Berecz Edgár vidám történeteiből
 |
| Imreh Albert fotója: Kínáld magad! |
- Aztán, ha a következő hétvégére összehozom a társaságot eljössz -e?
- Igen.
- S aztán főzni tudsz?
- Hát hogyne.. - felelte önérzetesen
- Lám mit tudsz főzni? - kíváncsiskodtam
- Például fuszulykalevest.
- Az hogyan készül? - lovaltam bele magam egyre jobban a kérdezz-felelek játékba
- Hát először is - szedte össze magát barátom - kell hozzá 150 kiló fuszulyka,50 kiló füstölt hús, 2 liter ecet....
Barátom akkor szerelt le a katonaságtól.
*
A katonaság ideje alatt vége-hossza nem volt a fikáztatásnak, a piszkálódásnak, a sorozatos megaláztatásoknak. Aki magyar volt lassan már pisszeni se mert, nehogy rászálljanak a románok, megverjék ,csúfot űzzenek belőle,elküldjék WC-t takarítani, vagy feltörjék a kufferjét.
A veteránok tőlem is megkérdezték:
-De unde esti, mö pulikö?
- Din Harghita - válaszoltam.
Persze azt se tudták, hogy mi fán terem Hargita megye, ők úgy értették, hogy din Marghita.
- Din Marhita? Na binye...akkor itt a pénz és hozzál káfát nekünk a butikból. Vegyél magadnak is!
Így lettem margittai.
*
November végén Aradról igyekeztünk haza a katonakollégáimmal. Amiért sikerült befejeznünk egy szobát az új börtönépületben, ismét elengedtek 5 nap szabadságra. Jó csípős idő volt, s noha a mantákat és a téli kucsmákat megkaptuk, mégis fáztunk a piski éjszakában.
Több óra várakozás után végre betolatott az addig vakvágányon állomásozó vonat , és felszállhattunk a szerelvényre. Unalmunkban és hogy melegedjünk, elkezdtük bejárni a vonatot. Hátha valamelyik fülkében melegebb az időjárás. Hát melegebb fülkét azt nem találtunk, de egy gazdátlan, földön heverő vadonatúj katonakucsmát igen. Barátaimmal megörvendtünk, hogy most lesz egy új kucsmánk, kicserélhetjük a régit, és már arra készülődtünk, hogy sorsot húzzunk, amikor az egyik bajtárs felemelte a kucsmát a földről. Egy hatalmas, tányéraknának is beillő füstölgő szar volt alatta, mellette egy cédulával: "Aki megnézte, egye is meg!” Bajtársam gyorsan visszatette a kucsmát, és úgy határoztunk, hogy inkább tovább koptatjuk a régit, de ebből az újból nem kérünk.
*
A katonaságnál történt. Az egyik székely katonára ráparancsoltak:
- Afara fuga mars!
Erre ez kifutott és felmászott a fára. Szegény, ő úgy értette...
*
Volt egyszer Temesváron egy újonc, aki nem akart katona lenni. Szerzett egy kombinált fogót és valami drótot, s éjjel, amikor a többiek az ágyakban rotyogtak, nagy csendben felkelt, a drótot jól rászorította a csukójára a fogóval és egy zsilettpengével lassan, módszeresen, centiről centire haladva leválasztotta a kézfejét. Mindezt a legnagyobb csendben, a legkisebb pissz nélkül. Csak miután a kezét bedobta a fegyvertartó szekrény mögé, akkor kezdett el ordítani. A jónép persze felriadt, izgatott futkosás támadt, berontott az oficer de szervicsiu, össze-vissza kerestük a fickónak a kezét, de sehol sem találtuk, pedig még a budit is felpiszkáltuk utána. Végül nem volt mit csinálni, az ipsét elvitték a kórházba, de úgy egy óra múlva valakinek eszébe jutott a rasztel, azt elhúztuk, hát ott volt a levágott kéz egy csomó lerágott almacsutka ,papírgalacsin és pókháló közt, de hiába futottak vele a kórházba már nem lehetett visszavarrni.
*
Giurgiuban hallottam, volt ott egy katona, aki meg akart pattanni a katonaságtól, de mivelhogy már két fickót visszahoztak, úgy gondolta, nem jó az ország belseje felé szökni. Úgyis a rendőrök a szökevényeket legelőbb otthon keresik. A koma szerzett vagy két tekercs nejlonfóliát és egy bödön zsírt, levetkőzött kicsigatyára, a zsírral bekente a testét, majd jó szorosan befóliázta magát. A ruháját nejlonzacskóba tette és egy éjjelen szépen beleereszkedett a téli Dunába és átúszott a bolgárokhoz. Minden jól sikerült, csak mikor épp a ruháját akarta felvenni, egy kutya ugatni kezdett és ráhozta a bolgár határőröket. Ezek meg szépen visszaadták a románoknak, hogy egy bajjal kevesebb legyen nekik, egy bajjal több a románoknak. Így bukott le a bátor szökevény, aki túl sok kaland- és akciófilmet látott a katonaság előtt.
*
Volt egyszer Aradon egy katona, aki igen szeretett kiszökdösni a városba diszkózni meg miegymás.Volt neki eldugva civil ruhája a műhelyben, az őrség egyik tagja a komája volt és ketten összedolgoztak. Amikor mászott be a kerítésen, csak füttyentett, s a másik tudta, hogy mi a helyzet. Így ment ez hosszú időn át. Egyszer valami nőűgy miatt elkésett, a katonakomáját leváltották s amikor a legjobban mászott befele a sötétben, nem vette komolyan a figyelmeztetést, azt hitte vicc és csak mászott tovább. Erre combon lőtték... Amikor Temesváron a katonakórházban voltam, ő is ott volt és már vagy két hónapja pockolták, foltozták, hogy valahogy lábat csináljanak neki. Drága árat fizetett a diszkózásért és azért a kicsi lyukért, amelyik vadon is nő a nagy forgalmú utak mentén.
*
A leszerelést úgy vártuk, hogy még a Mikulást vagy Angyalt se különben. Az utolsó két hétben senki se akart csinálni semmit, csak aludtunk naphosszat, a tiszteseknek csak tessék-lássunk szalutáltunk és ha azok valamit akartak, háromszor is el kellett mondaniuk, hogy a jónép csigalassúsággal megmozduljon. Végre az utolsó napok, órák is elteltek, a perceket is lemorzsoltuk valahogy. Voltak, akik örömükben földhöz vágták a kufferjüket, mások megcímezték Magyarországra és beledobták a Marosba. Volt mit mérgelődjenek a hálónál, akik kifogták a sok hitvány kuffert, tele szeméttel. Én a vasútállomáson szabadultam meg a fabőröndtől. Sok társamhoz hasonlóan hosszú kötélen a vonat után kötöttük őket, s a mikor a vonat elindult, az ablakon kihajolva ordítottunk, hogy gyorsabban, gyorsabban, mert a kufferem kerüli el a vonatot. Mondani se kell, hogy a sok kuffer már az elején ripityára törött, csak a kilincsek maradtak meg a kötélen. Az állomásfőnök a sapkáját a földhöz verve káromkodott, mert tele lett az állomása büdös zoknikkal, lőporos gatyákkal, bokszosskatulyával, ételmaradékkal, üres üvegekkel és mindenféle szeméttel, hulladékkal, ami csak egy katonabőröndből kikerülhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése