Akcióban a Sakál?!

Többször is elmentem mellette, míg egyszer elhittem, hogy jól látok. Az utcai hirdetőoszlopon A4-es, számítógéppel szerkesztett hirdetés, két nyelven. Balra magyarul, jobb felén románul. Eléje álltam, s amikor úgy találtam, nem néz oda senki, elegáns mozdulattal letéptem és zsebembe csúsztattam. Itthon elővettem és alaposan tanulmányoztam.

A szövegből az derül ki, hogy a városban létezik egy magát Sakálnak (Sacalul) nevező Magánnyomozó Iroda, működési engedélyének jelzetét tekintve 2008 óta, amely most ekként kínálja szolgáltatásait. Nagyon le lehet gatyásodva a cég, hogy ha csak ilyen illegális, rögtönzött reklámra futja - a számítógépes szöveget is egy kimustrált, hengercserére ítélt fénymásolóval sokszorosították. "Szaktudással végzett vizsgálati és megfigyelési-követési szolgáltatásai" - ahogy működésének a tárgyát megfogalmazza - eléggé szerteágazóak, s egyként elégítik ki a természetes személyek igényeit, valamint a jogi személyek felkéréseit.

"A. Természetes személyek részére
      - Személyek megfigyelésére és specifikus vizsgálatokra irányuló tevékenységek, melyek alapján ezek közmagatartását és közerkölcsét meg lehet határozni.
       -  Olyan  személyek  azonosítása, akik  elköltöztek  és ennek következtében megszakadt a kapcsolat velük, vagy lakheIyükről eltűntszemélyek felkutatása.
      - Bírósági eljárásokhoz szükséges bizonyítékok megszerzése.
      - Házasságtörési és szexuális zaklatási, vagy más magánérdekű esetekhez szükséges bizonyítékok megszerzése.
      - Kiskorúak tevékenységének és környezetükben levő személyek ellenőrzése.
      - Az ügyfél által kért egyébb tevékenység.

B. Jogi személyek részére
       - Jövendő munkavállalók C.V.-jének ellenőrzése.
      - Információk tisztességtelen versenyről.
      - Munkaadóval szembeni lojalitás.
      - Beteg állapotot bejeleő, vagy munkahelyen meg nemjelenés céljából különböző okokra hivatkozó személyzet ellenőrzése.
      -  Banki és biztosítási csalások vizsgálata.
      - Potenciális üzleti partnerek vizsgálata.
      -  Különböző nyilatkozatok ellenőrzése."

Hát ez kemény - gondolom és azon tűnődöm, vajon mely esetekben kerülhetek a Sakál célkeresztjébe. Lehet, hogy már késő, de ezután minden alkalommal jól körül kell néznem az utcán, nem követ-e gyanús viselkedésű ügynök? Hiszen a szolgáltatási paletta úgy van megfogalmazva és felállítva, hogy abba egész magánéletünk belefér! Az ilyen jellegű szimatolgatásokat valamikor a káderosztályok és a titkosszolgálat végezte. Most ez is üzlet lett és szakma. Olyanoké, akiknek jó pénzért semmi sem drága.

Még szép, hogy nem árul zsákbamacskát. És cselekvéséhez "méltó" elnevezést talált magának...

Cseke Gáborok - egyazon ponyván (3)

Hiába gyürkőztem neki korábban a nagy feladatnak, a továbbiakban már csak két Cseke Gábort tudok bemutatni, azokat is egy kalap alatt. Egyrészt, mert mindketten orvosok, másrészt mert oly kevés és nem megbízható adat forog róluk közkézen (pontosabban közszájon).

Él és működik egy Cseke Gábor nevezetű szülész-nőgyógyász Budaörsön, akivel kapcsolatban ellentmondásos vélemények csapnak össze egy internetes fórum-oldalon. Ott ugyanis valaki az iránt érdeklődik, hogy ki mit tud CsG-ről, mire jelentkezik két páciens, az egyik leteremti a sárga földig, a másik pedig az égig magasztalja. Megtörténhet, hogy adott esetekben mindkét véleménynek megvan a maga valóság alapja és az indokoltsága, de hadd ne adjunk tápot mi az ellenőrizhetetlen szóbeszédnek és ne rontsuk az illető hitelét. Amúgy sem könnyű az embereket gyógyítani - nehéz dolga van mind a páciensnek, mind a gondozójának.

A másik orvos Cseke Gábor gyermekgyógyász és Debrecen a működési területe. Róla csak azt tudjuk, hogy folyamatosan rendel és a kis páciensek foglalkoztatják. Ezzel ki is merült a tudományunk, s vele együtt a kalandozásnak is a végére értünk.

Megállapíthatjuk konklúzióként, hogy az általunk megismert ötféle Cseke Gábort ezek után nehezebb lesz majd összetéveszteni, s előreláthatólag ők sem törekednek arra, hogy egymás köreit megzavarják.

Bakter Bálint

Utóirat: Semmit sem szabad elsietni - higgyék el nekem. Az élet mindegyre figyelmeztet erre az aranyigazságra. Engem például úgy, hogy alig zártam be a blogot s eresztettem útjára soványka bejegyzésemet, hát nem felbukkant az ismeretlenség homályából egy újabb Cseke Gábor? Méghozzá az eddigiektől eltérően se nem író, se nem zenész vagy borász, doktor sem, hanem tanár, pedagógus, aki Miskolcon él. 1959-ben született (méghozzá január elsején!) s egész életében pedagógusi mun kakörben dolgozott, iskolaigazgató is volt. Ezt egy, az interneten elérhető önéletrajza alapján hüvelyeztem ki, s ezzel tényleg pontot teszek kalandozásom végére.

Cseke Gáborok – egyazon ponyván (2)

Cseke Gábor, a zenész

Nehéz őt riporteri eszközökkel, plasztikusan megközelíteni. Úgy tűnik, inkább  megbízható, szürke eminenciása - bár, a zenekarok-együttesek működését ismerve, nélkülözhetetlen tagja - mindenik csapatnak, amiben játszik. Olyan sokrétű a munkássága, hogy arra leginkább az ő különbejáratú honlapja adhat alapos és részletes eligazítást.

Egy biztos: alaphangszere a zongora. Abban szinte verhetetlen Mester. Viszont kitűnően játszik szintetizátoron is - azáltal pedig szinte minden hangzásvilág a keze ügyében van. De szüksége is van rá, hiszen zenei pályája régóta a jazznél kötött ki.

Néhány, életét átfogó szócikkből válogattam ki az alábbi névjegykártyányi infót:

"1971-ben született Pécsen, zenei tanulmányait családi indíttatásra a helyi a zenei általános iskolában és továbbképzőben kezdte. Később Budapesten Binder Károly magántanítványaként, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta zenei tanulmányait. Rendszeres vendége a magyar jazzfesztiváloknak, a Gyárfás István Quartettel romániai fesztiválokon is részt vett, valamint Novi Sadban. Játszott még Tisza Bea lemezén, és együtt muzsikál Berki Tamással, Téli Mártával, Muck Ferenccel és Pocsai Krisztinával. A Kőbányai Zenei Stúdióban tanít. A Budapest Jazz Orchestrához Fekete-Kovács Kornél meghívására csatlakozott, rövid kihagyás után ismét a zenekarban zenél. A zenélésben az improvizáció izgatja, a big band-et jó, bár nehéz műfajnak tartja. A Budapest Jazz Orchestrát a jó hangulatért és a társaságért is kedveli."

Honlapja szerint az alábbi együttesekkel játszott-játszik együtt:

Cseke Gábor Trió
Czirják Csaba Quartet
Dely Corner
Hárs-Cseke-Dés Trió
Horgas Eszter és a Class Jazz Band
Kozma Orsi Quartet
Pocsai Kriszta Quartet
Szaniszló Richárd Quintet
Szolnoki Dóra Jazz Quintet

Hallgassunk bele muzsikájukba is. A felvétel 2010-ben készült, a bukaresti magyar kulturális intézetben, a Kozma Orsi kvartett fellépésén.

Ennek a fajta muzsikálásnak többnyire publicitása van, de hiányzik a kritikája, népszerű ismertetése, elméleti-előadóművészeti megközelítése. Olykor feltűnik egy ennyi Cseke Gábor zongoristáról, valamely előadás beharangozójából:

"Cseke Gábor – zongora
A pécsi születésű zongorista , zeneszerző többek között a MAO, Sramkó János, Horgas Eszter zenekaraiban is részt vesz, mindemellett tanít a kőbányai zeneiskolában,és állandó zongorakísérője a Magyar Rádió jazzversenyeinek."

Továbbá, egy Kozma Orsi énekesnő pályafutását bemutató írásban az alábbi sorokat olvashattuk Cseke Gábor szwerepéről a művésznő karrierjében:

[Kozma Orsi] "Bár úgy tervezte, hogy a Cotton Club után leghamarabb negyven-ötven éves korában tér majd vissza a dzsesszhez, a harmincadik születésnapja alkalmából felkérte őt a Bartók Rádió: csináljon egy születésnapi dzsesszkoncertet a Márványteremben. – Azt sem tudtam, kit hívjak. Az egyetlen biztos pont Cseke Gábor zongorista volt, akit a Cotton Club Singersben ismertem meg. Csatlakozott hozzánk Mohay András és Szanday Mátyás – a magyar dzsesszélet nagyjai. Így született meg 2006-ban a Kozma Orsi Quartet. Az elmúlt évek két új zenészt, Hárs Viktor ( bőgő) és Pusztai Csaba (dob) és két új albumot hoztak, megjárták az összes hazai dzsesszfesztivált, rengeteget koncerteznek külföldön..."

Elhangzott mindez 2012 elején, tehát viszonylag frissen.

Még egy annyit sikerült kibányásznom egy csevegő fórum hölgyvélekedéseiből, hogy a zongoristát többen is különösen vonzó jelenségnek tartják a természet ajándékának számító gesztenyebarna, göndör frizurája miatt. Nocsak...

Bakter Bálint

Cseke Gáborok – egyazon ponyván (1)

Munkatársam és jó ismerősöm, a Csíkszeredában élő Cseke Gábor nyugalmazott újságíró, aki amúgy mindenfélét írkál össze-vissza, ahogy a kedve s az ideje diktálja, hozzám fordult tanácsért, és én meghallgattam, de nem tudtam, mit mondjak neki hirtelen.

Az esetet, amit elmesélt, viszont érdekesnek tartottam. Mivel megengedte, hogy megszellőztessem, tovább adom. Éppen úgy, ahogy hallottam. Se hozzá nem teszek, se el nem veszek belőle...

"Nemrégiben találkoztam egy ritkán látott barátommal - kezdte -, és azzal fogadott, hogy gratulál a blogomhoz, meg a díjhoz, amit kaptam. Több blogot is vezetek, több-kevesebb rendszerességgel, ezért aztán megkérdeztem, melyik blogról beszél és főként, hogy milyen kitüntetésről... Hát arról, amit Angliában kaptam, a borkóstolásért... Igaz, vallottam meg, hogy szeretem a bort, de azért nem kell Angliáig mennem, hogy jól benyakalhassak. Különben is, a töményet jobban szeretem... Ne tagadd, ellenkezett, hiszen te vagy a legjobb sommelier... Mi vagyok én? - vontam fel a szemöldököm, mert akkor hallottam először ezt a szót... 

Rendre kiderült: barátom talált ugyan egy Cseke Gábor blogja elnevezésű webhelyet a világhálón, én pedig azt próbáltam tisztázni előtte, hogy az a Cseke Gábor nem én vagyok, nem az 1941-ben született kolozsvári gyerek, hanem egy alig 29 éves fiatalember, aki borpohárnokként működik különböző éttermekben. Pár évig valóban volt Angliában is, szakmai kitüntetéseket nyert, s az a vágya, hogy a jövőben borászkodással foglalkozzék... Szöget ütött a fejembe ez a furcsa egybeesés és elkezdtem keresgélni a világhálón. Egyre furcsább felfedezésekre jutottam: egymás után kerültek elő a különféle Cseke Gáborok... És ettől jócskán zavarba jöttem..."

Megnyugtattam Gábort, hogy mivel időm van, utána talicskázok a dolgoknak, megpróbálom fölmérni, kik azok a Cseke Gáborok, akiket ajánlatos nyilvánosan is disztingválnunk, nehogy összekeverjék őket egymással. Az alábbiakban megkísérlek egyet-egyet röviden, internetes források alapján bemutatni.

Cseke Gábor, a borsommelier

A magyar borkereskedelem és bormarketing témájából írta diplomamunkáját, a Borkultúra története Magyarországon című OTDK dolgozatát Köztársasági Ösztöndíjjal jutalmazták, dolgozott számos világklasszis étteremben, előbb itthon, aztán külföldön. Nyert sommelier bajnokságot és jelenleg a WSET diplomakurzus hallgatója, valamint a Csalogány 26 sommelier-je - írja róla a borászportál.hu-n Németh Richárd. 

Fotó Németh Richárd

A 29 éves fiatalember az Őrségből származik, az iskolában a földrajz érdekelte, amiből aztán turizmus lett, majd vendéglátás, s ott is az italismeret volt az, ami a leendő szakembert rabul ejtette. Olyannyira, hogy jelentkezett a Gundel étterembe, mondván: akár ingyen is dolgozik, csak gyakorolhassa a sommelier szakmát. A Bortársaság felfigyelt a lelkes fiatalemberre, beajánlotta a Vörös és Fehérbe (ma: Klassz Étterem), majd a Lou Lou következett, ahol az egyik estén aztán a további sorsa is eldőlt: egy külföldi italmagazin főszerkesztője vacsorázott ott, megtetszett neki a Gábor működése, s azon a véleményen volt, hogy egy ilyen ifjúnak Londonban, a borok fővárosában a helye. Gábor ettől fellelkesedett, számos londoni étteremnél jelentkezett, aztán egy vidéki kastélyszállóból (Great Fosters) hívták, hogy fel van véve. Egy éven át dolgozott nekik. 2008-ban ő képviselte Magyarországot a szófiai sommelier EB-n, s bekerült a legjobb 12 közé. Ettől kezdve egyik felkérést a másik után kapta. Szervezett egy sikeres borkóstolót a londoni Magyar Intézetben, ennek nyomán a londoni szakírók hirtelen felfedezték a magyar borokat. Számos akciója után a Great Fosters visszaszólította, s Gábor újabb másfél évet húzott le náluk. 2010-ben megnyerte a magyar sommelier bajnokságot, 2012-ben pedig a magyarországi Csalogány 26 borpohárnokja. Előtte még a 2011-es szüretet Elzászban töltötte, a világhírű Domaine Zind-Humbrecht-nél, ahol bepillanthatott a világhírű bortermelés szigorú szakmai titkaiba.

Magyar borok a londoni Magyar Intézetben
Fotó: Cseke Gábor

A 2012 áprilisában a borászportál.hu-nak adott interjújában keesetlen szavakban mond véleményt mind a korszerűtlen magyar gasztronómiai elképzelésekről, mind a szőlőtermesztésről.

"Nálunk minden borvidéken minden szőlőfajtával foglalkozunk, mindenfajta bort akarunk készíteni, csak a saját gyökereinkkel, saját fajtáinkkal nem vagyunk tisztában. Tokajon, Somlón kívül kevés borvidékünknek van erős identitása. Egyes magyar „csúcsborok” ára nevetségesen drága, kevés a jó ár-érték-arányú termelő. A nagy borkereskedő cégekkel kötött paktumok pedig a szabad borvásárlás lehetőségét lehetetlenítik el az éttermek számára..."

A jövő borszakembereinek üzeni: "ajánlom mindenkinek, hogy töltsön el pár évet külföldön, és akkor meg fogja látni, milyen hihetetlenül nagy potenciál rejlik a mi hazánkban, milyen csodálatos helyre születtünk."

Minden eddig szerzett pénzét egy kisebb muravidéki (Csörnyeföld) birtokba fekteti: "Föld már van, ház is, de a szőlőtelepítés még várat magára. Öt éven belül szeretnék hazatérni Zalába és szinte csak mezőgazdasággal, többek között borkészítéssel foglalkozni. Azt gondolom, hogy Magyarország csúcsminőségű élelmiszerek termelésére van predesztinálva, kíváncsian várom, hogy a mindenkori magyar kormányok mikor veszik már ezt észre, ami világosabb a napnál. "

Ez a Cseke Gábor tehát, bár élete már jócskán teljesítményekkel tüzdelt, s szakértelmét rendszeresen gyümölcsözteti a vinoport nevű online bormagazinnál, még erősen a jövő várományosa. Elválik majd, hogy mire jut.

A következő, a muzsikus Cseke Gábort majd holnap mutatjuk be.

Keller Emese karikatúrája

Bakter Bálint

A Damó-féle képvilág

Damó kiállításon Kecskeméten

Létezik művész, aki a valóságot rajzolja. De létezik emellett olyan, aki új valóságot hoz létre. Egyik se alávalóbb a másiknál. Mindkettő azt akarja, hogy kövessük őket felfedezéseikben.

A Szebenben született, majd Brassóban, Bukarestben élt, s ma Kecskeméten élő Damó István, aki tavaly volt 60 esztendős, az utóbbi típusba tartozik. Alaposan meg kell ismernünk az őt foglalkoztató grafikai elemek világát, hogy elcsípjük szándékait.

Míg Bukarestben éltem magam is, egy levegőt szívtunk, ugyanabban a sajtóházban dolgoztunk, s bár grafikus volt, ő is a betű tőszomszédságában kereste a kenyerét: kiadóban dolgozott. Könyvborítói, illusztrációi, plakátjai ismertek voltak. Egyik könyvemnek (Bármely rendelést vállalok) szintén ő tervezte meg a borítóját a múlt század nyolcvanas éveiben, később meg, már Kecskemétről kaptam tőle egy elegáns, kis példányszámban készült versalbumot, amit ma is őrzök: Faludy György kézírásos verséhez készített illusztrációkkal.

Tegnap pedig Csíkszeredában lepett meg egy hónapig nyitva tartó kiállításával. A tárlaton élőben megláthattam azt az időközben körvonalazódott Damó-féle képvilágot, amiről korábban inkább csak jelzéseim voltak. Megismerhettem elképzeléseit a művészkönyv, a könyvtárgyak műfajáról, hiszen azt ma már egyre többen művelik a világban, az így készült könyvek sokszor nem is könyvek, és mégis, azt a hatást keltik és váltják ki az emberből. Damó Pista pedig egy ideig még elnöke is volt az alapító tagként létrehozásától  támogatott Magyar Művészkönyvalkotók Társaságának, amelyben elmondása szerint egyaránt munkálkodnak szobrászok, textilművészek, grafikusok, festők.

Egyben a művészkönyv definícióját is ő adja:

– Sokféle meghatározása létezik a művészkönyvnek, ahány alkotó, annyi megfogalmazás. A művészkönyv abban tér el a hagyományos értelemben vett könyvtől, hogy egyedi módon szerkesztett; a kép és szöveg viszonya sajátos, a hagyományos szövegtükör egysége „megbomlik”, a tartalomnak vagy inkább a közölt gondolatoknak, szándéknak megfelelően alakul. A szövegre vonatkozóan bármit lehet csinálni a betűvel, egy szabálynak kell megfelelnie: az olvashatóságnak. Számomra a művészkönyv a gondolatrögzítés egyik formája. Az, hogy nem képgrafikát vagy egyedi rajzot készítek, hanem könyv formájába öntöm gondolataimat, egy újabb kihívás, hiszen a kétdimenziós síkból egyből kilépek a térbe, tárgyat alkotok, aminek van külső és belső része is, kézbe vehető, van tömege, az anyagnak struktúrája, faktúrája, és nem utolsósorban illata is van a festékeknek, a ragasztóanyagoknak köszönhetően.

Persze, ez csak egy része - méghozzá a kuriózumot jelentő - munkásságának. Damó alapvetően megmaradt grafikusnak, aki történeteket szublimál képi kifejező eszközökkel olyan formavilággá, ahol csak akkor érezzük otthon magunkat, ha képesek vagyunk odafigyelni a művész vonalainak játékos szerveződésére. A címek segítenek ráhangolódni az alaphangulatra, amely nem köti ugyan bilincsbe a képzeletet, de meghatározza a fantázia kibontakozásának irányát.

Nézzük ezt a világot az itt látható minták révén s próbáljunk együtt élni vele.

Cseke Gábor
(Damó Istvánról szóló korábbi írások - itt) 

Öngyilkosság időben és térben: Az irodalom a hibás?

Öngyilkossági variációk

Szóltunk már e blogban Vadas Gyula–dr. Veress Albert Az ördög cimborája c. könyvéről (Státus Kiadó, Csíkszereda, 2012), ismertetve azt a fejezetet, melyből megtudtuk: a kötet fő tárgyául szolgáló öngyilkosságot valamikor "angol betegségnek" nevezték Európa-szerte, olyan elterjedt volt a vén Albionban. Szerzők arra is rámutatnak: nem csoda, hiszen a megállapodott feudális társadalom ott kezdett komolyabban megbomlani a legelőször, s a társadalmi normarendszerek gyökeres bebukása magatartásbeli zavarokkal - fokozott suicid viselkedéssel - jár.

Esetünkben öngyilkosságokkal.

A könyv egy másik, terjedelmes fejezete (Adalékok a magyar öngyilkossági jelenséghez) már a feltűnően magas magyar öngyilkossági ráták gyökereit kutatja, rámutatva, hogy mihelyt a jelenség megvetette a lábát a magyar nyelvterületen is, irodalmunk mind nagyon számban propagálja az élet önkezű kioltását mint egyfajta menekülő megoldást a fölénk tornyosuló földi gondoktól. Nem üres vádaskodás ez a szerzők részéről, hiszen nem átalnak bő lajstromot készíteni azon írásművekről és szerzőkről, amelyek/akik a népszerűsítés "bűnébe" estek.

Persze, mi jól tudjuk, hogy nem szerencsés se a sajtó, se az irodalom szájára lakatot tenni és útját állni az alkotás, a gondolkodás, a véleményformálás szabadságának, szerzők se ezzel a szándékkal lajstromoiznak, de a tények - tények maradnak. Ami sok, az sok...

Az argumentáció kedvéért alább mi is jól belemarkolunk az összehordott bizonyító anyagba. (A reformkortól kezdjük, mint a magyarországi társadalmi-gazdasági modernizáció sarrkövétől).

1842 Eötvös József: A karthausi (regény). Gusztáv lelki válsága csaknem öngyilkossággal végződik.
1844 Eötvös József: A falu jegyzője (regény). Miután Rétyné lelepleződik, megmérgezi magát. Aztán a betyár Viola felesége a törökdombon, ama helyt, ahol a férjét lelőtték a pandúrok, öngyilkos lesz.
1845 Petőfi Sándor: Téli világ (vers). „Megölte valaki magát, / Az hozta ezt a rút időt."
1846 Petőfi Sándor: A hóhér kötele (regény). A. vadromantika teljes kelléktára megjelenik a költő egyetlen regényében: gyilkosság, öngyilkosság, sírbontás, akasztófa...
1847 Petőfi Sándor: A szerelem országa (vers). A szerelem országában „mindenütt a régi látomány: / Dúlt arcok és öngyilkolás!..."
1852 Kemény Zsigmond: Férj és nő (regény). Kolostory Albert családapa szerelmi ügybe bonyolódik, aminek a vége öngyilkossága lesz.
1859 Madách Imre: Az ember tragédiája (színmű). A gyarlóság az emberi természet elengedhetetlen része; benne rejlik az a gát, ami az eszmék megvalósulását akadályozza. Ugyanakkor ez a természet rejti magában a menekvése is: ez téríti el Ádámot az öngyilkosságtól.
1860 Vajda János: A gyilkos (vers). „Fúj, nyargal a szél hegyen, völgyön át... Megölte benne valaki magát."

"Szervusz, világ!"

1865 Jókai Mór: Mire megvénülünk (regény). A két fiú édesapja agyonlőtte magát, s a testvérek előtt feltárul család nemzedékek óta öröklődő szörnyű öngyilkossági sorozata.
1865 Szigligeti Ede: A fény árnyai (tragédia). Nyáraiék hitelezője (egy szegény tanító) öreg napjaira kuporgatta össze pénzét, amit uzsorakamat fejében adott volt kölcsön nekik. Nyarai felesége könyörtelenül bánik e szerencsétlennel, aki mindenét elveszítve öngyilkosságba menekül.
1867 Tolnai Lajos: Az ötforintos (elbeszélés). A hős egy jószándékú, jelentéktelen kishivatalnok, aki bankóhamisítással akar kilábolni a családi nyomomságból, de rajtaveszt, s végül öngyilkosságba menekül.
1869 Orbán Balázs: A Székelyföld leírása... (monográfia). A torjai Büdösbarlang leírásánál emlékezik meg egy Könczei nevű, nemes lelkű fiatalról, aki a hazafiak gyötrésére és kifosztására küldetett hivatalnokokat leleplezi, s az elfogására küldött foglárok már csak a nemes leiektől elhagyott hideg testét találák: öngyilkos lett a kénes barlangban.
1872 Toldy István: Anatole (regény). Anatole három szerelmi kudarc után öngyilkos lesz.
1874 Toldy István: Kornélia (tragédia). A polgári házasságban élő házasságtörő asszony előbb megöli züllött férjét, hogy szerelmét megmentse, majd Sorrento magas szikláiról a mélybe veti magát.
1876 Arany János: Híd-avatás (városi ballada). Bemutatja Budapest öngyilkosait, akik a lelketlen „polgárisodás" és a túl hirtelen jött „modernizáció" - a kapzsi idegen és hazai tőkések és bankárok — áldozatai.
1882 Rákosi Jenő: A legnagyobb bolond (regény). A főherceg által az estélyen megalázott polgári kormányzó főbe akarja lőni magát, ám tettét Persze Celesztin megakadályozza.
1882 Vértesi Arnold: Öngyilkosok (elbeszélések). A válságba jutott kiegyezéskori társadalomnak szinte valamennyi alakja felbukkan az elbeszélésekben.
1884 Reviczky Gyula: Apai örökség (kisregény). A kallódó Fejérházy Tibor kártyaadósság miatt az öngyilkosságot választja.
1891 Ambrus Zoltán: Midás király (regény). Bíró Jenő festőművész első felesége halálát az újabb házasságban sem heveri ki, öngyilkos lesz.
1892 Ambrus Zoltán: A gyanú (kisregény). Szombathy Károly védőügyvédet öngyilkosságba kergeti az a gyanú, hogy talán a felesége mégis csak gyilkos lehet.
1894 Benedek Elek: Huszár Anna (regény). Főhőse falusi származású diák, aki nem tud választani otthoni jegyese és városi ideálja között, s a magyar úri és paraszti élet ellentéte elől öngyilkosságba menekül.
1895 Ambrus Zoltán: Őszi napsugár (regény) Hódy Balázs mélakórban szenvedő költő öngyilkosságot kísérel meg.
1896 Herczeg Ferenc: Szabolcs házassága (regény). A főhős kiábrándulása kora társadalmából olyan mély, hogy öngyilkos lesz.
1898 Ady Endre: Az öngyilkosjelölt (elbeszélés). Veress Jankó az adóssága miatt a hitelezők előtt eljátssza, hogy öngyilkos lesz.
1899 Thury Zoltán: Katonák (színmű). Az alacsony jövedelmű főhadnagy nem képes megfelelni a tisztekkel szemben támasztott társadalmi elvárásoknak, családja szétesik, ő maga pedig öngyilkos lesz.
1889 Ábrányi Emil: Utolsó nap (vers). „Az öngyilkosnak gyönyör a halál, mert / Akar meghalni."
1900 Ady Endre: Cselédek sorsa. Két öngyilkossági kísérlet (újságcikk). Két cselédlány öngyilkosságát írja le Ady.
1901 Ady Endre: Révész huszárkapitány agyonlőtte magát (újságcikk). Az esetet részletesen leírja Ady.
1903 Petelei István: Elítélve (elbeszélés). A vidéki polgári házasság válsága, az anyagiak meghatározta házasság, az idősödő férj, a hűtlen feleség és a szerető konfliktusa a novella tárgya. A szeretőjétől gyermeket váró asszony öngyilkosságba menekül.
1903 Ady Endre: Juliska és Ilonka (újságcikk). Két szép papkisasszony öngyilkossága.

Az ünnepélyes szamuráj - nem habozik

1905 Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes (kisregény). Az öreg Csurgó Károly birtokát egy újgazdag tőkés veszi meg, ő a lányához költözik Pestre. A városban idegen embert öngyilkosságba kergeti a város elembertelenedett világa.
1905 Juhász Gyula: Egy fiatal öngyilkosnak (vers). Az öngyilkosság üdvöt ad.
1906 Ady Endre: A tó nevetett (vers). Az öngyilkossággal kacérkodó emberpár lelkiállapotát mutatja be.
1906 Juhász Gyula: Öngyilkosok (vers). Az öngyilkosság megváltás.
1907 Kosztolányi Dezső: Az öngyilkosokhoz (vers). Az élet puszta átok, az öngyilkossággal '    terheit nem vonszoljuk tovább.
1907 Ady Endre: Halál a síneken (vers). Az élet utcalány, a költő hideg síneket szorítva várja a halált, s jő a „szent kerék".
1907 Ady Endre: Öngyilkosságok az irodalomért (újságcikk). „Nem tudom, mi elől menekülnek: az élet elől avagy az irodalom elől."
1908 Lengyel Menyhért: A hálás utókor (dráma). Hőse öngyilkosság hírét keltve külföldre menekül.
1909 Karinthy Frigyes: Szerelmi öngyilkosság (vers). A költő a saját törődött lelkét veszi magához.
1910 Kosztolányi  Dezső: Én öngyilkos leszek...   (vers). Az elkeseredett kisgyerek az öngyilkosságról, képzelődik.
1910 Ady Endre: A meghívott Halál (vers). „Minden halálok fejedelme: / A meghívott Halál."
1911 Krúdy Gyula: Szindbád útja a halálnál (elbeszélés). A fiatal virágárus leány leveti magát a harmadik emeletről.
1911 Csáth Géza: Johanna (elbeszélés). Az elvált, magányos nő az újabb szerelmi csalódás után öngyilkos lesz.
1912 Kaffka Margit: Színek és évek (regény). A dzsentrit elpusztító társadalmi bajok újakkal cserélődnek fel, a nemzet bomlásának a tünetei szaporodnak. Pórteleky Magda első férje öngyilkos lesz.
1913 Krúdy Gyula: A vörös postakocsi (regény). Rezeda úrnak és Madame Louisnak is volt már öngyilkossága, minekutána vallásos emberek lettek.
1913 Babits Mihály: A gólyakalifa (regény). Tábory Elemér álombéli önmaga öngyilkos lesz, ám ennek következtében meghal a valóságos önmaga is.
1915 Gábor Andor: Palika (színmű). Palika öngyilkosságba menekül az elviselhetetlen valóság elől.
1916 Török Gyula: 12752 (elbeszélés). Az e számú vasúti fülkében ismételten elutasított, kikosarazott kérő főbe lövi magát — a fülkében.
1916 Szomory Dezső: Mándy Kázmér öngyilkossága (elbeszélés). S. doktor a Mándy Kázmér öngyilkosságát idézi fel a szalonban.
1917 Török Gyula: A porban (regény). Kender Pál, a gazdag dzsentrifiú, elveszti a lelkét a meddő dzsentrivilágban, és öngyilkos lesz.
1921 Füst Milán: Az öngyilkosságról. Néhány laikus észrevétel Posch Jenő cikkére (tanulmány).
„...ha akarok is meghalni, vágyom élni!" — mondja ki a következtetést az író. 
1923 Gyalui Jenő: Atyám (színmű). Csocso-szán fia ifjan öngyilkos lesz. Puccini Pillangókisasszony történetét gondolta tovább a szerző.
1925 Dsida Jenő: Öngyilkosság (Vers). A mű jelképes, az öreg szilvafa lesz öngyilkos az éjszaka. 
1925 Kosztolányi Dezső: Aranysárkány (regény). A megalázott Novák tanár úr öngyilkos lesz,
1925 Ligeti Ernő: Föl a bakra (regény). A kolozsvári alügyész, Elekes Péter, nem csak anyagilag szegényedik el, a kivándorlás és az öngyilkosság közt vergődve végül fiákeresként „békél meg" sorsával.
1926 Székely Jenő: Az öngyilkos élete (dráma). Felidéződik egy viszályos házasság, ami a fér; öngyilkosságával végződik.
1927 Babits Mihály: Halálfiai (regény). Sátordy Imre öngyilkosságot kísérel meg.
1927 Móricz Zsigmond: Úri muri (regény). Szakhrnáry Zoltán földbirtokost beteljesületlen vágyai, megvalósulatlan elképzelései öngyilkosságba vezetik.
1927 Kassák Lajos: A napok a mi napjaink (regény). Zilper államügyész az öngyilkosságba menekül.
1927 Kosztolányi Dezső: Az öngyilkos (újságcikk). „Fönn az Alpesekben történt, ezerkétszáz méternyire a tenger szine fölött."
1928 Nagy Lajos: Az öngyilkosok büntetése (karcolat). Mi történjék, ha az öngyilkossági kísérlet eredménnyel jár, s a bűnös meghal?
1928 Németh László: Emberi színjáték (regény). Boda Zoltán meghiúsult öngyilkosságával zárul a regény első része.
1928 Szép Ernő: Május (színmű)., Az öngyilkosjelölt összetalálkozik a ligetben egy szerelmespárral...
1928 Zilahy Lajos: Valamit visz a víz (regény). A Tiszából kimentett, titokzatos nőbe szerelmes lesz a már házasságban élő férj, ám a végzetes vonzalom a nő öngyilkosságával véget ér. A regényből nagysikerű film készült.
1931 Gelléri Andor Endre: A nagymosoda (regény). Tulajdonosa összeroppan, öngyilkos lesz.
1931 Karinthy Frigyes: Egy úrhoz, aki ma öngyilkos lesz (újságcikk), „...ha az ember reggel kinyitja az újságot, csalhatatlan bizonyossággal talál benne legalább egy darab olyanféle összetételű, eredetű és körülményeiben is hasonló öngyilkosságot tegnap estéről, mint amilyen a tiéd lesz ma este, vagy bármelyikünké lehetne, akik hozzád hasonló testi és lelki körülmények közt élünk."
1932 Juhász Gyula: Csevegés az öngyilkosságról (újságcikk). Gondolatait közli a költő az öngyilkosságról (később maga is öngyilkosságba menekül).
1932 Móricz Zsigmond: Rokonok (regény). Kopjáss István újdonsült főügyészt a kisváros urai, hivatalnokai öngyilkosságba kényszerítik.
1933 Kosztolányi Dezső: Az öngyilkos (újságcikk). „Minthogy nem ismerjük az öngyilkosság igazi okait, tünetileg kezeljük."
1933 Nyirő József: Kopjafák (elbeszélések). Az Öreg székely - Szabandi Mihály - a büdösbarlangban vet véget életének, hogy ne pusztítsa tovább a szűkösen élő család kenyerét. Az öreg Ugrai Lőrinc ötven évig tartó házasság után elveszített felesége halálába belenyugodni nem tudván, az asszony holtteste mellett főbe lövi magát.
1934 Déry Tibor: Befejezetlen mondat (regény). Parcen-Nagy Károly trösztvezért az élethazugságok felismerése, felesége hűtlensége öngyilkosságba sodorja.
1934 Fenyő László: Egy öngyilkos-jelölt naplójából (vers). „Jó volna élni két tiszta szem / oltalma s verője alatt, / jó volna élni... nem lehet... / «hát felakasszam magamat?»
1935 Kosztolányi Dezső: Litánia (vers). „Az én koromban: / öngyilkosok ezrei földre borultak. // Az én koromban: / méreggel aludtak el a nyomorultak."
1936 Németh László: Bűn (regény). Dr. Horváth Endrét — a „csömörlött urat" — mentőautó viszi el budai villájából öngyilkossága miatt.
1939 Németh László: Cseresnyés (dráma). A főhős középső lánya öngyilkos lesz.

Öngyilkolni tilos!

...És tegyük hozzá, hogy a lajstrom abbamaradásától eltelt további hetvenvalahány év még csak tetézte az irodalmi öngyilkolászások sorát, módszereit és helyzeteit. Ilyen értelemben valóban elképesztő, hogy a magyarság életterében mennyi az önkezű halál - spirituálisan is. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az írók nem csupán terjesztői és gerjesztői lehettek a suicid viselkedésnek, hanem olykor példamutató gyakorlói is, akkor úgy tekinthetünk a két szerzőre, mint jogos vádemelőkre.

Hiszen nem ugyanaz külön-külön tudomásul venni, hogy Juhász Gyulának nem is egy öngyilkossági kísérlet fűződik a bűnlajstromához, vagy hogy egy 1915-ös levelében Ady így ír egy barátjának: "Mostanában az öngyilkosság gonolatával foglalkozom, kelek és fekszek." Meg azt, hogy Móricz Zsigmond első felesége, Holics Eugénia tanítónő szintén öngyilkos lett. Vagy, hogy Nyirő József nagy megértéssel viseltetett a magukat elveszejtők irányában... És egészen más együttesen megemészteni, elkönyvelni, hogy az írói sors nem egy esetben egyenesen az ön pusztítás legvégsőbb és legradikálisabb formáját is megcélozza.

Az is közismert tény, hogy Goethe: Az ifjú Werther keservei c. igen melankolikus, életunt, búvalbélelt könyve nem csak a maga korában, egészen szép számú hívet szerzett az ön gyilkos kedvnek a boldogtalan szerelmesek körében. És ne feledjük a Seres Rezső bárzongorista dalát sem, a Szomorú vasárnapot, amely világszerte hatványozta a tragédiákat...

Az ördög cimborája c. könyv szerencsére nem mondja ki, s ezért nekünk kell megfogalmaznunk: vajon az írói minták hatása fokozta fel az előretörő magyar kapitalizmus korszakában a suicid kedvet, vagy az irodalom egyszerűen csak követte és hű krónikásként rögzítette a társadalomban lezajló egyéni tragédiákat?

Mert Vadas Gyula és dr. Veress Albert a továbbiakban nem átallnak egy rögtönzött sajtószemlét is közzétenni korabeli újságokból, amelyekben csak úgy hemzsegnek a magukat elveszejtők felkavaróbbnál felkavaróbb, "szenzációs" történetei... 

(Később azokról is szót ejtünk, ha élünk...)

Bevezetés a veszternológiába

Gyerekkori  szerelmeimről: A KOVBOJFILMEK

Felnőttek ritkán néznek westernt. 

Kivéve azokat, akik gyerekkorukban rákaptak. 

(Sz. Kuznyecov nyomán, Booknik-blog)

Egy viszonylag friss western - a jobbik fajtából

Első kovbojmozimat ötéves koromban (1948-ben) láttam, a kákicsi (kis falu az Ormánság köldökén) kocsmában, egy vándormozis előadásában; később – jó harminc év múlva – ilyen mozit csak a szovjet „Ragyogj, ragyogj csillagom” filmben láttam viszont… Lehet, hogy Kákicson az ős-westernt, A nagy vonatrablást (készült: 1903-ban!) forgatta le nekünk a vetítőmester: sokat vonatoztak és vágtáztak benne, meg biztosan lőttek is, de nem hallottuk: némafilm volt. Utána jöttek az ötvenes évek, és jó tíz évig nem is hallottam kovbojokról, mígnem – a hatvanas évek elején – sorsom Moszkvába vetett tanulni (tanulni, tanulni! - mondta Lenin ) ahol négyszer-ötször is sorba álltam, hogy újra meg újra megtekinthessem a „Velikolépnaja szimjorka” című színes, szélesvásznú, hollywoodi veszternt – eredeti címe: The Magnificent Seven (magyarul az okoskodó A hét mesterlövész nevet kapta a Mokép-keresztségben).

Azt csak később tudtam meg, hogy az 1960-as amerikai film a japán Kuroszava csodálatos Hét szamuráj-ának az átdolgozása volt, ez azonban értékéből mit sem von le. A Hetek – etalon lett számomra, egyben elindítója egy máig tartó szerelemnek: bevallom, nagyon-nagyon kedvelem a veszterneket.

A jobbakat, persze. Egyszerű, becsületes alkotások, nincs több olvasatuk, posztmodern kovbojfilm ugyanúgy elképzelhetetlen, mint mondjuk posztmodern biblia. A cowboy-filmek nem teljesen azonosak a westernekkel, a banditásokkal, indiánosokkal, és még sokfélével - csak mi hívtuk mindegyiket gyerekkorunkban kovbojosnak.

A tehenész- (gulyás?-) - romantika egyébként mára már el-elment a posztmodern felé; elég csak a meleg tehénpásztorokról szóló (Brokeback Mountain -  szájbarágós magyar címe Túl a barátságon), a villámkezű négert (Fred Williamson), vagy szexis és a halálnál is gyorsabb női mesterlövőt (Sharon Stone)  szerepeltető, noch dazu, a zsidó rabbival tarkított (Rabbi a vadnyugaton – The Frisco Kid) újabb filmekre gondolnunk.

Börtönvonat Yumába (jelenet)

A vesztern – politikailag nem egészen korrekten – fehér hősökről szól; csak később, akkor is ritkán, kerültek elő jó indiánok, négerek, latinok, sőt: japánok meg zsidók is… (A rosszak között viszont ők kezdettől szerepeltek, bár a mexikóiak mindig túltengtek.) A western – amerikai műfaj; leszámítva néhány tucat jobb spagetti–westernt, mások csak bűnrosszakat gyártottak, különösen a németek (volt azonban egy jópofa  cseh paródia ifjúkoromban, 1964-ben, a Limonádé Joe).

A műfaj egyik fő pillére a jó szereposztás. Nem minden nagy és jó színész (és színésznő) képes jó veszternt csinálni – mégis a műfajt szinte kötelezően minden amerikai és az Óperencián inneni művész kipróbálta, pl. a később elnökké vált jenki Reagan, az arab Omar Sharif,  az ébenfekete Denzel Washington; de egy ős-spagetti-westernben még az olasz Sophia Loren is, szűzleánykori nevén (később, már Loren-ként, Hollywoodban is veszternkedett). Legtöbbször egy-egy nagy állócsillagra (húzónévre) épül a mozi (a névsor végtelen: John Wayne, Clint Eastwood, Yul Brinner, James Stewart, Charles Bronson, Charlton Heston, Gregory Peck, Burt Lancaster, Henry Fonda, Gary Cooper, Kirk Douglas, Edward G. Robinson, Robert Mitchum,  Steve McQueen, Gene Hackman, Kevin Kostner - és Rita Haywort, Lauren Bacall, Ava Gardner, Angie Dickinson, Raquel Welch) -  néha azonban vakítanak és szinte egymást oltják ki a csillagok egy-egy szuperprodukcióban (Délidő, A vadnyugat hőskora, A hét mesterlövész, Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Volt egyszer egy vadnyugat).

Vannak jó fiúk (igaz szívű gentleman-tehenészek, becsületes seriffek, nemeslelkű földesurak), vannak rossz fiúk (lótolvajokká, bank- és vonatrablókká lett tehenészek meg katonák, korrupt seriffek, rögeszmés bűnözők, elállatiasodott mexikói banditák); általában a jók győznek, erkölcsileg mindig. Sok a (szeretnivaló) lótolvaj, gulya-rabló, krakéler párbajozó, nemes bosszúálló. A hősök általában nem filozófusok, illemtant sosem tanult bunkók  (hatalmasakat köpnek, vakaróznak, zsíros a hajuk, sose mosakszanak; lábat különösen nem mosnak, mert ahhoz le kellene húzniuk a nagy becsben tartott western-csizmájukat). A fürdés elsősorban a szex velejárója – a kupiban előjátékként mindenkiről lemossák  a gyalázatot (ülőkádban; a szivar a higiénia-aktus része).

Börtönvonat Yumába (jelenet)

Egy western-filmhős sosem köszön, legfeljebb megböki a széleskarimájú kalapját; jobban neveltek hölgy-társaságban le is veszik. Mert vannak buja szépségű hölgyek is (legtöbbször az ősi foglalkozást űzik), és oltalmazandó özvegyek meg őzike szemű árvák, bővérű tanítónők vagy sokat ígérően somolygó  tenyeres-talpas cselédlányok.

És dörög a kolt (Samuel Colt örökbecsű találmánya), a hatlövetű; egy jobb seriff minimum húsz skulót lő ki belőle újratöltés nélkül.  (Később a „ruszki” háborús filmekben lőttek szakadatlanul - azaz: sose töltöttek - a Szovjetunió hősei.).

Csodás szépségű és fenséges csúnyaságú végtelen vadnyugati zöld mezők meg sivatagok és furcsa formájú sziklák, de főként meredek „kanyonok”, melyekben a rosszak mindig csapdát állítanak a jóknak, vagy fordítva.

És indiánok meg mexikóiak meg egyéb nagyon gonosz emberek. És lovak, meg vágták, és vágta közbeni lövöldözések; hátrafelé, mint egykoron a nyilazó magyarok. Robogó és feltartóztatott postakocsik, vonatok. Hortobágyi karikásostor pattogtatása helyett koltdurrogtatással terelt marhák végeláthatatlan tömege, legyilkolászott bölénycsordák ; bajuszát pödrő Buffalo Bill, Wyatt Earp, Pat Garret - és a trombitaszóra mindig vágtatva megérkező felmentő lovasság. És pislogó tábortüzek, melyeken hatalmas kriglikben főzik a kávét, amit nagy bádogcsészékből isznak (utána homokkal elmosogatják az edényeket). Terepen a viszkit is belőle szürcsölik; az ivóban (saloon), a kilométer hosszú asztalon, a kupicát a csapos mindig halálpontosan a szomjas kovboj vagy más pistolero elé löki. Az ivóban állandóan szól a zongora, akár van zongorista, akár már lelőtték. Egy vagy több asztalnál becsületes hamiskártyások kártyáznak, a billiárdasztalon csattognak az elefántcsont-golyók.  Ha valaki éhes, választhatja a chilis babot – más úgysincs, étlap sincs; ivóba nem enni jár a rendes ember.

Az emeletről lenge öltözékű hölgyek lejtenek le egyesével és mennek vissza immár kettesével. (Teljes mellszélességgel még a külföldi Ursula Andress meg Claudia Cardinale is gazdagította a vad vadnyugati hölgyek névsorát, a régi nagyokról nem is beszélve. De a veszternek alapjában véve szexmentes, kissé ódivatúan prűd és romantikus, egyben mindig „macsós” filmek. A „hősök” legtöbbször magányosak – még alkalmi bandákba is ritkán állnak össze. Ha becéznek valakit, hát az a lovuk vagy a koltjuk, esetleg a vadászkésük (mellyel halálos pontossággal találnak el akármit és akárkit).

Börtönvonat Yumába (jelenet)

A saloon furcsa, zsalugáteres, kétszárnyú lengőajtaját mindig belökik vagy berúgják, mielőtt mindenki elkezdene lövöldözni mindenkire. Először a kármentő nélküli védtelen és ártatlan italospolcot lövik szét. Pedig az ital főszereplő: minden valamire való veszternhős minimum egy üveg viszkit lenyom kapásból. Üvegből, bögréből, kupicából. A szereplők állandóan terpeszállásban járnak, kezük is terpeszben, a (minimum) két revolver fölött. Minden veszternben kötelezően van legalább egy párbaj, melyben az győz, aki gyorsabban rántja elő a halálosztót (az egyik Colt-típus neve: Peacemaker – békecsináló – istenuccse!). Az eltalált fél látványosan távozik az árnyékvilágból, a városi nézőközönség megtapsolja a győztest.

Mindenkinek van fegyvere: kinek kolt, kinek más pisztolyféleség, a legtöbbnek azonban vincsesztere is (akkor ez még nem számítógép-tartozék volt), amely megállás nélkül dörög: győzi a lövész a ravasz ravasz-szerkezetet húzogatni-kattogtatni... És számtalan kétcsövű medve- (bivaly-)ölő is akad - akit azzal eltalálnak két métert repül hátrafelé holtában.

A jó veszternben nincs üresjárat: minden percben történik valami, és minden öt percben eldördül legkevesebb egy lövés. A lövöldözés fő cselekmény-kellék: a szereplők alig esznek, alig isznak, alig szerelmeskednek, alig beszélnek – csak lőnek. Meg néznek, szelíden vagy kegyetlenül, de a sosem pislantó szem - pontosabban a kígyószerű nézés - a kolt mellett e filmek fő velejárója.

A vesztern csak filmen élvezhető, a kovbojkönyvek hihetetlenül unalmasak . Érdekes módon, legalábbis nekem, az indiánkönyvek viszont mindig izgalmasabbak voltak, mint az indiánfilmek (talán mert e könyveket nagy mesterek írták és kis filmesek vitték vászonra – a veszterneknél meg éppen fordítva).

Börtönvonat Yumába (jelenet)

Az igazi "western" Hollywoodhoz kapcsolódik, még ha az olaszoknak volt is egy rövid dicsőségük a Spanyolországban forgatott spagetti-westernekkel (első-sorban Sergio Leonéval meg Ennio Morriconéval – no és Clint Eastwooddal; de bennük ismertük meg Lee Van Cleefet, Eli Wallachot, de még Terence Hillt és magát Bud Spencert is). Az egy maréknyi dollár vagy a jó, a rossz meg a csúnya – nézhetők voltak,; persze nyomába sem érhettek a korszakalkotó (és korszakzáró) Volt egyszer egy vadnyugatnak (Once Upon a Time in the West - 1968). A műfaj olasz hangszerelésű zárótétele után, az azóta eltelt negyvenöt évben igazi „ütős” vesztern egy se született. Amelyiknek címére, szereplőire, noch dazu: rendezőjére (John Ford, Fred Zinneman, Sam Peckinpah  – és Sergio Leone) emlékezne az ember.

A különféle – tízes, húszas - rangsoroló válogatásokban (top 10, top 20 western movies) jelen vannak a kanonizált – de sokszor már felejthető - klasszikusok (a Hatosfogat, a Délidő, a Rio Bravo, a Vera Cruz, A Sierra Madre kincse, a McKenna aranya,  az Idegen a cowboyok között /The Big Country, A vadnyugat hőskora /How the West Was Won, A hét mesterlövész, a Butch Cassidy) – és helyet kap természetesen a Volt egyszer egy vadnyugat; érdekes módon jelentős számban szerepelnek a „klasszikus” spagettik is. Az újabbak közül befér a kánonba a Kis nagy ember meg a Farkasokkal táncoló és a szürrealista Halott ember (Dead man).

A remake mostanában egyre népszerűbb (mint a költői és színpadi commediák esetében – azokat is folyamatosan újra meg újra átdolgozzák, újrafordítják). A klasszikusok - a veszternek is - avíttnak, lassúnak (akciótlannak) és vontatottnak, fakónak  tűnnek (nem csak a fekete-fehér dinoszauruszok); egyszerű formanyelvük és szegényes gondolatgazdagságuk is meghaladja a mai (főként a fiatal) úri közönség esztétikai szintjét.

Most tervezik például A hét mesterlövész újraforgatását; Tom Cruise lesz Yul Brinner… Az eddigi remake-ek nem nyerték el tetszésemet – valószínűleg ezután is inkább a jól bevált régieket nézegetem. Mert aki gyerekkorában megszokott egy ösvényt, öregkorában már ne hagyja el a járt utat.

Írta: nyelvmájszter

Minden lében ő a kanál

Laska Lajos leállíthatatlan életéről

A nyilvánosság számára 12 éve, hogy Zsidó Ferenc életre hívta Laska Lajosnak nevezett irodalmi figuráját, s azóta sem mi, sem a szerző nem tud megszabadulni tőle. Még akkor sem, ha a nemrég megjelent rövidpróza kötetének (Zsidó Ferenc: Laska Lajos. Rövidprózák. Pro-Print, 2012) utolsó darabja azzal ér véget, hogy a főszereplő (szándékosan kerülöm a "főhős" kifejezést) egy kórházi ágyon kipurcan. Ami jó a történet befejezéséhez, mert engedelmesen becsukjuk az ügyes, zsebbe való könyvet, de él benn ünk a sajgó gyanú, hogy Laska Lajostól nem olyan könnyű megszabadulni.

Elsősorban azért nem, mert úgy Laska ő, ahogyan minden laskafajta nagyjából azonos receptre készül. Formára, színre, összetételre különböznek ugyan, de abban megegyeznek, hogy egytől egyig fövő vízbe kerülnek – ez a sorsuk.

Zsidó Ferenc még egyetemi hallgató korában, 2000. október 21-én jelentkezett első Laska-írásaival a Romániai Magyar Szó Szabad szombat c. mellékletében, s ennek hasábjain adott később hírt magáról, mikor is rendre új és új közegbe, helyzetbe és probléma-gubancba került. A kezdeti Laskák csenevészek voltak és esetlegesek, időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szerző átgondolja és felépítse azt a pályamodellt, amit most a könyvében végigfuttat az ő minden lében kanál Lajosával. Mi rögtön az első sorok elolvasása után tudjuk, hogy egy szigorúan vett irodalmi alakkal állunk szemben, akinek nincsen különösebben koherens jelleme, sem erkölcse, sem markáns fizimiskája. Mindenből van benne egy kicsi és ugyanakkor tapasztalni benne a nagy hiányokat is. Sokszor megelégszik a két dimenzióval - ezért is illik rá a "laskaság", ám legalább annyiszor nem fér meg a bőrében, megdagad és akaratlanul is keresztbe tesz a saját létlogikájának és -filozófiájának. Úgy vágja ki magát a nehéz helyzetekből, hogy tüstént, egy másik pörgős helyzetbe kerülve ismét azon töprengjen, hogy vajon képes lesz-e megcsinálni a duplaszaltót, ha ez éppen a szabadulás ára?

Van egy belső fegyelem, ugyanakkor egy pazarló mesélőkedv is a szerző stílusában. Szövegei azt sugallják, hogy sokat tudna mesélni Laska Lajosáról, mégis oly keveset szól, hogy lapról lapra, történetről történetre, paradoxonról paradoxonra üldözhetjük a fickót, mígnem a végére érünk, s akkor látjuk csak igazán, mennyire kibabrált velünk: megszökött a túlvilágra, mert elfelejtett egyeztetni a halállal, hogy ő nem meghalni ment a kórházba, hanem hogy jól érezze magát a mások részvéthulláma közepette...

Zsidó Ferenc egyelőre jól járt ezzel a befejezéssel, úgymond "megúszta" Laska Lajos kalandjainak további adminisztrálását, de erős a gyanúnk, hogy a nagy ravasz egyszer csak újra előbukkan és feladja neki a leckét. Akkora lehetőségek rejlenek ugyanis még benne, mint az olaszok mindennapi, megunhatatlan tésztájában ("paste").

Néhány adagot kölcsönvettünk, mutatóba. 

Cseke Gábor

ZSIDÓ FERENC

A legmegbízhatóbb óra

A tömbházban fiatal házaspár volt Laska felső szomszédja. Reggelente, hat húszkor ajtócsattogtatás, visszafojtott „igyekezz már!"-féle szusszanások jelezték kapkodó létüket. Délután, fél négy körül a szenvedélyes ebéd programja következett bősz edénycsörgéssel (Laska, ha megszakadt, akkor se tudta olyan meggyőzően csörgetni edényeit, mint ők). Ebéd után szieszta. Olykor csiklandósdi, zenére. Este, nyolc körül a kalóriadús vacsora volt programon, kísérőjelenségként egész estét betöltő böffenések. Utána nehéz, hallható csönd, tízig. Fél tizenegykor ismét megelevenedtek: tusolás turbékoló kacarászások közepette, fogmosás, hangos gargalizálással. A szerelem ideje következett. Szusszanásnyi csönd, aztán ágynyikorgás, erősödő sóhajok, tizenöt percig (tovább soha - Laska többször lemérte). Két percnyi csönd után slattyogás, ki a fürdőbe, csorr, aztán víz zúdulása a csövön. Aztán még egy slatty, még egy csorr, még egy vízzúdulás.

És ugyanez, napról napra. Laska kívülről fújta életük minden mozzanatát, percnyi pontossággal tudta, mikor mi következik. Aztán egy alkalommal fogta az óráját, s kivágta, mint fölösleges kacatot.

A paradicsomban

Egy éjszaka Laska azt álmodta, hogy kártyázott az Úrral, nyert, s jutalmul beengedték a paradicsomba.
Lucifer nyomban lecsapott rá, segíteni hívta: fűrészelni. Közben dohogott, szidta a fákat. Azért, amiért az övék. Munka közben Laska pucérra vetkőzött, mert nagyon melege lett, de nemsokára magára kellett öltenie valamit, mert Lucifer leplezetlenül bámulta. Rothadt gyümölcs szaga terjengett. Laskát nyomasztotta a vidék. Miután a munkát elvégezték, csak téblábolt fel-alá. Unatkozott. Ingerülten közeledett a paradicsom kapujához, melyen keresztül belöketett. Szerette volna megkérni az Urat, bocsátana el. A bejáratnál, egy befele fordított táblán, az Úr kézírásával ez állt: „Paradicsom. A kilépés ára a belépés."

Laska Lajos elolvasta a feliratot, aztán még egyszer, majd elhatározta, hogy végérvényesen felhagy a kártyázással.

Szerelemnyelv

Az én szerelemnyelvem a gyengéd simogatás, magyarázta Laska Lajos párjának. Ezt valami könyvben olvasta, s nem is volt egészen biztos benne, de olyan jól hangzott. Azzal tudod a leginkább kifejezni, hogy szeretsz - folytatta egyre nagyobb beleéléssel -, ha simogatsz, ha megcirógatod a hajam, ha meggyúrod a hátam. Aztán, mivel a párja tekintetéből nem olvasott ki túl sok lelkesedést, s mivel neki is indulni kellett munkába, így fejezte be: tudom, úgy fel van gyorsulva az életünk, hogy erre nem nagyon van idő, de az is segít, ha olykor azt mondod, miau!

Koncerten

A plakátot meglátva Laska rögtön elhatározta, hogy elmegy, meghallgatja élőben régi, kedvenc zenekarát. Egy fiók mélyéről előkaparta az adekvát kellékeket, bőrdzseki, csuklóvédő, feliratos póló, és kioldalgott a helyszínre. Szabadtéri koncertet harangoztak be, a tér azonban nem volt szabad: szögesdróttal volt körbekerítve, ráadásul több százan álldogáltak rajta. A hangulat emelkedő tendenciát mutatott, bár a zenekarnak még nyoma sem volt. Az emberek iszogattak. Feles, literes üvegekből. Laska is megmarkolt egyet, meggyőződés nélkül.
Aztán megjött a banda, és játszott. Sokat. Az emberek éljenezték, ittak az egészségére. Sokat. Az üres üvegeket szétdobálták a szabadnak mondott téren. Szebbnél szebb dalok csendültek fel. Az emberek egyvégben ráadást követeltek, az üvegek mind sűrűbben koccantak.
Laska egyszer csak hátranézett, az arcokról le a földre. Csupa üveget látott, bármerre forgatta fejét. A fél literesek sűrűjéből egy-két mafla, dundi literes nyújtogatta nyakát.
Hát, még azért is megtanulok üvegen járni, határozta el magát Laska, s elmegyek innen!
Meg is indult, üvegről üvegre libbenve, a maga felesét a hóna alatt szorongatva. Ha valahol nem lesz üveg, oda majd leteszem, hogy folytathassam utamat, gondolta elszántan.

Az új kolléga

A kis, zárt közösség, melyben Laska Lajos is tevékenykedett, új taggal bővült.
Laskáék úgy tettek, mintha mi sem történt volna. Továbbra is eljártak dolgozni, leültek a székekre, persze, amelyikre ő ült, arra nem, néha tán még beszédbe is elegyedtek vele, nem túl érdeklődőén, személyes témákat még véletlenül sem érintve, vagyis úgy, ahogy azelőtt is szokták egymás között.
Laska Lajos biztatgatta egy ideig magát, hogy né, ember, oda kéne menni, s összebarátkozni vele, vagy legalábbis tisztességesen megismerkedni, de aztán valahogy lebeszélte magát a dologról. Talán azért, mert rájött, akkor ugyanezt a régi kollégáival is meg kéne tennie, az pedig kész lehetetlenség.

Nem alvás

Laskának egyszer eszébe jutott, megnézhetné, hogy milyen, amikor nem alszik. Alvás helyett. Fel is készült, kényelembe helyezte magát, keze ügyében szendvicsek, üdítő. Szemben pedig egy tükör. Abba meredt bele, s nézte, ahogy nem alszik. Tetszett neki a jelenség. Nézte egy teljes napig, aztán még egy napig. Egyre elmélyültebben. Észre sem vette az idő múlását. Örömét lelte nem alvó önmagában.
Aztán a negyedik napon egyik másodpercről a másikra mély álomba merült. Alma azonban nyugtalan volt, s amikor hosszú idő múlva ismét felébredt, rettentően dühös volt magára, amiért elaludta a lényeget, nem alvó önmagát.

Közigazgatási reform

Egy napon Laska Lajos átiratot kapott egy pénzügyi szervtől, melyben értesítették, hogy rövidesen pénze fog érkezni. Laska, az okmányt olvasva dühbe gurult: ezek a hülyék értesítéseket küldenek, ahelyett, hogy a pénzt küldenek! Kisvártatva azonban megnyugodott, s belegondolt, hogy nem is olyan rossz a módszer. Megkapom az értesítést, van alkalmam felkészülni lelkileg... Az eljárást minden területen alkalmazni kellene!, merült fel Laskában a gondolat. Mennyire átláthatóvá, tehát nyugodttá tenné az életünket, ha átiratot küldenénk a boltba, mielőtt vásárolni mennénk, vagy ha átiratot kapnánk a telefontársaságtól, hogy számlánk fog érkezni, a rendőrségtől, hogy rövidesen x összegű bírság kifizetésére kényszerülünk, mert tilosban parkoltunk stb.
Egyre jobban beleélte magát az ötlet kidolgozásába, úgy vélte, az egész közigazgatási rendszert megreformálhatja így. Aztán nekifogott, hogy fogalmazzon egy beadványt a minisztériumhoz, melyben tájékoztatta az illetékeseket, rövidesen küldené újító javaslatait. Azóta pedig csak ül, s várja a választ, melyben jeleznék, hogy küldheti. Ha az megérkezett, akkor aztán...

Zsidó Ferenc

(Forrás: Zsidó Ferenc: Laska Lajos. Rövidprózák. Pro-Print, 2012)

Loptam egy verset

Ritkán olvasni ma ütős, jó verset - érdekeset, elgondolkoztatót már jóval többet. S ha közben akad egy-egy, azt bizony föl kell mutatni, azt meg kell jelölni, nehogy mások jelöljék meg az elfeledhetőség pókhálójával.

Ezt a verset ma reggel találtam, Elekes Ferenc egyik Feriforma nevezetű blogján. Hamar a taklicskát, s máris itt vagyok vele:

Elekes Ferenc:

Költő az akasztófa alatt

Gyönge a vers,

mondjuk, mint a harmat.

Erős a hatalom

akkor is ha hallgat.

Amikor megszólal,

dicsér és dicsőít,

háznak nevezi ólad,

mondhatsz akármit,

kirúgja a széket

alólad.

Zorán KÖRTÁNC-a / KÓLÓ-ja

2006-ban jelent meg Zorán Közös szavakból c. nagylemeze, s bár koncertjeivel nem állt le, öt évig kellett várni, amíg új anyaggal robbant be életünkbe. A 2011 végén bemutatott Körtánc-Kóló nagylemez váratlanul - és örömünkre! - azt a Zoránt mutatja végre, akit mostanig nem ismertünk eléggé, aki végre visszatalált eredeti gyökereihez - szerb szellemiségéhez. Ez annyira megnyugtató, amilyen megnyugtatóak a nagylemezen található dalok:


1. Ballada a mamákról
2. Még mindig
3. Mondtam neked
4. Ember a vízben
5. Törjön a csend
6. Esküvő
7. Mikor növünk fel?
8. Szabadságdal
9. Kóló
10. Távolság

Az egyértelműen lelkes, pozitív fogadtatások garmadájából idéznénk egyetlenegyet, amely nagyjából mindent megmagyaráz, a helyére rak:

"A dalok szövegeit ezúttal is Dusánnak köszönhetjük. Szinte hihetetlen, milyen erőteljes érzések szabadulnak fel az okos, lírai képekben gazdag, költői szépségű sorok hallatán, miközben gondolataink is szárnyalni kezdenek. Olyan az egész, mint egy, a lelkünk legmélyebb zugait megcélzó gyakorlat, melynek során érett, tapasztalt edzők adnak kézről-kézre, mi pedig hagyjuk, hogy átjárjon bennünket a hév, az életöröm és az életbölcsesség, melyek által az utolsó hang után szinte újjászületve tekintünk a világra. (...) ebben óriási szerepe van a zenének is, mely általában Presser Gábor zsenialitását dicséri, ám ezúttal egy-egy dal erejéig beugrott maga Zorán, és Jávori Ferenc Fegya, a Budapest Klezmer Band vezetője is. Tudomásom szerint közös munkásságuk során Presser először nyúlt ihletért Zorán szerb gyökereihez. A délszláv zenei és ritmikai világot idéző dalok olyan erőteljesek, hogy szinte ostrom alá veszik a hallójáratainkat, ráadásul Zorán ezen az albumon úgy énekel, mint még soha – hangjában olyan karcosság bukkan fel, amitől a hideg futkosott a hátamon, miközben szinte megnyitja a lelkét előttünk. Hihetetlen, milyen erőteljes, szinte delejes hatással van ez a párosítás." (Galgóczi Móni)

A lemeznyitó dal még csak rokonszenv-keltő, ízelítő, bár csodaszép:

A Kóló pedig - azt hiszem, maga a zoráni tökély. Íme szöveg és előadás, egyben:


Zorán-Dusán: Körtánc / Kóló

Amott jöttem én a földre
Itt maradtam mindörökre
Megszerettem, amit kaptam
Szívem ide láncol
Néha el is fenekeltek
Megöleltek, felemeltek
Barátomnak azt fogadtam
Aki velem táncol

Voltam én már jöttment, mindenféle szerzet
Az egyik jelző megsebzett, a másik örömet szerzett
Akármilyen nyelven értenek a szentek
Valahogy a végén majdcsak eltemetnek

Itt teremnek a szép lányok
Mindegyiknek megbocsátok
Hadd üljön a más ölébe
Ha a kedve tartja

Fiamat a legszebb adta
A lányomnak is szép az anyja
És ha mégis más az apja
Hát a lelke rajta

Voltam én már jöttment, mindenféle szerzet
Az egyik jelző megsebzett, a másik örömet szerzett
Akármilyen nyelven értenek a szentek
Valahogy a végén majdcsak eltemetnek

Nem tartozom senkinek se
Vagy ha mégis, elfelejtse
Megkapja a túlvilágon
Őrzi azt az ördög

Legyen vendég asztalomnál
Legyen nála jó nagy kanál
Édesanyám tanította
Amit beletöltök

Amikor a banda ezt a kólót játssza
Mosolyog az isten, közénk áll egy táncra
Akármilyen nyelven beszélnek a szentek
Lehet, hogy a végén ők is beneveznek

Amikor a banda ezt a kólót játssza
Mosolyog a jóisten, közénk áll egy táncra