Petőfi napjai a magyar irodalomban / 3

(Endrődi Sándor nyomán)

1844.

Augusztus 5-ik hete. Pesti Divatlap. I. 9. sz. 267. 1. Néprománcz. (Fürdik a holdvilág az ég tengerében.)

Ama bizonyos kávéház: a Pilvax

Augusztus 5-ik hete. Pesti Divatlap. I. 9. sz. 278—79. lapon:
„Czáfolat. A pesti-hirlapi fővárosi újdonságok írója a 380. számban olvasóit bizonyos kávéházban történt eseményekről értesiti, miknek ő szemtanúja bizonyosan nem volt: mert ha lett volna, kevés sorban nem hordana össze annyi valótlanságot. Nem igaz, hogy „négy vagy öt czigány-fiu rontotta egy sarokban a levegőt fülsértő recsegtetésivel", mert öt czigány fiún kivül még az Egressy B. bandájától elpártolt két cigány legény is ott volt. E hét személyből álló társaságnak feje — ha a körülmények nem változnak — Rózsavölgyi leendett, ki magát bandájával, úgy hiszem, már ajánlá is a nemzeti Körnek, s talán csak nem teszi föl az újdonságok érdemes irója derék Rózsavölgyinkről, hogy ö a Körbe „fülsértő recsegtetésekkel" tolakodjék. Nem igaz, hogy e fülsértő recsegtetésekre „a szilajság nem legharmoniásabb accordot rikácsolt"; nem igaz, miszerint azért tárattak ki a szárnyajtók, hogy az ott volt ifjúság „az utczai sokaság bámulatában keresse dicsősége nagyszerűségét", mert a kávéház ajtai nyári, meleg időkben mindig nyitva állnak. — A szóban forgó kávéházat egy idő óta némelly urak mód nélkül szeretik gyanusitgatni, pedig bizony kár! mert lépjen be akármikor bármilly becsületes ember, s nem fog ollyasminek tanuja lenni, min józan észszel megbotránkozzék.
Petőfi."

A Pesti Hirlap kérdéses czikke (ápr. 22. 380. sz. 578. l.) igy szól: „A napokban egy históriai nevezetességre vergődött kávéház holmi fokoskorbeli sallangmaradvány színhelye volt; négy vagy öt czigányfiu rontotta egy sarokban a levegőt fülsértő recsegtetésivel, s a szilajság nem legharmoniasb accordot rikácsolt ama faluvégre illő czinczogáshoz, kitárván egyúttal a szárnyajtókat is, hogy szabad folyást engedjen széles jó kedvének, vagy az utczai sokaság bámulatában keresse dicsősége nagyszerűségét! Isten látja lelkünk! senkinek sem irigyeljük jó kedvét, a jó zenére sem haragszunk, sőt jó kedvünkben még magunk is felrúgjuk a port: csak azt nem vagyunk képesek felfogni, hogy orditozásban mikép telhetik kedve embernek! jobb ilyenkor nyugodni."

Augusztus 31. Honderű. II. 9. sz. 145. lapon: „— Sajtó alatt vannak továbbá Petőfy (!) Sándor költeményei. E fiatal költőtől lapunk is közle már s közlend még több jeles költeményt, szerzőjök szép vénájának megannyi bizonyságait. E sajtó alatt levő versgyűjteményre előfizethetni 1 pftjával."

Rózsavölgyi Márk

Szeptember 1. Pesti Hirlap. 383. sz. 606. 1. „Jól emlékezhetnek nyájas olvasóink, mikép rovatunk egyikében említést tevénk vala egy históriai nevezetességű kávéházbeli zajos vigalomról: imé a Pesti Divatlap legújabb számában P— úr búsult gerjedezésében ránk tekintvén megleczkézett. Ahhoz képest amaz igénytelen sorainkat úgy kérjük módosíttatni: mikép nem öt czigány fiu, hanem hét czinczogott; a szárnyajtókat nem azért nyiták ki, hogy a harmoniás accord kellemeit az Uri-utcza annál akadéktalanabbul élvezhesse, hanem mert melegök volt (hiszszük). Mit P— úr józan észről beszél, azt tulhevült költői képzelet szüleményének v. egyedi felfogás következményének tartjuk. Azonban fájdalommal kell azt is megemlítenünk miszerint ama P— úr védszárnyai alá menekült kávéház udvarszobáiból, miknek ablakai nappal is félig függönyözvék; az elmenők füleit rendesen pénzcsörgés és veszekedésmoraj háborgatja. Vagy tán józan ész ebben sem botránykozhatik meg? Fájdalommal emlékszünk ugyan egy időre, midőn az efféle koppasztási rendszerre kiváltságot vásárolhattak: de mostan ilyesmit csak gyanitni  is  polgári vétek lenne."

Szeptember 4. Életképek. II. 10. sz 311. lapon: Tompa „Bártfai levél Petőfi Sándorhoz" czimű köv. költeménye:

Ismeretlen, hanem mégis jó barát!
Vedd egy víg, most kór-fiúnak pár sorát!
Kit bár a bor lángszerelme úgy hevit,
Mégis a sors vizre hozván vizre vitt.

Víg szeszélyű bordalaid hogy olvasám!
Jól beszél ez a poéta! - gondolám;
S életemben bár egyszer sem láttalak!
Megengedj, de cimborámnak szántalak!

A pohárhoz én is értek egy kicsint,
Vigadozván szent Dávid zsoltárakint;
Ha dallhatok, szerethetek s ihatom:
Nem veszett el sem éjem, sem nappalom.

Homlokomra barna felleg gyakran ül,
- S Isten látja, mennyi kín e szív körül; -
Bor tüzétül a fojtó bú-lég kigyúl,
S a borúlat villámozva elvonúl.

Ajakimnál a pohár ha kiürűl,
- S piros lelke a pokolra lemerűl:
Bús gyönyörrel földre sújtom... s szétszakad,
Hogy hajnalra nyolc ivónak egy marad.

És beszélek: Mi az ember? Egy pohár,
Mely száz szomjú szenvedés közt sorra jár,
Benn az élet, bor... de ürmös... mit nevetsz...?
A bor elfogy, a pohárnak vége ez...

Fénylő kristály volt, s im rosz cserép leve,
Eltűnt vigan pezsgő, szikrázó leve;
Hát a szesz... A szesz fiúk... eh menjetek!
Ilyen kérdést csak a papnak tegyetek!

Asztalnál űl a vén korhely, a halál:
S a törésben hejh be nagy kedvet talál!
Bort fiúk, bort! mert maholnap, úgy lehet,
Nem találtok poharat, csak cserepet!

És barátim ebbe már nem gátlanak,
Csak mosolygva nagy bolondnak mondanak;
Azt is kérdik: hogy mikor lesz már eszem?
Nem sokára! biztatom, bár nem hiszem.

S kötődnek: hogy becsüljem meg már magam,
Mert biz egyszer mind kiázik a fogam;
Adjatok bort, bizton ázhatik fele,
Úgyis szűken van, mit rágni kell vele!

Hozzon egyszer, jó fiú, az Isten el,
Szívesen lát a barátság, a kehely!
Jere hozzám »sárga pitykés közlegény«,
Isten-engem! fővezérré teszlek én!

Ott fog állni a kulacs, mint barna vár,
És körűle annyi ágyú a pohár;
S az erősség megvitatván általunk:
Dőlt falánál bátor szívvel meghalunk!

Tokaj bércén ütjük egyszer fel tanyánk,
Hol oly jól kitesz magáért ősanyánk;
Ott iszunk még, ott! s csinálunk annyi jót:
A bor ellen tartunk prédikációt.

Majd kettecskén felpipázva, életünk
Tarka-barka perciről beszélgetünk;
Egyet iszunk a multakra szótlanul,
Hejh, arra az ittas kijózanul!

Messze mentem, - észre még csak most veszem,
Víz felett is csak boron jár az eszem,
Mert bor itten, jó fiú, ha volna sincs;
Torkomon hajh, párosával a bilincs!

S a vizivás hejh be kínosan megyen!
Fél pohárka, még az is csak foghegyen,
Savanyú bár, de mégis csak víz biz ez,
Az embernek semmi kedvet nem szerez!

Halld csak: tegnap a vidéket jártam el,
Bérctetőkre nagy kínok közt mászva fel:
Hogy ha nem hoz derűt a szőlő leve:
Viditson fel legalább a levele!

Tompa Mihály

Végre látok, sok járás-kelés után,
Zöld növényt a halom lejtős oldalán,
Nagy örömmel én is hozzá sietek...
Hát komló volt, hogy a ragya üsse meg!

Víz-világ ez, nincs szüretje, nincs bora,
Gyáva szívként zúg a fenyves tábora
A legelső lágy szellőcske fúvatán;
Bort teremtve, ez is bátrabb volna tán.

Hej, ha egyszer visszavisz jó angyalom,
A mulasztást, ne félj, beh kipótolom!
Addig is szánj, vizgyülölő jó barát,
S üríts értem, nyavalyásért, egy pohárt!

/Endrődi gyűjteménye egy korábbi szövegváltozatot közöl; mi a Tompa-összesben közölt változatot használjuk. Cs.G./

Szeptember első hete. Pesti Divatlap. I 10. sz. 298 1. Búcsú a színészettől. Június végén 1844.

Szeptember első hete. Pesti Divatlap. I. 10. sz. 308. l. „A pesti hírlapi fővárosi újdonságok írójának Petőfi újra megfelelt, de nehogy e tárgy további kellemetlen hosszas vitára adjon alkalmat, ezen czáfolatot egész terjedelmében nem közöljük, elégségesnek tartván azt kimondani, hogy Petőfi legújabb czáfolatában ismét tényekkel ügyekszik a Pesti Hírlapban közlöttek ellenkezőjét bebizonyítani."

Szeptember 11. Életképek. II. 11. sz. 344. 1. Felelet Tompa Miskának.

(Folytatjuk)