2014. augusztus 18., hétfő

Petőfi-adomák - 4 (bónusz a javából)

Kossuth és Petőfi

1844 végén az „Életképek"-et az ellenzék a kormány ellen pártfogásába vette s többen tagjai közül munkatársakul ajánlkoztak. Midőn a szerkesztő munkatársait fölsorolta lapjában s köztük Kossuth és Petőfi nevét is, Kossuth visszakérte czikkét s azt mondta, hogy amolyan szinészféle emberekkel nem ir egy lapba. Erre meg Petőfi fölpattanva azt felelte, hogy Kossuth tartsa szerencséjének, ha vele egy lapba irhat. Kossuth véleménye később megváltozott; de Petőfi rokonszenvét sohasem tudta megnyerni.

A könyörtelen hitelező

A költő és a hitelező
Szokása volt Petőfinek reggelenkint csípőig hideg vizzel mosakodni. Éppen egy ily alkalommal ment hozzá múlt évi német házi gazdája, akinek házbérben pár forinttal adósa maradt s most követelte adóssága megfizetését. Petőfi zavarában igy szólt hozzá:
— De nem zsenirozza önt?
— Oh nem, — felelt a látogató, — kész vagyok a pénz átvételére, még ha egészen meztelen volna is ön.

A szókimondó kurucz

Midőn Petőfi először járt Nagykárolyban, ott éppen főispáni installáczió volt. Gróf Károlyi Lajos is jelen volt a beiktatáson. A költő egyedül ebédelt a Szarvas fogadó közös éttermében, hol a jelenvolt vidéki nemesek bortól fölhevülten magasztalták a népszerű főurat, aki nem restelt velük karonfogva sétálni a városban.
Petőfi darabig csak hallgatta a magasztalásokat ; de végre türelmét vesztve, fölugrott s oda szólt:
— Ugyan mit tudnak az urak az ilyen emberen magasztalni, hiszen apja, nagyapja, szépapja hazaáruló volt!
Erre a nemes urak hozzá rohantak és kérdőre vonták:
— Kicsoda az úr, hogy így mer beszélni?
— Petőfi Sándor az urak szolgálatára ! — kiáltott s billiárdgombos pálczájával az asztalra ütött, mire azok eltávoztak azzal a megjegyzéssel, hogy szavait elmondják a grófnak. Nagy volt ellene a harag ; megjegyzésének azonban az ellenszenven kivül nem lett egyéb következménye.

Leánykérés daczból

Szatmárról jövet Debreczenben megállapodott Petőfi s este elment a színházba, ahol Feleki társulata játszott, melyhez Prielle Kornélia is tartozott, akit a költő még Pestről ismert. A „Két pisztoly"-t adták, melyben Kornélia Lenke szerepét játszta s a darabba szőtt ének helyett Petőfinek „A virágnak megtiltani nem lehet" dalát énekelte el. A költő a jelenet után a színpadra ment s megújította Kornéliával az ismeretséget. Másnap reggel egyik barátja Szatmárról olyas hirt hozott, hogy Júlia férjhez szándékozik menni máshoz. Levertség, harag és dacz szállta meg a költőt, s egy meggondolatlan tettre határozta el magát. Még aznap délután meglátogatta Kornéliát s a látogatás végén nőül kérte. Este pedig, midőn éppen menyasszonynak öltözve játszott, sürgette, hogy azonnal esküdjenek meg. Kornélia beleegyezik s megkéri a színészeket, hogy előadás után maradjanak együtt, közben pedig a ref. paphoz siet, hogy azonnal eskesse meg őket. Könyves Tóth Kálmán a hozzá mintegy kilencz óra tájban berohanó és esketésre hivó költőt azzal utasitá el, hogy dispensatió nélkül a szertartást nem végezheti. A költő erős kifakadás után haragosan távozott.
Így maradt el az esküvő, még pedig végleg, mert később, midőn a Júliáról terjesztett hir rágalomnak bizonyult, kibékült vele és a következő év őszén oltárhoz is vezette.
(Prielle K. följegyzése)

A megjósolt szobor

A Pilvax-kávéház kerek asztalánál egyszer egy olasz árulgatta gipsz szobrocskáit, miközben Petőfi önkéntelenül az olasz kosarába nézett.
— Nézd csak, nézd, a biz ott van a te borzas fejed is a Schilleré és Göthéé mellett, — szólt Pákh gúnyosan mosolyogva.
— Beszélhetsz, amit akarsz ; de én csak azt mondom, nemsokára meglátod még ezt a borzas fejet is ott a németjeid mellett. Lesz még nekem olyan szobrom is, amely előtt mindnyájan kalapot fogtok emelni ! — pattant föl Petőfi büszke önérzettel.
(Berecz K. följegyzése.)

A fordítás

Petőfi Lisznyaival és Vahot Imrével jó siller bor mellett együtt mulatott a hires „Csiga" vendéglőben. Vahot hamar elkészült, s hogy könnyítsen terhén, kiment. Kis vártatva Petőfi is kinéz s az udvar egyik homályos szögletében megpillantja Vahotot, aki a falnak dőlve, nagy öklendezéssel adta ki magából a beszedett sillert.
— Hát Imre hol maradt? — kérdezte Lisznyai a visszatérő Petőfitől.
— Odakinn van, Schillert fordit, — válaszolt Petőfi nevetve.

Az assonance

Egyszer Petőfi betör nagy léptekkel Jókaihoz s azt mondja neki:
— Akarsz-e párbajsegédem lenni?
— Hogyne akarnék! Ki bántott? Kit hívjak ki?
— Benfyt!
— S mi oknál fogva?
— Mert asszonánszot csinált a nevemre. Hogy mer az én nevemhez hasonlót csinálni magának?
— Ez még nem elég ok ám a párbajra.
— Igen ; de ha rossz verseket ir s a publikum azt hiszi, hogy azt mind én irtam.
Szörnyen haragudott érte ; de aztán mégis le kellett tennie a párviadal eszméjéről, miután kiderült, hogy assonancea — kispap az egri szemináriumban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése