Utcanők

Baudolino, szívbéli jóbarátom (civil nevét nem árulom most el), aki az ivisz.hu portálon jobbnál jobb zenéket és irodalmi ínyencségeket töltöget fel és komponál, most egy kiemelkedően kemény dallal lepett meg, amit reggel óta újra és újra hallgatok.


Valami olyan köztes műfajról van szó, amiben a zenei előadás is nagyon fontos, de a szövegnek is igen pontosnak és kifejezőnek kell lennie, nem bírja meg a linkséget. Baudolino dalai emberszabásúak, nem töltelékszavak halmaza. Az utcanőkről szóló nótájában benne van a mindenki által ismert réteg életének, sorsának a tragikuma, sminkeletlen valósága.


Íme a szövege, illetve a dallama (lejátszásához katt ide!):



Baudolino (zene, szöveg):
UTCANŐK

Piszkos utcasarkon
festett furcsa arcok
lányok pőre combja
a vágyak szemétdombja

sápadt, kopasz férfi
a kínálatot nézi
hív egy molett barnát
furcsa fény az arcán

símul test a testhez
áradnak szét a nedvek
ott állsz az utcasarkon
vonagló kéj az arcon

utcanők, utcanők, magányos utcanők
alattuk egyre csak kopik az utcakő
utcanők, utcanők, magányos utcanők
körül hideg falak, hiába vannak jó idők

csak semmi szórakozás
fő a vágy okozás
s csak pénz a várakozás
pihenni nem szokás

rúzstól síkos ajkak
a hajban olcsó hajlakk
csípők, pőre combok
csupasz dimbek-dombok

állnak az esti ködben
csúszik a vodka közben
romlottak, kőkemények
szívükben vak remények

símul test a testhez
áradnak szét a nedvek
vad nász az utcasarkon
vonagló kéj az arcon

utcanők, utcanők, magányos utcanők
alattuk egyre csak kopik az utcakő
utcanők, utcanők, magányos utcanők
körül rideg falak, hiába vannak jó idők

csak semmi szórakozás
fő a vágy okozás
s csak pénz a várakozás
pihenni nem szokás

Mintegy végszóra, kezembe került néhány XIX. század végi fénymásolat egy Nagykárolyban kibocsátott türelmi bárca lapjairól, rajta a kéjnők adataira kíváncsi rubrikák, a tevékenységüket szabályozó rendelkezések és orvosi ellenőrzésüket nyilvántartó táblázattal. Vajon, a történelem megismételni készül önmagát?