Petőfi napjai a magyar irodalomban / 32.

(Endrődi Sándor nyomán)

1848

Szabadszállás kései bűnbánó válasza: iskolája ma
 Petőfi nevét viseli

Június 22. Reform. 23. szám. 186. lapon:
„*** Petőfivel a Kunságon, hol mint köveijelölt fellépett, gyalázatosán bántak. Jövőre közöljük nyilatkozatát."

Június 25. Életképek. 28. sz. 810. 1. Minek nevezzelek? A 824. lapon pedig Petőfi kunszentmiklósi levele a képviselőválasztásról.

Június 25. Reform. 24. szám. 191. lapon: „Követválasztási botrány. A szabadság aligha tapostatott nálunk valaha oly aljas, minden emberjogot sértő módon, mint azt néhány lázitó a Kunságon Petőfi Sándor mint követjelölt ellen elköveté. Csak hitvány gaz lehet képes a szabadságon elkövetett ily bűntett fölött elmélkedni; csak alávaló hazaáruló lehet képes oly tettet helyeselni, mely kevés szabad institutiónkat a leggyalázatosb, legállatibb mocsarába rántja le. Ígérők, hogy Petőfi nyilatkozatát közlendjük lapunkban, mert melyik becsületes lap, melyik csak félig-meddig becsületes szerkesztő, irjon az magyar vagy német nyelven, nem fogná teljes joggal roszalni a vad durvaság és gaz cselszövény azon gálád tettét. — Azonban terünk szűk volta miatt be kell érnünk avval, azon nyilatkozat tartalmát kevés szóval adni, melyben Petőfi az igazsághoz hűn előadja — hogy őt hazug gyanúsításokkal halmozák, orosz kémnek kiálták, az ellenpárt emberei által agyonütéssel fenyegetteték, a választás helyéről erőszakkal eltávoliták, magának népgyüléseni igazolását a nép előtt a biró eltiltá, a más helységek s városokból a választóhelyre indult választókat be nem bocsáták, ha csak agyon nem akarják magukat veretni. — Így értik ezen gyalázatos csuszó-mászók és tányérnyalók a szabadságot, ily eszközök által kényszeritik visszavonulni a szabadság bajnokát a küzdtérröl. A Petőfi helyett megválasztott papfiát az igazoló-bizottmány mindenesetre vissza fogja vetni. Szükség, hogy a nép képviselői szabadon, törvényesen, nem pedig törvénytelen állati módon választassanak. (...)

Június 25. Forradalmi Szikrák Jenőfitől. (Szeberény Lajos álneve) Pesten, 1848. Magyar Mihály könyvárudájában. 8-r. 24 1 E verses füzet 18-ik lapján a köv. poéma olvasható P . . . . ihez (Petőfihez):

Te tőlem elszakadtál, 
Tán mert magasbban állsz,
 És mert— melly egybefűze -
Tört a baráti láncz.

De hisz a szolgaságnak 
Lerombolt romjain 
Egy uj erős vár épül 
Hazánk határain. —

A vár legyőzhetetlen, 
Neve: testvériség, 
Benne szentelt oltáron 
Szabadság lángja ég.

S te, ki a vár falára 
Szinte hordál követ, —
 Mert az egész hazában 
Viszhangzák esküdet —

Te ellököd magadtól 
Jövő testvéredet, 
Ha félreismeré is 
Tán egykor szivedet ?

Testvéredet, ki a hont, 
Mint te, úgy szereti, 
S csak fáj, hogy  érte, mit te 
Tevél, nem teheti.

De míg te a falakra 
Köveket halmozál, 
Bár csak kavicsot horda. 
De tétlen ő sem állt.

Az egybeolvadásnak 
E szentelt ünnepét, 
Tedd még magasztosabbá, 
Fogadd el jobb kezét.

És bár erőm parányi, — 
De nagy szűmben a láng: 
Közös erővel küzdünk, 

Ha sors vészt hoz reánk.

Június 25. Munkások Újsága. 13. sz. 208. lapon Táncsics a „Vidéki tudósitások"-ban a Petőfi követválasztási ügyéről ezt irja: „Kis-Kunság. Petőfi derék hazánkfiának követté választatása felől legszomorubb hírt kell közölnöm; az egész nép lelkesedéssel fogadta a jeles férfiút, s néhány nap alatt ördögi mesterséggel a népet gonosz lelküek ellene lázították. De a szomorú történetet majd a jövő számban terjedelmesen közlöm, amint Petőfi maga megírta."

Június 25. Budapesti Hiradó. 871. sz. 603. lapon a Hirfüzérben: Petőfi Sándor a „Mart. 15"-ben egy, több hasábra terjedő hosszú czikkben előadja, hogy buktatták meg őt a szabadszállási követválasztáson, hol követjelöltül lépett fel; egyszersmind azt mondja, hogy aki őt bántotta meg, a népen követett el bántalmat; sőt „czine-mintye"-vel is fenyegetődzik; végül pedig felszólít minden „becsületes elvű" szerkesztőt e czikk közlésére. Mi illy hang ellenében csak azt válaszoljuk, hogy P. úr magánvédelme nem Magyarország dolga." Alább pedig, a Hirfüzér közleményei után, ez olvasható: „Petőfi Sándor, az Életképek egyik szerkesztője, egy jeremiádot ír a „Martius 15" 82. számában, mellyben olvashatni a kudarczot, mellyet ő, ki azt hirdeti, hogy ő, maga a nép — le peuple c'est moi — Szabadszálláson vallott a kun népnél, s a végén így szól: „Kérem minden becsületes elvű szerkesztőtársamot, hogy e czikket lapjában közölni szíveskedjék." — Mi mindamellett is, hogy az Életképek szerkesztősége egy szót sem szólott azon loyalitásához intézett felhívásunkra, hogy mondaná ki ítéletét ama hozzánk intézett s közönségesen ismert kannibali levélre, még sem követnők az illoyalitási példát, s közölnők P. jeremiádját, ha az 6 hasábot nem tenne, s benne ugyanazon nép, mellynek ő, hite szerint, képviselője a világ előtt, s melly őt olly gyöngédtelenül és csúfosan kergette ki Szabadszállásról, olly gyakran nem volna ,részeg csordának' — a kaputosok pedig ,gazemberek'-nek nevezve, s ha vége felé olly annyira meg nem felejtkeznék népemberi hivatásáról, hogy a vele olly illetlenül bánókat ,czine-mintye'-vel fenyegesse. Ennélfogva tehát sem competentiáját a becsületes elvüség megítélése iránt — mellyet irányunkban sértettek meg legelőbb az Életképek és Martius — el nem ismerjük, sem pedig kötelesnek nem érezzük magunkat olly 6 hasábos védelem fölvételére, mellyet nem mi idéztünk elő. — Hogy mi haszna lenne P.-nek furiosus jeremiádja igen nagy nyilvánosságából, meg fogja ítélni aki olvassa. — Egyébiránt, hogy mi semmi illoyalitás által magunkat hasonlóra feljogosítva nem érezzük, tanúság mai lapunk ,nyilt-tér'-e, hol a ,Martius' védelmére sem zártuk el a nyilvánosságot."

Június 25. Nemzetőr. Pesti Divatlap 28. sz. melléklete 793. lapon: „— Petőfi Sándor a Kunságon, a szabadszállási kerületben lépett fel követül; a nép nagyobb része mellette volt; azonban némelly városi előljáró, és több kaputos ember, részint önérdek, részint sötét elfogultságból, ármányos eszközök által megbuktaták. Petőfi ez ügyben hosszas nyilatkozatot közlött a lapokban, bukása történetét a legkeserübb kifejezésekkel tolmácsolván. Katonás dolog, meily a legszabadabb alkotmányos országokban is már sok becsületes emberen megesett; — azért hát nyugodtan kell az illyesmit venni."

Június 25. Nép barátja. Szerk. Vas Gereben és Arany János. 4. sz. 62. lapon a „Mi hir Budán? cz. rovatban: „Szomorú vagyok, mert a' mitől féltem, beteljesedett, hogy a' nép épen azokra hallgat, kik legbizonyosabban jégre viszik. Megmondtuk, hogy az isten szerelmeért ollyan követet ne válasszanak, ki borral kinál? hanem beszélhet is valaki némelly embernek, mert ha egyszer a' torka a' bor izit érzi, aztán pokolba is beterelhetik egy itcze borral. Azt is megmondom, kinek beszélek, a' kis kunságiak Szabadszállásán a' pap fiát választották meg, miért ? mert itcze-számra   töltette  a'   népbe   a'   bort.   Ez   szégyen, gyalázat, hogy épen Szabadszállásán csúfolták meg így a' szabadságot. A' józan rész, azaz ollyanok, kik egy itcze borért nem árulták el a' szabadságot, ezek mondom Petőfi Sándort akarták követnek, mert ez egyike azon nevezetes férfiaknak, kik testtel lélekkel egyedül csak a' szegény népért éltek, és most? néhány lelketlen ember, kik a' pap fia mellett itattak, azt hazudtak, hogy Petőfi Sándor a' muszkának embere! Hazudtok nyomorultak, mert Petőfinek az utolsó csepp vére is ollyan igaz és tiszta, a' mint az isten a' harmatot teremtette! teremtette pedig a' népért, kit ember még aligha szeretett jobban Petőfinél. A' népet elcsábítja néhány gazlelkű, és az éretlenek borért, hitvány egy iteze borért adták el a' nép emberét, és vettek helyette egy embert, a' ki boron szerezte meg a' népet. Ha majd egykor siránkozásra fakad a' dolgunk, illyen itatásnak és rágalmaknak köszönhetjük."

Június 28. Márczius Tizenötödike. 88. sz. 352.   lapon:
„A politicai meggyőződések és szenvedélyeknek szánt hasábokból áldozzunk néhány sort a költői szépnek.
Az Életképek tegnapi napon kijött számában olvasható Petőfitől „Kinek nevezzelek" (így!) feliratú dal.
Kérjük az olvasót ne fossza meg magát a gyönyörtől s olvassa meg a versezetet.
Szárazán és hidegen mondjuk el véleményünket e mű felelt. Az európai irodalom évek óta ennél kedvesebbet és gyöngédebbet nem mutathat fel."

Június 27. Pesti Hirlap. 92. sz. 593. lapon Bankos Károly levele Petőfi követjelöltségéről, a köv. szerkesztői jegyzettel: „Miután a kunszentmiklósi választásról eddig csak Petőfi Sándor czikkét közöltük: közöljük a fenntírt czikket is, mellynek írója nincs e tárgyban személyesen érdekelve. A   rövidítésért  s   kihagyásokért   bocsánatot. — Szerk." 
Maga a levél így szól: „— Kunszentmiklós. Petőfi Sándor e napokban proklamatiót osztatott el közöttünk kiskunok között, mellyben valódi nemzeties jelleménél fogva, minden himezés hámozás nélkül őszintén kimondja, hogy ha kedvünk van őt megválasztani követnek, biz ő elfogadja a követséget; ha pedig mást választunk, örülni fog rajtét ha nálánál különb emberünk akadt.
Ez volt rövid tartalma Petőfi nyilatkozatának. — Voltak mégis olly szánandók, kik Petőfit ezért tolakodással vádolák. Szerintök tolakodók Anglia státus férfiai is, kik szinte hasonló eljárást követnek. Sőt voltak, kik lazítást akartak kierőltetni hozzánk intézett proclamátiójából, voltak, kik a communismus elveit okoskodták abból ki.
Mindennek daczára a szentmíklósi nép nagy része Petőfi pártjára állott. Boszantó körülmény volt ez némelly urakra nézve. Egybegyüjték tehát a népet, s nyilvános helyeken előttük becsteleniték Petőfit, felolvasásokat tartottak a nép előtt, azt akarván megmutatni, hogy hazafi kötelességét teljesiti az, ki Petőfit meggyalázza, vagy megkövezi. Sőt illy alkalommal — mint hallom — egy tekintélyes ember azt merte kimondani, hogy „megparancsoltam a felszegi lakosoknak, hogy azt az akasztófáravaló Petőfit be ne bocsássák a városba, kövezzék agyon".
A nép nemesen viselte magát. Nem férhetett sehogy fejébe, hogy eddig azon rágalmazók Petőfit dicsőitették s istenitették, sőt egykor ittlétében hét országra szóló lakomát, fáklyás-zenét adtak neki, s most — — — —
F. hó 11-én estve későn megérkezett hozzánk Petőfi, s azonnal — párthiveiből — hossza sora mutatkozék nála a tisztelgőknek.
Másnap szándéka volt föllépni s bemutatni magát a népnek, miként más művelt országban szokás. E föllépésről magok Petőfi üldözői értesíték a polgárokat, rá akarván őket birni, hogy ejtsenek gyalázatot Petőfin, ha föl mer állani; de a békeszerető nemes polgárok magok átlátták, hogy e jogtalan kívánat teljesítése, a gyalázat keresztvize lenne ifjú szabadságunk   korára.  —   És  most annyival inkább égtek a kívánságtól  Petőfit hallani.
Előadtam Petőfinek hiven, mik eddig nálunk történtek. Megneveztem neki azon művelt férfiú-személyeket, kiket annyira elragadt az őrültségi düh, hogy fogadást tőnek, miszerint történjék bármi, ők lerántatják, sőt lerántják magok s leverik Petőfit a szószékről, s ők el vannak szánva minden áron csúfot űzni belőle. Ajánlatomra megigéré, hogy nem fog föllépni, de mindenesetre számot vetend azon emberekkel, kik őt gazembernek, akasztófáravalónak, hazaárulónak nyilvánították a nép előtt.
E hó 12-én délelőtt istentisztelet végeztével ismét tisztelgő küldöttség jelent meg Petőfi szállásán, kijelentvén, hogy a nép a városház előtti téren várja megjelenését. — Petőfi erre határozottan válaszolt, mikép ezúttal közöttük föllépni nem kiván, annyival is inkább, mert mint értesülve van, az elöljáróság ezt megengedni vonakodik. — Kevéssel ezután mintegy 300 polgár rohant a követjelölt költő szállására, kérve őt, hogy jelenjen meg közöttük és tartson előttük beszédet a városház előtt. Vagy ha nem, ők elkísérik a városon kívül, vagy bárhová, mert hallani akarják.
Petőfi illy határtalan bizalmát a népnek megvetni bűnnek tartotta, s megigéré, hogy kész teljesitni kivánatukat, de előbb bejelenti a helybeli bírónak. Úgy tőn.
A követválasztásról szólnia megengedtetett, de a vádak és rágalmak alól magát menteni eltiltatott, s e részben a törvény rendes útjára igazittatott.
Petőfi szónokolt s a kimutatott határt át nem hágta. A nép pedig ekkor megajándékozá leghatártalanabb bizalmával. Ezért ment el kedvök azon elszánt becsületes egyéneknek tréfálni,  kik Petőfin gyalázatot ejteni készültek.
A rágalmaknak, becstelenitéseknek, hazugságoknak mindazáltal vége-hossza nem volt. Mindenféle fenyegetéseket, aljas bántalmakat kellett türniök azoknak is, kik Petőfi pártján voltak. De nem szennyezem be azok leírásával az e tekintetben tisztán megóvni kívánt lapot.
Eljött a követválasztás napja, e hó 15-ike. Megindulánk a követválasztás székhelye felé Szabadszállásra. E város alatt, mire én oda értem, már több kocsi állott. Mindenfelől beszélték, hogy Petőfit agyon akarták verni a szabadszállásiak, — s maga összekulcsolt kezekkel kérte az elöljáróságot, hogy biztos őrizet mellett távolítsák el őt Szabadszállásáról, — és hogy már Petőfi innen tovább is küldetett.
Úgynevezett tolvaj-uton vitetett ő, nehogy párthiveivel találkozzék, s őket a történtekről fölvilágosítsa.
A szentmiklósiak közül többen gyalog megfordultak már ekkor a városból azon hirrel: kik Petőfi zászlójával merészkednek a városba bemenni, azokra félreverík a harangokat, s mind agyonveretnek. Összhangzólag álliták, hogy a szabadszállásiak ezen gyönyörű ígéret végrehajtására derekasan előkészítik a fegyverben álló nemzetőrséget, mert pálinkával is javában fegyverzik azokít. — Nem hihettem el a hallottakat. Koholmánynak, terroristicus ámításnak tartottam azokat. Magam akarván meggyőződni a hír valóságáról, behajtattam a városba. Petőfi szállása előtt megálltam. Siró asszonyok panaszlák itt, mikép Petőfit nejével együtt elküldötték, nem tudhatni hová, - a nép agyon akarta verni. —
Szörnyűség, innen egyenesen futottam a biróhoz, s illedelemmel kérem őt, mondaná el, mi történt Petőfivel? És a jó öreg a legelégültebb nyugodt kedéllyel válaszolt:
—   „Ne tessék ezen ollyan nagyon megindulni, hisz ez a  Petőfi csak ollyan sehonnai ember, redemtiója  sincs neki,   mégis követ   akar   lenni;   hogy  mi   is  történt  vele tulajdonképen,  én  nem   is tudom,  hanem  csak hogy itt agyon akarták verni."
Én még e nyájas szavakból sem vehettem ki, hogy mi történt Petőfivel, és hol van ő jelenleg. Feleltem a bírónak:
—  „Főbíró úr, ön felelős Petőfiért, öntől számon fogja őt kérni a haza."
Isten tudja még mi történik, ha egy rokonom — helybeli tanácsnok — atyafías indulattal következő szavakban nem figyelmeztet a bírói szobában :
—   „Kedves uram öcsém, ha élete még kedves uröcsémnek, úgy itt ne is tessék Petőfi nevét még csak szájára is venni, az istenre kérem!"
E közben a nemzetőrség kapitánya, e város derék jegyzője ijedten rohant be e szobába azon kiejtéssel:
-  „Főbiró úr, tessék  intézkedni, a város végén a szentmiklósiak a szabadszállásiakkal összekaptak s gyilkolják egymást!"
Átborzadtam e jelenlésre, oda hagytam a városházát, siettem a veszedelem helyére, de a hír szerencsére nem volt való. Békeszerető polgárok közt álltam ott, kiket most láttam először érzékenyen kifakadni, keservesen zúgolódni legszebb joguk illy ármányos utoni megtapodtatásáért. És ki tudja, mire vetemednek ők, az elkeseredés perczében, ha a remény nem kecsegteti őket, hogy a törvény enyhítő gyógyírt nyujtand sajgó sebeikre.
Ott, hol Petőfi személyes bátorságát biztosítani nem lehetett, ott a magokét is veszélyeztetve hitték a választópolgárok. Elhatározák tehát, mikép ők követet választani gyilkosok közzé nem mennek. Meg is izenék ezt szórul-szóra a követválasztási bizottmánynak, azon három tagból álló küldöttségtől, mely azon kijelentéssel jött ki eleibök egy hajdúval, hogy bemehetnek már, lerakták a fegyvereket, egyszersmind a jogaikban megsértett polgárok, ezen küldöttség előtt óvást tettek jelen követálasztás ellen, kijelentvén azt is, hogy ők a törvény szentségében vetik minden reményöket, s orvoslásért folyamodandnak.
Több kocsik elhagyák már e helyet, visszatérők Szent-Miklósra; kik pedig még ott maradtak közülök, beszélték, hogy a fentebbi komoly nyilatkozat - és a szentmiklósiak nemes magatartásuk következtében, észrejöttek a szabadszállásiak, s minden áron köpenyt igyekvének fordítani. Csakhamar ezután két rendbeli hivó küldöttség is ment ki hozzájuk,   de ők  nem hihettek többé  a  szabadszállásiak barátságának.
A követválasztás megtörtént. Nagy Károlyt kiálták ki követnek.
A szentmiklósi nép amint haza ért, azonnal a törvényes úthoz folyamodott.  Nyer,   vagy  veszt,  rajta  megnyugszik.
A nép kérelmét beadó küldöttség alig érkezhetett meg Pestre, már ekkor egy pár jó úr beharangozta a várost vele, hogy Petőfit, amint Pestre ért, azonnal becsukatta a minisiérium, a szentmiklósi küldöttekkel együtt. És a sok ámításokkal, íjesztegetésekkel, ráfogásokkal a népet már-már majd elrémitették.
Megtértek végre a küldöttek a nép nagy része örömére, s mint apostolok hirdették a népnek az igét, hogy egyenek továbbra is békével, majd segitve lesz   a  bajon.
E hó 18 án egy proclamatió olvastatott fel a nyugalmas nép előtt, mellynek kezdete szépen és jól folyt, vége csattant, — mellyben ismét nem volt dicsérve Petőfi, de volt benne, mi a türelmes nép sajgó sebét újra felszakgatta.
A jászkun-kerületi tisztek választása is e napon történt meg városunkban, hidegen és részvétlenül.
—  „Miért nem  jőnek fel — kérdem — szavazni polgártársaim ?"
—  „Nem ismerjük mi azon kikandikált urakat — felelt egy — akiket el   kell választanunk.  Miért  nem  jöttek  el hát fölmutatni   magokat, hogy  legalább  tudná  az   ember kire szavazzon ?"
—   „Nem,  jegyzé   meg   a  másik,   ugy   majd   azok is lázitó hazaáruló gazember nevet kapnának."
—  „De nézd csak, közbe szól a harmadik, egy egyénre mutatva, ő kegyelmét is bántja ám már érte a lélekismeret; csak ugy  van  az,  ha  valaki   ok   nélkül   más   becsületes embert rágalmaz."
Ott hagyám őket, folytalám hivatalos kötelességemet és nálunk egy délelőtti órán és egy délután az egész hármas kerületi tisztikar minden rendű tagjaira nézve a restauráció megtörtént. És én elégülten tértem haza, mert e nap eleget tettünk. De Petőfi kalandja csak nem mehet ki eszemből.
Meggondolták-e azon emberek, kik Petőfi ellen a népet felbőszítették, hogy ollyan kincse Petőfi a magyar hazának, mellynek vesztét Szabadszállás kincses ládája meg nem téritheti. — Bankos Károly, a kunszentmiklósi tanács tagja."

Junius 27. Márczius Tizenötödike. 89. sz. 356. 1.
„Pest, jun. 27. 1848.
Azon urak, kik Kis-Kunságban Pilátusaim voltak, legújabban azt akarják elhitetni a néppel, hogy én azon deputatiót, melly a törvénytelen követválasztás tárgyábani folyamodást hozta föl, nem minister elé vezettem, hanem valami színészhez, vagy valamelly szerkesztő czimborámhoz, s ezt mint ministert mutattam be a deputatió tagjainak. Ezt könnyű lenne megczáfolnom, csak az igazságügy-ministert kellene megkérnem, hogy nyilatkoztassa ki, miszerint hozzá vittük az érintett folyamodást, s ezt Deák Ferencz megtenné. De érnék-e ezzel czélt ? azok, kik rólam ama hirt koholták, ugy is nagyon jól tudják, hogy állításuk gaz hazugság; a nép pedig nem fogna felöle semmit tudni, mert ezek a becsületes urak azon újságokat gondosan el szokták dugni, mellyekből a nép akármelly tárgyban fölvilágosodhatnék. Egyébiránt meghagyom nekik, hogy szűnjenek meg irányomban gyalázatoskodni. Eddig csak megvetésemet bírták; óvakodjanak, hogy gyülölségemet ne költsék föl, mert akkor istenemre (bármilly vastag a bőrük, kivált a pofáikon) meg fogom őket nyúzni, mint Apolló Marsiust! Petőfi Sándor."

Junius 27. Ellenőr. 31. sz. 121. lapon: „A pesti lapok Petőfi Sándor tisztelt barátunknak egy czikkét közlik, melyben világos, hogy túl a Királyhágón is mily gyalázatos dolgokat követnek el a hazaárulók. — Szabadszállásra menvén ugyanis P. ott magát követté akarta választani. De itt is talált irigyekre, ellenekre. Elhitették a pimasz bujtogatók s a kupak tanács a néppel, hogy P. orosz bujtogató, veszedelmes ember, hazaáruló. P-vel elhitették, hogy a nép őt meggyilkolni akarja. - Távozni kénytetett tehát. Azonban a szomszéd falukból pártja is érkezik be, s ezt is visszaküldik azon szin alatt, hogy mint Fetőfistákat agyonverik. Petőfi barátunk méltó boszankodásában mi is osztakozunk, mi is sajnáljuk, hogy a szabadság 3-ik havában ily gyalázatos dolgokat követnek el, de megbocsát, ha czikkét, terjedelmeért nem közölhetjük." — U. o. 122. lapon: „— A szabadszállási választókerület azon része, mely Petőfit akarta képviselőül s tőle elüttetett, petitióval járul a ministeriumhoz."

Június végén. A szabadszállási néphez. Röplap, melyet Petőfi a szabadszállási kudarcz után osztatott szét a választó kerületében.
Polgártársaim! ti ellenséges kezet emeltetek reám, én baráti kezet nyújtok tinektek; követem a szentirást, mely azt mondja: „a ki kővel hajit utánad, hajíts te vissza kenyeret." Istenemre mondom, akkor sem haragudtam rátok, mikor engem vadállatok módjára megrohantatok, hogy széttépjetek: annál kevésbé haragszom most; de haragszom azokra, a kik annyira elámítottak benneteket, hogy ellenem fordultatok, mint ellenségtek ellen, a ki legjobb barátotok vagyok széles e világon!. . . titeket csak sajnálni tudlak, sajnállak szivemből.
Ha még át nem láttátok, majd át fogjátok látni, hogy vétkeztetek, nagyot vétkeztetek ellenem és magatok ellen, és akkor pirulni fogtok, szégyenleni fogjátok magatokat és sokért nem adnátok, ha nem történt volna meg az, a mi megtörtént.   Az  egész   magyar  nemzet   ujjal fog   reátok mutatni, hogy ti vagytok azok, a kik engem kikergettetek várostokból — és nektek az az ujjmutatás jobban fáj majd a pofoncsapásnál.
Polgártársaim! ha azok az urak, a kik engem becstelenitettek előttetek, igaz útban jártak: miért nem hagytak engem szóhoz jutni ? . . . én azt akartam, hogy ha majd minden választó együtt lesz, fölállok előttetek és azt mondom : most jöjjön ide, a kinek vádja van ellenem, itt szemtül-szembe mondja el vádját, majd megfelelek rá! Ekkor kisült volna, ki a becsületes ember, ki nem ? ... de épen ezért nem hagytak engem beszélni, mert nagyon jól tudták ők, hogy ha szót emelek, ők vesztenek ... kimutattam volna, hogy minden vádjuk csak rágalom, hazugság, gyalázatos hazugság. Hiszen, ha igazat beszéltek volna, szemembe is merték volna mondani, — de mindig csak a hátam mögött oiszkoltak, a gyávák.
Első felindulásomban azt határoztam, hogy törvény elébe állítom becsületem megsértőit; de most már máskép gondolkozom . . . azzal csak magamat szennyezném be, ha egy sorompó elébe állnék olyan piszok fajjal, mint azok. Ez csak annyi volna, mintha a hold bepörölné azokat a kutyákat, a melyek ötet megugatják. Hadd ugassanak, a holdnak az nem árt. Nincs Magyarországon egyetlen egy becsületes ember, ki az én becsületemben kétkedhetnék s ennél többet az isten törvényszéke előtt sem nyerhetnék.
Nagy Károly uram pedig hiába diadalmaskodik, mert azt a választást meg fogja semmisíteni az országgyűlés, mint törvénytelent, és ötet ebrúdon fogják kivetni a követek közül, és ugy kell neki, mert a ki mint vet, ugy arat. Útra mehet aztán szépen és zsebre rakhatja a dicsőséget, melyet számotokra és a maga számára aratott. Fogadom, hogy ezután húsz mérföldnyire megy onnan, a hol követet választanak, hogy még hírét se hallja!
Ti, polgártársaim, készüljetek az uj követválasztásra, mely egy hónap múlva bizonyosan meglesz; készüljetek el jobban, mint az előbbenire. Ha körülményeim engedik, akkor megint lerándulok hozzátok, — ha nem egyébért, csak azért is, hogy néhány embernek a szeme közzé nézzek. Válasszatok követnek akárkit, csak olyat ne, a ki étellel és itallal veszteget benneteket, mert az olyan nem hogy barátotok volna, sőt inkább legnagyobb ellenségtek; az olyan a ti veszedelmetekre törekszik és előbb-utóbb megsiratjátok, de már akkor késő lesz.
A derék szentmiklósiakat, fülöpszállásiakat és laczháziakat köszöntöm, titeket is köszöntlek s arra kérem az istent, világosítson fel benneteket, hogy ezentúl ne tartsátok ellenségteknek azt, a ki legbuzgóbb jóakarótok, legőszintébb barátotok. Nem szükség azt az intést adnom, hogy ezután ne higyjetek azoknak, kik a minap ugy bolonddá tettek titeket, ugy sem fogtok nekik hinni többé az életben. A helyett, hogy titeket ámítanak, — azoknak jobb volna bizony, ha számot adnának nektek a város jövedelmeiről, melyek isten tudja hova gurultak, míg ők tisztviselösködtek. Vonjátok őket számadásra, ha olyan nagyon becsületes emberek; azután gyalázzanak mást, ha a maguk becsülete tisztában lesz. -  Isten veletek!
Június végén, 1848.  Petőfi Sándor.

(Folytatjuk)

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 31.

(Endrődi Sándor nyomán)

1848

Június 11. Nemzetőr. A P. Divatl. 26. sz. melléklete 732 lapon: „Az Életképek szerkesztői lapunk e rovata egyik dolgozó társának azon kifejezésére: „ nem helyeselhetjük, hogy olly szabad szellemű demokraták, mint Jókai és Petőfi, oly embernek adák bérbe szellemi tehetségöket, mint Landerer" — nyilvániták előttünk, mikép ők szellemi s erkölcsi tekintetben legkevésbbé sem függenek Landerertől. Mi ezt meghisszük, s az Életképek bírálója, nem is ugy érté azt, mintha Jókai és Petőfi hiteleiket adták volna bérbe Landerernek, vagy bármely jellemtelenséget bizonyító szerződésre léptek volna vele; hanem, valamint bíráló, ugy mi sem helyeselhetjük azt, hogy Jókai és Petőfi nem maguk adják ki az Életképeket, hanem Landerer, ki az ő szellemi tehetségökből — minden érdem nélkül — nyereséget húz. Nagy különbség van egy könyv- s egy lapkiadó közt, kivált olly lapra nézve, melyért cautiót nem kell letenni." — Ugyanezen a napon az Életképek (26. sz. 760. 1) is reflektál Vahot előbbi közleményére a következőkben : „Vahot Imre collega csakugyan megint megszólal, mikor az előfizetés ideje közeledik. Természetesen többi laptársait erősen megszólja s magát hatalmasan megdicséri. Ezt vártuk tőle, sőt fogadtunk is rá már egy hét előtt három uri emberrel vagy 20 forint erejéig. Jelentjük alásan : hogy fogadásunkat megnyertük. Bennünket  és  elveinket természetesen  nem bánt, ezt eddig sem tévé. Míg volt Frankenburg, addig azon adta ki haragját helyettünk, most hogy F. megszűnt lapunk tulajdonosa lenni, kit bántson ? kapja; előveszi a könyv-nyomtatót, a ki lapunkat nyomtatja, s arra fogja rá: hogy pecsovics. Hát ha még azt tudná : hogy az, a kitől a papirost vesszük, magyarul sem tud! huj! Legközelebb előveendjük a betűszedőket és a lapkihordókat, ha valjon nem voltak-e ők is a régi bureaucraticus systemának titkos pártfogói. Mert ha még ezek is pecsovicsok, akkor murrexi! Imre agyonver." Itt csillag alatt az Életképek betűszedői és kihordói s. k. tréfásan megjegyzik: „Biztosítjuk Vahot Imre urat, hogy mi Metternichnek nem voltunk jó baráti." Mire kettős csillag alatt a Szerk. ezt jegyzi meg: „Egy kő gördül le szívünkről, ők nem voltak pecsovicsok ! Oh Imre, fogadd őket karjaidba!"

Június 11. Életképek. I. 26. sz. 759. lapon a „Hol leszünk két év múlva? vagy három excollega Siberiában" cz. czikkben ez áll: „Petőfit még nem égették meg, sőt a „két ország egyesülése" verse óta — a Pesti Hírlapban — a legharagosabb ellenségei is kiengesztelődtek  iránta."

Június 11. Nép Barátja. 2. sz. 27. lapon Arany János Önkéntes sereg cz. czikkeben Petőfi e sorait idézi:

„Ha a föld isten kalapja, 
Hazánk a bokréta rajta —

ezt olvastam valahol, egy nótáskönyvben. Csinálhatta volna igy is, a ki csinálta:

Ha a föld az isten kertje: 
Magyar nép a virág benne."

Június 15. Jelenkor. 70. sz. 287. lapon egy névtelen jun. 7—8-áról keltezett debreczeni levelében olvassuk: „— Pálfi Albertet (a Márczius tizenötödike szerkesztője) és Petőfit pediglen gyalázatosan dehonesztálják bizonyos czopfok anno 17**-ból, mikor az a nagy köd volt egy szögletben. Közülök némellyek olly dühösek, hogy ha valaki csak pár szót találna is hazardírozni ama fiukért: kész volna a képire mászni az embernek. Der uhu! ..."

Június 17. Hazánk. I. 225. sz. 901. lapon. Debreczenből egy N. jegyű levelező bírálgatva a „Debreczeni értesitö"-t, az e lapban Petőfi „A királyokhoz" czímű verse ellen megjelent versekre ezt irja: „De még azokat a Petőfit hazaárulással rágalmazó czudar verseket sem venném ám fel lapomba, még ha hurkon csüngene is szeme gyártójának... Teringettét! annyira veszett hirét költötte már az ön értesítője' szegény Petőfinek itt az alföldön, hogy tán agyon ütnék, ha ide tévedne ... X. is, Y. is feláll ellene az ön lapjában, sőt mirable chose! legújabban még Z. L. polgárhölgy is! ... Ej, ej, Z. L. leányasszony — ne irjon maga máskor verset Petőfi ellen. Nem tud maga ahoz, szép húgom. Vagy ha épen versirási rohama jön: irjon a szerelemről. A Petőfi érdemei kissé magasak önnek. Jó egészséget lelkem! . . . Páh."

Június 18. Életképek. 27. sz. 769. 1. A' ledőlt oszlop. [helyesen: szobor]

Június 18. Nemzeti Újság. 17. sz. 787. lapon: „Petőfi Sándor a napokban Félegyházáról, szülőföldjéről vissza-utaztában keresztül menvén Pestmegyének dunavetsei kerületén, többek által a helységekben a legnagyobb lelkesedéssel már ugy üdvözöltetett, mint e kerületnek képviselője. Leghőbb óhajtásaink egyike, hogy Petőfi a közelgő nemzeti gyűlésen bebizonyíthassa és megmutassa, mi az a nép-képviselet - a szó szoros értelmében véve. S csak örvendhet az a kerület, mely elmondhatja: Petőfi Sándor a képviselőnk."

Június 18. Nemzetőr. A P. Divatl. melléklete 765. lapon az Életképek 24-ik számáról irván, többek közt megjegyzi: „Ugyan e számban csinos versek vannak Petőfitől —"

Június 19. Márczius Tizenötödike. 82. számában Petőfi kun-szent-miklósi levele a következő csillag alatti jegyzettel: „Kérem  minden becsületes elvű szerkesztőtársamat,  hogy e czikket lapjában közölni szíveskedjék.       Petőfi Sándor." 
A czikk maga így szól:

Kun-Szent-Miklós, jun. 15. 1848.

Eljött az idő, midön nemzetté lett a nép, s ö választja képviselőit az országgyűlésre, nem pedig a nemesség. Kaptam az alkalmon; hogy a ki eddig az irodalomban képviseltem a népet, képviseljem az országgyűlésen is . . . . ki ismerné jobban szükségeit, mint én ? ki védelmezné lelkesedettebben jogait, mint én ? hiszen a nép az én vallásom, istenem!
Lejöttem szülőföldemre Kis-Kunságba, proclamatiot osztottam szét a nép között, azt az egész kerület választóinak nem-kaputos része lelkesedéssel fogadta, s egy hangon azt beszélték, hogy engem választanak követnek. Néhány napra fölrándultam Pestre, s mire ismét visszajöttem, olly borzasztó hirek kerengtek felölem, millyek csak a legelvetemedettebb gonosztevőt illetik. Kik terjesztették ezen híreket ? természetesen a kaputosok. Mindazáltal a szentmiklósi nép látni és hallani kívánt, hozzám jöttek deputatióban vagy két százan. — Elmentem velök a városházához, s bejelentettem a tanácsnak, hogy népgyülést fogok tartani. Rám röffent a berzenkedő süldísznó-csoport, s el akarták tiltani föllépésemet. Nem engedtem. Végre bele egyeztek olly föltét alatt, ha minden következményért magamra vállalom a felelősséget, s ha tartandó beszédemet elölegesen bemutatom nekik írásban. Az első föltételt elfogadtam, a másikat nem fogadtam el két okból, először mert magam sem tudtam még, mit fogok beszélni, másodszor mert, ha előre készítettem volna is beszédemet, nem azért töröltük el márczius 15-kén a censurát, hogy munkámat egy kupak-tanács vizsgálata alá bocsássam. Azt kérdezte a bíró, egy nagyreményű fiatal mákvirág a kaputosok fajából, hogy miről fogok hát beszélni ? mondám: a követválasztásról s azon rágalmakról, mellyeket távollétemben rám kentek. Iszonyún fölfortyant, hogy a követválasztásról szónokolhatok, de bírói minden hatalmával tiltja, magamat a vádak alól mentenem. Oh birók példányképe! ellenem minden aljasságot hagyott terjeszteni s terjesztett ő maga is, és tőlem eltiltja, hogy ne merjem igazolni magamat! és ez ott történt a városházban, az igazság templomában! igazság istenasszonya, miért tartod merev kézzel azt a kardot, miért nem vágod le vele ha a fejet nem is, legalább orrát és fülét ?
Kiálltam a városház elé, s beszéltem az összegyűlt néphez a követválasztásról, és hallgattam a rám sújtott vádakról, nem a birói parancs következtében, hanem láttam a nép arczáról, hogy ha említem is rágalmazóimat (kik a városház egyik ablakából néztek) azonnal berontanak, s szétszaggatják őket, mint a rósz bankókat.
Még mikor a városház teremében értekeztem az érdemes tanáccsal, véletlenül megcsördült oldalamon a kard, erre a nép ott kinn elkiáltja: „baj van, Petőfit bántják!" s betódultak, és csak akkor csillapodtak le, midőn meggyőződtek, hogy nem akartak bántani. Elvégezvén dolgomat a tanáccsal, a nép harsogó éljenzés közt kisért ki, s a mint később megtudtam: míg beszéltem, közülök többen kinyitott bicskákkal álltak körülem ... azt hallották, hogy, amint ők nevezik a kaputosokat, a farizeusok le akarnak engem beszédem közben rántani... el voltak határozva, hogy a ki hozzám nyúl, irgalmatlanul legyilkolják. Szerencséjökre mocczanni sem mertek, a népgyülés a legnagyobb renddel oszolt szét, s az egész város köznépe mellém esküdt és azóta tántorithatlan hivem e mai napig.
Délután átrándultam Szabadszállásra egy kis körülnézés végett. Egy tanácsbelitől magától hallottam, hogy a nép csaknem kivétel nélkül részemen van, valamint a laczháziak és fülöpszállásiak is.
Nyugottan mentem vissza Szent-Miklósra, semmi kétségem nem lévén többé felőle, hogy én leszek a követ. Isten látja ltelkemet, miért örültem a megnyerendő követségnek: dicsvágyból és haszonlesésből, vagy egyedül azért, hogy a nép boldogságaért és jogaiért küzdjek ?
Mire visszatértem Szent-Miklósra, a dicső kaputosok újra szaporiták az ócsárlásokat, rágalmakat, hazugságokat ellenem, többek között, hogy az én délelőtti beszédemet egy újságból loptam, hogy most délután Szabadszállásba be sem eresztettek, hanem a város végéről visszakergettek stb. stb. —
Tegnapelőtt délután egy barátomhoz, kinél itt szállva vagyok, egy levél érkezett a szabadszállási váró pecséttel a „Szabadszállás városa birái" aláírással. Ez becsületére válnék a legutolsó kanásznak, a legelső jezsuitának és Metternich-nek. Tartalma többek között: „Ezen fenyegető veszélyt a fanaticus izgató Petőfinek követünkül magát feltolni akaró erénytelensége (? ? !) okozá, kinek nálunk is voltak ugyan néhány követői, kik elámittatva lévén, nem tudták, hogy milly viperafajt akartak keblökbe rejteni; de hála a nemzetek nemtőjének, ezen polgárok felvilágosodva átlátták, sőt elismerni készek, balvéleményeikböl könnyen lehető végveszélyét kedves nemzetünknek Petőfi egy polgártársunk azon kérdésére, hogy mikor leend már béke honunkban, azt felelé, hogy soha sem, mig ezen ország vissza nem száll azokra, kiké volt ? t. i. a tótokra; — ebből átláthatni, hogy milly veszélyes lenne egy illy alacsonjellemű egyént több jeles hazafiak mellöztével személyünk országos képviselőjéül küldeni követnek, kiről fölteszi már minden polgár, hogy bennünket kész lenne eladni a legcsekélyebb árért. — Illyetén állásában a dolgoknak, ma nálunk közgyűlés tartatván, elhatároztatott, hogy tisztelt polgártársunk által tudtára adni kívánjuk Petőfinek, hogy ha személyes bátorsága és élete kedves, igen jól tenné, ha a jövő nemzeti gyűlésre menő követ választására a jövő csötörtökön köztünk meg nem jelenik,  mert a nép ingerült s nem állhatunk jót,  méltó haragja fölgerjedésiben lehető dühéért," stb. — Barátom, kihez e levél intézve volt, átadta ezt nekem. Azt gondoltam, hogy e terroristicus levéllel csak el akarnak engem onnan ijeszteni, de elhatároztam, hogy ha igazán akármillyen ingerült is a nép ellenem, a rám árasztott becstelen rágalmak következtében meg fogok a választáson jelenni, s az ingerülteket fölvilágosítom és lecsillapítom ... de ha ezt el nem érném is, ott leszek csak azért is, nehogy párthíveim méltó boszankodással azt mondják, hogy elhagytam őket, kik olly tántorithatlanul ragaszkodtak hozzám. Tegnap este felé átmentem Szabadszállásra.
Egy ismerősömhöz szálltam. Midőn ott megláttak, az egész háznép iszonyú rémületbe esett, alig voltak képesek ennyit mondani:
— Az istenért távozzék el tüstént, ebben a szempillantásban, mert mindjárt agyon verik! Tegnapelőtt majd éjfélig tartottak népgyülést ön ellen a kaputosok, s a népet felbőszítették A pap, kinek fia akar követ lenni, azt mondta : mihelyt bejön ön a városba, azonnal félrevereti a harangokat. Távozzék, ha élete kedves!
Egy rokonom lélekszakadva futott hozzám, s ugyanezeket beszélte, s én már hajlandó voltam a visszafordulásra, nem a magam személyét féltve, hanem feleségemet, ki velem volt. Gondolám, hogy agyon csak nem vernek, még bántani sem fognak, azt hiszem, de tudja isten, millyen scandalosus jelenet történik, s hogy lássa, hogy hallgassa azt végig feleségem? Mondám neki, hogy menjünk vissza, de ő határozottan azt felelte, hogy nem megyünk, itt fogunk maradni, itt kell maradnunk; ha agyon akarnak bennünket verni, jól van, verjenek agyon, hanem azt ne mondhassa senki, hogy te hátráltál — így szólt feleségem, s én bele egyeztem, hogy maradunk, sőt azonnal fölmentem a városházához. Ott nagyon meghökkentek váratlan ingyen sem remélt megjelenésemen. Leesett az álla valamennyinek A főjegyző, ki egyetlen jó emberem a kaputosok között Szabadszálláson, elbeszélte az ellenem tartott népgyülést, mellyben öt az érdemes tanács arra akarta erővel kényszeríteni, hogy engem hivatalosan rágalmazzon, becstelenitsen, mire ő mint becsületes ember természet sen rá nem állt. Néhány jelenlevő kaputos siheder szörnyükép mentegetőzött, hogy ők soha sem támadták meg jellememet, hanem csak elveimet. Oh ti... tudjátok is ti, mi az a jellem, mi az az elv! —
Amint este felé visszamentem szállásomra, számos gazda emberrel találkoztam, kik mindnyájan nyájasan köszöntek, No, mondok, hiszen minden jól van, az urak megszeppentek, a nép szívesen lát! Éjjel mintegy tiz óra felé muzsikaszó és kurjongatás keltett föl álmomból. A pap fiát éltették, mint követet. Kinéztem, ott kinn a ház népe mondja, hogy az egész várost itatja a pap. Miután látták az alávalók, a becstelenek, hogy semmi rágalommal, semmi gyalázással el nem hódíthatják tőlem az embereket, a végsöre vetemedtek, borral és pálinkával vették el a szegény szánakozásra méltó nép eszét, hogy én ellenem, és igy önnön maga ellen forduljon! Az ivás és orditozás egész éjjel tartott.
Másnap korán reggel fölmentem a városházhoz, hogy ott bevárjam a vidékieket, s ha mindnyájan együtt lesznek, a választás előtt igazoljam magamat a rám dobált vádak ellen. Néhány perczig állhattam ott magamban, midőn mellettem e szót hallom „szemtelen." Oda pillantok, ki szólt ? — hát egy tiszteletreméltó individuum, ki fiatal korában az apámtól egyszer negyven bankó forintot kért kölcsön, adott is neki. Később tudta meg az apám, hogy a jó madár saját apjától puskát, pisztolyt és lovat lopott s elugrott pusztai betyárnak...  Egy ideig betyárkodott, azután elfogták, s utóbb szabadszállási biró lett, és ettől fogva nem a szomszéd határokat, hanem csak születése városát lopta. Ez az ember, ha ugyan embernek lehet mondani, mondta nagy részegen mellettem, hogy rólam beszél, s a mint feléje fordulok, azt mondja: „igen, igen, szemtelen ! mit szemtelenkedik itt ?"
Oda léptem hozzá, s igy szólék:
—  Kérem az urat, válogassa meg a szavakat.
—  Nem válogatom  meg a szavakat, felelt a részeg pimasz, hogy mer az ur itt szemtelenkedni ?
—   Még egyszer ismétlem,  szólék, válogassa meg a szavakat!
Mire ezt kimondtam, azt vettem észre, hogy körülvett egy egész dühöngő részeg csorda. A jel meg volt adva, mindenhonnan tódultak felém, s több mint száz torok bőgte körülöttem:
—  Ez a hazaáruló, ez az akasztófáravaló muszka spion aki el akarja adni az országot; szaggasd szét, üsd agyon !
—   Megálljatok, polgárok,  kiálték,  hagyjatok szólni, hadd igazoljam magamat!
—  Nem hagyjuk szólni, agyon ütjük! igy  üvöltöttek iszonyú szidalmak, piszkolások, káromkodások között.  Ekkor már a kapu alá toltak! Látván, hogy szóhoz nem jutok, kérdem, hol a biró ?
—  Én  vagyok,  mit   akar?  szólt mellettem  egy  vén ember.
—  Biró  uram, mondám, felelős lesz érte, ha  bántanak!
—   A leszek, ha lehet, válaszolt a biró; jőjön  hát föl.
Fölkisért az emeletbe. Ott találkoztam a követválasztási bizottmány elnökével, egy kicsapott nótáriussal, ki a nép-gyülésen azt nyilatkoztatta, hogyha a nép agyon nem ver, ő fog agyon lőni.
—   Ugyan minek jött ide, hogy mert ide jönni ? szólt ez, miután a nép ugy föl van ingerülve ön ellen ?
—  Ki ingerelte föl ? én-e vagy önök ? feleltem; egyébiránt ez nem kérdés, csak  annyit mondok,  hogy  ön és a biró felelősek értem.
—  Ha ebben a  pillanatban  el nem  takarodik ön  a városból, felelt a kicsapott nótárius, mi nem  kezeskedünk életéért
—   Így tehát nincs mit tennem, szólék, mint távoznom, de arra ügyeljenek, hogy ne csak személyemet ne bátsák, de még csak ne is  insultáljanak. Valóban gyönyörű! igy értelmezik önök  a szabadságot ? igy gyalázzák meg önök saját városukat, mellynek neve Szabadszállás.
—  Az a szabadság, felelt a követválasztási bizottmány elnöke,  a kicsapott  nótárius,   az  a szabadság, hogy a ki nem tetszik a népnek, azt kikergetik a városból.
Ezalatt feljött a vén pap is, ki fia érdekében, huszonnégy akó borral prédikáltatott az éjjel a népnek, s biztatott, hogy ne féljek, nem fognak bántani, csak távozzam.
—  Ne féljek? szólék, hát jöttem volna-e ide, ha félnék! Lekisértek  az  udvarra, a városház előtt még mindig
ordított a részeg  csorda.  Fegyveres nemzetörök álltak elő, és körülvettek.
—  De igy gyalog csak nem  utazhatom el, mondám, be kell várnom, mig kocsim megérkezik Szent-Miklósról.
—  Addig nem  várhatunk,  szólt a kicsapott  nótárius, mindjárt indulnia  kell önnek,  tovább nem tartóztathatjuk a népet. Majd szerzünk  mi kocsit . . . épen ott áll egy készen . . . hajts utánunk kocsis!
S mentem a város végéig, hol szállva voltam, gyalog, fegyveres nemzetőröktől körülvéve; csak az hiányzott, hogy kezemet hátra nem kötötték.
Fölrakták holmimat, fölültem feleségemmel s indultunk Szent-Miklósra. Már jó darabig mentünk, midőn rákiáltok a kocsisra :
—  Hová megyünk, hisz ez nem a szent-miklósi ut!
—  De biz az, uram, felelt a kocsis, de nem az országút, majd ott a bösztöri csárdánál rátérünk
—  Hát miért nem megyünk az országúton ?
—  Megparancsolták, hogy ne azon vigyem az urat. — Én elhallgattam, meg nem foghatván, miért történt ez ?
Mikor már jó messze haladtunk, véletlenül az országút felé pillantottam, s láttam  nagy távolban az én zászlómmal szentmiklósi és laczházi  kocsikat, mellyek mind az én embereimet vitték. Ekkor világosodtam fel... igy játszottak ki, hogy embereimmel ne találkozzam. Irtóztató dühhel értem haza. Dél felé visszajöttek a szentmiklósiak és laczháziak hasonló dühhel, s ők beszélték el, mi történt velők.
Már mikor Szabadszállás felé mentek, a bösztöri csárdánál egy ember fogadta őket a pap fiának nevében:
— A ki nem Petőfi, idejöjjön és egyék igyék, a ki pedig Petőfi, be ne menjen Szabadszállásra, mert mind agyon verik.
Embereim közül egyetlen egy sem tántorodott el, se a csábításra, se az ijesztésre. Szabadszálláshoz érvén, a város végén azzal fogadták őket a helybeliek, hogy Petőfi már eltávozott, ő maga kérte a tanácsot összetett kezekkel, hogy csak vitessék el öt, de azért be ne vigyék azt a zászlót, mellyen Petőfi neve van, mert mihelyt egy lépést tesznek vele, végök van. Barátom, kinél szállva vagyok, többed magával bement a városházhoz, kitudakolni a dolog mibenlétét. A mint nevemet emlitette, rá káltottak, hogy ki ne mondja nevemet, mert halál fia lesz
Hirtelen zaj támad, hogy a város végén összeütköztek a helybeliek és a szentmiklósiak. Erre a bentlevö szentmiklósiak kifutottak társaik védelmére, de a hír szerencsére csak koholmány volt. Tanácskoztak, mit tegyenek, bemenjenek-e vagy sem ? az oda valók föl voltak fegyverkezve puskákkal, kardokkal, sőt kaszákkal és vasvillákkal is. Jött egy deputatio a városháztól, melly azt állította, hogy nincsenek felfegyverkezve: jött másik deputatio, melly azt mondta, hogy bemehetnek bizton, mert már lerakták a fegyvert. — E nyilatkozattal elismerték, hogy csakugyan fel voltak fegyverkezve, s az én embereim, kiknél még bot sem volt, azt mondván, hogy a mint letették, föl is vehetik ismét a fegyvereket, visszafordultak, de azon szándékkal, hogy ha engem még utólérnek, vissza visznek magokkal a választásra, ha mindnyájakat lelövöldözik és agyonverik is. — Szerencsére csak itt Szent-Miklóson találkoztak már velem, hol csendre és rendre intettem őket, azzal biztatván, hogy a törvény majd elégtételt ád nekik, a miben nem kételkedem.
Szabadszálláson egy hanggal, szavazás nélkül kikiáltották követnek a pap fiát, egy gőgös és buta embert, ki azon felül Szluha teremtménye...
Ekkép ment végbe a követválasztás. Nem hamisítottam egy tényt sem, de csak egy szót sem, isten engem ugy segéljen ezen és a más világon!
És azok, kik igy ellenem lázították a népet, örökké azt beszélték, hogy én lázítottam, én vagyok a lázító . . . Hah, ha lázítottam volna, azóta a szentmiklósi és szabadszállási kaputosok csontjai szétszórva hevernének, és rajtok a kutyák rágódnának. Ez csak egy-két szómba került volna, de én voltam, a ki mindig csillapitottam, rendre intettem a népet, én gátoltam meg az összeütközéseket.
Soha sem ostromolta szemtelenebbül a becsületességet és igazságot a gazemberség, mint ezen esetben. Azzal kezdték, hogy gyülöltté tegyenek a nép előtt, nyomtatott proclamatíom által, mit tolakodásnak magyaráztak. Ezzel nem boldogulván, azt hozták föl, hogy republicánus vagyok „ Soh' se bánjuk mi, ha republicánus is", felelt a nép, „hadd legyen, azért követünk lesz." — „Ez azon ember, szóltak a farizeusok, ki ellensége a ministeriumnak és a királynak!" erre a nép igy válaszolt: „nem bánjuk mi, akárkinek az ellensége, de minekünk barátunk, azért követ lesz. A ministerek és a király nagy urak, lesz elég barátjuk az országgyűlésen; nekünk pedig vagy lesz vagy sem." Midőn az effélék sem használtak, kezdtek becsteleniteni, hogy én olly ember vagyok, kinek már Pesten nem is szabad szólnia, kit Pestről kitiltottak, kinek megbuktatását, bezáratását, agyonveretését jó szívvel fogja venni a minísterium, és az egész nemzet, s hogy én az illírnek, orosznak és ki tudja kinek el akarom adni az országot, s minthogy még ezen gyalázatosságok által sem hitték biztosnak gyözedelmüket, az utolsó éjjel leitatták a népet, s a részeg tömeggel erőszakosan buktattak meg. - Hogy nevezzem ezt az eljárást ? erre egy uj szót kellene feltalálni, mert az ördögi gonoszság ehhez képest krisztusi erény!
Ti néhány becsületes kaputos emberek, kik a magatok veszélyeztetésével is pártomon, és igy a nép pártján voltatok, fölirtam neveiteket, s nem fogom elfeledni. De fölirtam a ti neveiteket is, ti nem tudom micsodák, kik ellenségeim, és igy a nép ellenségei voltatok, s csak annyit mondok nektek, hogy két szót tanultam Erdélyben az oláhoktól, ez a két szó : „czine mintye!"
És ennek ma kellett történnie, hogy engem, mint orosz spiont, mint hazaárulót, agyon akart verni a magyar nép, ma június 15-kén . . . ma három hónapja, hogy martius 15-dike volt, midőn első valék azok közt, kik a magyar nép szabadságáért szót emeltek, síkra szálltak! — De én azért nem a népet kárhoztatom, hanem árulóit, félrevezetőit, kiket egykor törvény és isten egyaránt meglakoltat .... a nép én előttem szent, annyival inkább szent, mert gyönge, mint az asszony s mint a gyermek. — Dicsértessék a nép neve most és mind örökké!                                Petőfi Sándor.

Junius 20. A magyar forradalom napjai. Irta Nyári Albert. II. füzet. Bulyovszky Gyula arczképével. Ára 20 kr. e. p. Pesten, 1848. Magyar Mihály. A márcziusi napokról s Petőfiről a 37—40. lapokon.

Junius 20.   Márczius Tizenötödike. 83. sz. 331. lapon:
„— Petőfi barátunk, tegnapi számunkban közrebocsátott nyilatkozata felvételére, minden becsületes elvű hírlapot felhívott. Ez legkiáltóbb megczáfolása azon hirnek, mintha az érintett nyilatkozat közelebbről a Budapesti (quo usque tandem ?) Híradóban is meg fogna jelenni." A 332. lapon pedig:
„— A Kiskunsági kaputosok azzal agitáltak Petőfi ellen, hogy ő republicanus és — tót királyt akar."

Junius 21. Pesti Hírlap. 87. sz. 573. lapon Petőfi kun-szent-miklósi levele a képviselőválasztásról, de mérsékelve az erős kifejezésekben és számos kihagyással.

Junius   22.   Nemzeti.   36.   szám   139.   lapon:   „Vidéki mozgalmak. Kunság, jun. 15. A szabadszállás kerüleíbeli választás a mai napon tartatott meg. A polgárok nagy száma nem akarja a választást törvényesnek elismerni, miután az illetők részéről sok törvénytelen lépés követtetett el a végrehajtás előtt és alatt. — A választók pedig csak akkor érdemlik meg valójában a szabad nevet, ha egyik a másik jogkörét megcsonkítani nem igyekszik, ha a többség legális utón alakul, s el nem zárja a tért a különböző véleményű és nézetüektől sem.
A fülöp-szabadszállási és kunszentmiklósi urak nagyrésze, miként azt 200 s néhány polgár panaszképen s a választás megsemmisítése végett is fölterjeszté a minísteriumnak, a kunszentmiklósiak és laczháziak követ-jelöltjéről Petőfi Sándorról minden kigondolható becstelenitő rágalmat terjesztettek a nép között, hogy Petőfi lázitó, hazaáruló, orosz kém (de csak mégsem táblabiró??) és a pokol tudná még mi nem, szóval hogy ő olly ember, kinek nem csak megbuktatását, hanem elfogatását és agyon-veretését is jó néven venné a ministerium s az egész nemzet. Szegény Petőfi! bezzeg ezek nem a képedet akasztanák föl ... sok is a te bűnöd : míg hosszú téli éjen át ujjaid a fagytól megdermedtek, forró dalokat írtál a népnek, de a nép, kit imádsz, hálátlansággal nem is keserít meg tégedet; de van egy faj, melly még most is minden perczen nyakára hág ármányaival ha akarja, eddig szijjat vágott a szegény pór hátából, most már ostort fon belőle, s a nép ismét eszköz öntudatlanul, a jogérzet még nem emelítette föl őt annyira, hogy ezen néhány zsarnokocskát a régi posványba vissza ne sülyeszthessék.
A ráborított vádakat Petőfi meg akarta czáfolni a szabadszállási és kunszentmiklósi nép előtt, de mindkét helyen a szabad fölszólalástól a helybeli tanács által eltiltatott.
Midőn a választás kitűzött napjára Petőfi Sándor a választó kerület főhelyén a városházánál megjelent, az ellene fölbőszitett nép is rögtön ott termett fölfegyverzetten, lépésük ingatag vala, mert a másik követjelölt által nappal és éjjel folyvást itattatott; a nép zúgva, ugyanazon vádakkal tetézte el P-t, mivel az urak; hát még most sem tud a nép a maga szájával enni? agyonveréssel fenyegettek, ha azonnal körükből el nem távozik.
Petőfi a helybeli főbírót, mint a követválasztási bizottmány elnökét fölszólitá, hogy ő a történhető balesetért felelős; mire azt felelték, hogyha tüstént el nem takarodik, életéért sem felelnek!
Népköltő ! ez a kisértés nehéz órája volt, rád rohan a nép, mellynek szived véréből irtál dalokat; életedet akarja venni, melyet egészen neki áldoztál, s Petőfinek szive majd meghasadt, de a haragnak árnyéka sem volt abban, mert hiszen ő a népet bűneiben is szereti!
Petőfi elkeseredten elfogadá a távozási ajánlatot. A város kocsit rendelt számára, melly a nép emberét, a szabadság rettenthetlen bajnokát, elcsavarogva saját népe között szabad hazában, dűlő tolvajutakon ragadá el a dühöngök elől.
Midőn a kunszentmiklósi és laczházi polgárok Szabadszállására beértek, követjelöltük már nem volt ott többé, s az odavaló szabad választók által azzal fenyegettetett, hogy agyonverik, ha szavazni mernek menni; ezen fenyegetésekre Petőfinek mindenáron törvényesség s rendre intett pártja, egypár szitkot bajsza alatt elmormolván, visszafordult, kiváltképen midőn a birák is akként nyilatkoztak, miszerint ők tárczáikat rögtön leteszik, ha egy is Petőfire mer szavazni. Biró uraimék ! igy kell győzelmet szerezni a jó ügynek ?
Ujabban a törvénysértők azzal állnak elő, hogy a Petőfi párt úgyis világos kisebbségben volt, mire a bajlakodást köszönjük igen szépen, midőn a főbiró parancsára a választásra indulni akaró laczháziaknak a kezes ménes helyett a szilaját terelik kocsija elébe, annyira, hogy tömérdeken hon kényszerültek maradni.
llly eszközök és fortélyok a győzelemről minden dicset levonnak.
A jogaiban megsértett párt petitiojában azt is kinyilatkoztatja, miszerint ha ők e részben orvoslatot nem nyerendenek, a nemzetőri szolgálatot mindannyian odahagyják. Már ez nem megy.
A honpolgárok jogainak csonkítása, birói elégtételt követel, — de hazafiui kötelességétől azért senkit föl nem ment."
Itt a szerkesztő csillag alatt a következőket jegyzi meg: „A választóknak jelen petitioja azon tényekkel, mellyeket Petőfi Sándor nyilatkozatában a „Marczius tizenötödiké"-ben közre bocsátott, tökéletesen megegyezvén, az ügyre nézve czélszerübbnek tartottuk inkább a petitiót közleni kivonatban. Szerk."

(Folytatjuk)

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 30.

(Endrődi Sándor nyomán)

1848

Petőfi kortestérképe

Juníus 3. Márczius  Tizenötödike.  69.  sz. 275. lapon: Pest június 3.
Az ifjú nemzeti pártnak örvendetes tudósitást hozunk.
Petőfi Sándor Magyarország legnépszerűbb költője a közelgő követválasztásokon mint követjelölt fog fellépni.
Azt, hogy hol, kérdeni sem kell az olvasónak.
Hol másutt, mint hol az alföld sík mint tenger, ott terem a magyar ember!
Közepette, a legderekabb és legeredetibb népnek, hol e szép faj romlatlanul és teljes erőben századok óta él; kik között az idegen korcs elemnek fonnyaszió lelke soha erőt nem vehetett, ott a Tisza és Duna közti tereken a sárga kalászokban gazdag kun helyeken, ott fog ő fellépni.
Petőfi követi székét, ott keresi, hová őt lelkének és szivének minden hajlamai vezérlik, ahol született, boldog gyermekkorát tölté, s a hol mint prophetailag megéneklé, eltemettetni is akar.
Ott akar képviselő lenni, hol még az ég, és a föld is az ő keble poesisének megtestesült képe.
Hol a mezők határtalanok, a lég tiszta s kék, s csak ollykor mutatkozik a láthatár mélyében, a költők szebb hazájából megjelenő tünemény a déli báb, ott, hol nagy nyugalmas és komoly városok tornyai fehérlenek a legdusabb termésű mezők közepén, — hol a nép teljesen tudja szabadságát érezni, — hol a szabadságot pusztáinak szeleitől tanulja.
Petőfi a kiskunság eredeti, derék, becsületes, jószivű egyeneslelkű: azonban büszke és lelkes népének akar követe lenni.
Mi sokkal gyengébbnek és határtalanabbnak hisszük szavainkat, mint sem Petőfit a választóknak hosszasan akarnók ajánlani. Egyebet azonban mondhatunk.
Ha a nép, kik között Petőfi meg fog jelenni, ollyan követet kiván, ki hazáját legalább is annyira tudja szeretni mint a többi magyar  mindössze  véve: válasszák meg őt.
Ha a nép ollyan követet kiván, kinek lelke tükrén az önérdek daemonának még párája sem látszik: válasszák meg őt.
Ha a nép ollyan hiv követet kivan, ki őket ugy képviselje, mint ha midőn ő szól vele, egyszersmind minden igaz magyar együtt beszéljen, akkor válasszák meg őt.
Ifjú költőnk e napokban az érdeklett helyekre le fog menni.
Meg vagyunk győződve, hogy a lelkes ifjúság körötte össze fog gyülekezni és őt gyámolitandják.
Ajánlásra nincs szükség, nincs a magyar ember közt egy sem, ki az ő nevét ne ismerné, ki ne tudna Petőfitől legalább egy dalt ollyat, mellynek szépségben bárhol párja volna.
Petőfi a Kunságon az ifjú pártra s a tisztán népies elemre fog támaszkodni.
Meg vagyunk győződve, hogy e fellépésnek kivánt sikere meg lesz.
Tudjuk ugyan, hogy lesznek, kik őt szeretnék a választáson megbuktatni, de ez semmi, illyeneknek is kell lenni.
Kell, hogy legyen, kiken a jóravaló emberek nevethessenek. Az ördögbe, az a sok lelkesedés és éljenzés közben jól fog esni egy kis mulatság.
Lesz ott is egy párt: Mert mind a mellett, hogy Kis-Kunság a magyar Kánaán, mégis cseppent oda is egy pár keserves ember, de kik ezután ott már nem sokat fognak nyomni a latban.
Ezen emberek majd fognak különöseket beszélni. Gyönyörű dolgokat! ollyanokat, mellyeket az újságírók megvennének szívesen pénzért is, csakhogy aztán azt kinyomtatván, az által olvasóiknak egy kis jó mulatságot szerezzenek . . .
Lesz ott is egy pár illyen drága tulipán.
Majd lesz ezeknek is valakijök kire szemet vetettek.
Áh, képzeljük minő izlésök lehet. Megverte az isten azt az izlést.
Aligha nem valami tanácsbeli, kinek tán hasa száz egy arasz területi; szakálából a zsidó kitömne egy párnazsákot-
Ezeknek ollyan ember kell, ki a bölcseséget a város kosztjából legalább negyvenkilencz esztendeje szívja — kinek olly kemény tekintetű pofája van, hogy a gyermekek sirva fakadjanak, ha rajok találnak nézni.
Aztán majd fognak ezen emberek szép beszédeket tartani. Mi részünkről, ha isten megsegit, amennyire csekély tehetségünk engedni fogja, megpróbálandjuk ezen beszédeket egy kissé kipoetázni! —
Szinte képzelni lehet, hogy ezen emberek Petőfinek azt fogják hibául tulajdonítani, amiért most ő a nemzet kedvencze lett.
Azt fogják mondani: Versiró nem való követnek.
De ugyan miért valók ők követnek? Mi érdemük van?
Tudják-e minő fán terem az alkotmány ?
Már volt szerencsénk egy illyen féltáblabiróból követnek felcserepedni akaró gömbölyüséggel beszélni.
Mondhatjuk csodálatos fogalmakat tanultunk a parlamentaris kormány lelkéről. Azon emberek szerint a ministerelnök csak arra való, hogy a követeket ebédekre hivassa, a közlekedési mínister forspontot rendel a követnek, ha ő urassága megunván magát a városban, haza rándul, a financzminister kifizeti a diurnumot, a nevelés minister instructor lesz a követek urficskái mellett. — A Bécsben lakó minister pedig majd szerez a királynál, követek számára hivatalt, donátiót, czimeket, rendeket s más efféléket.
Kun-Szent-Miklós, Szabad-Szállás, Laczháza stb. fogadjátok vendégteket szívesen. —
Éljen Petőfi!"

Június 3. Nemzetőr. Melléklet a Pesti Divatlaphoz. 698. lapon a Hírlapi csatározó ez. rovatban az Életképekről lévén szó, ezt olvassuk :
„Azt sem helyeselhetjük, hogy olly szabad szellemű democraták, mint Jókai és Petőfi, olly embernek adták bérbe szellemi tehetségüket, mint Landerer, ki a bukott Metternich és Aponyi kormány legbuzgóbb apostola, Kossuth hirlapi működésének buktatója, a márcziusi napok előtt olly gonosz szellemű Pesther Zeitung alapítója volt."
A 702. lapon: Az önkéntes honvédsereg kiállítására a többek közt „Petőfi Sándor a némely elárverezett könyvéből bejött 65 pfrtnyi jövedelmet ajándékozá."
Ugyane lapon a Nemzeti Színház rovatban:
„Május 28. Két pisztoly. — Az első felvonás után Petőfi nemzeti dalát éneklék a kardalnokok Feldinger Frigyes zenéje szerint. Van benne egy-két jó hely, de a vége nem lelkesítő. Hiába, Kálózdi János szerzeményével még eddig egyiké sem versenyezhető. Most már ideje, hogy színpadunkon ez is elöadassék."

Junius 3, Képes Újság. 23. sz. 180. lapon a „Szabad-e szerényen kérdezni?" cz. czikkben: „— Megütköztünk nagyon, hogy a pesti ifjúság egyenesen a kormány ügyébe vág. Mert ime Petőfi gyűlést tart, és küldöttség rendeltetik az ismeretes vizsgáló bizottmányhoz, hogy az ifjak közül is tagok vétessenek abba. Helyesnek találtatott a kívánat, s két taggal szaporittatott a bizottmány. De mi vidékiek csodálkozunk, s engedelmével az illetőknek, kérdezni bátorkodunk: mióta és micsoda hatóságot gyakorol az ifjúság Pesten ? Vagy mikor és mikép változtak a dolgok ? Mikor és mikép változott a rend ? Vagy talán az most a rend, hogy ki mennyit lármáz, annyi joga és befolyása van ?" Majd alább: „Hazánkban mig a rendes hatóságok és törvényes kormány hatnak: addig minden beavatkozás bárhonnan eredjen is, akár Orfeus a Gellérthegyet riasztotta is fel helyéből népgyülésbe, akár más ihlett ember a halakat szólítaná is ki bűvös hangjával a Dunából, — addig minden beavatkozás törvénysértés, és szabadság-eladás. Mert a törvény és rendnek megszűnése halál, melyből hazánknak nem lesz feltámadása."

Június 4. Életképek. 25. sz. 715. 1. Kemény szél fúj . . , 716. lapon pedig: A' gyáva faj, a' törpe lelkek . . .

Június 4. Életképek. I. 25. sz. 720. lapon a „Hol leszünk két év múlva? vagy három excollega Siberiaban" cz. czikkben ez olvasható :
„— Mondj valamit Petőfiről is. 
— Nem tudni róla valami bizonyosat. Némellyek szerint a hajdúböszörményiek megégették, mások azt mondják, hogy keresztrefeszittetett; s illy situatioban sokáig mutogatta Borsod vármegyében a matyó fiának: látod, kis fiam, ez volt az az ember, aki a királyokhoz verset mert írni, amiért aztán keresztre feszitettük. Csókolj szépen kezet a hetmannak, s vigyázz magadra: hogy verset ne irj a királyokhoz, kis fiam."

Junius 4. Életképek. I. 25. sz. 736. lapon Pap Gábor május 26-áról kelt bécsi levelében többek közt egy Wiesinger nevű róm. kath. papról ir, ki a bécsi mozgalmunk alkalmával 27,000 frtot ajánlott fel a munkásoknak, hogy az őket védő tanulók szivébe fegyvert mártsanak. Majd így folytatja: „Eszembe jutottak legnépszerűbb költőnk egyik jeles költeményének papokra vonatkozó ezen sorai:

Okos volt, aki öltözetjüket 
Barnának rendelé, 
Fehér ruhát azért nem hordanak, 
Mert azt sötét lelkűk befeketitené."

Junius 5. Debreczen-Nváradi Értesítő 23. számában Rosenthal Mór' védszózatára a köv. vers jelent meg:

Hogy Petőfi lángeszű dalköltő:
Tudjuk, — szép tulajdon — mondja a' világ ; 
De hogy bámulandó hű hazafi volna:
Attól bizony kissé távol áll. 
Mert az igaz honfit — bárha vérzik szive — 
Bosszú nem vezérli lázitás' bűnire.

Hogy lobogót hordva, szabadságért küzdött:
Dicsőséges 's nagy volt e' tette ; 
De a nyert babérnak zsenge koszorúját,
Elhervasztá keble' féktelen heve. 
Igaz honfit méltatlan bántalom
Sem téveszt oly tettre, mely honára vészt von.

Ha segített döntni az érczfalat,
Mit király 's nemzet közt ármány állított:
Ne ásson ő uj örvényt közötte,
Mely kedves hazánkra ujabb veszélyt hoz,
Vagy tán nem bűn megtörni a' hitet 
Királyához bizalmát a1 népnek?

Bűn, rettenetes bűn! minden lazító szó, 
Mely kételyt támaszt a' nemzet' szivébe,
És ha egyszer gyökeret ver e' bűn :
Tenyészik mint a' gyom' mérges növénye,
'S késő a' megbánás kihűlt bosszú után, 
Sírni a' veszélybe döntött haza' romján!

Magyar hazánk' legnagyobb hősfiát,
Kislelkű királya hányszor sértette, 
A hajdanban ? . . . a' hős, győző karját
Sértő királyára még sem emelte. 
De emelte a' hon' ellenire; —
Győzött, — 's halhatlan lett a nagy honfi neve.

'S most a' méltán szeretett királyra
'S imádott hazánkra emelnénk gyilkot ? . . .
A bizalom' összetartó kapcsát 
Bűnös kézzel szertetiporjuk??
Nem, nem! — hűség, bizalom, szeretet 
Egyesítse a' királyt 's nemzetet!!

És legyen felejtve, felejtve örökre
Minden tévedőnek hibás lépése! 
Jóra emlékezzünk, — csak felejthetlenül
Hazánk' szent jogáért küzdők' tettire. 
És átok ne sújtson senkit e' hazába,
Éljen a szabadság! a' nemzet! 's királya!!!

Z. L. polgárhölgy.

A szerkesztő (Ballá Károly) még ezt a jegyzetet veti utána: „S—i lelkész V. F. és tanitó K. L. urak, mint kik e' verset beküldőtték — egyszersmind tanuként bizonyítják ottani Z. L. polgárhölgyet annak valódi szerzőjéül lenni-- (Szerk.)"

Junius 6. Pesti Hírlap.   75. sz.  518. lapon  Két ország ölelkezése. Petőfi verse előtt, mintegy bevezetőül, a következő czikk áll: 
„Pest, június 5.
Nincs szó nemzeti létünk annyi nagyszerű tényei közt, melly jelenleg akkora érdekkel birna, mint az unió, melly már egyszer valóság lön. Ez hozta meg nekünk annyi fájdalmas évek után a kedves viszonlátásban éltünk legszebb gyönyöreit. Abban rejlenek jövőnk, nagyságunk és boldogságunk éltető reményei. Illy érzelmekre gerjesztettek erdélyi testvéreink küldöttei, kik Innsbruckba sietve távoztak, az unió szentesítése védett. Királyunk aláírása bizonyosan igen kevés nap alatt Pesten leend; mert az uralkodóház, állásának és jövőjének egyik főtényezőjét, mint mi is, az unióban keresi. Ministeriumunk a kormányzás átvételére már lépéseket tőn. Néhány rövid óra és Magyar-Erdélyhon a mostoha, zsarnokidők okozta távollét után ismét egy test leend — mint volt lélekben egy mindenkor. Pestnek ez most minden öröme, vigsága, boldogsága. Minden egyéb tárgy, bármilly fontos is, elsilányul, gondolatainkban, érzelmeinkben az unió előtt. Hű tolmácsa ezen kedélyhangulatnak lángeszű költőnknek, Petőfinek érzet s gondolatdus versezete, mellyet nekünk szíveskedvén áiadni, sietünk azt, mint egyik jelesb művét, közleni. Hisszük, ezzel igen kedves dolgot teszünk olvasóinknak."

Június 6. Radicallap. 5. szám. 9. lapon: „Petőfy (!) a Kunságból fog megválasztatni! No 's majd haragszik azért sok spectabilis extáblabiró, s vele rokonszellemű circumspectus."

Június 10. Hazánk. I. 223. sz. 894. lapon: — Petőfi a jövő nemzetgyűlésen aligha követ nem leend a — Kiskunságból !

Június 11. Életképek. I. 26. sz. 737. lapon: Pest, május 27. 1848.
Bocsásson meg a' haza, hogy most, midőn minden pillanata olly drága, olly fontos, magamra vonom figyelmét, úgy szólván nyakára tolom magamat. Igen rövid leszek, szokásom szerint, 's ha nevemhez egy eszme nem volna kötve, vagyis, ha nevem egy eszméhez nem volna kötve, a' közönségtől ezen egy két perczet nem merném elrabolni.
Tény, hogy még a' márcziusi napokban is a' magyar nemzet egyik kedvencze voltam ... néhány hét, 's ime egyike vagyok a' leggyülöltebb embereknek. Minden elmenö hazafiul kötelességének tartja egy-egy követ hajítani rám. Több ujság-lap nem átalta magát pelengérre tenni, hogy nevem rá szögeztessék.
Nem szükség a' világtörténetet átmagolnunk, hogy megtanuljuk, mi a népszerűség? csapjuk föl akárhol e nagy könyvet, 's egy lapjából is megtanulhatjuk. A' népszerűség a tarpeji szikla, mellynek tetejére nem azért viszik föl az embert, hogy ott a' magasban uralkodjék, hanem hogy lehajitsák. A' népnek mulatság kell.
Tudtam én ezt, mielőtt ama szikla tetejére ért velem az ujjongató sokaság, nem részegitett meg a' rám dobált koszorúk illata; ébren és teljes lélekjelenléttel vártam a' letaszítás pillanatát, és ennek köszönhetem, hogy nem a' fejemre, hanem talpra estem.
Talpra estem és semmi bajom sincs. Itt állok most alant a' mélységben, alant és koszorútlanul, de állok!
Egyet sajnálok, megvallom. Ha már kedvetek jött engemet lelökni, miért nem löktetek oroszlánok barlangjába? hadd szaggattak volna szét e' vad, de nemes állatok! . . . miért löktetek ide, hol a' csuszómászó férgek hemzsegnek? mellyeknek csípése nem halálos, de több mint halálos s' undorító. Istenemre, ha már bűnös vagyok, inkább érdemeltem a' vérpadot, mint azt, hogy haszontalan rongyos-lelkű ficzkók hizlalják rajtam piszkos nyelvöket, miket eddig csak
arra használtak, hogy az uralkodott önkény kegyelmes saru-talpát nyalogassák, mint farkcsóváló alázatos ebek.
De bűnös vagyok-e vagy sem? mit vétettem? Egy verset írtam, mellynek tartalma az, hogy nincsen többé szeretett király, és egy népgyülésen kimondtam, hogy a' ministeriumban nincs bizalmam.
Akkortájban ugy viselte magát a' ministerium, hogy igazán nem bizhatott benne az, a' ki féltette a' hazát; ezt pedig csak az félti, a' ki szereti. Kül és belháború fenyegetett, és hadseregünk nem volt, 's fölállítására nem tett lépést a' ministerium; Jellasics fölfűzte Horvátországban a' legnyilvánosabb pártütés zászlaját, 's a ministerium ugy bánt vele, mint daczos gyermekével a' majomszeretetű anya, az ember nem tudta, czirogatja-e vagy pofozza ? s ezekhez járult a' budai vérengzés. . . itt a' haza szivében, a' ministeriumnak csaknem szeme láttára aprittatta egy idegen zsoldos a' magyart!
Ha ilyen kétségbeejtő körülmények között kikiáltom bármilly válogatlan szavakkal, hogy nem bizom a' ministeriumban, ezt vétkemül csak az tulajdonithatja, a' ki nem tudja, mi a' hazaszeretet.
Hallgatni mindig könnyebb mint beszélni, 's a' ki figyelmezteti a' hazát, hogy itt és itt veszély fenyegeti, az ellensége nem lehet, de igen is ellensége az, a' ki látja a' veszélyt és hallgat. Azzal, hogy kimondtam, miszerint nem bizom a' ministeriumban, nem akartam én őket elkergettetni. hanem ösztönöztetni általatok arra: viseljék magokat ugy, hogy általános bizalomban, szeretetben részesüljenek A' kocsis nem azért csattant ostorával, hogy lovai kidőljenek a' rud mellől, hanem hogy sebesebben haladjanak. A' hasonlítás nem igen költői, de talán nem is igen rosz. Ha én a' ministeriumnak volnék, jobban biznám azokban, kik öt koronként gáncsolják, mint a' kik örökké határtalan bizalmat szavaznak iránta, mert legroszabb esetben is gáncsolói legalább nyilt őszinte ellenségek, míg amazok talán álbarátok ; ki tudja? előttem legalább igen gyanús, hogy az egész bukott pecsovics párt térdet fejet hajt a' ministerium előtt. Jó emberből lehet egyszerre rósz ember, de a' roszból egyszerre jó soha sem lesz.
De én nem hiszem, hogy a ministeriumnak ellensége csak egy is azok közül, kik őt eddig megrovogatták, sőt tudom, hogy nem ellenségei, hanem a legőszintébb barátai, és azért nagyon igazságtalanok, kik minket gyanúsítanak, piszkolnak. Azonban, ha tetszik, gyanúsítsanak, piszkoljanak tovább is ... mi azon vagyunk, hogy a' méltatlanságok eltűrése a' legkisebb áldozatunk legyen, mellyet a' haza oltárára teszünk.
Egyébiránt bármilly nagy emberek ministereink 's én teljes elismeréssel vagyok lángelméik iránt, nem hagyhatom helybe, a' mit nagyon is túlbuzgó barátaik hirdetnek, hogy egyedül csak ők menthetik meg a' hazát. Kimondhatatlan szomorú dolog volna, ha nyolcz emberen állna egy nemzet élete vagy halála. 'S ha mingyárt így volna is, ezt nem vón szabad kimondani, mert ha e' hit elterjed és meggyökerezik, éktelen kárára lehet a' nemzetnek. De nincs így. Az én hitem más, én azt vallom, a' mit vallott a' nagy franczia forradalom: „vannak a' statusban hasznos emberek, de szükségesek nincsenek". Minden időszak megtermi a maga embereit, 's annál többet, minél több kell neki. E hitvallás elvesz(i) egy részét az emberek nimbuszának, de csak azért, hogy méltóbb helyre tegye, a' gondviselés fejére. —'
A' mi „a' királyokhoz" czimü versemet illeti, melly népszerűtlenségem fő oka, az a' republicanismus első nyilvános szava volt Magyarországban, és határtalanul csalatkoznak, a' kik azt hiszik, hogy az utósó is egyszersmind. A' monarchia Európában vége felé jár; a' mindenható isten sem mentheti meg többé. Ha valamely eszme világszerüvé lesz, előbb lehet a világot magát megsemmisíteni, mint belőle azon eszmét kiirtani. És ilyen most a' respublica eszméje. Azonban a' monarchiának van még jövendője nálunk, sőt mostanában elkerülhetlen szükségünk van rá, ezért nem kiáltottam ki a' respublicát, nem lázítottam (mint rám fogják), csak megpendítettem az eszmét, hogy szokjunk hozzá. Ennél többet tennem esztelenség lett volna, ennyit tennem a' haza- és emberszeretet kényszeritett a' magam föláldozásával is. Igen, a haza- és emberszeretet.
Átalakulásunk minden esetre vérbe fog kerülni, arról szó sincs; azon kell hát lennünk, hogy minél kevesebb vérbe kerüljön, 's erre a' legczélszerübb eszköz, az uj eszmét lassanként, apródonként terjeszteni, megkedveltetni. Jaj nekünk, ha egyszerre berohan ajtóstul! akkor nem lesz kenyerünk, mert a' vérfolyamok elmossák vetéseinket!
Ennek elkerüléséért irtam, a mit irtani, 's megnyugszom benne, mert a' mennyit ártottam vele magamnak, annyit használtam másoknak. És ezért ne bántsátok a' respublicanusokat, ne lázítsatok ellenök, míg ők nem lázítanak, és ők nem fognak lázítani, mert tudják, hogy a' minek meg kell lennie, meg lesz. A' keresztyén vallásnak csak tizenkét apostola volt, mégis elterjedt; hogy ne terjedne el a' respublica, mellynek már annyi apostola van és annyi martyrja volt! Tudjátok Párizsban a saint-Méry utczát? ott 1832-ben száz republicanus ifjú esett el . . . olvassátok el a' történetnek e' lapját, megtanulhatjátok, millyen katonák a' republicanusok . . . 24,000 betanult hóhér alig bírta kiirtani e' 100 gyermeket! 
Petőfi Sándor.

Június 11. Életképek. 26. sz. 755. 1. Önkéntesek dala. — 756  lapon : Föltámadott a' tenger . . .

Június 11. Életképek. 1. 26 sz. belső boritéklapon: Lukácsi Miklós máj. 20-ikáról keltezett aradi levelének mottója: „Ne csak istenben bízzunk, mint bizánk! — Emberségünkből álljon fön hazánk! — Petőfi."

Június 11. A kis-kunokhoz. Röplap, melyet Petőfi a követválasztás érdekében tett első kiskunsági útja alkalmával osztogatott szét. Szól  ekképen:
„Polgártársaim és hazámfiai! Hazámfiai nemcsak mint magyarok, hanem ugy is, mint kunok, mert Kis-Kunságban születtem. Ugy hiszem emlékeztek még arra az alacsony köpczös mészárosra, ki egykor a félegyházi,  szabadszállási
és szentmiklósi mészárszékeket árendálta; az az én apám. Nem gondolnám, hogy ötet egészen elfelejtettétek volna, mert hiszen akkor, míg itt lakott, minden becsületes ember szerette ötet közületek, minthogy a becsületes emberek szeretik egymást. De én rám nehezen fogtok emlékezni; én még gyermek koromban elszakadtam közületek s azóta csak nagyon ritkán juthattam ahoz az örömhöz, hogy szülőföldemet meglátogathassam. Ennélfogva nem mervén bízvást remélni, hogy köztetek szószólóm akad, magam vagyok kénytelen szószóló lenni magamért.
Igazság szerint nem is magamért, hanem itt értetek szólok, legalább azon jó szándékból, hogy előmozdítsam a javatokat. Én szerszámnak ajánlom magamat a ti kezeitekbe, semmi másnak. Magyarország az utóbbi időkben sokat tett, de még korántsem tett eleget arra, hogy boldog és szabad legyen ... mert minden nemzetnek ez a két fő-czélja: boldogság és szabadság. Magyarország eddig egy nyers fenyőfa volt, - most már le van vágva és föl van deszkákra fürészelve, de még nincsen ám meggyalulva, pedig előbb meg kell gyalulni, hogy asztal készüljön belőle, — az a dicső asztal, melyhez majd odaül vendégeskedni a két földi istenség: a boldogság és szabadság.
A mint mondám, Magyarország gyalulatlan deszka, ti most meg akarjátok gyalulni; jól van, én ajánlom magamat a ti kezeitekbe egyik gyalunak. Annyit jó lélekkel mondhatok, hogy én már megpróbált gyalu vagyok, meggyalultam sok faragatlan tuskót és nem esett rajtam csorba. Ennek a czifra beszédnek egyszerű értelme az, hogy közeledik az országgyűlés, az országgyűlésre követeket kell választani... Ha engem megválasztotok követnek, én azt dicsőségemnek fogom tartani, — ti pedig, ugy hiszem, nem vallotok velem sem kárt, sem szégyent.
Ez elég világosan van mondva, minden ember megértheti, sőt némelyek azt fogják rá mondani, hogy nagyon világos. Meglehet, de nem tehetek róla. Már az a jó vagy rósz szokásom megvan — a mint vesszük — hogy mindig őszintén és himezés-hámozás nélkül szoktam beszelni. Abban a pillanatban vágnám ki nyelvemet, a melyben nem ugy szólna, mint érez szivem. Egyébiránt ha az őszinteség hiba, ugy az nem az én hibám, hanem az egész magyar nemzeté, mely őszinte volt a világ teremtése óta, és én megvallom, nem akarok jobb lenni nemzetemnél, azt akarom, hogy legyenek meg bennem a magyar nemzet jó és rósz szokásai egyaránt, legyek tetőtöl-talpig magyar.
Így gondolkodom én, azért nem csürtem-csavarfam a dolgot, hanem kereken kimondtam, hogy szándékom követté lenni, ha megválasztotok, atyámfiai. Miért óhajtom épen azt, hogy ti válasszatok meg követnek ? — azért, mert ez a föld, melyen ti laktok, ez a szép Kis Kunság, az én szülőföldem s bármily közel áll az ember szivéhez az egész haza még közelebb áll az a hely a hazában, a hol született.
Megnyerem-e bizalmatokat, vagy nem? azt ti tudjátok és az isten . . . nem becsülöm túl magamat, nem akarok dicsekedni, de isten szent úgyse'! tehetségemhez képest tettem annyit a hazáért, különösen a köznépért, hogy bizodalmára érdemes legyek. Olvassátok el azokat a könyveket, a melyeket irtam, jó rakás: abból meg fogjátok látni, menynyire szerettem mindig a népet és pártját fogtam és küzdöttem érte. Könnyű most a nép barátjának lenni, most, mikor a nép az úr a hazában és a világon; de én már akkor barátja voltam a népnek, mikor azt még parasztnak hivták és megvetették s engemet szinte megvetettek és keserűséggel illettek, mint a nép pártfogóját. E fáradozásaimért egy jutalmat kívánok, azt a jutalmat kívánom, hogy olyan helyre állítsatok, a hol értetek tovább is fáradozhassak 's ahol tán többet használhatok nektek, mint eddig használtam.
Szükségesnek láttam ezeket elmondani magamról a végett, hogy némiképen megismerjetek, hogy legalább tudják, hogy ki és mi vagyok, a kik még nem tutták. Azt, hogy az ember igy nyilvánosan beszélget magáról, talán néminemű orczátlanságnak lehet nevezni. Jól van, nevezzétek orczátlanságnak, vagy a minek tetszik, de tudjátok meg: a magam hasznáért soha, senki előtt sem szólnék egy szót se, s ha most itt az orczátlanságig vetemedtem, ezt azon szent czél elérésének óhajtásából tevém, hogy a hazának szolgálhassak . . . ha ez a törekvés bűn, ugy itt a szemem, köpjetek bele, itt a fejem, kövezzétek meg.
Ha valaki csakugyan dicsekedésnek veszi előbbeni szavaimat, ám vegye; megengedem hát, hogy olyan pimasz voltam, hogy hetvenkedtem, de olyan alávaló soha sem voltam, hogy akárkinek is hizelkedjem. A legjobb alkalmam volna rá most, megszerettetni magamat veletek az által, ha az egekig magasztalnálak benneteket, hogy ti kunok, ti ilyen meg ilyen dicső, páratlan, hasonremek emberek vagytok. Ha én azt amúgy hosszas kacskaringósan kikanyargatnám, tudom, nem esnék roszul egyikteknek sem, sőt közületek többen megsimitanák a bajuszokat és a hajokat s azt mondanák : „ejnye, mégis derék ember ez a Petőfi, tegyük meg követnek." Hanem azt korán se várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Márczius 15-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkü, kutyaalázatosságu ország volt és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utósókhoz. Gondoljatok csak vissza arra a Szluha kapitányra, hogy süvegeltetek, hogy csúsztatok-másztatok előtte. Ah, ha eszembe jut, még most is szégyenlem magamat a ti nevetekben. A zsidók hajdan Mózes idejében az isten helyett egy arany borjut imádtak, de ti még lejebb sülyedtetek, — ti egy ólomszamarat imádtatok. Azonban ez az idő lejárt és remélem, hogy lejárt mindörökre. Fölemeltétek fejeteket s fölteszem rólatok, hogy soha többé meg nem hajoltok semmiféle ember előtt a kerek világon. Az isten az állatnak teremtett négy lábat, az embernek csak kettőt, azért, hogy egyenesen járjon és embertársainak egyenest a szeme közé nézzen, — mert az ég alatt minden ember egyenlő, egynek sem szabad másokra lenézni, egynek sem szabad másokra fölnézni. Nem ismerek magamnál se kisebbet, se nagyobbat.
Ennyit akartam mondani atyámfiai, ebből megítélhetitek, hogyan érzek és hogyan gondolkodom. Ha kedvetekre való vagyok, meg fogtok követnek választani, s akkor minden erőmet nagy és szent kötelességem teljesítésére fordítom. Ha pedig nem választatok követnek, abból látni fogom, hogy különb emberetek akadt, mint én, s ez hazafiui szivem legszebb öröme lesz, mert fő óhajtásom, hogy én nálam minden ember nagyobb tehetségű és nagyobb buzgóságú legyen a magyar hazában, a mely haza, adja a magyarok istene, hogy mindörökkön örökké éljen!    Petőfi Sándor.

(Folytatjuk)

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 29.

(Endrődi Sándor nyomán)

1848

Petőfi az 1932-es ötven pengősön

Május 2. Közügyvéd. Budapest. Emberbaráti egylet alakító jótékony czélú néplap. Szerk. Józsa Ferencz. Első számában ismertette a márcziusi napok történetét s lenyomatta Petőfi Nemzeti dalát.

Május 4. Jelenkor. 53. sz. 221. lapon Nagy József egy Debreczenböl április 25 éről keltezett levelében irja: „A debreczen-nagyváradi értesitö"-ben Mező Dániel hajdúböszörményi nemzetőr „Honfi szózat" czimű versében szörnyen kikel Petőfi „Királyokhoz" czímzett verse ellen. Ezen uri ember elfeledve, mit Jean Paul mond: „a stylus az ember maga" — a szenny és piszok egész tárát kimerítette a derék népköltő irányában. „Betyár, pimasz, éretlen, hazaáruló, dögmirigyes, szemtelen s más eféle diszesbnél diszesb epithetonokkal, ékes füzérbe szedve tisztelkedik költőnknek.
Ha Petőfi szeretett jó királyunkról szólna: ám megérdemlené. De ő ezt nem teszi. Hogy pedig a mit mond, sok más királyra ráillik: bizony nehezen lehet tagadni.
Kár volt tehát Mező Dániel polgártársnak csapszéki poesisével Sándort befeketitni akarni. No de ha épen olly nagy vágya van, ne rontjuk el gusztusát. Hadd hányja guba alatt fricskáit. A megbántottnak consolalioja lehet: némelly hangok . . ."

Május 6. Pesti Divatlap. 1. 21. sz. 575.  lapon  Csatári Ottó „Irodalmunk 1847. évi termékei" cz. folytatólagos czikkében   a  színdarabokról  szólván, azt ija, hogy „Petőfi e téren is megkisérté erejét Tigris és hiéna cimű darabjával." Az 582. lapon pedig az uj lapok és  röpiratokról szólván, megemlíti a „Közügyvéd"-et is „melynek szerkesztője Józsa Ferencz s melly a pesti márcziusi napokat még csak most ismerteti meg Petoli Nemzeti dalával együtt."  Alább: „Az érdekesebb uj röpiratok közé  tartoznak: Lapok Petőfi Sándor naplójából. Első ív."

Május 7. Életképek. 20. sz. 591.1. A' hold elegiája (1847.) 

Május 7. Életképek. I  20. sz. 593. lapon  a Hölgysalon cz. czikkben a következőket olvassuk: „Legyünk érdemesek arra, hogy társaiknak nevezzenek a forradalom fiai. Minden nő,  kinek testvére, kedvese, férje  van, tegyen úgy mint Petőfiné, nyújtsa oda elszántsággal kedveltjének a kardot s ébressze benne azon erős hitet, hogy  nem  gyámoltalan hölgyet hagy honn, hanem erőslelkű nőt, kit a vész órája készen  talál." A  601. lapon pedig  Kolmár József „Egy szép tavasznapom"  cz. czikkében  egy  óbudai  ur, kisdedovóról írván, a többek közt  ezt mondja a kis gyermekekről: „Bámulnom kellett okos és értelmes feleletökön, és játszi kedvökön.   Majd Petőfi dalait szavalták, vagy a „szózat", hymnust énekelték és a fóti dalt; majd tánczra kerekedtek —" stb. A boritéklap homlokzatán: „Felelős szerkesztők Petőfi és Jókai". Ettől a számtól fogva mindvégig így.

Május 8. Debreczen-Nagyváradi Értesítő. VI. évf. 19. számban Rosenthal Mórtól Felelet Mező Dániel honfi szózatára czimmel a következő vers olvasható:

Óh te vakmerő, ki nem átalád 
Gyalázó gúnyba mártni tolladat, 
Van sok, ki bensejében megrovand,
Vedd tőlem, de nyíltan jutalmadat — 
Tán valamelly bukott táblabiró 
Súgá füledbe „honfi szózat"-tod ? 
Látszik, dicső szelleme átlengi, 
S ékesíti minden gondolatod.

Szólj a szabad magyarhoz mint illik, 
Mondj, ha kedved telik, őszinte szót, 
Dicséretedre válik az mindig, 
De ne szólj ily aljas rágalmazót. 
Tudd meg, ha int magyart a hű magyar,
 Inti őt szép baráti szavával,
Dorgálhatja, meggyőzheti ugyan, 
Ám nem táblabirói gúnyával.

Hiszen „irás-szabadság" jelszava 
Uj létre ébredt irodalmunknak. 
Nincs érzelmet fojtó kény-censura, 
Melly rabláncz lenne gondolatunknak, 
Mindenki bátran mondhatja mostan, 
Mit gondol, érez, jónak mit talál ? 
Petőfinek hát szint szabad vala 
Mondni: nincs többé szeretett király !

Nem csak az ő, félnemzetünknek is 
Ajkáról készült hangzani e szó, 
Midőn igért királyunk, és — lejött 
A gyáva első resolútió. 
Midőn remélt sok millió magyar, 
S látá kijátszva hő bizodalmát, 
Csoda, hogy ingerültségében nem 
Fékezheté indulatrohamát?

Bősz vulcánná nőtt harczias tüze. 
Halván, kérelme mint meghiúsult,
 S mivel rútul csalatkozott szegény, 
Haragja már kitörésnek indult;
Midőn a második leirat jött, 
S látá, szabadsága jó lábon áll, 
Minden sziv kiderült s szerte hangzott: 
„Éljen a kegyelmes magyar király!"

Az elragadt hő keblű Petőfi 
A zord körülményben irá versét, 
Az elkeseredés vivé tollat, 
S önté szavakba lelkének hevét; 
S te mered szidalmakkal illetni, 
Éretlennek s betyárnak hivni őt ? 
A kit bámulva néz minden magyar, 
És kedvel, mint kitűnő népköltöt.

Mondd meg, hát ki volt az, ki nemzeti
Dalával lelkesité a magyart,
Ki hívá harczra a szabadságnak
Buzgó védelmére a férfikart?
Nem csak szóval, tettel is működött
Újjászületésünk napjaiban,
Ő fáradott is, nem mint te, ki szép
Nyugton valál honunk bajaiban.

Bocsáss meg hát, barátom ! ha talán 
Bátran léptem volna föl ellened, 
(Sokaktól felszólittatva tevém) 
Vizsgáld másban a vétket s érdemet; 
Nézd jól meg nagyobbo-e ez amannál ? 
Becsüld Petőfit, mint nagy férfiat, 
Ne korhold őt olly durván, a müvelt 
Kinevet, s Petőfi rád mitsem ad.

Május 13. Garay János Ujabb Versei. 1848. E kötet utolsó lapján „Petőfi Sándor emlékkönyvébe (1848)" czímmel a következő kis vers olvasható:

E szent, e nagy napon, melyen végtére
Megtestesült a kimondott ige :
S nép, függetlenség, alkotmány s szabadság
Magyar hazánkban többé nem rege;
Melyen, kezében széltépett bilincscsel,
Győzelmi zászlóval másik kezén,
Áll köztünk a kivitt sajtó-szabadság;
Melyen egy jobblét dicső reggelén
A leigázott óriás, a nép,
Üdv néki! a kígyó fejére lép —
Dobogjon össze szivem hő sziveddel,
Mint egybeolvad lantom énekeddel.

Május 13. Pesti Divatlap I. 22. sz. 600. lapon : Máj. 6-án a Havi és Szabó vezetése alatti dalnoktársaság javára, mely Párisban rekedt a forradalom miatt „Nagy szavalati, dal-, zene- és tánczegyveleg"-et adtak a színházban s ezen énekelte Lovasi Betti, a lipcsei színház első énekesnője, az „Ereszkedik le a felhő" népdalt Petőfitől, zenéje Egressy Bénitől.

Május 13. Pesti Divatlap. I. 22. sz. 613. lapon: „A magyar irodalom-terjesztő társulat eddigi kiadásai a következők: 1. Garai János ujabb versei. 2. A két magyar haza első rangú gyógyvizei és fürdőintézetei. 3. Coriolanus, Shakespeare után angolból forditá Petőfi Sándor. A fordítás gen hű, tiszta és költői. Örülünk rajta, hogy a legnagyobb drámaköltő egyik remeke illy jelesen van magyarra áttéve. Szégyen volna, ha a fordítók (Petőfin kivül Arany és Vörösmarti), a magyar közönség részvétlensége miatt, Shakespeare összes műveinek magyarítását netalán kénytelenek volnának abba hagyni. — Ez első füzet ára 1 pft."

Május 13. Pesti Divatlap. I. 22. sz. 614. lapon:
„1848 máj. 10-én Lederer, budai parancsnoknak a pesti ifjúság macskazenét adott. Azonban, midőn ez javában folyt, az előre elrejtett katonaság kitört s szétverte a tömeget anélkül, hogy eloszlásra szólították volna fel elébb. Ez oly ingerültséget szült, hogy az ifjúság a „forradalmi csarnok"-ban (Fillinger-kávéház) fegyverfogásra határozta el magát s csak bajjal lehete lecsillapítani. A minisztérium aztán vizsgálatot rendelt el máj. 12-én. „Ugyane napon a múzeum terén népgyülés tartatott, s Petőfi indítványára a közügyérekhez (minisztérium) küldöttség neveztetett ki a czélból, hogy a vizsgálatra kirendelt bizottmányhoz néhányan az ifjúság közül is csatoltassanak, és hogy a nemzetgyűlés minélelöbb összehivassék."

Május 13. Hazánk. I. 211. sz. 843. lapon J. M. (Jókai Mór ?) Talpra magyar! czimmel vezérczikket ir. (Folytattatik.)

Május 14. Reform. 12. szám. 96. lapon:
„Tegnapelőtt reggel Petőfi népgyülést hirdetett a muzeumtérre; indítványának, mely egyhangúlag elfogadtatott, rövid foglalatja ez: „Miután a mostani minisztérium, mint a tapasztalás szomorúan tanúsítja, oly gyenge, miszerint nem hogy egész állam, de még csak egyetlenegy egyén törvényes biztos létéről sem képes intézkedni: küldöttség által a népgyülésből szólittassék föl a minisztérium, hogy a nemzeti conventet legeslegrövidebb idő alatt összehívja. — Másik küldöttség a katonai vérengzés tárgyában kinevezett választmányhoz neveztessék, és követelje: 1-ör, hogy azon vérengzésben részt vett egyének, de kivált a magyar katonák a legpéldásabban büntessenek, hogy eszükbe ne jusson többé saját testvéreiket orgyilkolni. 2-or az illető bizottmányban az ifjúság is képviseltessék. — A küldöttségek kineveztetvén, a nép eloszlott."

Május 14. Jelenkor. 57. sz. 235. lapon :
„Délelőtti 9 órakor népgyülés volt a múzeum terén. Petőfi előadására küldöttség neveztetett Budára a nádorhoz s a minisztériumhoz, azon kívánattal, hogy a vizsgálat Pesten tartassék s a büntetés főkép saját katonáink ellen példás legyen"  stb.

Május 14. Nemzeti Újság. 21. sz. 638. lapon egy rövid czikk a nők fölszabadításáról szólván, Petőfi négy sorát „A nép nevében" cz. költeményéből így idézi:

Jogot tehát, jogot a nőknek, 
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg 
Isten teremtményein, aki rásüti, 
Isten kezét el nem kerülheti.

Május 16. Jelenkor. 58. sz. 241. lapon Nagy József egy május 8-ikáról keltezett debreczeni levélben újra rátér Petőfi „A királyokhoz" cz. verse ügyére a következőkben : „Pár héttel ezelőtt a „debreczeni értesítő" egy száma sokkal több ezer példányban jelent meg, mint rendesen. Vala pedig ebben egy „Honfi szózat" czímű vers Mező Dániel h.-böszörményi nemzetőrtől, mellyről már előbbi levelemben említést tettem. És épen azért jelent meg pár héttel ezelőtt a „debreczeni értesítő" egy száma sokkal több ezer példányban, mint rendesen, mert vala benne egy „Honfi szózat" czímű vers Mező Dániel h.-böszörményi nemzetőrtől. Átkozott mohón kapták itt némely urak azt a Sándort gyalázó ocsmány verset. Saját költségükön utánnyomatták több ezer példányban azon gálád verset magában foglaló lapszámot, s osztogatták boldognak, boldogtalannak. Hogy ez által decreditálni akarták a népköltőt: világos! Furcsa, hogy illy hamar el tudjuk feledni, mi volt Petőfi a pesti mozgalmaknál! Vagy tán ép az a baj, hogy tényező volt akkor ? . . . No, ugy engedelmet kérünk. Értjük a dolgot."

Május 17. Budapesti Híradó. 838. sz. 470. lapon a máj. 11-én történt véres botrány részleteit ismertetvén, többek közt ezt írja: „Mig ezek Budán történnek: azalatt Pesten a múzeum terén mintegy 1—2000 főből álló népgyülés tartatik. A szóvivő Petőfy (!), sötét színekkel festi a tegnapelőtt történteket; — fölingerült indulatai vad viharával tör ki a minisztérium ellen, mint a melly szerinte Magyarhon jelen szomorú körülményeit gyáva erélytelensége által előidézte, s féktelen hevében ez élesen bántó szavakra fakadt: ,Kutyámat sem bíznám illy minisztériumra.' Szánandó kitörés, melly a legvastagabb elfogultság bélyegét hordozza magán ! Majd indítványozza: 1) hogy a nemzetgyűlés késedelem nélkül hivassék össze. 2) Lederer s vétkes társai büntettessenek meg. 3) A vizsgáló bizottság tagjaiul ifjak is neveztessenek ki. Ez indítványok ellenmondás nélkül elfogadtatnak, s kieszközlésökre a nádorhoz s minisztériumhoz küldöttségek neveztetnek."

Május 18. Életképek  22. sz. f 47. 1. A' király esküje.

Május 21. Életképek. 28. szám, a boríték harmadik oldalán :
Petőfi „A királyokhoz" cz. költeményéről egy „barrikádpárti polgártárs irja Nagybányáról „— A király születése napján két prédikácziót hallottam. Ist' úgyse, soha olly contrastot, mint e kettő volt, nem ettem. A catholikusoknál valami jezsuita papolt, igen gyalázta Petőfit és „lángsugarakból font ostorral" szerette volna megkorbácsolni azon istentelen gondolatért, hogy egyik, hihetőleg a királyi szó veszélyeztetésekor írt versében azt állítja, miszerint nincs többé szeretett király!!! Higyje ön polgártárs, tisztelem személyét és olvasottságát, de nézeteit nem irnám alá soha. Ha ön még illy profanusképen  beszélend,   megfogom ismertetni nevét. A reformátusok egyházába mentem, ott már ugyancsak velős beszédet és a kor szelleméhez idomított logikát hallgattam végig a sötétség néhány madaraival, kiket a tiszteleles ugyancsak korpázott. Ez az ember tetőtől talpig derék hazafi, ki gondolkodását nem veti alá holmi tekintélyeknek. Figyelembe ajánljuk."

Május 21. Munkások Újsága. 8. sz. 115. lapon:
A budai május 15-iki vérengzés alkalmából elmondván Táncsics az esetet, fölemliti, hogy a katonaság nem függ a minisztériumtól, a minisztérium a május 11-én kiadott nyilatkozatban inkább a macskazenézőket itéli el s az ifjúságot kárhoztatja, a katonaság fölesketését az alkotmányra csak igéri, de nem hajtja végre, a budai vérengzésről a nádor ígéretet tett, hogy a biróság Pesten, a vármegye házában fog ülésezni s mégis a budai várban tanácskozik, Lederer pedig még a bírósági tárgyalások előtt megszökött, holott őrizet alá kellett volna tenni s végre a budai német polgárok a vérengzés alatt azt kiáltották : „no hála istennek, hogy már egyszer ezen lázongó ifjakkal ugy bántak, a mint már régen kellett volna."

„Ezen gyalázatos s egyszersmind gyászos eset mélyen meghatotta lelkünket, azért is Petőfi Sándor lelkes polgártársunk népgyülést hirdetett a múzeum terére, s azt indítványozta, hogy küldöttség menjen mind a minisztériumhoz, mind pedig a nádorhoz, és e három dolgot követelje: először, minél előbb országgyűlés tartassék; — másodszor, hogy azon törvényszékhöz, melly a budai vérengzést eszközlő emberek fölött itél, az ifjúság közül is tagok neveztessenek; — harmadszor, hogy azon gránátos katonáink, kik tulajdon testvéreiket szurdalták keresztül: keményen, példásan megbüntettersenek, hogy máskor ártatlan testvéreik ellen fegyvert emelni ne merészkedjenek. — Mi: én, Petőfi, Pálfi, Degré, Glembay, Dobsa a minisztériumhoz voltunk küldve, s a fölebb emlitelt három pontot neki előadtuk, mit teljesíteni a minisztérium igért." —

Május 28. Életképek. 24. sz. 680. 1. A' magyarok istene.

Május 28. Jelenkor. 63. számban: Rovás. Petőfinek „A királyokhoz" írt versére egy klarinétos ellenverset irt: — A bécsi ágostaiak templomában Canova remek mausoleuma előtt megállt egyszer egy művész s monda: „megfoghatatlan, hogy tudának illyen nyomoru emléket ideállitani, koldust és oroszlánt", — és hazament, ihletsége teremte egy más odaállítandó művet. — Egy hó múlva jelenté magát s művét. Megvizsgáltatván az ajánlott mű, Szent Lázárt ábrázolá, — a művész pedig volt fazekas.
Éj volt az erdőben. — Uralkodtak a baglyok; — megviradt s a baglyok eltűntek, — s elkezdék a madarak hallatni hangjaikat. — Elsők voltak a kakasok, kik hirdeték a világosságot, — miután a rigókat s szajkókat felköltötték volna, suttogni kezdenek ezek, hogy miért kiabálnak a kakasok olly hangosan, hogy azt nem kell tűrni s elhatározták jövő alkalomkor nekik macskazenét adni. Elfeledték a rigók és szajkók, hogy őket a kakasok kelték föl álmaikból, és ők tartják ébren, és viaskodó természetüknél fogva, ők szállnak szembe legelőször a madarak ellenségeivel.

Május 28. Nemzeti. (Polit. Hirl. Szerk. Illucz Oláh János.) 17. sz. 64. lapon: „Május 25-én. Petőfi Sándor ismert költőnk, könyvtárának fölöslegét a „Radical körben" árverés utján eladatá. A bejött pénzösszeget Petőfi a haza szükségeire ajánlotta. Szép tőle! Némely könyvek megvásárlásán vetélkedett a közönség. Így például Thiers „Histoire du Consulat"-ja 13 pergő fton kelt el, melly munkát könyvárusi úton 6 pengő frtért lehet megszerezni. Én is vettem egy kis könyvet 10 kongó garasért. Czíme: „A nemességről." a X b.

Május Végén. Honi Irodalmi Hirdető 6. év. 5. sz. 23. lapon : Lapok Petőfi Sándor Naplójából. (Ára 10 kr.) hird.

(Folytatjuk)