Christian Morgenstern és a költészet "fellazitása"

A költő 1905-ben

Az 1871-1914 között élt, sokáig nagybetegen kezelt, majd az első világháború kitörésének előestéjén örökölt tüdőbajban elhunyt német költő meggyőződése volt, hogy a humornak kell fellazítania és széttördelnie az emberben lakozó sokszor fülledt és mélabús komolyságot. Sorsa tragikumából óhatatlanul ezt a következtetést szűrte le, költészetében viszont meg is valósitotta a szinte lehetetlent: tragikus hangú témáit harsány akasztófahumorba csomagolta, mosolya mögött pedig állandóan ott magasodiuk az akasztófa - a tragédia - árnya. Ő, aki megjárta a Varázshegy Davosának poklát, a szűrrealizmus ősének tekinthető. Az Európára nehezedő háborús kényszerpszichózis az ő lelkét is megfeküdte és fura költészetét a tiltakozás gesztusaival látta el. Maradandó hirnevet az Akasztófa énekek cimű kötetével teremtett, legtöbb darabja magyarul is megjelent. (Belelapoztunk, s ennyi fért hirtelen a talicskánkba...)





NEM! 
Nein!

Zeng az ég? 
Zug a szél? 
Huhú! 
Uhu hangja kél?

Nem!

Az akasztófa kurta
hurka,
az nyög, az nyikordul,
mintha ló,
nyargaló,
dögrehajszolt vén fakó
gyomra zordul vízért kordul
(s messze a kút, nincs akó).

/ford. Katona Tamás/


A TÉRD 
Das Knie

A föld körül egy térd bolyong. 
Egy térd és semmi más. 
Nem szálfa-csonk, nem ponyva-rongy! 
Egy térd és semmi más.

Szitává lőttek egy legényt 
a háború alatt, 
de térde, szent ereklyeként 
sértetlenül maradt.


Azóta társtalan bolyong.
Egy térd és semmi más.
Nem szálfa-csonk, nem ponyva-rongy.
Egy térd és semmi más.

/ford. Molnár Imre/


A CSUKA 
Der Hecht

Egy csuka Szent Antal szavát 
követve döntött: a család 
a vegetáriánus eszme 
magasztos erkölcsét kövesse.

S azóta kosztja már csakis 
tó-rózsa, tó-fű, tó-kavics. 
De rózsa, fű, kő, ó iszony, 
kicsurgott alfelén bizony.

S a tó lőn illattal tele. 
Ötszáz hal fordult föl bele. 
Szent Antal, látva, felkiáltott 
(csak ennyit): Áldott, áldott, áldott!

/ford. Molnár Imre/


A KÉT SZAMÁR 
Die beiden Esel

Egy balgatag szamár e szép 
szavakkal hívta hitvesét:

„Én is gügye, te is gügye, 
legjobb, ha meghalunk, ugye?"

De mint gyakorta ily esetben 
vidáman élnek mind a ketten.

/ford. Molnár Imre/


A KŐÖKÖR 
Der Steinochs

A kőökör elkomorult: 
reszkethet a sok nyomorult. 
A szarva, hogyha öklel, öl — 
hátul bemegy, kijő elöl. 
Ó!

A kőökör a hegyre megy,
 előtte minden megremeg. 
A tápláléka — meglepő — 
legtöbbször ember-agyvelő. 
Ó!

A kőökör nem múlik el,
a húsa sose mállik el.
Te por vagy, ám ő kő, tömör!
Szívesen lennél kőökör?
No?

/ford. Katona Tamás/


A TÜSSZENTÉS 
Der Schnupfen

Egy tüsszentés ül a teraszon, 
hogy újabb áldozatra másszon.

És csakhamar bőszen lecsap 
Schrimm úrra, mint a sorsharag. 

„Hápcsi!" — Schrimm válaszol legitt, —
s folytatja hétfő reggel:

/ford. Jékely Zoltán/

Válogatta és eltalicskázta: Bakter Bálint