2010. december 8., szerda

Repülő emberek (2)

Száz éves az idén a magyar repülés

Bánhidi Antal élete negyedszázaddal később kezdődött a Svachulay Sándorénál, de a repülőépítő mostoha sorsa mellett élete végén elismerések is érték..

1903. december 23-án született Szatmárnémetiben. Úgy tartják nyilván, mint Széchenyi-díjas repülőgéptervező-mérnököt, sportrepülőt, számos magyar repüléstörténeti rekord felállítóját. 1920-ban kalandos úton, a Romániához csatolt országrészből a Szamost átúszva érkezett Magyarországra, hogy a budapesti Műegyetemen folytathassa tanulmányait. Az MTI Sajtóadatbankja szerint a gépészmérnöki karra iratkozott be, s amikor az egyetemen pilótatanfolyamot hirdettek, ő is jelentkezett. Így már korán a repülés közelébe került. 1921-ben többedmagával megalapította a Műegyetemi Sportrepülő Egyesületet, amelyben idővel sikerült elsajátítania a repülés és repülőgép-tervezés minden csínját-bínját.

1927-ben Lampich Árpáddal megtervezte az első magyar iskola-repülőgépeket. 1929-ben Svédországba, a műegyetemi hallgatók repülőgép-kiállítására indult Róma nevű ötéves kis gépével. Rekorddal felérő túrarepülés volt ez. Bánhidi Antal több országot és várost érintve, oda-vissza összesen ötezer kilométert és hatvannyolc órát repült.

1930-ban megtervezte és megépítette Gerle nevű sportrepülőgépét, amely kiválóan alkalmas volt iskolázásra, túra- és műrepülésre egyaránt. Mindössze tízméteres nekifutásra volt szüksége ahhoz, hogy a levegőbe emelkedjen. A kétszárnyú, kétszemélyes Gerlét a maga idejében a leghíresebb magyar építésű repülőgépként tartották számon. A szűkös anyagiak és a gáncsoskodások ellenére a Gerle-sorozatban több gép is épült, ezek bizonyos megoldásaikban (például a motorban) különböztek egymástól.

A Gerléről szól az alábbi, megőrzött archív filmecske is:



1933. február 19. és március 24. között Bánhidi Antal és Bisits Tibor a Gerle 13 repülőgépen 100 óra repülési idő alatt körülrepülte a földközi-tengeri partvidéket, és a 12 258 kilométeres út során 22 város repülőterét érintették. Bánhidi ugyanebben az évben leszállás nélkül Londonból Debrecenbe repült és elsőként repülőpostát is szállított. Észak-európai túrarepülés után 1937-ben több mint 15 ezer kilométeres utat tett Dél-Amerika feltáratlan őserdei felett, ez a korabeli repülőtechnika bravúrjának számított. 1931-ben ő irányította az első magyar óceánrepülés műszaki előkészületeit.

Bánhidi Antal 1936-37-ben Albrecht főherceg bécsújhelyi repülőgépgyárának, 1940-ig a Műegyetem gépszerkezettani tanszékének munkatársa volt. A II. világháborúban mint tartalékos repülő hadnagy a felvidéki és kárpátaljai repülőakciók résztvevője, majd Észak-Erdély repülőéletének és légipostájának megszervezője, 1945-50-ben a Közlekedési Minisztérium légügyi főosztályának repülőgép-tervezője, ezután a Járműfejlesztési Intézet rajzellenőre. 1992-ben Széchenyi-díjat kapott életműve elismeréseként, a magyar óceánrepülés műszaki előkészítésében kifejtett tevékenységéért. Úti élményeiről, életútjáról könyveket írt: A Gerle 13 útja (több kiadást megért), Repülőgépem Dél-Amerika felett, Pilóta lettem, Harc a levegőért, Mese a gerlékről.

Így emlékezett vissza távrepüléseire:

„Aki hosszabb légi utat (...) végigrepül, nemigen kérdi, hogy miért is sport a repülés. Mert szép sport. A test és a lélek sportja. Az ész és a kéz munkájának egyik legszebb, legmodernebb alkotása. Szállni szabadon, sebesen földrészek, tengerek, fellegek felett, tudni, hogy ember vagyok, hódító ember, aki immár úr vagyok nemcsak a földön, nemcsak a vízen, de az évezredes álomvilágban, a levegőben, a fellegek között is." 

Bánhidi Antal 92 éves korában, 1994. március 18-án (egyes források szerint áprilisban) hunyt el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése