Nemere István: Egy trónörökös menekülése (6)

KI VOLT HEINRICH ALBERTALL?

Először lássuk, mit mondott erről ő maga.

A falubelieket persze izgatta, ki lehet a rejtélyes idegen, aki már élete nagyobbik felét vagy éppen a felét töltötte náluk. Mivel Albertall gyakorlatilag szinte semmit sem árult el erről, különféle híresztelések keltek lábra. A legelterjedtebb az volt, hogy Albertall valamelyik európai császárnak a fia, aki Észak-Afrikában vándorolt, és mikor Heinrich Albertall nevű kísérője ott meghalt, annak papírjaival élt tovább. Többen állították, hogy mielőtt Polonezköybe jött volna, Isztambulban tanított az osztrák iskolában. Azt is beszélték, katonai attasé volt a követségen. A faluban eléggé általános volt a meggyőződés, hogy párbajban megölte az osztrák császár jóbarátját, ezért „mint Habsburgnak” meg kellett halnia, de a barátai megmentették: viaszfigurát tettek a koporsójába, ő maga pedig Isztambulba menekült. A száz évet megért idősebb Biskupski „Rudolf" néven emlegette Albertallt, pedig – mint kiderült – sohasem hallott Mayerlingről és Rudolf főhercegről. De holtbiztosan állította: valahogy felmerült egyszer Albertall-lal kapcsolatban a Rudolf név, és attól kezdve ő magában csak így nevezte az osztrákot. Albertall gyakran értésükre adta,hogy ő bizony nem akárki volt azelőtt. Néhányszor azért – úgy tűnik – Albertall is elszólta magát. Tarthat-e magában egy ember ilyen nagy titkot évtizedeken keresztül?... Ma is él még Zofia Ryzy, aki süldőlány korában nagyon tetszett az öregedő Albertall-nak; a férfi rá akarta beszélni, jöjjön el hozzá a házába. Mivel a lány sohasem állt kötélnek, az utolsó ilyen négyszemközti beszélgetés során Albertall így fakadt ki: „Te nem akarsz eljönni hozzám, pedig én egy Habsburg vagyok!” Az a három helybeli férfi, aki élete különböző szakaszaiban együtt vadászott vele és más módon is közelebb került hozzá, állította: „Albertall Ferenc József császár fia, apja ismeri a titkát, de ő is a szavát adta”. Albertall otthonában volt néhány ezüstpohár is, egyes tanúk szerint FJ (Franz Joseph) monogrammal.

Jerzy S. Latka a hetvenes években a helyszínen is azt állapította meg, hogy a polonezköyiek – végeredményben egyszerű földművesek – semmit sem tudtak a mayerlingi tragédiáról, az Eseményről, így nem ennek híre „termékenyítette meg fantáziájukat". A távoli Európa hírei ide nagy késéssel vagy sehogyan sem jutottak el. Csak az tudott róluk, aki európai újságot fizetett elő, vagy kapcsolatban állt az isztambuli külföldi követségekkel – mint Albertall. Amit a falusiak Albertallról tudtak vagy tudni véltek, azt kizárólag az idegen férfi viselkedése és szavai alakították ki.

... A nagy események – világháború, stb – hírei azért eljutottak a török fővárostól nem túl messzire fekvő faluba is. Így például 1916-ban azért ők is tudomást szereztek Ferenc József haláláról. Másnap Albertall, aki – mint említettük – soha nem járt templomba, reggel hatkor elment a kis helyi katolikus templomba és misét fizetett Ferenc József lelkiüdvéért. A misén lévő asszonyok látták: sírt. És azt suttogta: „Az apám volt...”

Életében többször emlegette, hogy halála után a falu miatta lesz híres, a házából pedig biztosan múzeumot csinálnak majd... Az igazsághoz tartozik: a faluban azt is beszélték, hogy Albertall a császár törvénytelen fia volt.

A halálával nem értek véget a rejtélyek, ellenkezőleg: kiléte körül csak sűrűsödött a homály: Albertall halála után a falubeliek az isztambuli német konzulátushoz fordultak. Szerették volna megtudni, ki volt az a férfi, aki több mint negyven évig élt a falujukban. Kurta-furcsa választ kaptak: „A konzulátus tudja, ki volt, ennyi elég.”

Az említett százéves Biskupski gazda fia professzor lett és 1976-ban – 35 évvel Albertall halála után – ugyanezt a kérdést feltette az NSZK konzuljának, aki felkereste a falut. Éppen a temetőben, Albertall sírja előtt álltak. „Szóval önök a német konzulátuson rejtegetik Albertall titkait? Ki volt hát az az ember?” A konzul állítólag elkomorodott és egyetlen szóval sem válaszolt.

A török állampolgárságú, Polonezköyböl Ankarába elszármazott művelt lengyelek a háború után még két ízben – 1948-ban és 1956-ban – fordultak az osztrák és német követségek levéltáraihoz. A válasz minden esetben ugyanaz volt: „Idegen állampolgárnak nem szolgáltatunk ki adatokat”. Ugyanígy járt Hadidé Türegin, a lengyel falu történetét kutató asszony is.

RUDOLF VAGY NEM RUDOLF?

Most forgassunk vissza néhány lapot és lássuk, „Heinrich Albertall" törökországi tartózkodása, viselkedése és az ottani események mennyiben illenek Rudolfhoz – vagy máshoz?

Heinrich Albertall útlevelének tanúsága szerint 1858-ban született, vagyis ugyanabban az évben, mint Rudolf. Vannak, akik állítják, hogy az abban lévő adatok hamisak. Érdekes módon a bécsi állami levéltárban tudnak egy Heinrich Albertall nevű katonai szakíróról, aki a századfordulón török tárgyú katonai cikkeket küldözgetett az európai német nyelvű katonai szakfolyóiratoknak /Armeeblatt; Reichswehr; Danzers Armee-Zeitung; Internationalen Revue über die gesamten Armeen und Flotten, 1898, augusztus/. E cikkekben feltűnő, hogy a korabeli szokásokkal ellentétben a szerző soha nem közöl önmagáról semmilyen adatot, csupán egy szót: „katona". Ám ugyanakkor az is biztos, hogy az Osztrák–magyar Monarchiában ezt megelőzően egyetlen Heinrich Albertall nevű egyén sem szerzett katonatiszti vagy diplomáciai végzettséget...

Nem tudjuk, hol járhatott Rudolf 1889 februárja után körülbelül tíz évig. A kilencvenes évek végéig, amikor már feltehetően Isztambulban élt – alighanem a világban utazgatott. Ne felejtsük, Rudolf még mint Rudolf trónörökös is járta a világot, Európán és Törökországon kívül 1879-ben járt Észak-Afrikában, 1880-ban pedig Egyiptomban és a Szentföldön is.

„Úri tartással járt", és „hercegként öltözött". Hát igen, Rudolf mindig is adott külsejére. Bujkált-e? Biztosan. Sejtette, hogy érdeklődők, kíváncsiak, őrültek, esetleg kémek vagy bérgyilkosok is nyomába szegődhetnek, leleplezhetik titkát. Elbújt hát egy olyan országban, amely – bár Ázsiában volt – Európához tartozott, határos volt (a Balkánon) szeretett Ausztriájával, és az sem lehetett mellékes tényező, hogy Polonezköy falu aránylag közel volt Isztambulhoz, ahonnan rendszeresen kapott pénzt, és ha úgy akarta, híreket is. Ráadásul nem kellett igen eltérő gondolkodású és szokású ázsiaiak között élnie; szinte ideális volt számára, hogy talált itt egy európaiak lakta eldugott kis falut, amelynek lakói nem voltak túlságosan műveltek, sem ellenségesek, ráadásul – valamikor évtizedekkel korábban – a nyelvüket is tanulta.

Emlékezzünk arra is, főhercegként Rudolf már járt Törökországban, sőt éppen itt, az Alemdag-hegység vidékén vendéglátói nagy vadászatot rendeztek neki!... Nem csoda, hogy visszavágyott ide. Bujkált, említettem az imént. Ha idegenektől félünk, rejtőzködni nincs jobb hely (akkoriban biztosan nem volt), mint egy falu, ahol az emberek állandóan figyelik egymás életét, mindenki ismer mindenkit, a felbukkanó idegen pedig azonnal szembetűnik és minden mozdulatáról tudomást szereznek. Ha pedig a bujkáló ráadásul bevezeti és könyörtelenül betartja azt a szokást, hogy még az ismerősök is csak előzetes bejelentés alapján járulhatnak elébe – ismeretlenekről nem is szólva! – és ha valami gyanúsat tapasztal, akár hetekre is házába zárkózik – hát igen, így el lehet rejtőzni a világ szeme elől. így a bujkáló jól vigyázhat életére is. Ez a szempont, és Rudolf „előző életéből" magával hozott „főúri allűrjei" (pl. a kézfogás mellőzése) mind „Heinrich Albertall" előkelő származása mellett szólnak.

A vadászat már különösen Habsburg-ivadékra vall. A Habsburgok mind nagy vadászok voltak, életük folyamán tízezrével ejtették el a vadakat. Minden származására tett célzás („majd megtudjátok, ki voltam", stb.) is ezt látszik bizonyítani. Fegyvergyűjteményük is csak tehetős embereknek volt akkoriban. Lehet, erre hatással volt az is, hogy Rudolf már ilyen környezetben nőtt fel? Hofburgbeli lakosztályában sok fegyver és keleti tárgy volt, és – ez pszichológiai szempontból szintén áttételes bizonyítékként fogható fel! – Rudolf már gyermekkorától vonzódott Törökországhoz! A lakosztályában volt egy külön török szoba is, amelyet szerfölött kedvelt...

Nem tudjuk, ki lehetett az a bizonyos „unokahúg", Seebert kisasszony. Nagyon merész feltételezéssel azt is gondolhatnánk: talán Rudolf lánya, Erzsébet? (1883-ban született és többször is férjhez ment; 1902-ben egy Windischgraetz herceghez, akitől 1924-ben elvált. Lehet, valamikor az I. világháború előtt a beavatottak közölték vele az igazságot apjával kapcsolatban, és így – körülbelül 30 évesen – járhatott apjánál...?)

Az a tény, hogy sokat írt, megerősíteni látszik feltevésünket. Hisz tudjuk, Rudolf is dédelgetett irodalmi ambíciókat, állítólag nem is akármilyen színvonalon írt. Az is érthető, ha az örök távollétre, „száműzetésre", rejtőzködésre kényszerített embernek valamilyen módon kompenzálnia kellett az elveszített nagyságot. Szeretett volna valahogyan kitűnni (Nobel-díj), kezdetben talán megmutatni apjának, hogy mégis vitte valamire. Tudjuk, Rudolfnak mindig is kisebbségi érzése volt Ferenc Józseffel szemben. Az a könyve pedig, amelyet oly fontosnak tartott („A befejezetlen élet") nem önéletrajzi-önvédelmi mű volt-e?

Osztrák útlevele – bár hamis nevet tartalmazott – és egész viselkedése kétségtelenné teszi osztrák voltát.

EGY FOTÓ

A történethez tartozik az is, hogy fennmaradt Heinrich Albertall egy fényképe!

1939 szeptemberében a lengyel falut felkereste egy török újságíró. Selim Cavid a világháború kitöréséről akart írni. Miután Hitler megtámadta Lengyelországot, úgy vélte, érdemes lapja, a Yeni Mecmua olvasóit megismertetni a törökországi lengyel „kolónia" életével. Polonezköyben értesült a „furcsa osztrák úrról" és fotóriportere társaságában felkereste az idegen házát. Albertall kapuján sokáig dörömböltek, míg végre az öreg megjelent, de csak azért, hogy a kerítés fölött kihajolva közölje: nem fogad senkit. (Hisz nem voltak „bejelentve"...) Ezt a pillanatot használta ki a fotós és kapásból – hogy úgy mondjam, csípőből lőtt! – elkészítette a rejtélyes idegen egyetlen fényképét, ami aztán az újságban meg is jelent /Yeni Mecmua, 1939, 24. szám: „Polonee köyünde bir gün."/.

Nos, amikor a fényképet először pillantottam meg (Heinrich Albertallnak csak a feje látszik a kerítés fölött, arca borostás, kis kerek sapkát visel, az európai öltözetű, divatos kalapot viselő török újságíróra néz) azonnal szemembe ötlött hasonlósága... Ferenc József öregkori arcképéhez! Ha a két fotót egymás mellé tesszük, szembeötlő a nagyfokú hasonlóság. A hozzáértők szerint a két arc ugyanazt az antropológiai típust képviseli.

KI VOLT HÁT ALBERTALL?

Az 1. számú feltételezés tehát az, hogy Rudolf trónörökös volt, aki a bécsi felsőbb körök és néhány barátja tudtával és hathatós segítségével tette, amit tett. Ezt – ha csak közvetetten is – bizonyítják a következők:

– Az Eseményt követő hivatalos kapkodás, többféle „magyarázat"

– A viaszkoponya elkészíttetése

– A családtagok viselkedése

– Az, hogy „Heinrich Albertall" éppen Törökországnak azon a vidékén bukkan fel, ahol régebben egyszer már Rudolfként járt

– Viselkedése, szokásai Polonezköyben

– Elszólása Ferenc József halálakor

– Az a tény, hogy előbb az Osztrák–magyar Monarchia követsége, később egy ismeretlen, de feltehetően továbbra is osztrák forrás látta el rendszeres havi jövedelemmel

– A fennmaradt fénykép hasonlósága Ferenc József arcmásához.

2. számú feltevés: lehetett az idegen... Johann Orth, vagyis János Szalvátor is! Mert hisz vannak erre utaló jelek is. János Szalvátor, mint tudjuk, belekeveredett a Rudolf halála (vagy „halála") körüli zavaros ügyekbe, sőt az azt megelőző összeesküvésbe is, majd a mayerlingi Esemény után hat hónappal tengerre szállt és elhagyta Európát. Senki sem tudta biztosan, mi történt vele később. Lehet, hogy nem tartózkodott hajóján akkor, amikor az katasztrófa áldozata lett, és lehet, hogy ő költözött később Polonezköybe? Ez megmagyarázná, miért beszélt olyan gyengén lengyelül – János Szalvátor ugyanis sohasem tanulta ezt a nyelvet. A többi tulajdonsága sajnos nagyon is hasonlított Rudolf tulajdonságaihoz és adottságaihoz (pl. ő is írt). Bizony, ö is lehetett a polonezköyi remete. Nem illik a képbe a Ferenc József halálakor tett kijelentése, hisz ő nem a császár, hanem Lipót toszkánai nagyherceg fia volt. De egyesek úgy magyarázzák, a Habsburgok kiterjedt famíliája az osztrák császárt tartotta „apjának", azt családfőként tisztelték.

Johann Orth felé mutat még egy nyom. Századunk ötvenes éveiben az uppsalai (Svédország) levéltárban előásták Johannes Axel Kolmodinnak, az egykori isztambuli svéd követség tanácsosának és tolmácsának levelezését. Ebből kiderül, hogy 1923-ban C. Einer af Wirsen svéd követ kétszer is említést tett Heinrich Albertallról, mindkét esetben azt állítva, hogy az az ember Johann Orth – János Szalvátor... Wirsen nagykövetként többször vadászott Polonezköy környékén, azonfelül katonatiszt is volt, minden jel arra mutat, hogy tudott Albertallról (például isztambuli diplomáciai körökből, gondoljunk csak az osztrák, a holland vagy a német követségnek Albertallal fenntartott kapcsolataira!). Nyilván oka volt arra, hogy ezt állítsa.

3. Harmadik változatként felhozhatjuk azt, amire már céloztunk: hogy Albertall sem Rudolf, sem Szalvátor – hanem Ferenc József egy törvénytelen fia lett volna? Az Albertallnál látott és az 1. számú változatunkban Rudolfnak tuljadonított, hozzá illő viselkedése és az események akkor is egyeznének, ám van egy bökkenő. Heinrich Albertall korából ítélve, e férfinak szintén valamikor az 1850-es végén, a 60-as évek elején kellett születnie. Márpedig Ferenc József szerelemből nősült (anyja, a rettegett Zsófia akarata ellenére) és aligha csalta meg új, fiatal feleségét. Sem akkor, sem később, egyetlen kutató sem bukkant soha nyomára egyetlen házasságon kívüli kapcsolatának ezekben az években – pedig hát igen buzgón vájkáltak a császár magánéletében is. (A Schratt Katalinnal fennálló viszonyra jóval később került sor.)

4. A negyedik lehetséges verzió: Albertall egy kissé kótyagos osztrák úr volt, talán nem túl gazdag és nem is arisztokrata származású, akinek valami folt volt a múltjában (vérfertőzés, kolosszális kártyaadósság, gyilkosság... a lista igen hosszú lehet!) és családja jobbnak látta, ha eltűnik Európából. Pénzt küldözgettek utána és örültek, hogy soha többé nem látták, ö pedig a magány hatására egyre különcebb, egyre furább lett, tetszett neki a felvállalt „rejtélyes múltú", egykor jobb napokat látott valaki szerepe...?

Minél tovább gondolkodunk a dolgon, annál több kérdőjelre akadunk. Csak egy biztos: Ázsia Európa felőli szélén 1941-ig élt egy férfi, akit földrészünkön alighanem rég halottnak hittek már. Megérte az első világháborút, a Monarchia szétesését, az Osztrák Köztársaság létrejöttét, a nagy gazdasági válságot, Hitler hatalomra jutását, sőt a második világháború első éveit is. A nagy változások közben ö csak őrizgette titkát, kései dicsőségről, hatalmas leleplezésről és szenzációról álmodozott. Ezekből semmi sem lett. Csak a titok maradt ránk, a rejtélyes, fájó kérdések: mi történt valójában? Mi lett Rudolffal, és ki volt az a másik férfi?

Forrás: Nemere István: Új titkok könyve. Magyar Eszperantó Szövetség, Budapest, 1987.