Hol vagy, Gorombakovács?

Soós Zoltán verset olvas

Ez az irigylésre méltóan hangzatos megnevezés kitalálójára, Soós Zoltánra illik. Aki költő volt, de már nincs közöttünk... 

De mit is mondok! Hiszen éppen hogy köztünk van (már akik kedvelik, becsülik ritka kivételes tehetségét és szókimondását), csak mindennapi valójával fordult el tőlünk, hagyván, hogy versei tegyék meg mindazt - őhelyette -, amit még mindig Tőle várunk.

Bakter Bálintként rendhagyó módon is fölnéztem rá, tetszik nekem a proli-hangvétel, amit nem vetett le egy pillanatra sem, legfeljebb mindig adjusztált egy kicsit, elvárásokhoz és célokhoz igazítva.

A hivatalos irodalmi ítélkezés szívesen megfeledkezne róla: egy költővel kevesebb, egy gonddal könnyebb a kánoncsinálók élete. Hiszen van költő elég, ha a fele elsüllyedne a feledés mocsarába, az se lenne sok. 

Én viszont azt mondom: Soós Zoltánért kár. Bárhogyan is nézzük, ha civil életének gubancain akadunk is fenn. 

Barátai, hívei által sokat idézett rövid verse pontosan leírja azt a tragédiát, ami megtörte az ő költői ívét. 

Íme:

Elvitte a Duna vize

Itt állok ötven évesen

gyerekem kinőtt cipőjében,

sírig becsapva.

Azt lesem,

mint foszlik szét rejtelmesen

kamasz-álmom: a Marxi Éden.

(1985)

És ebben a katartikus élményében csöppet sincs egyedül, viszont ő az, aki ilyen tömören és lényeglátóan meg is fogalmazza, még mielőtt a rendszerváltók be nem törik a népi demokratikus rendszer masszív kirakatát.

2015 augusztusának elején hunyt el. Született 1935-ben. A lírai groteszk képviselőjének tartják (bár élete utolsó évtizedeiben megpróbált ki-kitörni más skatulyák irányába is), aki nem olvasta 1990 előtt írt verseit, az tulajdonképpen hamis képet kaphat költői egyéniségéről. (Egy összefoglaló értékelésből: "A költő egyik kedvenc témája a pesti alvilág: "huligánok", vagányok, utcalányok gyűlölettel ábrázolt, elborzasztó cselekedetei. Kétségtelen érdeme, hogy ezekben a versekben – melyek csupán jelenségszinten, felszínesen rögzítenek egyes életmozzanatokat – kísérletet tesz az argó nyelvi elemeinek, kifejezéskincsének költészetbe emelésére; helyenként igen hatásos, frappáns módon.")

2002-ben a költőtárs Földeák János így írt róla:

"Fenegyerekként robbant bele a magyar költészetbe a hatvanas években. Akkortájt az emberek még olvastak verseket, és azt hitték, hogy költőnek lenni több, mint szép lélek és kifinomult ízlés dolga. Akkoriban még gyárakban, vidéki kultúrotthonokban tartottak úgynevezett író-olvasó találkozókat, s hiszitek vagy nem, azokon gyakran nem lehetett ülőhelyet kapni. Legalábbis, mikor Soós Zoltán megjelent mackós járásával és huncut mosolyával. A „műértő közönség” már tudta: élményben lesz része. Nemcsak esztétikaiban. Legutoljára az egyik vezető fővárosi napilap portáján találkoztam vele, nem verset írt, a kaput õrizte. A rendszerváltás óta nem publikált, a keserűen gúnyos rigmusait sem azelőtt, sem most, a „demokráciában” nem díjazta a hatalom. Pedig az isten is költőnek teremtette..."

És ha ez így van [tessenek csak fellapozni köteteit, rendre: Napébresztő, 1963), Gorombakovácsok (1966. Magvető),Új versek és Gorombakovácsok (1977, Magvető), Hátországi portya (1982), Baranyival közösen írt verskötete: Hegyibeszéd / Mulat a vezér], akkor már csak olvasni kell. Még akkor is, ha manapság könyveit fillérekért árusítják a papírzúzdák előszobáinak számító utcai könyvárusoknál. (Magam is ott szereztem egy kötetét!)  De sebaj! Annyi ott a valódi irodalom, hogy esküszöm, csöppet sem szégyen manapság ponyvára kerülni! Így még esélye van az íróembernek, hogy kritika ide vagy oda, de legalább el is olvassák. Azok, akiknek írt.

Alább a netről összeszedett néhány Soós-költeményt nyújtok át az ide látogatóknak. (Bakter Bálint)


Soós Zoltán:

HULIGÁNOK PUSZTULÁSA
Rekviem

Talán Gino vagy Rigoletto
mesélte el, hogy nem olyan régen
megvadultak a huligánok
Róma egyik kerületében.

És szaporodván, mint a nyulak:
- bűnük közerkölcsi volt főleg -
leteperték – ha arra jártak –
brutálisan a szende nőket.

A közvélemény felsikoltott:
oda a becsület, a lányság;
és módfelett tanácstalan volt
a római főkapitányság.

Kihirdették: e vad környéket
a turista – míg jó a dolga –
elkerülje, mert szüzességét
a Hivatal nem szavatolja.

Hírlett még, hogy eme intelmet
külföldi lapok is közölték;
és ettől kezdve rémült férfi-
sikolyoktól zengett a környék:

luxuskocsin s busz-karavánnal
jöttek a sóvár öreglányok –
és kilenc szörnyű éj után mind

kipusztultak a huligánok.


Gorombakovácsok 

Részlet 

"Ím itt vagyunk, gyanakvón s együtt, 
az anyag gyermekei. 
Emeljétek föl szívünket! Azé, 
aki fölemeli. 
Ilyen erős csak az lehet, 
ki velünk van teli." 
(József Attila) 

- Szigetek, öblök vas-szagú világa, 
hajók bölcsője, külvárosi táj. 
Ki hű hozzá: biztonságát kínálja 
annak a parton, üzemben, szikár 
darui alatt, s kint a sólya-téren, 
hajó-csontvázak állványos tövén, 
hol a munkások teremtő kezében 
okos formát ölt, domborul a fém. 
Ki hű hozzá, csodáit néki tárja: 
az öblön épp egy gyors rocsó fut át, 
s a rajt didergő költő, íme, látja 
a vén dajkává szelídült Dunát. 
Betonfalak uralkodnak szeszélyén, 
lilás szeplőket festett az olaj 
bőrére és örvény kavarta mélyén 
egyre csak épül a szerszám-korall; 
szerszámok, miket fagyos szél csavart ki 
a kezekből és vert a mélybe, le, 
s egymás hátára nőve lettek holmi 
eltévedt halak vízi dzsungele. 
A dokkok mellett nagy utakra épült 
hajók várják, hogy útra keljenek, 
s a Duna - karcsú testük alá békült - 
hátán vigye őket, hogy tengerek 
s óceánok adják majd kézről kézre: 
- a nagy hajók közt bár ha csemeték - 
de elvihessék végül, célhoz érve, 
e külvárosi táj üzenetét. 
Szigetek, öblök vas-szagú hatalma, 
szigora - ívfénnyel szemez a Nap -: 
itt nincs halandzsa, álszent makogások, 
és reng a föld a gorombakovácsok 
gólem-lábú gőz-pörölye alatt. - - 

1966 


Vagyok, mint rég 

Vagyok, mint rég: magyar ajkú, 
szabadelvű szabad hajdú. 
Tömjénszagtól hányó, cifra 
feszületnek: kálvinista. 
Csillagok közt az ötágút 
kedveltem, ám - az elárult. 
Ismét folytatom a nótát, 
hisz tegnapi idióták 
helyén már itt dúl, dobog vad 
lármával az új baromhad! 


1990

A Baranyival közösen kiadott kötetben mindketten legjobb oldalukat mutatták: s megboldogult Gorombakovács mellett úgy illő, hogy Baranyi Ferencet is megszólaltassam itt...

Baranyi Ferenc 

VALAMI MINDIG KÖZBEJÖN

Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak 
sós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad, 
futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön, 
futnál hozzája szüntelen, de valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre 
s nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve, 
a csüggedőkre bíztatón, a lányokra ingerkedőn 
mosolyognál szíved szerint, de valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: lehetne felbujtó az álom 
s nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes ágyon, 
álmodhatnál egy igazit vetetlen, parttalan mezőn, 
álmodhatnál, mert volna mit, de valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad, 
de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos féligaznak, 
hisz a gyereknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn, 
lehetnél hős, nemcsak derék, de valami mindig közbejön.

Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek 
miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet, 
pedig adódna még idő kifogni az adott időn, 
igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön.


(1972)