2011. február 28., hétfő

200 regény a hagyatékban

Aki még nem olvasott semmit Georges Simenontól, az most gyorsan pótolja be!

Azt az írót, akit a szintén nagyformátumú kolléga, André Gide „ a XX. század Balzacjának” tartott, és a negyvenes évek derekán nem engedte, hogy Simenon felhagyjon életműve legmaradandóbb vonulatának, a Maigret-történetek folytatásával, nem csak illik megismerni, de érdemes is olvasni, mert istenadta mesélő tehetség. Bármilyen témához nyúl, szikár stílusa ellenére is szuggesztív hangulatteremtő ereje a polgári francia kis- és nagyvárosok mindennapjait, levegőjét idézi. Emblematikus alakja, a már-már látnoki logikával megáldott, szigorú, ám a bűnözőket is megértő és esendőségükkel együttérző Maigret rendőrfelügyelő tulajdonképpen inkább csak azért “született” 1931-ben, hogy a körülötte forgó történetek révén meghozza a szerzőnek az anyagi sikert, s íróként a kiadók üzleti világában hitelképes legyen. Mikor ezt elérte, gyorsan “nyugdíjba küldte” az olvasók által rajongásig kedvelt felügyelőjét - akit számos neves filmsztár (pl. Jean Gabin, Rupert Davies, Heinz Rühmann, Michel Simon) igen nagy örömmel és sikerrel alakított -, de a közvélemény nyomására kénytelen volt egy írói fogással ismét pályára állítani.

Személy szerint nem tudnám megmondani, hány Simenon művet olvastam életemben, annyi bizonyos, hogy amennyi a kezembe került, egyiket sem hagytam olvasatlan, sőt a televíziók műsorkínálatából is előszeretettel szeretem kiszúrni a Simenon-művek alapján készült filmeket. Persze, nem csupán Maigret viselt dolgai érdekelnek az író életművéből, hiszen a nem kevés ideig újságíróskodó Simenon komoly alkotásai ugyancsak hordozzák kiváló szépírói erényeit. Szinte lehetetlen kiemelten felsorolni néhány remekművét, hiszen a Wikipédia szerint “a XX. század egyik legtermékenyebb írója volt, naponta akár 60-80 oldalt is írt. Irodalomjegyzéke majd 200 regényt, több mint 150 novellát, néhány önéletrajzi művet, számos cikket és rengeteg ponyvaregényt tartalmaz, amiket több mint két tucat név alatt írt. Összesen körülbelül 1,4 milliárd példányt nyomtattak műveiből.”

A könyv, amit most kezembe vettem, a pozsonyi Kalligram kiadványa (Maigret karácsonya * Hét kis kereszt. 1995, Pozsony), s két, karácsonykor lejátszódó rendőri történetet tartalmaz, de csak az egyik főhőse Maigret, a másikban egy Lecoeur nevezetű, nőtlen rendőrtisztviselő nyomozói remeklésének drukkolhatunk, amelyet ugyanazzal a briliáns szerzői logikával keltett életre. Azért választottam éppen ezt olvasásra, mivel: 1. még nem olvastam őket, 2. először akkor jelentek meg magyar nyelven.

A Maigret karácsonya, amelyből egy jellemző részletet alább olvashatnak, egyszerű, szinte közönséges bűnügy felgöngyölítése - kivételes módon otthonról, ünnepi ellazulás közepette, amikor mindenki a pihenésre és a meghitt időtöltésre koncentrál. A kiválasztott részlet híven árulkodik arról, hogy milyen tekintélye van a népszerű felügyelőnek a lakosság körében, ugyanakkor hangsúlyozottabban megismerhetjük otthoni életvitelét, amely derűs élettársi harmóniában zajlik feleségével, még csak halvány jele sincs benne annak, hogy a történet szerzője a valóságban tulajdonképpen szenvedélyes megszállottja a szexualitásnak, felfokozott nemi érdeklődése - bevallása szerint - életében mintegy 10 ezer nővel hozta rövidebb-hosszabb kapcsolatba, így elképzelhetjük, hogy életét jobbára az íróasztal melletti és az ágyban töltött foglalatosságok mellett múlatta - másra nem igen maradhatott ideje -, olvasói megelégedésére. (B. bakter)


Kis videóösszeállítás a Maigret-filmek jeleneteiből és zenei szignáljából

Georges Simenon
MAIGRET KARÁCSONYA

4. fejezet

A történtek után jóval később, abban a fiókban, ahova Madame Maigret még a leghitványabb hányódó papírszeleteket is be szokta gyömöszölni, Maigret talált egy régi borítékot, melynek a hátán gépiesen összefoglalta ennek a napnak az eseményeit. Ezt nyilván csakis azért tette, mert valami feltűnt neki ebben a különös, majdnem elejétől végig a saját lakásából irányított nyomozásban, valami, amit a későbbiek folyamán is sokszor példaként emlegetett.
Mindazokkal ellentétben, amelyekhez volt alkalma hozzászokni, ennek az ügynek tulajdonképpen semmilyen kockázata vagy semmilyen igazi fordulata nem volt. Ez a fajta eshetőség nem érvényesült, ilyen alkalom egyáltalán nem is adódott. Tulajdonképpen minden szükséges értesülés a maga idejében, a lehető legegyszerűbb és legtermészetesebb módon jutott el hozzá.

Meghalt Annie...

Annie a Rocco és fivérei forgatása közben

Mármint Annie Girardot - a hatvanas-hetvenes évek francia filmjeinek egyik legnépszerűbb színésznője. Hosszú évek óta Alzheimer-kórban szenvedett, s a kór elleni küzdelem jelképévé vált, miután elvállalta, hogy szerepeljen Nicolas Beaulieu rendező Ainsi va la vie (Így múlik el az élet) című dokumentumfilmjében.

1931. október 25-én született Párizsban, a filmvásznon 1955-ben a Tizenhárman az asztalnál című filmmel mutatkozott be. Öt évvel később szerepelt a Rocco és fivérei című örökéletű remekműben. Utolsó nagy alakítása z sokat vitatott Zongoratanárnő-ben volt. Háromszoros César-díjas.

Férje Renato Salvatori olasz színész volt, akivel még a Rocco és fivérei forgatásán ismerkedett meg. Később különváltak, kapcsolatukból egy lány született.
Annie Girardot hommage - a már beteg színésznő, lányával
 (az emlékére készült rövid  videó indításához kattints e sorra)

2011. február 24., csütörtök

Megyek az utcán

Valahol, egy rádióadón, meghallottam a Cseh Tamás nevét. Az interneten az első szemembe ötlő dalának szövegét talicskáztam ide.


Ének: Csek Tamás, szöveg: Bereményi Géza
Videó indításához katt e szövegre!

Megyek az utcán lefelé,
nyitott kabátban hazafelé,
lehet úgy fél hét felé,
megyek a nincsből a van felé.

Cipőmben ott az üzenet,
az hajtja összes léptemet,
visznek szárnyas bokák,
minden lépésnél van tovább.

Jönnek a házak, oszlopok,
túlvagyok rajtuk, túl vagyok,
táncolok nincsből a van felé,
fél hétből megyek a hét felé.

Megyek az utcán lefelé,
viszem a nincset a van felé,
és minden hálám csak az övé,
aki ezt ígyen rendelé.

Dombos az én utcám,
csúcspontján túljutván
lejtmenet lendít meg,
szárnyasan lépkedjek.

És visszapillantva
nem látok én vissza,
mit kezdetben tettem meg,
csúcsvonal takarja.

Tovább az utcán lefelé,
jövet a nincsből a van felé,
veletek, házak, oszlopok,
veletek együtt úgy futok.

Megyek az úton lefelé,
2004 estefelé,
és ő még azt is jól rendelé,
hogy senki sem mondja, gyere bé.

2011. február 22., kedd

Csajkovszkij-egyveleg

Nagyszerű zenei emlékezés 10 percbe sűrítve arról, aki az utókor számára így maradt fenn, hogy:

Csajkovszkij



Dalol a természet

(A Kolozsvárott a két világháború között megjelenő Jóbarát c. katolikus ifjúsági folyóirat 1939-ben ifj. Xantus János kolozsvári természetjáró és földrajztanár több érdekes cikkét is közölte, majd különlenyomatban is forgalmazta. A füzetben, melynek egy példányát a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs részlegén őrzik, található a természetben fellelhető zeneiség érdekes, életközeli megvilágítása. / bakter b.)

*


A művészetek minden ágának ősforrása a természet. Eltávolodni a művészettől, hanyatlást jelent, s minden dekadenciába merült művészeti iránynak vissza kell térnie a természethez, hogy fölfrissüljön és új erőket nyerjen. A tudomány is a természetre támaszkodik, innen indul ki és ide tér vissza. A természetvizsgálót az erdő-mező ezernyi hangja önkénytelenül is rajongójává teszi és arra ösztönzi, hogy tudásának prizmáján keresztül reávilágítson a zeneművészet és a természet kapcsolataira. Az állatok sokszínű hangja, az erdők susogása, a patakzó víz trillái, a kaleidoszkópszerűen változó táj ezernyi hangulatot jelentenek egy művész számára.

Lehet, hogy ez az élmény arra ösztönzi a zeneszerzőt, hogy a természetet szinte naturalisztikus hűséggel utánozza. S közelebbről meghatározott lelki élményt vagy eseményt igyekezzék hangokkal kifejezni, azaz programzenét adjon. Máskor azonban csak a hangok által keltett hangulatot igyekszik kifejezni, s ekkor zenéjét abszolútnak nevezzük.

A programzenét sokan alacsonyabbrendűnek tartják, s csak újabban adják meg neki az őt megillető helyet.

„Kezdetben vala a ritmus", mondja Bülow.

A hasonlóságok szabályos ismétlődése ez. A kovács az üllőt ritmikusan üti, miközben a forró vasat kalapálja s élvez közben. „A falusi kovácsok mind-mind nagy fantáziájú, álmodó emberek — költők", állapítja meg róluk egy fiatal író. A legreálisabb, legprózaibb foglalkozásukat zenévé, művészetté alakítja át a ritmus.

Á természet zenéjének alapja ez, s a hozzá közel álló primitív népek átvették tőle s átadták a civilizáltabbnak s kulturáltabbnak mondott Európának. Megszületik a jazz, amelynek alapja a ritmus.
A természet megihlette klasszikusoknak mondott zeneszerzőinket éppen úgy, mint kortársunkat, a hangosfilm-komponistát.

Aki csak egyszer végig élvezte Beethoven Pastorale szimfóniáját, annak önkénytelenül is eszébe jut, hogy érzékszerveinken és érzésvilágunkon keresztül talán sokkal közelebb juthatunk a természet megismeréséhez, mintha értelmünk sokszor pislákoló mécsesével keresnők az utat. A szimfónia első tétele azokat az érzéseket vázolja, amelyeket egy gyönyörű táj szemlélése keltett a zeneköltő lelkében.

Beethoven tájszemlélete ez; ha úgy tetszik, zenei mikrogeográfiának is nevezhetjük. Főtémáját a madarak csicsergése festi alá. „Erős akkord zárja le ezt a részt, csak a fagottok és klarinétok szólnak tovább szakadozott trióláikkal. Falevelek susogása jelzi az erdőt. Méla pásztorsíp és távoli dudaszó sejtelmes hangjai közt kapja föl az első hegedű a főtémát, majd a fuvola tiszta csengése emelkedik mind magasabbra, „mint ahogy a pacsirta fúrja magát az ég magasságos kékjébe".

A második tételről maga Beethoven mondotta, hogy azt a csalogány, fürj, a kakuk és ő komponálták. E madaraknak szólása megdöbbentően, sőt tudományosan hű s pontos természetmegfigyelésen alapszik.

A harmadik tételnél különösen a vihar nagyszabású zenei képe kap meg. A nyári zivatar megdöbbentően erőteljes hanghatásait, crescendóit és fortissimóit szinte észrevétlenül simítja el az oboa édes hangja, hogv átvezessen benünket a negyedik tétel vihar utáni hangulatához.

2011. február 21., hétfő

Az iszákosság képekben (Három képpel)

(Jól megőrzött, áporodott penész-szagú könyveket lapozva is olykor jól szórakozhat az ember - még száz év távolából visszapillantva régmúlt idők sajtójára. Tisztelettel és ámulattal: bakter b.)

*

Hogy a részeges ember még a Krisztus palástját is elissza; hogy kis lyuk a torok, de egész falut elnyelhet, az bizony senki előtt sem titok, de azért tiszta fogalmunk még sincs róla s maga az italok túlságos kedvelője se gondolja, mily rengeteg szeszt nyeleget le apródonkint.

Hogy tehát a dolog világos és kézzelfogható legyen, három képben bemutatjuk ezt a nagy pusztítást.

Számításba vettük, hogy egy középszerű részeges ivó, egy évben átlag körülbelül hány liter sört és pálinkát tüntet el, azután kiszámítottuk, hogy ennyi ital mekkora edényben férne el, azután lerajzoltuk az edényt s mellé állítottuk az italok nagy  barátját  is,  hogy az arány annál inkább szembetűnő legyen.
Ennyi sört iszik éven át a sörivó

Első képünk a mérsékeltebb sörivó elért évi «eredményét» szemlélteti. Hát bizony csinos eredmény!   Mert — a mint láthatjuk a rajzon — olyan pohár lenne tele az elfogyasztott sörrel, a melyben az illető egész kényelmesen megfürödhetne. Hogy azonban ezt tehesse, létrán kellene felmásznia. Ezt azonban csak ugy kísérelhetné meg, ha egyúttal úszni is tud, mert különben kétségtelenül belefulladna a sörtengerbe.

A pálinkából már a legkonokabb iszákos is kevesebbet fogyaszthat, mint a sörből, de azért, a mint második képünkön látható, ez is meglepő mennyiséget képez egy év alatt. Olyan hatalmas üveg telnék azzal meg, hogy ha az illetőt bele állítanák, csak félig érne fel benne s még vagy 4—5 magához illő pajtást be is fogadhatna. Még igy is kényelmesebben megférnének a hatalmas üvegben, mint a muzeumok szeszbe tett békái.

Ennyi pálinkát iszik a részeges
A harmadik kép még tanulságosabb. Ez meg azt mutatja, hogy mennyi búzát lehetne annak a tömérdek szesznek az árán venni, a mit egy év alatt ilyen torkának élő ember elfogyaszt? Bizony hatalmas zsák kellene hozzá, a milyet még soha, semmiféle gyárban nem csináltak. Hanem ha összehasonlítjuk a mellette álló emberi alakkal, egy pillantásra látjuk, hogy annyi iszákos ember elférne benne, mint a hány krumpli belemegy egy közönséges zsákba.







(Forrás: Romániai Magyarok Nagy Képes Naptára az 1906. közönséges évre. Szerkeszti és kiadja: Poliány Zoltán, a "Bukaresti Magyar Ujság" szerkesztője és tulajdonosa. Második évfolyam. Ára 50 bani. Budapest, Franklin Társulat Nyomdája)

2011. február 19., szombat

Vidéki pikantériák (6.) - Legénykalandok

Dr. Balázs Lajos eltérő véleményeket gyűjtött s használt fel a csíkszentdomokosi nemiséget boncolgató könyvében (Amikor az ember nincs es ezen a világon. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009) arról, hogy a legénytársaságok mennyiben s miként adják egymásnak tudtára intim kalandjaikat, illetve hogy ez mennyiben járul hozzá egy-egy fiatal - legény vagy lány - későbbi erkölcsi megítéléséhez, sorsának alakulásához.

Csocsó a csíkkarcfalvi bárban * Fotó Balázs Ödön

42 esztendős férfi véleménye:

"„A legénytársaságok, melyik hogy egyezett a másikkal, baráti alapon alakultak ki. Olyan öt-hatéves eltéréssel. Ha esszekerülünk, elmondjuk mindjárt, hogy »ej, te Juliskával jó volna«. Általában úgy indul, ha megjelenik egy olyan leány személy. S akkor az ember egy társaságba le van ülve, a bodegába, s megjelenik egy hogyhívják, s akkor kezdünk mondani ilyentolyant: hogy »levetkezve milyen lehet, az ágyba milyen lehet?« Elfantáziálunk. Ha meg nem jelenik meg, akkor valamelyik egy esetet elmesél, ami vagy igaz, vagy nem. Szeretné, s elmondja, hogy volt valakivel, s biztatja a másikot, hogy próbáld meg te is, met biztos megáll".

Az intim részletek kiteregetése vérmérséklet és jellem kérdése sok esetben. Erre egy 60 éves férfiember is felhívja a figyelmet a könyvben:

„Volt, aki el, s más nem. Én például senkinek. Hogy ne, ezt a leányt hazakísértem, megölelgettem s megcsókoltam vagy egyéb... Én nem, senkinek. A legjobb barátomnak se. Volt olyan, hogy elkérkedte, s bőcsködte, hogy hogy kísérte haza. Volt olyan, hogy nem es ő kísérte haza, csak szerette volna, s méges azt mondta, hogy ő kísérte. Régebb es s most es vannak, akik szeretnek kérkedni. A leányok közt es van olyan, amelyik elmondja, hogy az este ez s ez hazakísért. S erre a másik, hogy az engem es az este hazakísért. De a rendes, komoly ésszel gondolkodó leány nem mondja el" .

Hanem az egymás közti intimpistáskodás furcsa helyzetekrhez vezet, amiről egy idős, 75 éves adatközlő - jókat kuncogva - így emlékezik meg a szerző előtt:


„Elbeszéltük. A múltba es, s most es. Legények vótunk: én úgy 17 éves lehettem. S idefent lakott K. J. Ketten jártunk egy lejánhoz. Tudtuk egymásról, hajó barátok vótunk. S én elhíttam a lejánt táncba, s táncoltattam, s legalább eccer vagy kéccer elintéztem, s akkor ő kísérte haza s csinálta tovább. S teccik-e elhinni, hogy olyan vót, mint a bazsarózsa. Nem beszakadt a szeme alja, vagy rosszul lett, hanem hízott-hízott. (Szépségeszmény!) Minél többet csináltuk, annál betyárabb vót. Olyan vót a két orcája, mint a vér.
Én a csűrbe háltam édesapámék előtt (ti. úgy tudták). A kerten, a csűr bütejinél szöktem ki, a kapu mellett fel, s mentem J-hez. Ö az istállóba hált, neki volt egy ágya. Ha ő az istállóba vót, s le vót feküdve, mentem a lejánhoz. Tizenkét óráig. Akkor jöttem el, J-t kötöttem fel, s akkor ő ment a lejánhoz, s én feküdtem le az ágyába. S mikor ő jött, kötött fel engem, akkor én jöttem haza, hátul hágtam bé - akkor kezdett világosodni! -, megcsitorgattam a kaput, s jöttem elé, mintha a csűrből jőnék (Nagy élvezettel kacagja). Másnap alig tuttunk menni.
A leján szolgáló vót. A tornác végibe lakott. Ott vót egy konyha, annak külön ajtaja vót. A tornác végin hágtunk bé, s ott az ablakot megkoppantottuk - csak egyet koppantottunk —, hallottuk, hogy nyílik az ajtó, léptem bé, az ajtót zárta bé belülről, s aztán nefé, rittyencsed, ameddig mehetett.
Ezeket elbeszéltük italozás közbe, s amikor együtt dolgoztunk, kaszáltunk. Ugye kaszáltunk együtt.
De aztán vót, amelyik az ilyenyeket felnagyította, s vót olyan es, amelyik a valóságot se mondta meg. Az egyik bőcsködött; amelyik nem bőcsködött, az megcsinálta, s amelyik bőcsködött, az nem csinálta meg. Hallhatta mástól".

2011. február 16., szerda

ZAZ, az énekes csibészlány

Edith Piafhoz hasonló, istenadta tehetségű csibészlány tűnt fel a francia dallamvilágban, s hamarosan meghódította Angliát, Olaszországot is. De mit szépítsünk: egész Európát.

A sanzonos, kuplés, csibészviselkedésű leányzó, ha jól megnézzük, még csak nem is bomba nő, viszont egyedülállóan bájos és szívhezszólóan adja elő dalait. Valódi neve Isabelle Geffroy, tavaly debütált lemeze világsikerre vitte. Tavaly ősszel pedig már Magyarországon is kapható CD-je, válogatott "kis zenei csodákkal".

Álljon itt egy kis ízelítő ZAZ eddigi legsikeresebb számaiból, a jútub jóvoltából.


Garibaldi-nóták

Egy nép akkor fogad igazán a szivébe valakit, ha nótájába fűzi. Hogy a magyar népnek mi volt Garibaldi, legszebben mutatják e nóták, melyek: így összegyűjtve itt jelennek meg először. (Forrás: különlenyomat az Erdélyi Lapokból, 1910 * A felsősófalvi tűzkárosultak javára kiadja az Erdélyi Irodalmi Társaság)


Garibaldi csárdás kis kalapja,
nemzetiszín pántlika van rajta,
nemzetiszín pántlika van rajta,
Kossuth Lajos neve ragyog rajta.

*

Letörött a bécsi torony gombja,
Ihatnék a Garibaldi lova.
Magyar kis lány, meríts neki vizet,
Garibaldi a csatába siet.

*

Ezernyolcszázhatvankettedikbe
Fölment Garibaldi egy nagy hegyre,
Onnan nézte szép magyarországot.
Hogy harcolnak a magyar huszárok.

*

Kerek ez a zsemle,
Nem fér a zsebembe,
Ketté kéne vágni,
Éljen Garibáldi!
Éljen Garibáldi!

Garibaldi és vörös sipkásai
*

Szennyes az én ingem,
Szennyes a gatyám is.
Majd hoz Kossuth tisztát,
Türr Pista meg puskát.
Éljen Garibáldi !

*
Kossuth, Klapka meg Türr
Mind be fognak törni
Sereg is jön velük
Húsz-harmincezernyi.
Éljen Garibáldi!

Petit journal: Garibaldi a magentai ütközetben
*

De sok itt a holló,
De kevés a kard s ló.
Majd elhozzák, csak mi
Legyünk készek halni.
Éljen Garibáldi!

*

Ezernyolcszázhatvanba
Garibáldi Nápolyba,
Onnan jön Velencébe,
Magyarnak segítségre.

*

Nagy a sasnak a körme,
Majd levágunk belőle,
A tollát is kitépjük,
A kalpagunkra tűzzük.

*
Elmentem a debreceni vásárra,
Lovat vettem Garibáldi számára,
Nemzetiszín pántlika a kantárja,
Én leszek a Garibáldi huszárja.

Az 1910-es kiadvány címlapja

2011. február 15., kedd

Képekben Attiláról (11)


A balatonszárszói vasúti átjáró, ahol JA halálát lelte. A piros nyíllal jelölt helyen feküdt a költő összeroncsolt teste



Vasúti távirat a MÁV feljebbvalóinak a balatonszárszói állomáson történt tragikus költőhalálról. Egymásnak ellentmondó jegyzékek sokaságát gyártották akkor...

Lezúg az élet habzó tengerén
a lét hideg sáfárja a halál.

(JA: Lezúg az élet...)



JA első sírja Balatonszárszón

Én ámulok
hogy elmulok

(JA: Én ámulok...)

2011. február 14., hétfő

Bálint-napi képzelgések

A mai lelkesült naphoz melegen ajánlom olvasóinknak Baudolino bálintnapi,  Nyár című dalát (ami a Baudolino dalol c. különoldalról indítható és meghallgatható), illetve a mai román irodalom jeles költő-prózaírója nőkről, szerelemről szóló kötetének (Miért szeretjük a nőket? Pécsi Jelenkor Kiadó, 2007) egy szellemes darabját. De jaj, az is igaz, amit Sztevanovity Dusán kínál fel először Presser Gábor zenei fantáziájának, majd ad bátyja, Zorán szájába:

"De jaj; a szerelemnek múlnia kell
s ha múlik, akkor fájnia kell,
hogy érezd, mennyit ér, míg tart, míg él.
A szerelemnek múlnia kell,
akkor is, ha égig emel
és szép, hogy mást hiszel, mert mást ígér."

(bakter bálint)

Nagy P. Zoltán: A nő


Mircea Cărtărescu
EGY GYERMEK AGYÁVAL SZERETÜNK

Az életünkben az a legragyogóbb nő, aki igazán szeret minket és akit igazán szeretünk mi is. Semmi más nem számít. Egyszer gimnazista koromban egyik barátommal sétáltam a körúton, két félszeg és gyámoltalan suhanc, osztályoztuk a csajokat, és mivel még teljesen ártatlanok voltunk az erotikában, annál pofátla
nabbul viselkedtünk. Micsoda segge van ennek, micsoda dudái annak. A nők is luxuscikknek számítottak, éppúgy, mint a csillogó autók a Volvo- vagy a Maseratti-üzletek kirakatában: nem gondoltuk komolyan, hogy valaha is lesz dolgunk akár eggyel is. A Patria mozi lépcsőjén kiszúrtunk egy bombajó csajt. Kővé dermedtünk: micsoda combok a fekete necchansnyában, micsoda kerek feneke és micsoda vékony dereka volt, micsoda cucc volt rajta, micsoda vörös-drótos, összevissza tekeredő hajfürtjei... Körbejártuk, hogy elölről is megvizsgáljuk: hogy is lehetnek olyan tökéletesen formás mellei, amilyeneket csak a képzőművészeti albumokban (akkoriban ezek helyettesítették a Penthouse-t) láthattunk. Kié lehet ez a teremtés, milyen lehet egy szerelmes éjszaka vele? Végül beálltunk jegyért a sor végére, anélkül hogy szem elől tévesztettük volna, és anélkül hogy felhagytunk volna a Mesék meséjébe (Ion Creanga erotikus történeteinek gyűjteménye) illő kommentárokkal. Egyszer halljuk, hogy egy szutykos pofa a sorban, miközben előttünk szotyolázik, így szól: „Jó kis ejtőernyő, mi? Nektek is jó volna, pöcsösök... Hallgassatok rám, én már épp elég ilyet elfogyasztottam: ha láttok egy ilyen kúrni valót, jusson eszetekbe, hogy egy pasas már vele is torkig jóllakott! Lehet a világ legdögösebb csaja, lehet maga Brizsitbardó, valakinek mégis csak annyit ér, mint nekem a feleségem..."

Sokkal jobban megdöbbentettek ezek a szavak, mint hittem volna. Hogyan lehetne megunni magát az érintetlen és felfoghatatlan szépséget? Azt, akiért a bőrödet is odaadnád? Hogyan kívánhatna egy férfi többet annál, mint hogy átkarolja a derekát, és hosszú percekig a szemébe nézzen, aztán szép lassan az ágyra fektesse... Hogy kibontsa a selyem és csipke alsóneműiből... Itt a képzeletem megtorpant, nem tudtam tovább képzelni, hogy hogyan is kell szeretkezni. Ahányszor elgondoltam, milyen lehet, mindig csak egy rózsaszínű óceánt láttam, amely elsodor és amelybe belefulladok...

Aztán láttam valódi nőket, képzelt nőket, nőket a könyvekből, nőket a reklámokból, nőket a filmekből, nőket a videoklipekből. Nőket a pornómagazínokból. Mind különbözőek, és mindegyik mást kínált. Néhányba beleszerettem, és minden alkalommal ugyanaz történt: az első jel, hogy tudnám szeretni, mindig az volt, hogy nem arra gondoltam többé,  „milyen jó kúrni való". Még akkor sem, ha valóban az volt. A férfiak agya hormonokban ázik.   Ez alól a legkifinomultabb értelmiségi sem kivétel, ő is csak arról képzeleg, hogy mit művelne a mellette álló unatkozó, ismeretlen lánnyal. Az a biztos jele, hogy a világ leragyogóbb nőjével találkoztál, akit valóban szeretni tudsz, ha nem a combjait és a dudáit látod, mintha a hormonok visszahúzódnának a felforrt agyadból, hogy olyan tiszta és ártatlan legyen, mint a kisgyermeké, és olyan áttetsző, mint a csiga szarvacskája. Férfiaggyal szeretkezünk, de szeretni csak hiszékeny, függő, szeretetet vágyó és adó, ragaszkodó gyermeki aggyal tudunk. Életemben a legragyogóbb nők, mindegyik, akit valóban szerettem, és akik viszontszerettek,  valahogyan  mind  testetlenek voltak, a tiszta örömöt, a tiszta érzékenységet, a tiszta tapasztalatot képviselték. A sokszor és végletekig megélt érzékiség sem volt egyéb, mint egyetlen alkotóelem egy bonyolult és kimerítő szellemi kalandban.

Számomra nem létezik tehát „a legragyogóbb nő" a 90-60-90-es méretekkel, sem aszerint, hogy szőke, barna vagy vörös, magas vagy alacsony, eladónő vagy költő. Az a legragyogóbb, akivel van egy közös virtuális gyerekünk; akit úgy hívunk: a ,,párom", a „szerelmem".

Fordította: Koszta Gabriella

2011. február 13., vasárnap

2011. február 10., csütörtök

Vidéki pikantériák (5.) Fiúk iskolája

Pajzánkodás az alsósófalvi fonóban
Fotó: Bálint Zsigmond (1984)

A fiúk kevésbé "veszélyeztetettek" - derül ki a Csíkszentdomokos nemiségét kutató néprajzi könyvből, dr. Balázs Lajos munkájából (Amikor az ember nincs es ezen a világon. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009), már ami az első nemi felvilágosítást illeti. A szerző névtelen interjúalanyai szinte kivétel nélkül állítják: a fiúk egymás közt "beszélik el", hogy s mint kell viselkedni kényes helyzetekben. Egy 48 éves asszony ezt így látta:

Tánccsoportban voltam, s onnat sokat tudok, mert közvetlenek voltunk egymáshoz. Abban nyilvánult meg, hogy ilyen-olyan vicceket mondtak. Ekkor kezdtek a fiúk zsíros vicceket mesélni. Hat-hetedikesek voltak ilyenkor. Durvább vicceket. Nagyképűségből is. Olyan döbbenet volt, legalább is az én számomra, az egyikről mesélte a másik, hogy fürdőnadrágoson kaszált, s valaki, egy nőszemély elment ott, aki tetszett ennek a fiúnak, s felállott neki a... Nem volt mit csináljon, lehasalt a fűbe. Szégyenében, hogy ne lássa meg a másik. Az, aki ott volt, az mesélte. Ezen kacagtak aztán sokáig a fiúk, s az volt a téma, amikor olyan helyzet adódott, hogy »nehogy rea kelljen fekügy a fűre!« »Nehogy le kelljen hasalják.


Aztán beszélték, hogy térképet rajzolt. Középiskolás koromban hallottam a fiúktól. Kérdezték, hogy »világtérkép vagy Afrika-térkép?« Azt jelentette, hogy mekkora volt. Ezt szünetbe, kisebb társaságba, mikor összekerültek, akkor beszélték el egymás közt. Vicc formájában. A fiúk egymást világosították fel erről. Az apák, szentdomokosi viszonylatban, eléggé passzívak lelki szempontból a családban. A családapák nagyon konzervatívak voltak. Valaki mástól tudták meg örökké, hogy ez a jelenség mi. Az iskolában sem volt, aki felvilágosítsa. A lányok inkább kaptak felvilágosítást."

A szerző, vizsgálódásai során keserű igazságra jön rá, amit egy 70 éves bácsi így fogalmazott meg: "Nem es lehetett erről beszélni. Ha édesapám meghallaná most, hogy mi ketten, én a tanár úrral miről beszélgetünk, mind a kettőnköt a kapun kikergetne. Teccik tudni ezt?" 

2011. február 6., vasárnap

Enya: Carribean Blue

Ez csak egy jó nyugis zene, videóval. Ide kattintsanak s indul a jútubon:

Konferencia-bicikli avagy 7-en 1 járgányon

Őrült ötletek minden időkben voltak, vannak és lesznek. Az, hogy 7-en vezessenek egy biciklit, még az enyhébb "kréziségek" közé tartozik. Bár azért sokan vannak, akik megmosolyogják.


Agatha Christie megfejtetlen feladványa


Bármennyire zseniális bűnténymegoldó a világ egyik legnagyobb példányszámú szerzője, s bármilyen legendásan remek hírű nyomozókba (Hercule Poirot, Janet Marple) lehelt életet, egyetlen - igaz, életében bekövetkezett - történetnek sose adta meg a kulcsát, így azt ma is örök homály fedi.

Ez pedig tizenegy napos titokzatos eltűnésének a története.

Sem élőszóban, se emlékirataiban nem adta magyarázatát indítékainak. A világnak meg kellett elégednie azzal a hivatalos tényálással, hogy az írónő elveszítette az emlékezőtehetségét és ilyen állapotában hajtotta végre azt az ámokfutást, ami az egész szigetország közvéleményét felkavarta, ébren tartotta. Az 1926 telén bekövetkezett eseményről részletesen beszámoltak a korabeli lapok, rengeteg feltételezés és spekuláció látott napvilágot, s úgy tűnik, a kíváncsiság máig nem lankad: még napjainkban is akadt egy Jared Cade nevezetű szerző, aki Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap című munkájában (magyarul 2010-ben jelentették meg) még mindig képes volt új elemeket szőni történetbe. A könyv fordítója, Sipos Katalin szerint "Agatha Christie nem számított arra a nagy felhajtásra, ami kerekedett az ügyből... Ő az a típus volt, aki nem szerette a nyilvánosságot. Ötven évet élt még, amely alatt semmi módon nem kereste a médiával való kapcsolatot, interjút is ritkán adott. Épp ezért nem illik a képbe az a magyarázat, amely szerint így akart volna palávert csapni, hogy könyveinek példányszáma megugorjék."

Agatha Christie egészségi állapotában az a tény, hogy megtudta: férje elhagyni készül őt és kislányát egy Nancy Neele nevezetű hölgy miatt. Zaklatott elmeállapotában egy plakát alapján vaktában nekivágott egy ismeretlen fürdőhelynek és Mrs. Theresa Neele néven jelentkezett be. Érdeklődéssel olvasta a saját eltűnéséről szóló újságcikkeket, de az amnézia annyira teljes volt, hogy amikor már felismerték és az őt felkereső férjét meglátta, tudatában még mindig  köd borította az eltelt 11 napot. Csak rendre, hosszas orvosi kezelés után tért vissza emlékezete.

A történet annyira érdekes és izgalmas, mintha csak egy Agatha Christie regényből szakítottak volna ki néhány lapot. A történetet magát Osvát Erzsébet: Agatha Christie, a krimi királynője (Hunga-Print, 1994) c. könyve alapján ismertetjük.





2011. február 3., csütörtök

Távolról…

Egy csodaszép csúnya nő, Bette Midler dala: From A Distance

Fénypászmák eldugott napsugárból

Az igazi áldás gyakran fájdalom, veszteség és csalódás képében jelenik meg; de ha győzzük kivárni, hamar megmutatkozik tényleges alakjában is.
Joseph Addison

Csatorna szennyében gázolunk mi mind, ám van köztünk olyan, ki a csillagokba néz.
OscarWilde

Bármi, ami megéri, hogy birtokoljuk az életben, megéri, hogy dolgozzunk érte.
Andrew Carnegie

Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.
Albert Einstein

Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához, akinél ott felejtettem a lelkemet.
Szabó Magda

A legboldogabb ember, aki aggódás nélkül várja a holnapot.
Lucius Annaeus Seneca

Ha valamiben nem vagy biztos, egyáltalán nem baj, ha képzelődsz, amíg nem tudsz jobbat, vagy amíg ki nem derül az igazság.
Stephen King

Semmi sem hátráltatja előrejutásunkat jobban, mint tökéletességünk hiedelme. Senki sem akar olyasmit tenni, amit véleménye szerint már elvégzett.
Francesco Petrarca

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.
Emil M. Cioran

Ha felidézzük, hogy mindnyájan őrültek vagyunk, az összes rejtély eltűnik és az élet dolgai magyarázatot nyernek.
Mark Twain

Az Aranytalicska rejtett kincseskamrái

Elérkezett az idő, hogy rendszerezzük zsákmányolt kincseinket. Ehhez célszerű külön "kincseskamrának" számító oldalakat is nyitnunk, ahol a számunkra értékes, eredeti zsákmányt rejtegetjük - de úgy, hogy más is hozzáférjen.

Mától már látogatható a Baudolino dalol című oldal (a cím alatti menűsorban balról a második menűpont, de a kivastagított címre kattintva is elérhető), ahová a talicska működtetői elkezdték felpakolni Baudolino sanzonjainak és dalainak linkgyűjteményét, a szerző válogatásában.

A Tánc, az Öt év múlva és a c. ciklusok máris hallgathatók. A gyűjteményt folyamatosan bővítjük, hamarosan új oldalakat is nyitunk, mint amilyen Halmai István (Mestó) versei, illetve Sztefanovity Dusán válogatott szövegei! (BB)

2011. február 2., szerda

Jégtemplom, jégszállodák

Ha nincs a kolozsvári Kiss Olivér fotóriportja a múlt hétvégi Szabadság online változatában, most nem látogatnánk el közösen dermesztő, de amúgy csodaszép helyekre.

Először is a Fogarasi-havasokba készülünk, a 2024 méteren fekvő Balea-tó mellé, ahol egy, a világsajtó által is körüludvarolt jégtemplom és szálloda működik a maga természetes ragyogásában.



De ha már a jútubon jártunk, akkor összeszedtünk még néhány érdekes jéglétesítményt a földkerekségről.






2011. február 1., kedd

Kezünkben az ügycsomó (6 - utolsó eresztés)


Az ezután következő utolsó aktáknak most már tényleg nyomra kell vezetniük mindenkit. Akinek mégsem sikerül kibarchobázni a tettes(eke)t, annak segít az író.


A hideg bűvöletében

Az alábbi sorokat egy furcsa szerzet - amúgy hazánkfia - ORBÁN SEBESTYÉN ZSOMBOR írta le, saját élményei alapján. Bármennyire hihetetlennek és meredeknek tűnik, hinnünk kell neki: ezen a világon ugyanis, tanuljuk meg, minden lehetséges! Az eset nyolc éve történt, a Kárpát-kanyarban. Brrrrr! (Bakter Bálint)

Vigh István metszete: Tél

2002. december 26 emlékezetes dátum számomra. Ezen nap hajnalán nem mindennapi élményben volt részem, ritka kemény fagyot volt szerencsém kifogni a Kovászna megyei Bodzaforduló (Întorsura Buzãului) helységben. Bizonyára feltűnő, hogy szerencsének nevezem ezt a normális ember számára igencsak kellemetlen jelenséget. Az emberek többsége iszonyodik a hidegtől, ha lehet kerüli és csak vastag ruhákba burkolózva merészkedik ki a fagyos napokon. Ki gondolná, hogy van olyan is, hogy valaki áldozatot vállal a hidegért? Pedig van. Számomra a hideg egy várva-várt vendég.
 

Bemutatjuk Baudolinót

Ezt is megértük! - sóhajt fel bennem elégedetten Bakter Bálint, aki roppant büszke arra, hogy sikerült fölfedeznie egy olyan friss hangú, nem mindennapi szövegíró képességekkel megáldott zeneszerző-előadót, akit öröm hallgatni és dalait öröm dúdolni.


Bakterünk volt annyira udvarias, hogy megkérte alter egóját, Cseke Gábort, akinek történetesen bejárása volt Baudolinóhoz, hogy közvetítsen feléje egy interjú erejéig: ismerjük meg mi is a Kóborlódal szerzőjét. Mára pedig összejött az interjú, meg talán még valami, ami annál is többet jelent...


De haladjunk csak rendre...


A kérdések arra vonatkoztak: ki is vagy te, Baudolinó, hol élsz, mit csinálsz, mit cselekszel? Majd arra, hogy miként ismerhetnénk meg jobban művészetedet, milyen munkáidat ajánlod az "aranytalicskások" figyelmébe? Íme, a válaszok...

*


Szabó Zoltán vagyok, Kecskemét mellett élek egy kis tanyán feleségemmel, kisfiammal, Száva kutyánkkal és még egynéhány jelentős macskaközi személyiséggel. (Ebbe a macskaközi életbe, ha kedvük szottyan, bepillanthatnak: ivisz.hu/Én világom/Macskaközi híradó)

Pedagógus vagyok, egy esti gimnáziumban tanítok, minden mást emellett csinálok. Főszerkesztek egy online történelmi lapot, a huszadikszazad.hu-t, de a szerelmem november óta - persze csakis Ancsikám után - az ivisz.hu.

Egyedül csinálom, azaz dehogyis egyedül, itt van például Gábor, akivel vállvetve küzdünk a kultúráért az interneten. Az ivisznek, ennek a meztéllábas fészbuknak van egy szociális felülete és van egy kulturális. De ebbe nem kerülhet ám be senki más, mint akit én ide beengedek, ők pedig nem mások, mint az én személyes barátaim. És, kedves Aranytalicskások, kiderült, hogy az én személyes barátaim, bár nincsenek olyan sokan, de a világ legkiválóbb írói, költői, képzőművészei, filozófusai.

Ezen a honlapon lettem én Baudolino. Hogy miért éppen Baudolino, arra nem tudnék pontos választ adni. Először mindenféle neveket használtam, Mém, Lizokrész, Barika, hiszen ez az ivisz alapvetően egy játékos hely, végül kikötöttem a Baudolino mellett, úgy éreztem, ebben van a legtöbb lélek. Ő különben Umberto Eco játékos eszű, folyton fantáziáló regényhőse, szóval amolyan iviszfi. (Figyeljék csak meg, milyen jó új szavakat lehet gyártani ezzel az ivisszel!)