(Endrődi Sándor nyomán)
1844
Szeptember 4-ik hete. Pesti Divatlap. 13. sz. 403. lapon, a Fővárosi nyilt hirek közt: Petőfi a maga nemében igen sajátos, elmés víg hőskölteményt írt „A helység kalapácsa" czim alatt, mellyet Geibel könyvárus vásárolván meg tőle, ez nem sokára közre fogja bocsátani. Mi majd mutatványt közlendünk belőle. Petőfiről lévén szó, figyelmeztetjük azon urakat, kik az ő verseire aláírási iveket szíveskedtek elvállalni, küldjék be ezeket minél előbb, hogy a mű kiadását annál gyorsabban eszközölhessék.
Október 5. Honderű. II. 11. sz. 215. I. Az alföld. Ez volt a második s egyúttal utolsó vers, mely Petőfitől a Honderűben megjelent.
Október 10. Pesti Hirlap. 394. sz. 698. lapon: „Felszólítás Petőfi versei ügyében". Azon t. cz. egyesületek s egyesek, kik a Petőfi verseire gyűjtés végett nálok levő aláírási iveket eddigelé be nem küldék, a begyült pénzzel együtt Antal Mihály úrhoz, a nemzeti kör pénztárnokához, — ki naponkint d. e. 9 órától d. u. 1 óráig a nemzeti casino könyvtárában, d. u. 2 órától pedig 6 óráig, az aláirási iven is megnevezett saját szállásán (Borz-utcza 219. sz.) található, — minél elébbi beküldésére ezennel tisztelettel felkéretnek. — Beküldési záridőül jövő novemberi vásár határoztatott. — Költ Pesten, oct. 5-kén. Vörösmarty Mihály m. k., alválasztmányi elnök. Várady Antal m. k. körjegyző.
Október 13. Pesti Divatlap. Uj évn. 15. sz. 21. 1. Mutatvány Petőfi Helység Kalapácsa cz. höskölteményéből.
„A széles tenyerü Fejenagy,
A helység kalapácsa,
A „jó napot adj' isten"-re stb.
soroktól összesen 75 sornyi.
Október 19, Honderű II. 16. sz. 250—51. lapon. Sujánszkytól „Petőfihez" czimmel a köv. vers olvasható :
Sokan felőled azt hangoztaták:
Hogy csak tivornya és víg czimborák
Tudják tüzelni lángra szivedet
És bortul ázik minden éneked.
Ne bánd, kiben kedélyes szív remeg,
S jó kedvvel a jó Isten álda meg.
Csak így felejti élte száz baját,
S időt a búra, gondra az nem ád. —
Kaczagd e ránczos arczú bölcseket,
Hisz száraz ajkuk egyszer sem nevet,
Ők a tivornya és víg czimborák
Lelkes körében sem kiáltanák:
Soká éltesse Isten a magyart;
A honrul űzze távol a vihart;
Sikerrel áldja a szent szándokot,
Míg fénytetőre e hon nem jutott.
S tudom, te e szent tárgyakért hevülsz,
Ha kedvszottyanva borban elmerülsz;
S kiöntve Somlyó legtüzesb borát
A telt pohárt földhöz hajítanád:
Ha volna egy a társivók között,
Ki nem szeretné mindenek fölött:
— Miért szivedben ég a tiszta láng —
„Istent, királyunk és szabad hazánk!"
Igyál tehát, míg élsz és megbirod,
Jutalmadul ne fogyjon el borod;
Kinek dalában a bor lángja ég,
Az vizenyős művet nem gyárta még.
Igyál, kezemben is pohár vagyon,
És dal, magasra szálló, ajkimon.
Dal: a király, szabad hon, Istenért!
E nélkül a pohár bor mit sem ér.
Október 20. Pesti Divatlap. Uj évn. 16. sz. 44. lapon a Fővárosi nyilt hirek rovatában ez olvasható: — „Petőfi Sándor ismét nagyobb kiterjedésű költeményt ir ezen sokat ígérő czim alatt: A pokol titkai."
E műve Petőfinek soha sem készült el; de az „Erdélyi Múzeum" 1874. foly.-ban az „Észrevételek Petőfi összes műveinek kritikájához" cz. értekezésben fölvettetett a kérdés: „Vahot Imre adá-e csak, vagy volt valami benne?" Erre Vahot Imre Emlékirataiban ezt válaszolá: „Persze, hogy volt valami a dologban, mert Petőfinek kimerithetlen agyában száz meg száz terv villant meg kisebb-nagyobb költemények alkotására. A pokol titkairól is tehetett nekem említést, különben nem mertem volna azt közzé tenni, s ő mint akkori segédem nem is engedte volna azt. Lehet, hogy bele is kezdett a tervezett munkába, de az akkori sajtóviszonyok visszariaszták borzasztó terve kivitelétől, miután cenzorait mind a poklok fenekére küldte volna." (I. köt. 2-ik kiadás. 304—5. 1.)
Harmadik oldal: A Helység Kalapácsa. Hősköltemény négy énekben. (Készült 1844-ben) 12 rét. 68. lap.
A külső boritéklapon ez a czim : A Helység Kalapácsa. Hősköltemény négy énekben. Irta Petőfi Sándor, Geibel Károly sajátja. Ugyanezen a boritéklapon s a hátulsón egy-egy kőmetszetű kép van, melyeket Grimm Vincze készített.
Október 27. Pesti Divatlap. Uj évn. 17. sz. 59. lapon, a Fővárosi nyilt hirek rovatában: — „Geibel könyvárusnál épen most jelent meg Petőfi Sándornak „A helység kalapácsa" czimű vig hőskölteménye, melly a magyar népéletből igen sajátságos, mulattató jeleneteket tüntet föl, e mű becsét is igen emeli Petőfinek jól ismert eredeti nyelve, népszerű előadása, melly régibb magyar költőink romlatlan írásmódját műveltebb modorban eleveníti föl. — A könyv kiállítása igen csinos; a borítékon két comicai jelenet látható kőrajzban Grimm Vinczétől."
November 10. Versek. Irta Petőfi Sándor. 1842—1844. Budán a magyar kir. egyetem betűivel. 1844. 8. rét. 192. 1. E kötetben Petőfi következő versei jelentek meg először:
November 19. Hírnök. (Pozsony.) 92. sz. 542. lapon: „Könyvismertetés. Óriási léptekkel halad irodalmunk a mivelődési pályán, s mi néhány év előtt lehetetlennek látszott a haladás ügyében, az napról-napra valósulni látszik. Azonban korunk jelszavát a — „haladunk"-ban — sokan eltévesztik, midőn e nemzeti vágytól fölhevülve, haladni kivánnak ugyan, de mintegy kórtól meglepve, haladásunknak ferde irányt adnak, a czélhoz vezető útról egészen távozván. Hasonlók ezek ama gondatlan tengerhajó-kormányoshoz, ki félrevetvén iránytűjét, a szélre bizza magát és szerencséjét. Sokan föllépnek jelen időben az irodalmi pályára eszökbe sem vevén az irodalom czélját, s iró kötelességeit; haladnak, de korántsem a czélszerű ösvényen: elvégre oda jutnak, hova talán maguk sem szándékoztak; vagy, ha kérdeztetnének czéljok felől, alkalmasint hallgatva felelnének. Illyféle munkálatot kivánt biráló a t. cz. közönséggel megismertetni. — E napokban jelent meg egy poétai munkálat illy czim alatt: „A helység kalapácsa. Hősköltemény négy énekben. Irta Petőfi Sándor, 1844." Mi jót remélhet a nyájas olvasó e munkából, már a czim furcsa öszhangzata mutatja. Egyebet mellőzvén lássuk elébb az egész hősköltemény tartalmát: „Fejenagy — igy neveztetik a primaria persona; már ez is milly nagyra mutat! — templomban elszenderedvén, a kántor, s az egyházfitól bezáratik. Innen ő kiszabadulni akarván, a toronyba megy, s a harangkötelen leereszkedvén, haza jut, hol a házánál megkapott kántort és harangozót jól elpáholja; odaérkezik eközben a helység öregbirája, s a csodahős kalodára ítéltetik". Megadta neki költész úr. Ha más primaria personát, s különb tárgyat agyában nem kalapácsolhatván össze, jelen költeményével elhallgat, véleményem szerint jobb költésznek tartatik. Mennyire le van ezen irat által a költészi irodalom alacsonyitva, ítélje meg az értelmes olvasó. A hősköltemény nevezetét illy mesefajra bitorlani, több mint képtelenség. Ha a diribdarab munkálatban figyelembe nem venném a hőskölteménynek észrevehető részeit, joggal mondhatnám, hogy e szó gunykint használtatott. Talán igényelhetné költész úr kevéssé a mentegetést, ha csak a kisebb, nem egyszersmind a nagyobb hőskölteménynek lényeges részeit torzítja el érdektelen hősének éneklésére. Van e munkálatban kezdet (exordium), van tartalom (propositio), előadás (naratio), befejezés (peroratio), sőt még segélyesdés (invocatio) is van ! ámbár mind idomtalan. Ugyan, ha szabad kérdezni, mellyik múzsa ihlette meg illy mennyeileg költész urat? Azonban, ha már a kősköltemény nevezet olly annyira megtetszett költész urnak, szemelőtt kellett volna tartani annak kellékes külalakját, és a hősköltemény vitéz bajnokát hős versekben, nem pedig illy átabota zagyvalékban irni. — Ami a munkálat egyéb szerkezetét illeti, jó leendett meggondolni, hogy poézis maga nemében fölségesb, semhogy azt alacsony hasonlatosságok, idomtalan, s nevetséges áttételek (tropi) által elferdithetnők. Elég leend, ha a nevezetesb áttételek közül csak néhányat emelek ki az egész munkálat megismertetésére. Ilyen: a pokolbeli Unok bicskája, a harag czintmasinája, a kétségbeesés bunkós botja, a hűtlenségnek fekete posztója, az ártatlanság patyolatlepedője, a szivhordájának csapraütője, a hűség aczélláncza, az ököl buzogánya, a feledés sötét zsákja, a fölhevülés gyors talyigája stb. ezek, s illyfélék a virágok, mellyekkel egy hősköltemény diszeskedik! s ezeket költész ur saját személyében adja elő! Kiteszi költeményét a világ színhelyére, hogy abból, mint Pandora szelenczéjéből a ferde áttételek elmagozván, azok a magyar irodalom egét homályositsák! De ezek megtürhetők a közönséges beszédben, midőn másokat mulatni akarunk, — holott az is már utolsói midőn az ember egyéb mulatságot nem talál illynemű kifejezéseknél — hanem hősköltemény nevezet alatt illyes-mit árulni, helyben nem hagyható. Az elésorolt áttételek csak nevetségesek, de a hasonlatosságok néhol kellemetlen méltatlanságot is foglalnak magukban, mellyeknek helytelen említése csak megvetést gerjeszthetne a t. ez. olvasóban. Csak azt óhajtanám tudni, mi czélja lehete költész urnák, midőn hőskölteményét, (mint a 10. lapon olvasható) feje bográcsában főzni kezdte ? Kár, hogy nem említi, mellyik nemnek, vagy kornak, vagy különösen kiknek készíttetett e divinum opus ? Tudós férfiaknak talán ? azok véleményem szerint komolyabb és czélirányosb tárgyra függesztik figyelmöket, semhogy egy garasos comoediával bíbelődnének; ifjúság számára talán ? procul ad Gramantas! ezt a tárgy se kül, se belalakja meg nem engedheti; vagy, mivel a köznép körülményeiből van merítve, talán a köznépnek szánta költész ur? hanem mi okbul ? merem kérdeni, hogy tanuljon belőle? de mit? talán azt mikép kell egymást gyalázni, gúnynevekkel illetni, az ököljogot gyakorlani ? (mint a 94. stb. lapon a pörlekedők kelleténél élénkebben rajzoltatnak) Ilyesmi őszintén megvallom, hogy a korosbakban nem, de még a kisdedekben sem helyeselhető. Azonban, mint a 3. ének elejéből (33. lap.) kiveszem, e munka leginkább honunk hölgyeinek van szánva: risum teneatis amici! No, de ha már ezt tette költész ur, ugyan miért keresztelte munkálatát illy dicső nevezettel ? Hisz tudhatá, hogy hölgyeink a valódi hőskölteményt a hosszasb elmefeszültség és férfias érzés hiánya miatt nem igen olvasgatandják, s így költész ur költői lángeszének föllengős müve minden czifrasága mellett is a padon békével maradand, s hősileg közöttük soha sem harczoland. Ami egyébiránt költész urnak hőskölteményét, mennyiben az a t. cz. közönség érdekében fekszik, illeti: azokat sajnálom főleg, kik talán a valódi hősköltemény olvasgatásában némi gyönyört élvezvén, vagy abban előmenetelt tenni óhajtván, illető könyvárusaiktól hőskölteményt kérendnek, ha majd Horváth Endre Árpádja, Vörösmarty Zalánfutása helyett a „Helység kalapácsáéval" elégittetendnek ki. Mindazáltal azoknak ajánlható, kik az iróniát magukévá tenni, az áttételeket és hasonlatosságokat ferde oldalról ismerni akarják; egyébiránt azt tartom, hogyha költész ur Virgil példájakint halála előtt végrendeletül költelmének megégettetését hagyná, aligha állna elő valaki Caesar ama szavaival: „Frangatur potius legum veneranda potestas, quam tot congestos noctesque diesque labores hauserit una dies." / Poór Jenő.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése