagyon a vásárra viszi a bájait: legyen neked gyanús! Jó portékának nem kell kiabáló cégér..."
Vajon?...

(Folytatjuk)

2016. szeptember 20., kedd

Nősüléshez sorakozó! (2)

Székely Sándor. Páros
Szerzőnek  (Tower Vilmos: Kit vegyek el feleségül?) az első részben ismertetett lelkes biztatása a nősülésre, ahogy haladunk előre könyvében, máris megbicsaklik az egészségi állapoton, amely olykor lehet kizáró jellegű. De a bökkenők nem csak ebből állnak. Lássunk néhányat!

Kisebb fokú szívbaj nem akadály

"Általában ne vegyünk el feleségül leányt, ha a következő bajok egyikében szenved: gyengeelméjűség, tüdővész, veleszületett epilepszia, súlyos fejlődési rendellenesség, vitustánc (Hutington chorea), vérbaj (iues, bujakór, syphilis),
cukorbetegség.
Óvakodjunk feleségül venni azt a nőt, aki az alkohol, morfium, cocáin s hasonló mérgek rabja, aki spiritiszta, állandóan hipnotikus vagy spiritiszta médium.
A kisebb fokú szívbaj nem akadály, kivéve, ha e betegség súlyos szívbajra hajlamos családi baj következménye.

Az anyát keressük? Ismerős arcokat?

" Sok férfi olyan lelki vagy testi alkatú nőhöz vonzódik, amilyen alkatú az élő vagy elhunyt édesanyja, nagyanyja vagy nő-
testvére volt. Pl. X. Ferenc szép, jó, ügyes, okos, szóval ú. n. mintanőt vett feleségül. Ennek halála után magához vett egy csúnya, laza erkölcsű, buta, tehát teljesen értéktelen nőt. Kitűnt, hogy e nőnek arca, tekintete, még a betegsége is ugyanolyan volt, mint X. Ferenc elhunyt édesanyjáé.
Vonzalmunk néha még olyan nőre is irányulhat, aki valamiben hasonlít egy régebbi eszményképünkhöz, pl. egykori tanítónőkhöz, nevelőnőnkhöz, gyermeki játszópajtásunkhoz, távoli, de szeretett vagy nagyraértékelt nőrokonunkhoz."

Mikor száll el a szerelem?

A mézeshetek mámorfelhői eloszlanak, felszínes romantikája hétköznapivá fakul, a vágy elszáll, az érzékiség pedig, ha ezt nem irányítja és köti le az igazi szerelem, újabb, idegen, ismeretlen, változatosabb élvezetek után lohol.
Lelki harmónia, igazi, mélyebb szerelem, kölcsönös tisztelet, nagyrabecsülés és vallásos hiten alapuló hűség nélkül az illúzió elpárolog, a házastársak hamarosan egymásra eszmélnek.
Néha már az első átaludt éjtszaka után. Előtör a gyarló emberinek egymásra döbbenése. A házasságkötés előtt még elrejtett, elbujtatott hibák, jellemfogyatékosságok, véleménykülönbségek, nézeteltérések, mint a tüskék, előtörnek. Az eddig színlelt, tettetett, erőltetett jótulajdonságok fordított oldalukon, a visszájukon is mutatkoznak. Az illúziót követi a józanság, az érzéki hályogot a felismerés. A házastársakból csakhamar csupán együtt élő, együtt lakó, egymást megunó „felek“ lesznek.

Olykor segít az érdek is

Számos esetről tudunk, amikor férfi és nő szerelem és érzéki vágy nélkül kötött házasságot, közös életük később mégis mintaházassággá nemesbült. Pl. a férfi tisztán eszmei okból nősült, hogy árvává vált gyermekeinek alkalmas anya-helyettest szerezzen vagy elhunyt feleségének rokonát csupán sajnálkozásból vette el. Egy másik férfi értékes háziasszony, egy harmadik megfelelő üzlettárs után vágyott és a nő sem szerelemből nyújtotta kezét. Idővel e házastársak lelke mégis egymásba simult, a közös érdek szorosabbra fűzte őket egymáshoz. A kezdeti érdekszálak mögül a finomabb és gyengédebb érzések előtérbe jutottak és megsokszorozódtak.

Előnyben a szépség?

Természetes és magától értődő, hogy jövendőbelink személyében szabad, sőt előnyös, okos, célszerű, hasznos dolog a szépséget, kellemet, bájt feltételezni, keresni, igényelni és értékelni.
Az esetek túlnyomó részében a nő szépsége, arcvonása, termete, szava, szeme, mosolya, magatartása, kelleme, öltözete, szóval esztétikai külseje a jegyesi viszony felindítója, kiindulópontja, sarkallója, felerősítője. Lánc, amely a férfi szívét és vonzalmát a jövendőbelijéhez köti.
De sok házasulandó férfi, sőt talán a férfiak többsége nem is sejti, hogy a nőnek szépsége egyúttal nagy és komoly veszélyt is jelenthet a férfira, a házasság folytatására és boldogságára.

Rozsdásodó fegyverek

Ahol csak a szem választ, ott nincs tartós alap, mert a szem sajnos, idővel a legszebbet is megunja. Megunná akkor is, ha a feleség szépsége állandó volna, de persze az állandóság is hiányzik. A szépség hamar kopik! Az asszony csábító fegyverei egyre rozsdásodnak. Nem is szólva arról, hogy akárhány szépség nagyrészt nem is természetes, hanem mesterséges máz és kontár tákolmány. Ahogyan valaki mondotta: „A modern szépség gyakran nem más, mint egy kozmetikai úton előidézett optikai csalódás.“

(Folytatjuk)

2016. szeptember 19., hétfő

Nősüléshez sorakozó! (1)

Furcsa könyvet hozott elém a digitalizálás: Tower Vilmos Kit vegyek el feleségül? cimű munkája látatlanban is felhivta magára a figyelmet, annál is inkább, mert 3. kiadása 1943-ban jelent meg. Ezek szerint a műnek volt ám keletje, de hogy foganatja lett volna, az nem derül ki - a történelemből legalább is nem.

Hogy miért furcsa ez a könyv, arra hamar rájön az ember, amennyiben figyelmesen elmélyed benne. Ezt tesszük mi is, s a furcsaságokat eleve kiemeljük - anélkül, hogy kommentálnánk. Gondolom, 2016-ban vagyunk annyira felvilágosultak, hogy el tudjuk dönteni, mi az olvasottakban a helytálló, mi a túlzás és mennyi a - kabaré...

*

Fő az elhárítás

"A mai orvostudomány felismerte, hogy az emberi betegségek gyakoriságának csökkentését nem annyira gyógyszerekkel, vérsavókkal és műtőkéssel fogja elérni, mint inkább és elsősorban m e g e l ő z ő és e l h á r í t ó gyógymóddal.
Hasonlókép a boldogtalan és szerencsétlen házasságok számát is nem annyira utólagos kezeléssel, törvényekkel és birói ítéletekkel kell csökkenteni vagy gyógyítani, mint inkább és elsősorban megelőző, elhárító, tanító, felvilágosító, óvó útbaigazításokkal. Ez a jelen könyvnek is célja."

*

Vérontás vagy vérrontás?

Ha korod és sorod, egészséged és erszényed engedi, nősülj meg! Ezt kívánja tőled Isten: „Szaporodjatok és sokasodjatok.“" (Genezis1, 28.)
Nősülj meg! Ezt kívánja tőled a természet és a beléd oltott ösztön! Nősülj meg! Ezt kívánja az a csodálatos, megfoghatatlan és megfejthetetlen, de erőknél erősebb érzés, amelyet szerelemnek neveznek. Szerelmes csak egyetlen nőbe lehetsz. A szerelmes ember a szerelmesét nem egy napra, évre vagy évtizedre, hanem örökre, teljesen és szünet nélkül magáénak akarja tudni.
Nősülj meg! Ezt kívánja a haza java és érdeke! Az örökös agglegénység (ha ennek magad vagy az oka) hazafiatlanság, mert gyengíti a haza erejét, megfosztja a hont gazdagabb népesség lehetőségétől, De hazafiatlanság még azért is, sőt hazarontás, mert az agglegények legtöbbje terjeszti a nemi betegségeket és ezzel rontja a haza gyermekeinek drága vérét... Az országokat nem a vérontás szokta elpusztítani, hanem a vérrontás!
(...)
Nősülj meg! Ezt kívánja lelked örök sorsa is!
Mert vagy élj tisztán, szűziesen, nő érintése és saját magad megfertőzése nélkül vagy nősülj meg!
Ha szűzies tisztaságban tudsz élni, hagyján! De tedd kezedet szívedre! Így éltél? Így élsz? Tudsz és akarsz így élni?

*

Minden rossz forrása

A nőtlen férfiak nemi élete az a nyílt, evesedő, gennyedő, veszedelmesen fertőző és ragályos seb, amelyből a legkülönfélébb és legundokabb pondrók kelnek ki és sokasodnak el: ártatlan lelkek megrontása, békés házaséletek szétrobbantása, törvénytelen gyermekek, magzatelhajtások, gyermekgyilkosságok, házasságtörések, válóperek, szemérem elleni bűncselekmények, nemi erőszak, vérbaj, más nemi fertelmes betegségek, idegbajok, agylágyulás, őrültség, a prostitúció penészflórájának kiterjesztése, érvénytelen gyónások, áldozások és házasságok stb.

*

Ha nem banya az anya

Az anya természetéből, viselkedéséből, világnézetéből, felfogásából hasznos következtetést vonhatunk a leányára.
„Mint a birka követi a birkát, úgy megy a leány az anyja után“, mondják a keletiek.
Nagy és értékes ajánlólevél, ha a jelölt anyja vallásos, komoly, de jókedvű, szerény, józan, takarékos, dolgos. Jó jel, ha az anya korán szokott kelni, egyszerűen, de ízlésesen öltözködik, nem restéi maga is bevásárolni, főzni, sütni és a háztartás munkájából is kiveszi részét.

*

Keveredjünk vagy sem?

A fajvédelemmel és fajnemesítéssel foglalkozó szakférfiak egyrésze azt állítja, hogy bizonyos (pl. magyar) fajtának némely más fajtával való keveredése ajánlatos és kívánatos, némely más, főleg távoleső fajtával való keveredése pedig hátrányos.
De ezek az állítások még kidolgozatlanok. Nagyon is híján vannak oly bőséges megfigyeléseknek, statisztikai adatoknak és megállapításoknak, úgyhogy egyelőre még csak feltevésszerűek és adott esetekben a jelöltek alig is veszik azokat tekintetbe.

*

Szép vagy okos?

Eszünkbe jut Shaw Bernard esete. Ismeretes, hogy az öreg drámaíró éppen nem tartozik a férfi-szépségekhez. Egy alkalommal csodaszép nő maga ajánlotta fel magát menyasszonyul a költőnek, úgy okoskodva, hogy születendő gyermekük majd okos lesz, mint a költő és oly ragyogóan szép, mint az anyja. Shaw Bernard azonban, aki egyúttal jól tudta, hogy ész dolgában a csodaszép nő éppen ellentéte neki, e szavakkal utasította vissza a nő ajánlatát: „Az átöröklés tudománya még nem tud jövendölni és így lehetséges, hogy a tőlünk születendő gyermek az ön eszét és az én „szépségemet“ fogja örökölni,“

(Folytatjuk)

2016. szeptember 8., csütörtök

Nemere István: Egy trónörökös menekülése (6)

KI VOLT HEINRICH ALBERTALL?

Először lássuk, mit mondott erről ő maga.
A falubelieket persze izgatta, ki lehet a rejtélyes idegen, aki már élete nagyobbik felét vagy éppen a felét töltötte náluk. Mivel Albertall gyakorlatilag szinte semmit sem árult el erről, különféle híresztelések keltek lábra. A legelterjedtebb az volt, hogy Albertall valamelyik európai császárnak a fia, aki Észak-Afrikában vándorolt, és mikor Heinrich Albertall nevű kísérője ott meghalt, annak papírjaival élt tovább. Többen állították, hogy mielőtt Polonezköybe jött volna, Isztambulban tanított az osztrák iskolában. Azt is beszélték, katonai attasé volt a követségen. A faluban eléggé általános volt a meggyőződés, hogy párbajban megölte az osztrák császár jóbarátját, ezért „mint Habsburgnak” meg kellett halnia, de a barátai megmentették: viaszfigurát tettek a koporsójába, ő maga pedig Isztambulba menekült. A száz évet megért idősebb Biskupski „Rudolf" néven emlegette Albertallt, pedig – mint kiderült – sohasem hallott Mayerlingről és Rudolf főhercegről. De holtbiztosan állította: valahogy felmerült egyszer Albertall-lal kapcsolatban a Rudolf név, és attól kezdve ő magában csak így nevezte az osztrákot. Albertall gyakran értésükre adta,hogy ő bizony nem akárki volt azelőtt. Néhányszor azért – úgy tűnik – Albertall is elszólta magát. Tarthat-e magában egy ember ilyen nagy titkot évtizedeken keresztül?... Ma is él még Zofia Ryzy, aki süldőlány korában nagyon tetszett az öregedő Albertall-nak; a férfi rá akarta beszélni, jöjjön el hozzá a házába. Mivel a lány sohasem állt kötélnek, az utolsó ilyen négyszemközti beszélgetés során Albertall így fakadt ki: „Te nem akarsz eljönni hozzám, pedig én egy Habsburg vagyok!” Az a három helybeli férfi, aki élete különböző szakaszaiban együtt vadászott vele és más módon is közelebb került hozzá, állította: „Albertall Ferenc József császár fia, apja ismeri a titkát, de ő is a szavát adta”. Albertall otthonában volt néhány ezüstpohár is, egyes tanúk szerint FJ (Franz Joseph) monogrammal.
Jerzy S. Latka a hetvenes években a helyszínen is azt állapította meg, hogy a polonezköyiek – végeredményben egyszerű földművesek – semmit sem tudtak a mayerlingi tragédiáról, az Eseményről, így nem ennek híre „termékenyítette meg fantáziájukat". A távoli Európa hírei ide nagy késéssel vagy sehogyan sem jutottak el. Csak az tudott róluk, aki európai újságot fizetett elő, vagy kapcsolatban állt az isztambuli külföldi követségekkel – mint Albertall. Amit a falusiak Albertallról tudtak vagy tudni véltek, azt kizárólag az idegen férfi viselkedése és szavai alakították ki.
... A nagy események – világháború, stb – hírei azért eljutottak a török fővárostól nem túl messzire fekvő faluba is. Így például 1916-ban azért ők is tudomást szereztek Ferenc József haláláról. Másnap Albertall, aki – mint említettük – soha nem járt templomba, reggel hatkor elment a kis helyi katolikus templomba és misét fizetett Ferenc József lelkiüdvéért. A misén lévő asszonyok látták: sírt. És azt suttogta: „Az apám volt...”
Életében többször emlegette, hogy halála után a falu miatta lesz híres, a házából pedig biztosan múzeumot csinálnak majd... Az igazsághoz tartozik: a faluban azt is beszélték, hogy Albertall a császár törvénytelen fia volt.
A halálával nem értek véget a rejtélyek, ellenkezőleg: kiléte körül csak sűrűsödött a homály: Albertall halála után a falubeliek az isztambuli német konzulátushoz fordultak. Szerették volna megtudni, ki volt az a férfi, aki több mint negyven évig élt a falujukban. Kurta-furcsa választ kaptak: „A konzulátus tudja, ki volt, ennyi elég.”
Az említett százéves Biskupski gazda fia professzor lett és 1976-ban – 35 évvel Albertall halála után – ugyanezt a kérdést feltette az NSZK konzuljának, aki felkereste a falut. Éppen a temetőben, Albertall sírja előtt álltak. „Szóval önök a német konzulátuson rejtegetik Albertall titkait? Ki volt hát az az ember?” A konzul állítólag elkomorodott és egyetlen szóval sem válaszolt.
A török állampolgárságú, Polonezköyböl Ankarába elszármazott művelt lengyelek a háború után még két ízben – 1948-ban és 1956-ban – fordultak az osztrák és német követségek levéltáraihoz. A válasz minden esetben ugyanaz volt: „Idegen állampolgárnak nem szolgáltatunk ki adatokat”. Ugyanígy járt Hadidé Türegin, a lengyel falu történetét kutató asszony is.

RUDOLF VAGY NEM RUDOLF?

Most forgassunk vissza néhány lapot és lássuk, „Heinrich Albertall" törökországi tartózkodása, viselkedése és az ottani események mennyiben illenek Rudolfhoz – vagy máshoz?
Heinrich Albertall útlevelének tanúsága szerint 1858-ban született, vagyis ugyanabban az évben, mint Rudolf. Vannak, akik állítják, hogy az abban lévő adatok hamisak. Érdekes módon a bécsi állami levéltárban tudnak egy Heinrich Albertall nevű katonai szakíróról, aki a századfordulón török tárgyú katonai cikkeket küldözgetett az európai német nyelvű katonai szakfolyóiratoknak /Armeeblatt; Reichswehr; Danzers Armee-Zeitung; Internationalen Revue über die gesamten Armeen und Flotten, 1898, augusztus/. E cikkekben feltűnő, hogy a korabeli szokásokkal ellentétben a szerző soha nem közöl önmagáról semmilyen adatot, csupán egy szót: „katona". Ám ugyanakkor az is biztos, hogy az Osztrák–magyar Monarchiában ezt megelőzően egyetlen Heinrich Albertall nevű egyén sem szerzett katonatiszti vagy diplomáciai végzettséget...
Nem tudjuk, hol járhatott Rudolf 1889 februárja után körülbelül tíz évig. A kilencvenes évek végéig, amikor már feltehetően Isztambulban élt – alighanem a világban utazgatott. Ne felejtsük, Rudolf még mint Rudolf trónörökös is járta a világot, Európán és Törökországon kívül 1879-ben járt Észak-Afrikában, 1880-ban pedig Egyiptomban és a Szentföldön is.
„Úri tartással járt", és „hercegként öltözött". Hát igen, Rudolf mindig is adott külsejére. Bujkált-e? Biztosan. Sejtette, hogy érdeklődők, kíváncsiak, őrültek, esetleg kémek vagy bérgyilkosok is nyomába szegődhetnek, leleplezhetik titkát. Elbújt hát egy olyan országban, amely – bár Ázsiában volt – Európához tartozott, határos volt (a Balkánon) szeretett Ausztriájával, és az sem lehetett mellékes tényező, hogy Polonezköy falu aránylag közel volt Isztambulhoz, ahonnan rendszeresen kapott pénzt, és ha úgy akarta, híreket is. Ráadásul nem kellett igen eltérő gondolkodású és szokású ázsiaiak között élnie; szinte ideális volt számára, hogy talált itt egy európaiak lakta eldugott kis falut, amelynek lakói nem voltak túlságosan műveltek, sem ellenségesek, ráadásul – valamikor évtizedekkel korábban – a nyelvüket is tanulta.
Emlékezzünk arra is, főhercegként Rudolf már járt Törökországban, sőt éppen itt, az Alemdag-hegység vidékén vendéglátói nagy vadászatot rendeztek neki!... Nem csoda, hogy visszavágyott ide. Bujkált, említettem az imént. Ha idegenektől félünk, rejtőzködni nincs jobb hely (akkoriban biztosan nem volt), mint egy falu, ahol az emberek állandóan figyelik egymás életét, mindenki ismer mindenkit, a felbukkanó idegen pedig azonnal szembetűnik és minden mozdulatáról tudomást szereznek. Ha pedig a bujkáló ráadásul bevezeti és könyörtelenül betartja azt a szokást, hogy még az ismerősök is csak előzetes bejelentés alapján járulhatnak elébe – ismeretlenekről nem is szólva! – és ha valami gyanúsat tapasztal, akár hetekre is házába zárkózik – hát igen, így el lehet rejtőzni a világ szeme elől. így a bujkáló jól vigyázhat életére is. Ez a szempont, és Rudolf „előző életéből" magával hozott „főúri allűrjei" (pl. a kézfogás mellőzése) mind „Heinrich Albertall" előkelő származása mellett szólnak.
A vadászat már különösen Habsburg-ivadékra vall. A Habsburgok mind nagy vadászok voltak, életük folyamán tízezrével ejtették el a vadakat. Minden származására tett célzás („majd megtudjátok, ki voltam", stb.) is ezt látszik bizonyítani. Fegyvergyűjteményük is csak tehetős embereknek volt akkoriban. Lehet, erre hatással volt az is, hogy Rudolf már ilyen környezetben nőtt fel? Hofburgbeli lakosztályában sok fegyver és keleti tárgy volt, és – ez pszichológiai szempontból szintén áttételes bizonyítékként fogható fel! – Rudolf már gyermekkorától vonzódott Törökországhoz! A lakosztályában volt egy külön török szoba is, amelyet szerfölött kedvelt...
Nem tudjuk, ki lehetett az a bizonyos „unokahúg", Seebert kisasszony. Nagyon merész feltételezéssel azt is gondolhatnánk: talán Rudolf lánya, Erzsébet? (1883-ban született és többször is férjhez ment; 1902-ben egy Windischgraetz herceghez, akitől 1924-ben elvált. Lehet, valamikor az I. világháború előtt a beavatottak közölték vele az igazságot apjával kapcsolatban, és így – körülbelül 30 évesen – járhatott apjánál...?)
Az a tény, hogy sokat írt, megerősíteni látszik feltevésünket. Hisz tudjuk, Rudolf is dédelgetett irodalmi ambíciókat, állítólag nem is akármilyen színvonalon írt. Az is érthető, ha az örök távollétre, „száműzetésre", rejtőzködésre kényszerített embernek valamilyen módon kompenzálnia kellett az elveszített nagyságot. Szeretett volna valahogyan kitűnni (Nobel-díj), kezdetben talán megmutatni apjának, hogy mégis vitte valamire. Tudjuk, Rudolfnak mindig is kisebbségi érzése volt Ferenc Józseffel szemben. Az a könyve pedig, amelyet oly fontosnak tartott („A befejezetlen élet") nem önéletrajzi-önvédelmi mű volt-e?
Osztrák útlevele – bár hamis nevet tartalmazott – és egész viselkedése kétségtelenné teszi osztrák voltát.

EGY FOTÓ

A történethez tartozik az is, hogy fennmaradt Heinrich Albertall egy fényképe!
1939 szeptemberében a lengyel falut felkereste egy török újságíró. Selim Cavid a világháború kitöréséről akart írni. Miután Hitler megtámadta Lengyelországot, úgy vélte, érdemes lapja, a Yeni Mecmua olvasóit megismertetni a törökországi lengyel „kolónia" életével. Polonezköyben értesült a „furcsa osztrák úrról" és fotóriportere társaságában felkereste az idegen házát. Albertall kapuján sokáig dörömböltek, míg végre az öreg megjelent, de csak azért, hogy a kerítés fölött kihajolva közölje: nem fogad senkit. (Hisz nem voltak „bejelentve"...) Ezt a pillanatot használta ki a fotós és kapásból – hogy úgy mondjam, csípőből lőtt! – elkészítette a rejtélyes idegen egyetlen fényképét, ami aztán az újságban meg is jelent /Yeni Mecmua, 1939, 24. szám: „Polonee köyünde bir gün."/.
Nos, amikor a fényképet először pillantottam meg (Heinrich Albertallnak csak a feje látszik a kerítés fölött, arca borostás, kis kerek sapkát visel, az európai öltözetű, divatos kalapot viselő török újságíróra néz) azonnal szemembe ötlött hasonlósága... Ferenc József öregkori arcképéhez! Ha a két fotót egymás mellé tesszük, szembeötlő a nagyfokú hasonlóság. A hozzáértők szerint a két arc ugyanazt az antropológiai típust képviseli.

KI VOLT HÁT ALBERTALL?

Az 1. számú feltételezés tehát az, hogy Rudolf trónörökös volt, aki a bécsi felsőbb körök és néhány barátja tudtával és hathatós segítségével tette, amit tett. Ezt – ha csak közvetetten is – bizonyítják a következők:
– Az Eseményt követő hivatalos kapkodás, többféle „magyarázat"
– A viaszkoponya elkészíttetése
– A családtagok viselkedése
– Az, hogy „Heinrich Albertall" éppen Törökországnak azon a vidékén bukkan fel, ahol régebben egyszer már Rudolfként járt
– Viselkedése, szokásai Polonezköyben
– Elszólása Ferenc József halálakor
– Az a tény, hogy előbb az Osztrák–magyar Monarchia követsége, később egy ismeretlen, de feltehetően továbbra is osztrák forrás látta el rendszeres havi jövedelemmel
– A fennmaradt fénykép hasonlósága Ferenc József arcmásához.

2. számú feltevés: lehetett az idegen... Johann Orth, vagyis János Szalvátor is! Mert hisz vannak erre utaló jelek is. János Szalvátor, mint tudjuk, belekeveredett a Rudolf halála (vagy „halála") körüli zavaros ügyekbe, sőt az azt megelőző összeesküvésbe is, majd a mayerlingi Esemény után hat hónappal tengerre szállt és elhagyta Európát. Senki sem tudta biztosan, mi történt vele később. Lehet, hogy nem tartózkodott hajóján akkor, amikor az katasztrófa áldozata lett, és lehet, hogy ő költözött később Polonezköybe? Ez megmagyarázná, miért beszélt olyan gyengén lengyelül – János Szalvátor ugyanis sohasem tanulta ezt a nyelvet. A többi tulajdonsága sajnos nagyon is hasonlított Rudolf tulajdonságaihoz és adottságaihoz (pl. ő is írt). Bizony, ö is lehetett a polonezköyi remete. Nem illik a képbe a Ferenc József halálakor tett kijelentése, hisz ő nem a császár, hanem Lipót toszkánai nagyherceg fia volt. De egyesek úgy magyarázzák, a Habsburgok kiterjedt famíliája az osztrák császárt tartotta „apjának", azt családfőként tisztelték.
Johann Orth felé mutat még egy nyom. Századunk ötvenes éveiben az uppsalai (Svédország) levéltárban előásták Johannes Axel Kolmodinnak, az egykori isztambuli svéd követség tanácsosának és tolmácsának levelezését. Ebből kiderül, hogy 1923-ban C. Einer af Wirsen svéd követ kétszer is említést tett Heinrich Albertallról, mindkét esetben azt állítva, hogy az az ember Johann Orth – János Szalvátor... Wirsen nagykövetként többször vadászott Polonezköy környékén, azonfelül katonatiszt is volt, minden jel arra mutat, hogy tudott Albertallról (például isztambuli diplomáciai körökből, gondoljunk csak az osztrák, a holland vagy a német követségnek Albertallal fenntartott kapcsolataira!). Nyilván oka volt arra, hogy ezt állítsa.

3. Harmadik változatként felhozhatjuk azt, amire már céloztunk: hogy Albertall sem Rudolf, sem Szalvátor – hanem Ferenc József egy törvénytelen fia lett volna? Az Albertallnál látott és az 1. számú változatunkban Rudolfnak tuljadonított, hozzá illő viselkedése és az események akkor is egyeznének, ám van egy bökkenő. Heinrich Albertall korából ítélve, e férfinak szintén valamikor az 1850-es végén, a 60-as évek elején kellett születnie. Márpedig Ferenc József szerelemből nősült (anyja, a rettegett Zsófia akarata ellenére) és aligha csalta meg új, fiatal feleségét. Sem akkor, sem később, egyetlen kutató sem bukkant soha nyomára egyetlen házasságon kívüli kapcsolatának ezekben az években – pedig hát igen buzgón vájkáltak a császár magánéletében is. (A Schratt Katalinnal fennálló viszonyra jóval később került sor.)

4. A negyedik lehetséges verzió: Albertall egy kissé kótyagos osztrák úr volt, talán nem túl gazdag és nem is arisztokrata származású, akinek valami folt volt a múltjában (vérfertőzés, kolosszális kártyaadósság, gyilkosság... a lista igen hosszú lehet!) és családja jobbnak látta, ha eltűnik Európából. Pénzt küldözgettek utána és örültek, hogy soha többé nem látták, ö pedig a magány hatására egyre különcebb, egyre furább lett, tetszett neki a felvállalt „rejtélyes múltú", egykor jobb napokat látott valaki szerepe...?

Minél tovább gondolkodunk a dolgon, annál több kérdőjelre akadunk. Csak egy biztos: Ázsia Európa felőli szélén 1941-ig élt egy férfi, akit földrészünkön alighanem rég halottnak hittek már. Megérte az első világháborút, a Monarchia szétesését, az Osztrák Köztársaság létrejöttét, a nagy gazdasági válságot, Hitler hatalomra jutását, sőt a második világháború első éveit is. A nagy változások közben ö csak őrizgette titkát, kései dicsőségről, hatalmas leleplezésről és szenzációról álmodozott. Ezekből semmi sem lett. Csak a titok maradt ránk, a rejtélyes, fájó kérdések: mi történt valójában? Mi lett Rudolffal, és ki volt az a másik férfi?


Forrás: Nemere István: Új titkok könyve. Magyar Eszperantó Szövetség, Budapest, 1987.