2011. február 21., hétfő

Az iszákosság képekben (Három képpel)

(Jól megőrzött, áporodott penész-szagú könyveket lapozva is olykor jól szórakozhat az ember - még száz év távolából visszapillantva régmúlt idők sajtójára. Tisztelettel és ámulattal: bakter b.)

*

Hogy a részeges ember még a Krisztus palástját is elissza; hogy kis lyuk a torok, de egész falut elnyelhet, az bizony senki előtt sem titok, de azért tiszta fogalmunk még sincs róla s maga az italok túlságos kedvelője se gondolja, mily rengeteg szeszt nyeleget le apródonkint.

Hogy tehát a dolog világos és kézzelfogható legyen, három képben bemutatjuk ezt a nagy pusztítást.

Számításba vettük, hogy egy középszerű részeges ivó, egy évben átlag körülbelül hány liter sört és pálinkát tüntet el, azután kiszámítottuk, hogy ennyi ital mekkora edényben férne el, azután lerajzoltuk az edényt s mellé állítottuk az italok nagy  barátját  is,  hogy az arány annál inkább szembetűnő legyen.
Ennyi sört iszik éven át a sörivó

Első képünk a mérsékeltebb sörivó elért évi «eredményét» szemlélteti. Hát bizony csinos eredmény!   Mert — a mint láthatjuk a rajzon — olyan pohár lenne tele az elfogyasztott sörrel, a melyben az illető egész kényelmesen megfürödhetne. Hogy azonban ezt tehesse, létrán kellene felmásznia. Ezt azonban csak ugy kísérelhetné meg, ha egyúttal úszni is tud, mert különben kétségtelenül belefulladna a sörtengerbe.

A pálinkából már a legkonokabb iszákos is kevesebbet fogyaszthat, mint a sörből, de azért, a mint második képünkön látható, ez is meglepő mennyiséget képez egy év alatt. Olyan hatalmas üveg telnék azzal meg, hogy ha az illetőt bele állítanák, csak félig érne fel benne s még vagy 4—5 magához illő pajtást be is fogadhatna. Még igy is kényelmesebben megférnének a hatalmas üvegben, mint a muzeumok szeszbe tett békái.

Ennyi pálinkát iszik a részeges
A harmadik kép még tanulságosabb. Ez meg azt mutatja, hogy mennyi búzát lehetne annak a tömérdek szesznek az árán venni, a mit egy év alatt ilyen torkának élő ember elfogyaszt? Bizony hatalmas zsák kellene hozzá, a milyet még soha, semmiféle gyárban nem csináltak. Hanem ha összehasonlítjuk a mellette álló emberi alakkal, egy pillantásra látjuk, hogy annyi iszákos ember elférne benne, mint a hány krumpli belemegy egy közönséges zsákba.







(Forrás: Romániai Magyarok Nagy Képes Naptára az 1906. közönséges évre. Szerkeszti és kiadja: Poliány Zoltán, a "Bukaresti Magyar Ujság" szerkesztője és tulajdonosa. Második évfolyam. Ára 50 bani. Budapest, Franklin Társulat Nyomdája)

2011. február 19., szombat

Vidéki pikantériák (6.) - Legénykalandok

Dr. Balázs Lajos eltérő véleményeket gyűjtött s használt fel a csíkszentdomokosi nemiséget boncolgató könyvében (Amikor az ember nincs es ezen a világon. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009) arról, hogy a legénytársaságok mennyiben s miként adják egymásnak tudtára intim kalandjaikat, illetve hogy ez mennyiben járul hozzá egy-egy fiatal - legény vagy lány - későbbi erkölcsi megítéléséhez, sorsának alakulásához.

Csocsó a csíkkarcfalvi bárban * Fotó Balázs Ödön

42 esztendős férfi véleménye:

"„A legénytársaságok, melyik hogy egyezett a másikkal, baráti alapon alakultak ki. Olyan öt-hatéves eltéréssel. Ha esszekerülünk, elmondjuk mindjárt, hogy »ej, te Juliskával jó volna«. Általában úgy indul, ha megjelenik egy olyan leány személy. S akkor az ember egy társaságba le van ülve, a bodegába, s megjelenik egy hogyhívják, s akkor kezdünk mondani ilyentolyant: hogy »levetkezve milyen lehet, az ágyba milyen lehet?« Elfantáziálunk. Ha meg nem jelenik meg, akkor valamelyik egy esetet elmesél, ami vagy igaz, vagy nem. Szeretné, s elmondja, hogy volt valakivel, s biztatja a másikot, hogy próbáld meg te is, met biztos megáll".

Az intim részletek kiteregetése vérmérséklet és jellem kérdése sok esetben. Erre egy 60 éves férfiember is felhívja a figyelmet a könyvben:

„Volt, aki el, s más nem. Én például senkinek. Hogy ne, ezt a leányt hazakísértem, megölelgettem s megcsókoltam vagy egyéb... Én nem, senkinek. A legjobb barátomnak se. Volt olyan, hogy elkérkedte, s bőcsködte, hogy hogy kísérte haza. Volt olyan, hogy nem es ő kísérte haza, csak szerette volna, s méges azt mondta, hogy ő kísérte. Régebb es s most es vannak, akik szeretnek kérkedni. A leányok közt es van olyan, amelyik elmondja, hogy az este ez s ez hazakísért. S erre a másik, hogy az engem es az este hazakísért. De a rendes, komoly ésszel gondolkodó leány nem mondja el" .

Hanem az egymás közti intimpistáskodás furcsa helyzetekrhez vezet, amiről egy idős, 75 éves adatközlő - jókat kuncogva - így emlékezik meg a szerző előtt:


„Elbeszéltük. A múltba es, s most es. Legények vótunk: én úgy 17 éves lehettem. S idefent lakott K. J. Ketten jártunk egy lejánhoz. Tudtuk egymásról, hajó barátok vótunk. S én elhíttam a lejánt táncba, s táncoltattam, s legalább eccer vagy kéccer elintéztem, s akkor ő kísérte haza s csinálta tovább. S teccik-e elhinni, hogy olyan vót, mint a bazsarózsa. Nem beszakadt a szeme alja, vagy rosszul lett, hanem hízott-hízott. (Szépségeszmény!) Minél többet csináltuk, annál betyárabb vót. Olyan vót a két orcája, mint a vér.
Én a csűrbe háltam édesapámék előtt (ti. úgy tudták). A kerten, a csűr bütejinél szöktem ki, a kapu mellett fel, s mentem J-hez. Ö az istállóba hált, neki volt egy ágya. Ha ő az istállóba vót, s le vót feküdve, mentem a lejánhoz. Tizenkét óráig. Akkor jöttem el, J-t kötöttem fel, s akkor ő ment a lejánhoz, s én feküdtem le az ágyába. S mikor ő jött, kötött fel engem, akkor én jöttem haza, hátul hágtam bé - akkor kezdett világosodni! -, megcsitorgattam a kaput, s jöttem elé, mintha a csűrből jőnék (Nagy élvezettel kacagja). Másnap alig tuttunk menni.
A leján szolgáló vót. A tornác végibe lakott. Ott vót egy konyha, annak külön ajtaja vót. A tornác végin hágtunk bé, s ott az ablakot megkoppantottuk - csak egyet koppantottunk —, hallottuk, hogy nyílik az ajtó, léptem bé, az ajtót zárta bé belülről, s aztán nefé, rittyencsed, ameddig mehetett.
Ezeket elbeszéltük italozás közbe, s amikor együtt dolgoztunk, kaszáltunk. Ugye kaszáltunk együtt.
De aztán vót, amelyik az ilyenyeket felnagyította, s vót olyan es, amelyik a valóságot se mondta meg. Az egyik bőcsködött; amelyik nem bőcsködött, az megcsinálta, s amelyik bőcsködött, az nem csinálta meg. Hallhatta mástól".

2011. február 16., szerda

ZAZ, az énekes csibészlány

Edith Piafhoz hasonló, istenadta tehetségű csibészlány tűnt fel a francia dallamvilágban, s hamarosan meghódította Angliát, Olaszországot is. De mit szépítsünk: egész Európát.

A sanzonos, kuplés, csibészviselkedésű leányzó, ha jól megnézzük, még csak nem is bomba nő, viszont egyedülállóan bájos és szívhezszólóan adja elő dalait. Valódi neve Isabelle Geffroy, tavaly debütált lemeze világsikerre vitte. Tavaly ősszel pedig már Magyarországon is kapható CD-je, válogatott "kis zenei csodákkal".

Álljon itt egy kis ízelítő ZAZ eddigi legsikeresebb számaiból, a jútub jóvoltából.


Garibaldi-nóták

Egy nép akkor fogad igazán a szivébe valakit, ha nótájába fűzi. Hogy a magyar népnek mi volt Garibaldi, legszebben mutatják e nóták, melyek: így összegyűjtve itt jelennek meg először. (Forrás: különlenyomat az Erdélyi Lapokból, 1910 * A felsősófalvi tűzkárosultak javára kiadja az Erdélyi Irodalmi Társaság)


Garibaldi csárdás kis kalapja,
nemzetiszín pántlika van rajta,
nemzetiszín pántlika van rajta,
Kossuth Lajos neve ragyog rajta.

*

Letörött a bécsi torony gombja,
Ihatnék a Garibaldi lova.
Magyar kis lány, meríts neki vizet,
Garibaldi a csatába siet.

*

Ezernyolcszázhatvankettedikbe
Fölment Garibaldi egy nagy hegyre,
Onnan nézte szép magyarországot.
Hogy harcolnak a magyar huszárok.

*

Kerek ez a zsemle,
Nem fér a zsebembe,
Ketté kéne vágni,
Éljen Garibáldi!
Éljen Garibáldi!

Garibaldi és vörös sipkásai
*

Szennyes az én ingem,
Szennyes a gatyám is.
Majd hoz Kossuth tisztát,
Türr Pista meg puskát.
Éljen Garibáldi !

*
Kossuth, Klapka meg Türr
Mind be fognak törni
Sereg is jön velük
Húsz-harmincezernyi.
Éljen Garibáldi!

Petit journal: Garibaldi a magentai ütközetben
*

De sok itt a holló,
De kevés a kard s ló.
Majd elhozzák, csak mi
Legyünk készek halni.
Éljen Garibáldi!

*

Ezernyolcszázhatvanba
Garibáldi Nápolyba,
Onnan jön Velencébe,
Magyarnak segítségre.

*

Nagy a sasnak a körme,
Majd levágunk belőle,
A tollát is kitépjük,
A kalpagunkra tűzzük.

*
Elmentem a debreceni vásárra,
Lovat vettem Garibáldi számára,
Nemzetiszín pántlika a kantárja,
Én leszek a Garibáldi huszárja.

Az 1910-es kiadvány címlapja

2011. február 15., kedd

Képekben Attiláról (11)


A balatonszárszói vasúti átjáró, ahol JA halálát lelte. A piros nyíllal jelölt helyen feküdt a költő összeroncsolt teste



Vasúti távirat a MÁV feljebbvalóinak a balatonszárszói állomáson történt tragikus költőhalálról. Egymásnak ellentmondó jegyzékek sokaságát gyártották akkor...

Lezúg az élet habzó tengerén
a lét hideg sáfárja a halál.

(JA: Lezúg az élet...)



JA első sírja Balatonszárszón

Én ámulok
hogy elmulok

(JA: Én ámulok...)

2011. február 14., hétfő

Bálint-napi képzelgések

A mai lelkesült naphoz melegen ajánlom olvasóinknak Baudolino bálintnapi,  Nyár című dalát (ami a Baudolino dalol c. különoldalról indítható és meghallgatható), illetve a mai román irodalom jeles költő-prózaírója nőkről, szerelemről szóló kötetének (Miért szeretjük a nőket? Pécsi Jelenkor Kiadó, 2007) egy szellemes darabját. De jaj, az is igaz, amit Sztevanovity Dusán kínál fel először Presser Gábor zenei fantáziájának, majd ad bátyja, Zorán szájába:

"De jaj; a szerelemnek múlnia kell
s ha múlik, akkor fájnia kell,
hogy érezd, mennyit ér, míg tart, míg él.
A szerelemnek múlnia kell,
akkor is, ha égig emel
és szép, hogy mást hiszel, mert mást ígér."

(bakter bálint)

Nagy P. Zoltán: A nő


Mircea Cărtărescu
EGY GYERMEK AGYÁVAL SZERETÜNK

Az életünkben az a legragyogóbb nő, aki igazán szeret minket és akit igazán szeretünk mi is. Semmi más nem számít. Egyszer gimnazista koromban egyik barátommal sétáltam a körúton, két félszeg és gyámoltalan suhanc, osztályoztuk a csajokat, és mivel még teljesen ártatlanok voltunk az erotikában, annál pofátla
nabbul viselkedtünk. Micsoda segge van ennek, micsoda dudái annak. A nők is luxuscikknek számítottak, éppúgy, mint a csillogó autók a Volvo- vagy a Maseratti-üzletek kirakatában: nem gondoltuk komolyan, hogy valaha is lesz dolgunk akár eggyel is. A Patria mozi lépcsőjén kiszúrtunk egy bombajó csajt. Kővé dermedtünk: micsoda combok a fekete necchansnyában, micsoda kerek feneke és micsoda vékony dereka volt, micsoda cucc volt rajta, micsoda vörös-drótos, összevissza tekeredő hajfürtjei... Körbejártuk, hogy elölről is megvizsgáljuk: hogy is lehetnek olyan tökéletesen formás mellei, amilyeneket csak a képzőművészeti albumokban (akkoriban ezek helyettesítették a Penthouse-t) láthattunk. Kié lehet ez a teremtés, milyen lehet egy szerelmes éjszaka vele? Végül beálltunk jegyért a sor végére, anélkül hogy szem elől tévesztettük volna, és anélkül hogy felhagytunk volna a Mesék meséjébe (Ion Creanga erotikus történeteinek gyűjteménye) illő kommentárokkal. Egyszer halljuk, hogy egy szutykos pofa a sorban, miközben előttünk szotyolázik, így szól: „Jó kis ejtőernyő, mi? Nektek is jó volna, pöcsösök... Hallgassatok rám, én már épp elég ilyet elfogyasztottam: ha láttok egy ilyen kúrni valót, jusson eszetekbe, hogy egy pasas már vele is torkig jóllakott! Lehet a világ legdögösebb csaja, lehet maga Brizsitbardó, valakinek mégis csak annyit ér, mint nekem a feleségem..."

Sokkal jobban megdöbbentettek ezek a szavak, mint hittem volna. Hogyan lehetne megunni magát az érintetlen és felfoghatatlan szépséget? Azt, akiért a bőrödet is odaadnád? Hogyan kívánhatna egy férfi többet annál, mint hogy átkarolja a derekát, és hosszú percekig a szemébe nézzen, aztán szép lassan az ágyra fektesse... Hogy kibontsa a selyem és csipke alsóneműiből... Itt a képzeletem megtorpant, nem tudtam tovább képzelni, hogy hogyan is kell szeretkezni. Ahányszor elgondoltam, milyen lehet, mindig csak egy rózsaszínű óceánt láttam, amely elsodor és amelybe belefulladok...

Aztán láttam valódi nőket, képzelt nőket, nőket a könyvekből, nőket a reklámokból, nőket a filmekből, nőket a videoklipekből. Nőket a pornómagazínokból. Mind különbözőek, és mindegyik mást kínált. Néhányba beleszerettem, és minden alkalommal ugyanaz történt: az első jel, hogy tudnám szeretni, mindig az volt, hogy nem arra gondoltam többé,  „milyen jó kúrni való". Még akkor sem, ha valóban az volt. A férfiak agya hormonokban ázik.   Ez alól a legkifinomultabb értelmiségi sem kivétel, ő is csak arról képzeleg, hogy mit művelne a mellette álló unatkozó, ismeretlen lánnyal. Az a biztos jele, hogy a világ leragyogóbb nőjével találkoztál, akit valóban szeretni tudsz, ha nem a combjait és a dudáit látod, mintha a hormonok visszahúzódnának a felforrt agyadból, hogy olyan tiszta és ártatlan legyen, mint a kisgyermeké, és olyan áttetsző, mint a csiga szarvacskája. Férfiaggyal szeretkezünk, de szeretni csak hiszékeny, függő, szeretetet vágyó és adó, ragaszkodó gyermeki aggyal tudunk. Életemben a legragyogóbb nők, mindegyik, akit valóban szerettem, és akik viszontszerettek,  valahogyan  mind  testetlenek voltak, a tiszta örömöt, a tiszta érzékenységet, a tiszta tapasztalatot képviselték. A sokszor és végletekig megélt érzékiség sem volt egyéb, mint egyetlen alkotóelem egy bonyolult és kimerítő szellemi kalandban.

Számomra nem létezik tehát „a legragyogóbb nő" a 90-60-90-es méretekkel, sem aszerint, hogy szőke, barna vagy vörös, magas vagy alacsony, eladónő vagy költő. Az a legragyogóbb, akivel van egy közös virtuális gyerekünk; akit úgy hívunk: a ,,párom", a „szerelmem".

Fordította: Koszta Gabriella

2011. február 13., vasárnap

2011. február 10., csütörtök

Vidéki pikantériák (5.) Fiúk iskolája

Pajzánkodás az alsósófalvi fonóban
Fotó: Bálint Zsigmond (1984)

A fiúk kevésbé "veszélyeztetettek" - derül ki a Csíkszentdomokos nemiségét kutató néprajzi könyvből, dr. Balázs Lajos munkájából (Amikor az ember nincs es ezen a világon. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009), már ami az első nemi felvilágosítást illeti. A szerző névtelen interjúalanyai szinte kivétel nélkül állítják: a fiúk egymás közt "beszélik el", hogy s mint kell viselkedni kényes helyzetekben. Egy 48 éves asszony ezt így látta:

Tánccsoportban voltam, s onnat sokat tudok, mert közvetlenek voltunk egymáshoz. Abban nyilvánult meg, hogy ilyen-olyan vicceket mondtak. Ekkor kezdtek a fiúk zsíros vicceket mesélni. Hat-hetedikesek voltak ilyenkor. Durvább vicceket. Nagyképűségből is. Olyan döbbenet volt, legalább is az én számomra, az egyikről mesélte a másik, hogy fürdőnadrágoson kaszált, s valaki, egy nőszemély elment ott, aki tetszett ennek a fiúnak, s felállott neki a... Nem volt mit csináljon, lehasalt a fűbe. Szégyenében, hogy ne lássa meg a másik. Az, aki ott volt, az mesélte. Ezen kacagtak aztán sokáig a fiúk, s az volt a téma, amikor olyan helyzet adódott, hogy »nehogy rea kelljen fekügy a fűre!« »Nehogy le kelljen hasalják.


Aztán beszélték, hogy térképet rajzolt. Középiskolás koromban hallottam a fiúktól. Kérdezték, hogy »világtérkép vagy Afrika-térkép?« Azt jelentette, hogy mekkora volt. Ezt szünetbe, kisebb társaságba, mikor összekerültek, akkor beszélték el egymás közt. Vicc formájában. A fiúk egymást világosították fel erről. Az apák, szentdomokosi viszonylatban, eléggé passzívak lelki szempontból a családban. A családapák nagyon konzervatívak voltak. Valaki mástól tudták meg örökké, hogy ez a jelenség mi. Az iskolában sem volt, aki felvilágosítsa. A lányok inkább kaptak felvilágosítást."

A szerző, vizsgálódásai során keserű igazságra jön rá, amit egy 70 éves bácsi így fogalmazott meg: "Nem es lehetett erről beszélni. Ha édesapám meghallaná most, hogy mi ketten, én a tanár úrral miről beszélgetünk, mind a kettőnköt a kapun kikergetne. Teccik tudni ezt?"