2010. november 23., kedd

Kancsendzöngát belepte a köd

A Hópárduc

Tavaly novemberben Erőss Zsolt, a Hópárduc nyilvános előadáson azt mondta Csíkszeredában, hogy 2010-ben az általuk kiszemelt csúcs a világ harmadik legveszélyesebb hegye az Annapurna és a K2 után: „a hó öt kincseként” ismert, 8585 méter magas Kancsendzönga. A távolabbi tervekben szerepel egy újabb Everest-hódítás, ezúttal nehezebb útvonalon és oxigénpalack használata nélkül...

Mivel Erőss Zsolt jópár éve minden ősszel felkeresi Erdélyt és minden esetben ellátogat szülővárosába is, most pedig újra november vége közeleg, egy egészen új történetet fogunk tőle hallani. Ami - már tudjuk -, nem a Kancsendzöngáról szól...

Az elképzelt csúcsot belepte a lemondás sűrű köde. (Figyelem, hogy ez milyen költőire sikeredett! Hmmm...)

A 2010-es évkezdés bensőséges, csöndes órái nyugalmát ugyanis emlékezhetünk, mennyire felborzolta a hír: a Magas-Tátrában három tapasztalt magyar hegymászó lavinabalesetet szenvedett, egyikük, a súlyosan sérült - mindkét lába eltörött, agyrázkódást szenvedett - maga Erőss Zsolt. Aki most is, a szerencsével határos módon „kifogta” másik két társát, nehogy lesodródjanak a mélybe. Azt mondja: több mint harminc éve mászik hegyet, de ilyen balesetet még nem élt át...  Négy hónapba került, amíg felépült, aminek pedig az volt az ára, hogy bele kellett egyeznie sérült lába térden aluli csonkolásába, amennyiben valaha is szeretne még hegyet mászni. Akár műlábbal is...




Zsolt nagyon kemény rehabilitációs programot tűzött maga elé s hamarosan megtörtént a "csoda": koraősszel a Cso Ojuban járt többedmagával, megközelíteni a világ hatodik legmagasabb csúcsát a Himalájában. Nem sikerült ugyan a csúcstámadásuk, de a rehabilitáció szép eredményekkel járt. Érdekes módon, nem a felfelé menetellel volt baja, hanem az ereszkedéssel. Szerinte a havon még csak ment valahogy, de a törmelékköveken a kínok kínját állta ki: a csonkolt részt mindegyre feltörte a protézis, a seb pedig nehezen gyógyult.

video

Ez a pár perces felvétel Erőss Zsolt és társa kapaszkodását mutatja néhány méteren. Jól látszik a Hópárduc sajátos technikája, amint az elvesztett lábát pótló protézist húzza a hóban, de nem adja fel a küzdelmet. A szenvedélyes hegymászók legutoljára a reményt veszítik el. A tavalyi expedíción jóbarátot voltak kénytelenek eltemetni a Himalájában, majd hazaérve a vádak özöne zúdult rájuk, hozzánemértő szenvedélyes elfogultak követelték az expedíció túlélőinek a fejét.

2009-es túrabeszámolóján Zsolt így beszélt erről:

- Aki nincs benne a kalandban, az nehezen emészti meg a tragédiát, de mi benne voltunk. Az expedíciók gyakorlatában, ha például a túra elején történik baleset,  tovább megy a csapat és eléri a csúcsot. Ha az elhunyt és az expedíció tagjai között olyan mély az érzelmi viszony, hogy erősen megrendülnek, akkor talán visszafordulnak, de az is lehet, hogy tovább folytatják. Mi folyamatosan tisztában vagyunk a kockázatokkal, a legsúlyosabbal is, és az a társunk is így van, aki történetesen ottmarad. Minket nem ér az újdonság hatásával a baleset, mindig igyekszünk tanulni ezekből, de az efféle figyelemkihagyásból sajnos, sokat nem lehet tanulni. Tesszük tovább, ahogy eddig is tettük. Szomorú a számunkra is ez a tragédia, de az az életvitel, ami mellett elköteleztük magunkat, nem változik meg miatta...

A Hópárduc személyes fotógalériájában találni egy képet, amely a pihenő, műlábas Zsoltot ábrázolja, magába szálló pózban. Vágyakozó tekintete, mely a számunkra láthatatlan, de a hegymászó által erőteljesen célba véve, s amelyben annyi fájdalmas lemondás van, annyira beszédes, hogy a fotó kiemelkedik a megszokott emlékképek közül. Szerzője remek ráérzéssel rögzítette azt a pillanatot, amelyben Erőss Zsolt szenvedése és önuralma egyetlen gesztusban találkozik és ötvöződik: amatőrképnek indult felvétele riport a javából!



(Összemixelte: Bakter Bálint)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése