2010. október 31., vasárnap

Mi fán termettem? (1)

(Bakter Bálint felmenői után nyomoz)

Hát először is meg kellett tudnom, hogy honnan ez a név, kinek-minek köszönhetem. A lexikonkönyvek úgy mondják, hogy a németeknek. Ők bakterkodtak már a középkorban. Városon és falun egyaránt.

De ez nem csak olyan egyszerű őrző-védő munka volt, mert kellett tudjanak énekelni, meg mindenféle egyebet. Szepesi Attila például ezt állítja a Magyar Nemzetben (Toronyzene, bakternóta, éjjeli vigyázók éneke c. cikkében, 2002), hogy asszongya:

"Ősi eredetűek az idő múlását jelző toronyzenék, bakter- és hajnalnóták, amelyeket hol hangszeres kísérettel, hol anélkül adtak elő. Egyik-másik vidékünkön a szokás a XX. században is élt. A hajdani toronyzenészek, strázsák, éjjeliőrök és bakterek időt jelző dalai előbb a városokból vesztek ki, csak később a falvakból. Egy szép, XVIII. századból való vers – az Éjjeli Vigyázók Éneke – így kezdődik:

„Hallya minden Háznak Ura! 
már nyoltzat ütött az óra, 
Isten segítőnk a jóra: 
a Nap elment nyugovóra, 
 a mi éltünk is oly módra 
Siet a nyugodalomra, 
 üdvösség hozó álomra,
minden hallja, Nyoltz az óra…” 



2010. október 30., szombat

És aki végleg elment...


Máté Péter hangja nem csak legendásan szép - ma már a technika jóvoltából visszaidézhető, hallgatható és értékelhető. Éder-Máté versengés helyett javasoljuk a kettős élvezetet... (bakter)

Elmegyek...

Éder Enikő üstökösként tűnt fel a médiában. Pedig nem bokorugró szoknyában fölfedezett üdvöske: megdolgozott a sikerért. Aradi "mindenes" színésznő létére is volt bátorsága (és tehetsége!) benevezni egy olyan megavresenyre, mint amilyen A Társulat. És döntős lett, Sarolt szerepét kiérdemelte hosszú-hosszú versenyszakaszokon tündökölve.

Most meg, november 19-én kitüntetik a simonyifalvi Regionális Simonyi Társaság közéleti Simonyi-díjával "az igazi Sarolt húségéért és népszolgálatáért". Enikő minden bizonnyal megérdemel egy díjat. A székelyföldi Kézdivásárhelyen született művésznő 10 éves korában szüleivel Aradra költözött. Azóta is hányódik, ide-oda szólítja a hivatástudat, fél életét vonaton s úton tölti.

Egy interjújában vallja:

- Több lakásban, több városban élek, egy ideje Budapesten is, Temesváron is, állandó vándorlásban, van munkahelyi, társi, szülői ház, mindegyikben élek, egyikben sem igazán. Nincs saját szobám, jó ideje már, jó ideig még.. De mindennek jelentősége van. Megtanultam máshol keresni az otthont. Belül. Ez a fontos. „Teremtek tájat magamnak”-ahogy Hervay Gizella írta...

A Társulat versenyének egyik fordulójában énekelte Máté Péter közkedvelt, szép dalát: Elmegyek... Mintha csak reá szabták volna a szöveget is, a melódiát is. Bár azt mondják: Máté Pétert csak nem tudja lekörözni. Vajon baj ez? Hát nem az a jó nekünk, hogy az egyik szebben énekel, a másik még annál is szebben?

Enikő azt mondja, tavaszonként négylevelű lóheréket keres a fűben, s mert egy idő után már rááll az ember szeme, talál is. Érdekes, én életemben egyszer találtam egyet, de arról is kiderült, hogy csak háromlevelű, s beszakadt az egyik levele, attól lett négy... Úgy elment a kedvem a további kereséstől, ahogy a dalban Enikő (és Péter) álltak tovább életük új stációi felé. (Bakter)



2010. október 29., péntek

Jóbarát-siratók

Péter János fotókompozíciója: Szeptember végén





Regényhalmazához képest Jókai mester viszonylag kevés számú költeményt hagyott hátra, s azok komoly hányada is súlyos érzelmi megrendüléseinek árnyékában születtek. Ilyen pillanat volt a jóbarát, Petőfi elvesztése. Eltűnt? Megölték? Elhurcolták? E kérdések az alábbi Jókai-versek építőkövei... (bakter)






Jókai Mór
A PETŐFI-KERESŐK.

Elhallgata régen a lanton a húr;
Megfogta a rozsda a kardot;
Nem zeng sem a dal, sem a véres aczél;
Sziv elfeledé, elhordta a szél:
Álom vala az csak, reggelig tartott.
Fű tudja: miért zöldebb a mezőn
Egy folton, a melyre a vér hullt?
A hagyomány tudakozza Homérrul
Azt, hol született, s ahol elholt.
      Oh halva bizonynyal a dalnok.

Itt látta az egyik a földre leesni;
Ott szólt vele más a csatában;
Sirjához az útfelen búcsura járnak;
Másutt még visszakerültire várnak:
Itt él, ott holt hire támad.
Meg-megjelen! s nyomtalan úgy elenyész;
Népajk szövi róla regéit;
Itt vérnyoma; - lábnyoma ott! Halld,
Ő volt, ki e dalt zengé itt?
      Oh halva bizonynyal a dalnok.

2010. október 28., csütörtök

Ködös táj a szív

Ősz a Bucsinon * Fotó Máthé Éva



Illyés Gyula:
GYÖNYÖRŰ, GYÖNYÖRŰ

Hátam mögött – szívem is hallja
törik az őszi fű
Te jössz, tudom. Miről?
A lépted nesze is gyönyörű.

Gyönyörű lesz, ha megjelensz
már csak egy pillanat.
Gyönyörű rögtön a világ
mihelyt része vagy.

Fásult volt, borús a szívem
szomorú, keserű.
Ha benne vagy
a szívem is ragyogó, gyönyörű!

Ködös őszi táj ez a szív
de ha Nap besüt
üveges lombja fölragyog
tündöklik mindenütt.

A tigris nedves orra…












http://www.moillusions.com/2010/01/second-best-optical-illusion-ever.html/3-sederi-per-una-tigre

Vízi zene / Aqua harp


Ilyen az, amikor a víz muzsikál. S nem akármin, hanem egyenesen hárfán... Micsoda zengzetek és hangzatok! Füleljetek és borzongjatok!

Vízbe dobom a kalapom...





Cseh Tamás–Bereményi Géza: 
ÉLETEM UTOLSÓ GESZTUSA

Még ma este én a hídon,
bo-bom-bom, bo-bo-bom-bom,
Vízbe dobom a kalapom,
bo-bom-bom, bo-bo-bom-bom,
Azazhogy: kalap nélkül megyek majd haza,
bo-bom-bom, bo-bo-bom-bom,
Legyen ez életem utolsó gesztusa,
bo-bom-bom, bo-bo-bom-bom.

Otthon majd kinyitom a gázt...
S ha átszólnak, hogy mit csinálsz...
Hogy értsenek, tagolva majd így szólok át...
Épp tovább rontom az öngyilkos statisztikát...

S mert napközis épp a gyerek...
Csöpp kis ágyán elheverek...
És ott idézem fel majd apát és anyát...
Kik szintén rontották az öngyilkos statisztikát...

S mert - mint tudjuk - büdös a gáz...
S ételszagtól büdös a ház...
Majd elhagyott szerelmem parfümjét szívom...
És arra gondolok, hogy milyen jó volt a hídon...

Mert: még ma este én a hídon...
Lesz egy remek mozdulatom...
Azazhogy: vízbe dobom a kalapomat...
Mindig imádtam az ilyen gesztusokat...

A Görbe utca lakói

Döbbenetes, kemény és életigaz könyv az 1995-ben megjelent Tar Sándor-féle regény (A mi utcánk), amely egy román-magyar határ közeli falu szélén húzódó Görbe utca lakóiról ad lényeglátó sorsképet. Az utcában mintegy 30-40 kisebb-nagyobb ház húzódik meg, hozzá mindenkinek kisebb-nagyobb kertje-földje, van kocsma, buszmegálló, az utca neve olykor változik (előbb Ságvári lett, most Radnóti, de mindenki Görbeként emlegeti), az élet viszont egyre jobban süllyed be a sívó környezetbe. Tar Sándor nem felejt ki senkit a lajstromból: hiába a rendszerváltás, az elveszett lelkek ugyanazt a lepusztult életformát hagyományozzák utódaikra, amit ők maguk is kaptak felmenőiktől. A szerző szarkasztikus humora, mindenre kiterjedő figyelme frenetikus sodrú történetekben ölt testet. Érdemes belekóstolni - a könyv 24. fejezetébe. (bakter)

Tar Sándor
ISTEN SZEME

Valami lehet a levegőben mostanában, vagy csak a hőség teszi, érzi ember, állat, hogy valami nincs rendben. Dorogi lova, a Palkó például úgy issza a sört újabban, hogy felemeli a farkát közben, Mérő Lajos pedig a műfogát vesztette el valahol, de a sört ugyanúgy issza, talán kicsit kevesebbet, vagy csak Esztike, a pultos nem húz neki annyi vonást. Lajost valaki fejbevágta egy fülledt, zavart éjszakán, Esztike tudna mesélni, ha bolond lenne, Misi, a tulaj, szintén, csak éppen nem tud visszaemlékezni semmire, bár sejti, hogy itt nagy összefüggések vannak, mert Eszti azóta a helyébe viszi a sört Lajosnak. Akkor tűnt el az az adonyi alak is, aki hozott patkánnyal rágcsálót irtott, és kedvelte, ha pofozzák. Azóta valami vibrál a levegőben. Például azt beszéli Papp Terka, aki Hesz Jancsi anyósa a nap minden percében, hogy még Dorogi is kibékült a feleségével. Mancika lejött a padlásról végleg, azóta otthon alszik az emberrel. Még a dolgukra se mennek ki, van egy veder az ágy fellett, és abba, reggel meg az utcára öntik, és már olyan a húgyszag előttük, hogy az embernek kimegy az álom a szeméből, Papp Terka szerint ez isten ujja, most már mindenkinek jóra fog jönni az élete, és nem fognak inni, mint az állat, mert közel a mennyeknek országa.

Szilánkokra törött akt

Vígh István: Akt


Vígh István aktja nem egy szokványos teljesítmény. A hatvanas évek közepén készült, az Ifjúmunkás irodalmi-művészeti mellékletének szánta, ahol meg is jelent. Annak idején az ilyen rendhagyó stílusnak botrány szaga volt, de az akt inkább tetszést aratott. Valahogy elkerülték a dogmatikus kifogások...

A töredezett mozaikdarabokból összeálló torzó minden lényegeset elmond a művész szándékairól: olyannak láttatni a másik nemet, amilyennek a férfiak a lényegig lecsupaszítják.

A kalandos sorsú erdélyi származású képzőművész zegzugos életutat járt be, erről az Új Magyar Szó Színkép melléklete közölt nemrég interjút.


2010. október 27., szerda

"Beavatkozó" és "kikerülő"

Remek és szellemes krimit írt Páskándi Géza, amely 1968-ban jelent meg először folytatásokban az Ifjúmunkás hasábjain. Amellett, hogy a könyv csupa filozófia, ráadásul izgalmas is. Első könyvmegjelenésének fotografikai illusztrálását Cseke Tamás kivitelezte. (bakter)

*


A telefon hangulatomba belecsengett. A főnök ingerülten támadt rám.

- Mi van? Alszol? Az ügyet jó lenne befejezni. Fentről is érdeklődnek. Nem blamálhatjuk magunkat.

Mondtam valami megnyugtatót, valami érthetetlen, de csillapító szöveget, és letettem a kagylót.

Miért sürget? Máskor nem szokta. A nyomozás nem favágás. És én miért dühöngök, amikor úgysem fogom folytatni ezt a nyomozást. Visszatérek a csirkeügyekhez, ott legalábbis biztos lehetek: nem vár minden lépésem után újabb hulla. Az ügyet átadom Gomornak, betegszabadságot kérek, s aztán vissza a békés bűnözők birodalmába!

A föltámadás szomorúsága


Ady megzenésített verse (részlet)

Piros, nagy köd-tályogok közül
Sunyított rám a csalfa Nap,
Midőn így szólék:
Kelj föl és légy szabad.
Tán Budapesten, talán máshol.
Alig emlékszek valamire
A néhai világból,
De szomoruan föltámadtam.
Sirom sziklái szétgurultak,
Füstölt a Golgotha s kiléptem
Fültámadottan, tétován
Mély Sárkány-sirjából a Multnak
S mint akinek kevés a vére,
Elindultam új apostolok
Keresésére.
Vihar s üvöltő Tátra-erdők
Voltak az én Tamásaim,
Kik sebeimnek nyilásain
Újjaikat mártván benyultak,
Ködök szálltanak
S ködökön át,
Megromoltan és feledőn
Hagytam el a Multat.
És megint szólék: én nem tudom,
Ki vagyok, éltem-e, élek?
Valakinek neve vagyok
Vagy örököse egy halott
Szomorú nevének?
Lázamat az est, postámat
A posta,
Mintha régen-régen hozná,
Úgy hozza.
De jött a reggel, fázva rémlett
És én nem tudtam, micsoda
Emlékek
Tarlójáról jött ez a reggel?
És sebeimet tapogattam,
Fájtak, égtek förtelmesen,
De mikor kaptam, hogyha kaptam?
Hol jártam én,
Hát éltem már én?
Ki sirhat most tán énmiattam,
Ki vagyok és merre megyek?
Aztán bolyongtam: tót zsoltárok
Harsogtak a fenyvesekben.
Micsoda zsoltárt is tudtam én
Kedvesebben
Valamikor? Csak hallgatok,
Mert már mindent elfeledtem.
Hallom, hogy távolból érkeznek
Ide mások.
De hol a Távol, hol a Közel
S hol vannak köztük Állomások?
És mintha sohse jöttem volna
S csak itt vagyok:
Szemek, levelek, táviratok,
Nem tudom, miért keresnek.
És nem tudom, miért néznek rám
Kutató arcok?
Arcomon nincsen régi írás,
S a régi harcok
Nagy legendája elmosódott
Vén arcomon, vén fejemen.
Olyan vagyok,
Mint rosszul kezdett
És meg se kezdett szerelem.
Szőke leény, szent, ifju cédrus
Büszkélkedik fényes napon
Néha előttem,
S fogcsikorgatva, hallgatagon
Rohanok messze tőle én.
Emlékezek vagy csak fájok?
Ha élnék, ha szeretne,
Ha volnék. Gondolkozom:
Lyányom lehetne.
S amott egy-két virágos hajú
Asszonyra nézek álmélkodva,
Óh, mintha egyszer bolondja
Lettem volna fiatalnak.
Ilyennek, párnak.
Idegenek és kire várnak?
Beszélnek hozzám,
Cirógatnak kandi szemekkel
S úgy érzem, hogy hátam mögött
Áll egy idegen, másik ember,
Hozzá beszélnek.
Valami úgy fog, mint rabot,
Mint alvajárót a tetőn,
Kit én is nézek reszketőn,
Mint furcsa távolit.
S amit én mondok, oly hüvös.
Mint jégbarlangba ordítón
Besivitó vihar-szavak.
Valahol hóban elakadt,
Valami messze hómezőn
Az én régi valóm.
És csitt, amott tenger vonít
Régi fájást,
Irgalmatlant és távolit.
De ez a tenger fenyves erdő.
Igen: tengerek, városok,
Asszonyok, vágyak föllebegnek
S rajtuk Páris a korona.
Ragyogóbbak, szebbek,
Mint a legforróbb látomások.
Volt-e hozzájuk közöm egykor
Vagy ezt mind mások
Ölelték és csodálták?
Óh, jaj annak, aki feltámad
S nem érzi önnön-életét
Beszédje kongó báb-beszéd
S báb-szinpad bábja őmaga.
Kérdés, kisértés és titok
Én azt várom: valaki majd
Hivni fog
S édes, meleg szájjal
Sugja meg majd, hogy ki vagyok.
Itt tó van a Tátra ölén,
Csillogó, tiszta, vad,
Keresem benne a századokat
Az életemet,
A sirtáró dalokat.
Keresem magam közelségét,
A szállaló Időt
S a tükröt, a varázsosat
A megismertetőt.
És megáll az Élet
És tudom, hogy most már semmi sincs
Senkisem él
És semmisem igaz.
Keshedt, vén arc vigyorg a tóból
És nem tudom: ki az?
Föltámadtam, jaj, föltámadtam.

(Szentiványi Csorbató, augusztus.)

Sasok, hegyek, szkipetárok

Edgár Gagauziában, vendéglátója mundérjában
"Ki vagy te, Berecz Edgár?"
A választ részben megtaláltuk az Udvarhelyi Híradóban, 2010. 09. 01-én.

*


Nyári kirándulásaik tervezgetésekor mikor jutott eszükbe, hogy Albániát vegyék célba? Egyáltalán valaha néztek-e utána, hogy a maffia, lázongás, zavargás, háború címszavakat előszeretettel használó szenzációhajhász médiajelentéseken túl, miről szól ez az ország, vagy csak azt tudják, hogy nagyon alulfejlett és közel sem biztonságos, így jó messziről elkerülni?


Csatolják be öveiket, ne féljenek, most odautazunk, és ígérjük, nem fog fájni, hisz jó kezekben vagyunk, kísérőnk, a székelyudvarhelyi Berecz Edgár kalandozás szempontjából már hétpróbás legénynek számít. 


Edgárt olvasóink kisebb világutazóként, az élményeiből, tapasztalataiból született számos könyv szerzőjeként ismerhetik, és ha már az ismertségről beszélünk, meg kell említenünk, hogy több Seroussi-reklámról is ő köszön vissza. Egy olyan ember, aki sohasem nyugszik, mindig terveket szövöget, és azok java részét meg is valósítja. Legutóbb például Albániában töltött el két hetet, nem több mint 178 eurónyi zsebpénzzel. 

– Hogyan lehet két hetet túlélni 178 euróból?
– Ennyit tudtam összekunyerálni szponzoroktól, barátoktól, ennyit adtak.

Borkóstoló

Bájital * Fotó André Zsuzsa























http://www.youtube.com/watch?v=AnK65v9AcOo

Tóth Árpád:
MÁMOR


Jöttél, s ím drága must edénye lelkem,
Szűzlány fehér lábával megtiport kád,
A púpos bánatok rikoltó torkát
Méz-íz csitítja: ó, tán most születtem!

Szálljunk aranyhajóra most mi ketten,
Röpítsen el, ne tartsa semmi korlát:
Szállj, drága perc, feszítsd forró vitorlád,
Ma ránk vár minden édes ismeretlen!

Nézd, minden mily roppant fénnyel ragyog:
A nap, a hold és minden csillagok
Jönnek velünk, s a vén világ elárvul -

Hallod? a láz, a hű, bizarr dobos
Dobol, s a mámor vörös oszlopos,
Örvénylőn forgó kastélya kitárul!

Tolvajlámpa

Jó barátunk Oláh Pista. Székelyudvarhelyen él, de marosvásárhelyi. Évtizedeket élt le Csíkszeredában. Ó, és milyen jó költő! Pedig őt is meglegyintette az aranykorszak perverz fegyelme. Most éppen válogatott verseit állítjuk össze. Csak úgy sápadunk az irigységtől. 1983-ban remek kötettel búcsúzott az aranykorszaktól. Kopottka, szerényke, akárha Hamupipőkét látnánk. De ami benne van!


Egy verset csenjünk el talicskánkkal; legalább... Ja, és egy fotót is, amit ugyancsak a költő követett el. (bakter)

Oláh István
A FÉMEK EMLÉKEZETE

Nincs óra hogy ne emlékeznének a fémek
Én repülő voltam Én lovagi vért
Én csak szege a történelemnek
Szövőgép vagy tolvajlámpa Nehezék