A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színészet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színészet. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 21., kedd

Egy régi fénykép Kiss Manyival

Korát meghatározni nem tudnám, de hogy 1945 előtti "termék", az százas: a Csicskás-dal, amit a rajta lévő, honvédcsákós Kiss Manyi repertoárának egyik népszerű darabja volt, sokáig tiltólistán volt...

Azt viszont a rendkívül népszerű színésznő unokaöccse, Kiss Albert visszaemlékezéseiből lehet tudni, hogy amikor 1942-ben a magyar hadsereg a doni ütközet végzetes kalandjára adta a fejét, a művésznő azok között volt, akik művészetükkel enyhíteni próbálták a katonák szenvedéseit.

" 1942. november 16-án indult útnak a Tábori Színház húsz fővel, egy katonaszerelvényhez csatolt kupéban. Manyika két hónapig volt ott  a negyven fokos hidegben, alig fűtött szobában… Két dalt vitt  magával, a Jaj de jó a habos süteményt és a Csicskás nótát. Az utóbbit katonasapkában énekelte."

Ha minden jól megy, ez a fotó lehet az, mely tábori szerelésben őt megörökíti, s vele együtt a dalt, mely amúgy gügye és semmitmondó, de akkor sokaknak mégis  már-már a Mindent jelentette.

S ha már Kiss Manyi személyisége szóba került, nem árt tudni róla, hogy világéletében zágoninak tartotta magát (bár nem ott született, hanem Magyarlónán), olyannyira,  kedvenc kutyáját is Zágonnak nevezte el (bár létezik ilyen keresztnév is!). Igaz, a "szülőfalu" sem hagyta veszni az emlékét: a Mikes-kastély helyreállítása után Kiss Manyi is kapott egy emlékszobát, Mikes Kelemené és Csutak Bertalané szomszédságában.

Szintén az unokaöcs elbeszéléséből tudni, hogy Kiss Manyi a doni hómezőn nem csak a háborút, de a forró szerelmet is megismerte: belehabarodott abba a jóképű tisztbe, Bakonyi Jánosba, akit a színészek mellé biztonsági emberként rendeltek... De hát a színészsors már ilyen: szerepről szerepre, szerelemből szerelembe élték le életüket, mi meg ma is szívből tapsolnánk nekik. Ha volna kinek...

***

Csicskás nóta
Zene: Fries Károly    
Szöveg: Kovách  Kálmán

Elmennék a babám mellé csicskásnak,
Bár az illető csak közlegény.
Ezzel szemben ilyen párja nincs másnak,
Mert a szíve csakis az enyém.
Minden reggel kipucolnám a bakancsát
És vigyázz-ba állva lesném a parancsát!
Elmennék a babám mellé csicskásnak,
Bár az illető csak közlegény.
Kiss Manyi és unokaöccse - rákászáson

2010. december 13., hétfő

Egy népes színész-dinasztia: a Latabárok

Vitó Zoltán:
FAMÍLIA FÁMA

(Latabárok köszöntése)

      A színháztörténelem tengerén,
karcsú vitorlás víg fedélzetén,
idestova második századéve,
éppen hazánk kikötőjébe érve,
jósors és hírnév elnyerése végett
egy "Latabár" nevű úr partra lépett.

      Mint virtuóz, jókedvű hegedű,
a szíve, melyből áradt a derű, -
és visszhangként, amerre útja vitte,
móka, vidámság terjedt körülötte.
Tudta: örömre, ha az ok kevés,
segíthet a jóízű nevetés. -

      S ha félteni kellett hazát és házat,
hogy el ne lepje hitványság s gyalázat;
ha a szívekben gyengült a remény,
a színháztörténelem tengerén.
kedély és hírnév megőrzése végett
egy-egy Latabár mindig partra lépett.

      Megalapozta a családot Endre:
Kálmánok és Árpádok jöttek rendre, -
s mint a földbe a jómagvú vetést,
úgy vetették el ők a nevetést
e nép között, mely őket megszerette
s szívében nemesi rangra emelte.

      S ha nyílnak olcsó, rosszillatú bárok,
a soron következő Latabárok
magunkat őrző mókázások végett
nemes humorral mindig színre lépnek.

      "Latabár!" - ha kimondom e nevet,
a szívemben kacag a szeretet (...)



Egy színészdinasztia
a magyar színháztörténetben.
Népművelési Propagandairoda 
Olvasóink között kevesen vannak - talán nincsenek is -, akinek ne lenne valamiféle Latabár-élménye. A hatvan-hetven évesek, vagy az annál is idősebbek egész sor olyan filmet láthattak, melyekben a Latabár-dinasztia egyike-másika, vagy egyszerre több képviselője is szerepelt. A neves és nagyszámú színészcsalád első emlékezetes tagja, Endre (I.) 1811-ben született Halason (meghalt 1873-ban Miskolcon), majd felesége, Latabárné Török Mária következett, aki túlélte. Latabár Endre II., “lázadó” fiuk 1888-ig élt. Itt aztán összezavarodik a családfa, s jönnek sorban egymás után a színháztörténetben: Rezső, Dezső, ifj. Latabár Endre, Id. Latabár Kálmán, Id. Latabár Árpád, Ifj. Latabár Árpád és végül az, aki igazán a “mi emberünk”, ifj. Latabár Kálmán, aki a legismertebb az összes közül és aki a legközelebb áll művészi élményeinkhez. Nem soroljuk fel emlékezetes szerepeit, de akit érdekel e népes família kalandos élete, sorsuk sajátos összefonódása, alakulása, annak melegen ajánlom Molnár Gál Péter A Latabárok című könyvét,