 |
| Fotó Biró Károly |
Dr. Balázs Lajos: Amikor az ember nincs es ezen a világon (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009) c. néprajzi monográfiájában külön fejezet foglalkozik azzal, hogy a csíkszentdomokosi fiatalok, pontosabban a legények milyen élettapasztalatok nyomán tanulják ki a nőkkel való szexuális praktikákat. Kiderül: minden faluban vannak erre való "tanítómesterek", akik tudományukért legtöbbször megkérik az árát.
„Volt itt a felsőbb utcába egy asszony, az mondta, hogy »ő nem bolond, hogy őt szalmazsáknak tarcsák, hanem ha csinálja, fizesse meg«.
Kérdeztem, há mennyit fizetnek? S azt mondja 100 lejt (1991-es adat=10 kg cukorral).
A másik Felszegbe özvegyen maradt. S odajártak az emberek, s idős legény s minden. Mondták, hogy »Na, Mariska néni, mennyi az ára egy kiló húsnak?« S aszonta »100 lej s egy fazak liszt«. Hát ezt annyit kacagtuk. Pedig ügyes család vót. De hát nem volt más kereső a családba, így megengedte. De kijelentette: »100 lej s egy fazak liszt«. Még most es folytassák a fiatalok ezt a mondást" - emlékezett a dologra egy 65 éves nő.
Voltak azonban olyanok, akik egyenesen a lányt vették le a lábáról, nála kívántak nemi kalandban részesülni. Csakhogy amelyik lány engedett...
„Olyan es történt - mesélte egy 67 éves asszony -, hogy megengedte egyszer, aztán nem, s megverte a legény. Az ilyenek kitudódtak. Ha másképp nem, a leányon ha meglátszott, a szülei csak kivallatták. Akkor a szülők jobban odafigyeltek a gyermekeikre. Kivallatták, s meg kellett mondja, s ha megmondta, hogy megverte, akkor azt es meg kellett mondja, hogy miért... S ha megmondta, s a szülők szóba álltak a legény szüleivel, akkor az rögtön kimondta, igen met akkor megengedte. S így kikerültek az ilyen dolgok. Ha jele nem volt, a leján hallgatott, mint a lakat. De ritkább eset vót, hogy az ilyen megverte, mondjuk egy pufot adott. Inkább zsarolták. Az könnyebb vót. Met akkor nagyon féltek attól, hogy ne derüljön ki."
A kiderülés nem egyszer személyes tragédiákhoz, traumákhoz vezethetett. De olykor jó fordulatot is vett az ügy:
„Ő még nem vót tisztába avval, há tizenhat éves vót!, tanár úr, hogy elegendő-e a terhességhez ha csak eccer közösül, vagy többször... S azt kérdezte tőlem: - »Édesanyám, én csak eccer vótam Gabival, me úgy híják a vejemet, »csak eccer vótam, s akkor...« Na mondom, ha te eccer vótál az annyi, mint ha százszor lettél vóna.
S ő avval az eccerivel, az elsővel rögtön terhesen maradt.
Aztán elmondta a vejem es, met ez aztán napvilágra került, ő es kivallotta, hogy ...
Akkor nem a vót, hogy menyünk, s elrendejzük. Habár mindenképpen a vót, hogy valahogy, valahogy... De nem tudtuk. S akkor a vejem azt mondta nekem, »Tuggya-e, mit mondok? Evvel magok nem mennek sehova se. Ezt én csináltam, s ennek én vagyok az apja. Nem nennek sehova!« S hála a Jóistennek, nem mentünk (elérzékenyül), lett egy szép négy kiló nyolcvan dekás gyermekünk (sír). Amikor telefonáltak, hogy Gizinek lett egy négy kiló nyolcvan dekás gyermeke, szinte rosszul lettem. Egy tizenhat évesnek! Éppe csak elvégezte a 10 osztályt.
A vejem má azelőtt valahogy kiszemelte Gizit. Hát szép vót, szép lejánka vót. Aztán... Meglett a gyermek. Aztán az apja megmondta neki, mikor értelmes lett, hogy mámádék azt akarták, hogy te ne légy meg. Jaj (sírva fakad), hála a Jósistennek, hogy sikerült.
Azt, hogy a leányom terhes, tölle tudtam meg. Kettőjüktől.
Három hónapig nem mertük megmondani az apjának. Egyéb nem történt vóna, csak fiatal vót a lejánka. Tizenhat éves. Hogy most mi lesz? S mi lesz? Egyebet nem mondott az apja, amikor napvilágra került, nem Gizinek, hanem a vejünknek, hogy »Gabi, mit mondtam én neked?! Te má egy katona leszerelt legény vagy, s a mü leányunk még csak tizenhat éves. Nekünk férjhez menő leányunk nincs. Korba nem találtok.«
Ugye, a vejem má a házasság felé hajlott, s nekünk csak gyermek vót. A kettő közt korkülönbség vót. Ezt nehezen lehetett esszehozni. Csak annyit mondott az uram, hogy »Gabi, ezt neked felvettem, s ha te tudtad, hogy mivel foglalkozol, akkor mé nem ügyeltél a leányunkra? Hogy ez ne következzen bé. Me tudod, hogy most nem olyan világba vagyunk. A nyolcvanas évekbe!«...
El vótak egy lakodalomba, ők ketten. Az apja a korházba vót. S onnat hazajöttek, s vót egy ötven éves kortárstalálkozó. S én gondoltam, én mit mind leseskedjek itt köztök? Vegyek egy pácát s álljak bé közikbe? Gondoltam, menyek elé a misére. Hát ennek ők örvendtek. Aztán elmondta a vejem, hogy »elig vártuk, hogy maga mennyen el«. S elmentem a misére s az alatt (súgva) ők megcsinálták. Bent a kanapén. Nappal... (66 éves anya)
A nemi ismerkedések helyszínei, bár változatosak, leginkább a lakáson kívül, közterületen esett meg, valami félreeső búvóhelyen, ha lehet, a homály leple alatt.
Egy 68 éves nő vallomása: „A legtöbb esetben kint a kapuban is megtörtént. Amikor hazakísérte. Vagy ha valahova el tudtak mezőre vagy más helyre húzódni. Fásszínbe behúzódtak, csűrbe... Akkor nem adtak a szülők lehetőséget arra, hogy bent lefeküdjenek, vagy idő legyen arra. Csak valahol kint. Vagy tánc alkalmával. Például csináltunk ilyen lopott táncokat házaknál, utcákba, farsang idején, s olyankor húzódtak félre, ahol helyet kaptak. Ha olyan időszak volt, hogy kint lehetett, akkor az utcába egy-egy kertbe, egy szalmabuglya mellé; vagy egy kapunál egy olyan törés került, s oda félrehúzódtak.
Régebb, így mondták, hálogattak a leányok s a legények fent a tanyákon, Őrözték nappal az állatokat, reggel, este fejtek, hol megoltották a tejet, hol hazaküldték, s ott volt a legalkalmasabb. Este a legények tudták, hogy ezen a szálláson - Keskenybükkbe, Nagybükkbe -, itt-ott vannak leányok. S akkor mentek oda este, s ott háltak. Együtt. A háború előtt így volt. Hallottam olyant, hogy hajnalba ment fel az egyik leánynak az apja: az aztán megszalasztotta a legényeket. Vagy leányt s legényt eszevert"
Egy más asszony, életének 66. évében így emlékezett megesésére:
„Egy alkalommal virágot kellett tegyek húshagyatkor a kalapjába. Sok leján akart vóna tenni, de egyet se fogadott el, csak az enyémet. A többi leányok haragudtak es reám. Hazamentünk éjfélekor a virágot levenni, me jött hamvazó szerda. S akkor aztán csak megfogott, újból megfogott, kényszerített kinn, me benn nem lehetett. Ugye kikísértem. S akkor én nem tudom, hogy csinálta, most se tudom, hogy vót, egy kicsi vót (ti. rövid időt tartott). Szerettem, az igaz. Még táncolni se szerettem mással. Mást soha életembe nem szerettem. Fekete bajusza volt. Há most es, ha olyant látok, az ő emléke jut eszembe. Szép legény volt.
A kapuba felölelt, mint egy kicsi lejánkát, s hátra vitt a szín alá. Porka hó volt, s ugye, hogy csak az ő nyoma legyen, felölelt — arra es vót esze! —, s ott a szín alatt — ott mindenféle vót -, oda lenyomott, s kész vót egy félpillanat alatt. Ezt megcsinálta velem háromszor. Egyszer ott a kemence tetejin: ott nagyba nem tudott foglalkozni, kínlódott ott es, met ott nem egyedül vótunk, s aztán eccer esment elmentünk a táncba, s ott kint a gangba lenyomott. Olyan mocskos szokása vót! Ez a három vót, s evvel aztán má asszony lettem. Meg es történt a baj. Három évig járt udvarolni, de tovább nem tűrte.
Sírtam, sírhattam es, me észre vettem, hogy velem baj van, s elmentem Szeredába szolgálni. Aztán az asszonyom észre vette, s jöttek utánam, s hazahoztak".
Szép emlékek, szomorú sorsok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése