2013. október 5., szombat

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 24.

(Endrődi Sándor nyomán)

1847


November 18. Pesti Divatlap. II. 47. sz. 1503. lapon : „Petőfi egy nagyobb költeményen dolgozik, valamint Arany János is, mindkettő népies modorban."

November 18. Jelenkor. 92. sz. 549. lapon:
„Fiatal íróink szörnyű munkásságban vannak; majd mindenik valami ujat és nagyszerűt irand. Petőfi nagy népkölteményen dolgozik; — Arany János „Toldi buját" adja ki versekben, — Vahot Imre pedig „Országgyűlési almanach"-jának folytatása végett időz Pozsonyban, a követek és főrendi szónokok jellemzésére szükséges adatokat gyűjtögetvén. Ez érdekes politikai, hisztóriai és szépirodalmi munka legjelesebb iróink közremunkálásával uj év után rövid időn olvasható leend. Jókay beszélygyüjteménye is elhagyta már a sajtót, mellyből igen sok élvet meríthet a szépirodalom kedvelője."

November 19. Budapesti Híradó 344  lapján :
„Petőfit valamint Kolozsvárott, ugy Pesten is, barátai fáklyászenével tisztelték meg. Mondja aztán még valaki, hogy a magyar költőnek nincs fényes élete."

November 20. Hazánk. II. 138. sz. 549. lapon Petőfiné' naplója olvasásakor I—II. cz. vers Hegedűstől.
November 21. Életképek. II. 21. sz. 655. 1. Lennék én folyóvíz ....
November 25. Hazánk. II. 140. sz. 553. 1. Úti levelek Kerényi Frigyeshez. XVIII. levél.
November 27. Hazánk. II. 141. sz. 567. 1   A' gólya.
November 28. Életképek. II. 22. sz. 693. 1. Mutatvány „A' táblabiró" czimű víg höskölteményből. Előljáróbeszéd — és 1-ső §.
November 28. Életképek. II. 22. sz. 701. lapon:
„Petőfi beteg volt, de már jobban van." A 703. lapon pedig: „Lapunk iránya, hangulata, munkatársai maradnak az eddigiek. Ez utóbbiak közé számitandjuk még a jövő évben Petőfinét, Arany Jánost, Tompát és Czakót. . . Jövő félévben kiadandó arczképeink (a rendes divatképeken kívül) leendnek: Petőfiné és Egressy Gábor."

November 30. Hazánk. II. 142. sz. 567. 1. Uti levelek Kerényi Frigyeshez. XIX. XX. levél.
Deczember 5. Életképek. II. 23. sz. 723. 1. Kérdezd: szeretlek-e ? (Május 1847.) A 725. lapon pedig: Ábránd. Petőfinétől.

Deczember 9. Pesti Divatlap. II. 50. sz. 1595. lapon: „(Múlt hó elején) az volt hirdetve lapunkban, hogy Petőfit Pesten fáklyás-zenével tisztelték meg, — s Alboni a Linda operában lépett fel. — És ez egyik sem történt meg, noha mindkettőnek meg lehetett és kellett volna történnie."

Deczember 16. Hazánk II. 149. sz. 593. 1. Fölösleges aggodalom.
Deczember 19. Életképek. II. 25. sz. 784. lapon „Erdélyi hangok Petőfihez" czimmel Mentovich Ferencztől a köv. költemény jelent meg:

Alig pihenél meg, már is visszatértél . . . 
Itt hagytál bennünket, kedves, kedves vendég, 
Mik lehettek — mondjad — mik a csattogó sast: 
Fencsapongó lelked, tőlünk elrettenték.

Tán a gyáva gőgnek és hiuskodásnak 
Ál ragyogását nem nézheted szemeddel; 
Vagy a szegénységnek, kunyhók nyomorának 
Szenvedéstől égő könye kergetett el ? ...

Mind ez meglehet, mert csak egy van minálunk, 
Mit te megszerethetsz: a dicső természet; 
Ez is leöltötte ünneplő ruháját, 
Ez is most magára gyászoló mezet vett.

Mért nem jöttél hozzánk, a midőn tavasz van, 
A midőn ormán a felnyúló tetőknek 
Hajnalsugarásól áldozattűz lángol, 
S szent oltárokként a bérczek füstölögnek.

Ott fent, hallgatván a legszebb orgonának, 
A mennydörgéseknek nagyszerű zenéjét, 
Hogy alant a völgyben olly kicsiny a lélek, 
S olly nagy a szegénység — talán elfelednéd.

Mért nem jöttél hozzánk, a midőn tavasz van, 
Midőn még a szirt is bokrétát, virágot 
Tűz fel sisakjára . . . hogy mégis legalább 
Szépnek láttad volna e szegény országot.

S ezt a bérczeken túl elbeszélted volna.  — 
Lám, a te lantodnak varázserejére 
Feledvén az erdős bérczet, hol születtünk, 
Elvágyunk a távol puszták közepére.

Lelkünkben a róna gémes kútját látjuk: 
Most a pusztult csárda romja áll elöltünk; 
Majd a délibábnak szép játéka; majd a 
Vándordarvak serge vonul el fölöttünk.

S már én úgy tartom, hogy ha te befoglalnád 
Helyeink szépségét lantod énekébe, 
S csábító szavaddal majdan elbeszélnéd . . . 
Hozzánk is elvágynék a pusztáknak népe.

S ekkép meggyujtván a vágyat sziveinkben, 
Végre megérthetnők talán nem sokára: 
Hogy a rég óhajtott egyeség napjának 
Felsüssön egünkön szép hajnalsugára.

Avagy mit beszélek! . .    Oh te szépnek láttad 
Fenn az erdős bérczet és alant a völgyet; 
Hisz' a boldogságnak karján jöttél eddig, 
Egy angyal követvén útaidban — hölgyed.

A boldog szerelem rózsaszín üvegén 
Néztél te keresztül köztünk vándorolván ; 
Ugy-e: rózsát láttál bokrainknak ágin, 
És mosolygó hajnalt hegyeinknek ormán?

Ugy-e: nem hallottál panaszos beszédet, 
Nem hallád, mint sir, mint üvölt az őszi szél. 
Mert egész lelkeddel égi angyalodnak 
Szellemdús beszédén, ajkain függöttél. —

Mondd el hát, mit láttál; mondd, hogy a hol olly szép 
S dicső a természet: az istennek háza, 
Nem leend a szellem mindörökre fogva, 
Jön idő még, mellyben lánczait lerázza.

Oh regéld, regéld el megható szavaddal 
S felséges dal lesz az elmondott regéből, 
Mellynek zengzetére a volt egyeségnek 
Romba dőlt egyháza — meglásd — újra épül.

Hogyha régen, régen a dalnok szavára 
Egy város kelt ki a mély tenger árjából: 
Egyetlen épület miért ne épülhetne 
Fől a te dalodra, melly ragad s varázsol

Deczember 19. Életképek. II. 25. sz. 800. 1. Czakó temetésén. Ez a vers czím nélkül a Mi hir Budán ? cz. rovatnak Czakó temetéséről szóló leírásába van beleszőve, ezzel a megjegyzéssel: „Petőfi irt egy gyászdalt a megholt szánatos sorsára, és e dal ugy rá illik."


Deczember 19. Életképek. II. 25. sz. 800 lapon:
„— Petőfinének lapunkban bemutatott ábrándját az Ungar is közli múlt csütörtöki és pénteki számaiban, igen ügyesen fordítva németre D.-tól." A 802. lapon pedig a Mondanivalónk közt: „Mindazon versek, melyek ez ideig Petőfinéhez írattak, nem ütik meg a kivánt mértéket."

Deczember 21. Honderű. II. 25. sz. 498—99. lapon az Ökörszem ez. rovatban :
„A táj — mond a geniális P. Koltóról irt levelében a Hazánk 137. sz. — olyan kép, mintha az én képzeletem után alkotta volna a természet. (Bezzeg sajt! a természet egy másoló kontár, P. az eredeti!")
„Egy kis kalandunk is volt az útban ... Nagy-Bányán tul Misztófalában (így!) eltört egy kerekünk. (Ejnye na mi érdekes egy kaland!) Feleségem csak mosolyogta a bajt, de én dühösen dühödtem, s félrementem, hogy" stb.
„Egyedül vagyunk, azért ölelkezünk... az a komisz tempó nincs meg bennünk, hogy mások előtt nyaljuk faljuk egymást, mint rendesen szokták a fiatal házasok. Jaj be rut, jaj be czudar, piaczra vinni a boldogságot!" Ugyan ugy-e? P. úr tán nem viszi piaczra boldogságát ? Oh nem. Ő csak hírlapok által doboltatja ki azt a két magyar hazában. P. úrban tehát nincs meg az a komisz tempó! Auch gut.
„Annyi bizonyos, hogy Koltóról eljöttem, vagyis tulajdonképpen eljöttünk, hála Istennek, de jól megértsük egymást : nem azért hála Istennek, hogy Koltóról eljöttünk, hanem azért, hogy eljöttünk, tünk; röviden szólva, hogy már nem magam utazom, hanem másodmagammal, t. i. az én kedves kis feleségecskémmel." Mi naiv, minő piquant enyelgés ! mi nemes stil!
„Engedj meg barátom, most nem irok többet .... feleségem fölkelt helyéről s hozzám közeledik. Kétség kivül fontos végzendői lesznek velem, tehát nem irhatok. Isten veled !" (minő gyöngéd allusiók!)
„Két napot töltöttem Kolozsvárt, de fölér félesztendővel olyan gyönyörű két nap volt." (mi érdekes leírása Kolozsvárnak ! ganz Alexandre Dumas!)
„Nem irja ki — mond ő ugyanazon levélben — barátjának (a fiatal g. Teleki Sándornak) nevét, minthogy az nagy úr (!) ő pedig — mond a geniális levelező — „nem Horváth Lázi, hála a mennyei atyának." — Detto mit Obers — mond a kis ökörszem.
„Ha ásítani találsz — mond más levelében P. úr, Hazánk leggeniálisabb levelezője (lásd Hazánk 141. sz.) ne ásits valami túlságos nagyszerűt, mert le talál esni az állkapczád, és ez igen kellemetlen dolog. Tapasztalásból tudom, azon korból, mikor még az úgynevezett classikai becsű magyar műveket is olvastam, melyektől isten ójjon minden jó lelket."
Kell-é ehhez commentár ?
„A versírás is végre oly el nem hagyható szokássá válik, mint a lólopás vagy fejvakarás vagy a részegeskedés. Sokszor mondtam magamnak, ugyan mit firkálsz, te szamár, hát nem jobb volna, ha addig a feleségedet ölelnéd ? föl is tettem magamban, hogy csak azt a gondolatot rántom le" stb, et sic porro in intinitum cum gratia.
„Valaha — mond alább a néhai embergyülölő — roppant világ és embergyülölő volt ő, annyira, hogy a föld egy óriási szemétdombnak tetszett előtte, melyen az emberek mint undorító féregmilliárdok nyüzsögnek, s hogy e nyavalyából kigyógyult, nagy részben Dumas' druszájának köszönheti stb. Hát Milton, Goethe, Chateaubriand, Lamartine? miért nem ismerkedik meg ezekkel ? Tán előbb kigyógyitották volna önt  nagyszerű  világfájdalmaiból.   Szegény classikusok! Megjött számotokra Attila Isten' ostora! „Adieu Dumas druszája! Adieu genie!"

Deczember 21. Hazánk. II. 151. sz. 602. lapon Tóbiásy „Tölpel Kleofás" cz. rajzában a köv. részletet olvassuk: „Egy czikket írtam az Életképek és Divatlapról feltétlenül rosszalva irányaikat, Frankenburgtól a humort, Petőfitől a genialitást, Jókaytól a képzelet-gazdagságot tagadva meg, ennek költészetét betegesnek, nyavalgónak, üres puffadozónak, nagyszavu erőlködésnek, Petőfi eredeti gondolatait, sok oldalú musáját trágárságnak, régi gondolatok ügyes átdolgozásának keresztelve stb. stb. Tárt karokkal fogadtatám (t. i. a Szépirod. Szemle szerkesztőségében). Azóta mint a három divatlap bírálója a Szépirodalmi Szemle állandó munkatársa vagyok."

Deczember 23. Jelenkor. 102. sz. 610. lapon:
„Petőfi verseit újra nyomják 1500 példányban. Kiadó ur alkalmasint nem rösteli a dolgot."
Deczember 25. Hazánk. II. 153. sz. 609. 1. Utazás az alföldön.
Deczember 26. Életképek. II. 26. sz. 819. 1. Homér és Ossián.


Tudod midőn először ültünk...

(Folytatjuk)