 |
| Hlavathy Károly: Sodrásban |
Hogyan sikerül magukat megőrizni a domokosi lányoknak tisztának a házasságig? - olyan kérdés ez, amiről szintén nem hallgat Dr. Balázs Lajos: Amikor az ember nincs es ezen a világon (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009) c. néprajzi monográfiája. Úgy mutatja be ezt a kényes kérdést, mint amire sokszor nincsen eszményi megoldás.
Egy 63 esztendős asszony véleménye az, hogy: „Olyan leány nincs, amelyiket nem lehet hajlítani. Csak nem mindenki s nem mindenkor. Van egy krízis. S ilyenkor ha elkapod jó, s ha nem, nincs es amiét beszélgetni. A krízis, a szerelemnek az összekötése, na. Mikor jő az ambíciója neki, s ha akkor elkapja a férfi, gátá. Ez egy krízis. S nem mindenkor van ez. Azt nem lehet tudni, hogy mikor van, de van. Beszélgetni kezdünk, s két szem intés tölle, s ahajt elkapott engem es, s gátá. S hanem én őt. Na."
Egy 75 éves férfi viszont arról vall, hogy a hosszú várakozás sem mindig szerencsés, s tanulságos ifjúkori kalandjából mi is megérthetjük, hogy miért nem.
»Képzeld el, hogy jártam. Ahogy eljöttél, abba a helybe feküdtünk le, s egy kicsinnég jácodtunk, s ahajt reafeküdtem. S ahogy neki eresztettem, hogy nyomjam bé, aszongya, akkor egyet hökkentett, s telibe okádott, ahogy csak tudott. Felendeledett. Met aztán a szerelem azt es kihojza... Mikor má kezd társalogni a leján a legénnel... Ugye, régebb olyan volt az udvarlás, hogy elmentünk a fonóba, onnat hazakísérte a legény. Egy kicsit elbeszélgettünk a kapuba. Menyen így egy darabig a szeretőzés, aztán megbátrodnak egymáshoz. Akkor má a legény kezdi kérni a leányt, hogy na..., s de... De az vót a kikötés, amíg meg nem esküszünk, addig nem. A legény próbálkozott, persze. Ugye, milyen a férfi, ha olyanval van, az az érzés felbuzdul benne. Az az emberi érzés. A szerelem felbuzdul benne. Ez ugye nagy leány volt. S még addig nem baszkódott. Nagy gazda volt (ti. az apja), de a leány egy kicsit nyökötis volt, nyökötösön beszélt (nyökögött, dadogott), s nem foglalkozott még különösön senki vele. S ez ahogy neki eresztette, hogy nyomja bé, úgy felizgult, hogy felendeledett, s attól a legény még jobban. Kapta a sapkáját, az ajtón kipattant, s ott hagyta. »Baszd meg anyádot s a kalibádot, s okádjál immá reggelig.« Ezt mondta. Na ugye, ilyenyek es vannak. Ugye 19-20 éves volt, s még nem volt addig, s e lett volna az első... De félt, hogy most mi lesz vele. Az egész gyomra megfordult, me félt ettől a szokatlanságtól. S a másik most 14 esztendős korában má béveszi, s nem hányik, s gyermeke lesz. Na! Iskolába jár,s már a hasa nő."
Egy 65 éves domokosi asszony a férfiasktól való lánykori tartózkodást a félelemmel magyarázta.
„Én annyira féltem a fiútól, ha meg akart ölelni s magához szorítani, hogy léptem bé a kapun. Egy legény el is nevezett vadzergének. Nekem nagyon szigorú volt édesapám, s ezért féltem... Habár, ugye, nekünk es vérünk volt, kívántuk úgy, hogy a nyavalya tört ki, de úgy féltem édesapámtól, hogy éreztem, az arcomról leolvasta volna, ha olyat teszek. Így éreztem. Nagyon féltett az ilyentől. Méges, habár a nővéremet is úgy nevelte, vele megtörtént. Ő má két hónapos terhesen ment férjhez, met tőle tiltotta az udvarlóját. S aztán ők megpróbálták, hogy ne tudjanak beleszólni."
70 éves asszony arra emlékezett, hogy lánykori hajthatatlansága miatt most is megemlegetik a neki szépet tenni szándékozók:
„Á.-val például a nagy gazda leányok nem álltak szóba, met olyan vót, hogy amelyiket megfoghatta, nyomta es vóna le rögtön.
Olyan vót, hogy futott neki a leányoknak, s markászta, amelyik megengedte. De én egy perc alatt a szeme közi vágtam. Sokszor megmondta nekem, »ej én nem menyek magához közel (most má komások vagyunk), met maga olyan vót leányul es, mint az ördög«.
Volt még egy ilyen ember a faluba, mint Á. Azt mondja eccer - így álltunk sorba a kenyérért -: »Ej, Anna, Anna, te mos es csak az vagy, ki ezelőtt vótál«. Kérdem, meét? »Azét, aszongya, hogy úgy féltem tőled, mint a tűztől. Nem mertem csúfot mondani s feléd menni, met olyant adtál a nyakam köré, hogy alig vártam, hogy félre menjek tőled. De örökké ezt csinálta!«, aszongya ott mások előtt. »Ne félj, met nem basztál ki vele, hogy héza nyúlj vagy kapj fel alaja (ti. a szoknyája, rokolyája alá), met a szemedet kiütte«.
— Mondjad, mondjad! Legalább nem tudod azt mondani, hogy megengedtem neked"
Népi drámákba illő furcsaságokra is fény derült az őszinte beszélgetések nyomán. Egy anya például úgy fogott magának vőt és úgy biztosította a lánya esküvőig tartó szűzességét, hogy "feláldozta magát" helyette:
„Itt a közelbe egy legény udvarolt egy egyedül való leánynak, vagy öt évig. A legénynek az anyja látta, hogy ha nincs otthon a leány, a fia akkor is menyen. Akkor hát megtörtént öt év után, hogy a leány terhes lett, s az anyja azt mondta hat asszony előtt, »Istennek legyen hála, így akartuk«. S amikor esszekerültek, kiderült, hogy a leány ha nem vót honn, hát... De a leánya es réta kapta: az anyja hítta B.-t, s a ment, s végezték a dógukot. Ez így vót. Az anyja szoktatta belé azét, hogy a leányát kérje meg, ne menjen másfelé ezen a téren. Met ő mindennel ellátta. Egy ördög! Hát én nem es nézem azt asszonynak. Hogy egy édesanya a saját leánya férjire blazirozzon! Ez nagy bűn: Isten előtt vétek s ember előtt szégyen!"
A nemi életbe beavató intézmény a múltban Domokosról sem hiányzott. Úgy tűnik, hogy az sok mindenre volt megoldás és az asszonyok-lányok is elfogadták mint egy szükséges rosszat:
„Volt itt, az állomással szembe. Én ott szolgáltam a közelibe, s láttam, hogy ott olyan szép nők állnak, s a lábikot úgy esszevetik, s állnak neki a falnak. Az egyik cigarettázott s nézett olyan szép szemekkel, kifestve.
Kérdeztem a leányt, mondja meg Rózsika kisasszony, ezek milyen nők? Azt mondta, »ne légy kíváncsi«. Aztán az öreg mamát kérdeztem meg: kik ezek a szép nők itt? Van vagy öt. Ott benn laktak a Kubiknál. Olyan lenn-ház (ti. alacsony). Most es megvan (1987). Ott benn a gödörbe. Ott vótak nekik külön-külön szobák. Azt mondta, »Ezek rossz nők. Olyanok, aszongya, hogy a férfiakot csábítsák: elhijják oda, s csalják ki mi kicsi pénze van«. Hát mit csinálnak? - kérdeztem. »Ó, mondta az öregasszony, te még buta vagy ehhez.« Pedig má én es tudtam, hogy mitől döglik a légy. S azt mondja, »ezek a kuperájos leányok«.
Jaj, aztán én megijedtem. Hazajöttem, s mondom édesanyámnak, magok ilyent hallottak-e? »Igen fiam, aszongya, neked nem mondtam, de tudtam, hogy úgyes megtudod«... S aztán megmagyarázta, hogy a férfiak mennek oda, s ott kielégülnek. De őköt (ti, a nőket) orvos vizsgálja. Ez úgy a 30-as évekbe vót. Aztán a nők teljesen tönkre mentek, s megszűnt. Honnat vótak a nők, nem tudom. De szépek vótak, az biztos. Csinosak, karcsúak. Szép lábuk, minden. Hogy aggyák egy ilyenre magukat, ezt nem értem?! A domokosiak jártak oda s az állomásba, aki megfordult.
Én úgy tuttam haragudni rajok: ilyen szép nő, s hogy adta magát erre a disznyó életre?! Hogyes bírja ki? Egy nap hányszor?! Aztán nem szerelemből csinálja!... az valahogy... Milyen lehet? Az én emberemet kérdeztem, de nem árulta el" - vallotta egy idős asszony.
Egy nála valamivel fiatalabb arra a kérdésre, hogy a leányok szemet hunytak-e afölött, hogy az udvarlójuk kuplerájba vagy máshol intézte el a dolgát, így reagált:
„Az én uram azt mondta, »nem akarlak szégyenbe hozni, addig kapok máshol, csak ne haragudj«. S há mondtam, hogy dehogy haragszom, csak vigyájz magadra. Aztán meg es mondta, s úgy belé es nyugodtam. Elmondta, hogy hol járt s mit csinált a szomszédleányokkal."
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése