Zorán KÖRTÁNC-a / KÓLÓ-ja

2006-ban jelent meg Zorán Közös szavakból c. nagylemeze, s bár koncertjeivel nem állt le, öt évig kellett várni, amíg új anyaggal robbant be életünkbe. A 2011 végén bemutatott Körtánc-Kóló nagylemez váratlanul - és örömünkre! - azt a Zoránt mutatja végre, akit mostanig nem ismertünk eléggé, aki végre visszatalált eredeti gyökereihez - szerb szellemiségéhez. Ez annyira megnyugtató, amilyen megnyugtatóak a nagylemezen található dalok:


1. Ballada a mamákról
2. Még mindig
3. Mondtam neked
4. Ember a vízben
5. Törjön a csend
6. Esküvő
7. Mikor növünk fel?
8. Szabadságdal
9. Kóló
10. Távolság

Az egyértelműen lelkes, pozitív fogadtatások garmadájából idéznénk egyetlenegyet, amely nagyjából mindent megmagyaráz, a helyére rak:

"A dalok szövegeit ezúttal is Dusánnak köszönhetjük. Szinte hihetetlen, milyen erőteljes érzések szabadulnak fel az okos, lírai képekben gazdag, költői szépségű sorok hallatán, miközben gondolataink is szárnyalni kezdenek. Olyan az egész, mint egy, a lelkünk legmélyebb zugait megcélzó gyakorlat, melynek során érett, tapasztalt edzők adnak kézről-kézre, mi pedig hagyjuk, hogy átjárjon bennünket a hév, az életöröm és az életbölcsesség, melyek által az utolsó hang után szinte újjászületve tekintünk a világra. (...) ebben óriási szerepe van a zenének is, mely általában Presser Gábor zsenialitását dicséri, ám ezúttal egy-egy dal erejéig beugrott maga Zorán, és Jávori Ferenc Fegya, a Budapest Klezmer Band vezetője is. Tudomásom szerint közös munkásságuk során Presser először nyúlt ihletért Zorán szerb gyökereihez. A délszláv zenei és ritmikai világot idéző dalok olyan erőteljesek, hogy szinte ostrom alá veszik a hallójáratainkat, ráadásul Zorán ezen az albumon úgy énekel, mint még soha – hangjában olyan karcosság bukkan fel, amitől a hideg futkosott a hátamon, miközben szinte megnyitja a lelkét előttünk. Hihetetlen, milyen erőteljes, szinte delejes hatással van ez a párosítás." (Galgóczi Móni)

A lemeznyitó dal még csak rokonszenv-keltő, ízelítő, bár csodaszép:

A Kóló pedig - azt hiszem, maga a zoráni tökély. Íme szöveg és előadás, egyben:


Zorán-Dusán: Körtánc / Kóló

Amott jöttem én a földre
Itt maradtam mindörökre
Megszerettem, amit kaptam
Szívem ide láncol
Néha el is fenekeltek
Megöleltek, felemeltek
Barátomnak azt fogadtam
Aki velem táncol

Voltam én már jöttment, mindenféle szerzet
Az egyik jelző megsebzett, a másik örömet szerzett
Akármilyen nyelven értenek a szentek
Valahogy a végén majdcsak eltemetnek

Itt teremnek a szép lányok
Mindegyiknek megbocsátok
Hadd üljön a más ölébe
Ha a kedve tartja

Fiamat a legszebb adta
A lányomnak is szép az anyja
És ha mégis más az apja
Hát a lelke rajta

Voltam én már jöttment, mindenféle szerzet
Az egyik jelző megsebzett, a másik örömet szerzett
Akármilyen nyelven értenek a szentek
Valahogy a végén majdcsak eltemetnek

Nem tartozom senkinek se
Vagy ha mégis, elfelejtse
Megkapja a túlvilágon
Őrzi azt az ördög

Legyen vendég asztalomnál
Legyen nála jó nagy kanál
Édesanyám tanította
Amit beletöltök

Amikor a banda ezt a kólót játssza
Mosolyog az isten, közénk áll egy táncra
Akármilyen nyelven beszélnek a szentek
Lehet, hogy a végén ők is beneveznek

Amikor a banda ezt a kólót játssza
Mosolyog a jóisten, közénk áll egy táncra

Éjjel-nappal Zorán

Évekkel ezelőtt egy interjúban olvastam, amely Zoránnal készült:

"- Mitől annyira jók a Zorán-dalok? Mi a titkuk? 
- Az első lemeztől kezdve az utolsóig arra vigyáztunk, úgy csináljunk mindent, hogy azt elsősorban mi érezzük jónak. Ez egyfelől ízlés, meg szakmaiság kérdése, mert egy pillanatig sem mehetünk alá a közönségnek. Sose dőltünk be divatoknak és nem adtuk föl alkotói függetlenségünket. Mindig azt énekeltünk, ami nekünk a leginkább tetszett. Persze, a műsorok összeállításánál sok szempontra tekintettel van az ember, bizonyos darabokat nem hagyhat ki, még ha nem is tartozik a kedvencei közé, a válogatás nem könnyű, hisz több koncertre való dal van a tarsolyunkban.


- Mit tapasztaltál, ami a számodra jó dal, azt a közönség is szereti?
- Igen, a kettő rendszerint egybevág.


- Vajon miért?
- Hát mert a jó dal az jó dal."


Mindjárt egy kis demonstráció a jútubról: Közös szavakból...

Alább én is megpróbáltam némileg közel férkőzni a Zorán-titokhoz. Sikerült vajon?

BAKTER BÁLINT

Éjjel-nappal Zorán

Korongról szól hozzám Zorán

Megélnék bármelyik dalán

Mit tud amit én nem tudok

Hallgatom meg se mozdulok

Mindenünnen Zorán dalol

Éjszakámból is visszaszól

Őt hallom bár súlyos a csönd

Eső kopog hűs égi könny

Gitárja szól tücsökzene

Hallgatom nekem üzen-e

Sziklán kószál nyílt tengeren

Fuldokló mámor szerelem

Idegenség körös körül

A megcsalt szív minek örül?

Apák hitére esküszik

Nem édeleg nem alkuszik

Álomba oltott dúdoló

Sok dala demonstráció

Hogy ami velünk megesett

Nem több és nem is kevesebb

A menekülő élet maga

Hajnalkergette éjszaka

Egy csók vagy csak a vágya tán

Komlós cipó az Úr asztalán

Zorán: A színfalak mögött

Régóta nem hallgattunk nótát, ma viszont, ebéd közben megütötte a fülemet a marosvásárhelyi rádióból sugárzott, ismert, de eléggé sose játszott dal. Volt alkalmam Zoránnal találkozni, szót váltani, élőben koncerteken meghallgatni, de minden alkalommal lenyűgöz profizmusa és dalainak mélyértelműsége.
Amibe persze, Dusán öccse és Presser Gábor (Pici) is jócskán besegítenek.

Most tehát:

A színfalak mögött


Előadó: Zorán
Szöveg: Sztevanovity Dusán 
Zene: Presser Gábor

Nos, hölgyek és urak, az ábra jót mutat
Az ember lelke felvidul és jó a hangulat
És zajlik már a show, és tisztán látható
Hogy erre jön, vagy arra megy a közös hajó

A szereplőknek fent és lent is van szava
Mert ez itt már a földreszállt demokrácia
Ez ősi szerkezet és működik veled
És kórustagnak lenni itt a nagy, a főszerep

De szól, már szól, szól a zene
Szól, már szól, ha nem nyúlnak bele
A színfalak mögött

A színfalak mögött még vannak színfalak
De azok már a színfalaktól alig látszanak
És ott is van egy show, egy másik színdarab
Ott szeretnék, ha úgy játszanánk, ahogy játszanak

De szól, már szól, szól a zene
Szól, már szól, ha nem nyúlnak bele
A színfalak mögött

Szól, már szól, szól a zene
Szól, már szól, ha nem nyúlnak bele
A színfalak mögött

A színfalak mögött, a kapcsolók között
Kevergetnék lelkesen a hang- és fényerőt
És nem értik ott bent, hogy túl vagyunk ezen
A lemezük már megjelent egy régi lemezen

De szól, már szól, szól a zene
Szól, már szól, ha nem nyúlnak bele
Szól, már szól, szól a zene
Szól, már szól, ha nem nyúlnak bele
A színfalak mögött

A színfalak mögött
Az orrom eltörött
Mert belestem, hogy mi zajlik a színfalak mögött

(Az ablak mellett c. albumból, 2005)

Bálint-napi képzelgések

A mai lelkesült naphoz melegen ajánlom olvasóinknak Baudolino bálintnapi,  Nyár című dalát (ami a Baudolino dalol c. különoldalról indítható és meghallgatható), illetve a mai román irodalom jeles költő-prózaírója nőkről, szerelemről szóló kötetének (Miért szeretjük a nőket? Pécsi Jelenkor Kiadó, 2007) egy szellemes darabját. De jaj, az is igaz, amit Sztevanovity Dusán kínál fel először Presser Gábor zenei fantáziájának, majd ad bátyja, Zorán szájába:

"De jaj; a szerelemnek múlnia kell
s ha múlik, akkor fájnia kell,
hogy érezd, mennyit ér, míg tart, míg él.
A szerelemnek múlnia kell,
akkor is, ha égig emel
és szép, hogy mást hiszel, mert mást ígér."

(bakter bálint)

Nagy P. Zoltán: A nő

Mircea Cărtărescu
EGY GYERMEK AGYÁVAL SZERETÜNK

Az életünkben az a legragyogóbb nő, aki igazán szeret minket és akit igazán szeretünk mi is. Semmi más nem számít. Egyszer gimnazista koromban egyik barátommal sétáltam a körúton, két félszeg és gyámoltalan suhanc, osztályoztuk a csajokat, és mivel még teljesen ártatlanok voltunk az erotikában, annál pofátla
nabbul viselkedtünk. Micsoda segge van ennek, micsoda dudái annak. A nők is luxuscikknek számítottak, éppúgy, mint a csillogó autók a Volvo- vagy a Maseratti-üzletek kirakatában: nem gondoltuk komolyan, hogy valaha is lesz dolgunk akár eggyel is. A Patria mozi lépcsőjén kiszúrtunk egy bombajó csajt. Kővé dermedtünk: micsoda combok a fekete necchansnyában, micsoda kerek feneke és micsoda vékony dereka volt, micsoda cucc volt rajta, micsoda vörös-drótos, összevissza tekeredő hajfürtjei... Körbejártuk, hogy elölről is megvizsgáljuk: hogy is lehetnek olyan tökéletesen formás mellei, amilyeneket csak a képzőművészeti albumokban (akkoriban ezek helyettesítették a Penthouse-t) láthattunk. Kié lehet ez a teremtés, milyen lehet egy szerelmes éjszaka vele? Végül beálltunk jegyért a sor végére, anélkül hogy szem elől tévesztettük volna, és anélkül hogy felhagytunk volna a Mesék meséjébe (Ion Creanga erotikus történeteinek gyűjteménye) illő kommentárokkal. Egyszer halljuk, hogy egy szutykos pofa a sorban, miközben előttünk szotyolázik, így szól: „Jó kis ejtőernyő, mi? Nektek is jó volna, pöcsösök... Hallgassatok rám, én már épp elég ilyet elfogyasztottam: ha láttok egy ilyen kúrni valót, jusson eszetekbe, hogy egy pasas már vele is torkig jóllakott! Lehet a világ legdögösebb csaja, lehet maga Brizsitbardó, valakinek mégis csak annyit ér, mint nekem a feleségem..."

Sokkal jobban megdöbbentettek ezek a szavak, mint hittem volna. Hogyan lehetne megunni magát az érintetlen és felfoghatatlan szépséget? Azt, akiért a bőrödet is odaadnád? Hogyan kívánhatna egy férfi többet annál, mint hogy átkarolja a derekát, és hosszú percekig a szemébe nézzen, aztán szép lassan az ágyra fektesse... Hogy kibontsa a selyem és csipke alsóneműiből... Itt a képzeletem megtorpant, nem tudtam tovább képzelni, hogy hogyan is kell szeretkezni. Ahányszor elgondoltam, milyen lehet, mindig csak egy rózsaszínű óceánt láttam, amely elsodor és amelybe belefulladok...

Aztán láttam valódi nőket, képzelt nőket, nőket a könyvekből, nőket a reklámokból, nőket a filmekből, nőket a videoklipekből. Nőket a pornómagazínokból. Mind különbözőek, és mindegyik mást kínált. Néhányba beleszerettem, és minden alkalommal ugyanaz történt: az első jel, hogy tudnám szeretni, mindig az volt, hogy nem arra gondoltam többé,  „milyen jó kúrni való". Még akkor sem, ha valóban az volt. A férfiak agya hormonokban ázik.   Ez alól a legkifinomultabb értelmiségi sem kivétel, ő is csak arról képzeleg, hogy mit művelne a mellette álló unatkozó, ismeretlen lánnyal. Az a biztos jele, hogy a világ leragyogóbb nőjével találkoztál, akit valóban szeretni tudsz, ha nem a combjait és a dudáit látod, mintha a hormonok visszahúzódnának a felforrt agyadból, hogy olyan tiszta és ártatlan legyen, mint a kisgyermeké, és olyan áttetsző, mint a csiga szarvacskája. Férfiaggyal szeretkezünk, de szeretni csak hiszékeny, függő, szeretetet vágyó és adó, ragaszkodó gyermeki aggyal tudunk. Életemben a legragyogóbb nők, mindegyik, akit valóban szerettem, és akik viszontszerettek,  valahogyan  mind  testetlenek voltak, a tiszta örömöt, a tiszta érzékenységet, a tiszta tapasztalatot képviselték. A sokszor és végletekig megélt érzékiség sem volt egyéb, mint egyetlen alkotóelem egy bonyolult és kimerítő szellemi kalandban.

Számomra nem létezik tehát „a legragyogóbb nő" a 90-60-90-es méretekkel, sem aszerint, hogy szőke, barna vagy vörös, magas vagy alacsony, eladónő vagy költő. Az a legragyogóbb, akivel van egy közös virtuális gyerekünk; akit úgy hívunk: a ,,párom", a „szerelmem".

Fordította: Koszta Gabriella

Szobrok egy szirt tetején

Az alábbi dalt a fülembe (elindításához katt ide!) az egykori Metro-együttes sulykolta belé, de sokan emlékeznek rá, hogy Zorán milyen sikert alatott vele az 1969-es Táncdalfesztiválon.


Stevanovity Dusán: 
RÉGI KÉP, SZOBROK

Első útján minden reggel
őket köszönti a fény,
ott a kopár szirt tetején.

Márványbőrű, karcsú leány
régen ölelésre vár...
Előtte egy szép ifjú áll.

És lép a lány,
megy a fiú felé
- sosem éri el...
Az ifjú vár,
kezét nyújtja elé
- mégsem éri el...

Csak egy lépés van már köztük,
mégsincs számukra remény.
Szobrok ők egy szirt tetején.


Aki ismeri és szereti Zoránt, az szerintem jó ember lehet. De aki nem tudja, hogy a rajongását megalapozó művészi teljesítményben mily nagy szerepe van Zorán öccsének, Sztevanovity Dusánnak, annak sürgős bepótolni valója akad.