(Endrődi Sándor nyomán)
1845
 |
| Petőfi-illusztráció |
Április 22. Századunk. 32. sz. 250. lapon Szeberényi folytatja és befejezi a „Leleplezések" cz. s ezúttal III. számmal jelzett czikksorozatát:
Kérem a tiszt. olvasót, legyen egy kis béketüréssel, hogy olly sokat bajlódom saját személyemmel; hiszen reménylem, hogy ez alkalommal már elvégzem dolgomat ezekkel az emberekkel. Mint első számú czikkemben emlitém, Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor megtámadására válaszoltam, s azt a Divatlap szerkesztőjének el is küldtem. És azt hiszi talán valaki, hogy megtámadásra vonatkozó feleletet közlötte ? Ó, az nagyon csalatkozik! A Pesti Divatlap csupán olly czikkeket közöl (és ezeket már más lapokból is átveszi, mint péld. a Jelenkorból), mellyekben neki tömjéneznek, s mély hódolattal emelik ki az ő, és kedves pártfogoltja bokros érdemeit. A helyett ő inkább következő szavakkal utasította azt vissza: „Sz. Lajosnak Petőfit érdeklő feleselése nem közölhető (!?!?!?), miután Petőfi nem nyilvánitá azt, hogy Sz. ur volna verseinek hirnöki bírálója" stb. És ehhez a Pesti Divatlap lógósa következő megjegyzést tesz: „Ugyan szerkesztő ur, mért nem tette ki már ennek az embernek a nevét ? Ha tudná ön, mint vásik arra foga, hogy nevét nyomva lássa! — Petőfi."
Tehát válaszom nem volt közölhető. Ej, ej, édes szerkesztő ur, valóban nem ? És miért ? ha szabad kérdenem. Tán csak bizony azért, mert ez által az ön által ámitgatott közönségnek megnyíltak volna szemei, hogy nem mind arany, a mi fénylik, és önök szerelmetes Petőfijével v. Petrovicsával ellenvetéseimre nem tudtak volna felelni ? Be könnyű akkor polemizálni, ha az ellenfélnek vagy épen semmi, vagy pedig csupán azon ellenvetéseit juttatjuk a közönség elébe, mellyekre válaszolhatunk. Egy ideig hiszen csak sikerülend az olvasókat mystifikálni, de végre megnyílnak szemeik, és át kell látniok, mi kevés tisztelettel viseltetik irántok az olly szerkesztő, ki a hozzá érkezett czikkeket vagy elnyomja, vagy elcsűri csavarja, hogy egészen más jön ki belőlök, mint a mi szándékoltatott.
„Petőfi nem nyilvánitá azt, hogy Sz. ur volna verseinek hirnöki bírálója stb." Tehát még ezt is el akarja ön tagadni ? Ej uram, uram, Vahud uram, bizony az már csak nem szép dolog, ha szerkesztő nem tudja, mi közöltetett lapjában. Vagy azért mondja ezt, mivel kedves Petőfije v. Petrovicsa nem merte egyenesen nevemet kitenni, de kigyókint lappangva akart sérteni ? Végre még azt is el fogja ön akarni hitetni közönségével, hogy ön sem tartott P. versei bírálójának, holott pedig ott is kotyogott róla, hol az legkisebb összefüggésben sem állott. Ha már az ember annyira le akar aljasulni, hogy hazugságra vetemedik, akkor legalább legyen következetes, és ne feledje el ama szabályt: mendacem oportet esse memorem.
Hát a Petőfi sületlen elménczségére mit feleljek ? Ollyan biz az, mellyel a megszorult bűnös, midőn már látja, hogy nincs menekvésre mód, kínjában akarja még magát hasztalanul védelmezni. Hiszen nem említve azt, hogy sokkal előbb láttam nyomva nevemet, mint a szavakkal hősködő segédszerkesztő, ki nem egyszer tudakozta tőlem mikép intézze a dolgot, hogy csak egy verse közöltessék valamellyik hírlapban; nem említve — mondom — ezt, csak azt súgom meg az elméncz urnak: hogy ha nevemet nyomva szeretném látni, és ebbe olly szerelmes volnék, mint bizonyos szerkesztő hivatali apróbb bútorok, akkor azt eddig több ízben láthattam volna, mint ő maga; mert dolgozataimat nem közöltetném álnévvel. No, de ki tehet róla, hogy ez némelly főbe bele nem tud férni ?
Lásd, nyájas olvasó, il!y emberek vannak irodalmunk hősei közt, kikről a leplet egyszer már szükséges volt lerántani, nehogy alatta még tovább is űzzék csalárd játékukat, írjon valaki jót vagy rosszat, az nekik mindegy, csak esküdjék az ő zászlójokhoz, csak legyen elég aljas hiúságoknak hizelegni, érdemeiket magasztalni, vélt elleneiket, habár a legnagyobb tiszteletben álló férfiak volnának is, sárral dobálni és ők fölfogadják sanctuáriumokba. Ellenkező esetben, ha hibáikat felfödözöd, akkor bizonyos lehetsz, hogy minden eszközt — a legaljasbat is — megragadják bosszujok tölthetésére, és nincs szitok, melylyel az illy vakmerőt illetni nem rettegnének.
Végre ha olly gyöngédtelen akarnék lenni, millyen gyengédtelenséget magam iránt a Pesti Divatlap kapufájától búcsút vett Petrovics Sándortól tapasztalni kénytelen valék: akkor magánviszonyaink köréből én is nem egy adattal tudnék neki kedveskedni. De erre nézve utasítom őt egyedül öntudata szavára, melly — ugy hiszem — még végképen el nem tompult keblében, és ha csak ez nem fogja őt háborgatni, meggyőződhetik, hogy én bizony soha sem fogom.
Reménylem, mind a P. Divatlap szerkesztője, mind Petőfi meg fognak elégedni az eddigi vitákkal. Én nem egykönnyen adok okot fölélesztésére vagy folytatására; ha azonban újólag bántani fogok, akkor ismét megmutatom önöknek, hogy az én kardom sem fűzfa. Isten velünk.
Szeberényi.
 |
| Petőfi-illusztráció |
„A Hírnökben — melly szinte csak ugy tengődik már, mint Toldi lova a szeméten — valami Szeberényi Lajos (mint hallom, emeritus vén deák), iszonyúan kezd szitkozódni, átkozódni Petőfi s e lap szerkesztője ellen. És ugyan miért? Mert ama vén urficska haszontalan silány, verseit, s pöffeszkedő polémiáit Petőfi ellen, — ki mellett ő mint porszem a gazdag aranybánya irányában egészen elvesz, — szerkesztői meggyőződésünknél fogva határozottan visszautasítottuk. Szerk."
Április 24. Pesti Divatlap. II. 4. sz. a boríték hátsó lapján : „Eperjes. (Petőfi fáklyás zenével tiszteltetik.) Mióta a jó izlés a német komédiásoktól — kik az idén már harmadszor silányultak tönkre, a város becsületére — megszabadult; egymást éri nálunk a sok ,concert' mellyre minthogy rég megirá Vörösmarty a bírálatot ilyeténképen:
Tótágost áll a természet, ijedve lebuvik
A folyam árja, s kitér szikla, fa, hangod elől,
részletest leirására kár volna vesztegetni a drága tintát.— De szívesen említem meg azon fáklyás zenét, mellyel — a pár barátja látogatására Eperjesre jött — Petőfit, a főiskolai ifjúság megtisztelé. Lelkes beszéddel üdvözöltetvén, körül-belől igy felelt: Tisztelt barátaim ! Ez a legkedvesebb zene rám nézve mit életemben, hallottam, s kedvesebb e fény mint a rabnak a napsugár. Ha életem elsötétül, s a sors macskazenével tisztel meg: ez estére gondolván, fumigálni fogom bajaimat." stb. stb. Csillag alatti jegyzetben : Nemde különös! Az ország egyik szélén fáklyás zenével tisztelik meg a költőt, mig más szélén — a pozsonyi Hírnökben — átkokat szór fejére egy irigy boszuálló firkász. Valóban az ily macskanyávogást is csak fumigálni lehet. A szerk. "
Április 26 - Életképek. I. 17. sz. 549. lapon a Hírlapi méh (ápr. 15—22.):
(Divatlap 3. sz.) „Petőfi „Öreg ura" alkalmasint már azon kötelezésének eredményeiből való, mellyel magát a Pesti Divatlapnak kötelezé, hogy minden számában ir neki egy-egy verset."
Május 1. Pesti Divatlap. II. 5. sz. 135. 1. Szerelem és bor.
Május 8. Pesti Divatlap. II. 6. sz. 167. 1. A régi jó Gvadányi.
 |
| Petőfi-illusztráció (A magyar nemes) |
Május 8. Pesti Divatlap. II. 6. sz. 192. lapon:
Egy szó Tarczy Lajos úrhoz.
Tisztelt professor ur! Ha már nem volt ön szíves — mint igérte — verseimből a Pápára járó példányokat elvinni s az illetőknek átadni: azt legalább szeretném, ha méltóztatott volna a dolog mibenlétét előfizetőimmel tudatni, (kik mind tagjai azon társaságnak, mellynek ön elnöke), mi által meg lettem volna kímélve azon piszkos megtámadástól a Hírnökben. Egyébiránt ha tudja azon Hirnöki ur a körülményeket, s mégis felszólalt: ügy ez csak becsületére válik .. . de e becsületet nem irigylem tőle. — Az ott hagyott példányokból csak egy jutott kezemhez; ha a többit megkapom (vagy az árát), ki lesznek elégítve t. ez. pápai előfizetőim, addig méltóztassék őket nyugtatni professor urnák; mert én oka nem vagyok. Petőfi.
Május 20. Honderű. III. év. II félév. 39. sz. 400 1. A Pesti Divatlap 5-ik számát bírálva a Laprosta cz. rovatban:
Ezután Petőfi kedvencz tárgyairól, a ,Szerelem és bor'-rul énekel. Versben sokan szeretik a pongyolaságot; mi e tekintetben azt mondjuk, hogy itt a pongyolaság, mint hölgyeknél, csak ugy szép ha ízletes; már vajjon lehet-e illyennek bélyegezni olly költeményt, melly a mellett hogy a versmértékre alig fordittatott benne némi gond, az elhamarkodás jeleit hordozza sorain? Petőfiben, kinek több gonddal irt dalait örömmel olvastuk, legnagyobb kár, hogy nem hallgat a tanácsadásra, mellynek a ,nonum prematur in annum' főaxiomája.
 |
| Görgei István könyve 48-ról |
Eltávozám körödből
S meleg barátkezet
A messzeségbe többé
Nem nyújthatok neked.
Szobámban ülök multam
Emlékivel magam,
A kandaló tüzébe
Merengve czéltalan.
Künn a lengyel határnak
Viharja haldokol
Mint árva végsohajtás
Halottnak ajkiról.
Ott nyúl a Tátra bércze
A föllegekbe fel:
Egy óriás kisértet
Fehérlő leplivel.
Mikor derül ki újra
A langy tavaszsugár?
Mikor virul föl újra
A téli zöld határ?
Mint vágyom én utána!
Az ifjú kikelet
Elhoz talán magával
Karomba tégedet.
Ha eljösz, és ha újra
Ölelve tartalak
Talán hogy megtanulok
Örülni ujolag!
Hiszen majd elbeszélem
Miképen bánt velem
Szegény-szegény fiúval
Kegyetlen végzetem.
Vezetlek majdan én is
Egy sirhalomhoz el.
Talán komor barátod
Halottja érdekel.
Miként Etelke sírját,
Oly gazdag lombozat
Hüsével nem borítja
Az én halottamat.
Egy árva czipruságat
Ültettem én is ott,
De nem tudott megélni,
Hidegtől elfagyott.
Ha részvevőn tekinted,
Elmondom majd neked:
E hant alá temettem
Én is szerelmemet.
S a sír fölött ha nyújtasz
Kezet barátilag,
Talán hogy megtanulok
Könnyezni ujolag . . .
— Ha majd karöltve járunk
Zöld erdők árnyiban,
A Kárpátok siója
Mellettünk elrohan.
A kék egek fölöttünk,
Tisztán mosolyganak:
Tán megtanulok én is
Mosolygni ujolag . . .
S ha fönt a csúcson állunk
A föllegek felett,
Mellettem senki sincsen
Barátom kívüled,
Fölöttem senki sincsen
Csak a szorult kebel
Hőbb lüktetése mondja,
Hogy isten van közel;
Jelenvaló sugalma
Ha mennydörögve szól
Lábunk alatt csatázó
Boruk villámiból,
S alant beléremegnek
Az ős granátfalak: —
Talán hogy megtanulok
Imázni ujolag.
* Nem találtam rá utalást, de joggal föltételezem, hogy ez a "Görgey" azonos Görgey Istvánnal, a 48-as tábornok jogász végzettségű öccsével, aki maga is cselekvő részese lett a március 15-i magyar forradalomnak. Cs. G.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése