"Ismerek házaspárt, amelynek mindkét művelt, tanult fele nyomorultan, szegényen került össze, frigyük mégis nagyon boldog maradt. Sőt éppen az a körülmény, hogy mindegyik fél láthatóan, érezhetően és áldozatosan, a másik fél
helyzetét törekedett megkönnyíteni, csak jobban összefűzte őket és fokozta egymás megbecsülését, értékelését és szerelmét."
Ez a kezdet biztató, s mindjárt el is altatja a házasodni szándékozó éberségét. A helyzet nem ilyen egyszerű: bármekkora is a szerelem, az anyagiak hiánya, az idő teltével párhuzamosan, sajnos, megmérgezi a házasság hétköznapjait. A legjobb családban is! Ráadásul, ha jönnek a gyerekek, s az elöregedő szülők gondja is a házasulandókra hárul, szükség van az anyagi forrásokra.
"Mi tehát azt a tanácsot adjuk, hogy ne házasodjunk hozomány végett, de lehetőleg ne is hozomány nélkül. Mert a mai idők súlyos megélhetési gondjai és a kenyér után való hajsza nem mindig kedvez a családi békének, sőt néha erős kísértést is jelenthet mindkét fél számára. A mai időben a hozományt gyakran pótolja a „dolgozó vagy kereső nő“. Ilyenkor a házastársak az életszükségleteknek egyenlő teherviselői. De ezt eszményi életcélnak sehogy sem tekinthetjük. Ha valamelyes mód van rá, a feleség csak maradjon elsősorban háziasszony és anya."
Modern idők ide vagy oda, Tower mester elképzelését igazolta az idő: a nagy emancipáció még nagyobb kavarodáshoz vezetett a család életében, mint amennyi megoldást jelentett. Azt javasolja, hogy amennyiben anyagiak is szerepet játszanak egy házasságkötésben, akkor kössenek világos házassági szerződést. Amit aztán be is tartanak! Mert különben...
És jönnek az elrettentő példák. Egyet mi is hadd idézzünk a könyvből:
"Egy vidéki földbirtokosnak valóban nagy, mégpedig 2000 holdból álló, kitűnő földű birtoka volt. A család az apából, feleségéből és leányából állott. Mindhárman naponkint rendesen d. e. 10 órakor keltek fel. Mit is csináljanak egész nap — gondolták. Rendesen felkeresték valamelyik szomszéd földesúr ismerősüket. Itt jól ettek-ittak, délután visszaérkez-
tek. A nagy kirándulás álmossá tette őket, tehát lefeküdtek, felébredve megvacsoráztak és a helyi ismerősökkel játszó hosszú kártyázás után álomra hajtották fejüket. így ment ez csaknem napról-napra.
A szomszéd község új orvosának megtetszett a földbirtokos szép leánya, el is jegyezte. Orvostársai irigyelve üdvözölték a „kitűnő parti“ alkalmával. Az esküvő és lakodalom fejedelmi volt! A jegyespárt hatlovas hintó vitte a templomba.
A meghívott vendégek között a vármegye legelőkelőbb emberei vettek részt.
Ám mi történt? A fiatal orvos kitűnően értett a gyógyítás tudományához, de fogalma sem volt a telekkönyvről és még kevesebb fogalma volt a gazdálkodás módjáról és menetéről. Alig múltak el a mézeshetek, már híre járta, hogy a földbirtok nagyobbik fele már nem is az apósé, a többi is erősen inog. És míg a földbirtokosnak ú. n. „gazdája“ (oklevélnélküli gazdatisztje) közben erősen megtollasodott és földbirtokossá emelkedett, addig maga a földbirtokos már a következő évben csak kegyelemből lakhatta volt kúriájának egyik kis szobáját — megfelelő bér ellenében. Amikor később ezt a bért sem tudta fizetni, vejéhez ment, ahonnan azonban a folytonos szemrehányások, szidalmazásnak és állandó szégyenkezésnek áldozataként kétségbeesve az őrültek házába jutott. A költségeiket persze a megcsalódott vőnek kellett fizetnie!"
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése