Hová tűnt a katonatiszt?... (10)

...avagy a nagy háború apró csodái

Szerkesztette: Cseke Gábor

Sebesültszállítás Herkulesfürdő fölött, a hegyekben

Ruma, [1914] október 8. A fehérre mázolt vöröskeresztes betegszállító kocsiból négy sebesültet húztak ki, köztük egy zászlóst. Aztán, amikor a négy hordágyat kihúzták a szekérből, egy apró, 14—15 éves fiú is kiugrott a zászlós mellé. Rendes katonaruha rajta, az ujja feltűrve, a bajonett a bokáig ér. Mindenki elmosolyogja magát, a fiú ott sürgölődik gazdája körül.

Az orvosi menázsban róla folyt a szó a feketekávénál, a Mobile Reserve Spital Nr. 2/9 orvosai, nagyobbára csehek, nevetve mesélik a kis tisztiszolgának: Waczlaw Surának történetét. Dr. Kas, az áldott jó főtörzsorvos és pr. Dufour grófnő ezredorvos vállalkoznak rá, hogy tolmácsaim lesznek. (A grófnő a linzi vöröskeresztes osztaggal jött le, ezredorvosi rangban, rendes csukaszürke blúza, sapkája és csukaszürke – szoknyája van. Szép, magas, szőke nő és igen jó operatőr.)

A kis katonát elhozatjuk a menázsba, haptákba áll s tolmácsaim útján, intelligens válaszokban adja meg katonasága történetét.

Jesnicankiban, Pardubic mellett, augusztus elején már minden legény bevonult katonának és Waczlaw Surának éjjelenként nagyon fájt a szíve, hogy ő nem mehet el. Mostoha apja, vasúti munkás ott Jesnicankiban, nagyon szigorú ember, nem mert neki szólani, mert ő még csak 15 éves: 1899 augusztus 31-én született. Még négy testvére van. Augusztus 8-án aztán beszökött Pardubicba, hogy legalább megnézze, hogyan mennek el a katonák. Mert a faluban is igen szépen énekelnek és mindnek virág volt a kalapja mellett.

Pardubicban az állomáson nagyon sok katona volt a pályaudvaron és már bent voltak a vasúti kocsikban, mind az ajtóhoz álltak, mert marhakocsikban voltak és mondták, hogy még jó volna egy pohár sört inni, ha szabad volna leszállni a vonatról. Waczlaw Sura mondta nekik, hogy ő majd hoz sört, csak adjanak pénzt. Mindenki adott pénzt és ő mindenkinek hozott sört. Igen sok sört hordott a többi kocsira is és többnek vurstot is hozott. A katonák neki is adtak a sörből és nevetve mondták: – Waczlaw, gyere velünk! Waczlawnak nagyon égett az arca és nagyon szeretett volna elmenni a katonákkal; dragonyosok voltak, lovuk is volt. Nem gondolt semmire; a kezénél fogva felhúzták a dragonyosok maguk közé az egyik kocsiba és hallgatta, hogyan énekelnek, mikor a vonat megindult. A pardubici indóházban nagyon sokan lobogtatták a kendőt. Egész éjszaka utaztak. Reggel egy állomásra értek, nem tudja, hogy mi volt a neve, azt mondták a katonák: Waczlaw, most vigyázz, hogy a kapitány úr meg ne lásson. Nagyon félt, Rahusán százados úr csakugyan jött és letiltotta a vonatról. A katonák kenyeret és egy pár hatost adtak neki búcsúzóra. Ott ácsorgott a pályaudvaron, nagyon furcsa, nem cseh neve volt a helységnek, már elfelejtette. Egész nap ott állt, több vonat jött katonákkal, kérte őket, hogy vegyék föl, de kinevették.

Akkor egy kicsit sírt, de nem nagyon. Késő estefelé egy vonat érkezett be, katonák is voltak rajta, tüzérek, de legnagyobbrészt ágyúk. Az ágyúkkal lőszeres kocsik is.

A tüzérek menázsira álltak ki és Waczlaw gondolta, hogy most legjobb lenne valahova bebújni. Hatvan fillérért kenyeret vett és volt vele egy sörös üveg, abba vizet hozott, aztán felmászott az egyik vasúti kocsira és ott a lőszeres ládába bújt. Mikor a vonat elindult, akkor félt egy kicsit, hogy hátha agyonlövik, ha észreveszik. De nem nagyon félt. A tüzérek is csehek voltak és menázsi után, mikor a vonat már ment és a katonák már énekeltek, akkor Waczlaw előbújt és azt mondta a katonáknak: »Ne bántsatok, én is cseh vagyok és én is katona akarok lenni, vigyetek el.« A katonák nevettek, kikérdezték és Magyarországon is keresztülmentek, két napon át, sokszor jó kalácsot kaptak és igen jó vurstot, csak nagyon csípte a száját, a katonák neki is adtak belőle. Egész Rumáig jöttek, az úton és Klímában is egész nap pucolta a csizmákat, talán negyvennek is, vagy ötvennek, de igen szívesen tette. A tiszt urak eljöttek megnézni és azt mondták: nem tudják, mi lesz, hogy ha az ezredes úr megtudja a dolgot. Az ezredes úr Sasinciben (a zimony–jaraki rész) megtudta, hogy ő is az ágyúkkal van, pedig mikor mars volt, akkor ő mindig a lőszereskocsiba bújt bele. Mégis ez volt a legboldogabb napja, mert az ezredes úr azt mondta, hogy így nem maradhat az ütegnél, de ha nagyon akar katona lenni, hát felesketi és beöltözteti, jó lesz privátdinernek. Lénungot is kap: tíz napra két koronát.

A katonák nagyon sokat nevettek, mikor ruhát kerestek neki, mert mindnek hosszú volt az ujja és csizmát sem találtak a számára. Ez szeptember 6-án volt. A mise alatt öltöztették be, aztán feleskették, mert tábori mise volt. A mise alatt volt a szerb betörés és a tisztelendő úrnak nagyon reszketett a kezében a kehely mert akkor már a srapnellek nagyon csapkodtak, de azért a misét megtartották. Mikor először hallott ágyúdörrenéseket, eleinte ő is félt, de most már nem fél, a katonák kergetik vissza, ha ütközet van, de a jó tisztiszolgának az ura mellett a helye.

Bent volt az üteggel Sabácban is; ott nagyon sok sebesültje volt a közeli csapatoknak és ő sokakat bekötött, azért is szerette meg őt az ezredes úr. Egy magyar hadnagy is volt, akinek a sebét a saját tiszta zsebkendőjével kötötte be. A sabáci hegyek közül civilek, de nagyon sok civil volt, rohantak rá egy kis csapatunkra, amely az ő ütegüket fedezte. Akkor ő is felkapta a puskát egy halott mellől és ő is lőtt, a puska nagyon megütötte, fel is dagadt a képe. De most már úgy tudja a puskát elsütni, hogy nem üt. Egy szerbet, rendes szerb katonát lőtt akkor és annak a kamásniját használja most a cipőjéhez. Ha nincs csata, ő mindig tisztiszolga, most Roskota kadét úr tisztiszolgája. Roskota kadét urat a saját lova nagyon csúnyán megharapta, azért jött be most a kadét úrral a kórházba.

Waczlaw Surát ezután elvittem a fényképészhez s ahogy Ruma utcáján megyünk, kis sváb paraszleányok – éppen Waclawhoz valók lennének – összecsapták a kezüket. De Waczlaw gyilkos szemekkel nézett rájuk, katonai önérzetét sértette a csodálkozás.

Waczlaw nagyon boldog volt, hogy ilyen fényképes anzikszon írhatott haza, a kártyán megírta szüleinek, hogy jól van, eleget alszik, és hogy mindennap fésülködik és mosakodik. Ez a legutóbbi állítása egy kissé aggodalmasnak látszik, vagy pedig a rumai víz nem nagyon fog. (Waclaw Sura, Őfelsége legfiatalabb katonája. In: Fényes László könyve a szerb harctérről. Budapest, 1915. Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat kiadása)

1915. február 10. Ma utazott a harctérre édes Uram. Nagyon fájva, váltunk, de mégis emeltebb szívvel, mint bármikor eddig. Nagyon közelkerültünk most egymáshoz - ezúttal végképp. Egymás otthona vagyunk, és nincs egyebünk. Most egymásért szenvedünk. - Hiszem, hogy ő is erős és hű marad. (Ha holnap sürgöny jön, holnapután még látom Csabán. Milyen drága, tevékeny, szent most.)

Február 11. Szörnyű rossz volt először megint egyedül elindulni az iskolába, elmenni a Doctor Adolf boltja s a Csokonai kávéházunk előtt. Délelőtt mint siettem, szokásból s minduntalan, eszembe kellett juttatnom, hogy - hisz senki sem vár a Csokonaiban! - Délután (jaj, nélküle ebédelni s hasztalan próbálni aludni!) sürgöny jött. Jobb kedvem lett - holnap még egyszer látom. Tésztákat sütöttem egész este.

Február 12. Délelőtt több kedvvel tanítok, tudom, hogy utazhatom hozzá. Egy kis levest ebédelek, sietek. Vasúton egy szolnoki bankfiú mulattatja a kupét háborús élményeivel. Lengyel nők. Ő "jön-jön" felém, édes Drágám a vasútnál. Boldog este. Valószínű, hogy viszik, hogy már nem látjuk egymást. Sokat írt, jegyzett a Drága.

Február 13. Délelőtt elérzékenyítő, lágy, napos, tavaszelő-idő. Most egy éve ismerkedtünk meg! - B. főhadnaggyal találkoztunk, együtt ebédeltünk, utána nála tea. Felesége tipikus paraszt úrinő! Szörnyű! - Vajon érzi-e Uram is intenzíven a differenciákat?

Február 14. Gyönyörű tavaszi délelőtt. Falusias, csinos utcákon járunk. B-ékkel találkozunk, de én egyedül akarok maradni Drágámmal. Ebéd után az Egy nap novellámat olvasom fel. Most tetszik neki, amit csinálok. Így magam is szeretni kezdem majd. Állomásnál vacsora, éjfél után vonaton. Gyönyörű, meghitt búcsú. Mi két elgyötört boldogok!

Február 15. Késve érkezett Budapestre a vonatom. - Az igazgató kellemetlenkedik. - Délután írok, sürgönyzök édes Uramnak. Istenem: a cselédem urát hazaküldték. Laci jön haza az iskolából... nagyon kedves. Este férjemtől pénz érkezik. Oly jólesik a gondoskodása, úgy meghat. - Általában mindennel folyton meghat. A legjobb ember! És drága, szép, kedves! Az Isten óvjon minket!

Február 16. Délelőtt iskola. Délután hosszú sürgönyt adtam fel és expressz-ajánlott levelet. Este egy könyvet kezdtem olvasni az élet értelméről. - Ennyire nyugodt még nem voltam. Az az érzésem, hogy a Drágám is most fenn ül a szobájában, és szintén olvas vagy ír.

Február 17. Ma csak két órám volt. Otthon drága levele várt. Déltájban jött Laci; tegnap ruhát kapott. - Délután eljött hozzám L. barátnőm. Sokat beszéltünk férjemről. Este jött iszonyúan finom, kedves üdvözlő sürgönye. Mi is válaszoltunk együtt. Ő ágyban van délután, oltástól lázas, feje fáj, s nem lehetek vele. Este még olvastam.

Február 18. Délelőtt fárasztó iskola - délre drága levele várt itt. Délután két levelet írtam neki, s feladtam 6-ig - este egy nagyon szép, finom sürgönyben tudat, hogy otthon ül a szobájában, s cikket ír, hát írjak én is cikket vagy verset. Utóbbit próbálok. Végtelen megnyugvással tud eltölteni minden sora.

Február 20. Iskolában csak két óra. Sürgős, válaszos, ajánlott sürgönyt adok fel. - Végre jön két válasz is. Repülök a vasúthoz, utazom, az étkezőben drága leveleit, sürgönyeit olvasom. Ő a vonatnál vár, szalad felém. Felhangoltság, öröm. Este kis diszharmónia megint, amit nagyon megbántam. De ez is jól végződött.

Február 21. Vasárnap. Reggel olvasni kezdi nekem jegyzeteit. Oly szépek. Néhol igazi író. (Isten ments!) A kávét felhozzák. Ebédhez lemegyünk. Feljön a takarítónőm a kislányával. Olvasom Uramnak a rólam írt kritikákat. Az uzsonnát felhozatjuk. Tíz tájban kimegyünk a vasúthoz. Nekem vissza kell jönnöm Budapestre. - Szinte testileg fájunk. Soká fut Drágám a vonat után.

Február 22. A vonatban külön fülkében aludni próbáltam, de nagyon fájtam. Szörnyű bús szürkület, a vonat késett. Hazajövet várt az ezredorvos kártyája a sok gránátról. Keserű, nagy sírás; utolsó öt koronámból dringend sürgöny. Délben mennek. Igazgatónak 9-kor izentem. Már feljelentett. Sebaj! Kölcsönkértem M.-től tíz koronát délután. Ő is kölcsönkérte, de mindjárt küldött. - Pár kísérő sora megenyhített kissé, hogy az ő ura is most bajokban.

Február 23. Ólmos idő - egyhangú, siket, üres nap; egyetlen szenzációja, hogy nem kapni lisztet, este már kenyeret sem. Este megjön egész nap várva várt utolsó expressz levele Csabáról, melyben küldte a háborús jegyzetek végét is. Vázlatosan - de nagyon értelmesen, s rajzokkal. Teát s krumplit vacsorázunk, nincs kenyér.

Február 24. Az iskolában az igazgató azzal fogadott, hogy bevádolt a tanácsnoknál. Délben itt leltem a meghívást a városházára, dorgálás-ügyben. De itt volt férjem két drága miskolci levele is. Végtelenül szuggerálók. Írtam választ, aztán mentem egy kiló lisztet kérni. Hazajövet egy csupa praktikus levelet írtam penziómról, pénzekről, szobáról stb. Bízó a hangulatom.

Február 25. Iskola helyett a városházához megyek, hova berendeltek a kétszeri csabai késés miatt. Ügyesen úgy fordítottam a dolgot, hogy még javamra szolgált. A jövő évet szabadságon töltöm, a helyettest fizetem. Csak e három hónapra nem kaphatok már szabadságot. Az iskolában az igazgató nyájasan mentegetődzik (nagy róka). Délután az iskolában hazafias színielőadás, én e helyett teázom a Vigadó kávéházban. Este férjemnek írok, naplóját olvasom.

Február 26. Négy teljes óra s még tantestületi gyűlés egyig. Itthon találom drága levelét, a Sárospatakon feladottat. Ma már Laborcon van biztosan. Iskolai gyűlés alatt a "tiszi" egy hágai lap nyomán közölte az egyes országok veszteséglistáját. Nálunk félmillió halott. Sokan mosthoz egy évig, jövő tavaszig jósolják a háborút. Most még nincs ott a drágám, még naponta kapok tőle levelet - még jól bírom. Este nagy szociális-individuális vita.

Február 27. Iskolában csak két óra. Fizetést kapunk, megyek tartozásomat megadni; fényképért, levélborítékokért (tábori). Hosszú levelet írok. - Délután 1/2 2-től 1/2 8-ig járok orvosi lapok, német patológiai újságok után. Utóbbiakat lehetetlen kapni. Orvosi lapokat egy-egy rövid levéllel még este becsomagolom, hogy reggel feladjam neki. Nagyon súlyos, sötét a hangulatom.

Március 1. Nagyon nehezen megadott négy óra; nem tudom, kire vártam, hogy úgy siettem kifelé. - Első úti levelét elkésve, most kaptam. Emberek ellen elkeseredve, idegesen kezdtem írni neki, de míg írtam, kibékültem. - Délután Itóka jött a vállas fényképeket csinálni. Estig itt volt, teázott; gyöngéden rosszakat mondott, nőkről és férfiakról. Este tovább írok Mindenemnek.

Március 2. Rossz érzésekkel ébredés. Délelőtt három óra, most tíztől tizenegyig üres; ilyenkor szoktam visszamenni a Csokonaiból. Délben kapom elkésve második úti levelét. Ebéd után elmegyek a Nyugat-hoz. Férjemhez megyek minden rossz gondolattal.

Március 3. Szerda. Két órám van, azután levelet írok. Délután megnézem M.-et. Beteg. Két fehér csészét veszek, hogy a szépeket kíméljem Férjemnek. Hozok főzővajat s makarónit is. Este verset írok, de rossz. Vacsorát főzök, makarónit füstölt hússal. Újra írok. Csak a levelekben élek. Takarítónőmtől levél, hogy vasárnap reggel felkeres, és hoz lisztet meg zsírt.

Március 4. Négy keserves óra. Utána itthon átöltözöm, hogy barátnőmhöz menjek kettőkor ebédre. Az iskolában órák közt rendetlen külsejű s fájós, de mégis szerelemben erős levelet írok.

Március 5. Levél ütközetből vasárnapról, kisnapló. Ma csak tizenegyig van óra, gyónás miatt. Felmegyek utána Itókához a fényképekért. Három sikerült, de nem nagyon. Egyet hazajövet mindjárt el is küldök levélben. - Ebéd után elkezdem olvasni Csokonai naplóját, ez mégis a legmegnyugtatóbb foglalkozás. Vasárnapi levele jön. Szenved, és nem lehetek vele. Ütközetben van. Nagyon lever. De erőt veszek, s kezdem írni a háború emlékeit a Nyugat-nak.

Március 6. Gyónás miatt nincs iskola. Egész nap háborús jegyzeteket írok. Este levelet. Csatakos, esős idő kinn. A fényképészig megyek, s térdig elázik a lábam. Az itthoniak képe szép lesz, kedden kész. Este, mikor már ágyban vagyok, jön takarítónőm, hoz zsírt és vajat, éjjelre nem marad itt. (Igaz! Reggel valami napfényest álmodtam, folyópartot, fürdő, gyerekek, töltés.)

Március 7. Vasárnap. Reggeltől írok takarítatlan szobában, háborús cikket. Megjön férjem két orvosi lapja, bepakolom. Takarítónőm jön, megebédel nálam, harminc forintot adok neki a holmikért. Délután moziba küldöm kisfiammal, de visszajön, hogy nincs kedve, hazamegy. Éjjel tizenegyig írok. Hajnalra csökkenő félhold benéz. Intenzíven fájok.

Március 9. A legrosszabb hangulat elmenetel óta. Egyszobás lakást veszek. Délután a Nyugat-tal. Nagyon boldogtalan vagyok. Sohasem lesz vége.

Március 10. Ma csak két órám volt, utána javítottam. Elmentem M.-hez, bementem vele a Philadelphiába, hét óráig ott panaszkodtunk egymásnak, nem mertem hazajönni, hogy hátha nincs levél; veszedelmes volt a hangulatom, kétségbeeséshez közel. Itthon várt drága levele. Most írok neki hosszan s még egy verset.

Március 11. A rendes nehéz négy óra. Szörnyű a posta, szörnyűek a kósza hírek. Kétségbeejtő. - Délután vásárolok, és feladok sok apró tárgyat. Ilyenkor alig élek. Szörnyű rosszakat álmodom. - Mára virradóra azt álmodtam, mondtam a cselédnek: délután temetik az Uramat.

Március 12. Javítani kellett volna a dolgozatokat, de nem bírtam. - Délután M.-val bumlizok a Philadelphiában, nem merek hazajönni s a levélszekrénybe belenézni. - Nincs semmi! Mit tegyek az idegesség ellen? Egy levelet írok este, aztán megfürdöm. Minden sötét; imádom, és nem élhetek nélküle.

Március 13. Őrült ideges, nyugtalan, bolond vagyok. Levelet várok, nincs. Este elmegyek M.-el, délután eljön, pénzt kap kölcsön.

Március 14. Reggel kétségbeesetten bőgök sógornőmnél, egész délelőtt bőgök, üres a világ, nincs levél. Délután Lacó megy moziba; futkosok fel-alá a szobában négyig, akkor elmegyek.

Március 15. Ünnepély az iskolában. Semmi stílus, semmi művészet. Borzalom, rosszul lettem. - Kinn gyönyörű tavasz. Itthon várnak drága levelei, boldog, boldog nap. Drágám most oly "különálló", félek baja lesz belőle. Küldök kártyát, cukorkát neki - majd levelet írok. Naplóját folytatom a Nyugat-nak. - Március 8-i levél bombáról, veszélyről.

Március 16. Reggel egy szabad óra. Ezalatt beszélgetés a férfijóságról; - iskolából mindjárt L.-hez; kevés idő, kórházba siet - "férfi-asszony", "szocietás"-beszélgetés. - Nagyon tavaszias délután, súlyos melankólia, jövőfélelem. A Nyagat-nál alkalmi szkepszis. Versemet dicsérik, drágám cikkét várják.

Március 17. Csak két óra. Enyhébb nap, levélkapás utáni. - Egy hosszú, tizenkét oldalas levélben felelek édes Uramnak mindenre, aztán jön L., hozza Z. B. halálhírét orosz fogságban, tífuszban. Jönnek barátok, nagyon kedvesek, kedélyesek, jók. Arcképeket adok drágámról, s a bibliáról beszélek, nagyon hálás közönség. Ide képzeltük a ház drága gazdáját.

Március 18. Négy nehéz óra. Teljesen üres nap. Még hosszú és jó levelet sem tudok írni. Délután megyek kölcsönpénzért. Minden szörnyű drága. - Úgy bánt, hogy nem spórolhatok eléggé neki. Leveleit olvasom. M. telefonál; gyereket vár; sorozástól fél ő is. - Sehonnét békehang! Este elkezdtem háborús jegyzeteim tisztázását. Húsvéti számhoz szép lesz.

Március 19. Jaj, de nehéz négy óra. Folyton féltékenységi gondolatok. Elküldöm ma Szent Ferenc Fiorettijét, s egy féltékenyes, bús levelet, nyolcoldalast. - Nagyon borús, céltalan, fáradt nap; szomorít, hogy most kapja az én kétségbeesett kártyáimat, s bizonyosan aggódik. Háborús jegyzetet írok.

Március 20. Csak két óra, javítok, el vagyok maradva. Izgatottan jövök, levél miatt. Volt. Örömmel ültem munkához, a háborús jegyzetekhez - levelet is írok. Pénzem nem sok van. Féltékenységek jönnek. Nagyon köhögök, szívem fáj, fáradt vagyok, és ennek a levelemen nyoma van. Hat szakasz kész a háborús jegyzetekből.

Március 21. Korán kelek, írok. Délelőtt két levelet. Korán ebéd. Megyek pénzt kérni kölcsön. Megint ideges féltékenységi levelek a jövőre vonatkozólag. Nagy vétek, mert Ő most tökéletes. Megbánom. Délután hosszú levél, és utána zsúrt rendezünk Lacóval, villamosfőzővel három szép csészével - mintha Ő is köztünk lenne, s elmondom Lacinak, hogy nézte ki innen drágám most egy éve az írókat.

Március 22. Iskolában vár drága levele, hosszú, zsíros, kimerítő, erőt adó. Istenem - most kapja keserves leveleimet. Milyen szent, mennyire mindent megérdemel. Délután késő estig, éjfélig írom a háborús jegyzeteket, pont éjfélkor fejezem be. Lacó lábfeltörés miatt itthon marad. Holnap megyek a Nyugat-hoz. Anyagi bajok is elmúlnak evvel. Hosszú levelet írok. Gyertyát küldök.

Március 23. Ma tíz-tizenegy között visszajövök Lacónak igazolványt írni. Przemyśl elesett. Nagyon aggaszt. Délután jön Drágám két hosszú levele. Annyira szenved, hogy levéltelen időben kétségbeeséseket írtam. Miért is tettem, mikor mennyit, mennyit ír szegényem. Azóta már kapott híreket. - Nyugat.

Március 24. Tízig tanítás, tizenegyig irkajavítás. Délben levél s két kártya, ami nagyon megnyugtat. De délután iskolai ünnepély - nekem a háborún kívül a leglehangolóbb szituáció. Ez is összefügg, ha háború nem volna, nem tanítanék. Jaj, de szörnyű volt. Ma van az első igazán tavaszias idő. Olyan súlyos ránk nehezedő, olyan züllesztő, sablonos tavasz, s úgy emlékeztet minden tavaly ilyenkorra! Mindenem nálad és veled.

Március 25. Délelőtt, befejezem édes Uram tegnap esti levelét. Ebéd után felöltözöm, s Lacival együtt megyek az utálatos iskolai ünnepélyre (ma felnőtteknek) - de míg a többi szám lemegy, én egy szertárban ott lelt nyomtatványokra levelet írok Drágámnak, s ezzel megelőzöm a tegnapi rossz hangulatot. Este is még írok hosszút, aztán bibliát olvasok, elkezdem Márkot.

Március 26. Négy óra javítással súlyosbítva, délben iszonyú drága levele jön. - Ebben ír arról a szép magános félóráról a pataknál. S ebben köszöni meg először, iszonyú generózus hálával, otthonunk képét. Ideges, aggódó vagyok. Sok ápolási, válás és házassághír. Megírom férjemnek, hogy én nem válok el soha; semmiképp.

Március 27. Két óra, csak tessék-lássék adva; hazajövet nincs levél. Nagyon kimerít a szenvedés. Délután társaságban zenéről beszélünk. "Semmi se meglepő nála, ha a fején jár is!" - mondják rólam. - Sokat sírok ott is, a szemem folyton ég.

Március 28. Csupa régebbi kártya. Esős idő, borzasztó magányra készülök. De eljön Lányi Sarolta, nagyon kedves.

Március 29. Hírek 21-ről. Akkor még nem volt visszavonulás. - Egész nap sírok, régi leveleit olvasom, postát lesem; nincs erről mit írni.

Március 30. Délután elindulok otthonról. Útközben átadja a postás 15-i és 16-i kártyákat. - Rém levert vagyok. Kocsin haza. Itt vár sátoraljaújhelyi sürgönye. A frontra való elutazása előtt még egyszer találkozunk. Végtelen boldogság. (Kaffka Margit: Feljegyzések egy háztartási könyvben. In: Az élet útján. Versek, cikkek, naplójegyzetek. Összegyűjtötte és szerkesztette Bodnár György)

Folytatjuk