2014. augusztus 10., vasárnap

Csillagosok, lakók

A  CSILLAGOS  HÁZ 
Adalékok a Dózsa György út  17. számú – csillagos ház - történetéhez.

(Vázsonyi Ibolya emlékezése:)

A  Dózsa  17-ről  én  jeleztem  a  Mazsihisz –nak, hogy  csillagos  ház  volt; méghozzá az elsők között nyilvánították annak. Így került be a ’Csillagos házak Budapesten 1944-45-ben’ programba. Megemlékezést azonban nem szerveztem, senki sem szervezett a túlélők közül – nincs kinek. Az emlék, az emlékezés – a miénk, akik még élünk a régi csillagos lakók közül.
A  ház lakásainak többségét eredetileg  is  zsidó  családok  bérelték-lakták.
Most rájuk emlékszem – amennyi róluk és a  ’megjelölt’ házról  beivódott  az  akkor  még  csak  hatéves  fejembe… (Igyekszem nem megsérteni a személyiséghez fűződő jogokat; bár nem hiszem, hogy bárki is fölhánytorgatna nekem bármit.)

Vázsonyi család  (III. em. 3.)
A mi családunk 1944. június  1-én  költözött ide – a ’zsidók összeköltöztetése’ keretében kényszer-lakhelyként  számunkra kijelölt III. emeleti lakás  egyik  szobájába. Anyámmal (Vázsonyi Tiborné Keller Izabella) és  16  éves  Pali bátyámmal költöztünk be (apám  - Vázsonyi Tibor -  és  18  éves  Jani  bátyám  akkor éppen munkaszolgálatosok  voltak).
Én azóta egyfolytában ebben a házban, ebben a lakásban élek.
A lakást korábban a keresztény Berta István, a Rádió karmestere bérelte. (A felszabadulás után egyszer visszakérezkedett, hogy esetleges ottmaradt holmijait összeszedhesse. Nemigen talált bármit is a viszontagságos sorsú lakásban…)
A  háromszobás (nappali + két háló), hallos-cselédszobás-konyhás-fürdoszobás  lakásban  nagy  volt a  zsúfoltság : minden  szobában  egy-egy  család  lakott. A  ház  svájci vagy svéd  védettséget  vásárolt (bátyám emlékezete szerint vatikánit), amitől a  zsúfoltság  tovább  fokozódott: minden  szobába  plusz  egy család  került; összesen húszan  voltunk  a  120  négyzetméteren. Láttam  egy bácsit a  szélső  hálóban, aki egy  hintaszékben  aludt,  mert  az  ágya  már  nem  fért  be a  szobába…
A  Szálasi - puccs  után  a  ház  lakóit  beterelték a  gettóba, a  hátra maradó  öregeket  és  betegeket   Dancsa  úr  - a házmester - későbbi  elbeszélése  szerint elvitték és feltehetően a  Dunába  lőtték a nyilasok. Apám a  váci  munkaszolgálatból  megszökve a  lakásban  maradt, mint  beteg, de Dancsa  úr  figyelmeztette: menjen  el,  mert  jönnek a  nyilasok  megszállni a  házat. Apám azonnal el is ment a házból,  szenespincékben  bujkált - de  ez  már  egy  másik  történet,  a  mi  Dob utcai  gettó-  életünkkel  együtt.

A ’rendszerváltáskor’ eltávolított emléktábla
A földszinten – az Abonyi utcára néző hatalmas ablakokkal – működött   valamikor egy olcsó kávéház (a Markstein 2; vele szemben az Abonyi elején     volt az előkelőbb Markstein 1… ). A mi házunkban lévő kávéházból később több - belül kétszintes - műhelyt, bolthelyiséget alakítottak ki; a kávéházas    Markstein fia volt az anyja révén zsidó származásúnak minősülő Markos József - ismertebb nevén Alfonzó -; de ők sosem laktak a házunkban.).

Lőwinger  család,  (félemelet 1.) - Ortodoxok,  1950-ben Angliába  távoztak. Ott élő lányuk,  Mirjam  az  osztálytársam  volt; fiuk  Bernát  jelenleg Amerikában él. .Őket a  sabat  betartásának  ellehetetlenülése  üldözte  el. Shirley Temple – a híres gyermek-színész (1928-2014) – állítólag Mirjam unokanővére volt (de S.T. magyar kapcsolataira  vonatozóan egyetlen életrajzában sem található utalás).

Bán és Kálmán  család (félemelet 3.) – Fiuk,  Tamás ’56-ban  Svédországba  távozott, anyja, Bán  Edit követte.  Kálmán  György,  aki  apósa-anyósa  halála  után  teljesen  egyedül  maradt, megzavarodott  és  éhenhalt.

Korein és Krausz család, egy-egy lánygyermekkel  (félemelet 4.)
- Korein  Terike a  munkaszolgálatban  meghalt. Korein  úr futballbíróként  működött, még  a  háború  után  is.
- H.né-Krausz  Edit, külkereskedelmi  titkárnő volt,  H.  Júlia  MTI-s  újságíró  édesanyja. Juli  92-ig  itt lakott.a.félemelet 4.-ben.

F.  család (félemelet 4a).
F. Izidor tanár, felesége, Joli néni  bilógia tanár  volt az Abonyi  utcai zsidó iskolában. Fiuk, Tamás orvos lett;  unokájuk Zsuzsa, ma is a házban él.

Fogel Olga néni –fogorvos (I. em. 2.) – ’időben’  kivándorolt.

Botond és T.  familia. (I.em. 3.).
- A  Botond - család  kárpitos  dinasztia  volt.
- T.  Ferenc  dr. –  jogász, a másik család leszármazottja,  ma  is  itt  él

Bokor – család (I.em. 4.)
Bokor  Izsóné -  Lola  néni  tornatanárom  volt  az „ Abonyiban”. Fia,  László  újságíró-író  elköltözött a házból.

Goldberger – Geiger (Gergely ?) család (I. em. 5.) .
Az  unoka,  András –  hangmérnök  volt (talán az MTV-ben) – ma  is  itt  él. 

Popper család (II. em. 1.)
Popper néni lakott itt a  két  fiúunokájával (nem  sikerült  tisztáznom  Popper  Péterrel,  hogy  ő  volt-e  az  egyik).

Bonder család (III. em. 1.)
Övék  volt a  Thököly  úti  pékség (a  Szinva  utca  után,  a  Keleti  felé; most arab pitát sütnek ott). oda  vittük  még  háború után is a  kenyeret  süttetni  (és  a  szombati sóletet a  Lőwingerék…).

Vajda család (III. em. 4.)
Vajda  Rudolf, a  háztulajdonos  veje  kinek  lánya, Teri    Kabos  Endre   vivó világbajnok  felesége  volt (Kabos a Margit  híd  felrobbantásakor a   Dunába  veszett). Teri a  kis  Bandival  1948-ban  Angliába  távozott. Vajda  Rudolf  haláláig  a  házban  lakott.(kb. 70  éves  korában  átszaladt  a  Dózsán  és  elütötte  egy  autó).

Strasser   család (III. em. 5.)
Strasser  Benő feleségével  és  fiával  Jánossal lakott a szomszédunkban,  matematika-fizika  szakos  tanára  volt az  „Abonyinak”; Paula  néni  németet  tanított  ugyanott; fiuk,  Sándor János,  tornatanár lett ;  56-ban  feleségével  és  két fiával  az  USA-ba  távozott.

B.  család   (IV. em. 1.sz.)
B. úr gyártulajdonos volt. Lánya,  Vera, D.  Istvánné ma  is  itt  lakik.

 ... és a részben a helyére
2004-ben fölszerelt új emléktábla
Öt  keresztény  családra  emlékszem,  akik a  „csillagosítás”  után  is  itt  maradtak a  házban :

Latabár  Kálmán és családja (II. emelet, ahol mostanáig laknak) - a színművész a feleségével, Katalinnal; a - kitért - zsidó nagymamával,az ifjabb Kálmánnal és Kiskatival.

Zajthy  Ferenc festőművész, V. szint  - műterem  lakás.

Perneczky  Géza   (III. em. 2.) -  a földművelésügyi  minisztérium  tanácsosa(?).- 1949(?)-ben a családot kitelepítették,  koncepciós perben. A tanácsost börtönbüntetésre itélték. Lánya, Lola, a  Sacre  Coeur-be  járt, fia  ma Németországban  él.

Várdai (-y ?)  - család (a félemeleten) -. a  két  lány  a  Sacre  Coeur-be  járt; ’48-ban  Svájcba  távoztak.

és:

Dancsa  úr,  a  házfelügyelő,  aki abszolút  toleráns  és  zsidóbarát  volt. Haláláig
(1950 ) a  házfelügyelőnk maradt.

Valószínűleg többen  is voltak, főleg  az  üzletsoron (volt vagy tíz  különféle üzlet).

*****

Mellékletek:

UGYANAZ A TÖRTÉNET – KICSIT MÁS SZEMSZÖGBŐL
(Vázsonyi János szóbeli Centropa-visszaemlékezéseinek a házra [is] vonatkozó részei:)

A pesti zsidóság számára 1944-ben megkezdődött az úgynevezett zsidó házak kialakítása, majd a gettósítás.
Tehát én például a Hungária körútról vonultam be Hangonyba, de amire október nyolcadikán hazakerültem, a családom a Dózsa György út 17-ben lakott egy kijelölt zsidó házban, amiből később pápai védett ház lett  [A Vatikán 2500 fő részére adott menlevelet... – A szerk.]. Persze semmit a világon nem jelentett, csak annyit, hogy a nyilasok rögtön azt rabolták ki, a pápai védett házat. Ott semmisült meg apáméknak az egész könyvtára, amit oda mentettek. Mert abban a lakásban tartotta a tizennegyedik kerületi pártszolgálat vezetője az esküvőjét valamelyik szépséggel, és tüzet raktak a lakásban a könyvekből.
A Dózsa György út 17. a német megszállás idején már ’megjelölt’ (csillagos) zsidó ház volt. A mi lakásunk egy háromszoba-hallos, száznégy vagy száztíz négyzetméteres nagy lakás volt, abba költöztettek be minden szobájába egy-egy családot. Tehát négy-öt-hat ember lakott egy szobában. Annak a lakásnak az eredeti tulajdonosa egy olimpiai vívónak volt az apósa. Az apósé volt az egész ház, de különben ott keresztény úriemberek laktak. Például a Berta István lakott abban a lakásban, amibe minket költöztettek. A Rádió karmestere volt. Pontosan tudom, mert aztán visszajött, amikor egyedül maradtunk a lakásban. 1945 tavaszán megjelent a Berta István, és összetett kezekkel könyörgött az anyámnak, hogy engedje meg, hogy megnézze, amit ottfelejtett.
A lakásban akkor mi maradtunk ott egyedül, a többiek visszaköltöztek a saját lakásukba. Mi a saját lakásunkba, a Hungária körútra azért nem költöztünk vissza, mert nem volt semmi értelme.  Semmink nem maradt ott, és mások laktak benne. Itt viszont egyedül maradtunk, mert a lakótársak mind elköltöztek. A felszabadulás után tehát visszakerült az egész család a Dózsa György út 17-be. A húgom lakik most abban a lakásban, ahol mi laktunk.
De ez a Dózsa György úti lakás is majdnem félig ki volt égve, a három szoba közül csak egy volt lakható. A ház tulajdonosa, a Vajda – az is zsidó volt – visszajött, és kiadta nekünk bérbe. Az egész ház az övé volt. Akkor még visszakapta. Csak 1948-ban államosították [A házingatlanokat 1952-ben államosították.  – A szerk.]. Ebben a házban lakott különben a Latabár család is, alattunk egy emelettel. A Latyi meg a mamája meg a fia meg a lánya [Latabárok – a színészdinasztia kilenc tagját tartja számon a magyar színháztörténet. A legemlékezetesebb színészi pályafutás id. Latabár Árpád (1878–1951) és fiai, ifj. Latabár Árpád (1903–1961) és Latabár Kálmán (1902–1970) nevéhez fűződik. – A szerk.].
Én nem voltam egy percig sem gettóban. Október nyolcadikán betegen kerültem haza anyámhoz, aki a munkaszolgálatba már nem engedett vissza. Akkor kezdtem bujkálni, a család többi tagját pedig nemsokára bevitték a gettóba.
1945. január közepére felszabadult Zugló, majd egész Pest. Az apám Népszínház utcai üzlete majdnem teljes egészében ép maradt. Még a raktárt se törték fel. A raktárban például volt huszonöt tábla üveg, úgyhogy nekünk volt az első betáblázott kirakatunk, és a Dózsa György út 17. lakásainak többségét abból az üzletből vágták be.

*****

Kivonatok Sz. Nagy Józsefnek a Házról írt esszéjéből .
(In: http://szdnyi.blogspot.hu/2012/04/szazeves-hazak-buda-pesten_23.html  )

A Ház – amikor épült, a XX. század elején – átlagos kis- és középpolgári lakóház volt, végig annak maradt is meg.
Az Aréna-úton ugyanolyan nagy bérházakat építettek, mint bármelyik körúton, bár a forgalom jóval kisebb és csendesebb volt az ott kezdődő „tizennégykerben” (az Aréna-út nyugati – páros - házsora még Terézváros volt, a keleti – páratlan - meg már Zugló).
A nagyjából Dél-Észak irányú Aréna út elejének közvetlen környéke: Délen húzódott a Rákóczi út folytatása, a Thököly út (rajta túl volt a névadó Aréna, később a Népstadion). Észak felé a következő nagyobb utca a Liget oldalában ment, „Ajtósi” Dürerről nevezték el.  Kelet felé a Stefánia zárta ezt a kis zöldterületet, amelyet a Thökölyvel és az Ajtósi Dürerrel párhuzamosan elfelezett az Abonyi-utca, néhány keresztutcával. A Zichy-utcánál a nyári tiszti kaszinó hatalmas tömbje lezárta az Abonyit, így az nem torkollhatott bele a Stefániába,
Újabban a Thököly-Dózsa kereszteződésben a sugárúton közlekedő eszközökön nem a mindenki számára ismert  Dózsa György utat mondják be megállónak, hanem a trianonos miniturul körüli terecske (’park’”) névadóját, Reiner /Fritz/ Frigyest…
A Terézváros szélén létesült Garai-piac átalakult maradványa, az Aréna-kereszteződésben és a piac körül egykor volt kocsmák hűlt helye emlékeztet a valamikori – pezsgőbb -  külvárosi (proli és kispolgári) életre.
A Dózsa-Abonyi sarka a (múlt) századelőn kifejezetten urizáló környéknek számított. Nem véletlen, hogy (a későbbi) Alfonzó atyja az Abonyi utcatorkolat mindkét sarkán megvette vagy kibérelte a földszintet, és kiépített egy ikerkávéházat, egyet a jobb - leginkább zsidó - vendégeknek, egy forgalmasabbat meg a kevesebb pénzűeknek. A második világégés után az egyikben suszterok kalapáltak a volt „Markstein” hatalmas terében („cipész kisipari szövetkezet”), a másikban egyéb iparosok nyithattak sufniszerű (ám magas légterű) műhelyeket. Ma fitnesz-szalon és arab pipatórium működik helyükön…
A Házat eredetileg ötszintesre tervezték, masszív pincerendszerrel (háborúban: légópince, de építéskor erre még nem gondolhattak, inkább raktárnak és szenespincének tervezhették). Minden szinten volt három nagyobb lakás (háromszobás, 120 négyzetméter körül), két valamivel kisebb (90-100 négyzetméterrel) és két úri „garzon” (olyan 40-50 négyzetméteres). Kivéve a legfelső szintet: ott csak egy égrenéző műteremlakást építettek ki (az egykori polgárság mindig is művészetpártoló volt). Központi fűtés, eleinte központi melegvíz-szolgáltatás is, méltóságteljesen tágas (és méltóságteljes lassúságú) személylift, főlépcső és cselédlépcső, ahogy illik egy polgári házhoz. A főbejárat és a lépcsőház Zsolnay-kerámiával díszítve, a kapualjban csempékre álmodott tájképek és vidám baglyok fogadták a belépőt (amíg aztán, a rendszerváltás forgatagában, el nem lopták mindet). Adózástechnikai okokból (egykoron az emeletek száma után adóztak az adófizető magyar állampolgár háztulajdonosok) az alsó szinteket szerte a magyar hazában, de különösen a székesfővárosban magasföldszint és félemelet álnéven anyakönyvezték, ezért minden emelet eggyel föntebb leledzik a Házban is.
Jól megépítették a régi mesterek, elállhat hát akár még újabb száz évig is a Ház.

Összeállította: Sz. Nagy József, forrás: nyelvmájszter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése