2010. november 5., péntek

A kolozsvári török, aki felfedezte Lakatos Demetert...

A Kalotaszegi Madonna c. film plakátja

Nem is tudom, hogyan bukkantam a nyomára, Pedig magam is kolozsvári lennék, mint ő, csak hogy ő apám lehetett volna. Beismerem: vannak s maradtak még vétkesen szégyelni való hézagok tudásomon. Ezért most úgy csodálkozok rá, mint borjú az újkapura.

Széfeddin Sefket bejről van szó, aki 1913. június 6-án született Kolozsváron s 1967. november 22-én hunyt el Bejrútban. Hogy miként került a Szamos parti városba? Nem mindennapi módon, ám mégis egyszerűen: a korabeli török főkonzul, Ahmed D. Dzselaleddin (Celaleddin) bej fiaként látta meg a napvilágot, s apai felmenői mindvégig komoly szerepet játszottak a viharos török történelemben. Édesanyja Incze Gabriella kolozsvári színésznő.

Gyermekként minden élménye Kolozsvárhoz kötötte, s első írásait a Jóbarát és az Ifjú Erdély című lapokban közölték a szenzációra érzékeny szerkesztők. Verseire is felfigyeltek, miközben Budapesten jogot végzett. Majd a kolozsvári színház munkatársa, dolgozik az Ellenzék c. lapnak. Szoros barátságba kerül Nyirő Józseffel és Dsida Jenővel s helyet kap az Erdélyi Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh baráti körében is.

Fiatalkori tudatállapotát jellemzően fejezik ki a harmincas évek elején az Ellenzék által közölt versei, amelyekből kettőt idézünk:

Széfeddin Széfy Sevket bej
PÁLFORDULÁS


Néztem már omló alkonyokba
hol szőkék a felhők s a minarett-rajok
mint bűvös mágnesujjak vonzanak
és véghetetlen mélyek s gyújtók a csillagok.
Igen, én láttam mind mind,
hisz Kelet fia vagyok.




Bolyongtam a pálmás Libanont,
mely tenger kékje felett zöld ernyőt izzva bont
csiklandozott tropikus fény,
olajjá szikkadt olíva, narancs, cédrus illata,
illatok, mik mindenütt kísérnek,
mert Kelet fia vagyok.

Jöttek csenddel átitatott esték;
kék holland öblök békéje ringatott
s az álmatag flamand estbe vörösen
dalok nyíltak, gyújtó különös keleti dalok:
hadd tudja meg a végtelen világ,
hogy Kelet fia vagyok.

Szemrebbenésben, akarva s öntudatlan,
Bizáncban, Bejrútban és utazhatok
bármerre földön, felhők szárnyán,
hol északi szél vág vagy tropikus nap ragyog
csak mindenütt mindig
Kelet fia vagyok …!

És mégis, mégis hitszegővé lettem!
Vádollak Erdély, te minden másnál vonzóbb
külön Világ, ahol szívként véreznek a hegyek
ha elfogadsz egy dalos idegent,
- ha vér árán, ha könnyesen lehet -,
de ezentúl a te fiad leszek … !

1932. július 24.

KELETI ENTERIÖR


Török nagyanyámnak, aki fiától,
unokájától távol olyan egyedül maradt

Asztalt bontottak; hűvös nargilék
lehelnek áttetsző dohány ködöt,
a nők ópium szörp arany vizét
szívják s mulatnak friss pletykák fölött.

De túl e könnyed, fecsegő körön
matróna ül, szemét gyász lengi át
s túlnézve a kóválygó kék ködön
keresi régen útra kelt fiát.

Ki fényes pálya martaléka lett,
kit elkápráztatott a nagyvilág:
a rang, a rajzó esti fény-balett,

S most lágy sóhaj tör fel szíve felől
s idézi még messzebb hult kisfiát
ki távol földön magyarul ?
-nem tudtam elolvasni a fénymásolatot

1932. július 25.

Nem mindennapi az a ragaszkodás, amivel a Székelyföld és Kalotaszeg népéhez és történelméhez kötődik, annak ellenére, hogy nem csinál titkot belőle: kettős kötődésről van szó, hiszen ezzel párhuzamosan a törökök ügyét is szívén viseli, 1945-ben a magyarországi török nagykövetség titkárja.

A háború után nyakába veszi a nagyvilágot, mert újságírói tevékenysége miatt kiutasítják Erdélyből. Ekkor már ismert filmes, 1945-ben készült Kalotaszegi Madonna c. filmjét mindenütt nagy sikerrel vetítik. Az alkotás tulajdonképpen Széfeddin Sefket azonos című regényének megfilmesített változata, s a vele együtt sikerre vitt Rózsalevél című filmbetét (Sárdy János előadásában) ugyancsak Széfeddin Sefket szerzeménye.

video


E ponton élete további alakulása eltávolodik a magyar kultúrától: amerikai, majd egyiptomi filmeket készít mindt forgatókönyvíró és filmrendező, több neves egyiptomi színész érvényesülését (Omar Sharif, Dalida) támogatja.

1941-ben jelent meg A hét vár országa című kötete Budapesten, Nyirő József bevezetőjével, amely magyarul írt útirajzai, elbeszélései, cikkei gyűjteménye.

Széfeddin Sefket emlékét, munkásságának fontosságát a Kolozsváron működő Széfeddin Sefket Baráti Társaság, illetve ugyancsak róla elnevezett filmklub ápolja, figyelemfelkeltő, hagyománynépszerűsítő rendezvényekkel, s igen jól szerkesztett honlapot is működtet, amelyen megtalálni a Kolozsvár múltjával örökre összefonódott érdekes alkotó egyéniség életének és munkásságának minden lényeges vonatkozását.

Itt bukkantam arra a riportra is, melyben leírja 1936 januárjában tett moldvai utazásának történetét (Csángóországban, az ősi magyarság nyomán), amelynek során megismerkedik Lakatos Demeterrel, akit  aztán, Dsida Jenő révén, nagy lelkesedéssel ajánl aztán a magyar irodalmi közvélemény figyelmébe.


"Román városa... az északmoldovai csángóság főhelye, nemcsak Román megye székhelye, de igen jelentős terményértékesítő központ is egyben, ahol a piaci napokon a távol s közeli csángó vidék falvainak népe felvonul. Szabófalva, Keldist, Jugány, Kickufalu, Ujfalu, Tamászfala, Zsudufala, Kukás, Korhan, Rotunda, Nyercsest, Mikluszeny, Otcelén, Girizd, Bartisest és Burunyest népei sokszorozzák meg ilyenkor az egyébként csendes és eseménytelen városka forgalmát. A város éppolyan, mint bármely más moldovai város, rendezetlen, szennyes, szegényes. Szövevényesen szétágazó utcáinak sokasága külsőben döbbenetes ellentétet mutat a fényes utcaelnevezésekkel. Az állomástól a város központjába vezető Strada Garei, Ferdinánd király bulevardja nevét viseli s a Főtér, mint az ország bármely városában, itt is a Piata Unirei (Egyesülés tere) nevet kapta.


Úgynevezett elit szálló nincs a városban. A „Zöld pipához” címzett fogadóban ugyan van vendégszoba, de azt végelkeseredésében se vegye igénybe az utazó, mert eleve azt fogja tapasztalni, hogy még az éjszaka sejtelmes lényei is idegen gyűlölettől vannak áthatva, s akár csak a hatóságok, ott csípnek egyet az emberen, ahol lehet. Az étterem sem valami bizalomgerjesztő helyiség, de ott legalább társaskörben van az ember.  


A szomszéd asztalnál nagyobb csoporttól körülvéve, lelkesarcú fiatalember tart borközi értekezést, egy ismerősen hangzó és mégis alig érthető nyelven. Időnkint román szavak ütik meg a fülemet, egy-egy tisztán ejtett magyar szót hallok, de a beszédet, mely igen sebes és telidestele van sziszegő és mély hangokkal – mégsem értem... Csángó nyelv ez, mely ősi sajátosságai mellett már magyar és román behatásokkal van tele.


A szomszéd asztalnál ülő fiatalember, aki gyenge vinkó mellett lendületes előadást tart, nem más, mint Lakatos Demeter, a szabófalvai csángó költő. Hamarosan átül asztalomhoz és megindul a beszélgetés... Az irodalmi interjú, melyhez különleges keretet egy sötét moldvai kocsma-interiör és furcs, ütött-kopott emberekből álló bámész éjjeli népség ad, – először elég körülményesen indul. Magyar kérdéseimre tört magyarsággal kevert csángó nyelven felel Lakatos Demeter. De mert egyazon lélek és ősi származás, rokoni húrokat rezdít meg bennünk és egymás testvéri közelébe hoz – különösebb nehézség nélkül elcseveghet a csángó sors egyszerű megszólaltatója és a pesti újságíró.


Lakatos Demeter 25 esztendős. Falujában román iskolában tanulta meg a betűvetést s már zsengekorától írogatott. Falusi műkedvelők adták elő csángó és román nyelven írott szindarabjait, melyekben az emberi élet visszásságait, falusi emberek mindennapi apró-cseprő bajait tárta fel hol maró gúnnyal, hol csendes szatirával, nevettetve meggondolkoztató formában. Egy nap vándorbotot vesz kezébe, truppot alakít és bejárja a csángó földet vándor színtársulatával. Amolyan ezermester társulat ez; műsorukon színdarabok mellett akrobatikus mutatványok, komoly szavalatok és ismeretterjesztő előadások szerepelnek. Szerző, színigazgató és főszereplő-előadó egyszemélyben a fiatal csángó fiú, akit mindenütt szeretettel fogadnak vérei. Éveken át járja szülőföldjét Lakatos és egy nap nem tudva ellenállni a nagyváros csábításának, Bukarestbe utazik, egy csomó román verssel a tarsolyában. Az egyik bukaresti nagy lap ifjúsági verspályázatot hirdet, Lakatos is pályázik és első díjat nyer. Egyszeriben felfigyelnek a különleges adottságú román költőre és versengve közli írásait. Legelől jár ebben is a Cuvantul, mely a „román Villon”, a csavargó-költő felfedezésének dicsőségét magának tudja. De felfigyel rá Cuza professzor is, az antiszemita politikus, a nagy román hazafi és a csángóföldi nemzeti propaganda céljaira használja fel Lakatost. Propagandaverseket írat vele az Albina című nagy román néplapba és korteskörútakra küldi a Csángóföldre. Lakatos Demeter, akiben a román iskola és a gyors bukaresti sikerek elhományosították a faji öntudatotm kortes-politikát csinál Cuzának és ezenközben is állandóan írogat Bukarestnek, úgyhogy neve lassan belerögződik a köztudatba és a népi költők legelső sorában jelölik ki helyét...


Egy nap aztán magyar nyomtatott vers, Reményik Sándor egyik verse kerül a csángó ifjú kezébe... és fölsajog benne az eltemetett, elhományosított magyar érzés. Megszökik munkaadói elől, hazatér a fájdalmas sorsú szülőföldre és magyarul kezd írni magyar verset ősi csángó nyelvén. Első magyarul írt verse csakhamar az erdélyi közönség elő kerül és nem sokkal később a csonkahazai közönség is gyönyörködhetik „A falevelek hullodoznok, det fú szél” kezdetű vers eredeti szépségében. A magyar szó mámora, a magyar írás tudásának gyönyörűsége, a magyar írói sors vállalására hivatja Lakatos Demetert, aki ezután már csak magyarul fog írni és nem fog többé letérni a megtalált igaz útról. Legújabb versét, amit erdélyi útjáról hazatérőben írt, – átnyújtja, azzal a kéréssel, nyomassuk ki Magyarországon, hogy ott is felfigyeljenek a csángókra és ebből a kicsike verséből megértsék, hogyan éreznek és gondolkodnak a magyar csángók...


Íme a vers:

MESZE OTT, HUL NAP SZENTÜLE

Megfogvala ápám szokcor
Kezemtül,
Micsiszavala hul a nap
Leszentül
Mongyavala, gyermek látud
Ott ni... ni,
Mesze ott hul a nap lebujik
Moszt ni... ni,
Ott vagyond egy nagy szíp ország
Tuddmeg tisz
Megjárd ott az világodand
há leik risz.
In elmenek moszt, viny vogyok
Nem uro,
Ne feleisdel és tanitlok
Csak iuro.
Det meghult, okorisz monto
Hálálnál,
Mit montom iletenbe ne
Feleisdel.
Riut det monto basu nekem
Öröki...
Myhá moszt i látom mind folnok
Künüjii.
Monto nekem, en nem tudum
Mosztonig.
Elig moszt az ü tüze, hog
Belim ig.
Nem felejtemel szoho en
Ápámot
Kishike det uoltom nekem
Mit mondot.
Ott vagyond a mük országunk
tuddmeg iul
Ott hul nop minden őszte
Leszentül...

A vers alá, ajánlásképpen ezt írja Lakatos Demeter: Iszten agyan es el ne hagyan, Meniországbo helet hagyan...


(A vers, mely bár erősen mutatja, hogy új magyar szavakat is tanult újabban, – csángó szó ismeret nélkül nem mindenütt érthető. A sajátosabb kifejezések megértésére: hul – hol, leszentül – leáldozik, szokcor – sokszor, micsiszavala – mutatja vala, vagyond – vagyon, van, tisz – te is, világodand – világodat (világot látni, járni kifejezéssel kapcsolatban), Há leik risz – ha részed lesz benne, viny – vén, nem uro – nem tudok, iuro – jóra, det – mikor, meghult – meghalt, okorisz – akkoris, Riut – ritt, sírt keservesen, basu – öreg szülő, myhá – mintha, öröki – örökké, Künüii – könnyei, uoltom – voltam, iul – jól, öszte – este...)"

*

Az élet úgy hozta, hogy Lakatos Demeternek több mint negyed századdal a halála után jelent meg verseskötete, barátai, tisztelői és rajongói jóvoltából. A 2001-ben kiadott gyűjteményes kötetet kezelő Libisch Győző így írt utószavában erről:

"Lakatos Demeter (1911-1974) a moldvai magyarság máig egyetlen jelentős költője nem élhette meg, hogy életében önálló verseskötete jelenjen meg. Pedig több ezer magyar versét elsősorban azoknak szánta, akik között született, élt és meghalt: a csángóknak. Egyedül ők tudták ugyanis maradéktalanul elolvasni és megérteni a román ábécé és helyesírás szerinti költeményeit, meséit. Néhány tucat írása ugyan napvilágot láthatott romániai és magyarországi újságban, folyóiratban, ezek azonban többnyire nem mérhetők a magyar irodalom csúcsaihoz, megmaradtak néprajzi és nyelvi kuriózumoknak. A magyar irodalomkritika nem fogadta kebelére a legkeletibb magyar költőt.


Vajon tévedett volna a formaművész Dsida Jenő, amikor még 1936-ban ujjongva fedezte föl és avatta költővé a Keleti Ujság hasábjain? Széfeddin Sefket bey, ez a török nevű erdélyi magyar író, amikor máig is legismertebb költeményt közreadta egy erdélyi riportkönyvében? Mindenki tévedett, aki ismerte és szerette a szabófalvi „népköltő” munkáit?"

Kérdése szónoki volt, s benne a válasz: a tévedés nem a költőt elismerőké. Széfeddin Sefket bej hírhozása igaznak bizonyult... (bakter)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése