2011. június 28., kedd

Nézzünk filmet: A nagy átverés

.. vagyis Louis de Funes - Balázs Péter magyar szinkronjával. Csupa röhögés, szellem, bűbáj. Amit csak akartok...

Ide kattintva indul a teljes film a jútubon

Hogyan verselnek az indiánok?

Sokhelyütt kifejezetten igaztalan és elfogult a világról alkotott képünk, és erre minduntalan rá kell döbbennünk, valahányszor olyan ismeretekkel szembesülünk, amelyekről már régebben is alapvetően tudnunk kellett volna, de amiket mégis hanyagul elfedtek, elsinkófáltak előlünk.

Így vagyunk az indián kultúrával is. Az irodalom, s különösen az angolszász, tele van izgalmasabbnál izgalmasabb indiántörténetekkel, amelyeket ifjúkorunkban lelkesen olvasunk is, újabban a róluk készült filmeket vakulásig nézhetjük, de ha letesszük a könyvet és elfordulunk a képernyőtől, akkor be kell látnunk, hogy sémákon, előítéleteken, felszínes információkon kívül semmit sem tudunk azokról, akiket mi rézbőrűeknek tartunk és akik számára mi sápadtarcúak vagyunk; legalább is a könyveink szerint.

Az igazán szomorú az, hogy amit rendre megtudunk az indiánok néprajzáról, dalairól, táncairól, költészetéről, szokásairól, az jobbára mind a múltra vonatkozik, és egy sokszínű, sokarcú népcsoportokból álló népesség helyett már csak egy-egy maroknyi elfajzott, kihalófélben lévő utódra van igazából rálátásunk. Így aztán az Akadémiai Kiadónál megjelent Világirodalmi lexikon “Indián irodalom” címszava például meglehetősen felületes és semmitmondó, s bár néhány alapvető eligazítást lehetővé tesz, csak arra jó, hogy újabb és újabb kérdéseket tegyünk fel.

Azért ne legyünk igaztalanok: a lexikon vonatkozó kötete (a 7-ről van szó) még 1977-ben látott napvilágot, az azóta eltelt több mint harminc évben az emberiség jóval nagyobb léptekkel igyekezett részben törleszteni az indián kultúrában felhalmozott mulasztásaiból, annak ellenére, hogy e pótlással párhuzamosan a maradék indián lakosság mind az észak-, mind a délamerikai földrészen morzsalékká zsugorodott: már-már kihalt, felszívódott, átalakult. Jó szolgálatot tesz a mai kor emberének az a világhálós oldal, amely összegyűjti és használható tárgykörökbe rendezi az indián civilizációval kapcsolatos forrásokat az egész világról. A http://indianmuveszet.lap.hu/ címen elérhető “startlap” a korábbi adatszűkösséghez képest krőzusi bőséggel kínálja a tájékozódás lehetőségét az indiánok anyagi és szellemi élete, története szinte valamennyi irányában - igaz, hogy elengedhetetlen hozzá az idegen nyelv tudás, a legtöbb forrás ugyanis angol nyelvű hozzáférést tesz lehetővé. E lapról olyan mai, élő, autentikusan indián kulturális eseményekre - zenei, tánc- és filmfesztiválokra, találkozókra, irodalmi pályázatokra stb. - van rálátásunk, amelyek arra is figyelmeztetnek, hogy a kis népek és kultúrájuk kiveszése nem megy olyan egyszerűen, ahogy azt elképzelnénk...

Ezért is hézagpótló az a verseskönyv, amit az 1929-ben alapított Szukits Kiadó jelentetett meg 2001-ben. A Népek versei sorozatban megjelent Felhőnéző. Indián dalok, imák, versek című antológia (fordították Domina Bálint, Kiss Nóra, Szántai Zsolt), ha csak pár tucat vers erejéig is, ízelítőt ad az algonkin, apacs, arapahó, csejenn, cseroki, dakota, delavár, feketeláb, hopi, huron, inuit, irokéz, kajova, komancs, krík, moháv, navajó, nez-percé, odzsibve, oglala, pajut, papagó, píma, póni, ponka, pueblo, sosón, sziú, téva, varjú, vinepagó, vintu indiánok lírájából, a tragédiáktól terhes időn át megőrzött és tovább hagyományozott folklórjukból. Ha a További bejegyzések-re kattint, elérheti az aranytalicska válogatását a kötetből.
Huichol indián festmény

(Kár, hogy a kiadó nem gondoskodott a könyvbe foglalt lírai termés szakavatott elemzéséről és csak az egyes indián törzsekre vonatkozó rövid szócikkeket kínál háttérinformációként. De mert egy ilyen könyv is egy mozaikkocka műveltségünk gazdagodó táblaképén, ajánljuk a gyűjteményt az olvasó figyelmébe. - bb)

2011. június 24., péntek

Columbo (is) lelépett...

A gyűrött kis nyomozó, akinek csavaros, elnyűhetetlen észjárásán nehéz volt eligazodni a bűn embereinek, mától már csak a filmjeiben él. Peter Falk eltávozott az örök vadászmezőkre. Vele egy nagy színész távozott a deszkákról - ugyanis nem csak és elsősorban nem a Columbo jelentette szakmai tevékenysége csúcsát, de az biztos, hogy ezzel vonul be az örökkévalóságba.

Szomorkodás helyett tartsunk egy stílusos házimozizást a Columbo-sorozat


A főnyeremény a halál c.

magyar szinkronú darabjának megtekintésével. Legalább olyan jó kegyeleti cselekvés, mintha gyertyát gyújtanánk az emlékére...


Columbo: A főnyeremény a halál 1

Columbo: A főnyeremény a halál 2

Columbo: A főnyeremény a halál 3

Columbo: A főnyeremény a halál 4

Columbo: A főnyeremény a halál 5

Columbo: A főnyeremény a halál 6

Columbo: A főnyeremény a halál 7

2011. június 23., csütörtök

A költő utolsó útja (Radnóti)


Ne csinálj semmit, csak nézd végig a kb. öt perces képsort, mely néma versrészletekkel váltakozik. És gondolkozz. Engedd magadon átzúdulni a történteket. Meglátod, a filmbeli menetelések,feszült szembenézések ma is benne vannak a levegőben.

Menetelünk...

2011. június 21., kedd

Egy régi fénykép Kiss Manyival

Korát meghatározni nem tudnám, de hogy 1945 előtti "termék", az százas: a Csicskás-dal, amit a rajta lévő, honvédcsákós Kiss Manyi repertoárának egyik népszerű darabja volt, sokáig tiltólistán volt...

Azt viszont a rendkívül népszerű színésznő unokaöccse, Kiss Albert visszaemlékezéseiből lehet tudni, hogy amikor 1942-ben a magyar hadsereg a doni ütközet végzetes kalandjára adta a fejét, a művésznő azok között volt, akik művészetükkel enyhíteni próbálták a katonák szenvedéseit.

" 1942. november 16-án indult útnak a Tábori Színház húsz fővel, egy katonaszerelvényhez csatolt kupéban. Manyika két hónapig volt ott  a negyven fokos hidegben, alig fűtött szobában… Két dalt vitt  magával, a Jaj de jó a habos süteményt és a Csicskás nótát. Az utóbbit katonasapkában énekelte."

Ha minden jól megy, ez a fotó lehet az, mely tábori szerelésben őt megörökíti, s vele együtt a dalt, mely amúgy gügye és semmitmondó, de akkor sokaknak mégis  már-már a Mindent jelentette.

S ha már Kiss Manyi személyisége szóba került, nem árt tudni róla, hogy világéletében zágoninak tartotta magát (bár nem ott született, hanem Magyarlónán), olyannyira,  kedvenc kutyáját is Zágonnak nevezte el (bár létezik ilyen keresztnév is!). Igaz, a "szülőfalu" sem hagyta veszni az emlékét: a Mikes-kastély helyreállítása után Kiss Manyi is kapott egy emlékszobát, Mikes Kelemené és Csutak Bertalané szomszédságában.

Szintén az unokaöcs elbeszéléséből tudni, hogy Kiss Manyi a doni hómezőn nem csak a háborút, de a forró szerelmet is megismerte: belehabarodott abba a jóképű tisztbe, Bakonyi Jánosba, akit a színészek mellé biztonsági emberként rendeltek... De hát a színészsors már ilyen: szerepről szerepre, szerelemből szerelembe élték le életüket, mi meg ma is szívből tapsolnánk nekik. Ha volna kinek...

***

Csicskás nóta
Zene: Fries Károly    
Szöveg: Kovách  Kálmán

Elmennék a babám mellé csicskásnak,
Bár az illető csak közlegény.
Ezzel szemben ilyen párja nincs másnak,
Mert a szíve csakis az enyém.
Minden reggel kipucolnám a bakancsát
És vigyázz-ba állva lesném a parancsát!
Elmennék a babám mellé csicskásnak,
Bár az illető csak közlegény.
Kiss Manyi és unokaöccse - rákászáson

2011. június 19., vasárnap

Muzsikáló Codex

Ügyes kis régizene együttes állt össze 1996-ban e nem túl eredeti névvel sepsiszentgyörgyi, brassói és csíkszeredai zenetanárokból. A lelkes fiatal csapat összetétele az évek során változott, viszont megmaradt a szerelem: a XV.-XIX. századi magyar s elsősorban erdélyi, illetve európai műzene megszólaltatása korhű hangszereken és ugyanolyan előadói stílben. A Codex-tagok szerre mesterkurzusokat végeztek, partitúrákat fedeztek fel és írtak át. Jelenlegi vezetőjük: Filip Ignác Csaba (harántfuvola, furulya, ének), további tagok: Szabó Éva (fuvolák, dobok), Kovács László (hegedű, ének), Kovács Éva (hegedű), Adorján Csaba (brácsa, népi brácsa), Szőgyör Árpád (nagybőgő,ének).

Legalább is ez volt a pillanatnyi felállás, amikor ez év márciusában Csíkszeredában, a reformátusok templomában hallhattam őket. Remek műsorukból pár hónapja részenként föl is tettek a jútubra, ahol a 8 darab, 4-5 perces felvétel során valódi zenei élvezetekben lehet részünk.

Hallgassuk hát végig ezt a kiapadhatatlan, 15 éve szívvel-lélekkel nekünk (s a maguk örömére) muzsikáló Codexet:


Codex - Magyar táncok a Kájoni kódexből


Codex - Magyar táncok a Vietoris kódexből


Codex - Széllyel tündökleni (Balassi Bálint)


Codex 5


Codex 6


Codex 7

Codex 8


Codex 9

2011. június 11., szombat

Vidéki pikantériák (11) A szűzesség nem akadály

Székely Sándor fotója: A csók
Dr. Balázs Lajos néprajzi monográfiája Csíkszentdomokos nemiségéről (Amikor az ember nincs es ezen a világon, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009) arra is keresi a választ, hogy ha a falu világában a szűzesség mint erény, minden liberalizálódás dacára, ma is becsben van, milyen, a testi közeledést elősegítő praktikákhoz folyamodnak a fiatalok, hogy levezessék korán jelentkező nemi vágyaikat?

A korábbi lehetőségek, alkalmak (tánc, közösségben végzett munkaalkalmak, fonók) az életforma változásaival kitágultak, az idősebbek pedig képtelenek fedolgozni a gyors és radikális változásokat, a szabadosság terjedését a fiatalok között.

Pedig a serdülő fiatalok azt akarják ezzel bizonyítani, hogy ők már felnőttek, önállóak, még ha ezt társadalmilag nem is képesek igazolni, viszont a kísértések lépten-nyomon lesnek rájuk. Hogyan is? Az idős beszélgetőtársak - a névtelenség árnyékában - nem igen rejtik véka alá meglátásaikat...

„Legelőbbször, mikor esszeismerkedtünk, csak beszélgettünk - emlékezik egy 70 éves bácsi -, utána jött a csókolgatás, aztán fogtuk egymás kezit. Ölelkeztünk, csókolkoztunk (sic!), s akkor má izgul mind a kettő. Met a vér má indul, s a természet uralkodik. Volt olyan leány, hogy egy-kettőre, két-három szó után má el lehetett kapni s meg lehetett csókolni. A legény próbálkozik, ugye. De aztán kivel hogy lehet. Ha megcsókolja s a leány visszaadja, akkor má... Jő a további szerelem. " 

Egy 78 éves férfialany az elcsattanó csókokat is érdekesen osztályozza:

"Van szerelem csók s száraz csók. Csak megpuccancsa (ti. megcuppantja): az ilyen száraz csók. A szerelem csók az olyan, hogy a szájokat esszeteszik, s még a nyelvekkel egyik a másiknak az inyáját (ínyét) meg es csiklincsák. Mikor a két nyelv esszetalál, akkor már az egész vér egy helyre van állva. Akkor mehet a menet."

„Amikor aztán szájba jő a csók, akkor alól es jő. Há persze! Maga jól tuggya. Engem itt kérdez, de ezeken maga mind keresztülment" - bizalmaskodott a kutatóval egy 67 éves falusi férfi.

Arra a kérdésre, hogy a falu miként ítéli meg a csókolózást, illetlennek tartja-e, ilyen vélemény érkezik válaszul:

„Hogy illetlen-e? így kívülről, aki nincs benne, annak lehet, de aki csinálja, annak első osztályú. Az kell azoknak!" (70 éves férfi).

Az asszonyok kicsit részletesebbek, bőbeszédűbbek a magyarázattal. Egy 67 éves néni személyes élményeit meséli:

„Vannak olyanok, amelyikek reamenősebbek, hogy azok nem néztek határt. Legelső találkozásnál evvel kezdik, hogy tapogassa a leánynak a meüit. De amelyiknek komoly vót a szándéka, nyilvánosság előtt nem nagyon fogtuk meg egymásnak a kezét, hanem így, ha magunkba vótunk, akkor persze, vagy megölelt s úgy kísért haza, vagy kézen fogva mentünk haza, sötétbe, mer engemet például nappal nem lehetett hazakísérni, még akkor sem, amikor ki vótunk hirdetve. Szóval táncból. Amikor polgári esküvőnkre elmentünk, met akkor úgy mentünk tiszta ketten, s kézenfogva. De máskor nem. Még a szüleim előtt sem. Se melléje nem ültem, se nem fogtuk a kezünket...



2011. június 6., hétfő

Kipling vagy Disney?

Nézem-nézem az örökifjú Dzsungel könyvét, s most, hogy a nap bármely percében elérhető a jútubon, csak egy kattintás kell hozzá (ja, és számítógép is, bocs!), Walt Disney remekét, s azon mélázok, vajon ki lett általa halhatatlanabb: az író Rudyard Kipling (aki ráadásul még Joseph is) vagy a rajzfilm birodalom zsenije, akinek a bűvöletéből ma is egész iparos seregek élnek szerte a világon.

Életemben először a Nobel-díjas írónak a regénye került a kezembe - ifjúsági, átdolgozott kiadásként. Amelyben csak a csupasz mese élt, minden más kitérő, cicoma, ez-az, mélyebb megállapítás. De még így is dobogott a szívem a benne szereplők iránt. Vonzott a dzsungel és élt a vágy, hogy magam is átéljek valami hasonlót.

Aztán, jóval később a film ejtett meg: varázsos kép- és zenei világával, a képzelet után igazodó mesei cikornyákkal, a fülbemászó, ütemes dalokkal, a mókázó állatokkal. És kicsit úgy éreztem, hogy a két nagy művészt valahogy kiszipolyozza, kisajátítja a szórakoztató ipar, pedig a maga módján mindegyik szuverén alkotó óriás, akinek nincs szüksége hírverésre. Az írót olvasni kell, s nem csak dzsungel-történeteit, hanem költészetét s prózájának egyre jobban kitáguló, megismerhető világát, Disneyt pedig minden oldalról és minden mennyiségben.

Legyen ehhez kiindulópont a Dzsungel könyve egész estét betöltő filmje.



És még egy "ajándék": Kipling kevésbé ismert, de virtuóz költeménye:

Rudyard Kipling: 
MANDALAY

Vén moulmeini pagodánál, tengernek kelet felé,
Burmai lány üldögél és rám vár? még hogy sejtem-é!
Pálma mintha szélbe súgná, harangszó ezt zengené:
"Gyere vissza, brit katona, visszavár ám Mandalay!"
Visszavár Mandalay,
Kis hajóraj ring elé,
Nem hallod az evezőket? csobban Rangoon s
Mandalay!
Útra hív Mandalay,
Hal szökken a víz fölé,
Kína felől ott a hajnalt mintha szélvész keltené!

Sárga volt a szoknyácskája, zöld a sapka a haján,
És a neve Supi-yaw-lat: Ópiumkirályleány.
Roppant fehér szivart szívott, hogy a szemem ráakadt,
És nagy buzgón csókolgatott böhöm bálványlábakat:
Böhöm bálvány, csúf agyag,
Bár Buddhának mondanak,
Bánta is a lány a lábad, megismerve csókomat!
Útra hív Mandalay,
Hal szökken a víz fölé,
Kína felől ott a hajnalt mintha szélvész keltené!

Szállt a rizsföldekre alkony, lett az ég is sápadó,
Kis bendzsó a lány kezében, és dalolt: Kulla-la-lo!
Arca arcomon, a karja vállam körül sima pánt,
Néztük, hogy siklik a gőzös, hogy dobog sok elefánt:
Cölöpverő elefánt,
Lenn a híg iszapba szánt,
Fönn a sűrű csend szívünkre ül és elfullasztja
szánk.
Útra hív Mandalay,
Hal szökken a víz fölé,
Kína felől ott a hajnalt mintha szélvész keltené!

Ma már mindez úgy dereng fel múlt ködéből, messze rég,
Autóbusszal el nem érem Temze-partról Mandalayt;
Megtanultam: igaz, amit vén katonák mondanak?
"Ha a Kelet megigézett, szíved mindörökre rab!"
Más se űzi vágyadat,
Csak e fűszeres zamat,
És a napfény és a pálmák; csöpp harangok
bonganak.
Útra hív Mandalay,
Hal szökken a víz fölé,
Kína felől ott a hajnalt mintha szélvész keltené!

Cipőtalpam koptatom csak London érdes kövein,
Mocskos angol köd szitál rám, csontig lázban ráz a kín;
És ha ötven cselédlánnyal lát is Chelsea meg a Strand,
Locsoghatnak szerelemről: tudják is, hogy mit jelent?...
Húsos arc, kéz összekent,
Mit se tudnak, annyi szent!
Pálma árnyán drága lány vár, zöld fényben rajtam
mereng!
Útra hív Mandalay,
Hal szökken a víz fölé,
Kína felől ott a hajnalt, mintha szélvész keltené!

Fel, hajóra! Fel, Keletre! hol jó s rossz együtt fogad,
Hol a testnek szomja gyúlhat, mert nincs tízparancsolat;
Hívogat templom harangja? bár ott reszketnék belé!
Vén moulmeini pagodánál, révedvén a víz felé.
Újra hív Mandalay,
Kis hajóraj ring elé,
Ott görnyed hajófenéken, aki megszakad belé!
Szívünk útja, Mandalay,
Hal szökken vized fölé,
Kína felől ott a hajnalt mintha szélvész keltené!

 (Tandori Dezső fordítása)

2011. június 2., csütörtök

Vidéki pikantériák (10) "Az óvodába kell kerejsed, ha szüzet akarsz kapni"

Fotó  Varga Béla

A szűzesség problémakörét - csikszentdomokosi viszonylatban - sok oldalról világitja meg Dr. Balázs Lajos: Amikor az ember nincs es ezen a világon (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009) c. néprajzi monográfiája. A szerző kérdéseire a névtelenül nyilatkozó alanyok elmondják, hogy ahogy közeledünk a mához, az érintetlenség intéyménye egyre többet veszit korábbi értékétől s lassan az egyházi szigor is tanácstalan marad vele szemben.

„Az egyház tehetetlen - véli egy 67 éves asszony. - Mikor mi oktatásra jártunk, akkor a pap azt is megkérdezte külön, met két-három pár vótunk, férfiakot s a leányokot »tiszta életet éltél-e?« mi ezt tudtuk, hogy mire kell érteni, »méltó vagy-e az oltár előtt megesküdni? Isten színe előtt?« S erre felelni kellett. Ha tudtak a szülők valamit, hogy megtörtént a fehérnéppel valami, akkor megesküdt koszorú nélkül, de ha a pap megtudta, még azt es, hogy egy éjen aludjon ott a legény a leányos háznál - egy éjen! -, az oltár elejébe nem volt szabad kiálljon. De most tudják, hogy terhes, s eleget prédikálja a pap, hogy nem méltóak, de ha kezdenék, hogy nem esketlek meg csak a sekrestyébe, akkor visszavágnak, »Nem baj, menyünk Magyarországra, ott esszeesketnek.« Na, így felelnek...


Az én menyem es terhes lett, persze, a fiam akkor merte megmondani, mikor má muszáj vót, de akkor se ő, hanem édesapámot kérte meg, hogy mondja meg. Akkor azt mondtam neki, hogy ha így van s tudod, hogy te vagy a hibás, te vagy az apa, akkor meg kell esküdni. Járjátok el az útját, esküdjetek meg, s úgy hozod ide. De lopva nem. Meg es értették. Hát csak fehér ruhát vett az én menyem es, met akkor má mindenki azt vett, de nem szöktette el. De a nagyobbik testvérem, az elszökött, s azt nem eskette meg a pap, csak a sekrestyébe. Úgy kitört a fiatalember, hogy a mai napig se mond jót a papokra, csak rosszat".

Egy másik idős asszony hasonló tapasztalatokról számol be:

„Most a fiatalok, együtt élnek valamennyit Magyarországon, s akkor hazajőnek, s el kell a szülők miatt járják az útját az esketésnek, s a pap nem akarja, »Eh! Nem számit, menyünk vissza, s ott megesketnek«. S ezért, hogy egy kicsit esszefogják, ezeket a kikötéseket el kell fogadják. Tudják, nagyon jól tudják. Megesketi, s három-négy hónap múlva keresztel. Eleget mondja a prédikációba, met csak ott beszélhet, s próbálja a jó útra téríteni, s eleget kérik a szülőköt is. De bennünk, a szülőkben is hiba van, met ezek nevelési problémák. Akár hogy van elmenve a divat, de méges egy kicsi szégyenérzet...


A legények, persze, nem felelnek meg a tiszta életnek. Például az én térjem bevallotta, hogy amiótától engemet ismer, azótától nem foglalkozott senkivel, de azelőtt vótak tévedései. Ilyen szavakkal. S vót egy idős esperes, s az nekem szószerint megmondta a következő oktatáson. Hogy nagyra értékeli benne azt, hogy bevallotta azt..., mer ezt úgy is tuggyuk. Hogy minden férfi ezt megpróbálja, de értékelem benne azt, hogy bevallotta, hogy addig hogy vót, de ezután nem. A férfiak vallomása hamis vallomás, hogy tisztességesen élt. De most má nem es kérdezik meg. A leányokat sem. Nem merik megkérdezni s megsérteni. Hanem nem mennek arrafelé. így es annyi elvallásos van. Akik csak azért, hogy itt szokás, azért csinálják, vagy a szülők követelik".

Egy harmadik, 69 éves domokosi asszony erősen borúlátó, így szapulja a mai nemi erkölcsöket:

"...Most má nem törődnek avval, hogy szűz-e.