Nemere István: Egy trónörökös menekülése (3)

A NAGY TÚLÉLŐ?

Lehetséges lenne ez? Hiszen az egykori tanúk – már akiket egyáltalán közel engedtek a holttesthez! – és ezek igen kevesen voltak – állítják, hogy látták a halott Rudolfot. De ne feledjük a következőket:

1) Valójában csak néhányan látták; például a mayerlingi kastély személyzete – ők is az Esemény színhelyén, ami eléggé erős pszichikai hatást gyakorolt rájuk.

2) Mit láttak? Egy bajuszos férfit vérben úszva, akinek koponyáját nagyrészt szétroncsolta a golyó (vagy golyók). Azon felül Mary Vetsera számukra meglepő jelenléte is zavaróan hatott. Előtte senki sem tudta, hogy a lány is a kastélyban tartózkodik, most meg itt fekszik a hullája?

3) Hogy baleset vagy öngyilkosság történt, ebben még a családtagok is kételkednek. Lipót, IV. Ferdinánd toszkánai herceg fia, Rudolf unokafivére, aki igen jó kapcsolatban volt Ferenc Józseffel, a két világháború között kiadott könyvében /Léopold, archiduc d'Autriche: Souvenirs de la Cour de Vienne. Paris, 1937./ írja: mind a hivatalos öngyilkosság-változat, mind a baleset-verzió kizárható, mert ez esetben nem logikus, hogy a felsőbbség olyan titokban tartotta az ügyet. Ergo: valami szörnyű dolog lehetett a háttérben, annak kiszivárgását kellett megakadályozni mindenáron. Ezt a szót nem véletlenül írtuk ide. Tudjuk, hogy a következő hónapok és évek folyamán a Mayerlinggel kapcsolatban álló személyek közül többen nem tisztázott körülmények között haltak meg vagy tűntek el Ausztriából. Például tudunk egy bizonyos Josef Jirus nevű cseh erdészről, aki éjfélkor Mayerlingban tanúja volt az eseményeknek – állítólag annak, hogy János Szalvátor ölte meg Rudolfot. Jirus hamarosan „öngyilkosságot követett el”... /Prazsky Ilustrovany Zaprovodaj, 1934.: J. R. Hradecky: Princúv poslicek lásky./ De hogy mi lehetett az a szörnyű ok – Lipót sem tudta.

Orth kastélya, ahová János Szalvátor
egy időre visszavonult

4) Hogy mégsem János Szalvátor volt a tettes, azt bizonyítani látszik alibije, vélik sokan. Nos, ez az alibi igen kétséges. Azon az éjszakán a főherceg állítólag Triesztben volt (mint tudjuk, akkor már a tengerészeti pálya érdekelte) és onnan reggel 7 óra 40 perckor táviratot küldött a császárhoz azzal a kérdéssel, hol tartózkodik Rudolf? Furcsa persze, ha belegondolunk – aligha valószínű, hogy a családtagok Ferenc Józsefet afféle üzenetközvetítőnek használták volna, személyesen tőle érdeklődve más családtagok hollétéről? Vagy azt a táviratot ott és akkor nem is János Szalvátor adta fel, hanem egy megbízottja? Éppen azért, hogy majd az Esemény után a főhercegnek ez alibit bizonyítson? Több vallomás szerint János Szalvátor azon az éjszakán igenis Mayerlingben járt.

5) De térjünk vissza a szűk körhöz, amely tisztában volt az igazi tényekkel. Az igazságot ismerte nyilván Taaffe miniszterelnök is. Edouard Taaffe gróf (1833-1895) ír eredetű családból származott, 1879-től 1893-ig másodszor volt a Monarchia miniszterelnöke. Tudjuk, a birtokában volt egy dosszié, amely feltehetően tartalmazta a Rudolf-ügy titkos iratait (például az – vajon miért? – örökre titokban tartott igazi boncolási jegyzőkönyvet), ám ez a dosszié sohasem került elő. A Taaffe-család örökösei végül visszavándoroltak Írországba, ám előbb ausztriai villájuk egy rejtélyes tűzvész miatt porrá égett...

Bombelles gróf udvari szertartásmester (ma azt mondanánk: protokollfőnök) is tudhatta, miről van szó. Az udvarban elsőként értesült az Esemény híréről. 57 évesen, pár hónappal később hirtelen meghalt. Az osztrák és magyar sajtó nem közölte a halál okát, de jellemző módon a lengyel katolikus lapok a cenzúra ellenére is megírták kétségeiket a természetes halált illetően, mivel a Mayerling utáni fél év alatt ez már a harmadik haláleset volt azok között, akiknek közük volt az ügyhöz... Ugyanis még korábban meghalt Rónay Jácint püspök, Rudolf egyik nevelője, magyartanára és bizalmasa is. Meghalt Weilen udvari tanácsos, író, akivel közösen Rudolf az Osztrák–magyar Monarchia írásban és képben című művet készítette több szaktudós és író bevonásával. Köztük volt Jókai Mór is, aki megerősítette, hogy a trónörökös nagy munkát vállalt magára az egyes fejezetekhez hozzáfűzött megjegyzéseivel és az első kötet bevezetőjének megírásával; ez 1885-ben jelent meg, Weilen ezenfelül tudhatott a trónörökös titkos terveiről is. Aztán 1892-ben, tehát még mindig igen hamar, 45 évesen meghalt Bratfisch fiákeres, Rudolf bizalmi embere, aki Mayerlingben volt az Esemény alatt, és akit az osztrák titkosrendőrség élete utolsó percéig szemmel tartott. Hat évvel később, 1895-ben 65 évesen halt meg Taaffe gróf, négy évvel később pedig Rudolf barátja, Hoyos gróf – egyike azoknak, akik a vadászkastélyban „fellelték a holttestet”.

6) Lehetséges-e ilyen exponált és közismert személy helyett mást megölni (megöletni) és azt helyette eltemetni? Kissé fantasztikusnak tetsző fejtegetéseinkben több úton indulhatunk el. Az egyik: az alterego, a hasonmás. A nagy kiterjedésű és nagy lélekszámú Monarchiában például – tudjuk – Ferenc Józsefnek több igen tökéletes hasonmása élt, ami nem azt jelenti, hogy ezeket az embereket bármikor is felhasználta a bécsi udvar és közülük valaki valaha is nyilvánosan szerepelt volna Ferenc József helyett. Legalábbis nem tudunk ilyen esetről. De nem tagadható, hogy voltak ilyen személyek és ez esetben nyilván lehettek olyanok is, akik a 31 éves, eléggé átlagos külsejű Rudolfhoz hasonlítottak nagyon. A múlt század nagy politikusai és uralkodói már ismerték ezt a lehetőséget (Napóleonnak például egyszerre több, a megszólalásig hasonlító alterego ja volt). Tehát a hasonmás-változatot sem lehet kizárni.

Az is elképzelhető, hogy Rudolf egy vagy két bizalmas embere szerzett egy Rudolfhoz meglehetősen hasonlító férfit, akit eleve erre a „szerepre” szántak. Mayerlingben azon az emlékezetes éjszakán főbe lőtték és otthagyták. Mary Vetsera nőgyógyászati eseménye és a feltehetően azt követő elvérzéses halála csak megkönnyítette az összeesküvők számára a dolgot. Rudolf tehát zavartalanul eltűnhetett.

ELTŰNT-E RUDOLF?

Egy Rudolf-könyv a sok közül

Az tehát a feltételezésünk, hogy Habsburg Rudolf főherceg, az Osztrák–magyar Monarchia trónjának várományosa 1889. január 29-ről 30-ra virradó éjjel nem halt meg a Bécs melletti Mayerling vadászkastélyában, hanem ő maga, esetleg égy vagy két beavatott segítőtársával megrendezte saját halálát, majd elmenekült a helyszínről.

Lássuk hát azokat a jeleket, amelyek ezt a verziót látszanak alátámasztani.

Aligha véletlenül keletkezett a pletyka, hogy Rudolf helyett mást, illetve egy viaszbábut temettek el. Lónyay Károly, akinek rokona, Lónyay Elemér gróf Rudolf özvegyét, Stefániát vette feleségül, azt írja, hogy a temetést megelőző napokban hivatalos körökben is suttogták, hogy a halott koponyájának teljes összeroncsolása miatt viaszfejet kellene készíteni és azt tenni az igazi test mellé. Technikai szempontból ez nem lehetetlen, már akkor sem volt az, olykor-olykor nagy szükség esetén éltek is ezzel a módszerrel. /Lónyai, C: The Tragedy of Mayerling. London, 1950./

No, ez nem csak terv volt! Az udvar bizalmasan Victor Tigner ismert bécsi szobrászhoz fordult, készítse el sebesen a trónörökös fejének viaszmását – de Tigner a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt erre nem vállalkozott. Ám minden jel szerint (több korabeli emlékirat említi) Zygmunt Ajdukiewicz, Bécsben élő lengyel szobrász készítette el a viaszfejet. Ajdukiewicz a megelőző hetekben szinte naponta találkozott Rudolffal, mert a trónörökös modellt ült neki (készült Rudolf egyik hivatalos portréja) és a sajtóban közzétett verzió szerint ő készítette el Rudolf halotti maszkját is. Találhattak-e ideálisabb embert erre a feladatra azok, akiknek érdekükben állt eltitkolni, hogy nem Rudolf fekszik kiterítve hofburgi lakosztályában?

A krakkói (akkor ez a város is a Monarchia része volt) Czas (Idő) című napilap 1889. február 5-i számában, egy bécsi jelentésben ezt írta: „A főherceg virágok és pálmák között fekszik a sírban, fején babérkoszorúval. Bebalzsamozták, azért arca elvesztette régi kifejezését. Ezenkívül az arcot viasszal vonták be. Csak a bajusza maradt érintetlen”.

Ez világos beszéd. Minden nehézség nélkül érthetjük úgy is, hogy a fej, amit a holttest elé járulók láttak – nem is egy ember feje, hanem viaszképmás volt. De ez még nem minden. A. Nowicki újságíró, aki több évtizedet töltött Bécsben, Mayerling titka című könyvében ezt írta:

„Azok többsége, akik bejutottak a kápolnába és megtekinthették a főherceg holttestét, állította: a homlok és az agykoponya viaszból készült, a fejet takaró haj pedig egyszerűen paróka volt. A viaszt rózsaszínűre festették és úgy sminkelték, hogy csontnak, húsnak, bőrnek látszodjon.”

A felsőbb köröknek is érdekük volt eljátszani ezt a komédiát, óriási bűnt vagy hibát követhetett el Rudolf, ha ennyire (mondhatni mindenáron) meg akartak tőle szabadulni. Itt már előtérbe kerül a politikai összeesküvés mint a leginkább kézenfekvő ok. Képzeljük el, hogy így történt: János Szalvátor és Rudolf közösen szervezkednek Ferenc József ellen és már jelentős erőket tudnak a hátuk mögött, amikor valami történik. 1889 januárját írjuk és vagy egy besúgó, vagy az összeesküvés egyik tagja elárulja őket. ök tudomást szereznek az árulásról vagy különböző rendőri intézkedések nyomán legalábbis sejtik azt. Lépniök kell tehát. És itt jön a következő hipotézis: Rudolf apja elé járul és... feltárja az összeesküvést. Már nem követ el árulást, hisz apja úgyis értesült az ügyről. Beszélnek egymással, mint férfi a férfival. Igazi egyezség nem jöhet létre közöttük; Ferenc József nem képes változtatni megcsontosodott politikai rendszerén, amely a Monarchiát pusztulásba viszi (Rudolf ezt igen jól látta előre), különben is, az uralkodó meg van győződve róla, hogy helyesen cselekszik, (ö erről mindig meg volt győződve...) Talán próbálja rábeszélni Rudolfot – hisz mégiscsak a fia, az egyetlen, és trónjának örököse! –, hogy változtasson szándékain, hagyjon fel az összeesküvéssel és reformokkal, idomuljon a Monarchia általános irányvonalához és szelleméhez, akkor még minden menthető lenne. De Rudolf sem képes megváltozni, ezt mindketten látják. Tehát el kell dönteniök, mit tegyenek. Ferenc József nem állíthatja (had)bíróság elé fiát, de még János Szalvátort sem – a botrány egész Európában hullámokat vetne, valószínűleg a Monarchiában is felkorbácsolná az indulatokat. Rudolf nem mondhat le rangjáról és nem emigrálhat külföldre; ahhoz túlságosan is közel áll a trónhoz (amire különben ezek után ne számítson), ebből is botrány lenne, azonfelül, ha el is megy – egyszer visszajöhet, és akkor mi lesz? A császár ezt a kockázatot nem vállalja. Olyan optimális megoldást kell találni, amely minden feltételt teljesít: Rudolf eltűnik a színről, de nem a császárnak kell elvennie a fia életét; lehet, lesz botrány is, de Rudolf a külvilág számára nem lesz abban a helyzetben, hogy bármit is megmagyarázzon, bármit is feleljen, nem kell lemondania semmiről, és mégsem fenyeget a veszély, hogy valaha is visszajön... Azon a bizonyos első beszélgetésen, január 26-án reggel tehát még haraggal és a jövőtől félve váltak el egymástól. Ferenc József állítólag – hallgatózó inasok szerint – azt kiabálta: „Nem vagy méltó arra, hogy az utódom legyél!”

De eltelt néhány nap, és január 29-én újabb beszélgetés zajlott le közöttük. Valaki megtalálta az optimális megoldást. (Netán János Szalvátor? Látva, hogy az összeesküvésből, a reformokból nem lesz, nem lehet realitás, és megértve, hogy Rudolfra úgysem számíthat, kitervelte mindkettőjük távozásának gyakorlati módját?) Ferenc József feltehetően csak annyit tudott, hogy fia hamarosan „meghal” (így, idézőjelben!) és „eltemetik” és többé nem találkoznak. Számára ez is jobb megoldás volt, mintsem azzal a tudattal élni tovább, hogy egyetlen fia bármikor újabb összeesküvést szervezhet, örökké veszélyben éljen? Vagy kénytelen legyen egy napon meggyilkoltatni őt? Valóban, a módozat ideális, teljesíti az összes feltételt: nem derül ki az összeesküvés, az mégis kimúlik természetes halállal, hisz vezetői eltűnnek a politikai színtérről; botrány ugyan lesz, de kicsi, Rudolf nem fog többé puszta létével is reményt nyújtani a reformpártiaknak, és mivel „meghal", többé nem bukkanhat fel, legalábbis, amíg Ferenc József él. Nem kell meggyilkoltatni – ami azért valószínűleg mégis meghaladta volna az államérdeket különben mindenek fölé helyező császár lelkierejét — és bár többé nem látja fiát, tudni fogja, hogy él valahol... Az akció kivitelezését — ha feltevésünk igaz — Rudolfra és Szalvátorra bízta, ő maga nem akart tudni semmiről. Így is elég nehéz lesz elviselnie és végigjátszania a komédiát.

Vetsera Mary siremléke

János Szalvátor és Rudolf pedig belefog az előkészületekbe. A kitervelt időben a trónörökös Mayerlingbe utazik, János Szalvátor pedig „Triesztben van”. Az onnan Bécsbe küldött távirata csupán ürügy, alibiként szolgál arra az esetre, ha valaki később összefüggésbe hozná nevét a várkastélyban történtekkel. Mert ő azon az éjszakán igenis ott van, és ott van Bratfisch fiákeres, akit szintén beavattak mindenbe. Sajnos ott van Mary Vetsera is, akire őszintén szólva senki sem számított, és aki senkinek sem hiányzott; de most kapóra jön: az ügynek kettős szerelmi öngyilkosság látszatát adhatja.

Minden a terv szerint történik. Éjszaka Rudolf megírja a búcsúleveleket. Mary Vetsera már halott. A főherceg búcsúlevelei a kor szabályai szerint íródtak. Többet is készít, valóságos kis búcsúlevélíró-irodát rendez be akkor éjszaka. Feleségének németül, Szögyén-Marich László barátjának magyarul (ebben „imádott magyar hazánkról” is szó esik, ezzel sikerül egy újabb téves politikai nyomot hagynia). Sokan – netán túl sokan – kaptak tőle búcsúlevelet – még a komornyikja is! – csak apjának, a császárnak nem írt egy sort sem, holott két nappal korábban a tanúk szerint kibékültek... Történészek, pszichológusok, kutatók ezt a köztük lévő politikai és személyi ellentétekkel magyarázták – mi feltételezzük, hogy azért nem írt, mert hát... mit is írhatott volna annak az embernek, aki tudta, hogy ö nem hal meg? A búcsúlevelek különben nem bizonyítékok a Szökés ellen, éppenséggel egy jól előkészített akciót is bizonyíthatnak.

Ne feledjük, a levelek nincsenek dátumozva. Lehet, már jóval előbb elkészültek, és várták, mikor lehet majd őket felhasználni? A két fentebb említett levélen kívül az összes többit elkobozták és tartalmukat máig sem ismerjük. Ha olyan egyértelműen az öngyilkosság mellett szólnak, akkor miért nem tették őket közzé?

(Folytatjuk)