Miután az olvasó magukénak tudhat fenti szerzőtől egy verses-képes herbáriumot, most a szintén tőle származó Besztiárium (Állattani enciklopédia versekben) válogatott darabjaival ismerkedhetnek. Mielőtt belevágnánk, néhány szót a 2000-ben napvilágot látott kötetről, keletkezésének körülményeiről.
A Besztiárium – lírai állattan, melyben a költő folytatja Herbárium című kötetét, költői növénytanát. Lírai enciklopédiát ír, a Lapidáriummal, a Szoláriummal együtt: a természet élő- és élettelen világának sajátos összefoglalását, egyszerre "tudományos" és "költői" összegzését akarja megalkotni. Ezt a különös, egyéni vállalkozást "megmagyarázhatjuk" félig- meddig Tóth István alkotói egyéniségéből. Benne él mindig a klasszika- filológus, a hajdani latin költészetet magyarul megszólaltató műfordító, a régi és modern költőtársak (német, francia stb.) tolmácsolója, az irodalomtörténész (aki élőszóban tanárként és kötetekben összefoglalva, leírva, kutatóként, alkotóként). De ez a "felsorolás" nem fejezi ki igazán alkotói egyéniségét: ő a természeti-környező világot középpontba állítja; az emberi közösséget és a rettentő nagyvilágot ismerő, felmérő, abban sokszor csalódó költő, aki hajdan, Csokonaiként, a csörtető, pénzéhes, elembertelenedő világtól szívesen elfordul, a "magányosságba" menekül. Tágasabb ez a nagyvilág, emberibb ez a magányosság a természetben, fákkal, növényekkel, hozzánk csendesedő állataival, "vadjaival". Kezes ez az állat, csodás illattal köszönti a virág, átkarolja őt egy-egy faág. Tóth István költői világa, lírai "természetrajza" csak félig vezethető vissza az Aiszóposz-Phaedrus-féle görög- latin állatmesékhez. Ők és követôi (pl. La Fontaine, Krilov stb.) az állatvilágban olyan "emberi" történeteket ábrázoltak, melyek mindnyájunknak, emberi halandóknak tanulsággal, bölcsességgel, útmutatással szolgáltak. Ebből a "tanulságból", "emberi bölcsességből" megőriz valamit a költő, de lefaragja belőle a történetet, a csattanót, a jellemzést. És sokkal inkább közeledik a lírához, a maga egyéni mondanivalójához – természeti "környezetben"... Ez a lírai állattan sokféleképpen szól hozzánk. Gyakori a négysoros vers – máskor is –, követve akarva- akaratlan Áprily Lajos, Horváth Imre és mások példáját. A verseknek legtöbbször egy nagybetűs magyar címe van: a név, önmagában. Alatta olvasható a tudományos állattannak megfelelően a latin név zárójelben...Utána jellemzi, bemutatja, rövid helyzetképet ad, sorsáról ad számot, majd legtöbbször önmagával kapcsolatos a befejező pár sor...
Tóth István természetesen nem követi mindig a szeretett négysoros versformáját. Hosszabb arcképet rajzol kedvelt Dió kutyájáról, rövid verssoraival rögzíti az ébredő madarak felejthetetlen pillanatait. Szereti őket, alig tudja versét abbahagyni... De a Besztiáriumot is "pótkötettel" folytatja, angolból, franciából, görögből, latinból stb. fordított versekkel egészíti ki munkáját. Nem felejti el Odüsszeusz régi kutyáját, Argoszt, Homérosz eposzából: "Ám ahogy megszimatolta Odüsszeusz közeli létét:/ Farkát csóválgatta, fülét mind egyre konyítva;…" A költő szívesen idézi Szamosközy István, Zsámboky János sorait a régebbi időkből, de leggyakrabban francia kortársait szólaltatja meg lírai állattanában...
Tóth István természetközelsége, életszeretete, emberi bölcsessége, a kis- és nagyvilágot egyszerre látó és megörökítő szemlélete feltétlenül eredeti, értékes, figyelemre méltó fejezete napjaink magyar irodalmának. Ő mindig a változó és változatlan világ őre akar lenni, a szépre odafigyelni, megállítani mai Faustként a tovaröppenő pillanatot versben, lírai enciklopédiájában.
Szekér Endre értékeléséhez itt most néhány verset válogattunk, ízelítőnek. A bő szemelvényeket külön oldalunkon, a Herbárium folytatásaként olvashatják. (B.B.)
Bogár
(Insectum)
Nagy, sápadt gomba lett a Nap,
nőni kezdenek a mohák.
Penészkiverte ég alatt
egy bogár megy az úton át.
 |
| Fagyos reggel. Fotó Szabó József |
(Parus major)
Dalolsz a kertemben, hős cinkém,
Bár kint minden csonttá fagyott.
Biztosan jobb munkás vagy, mint én,
Aki még bent is hallgatok.
Csikók
(Pullus Equinus)
A déli itatás alatt
szikrát vetett a hó.
Felettem szinte átrepült
a két szilaj csikó.
Az erdőig vadul futott,
a fák között megállt.
Csámborgott restelkedve, és
a kötőfékre várt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése