2011. október 1., szombat

A kolozsvári Színkörtől – a ki tudja mikori új magyar színházig


Szeptember elején a kolozsvári magyar színház őszi évadát sajtótájékoztató vezette be. Ezen a direktor, Tompa Gábor bejelentette: új, modern színház építését tervezik a mostani helyébe, s az ötletet már be is mutatták a művelődési miniszternek. Körülbelül négyszáz férőhelyes, műszaki szempontból európai színvonalú épület kerülne a kolozsvári színház és opera jelenlegi adminisztrációs irodái és próbatermei helyére a Szamos parton, ugyanis ezeket a régi ingatlanokat előbb-utóbb amúgy is le kellene bontani, hiszen bármikor egyszerűen becsúszhatnak a folyóba. Sajnos, éppen csak azt nem tudni egyelőre, mikor is fog megvalósulni, és miből finanszírozzák...

A hír olvastán eszünkbe jut, hogy az a levetnivaló, "rongyos régi" valamikor a Trianon utáni erdélyi színészet megmentője és védhelye volt, s óvó szeretettel lépett az elrekvirált nemzeti épülete helyébe. Janovics Jenő, a kolozsvári színház sokoldalú, agilis és a csapatáért mindvégig - 1943-as haláláig - felelősen cselekvő és eljáró igazgatója szerint a Szamos parti épület minden tiszteletet megérdemel, hiszen "a Hunyadi téri színháznak kiegészítő része volt, másrészt mert nehéz időkben, amikor a magyar színészeket a megszálló hatalom katonai erőszakkal űzte ki a Hunyadi téri színházpalotából, ez a Szamos-parti szellős ház, amely egyébként nem mondható építészeti remekműnek, volt mentsvára, otthona, megmentője a kolozsvári magyar színjátszásnak. Mi lett volna, ha az igazi otthonból való kiűzetés napján nem állott volna ez a Nyári Színkör? Hová menekültek volna a magyar színészek? Bizonyos, hogy toloncúton kerültek volna át a trianoni határ másik oldalára, mint ahogy Jugoszláviában történt, s elnémult volna a magyar szó, a magyar dal, a magyar játék Kolozsváron. Meggondolkoztató végzetszerűség van abban, hogy miért és miből épült fel ez a Színkör, amely kisebbségi életünknek felbecsülhetetlen értékévé nőtt 1919-ben..." A jóemlékű direktor - akinek életéről és munkásságáról Zágoni Bálint remek dokumentumfilmet készített, nem átalt könyvet szentelni a kolozsvári színjátszásnak (A Hunyadi-téri színház. Korunk Baráti Társaság-KomPress Kiadó, 2001), annak huszadik fejezetét lapozzuk fel... (B. Bálint)


Janovics Jenő, a magyar Pathé - a film megtekintéséhezkattints ide




JANOVICS JENŐ
Hogy épült fel a Szamos-parti „fabódé" helyén a Színkör,
mely a megszállás idején 21 éven át hajléka volt a magyar színészetnek

...Tulajdonképpen senki nem akarta, hogy felépüljön. Egyedül én verekedtem érte. Szívósan, kitartóan, akadályoktól vissza nem riadva. Hogy miért? Annak okát ma sem tudnám adni. Előérzet volt-e, hogy jön majd idő, amikor oda menekülnek az erdélyi magyar színészek? Nem hiszem. Ki gondolt volna akkor Trianonra? Csak azt tudom, hogy ellenezte a város, ellenezte a kormány. Az volt a vélemény, hogy nincs reá szükség, én meg állhatatosan és konokul hangoztattam, hogy de igen, égető szükség van rá. Terveket készítettem, beadványokkal ostromoltam a Színügyi Választmányt, a várost és a kormányt. Nem nyugodtam.

Elmondom most szépen, sorjában tanulságos történetét annak, hogy miből, mikor és milyen célkitűzésekkel épült fel a Színkör.

A  Színkör 1873-ban
Sokszor volt szó e könyv hasábjain is arról a hatalmas, ócska fabódéról, amelyet 1874-ben ácsoltatott Korbuly Bogdán, ahol a Hunyadi téri színház megnyitásának idején már a rendészeti hatóságok nem akarták az előadásokat engedélyezni. Váltig vitattam, hogy a Nyári Színkörre szükség van, annál nagyobb szükség, mert mihelyt átvettem a kolozsvári színház vezetését, megszüntettem a nagyváradi és marosvásárhelyi színházakkal a régi kapcsolatokat, állandósítottam Kolozsvárott a színházat, úgyhogy a színtársulat egész éven át Erdély fővárosában működött. A kolozsvári közönség azonban évtizedek alatt megszokta, hogy a nyári idényben nem jár a Farkas utcai fülledt levegőjű, nem szellőztethető színházba, ahol éppen ezért öt hónapig minden évben szüneteltek az előadások, a színészek pedig vagy Nagyváradon, vagy Marosvásárhelyen játszottak ezalatt. Buzgalmamban azzal érveltem, hogy hiábavalónak bizonyult annak hangoztatása, hogy a téli színház nagyszerű, új találmányú szellőztető- és hűtőkészüléke folytán sokkal hűvösebb, mint bármely fából ácsolt, szellős aréna, a közönség beidegzettsége konokul kitartott a mellett az elhatározása mellett, hogy ha már nyáron itthon maradnak a színészek, költözködjenek ki a sétatéri Szamos-parti hűvös fabódéba. Oda elmennek, de a komoly téli színházba nem. Volt emellett még egy érvem, hogy a Hunyadi téri színháznak szüksége van nyári helyiségre, éspedig az, hogy a kánikulában még a kolozsvári közönség sem akart súlyos és komor drámai előadásokban gyönyörködni, a lenge múzsa könnyű mulattatására vágyik, ennek a vágynak kiszolgálása pedig a művészi színvonal süllyedését jelentené a Hunyadi téri új színházban.

(A folytatáshoz kattintsunk mindig a További bejegyzések-re!)



Mindezeket az érveket hadirendbe állítva, 1907. december 21-én előterjesztést intéztem a Színügyi Választmány útján a kultuszminiszterhez, és kértem, hogy a kiszolgált fabódé helyébe korszerű Nyári Színkört építsen az állam vagy a város. Ebben az előterjesztésben még csak fából építendő színkörről volt szó, amely hozzávetőleges számítás szerint nyolcvanezer koronába került volna.

Erre az előterjesztésemre 1908 áprilisában válaszolt a miniszter. A városhoz intézett leiratában közli, hogy elvi kifogása az építkezés ellen nincs, de semmiféle fedezetet tervezési és építési költségekre nem nyújthat. A város ezt a leiratot április 22-én és 27-én vette tárgyalás alá, és úgy határozott, hogy legfeljebb évi 2000 korona segélyt szavazhat meg a kiadásokhoz. Ez az összeg pedig sehogy sem elegendő egy korszerűen felszerelt Színkör építési költségeinek törlesztésére, annál kevésbé, mert fából épült színház élettartama olyan rövid, hogy az amortizációs részleteket is rövidebb időre kell beosztani.

Úgy látszott tehát, hogy a színkör építésének terve meghiúsul. 1908 nyarán tehát hozzáláttam a Sétatér elején düledező nagy fabódénak tatarozásához. A közvélemény beletörődött abba, hogy az új Színkör építésének tervét hosszú időre eltemették, amikor látta, hogy megkezdődnek az elaggott színkörben az előadások. S augusztus 10-én zsúfolásig megtelt nézőtér előtt indult meg a nyári idény. Úgy látszik, az emberek nem féltek attól, hogy egyszerre csak rájuk gyulladnak vagy rájuk szakadnak a korhadt deszkák, vagy éppen fejük felől hordja el a szél a nyikorgó tetőt.

A közvélemény beletörődött, én azonban nem. Valami űzött, hajtott, úgy éreztem, hogy tűzön-vízen, akadályokon keresztül fel kell építtetni a színkört. A Gondviselés keze hajszolt talán. Mert hiszen el kell ismernünk, hogy a Nyári Színkörre nem volt múlhatatlan szükség, hiszen sohasem volt ott hosszabb idény, miután a színészeknek egyhónapi szünidejük is volt, a Hunyadi téri színházban pedig tízhónapos volt az idény.

Új tervet csináltam tehát, és ehhez megnyertem az akkori polgármester, Szvacsina Géza segítségét. Kifejtettem előtte, hogy Kolozsvárnak egyetlen tágas terme sincs, nincs vigadója, báli helyisége, sem gyűlésterme. Az Unió utcai úgynevezett Redout már akkor is tűzveszélyes volt. Építsük fel tehát betonból az új színkört, fűtőkészülékekkel felszerelve úgy, hogy az kevés átalakítással, a földszinti széksorok és padlózat kiemelésével impozáns táncteremmé legyen átváltoztatható, alkalmas legyen hangversenyek tartására és mozgófényképek előadására is. Amellett a léhább, selejtesebb, könnyű fajsúlyú színdarabok előadását is ott lehet majd a tél folyamán tartani úgyhogy a Hunyadi téri új színház kizárólag a tiszta, nemzeti művészet temploma lenne.

Szvacsina Géza polgármester, aki fiatalkorában maga is színész volt, egyre melegebb érdeklődéssel hallgatta előadásomat. Tetszett neki az elgondolás, hiszen évek óta húzódó tengeri kígyóvá vált a probléma: új vigadó, hangversenyterem, báli helyiség is nyugvópontra juthatna. Azt tanácsolta, hogy nyerjem meg Apponyi Albert gróf támogatását is, de valami fedezetről gondoskodjam, mert a városi törvényhatóság a népszerűtlen dologra egy fillért sem fog megszavazni.

1908 szeptemberében tehát újabb előterjesztést tettem a Színügyi Választmány útján a kultuszminisztériumnak, és abban felajánlottam, hogy amennyiben a város az építéshez szükséges kölcsönt felveszi, annak összes amortizációját hajlandó vagyok magam fizetni. Beleegyeztem abba is, hogy a részleteket még szabadon lévő udvartartási szubvenciómból vonják le. Az előterjesztést támogatta a Színügyi Választmány is, valamint annak elnöke, Bánffy Miklós gróf főispán és Béldy Ákos gróf, aki a Hunyadi téri színház építőbizottságának volt elnöke. A kultuszminisztériumból már októberben válasz jött, amely elvileg nem ellenzi ugyan a kérdés ilyetén megoldását, azonban a városra bízza, hajlandó-e a szükséges kölcsönt fölvenni, mert az állam a jóváhagyáson kívül semmivel sem járulhat hozzá az építési költségek fedezéséhez. A miniszter aggodalmát fejezi ki, hogy miután a színház negyvenezer koronás állami segélyéből már levonnak a Hunyadi téri színház építési amortizációjára 38 000 koronát, ha most a még szabadon lévő 40 000 koronás fejedelmi szubvenciót is megterheli a színkör építési amortizációjával, akkor a kolozsvári színháznak semmiféle szubvenciója nem marad, nem fogja-e ez a körülmény maga után vonni a színvonal süllyedését. Azt ajánlja tehát, hogy a város járuljon hozzá nagyobb áldozattal az építés költségeinek fedezéséhez, ezzel szemben kösse ki magának azt a jogot, hogy bizonyos számú napra hangversenyek, bálok, jótékony célú előadások tartása céljából díjtalanul rendelkezhessék a helyiségek felett.

Ez a leirat megint megakasztotta a terv gyors megvalósítását. Heves viták folytak a város törvényhatósági közgyűlésén, amelyek végső akkordja mindig az volt, hogy a város semmivel sem járulhat az építkezés kiadásaihoz.

Közben én Márkus Gézával, a korán elhunyt zseniális magyar építőművésszel tervet és költségvetést csináltattam. Eszerint az új Színkör építése 276 441 korona 50 fillérbe kerülne. A tervek tetszetősek voltak, s új lendületet adtak a mozgalomnak. De fedezet nem volt. Sem az állam, sem a város nem volt hajlandó áldozatot hozni. A szubvencióból való levonás tervét pedig a minisztérium állhatatosan ellenezte.

Megint kátyúba kerültünk tehát.

Valami belső sugallat azonban nem hagyott nyugodni. Hajtott-űzött valami, hogy ettől a nehézségtől se riadjak vissza. De miképpen. Több mint negyed millió koronára lett volna szükség. Teméntelen sok pénz volt ez abban az időben! Én pedig amolyan kezdő, törekvő fiatalember voltam. Honnan teremtsem elő ezt a rengeteg pénzt? És mégis győzni kell! Építkezni kell!

Egy álmatlan éjszaka után felmentem jó barátomhoz, Gidófalvy István királyi közjegyzőhöz, aki a törvényhatósági bizottságnak is rendkívül befolyásos tagja volt, amellett a mindenkori kormánypárt elnöke; elmondtam neki, hogy milyen bajban vagyok. Meghallgatott, azután azt kérdezte:

- El vagy arra szánva, hogy ezt az építkezést a magadéból fogod fizetni?
- El biz' én, Pista bátyám!
- És gondolod, hogy nem fogsz fennakadni? Ki fogja hozni a Színkör bevétele ezt a nagy vagyont? - kérdi aggodalmasan Gidófalvy.
- Azt hiszem, ki fogja hozni. De ha nem hozná ki, akkor is föl kell építeni azt a Színkört!
- No, úgy látom, itt okos szó nem használ. Nem lehet a fejedből kiverni ezt a bolond gondolatot. Hát próbáljuk meg. Én megfogalmazok egy szigorú nyilatkozatot, azt te aláírod, felviszed Gézához, és megmondod neki, hogy a törvényhatósági bizottságban a kormánypárt támogatni fogja ezt a megoldást. Azután a jó Isten segítsen. Magadra vess, ha belebukol.
- Nem fogok belebukni, Pista bátyám, fogalmazd csak meg szigorúan azt a nyilatkozatot.

Fél óra múlva már alá is írtam a nyilatkozatot, amely szó szerint így hangzott:

158/1909 ügyszám
Közjegyzői okirat

Előttem, dr. Gidófalvy István kolozsvári királyi közjegyző előtt alulírott helyen és napon megjelent az általam személyesen ismert dr. Janovics Jenő, a kolozsvári Országos Nemzeti Színház igazgatója, kolozsvári lakos s közjegyzői okiratba foglalni kérte a következő

Nyilatkozatot:

En, dr. Janovics Jenő, a kolozsvári Országos Nemzeti Színház igazgatója ezennel kötelezőleg kijelentem, hogy abban az esetben, ha Kolozsvár szabad királyi város közönsége a tervezett új Nyári Színkör építési költségeinek finanszírozását a magyar királyi vallás és közoktatásügyi miniszter úrnak 1909: Egyezerkilencszázkilenc évi február hó 17: tizenhetedik napján 850 elnöki szám alatti leirata értelmében magára vállalja, az építési költségekre a város által felvett törlesztő kölcsön annuitásait olyan módon, mint azt a város fizetni tartozik, a város házi pénztárába be fogom szolgáltatni. Jogom lesz azonban a rendes részletekből a város által megszabott évi 2000, azaz Kettőezer koronát kitevő hozzájárulási összeget megfelelő részletekben visszatartani.
2.) A magamra vállalt kötelezettség biztosításául elsősorban lekötöm a kolozsvári Országos Nemzeti Színház bérletére vonatkozó szerződésem 16. pontjában részemre biztosított évi 40 000, azaz Negyvenezer koronát kitevő fejedelmi segélyt, melyet a szerződés értelmében csak a mindenkori főispán által láttamozott nyugtatvány ellenében fizet ki előzetes negyedévi részletekben a kolozsvári Magyar Királyi Adóhivatal. - Lekötöm továbbá a szerződés 15. pontja értelmében letett 50 000, azaz Ötvenezer korona biztosítékomat, a színházi páholybérlők által havonként fizetendő bérösszegeket és végül bárhol található ingó és ingatlan vagyonomat és követeléseimet.
Egyúttal kijelentem, hogy az új Nyári Színkör esetleges téli használata iránt a városi tanácsnak a Színügyi Választmánnyal egyetértőleg megállapítandó szabályzatát magamra nézve kötelezőnek fogom elismerni.
3.) Egyidejűleg hozzájárulok ahhoz, hogy jelen kötelező nyilatkozatom a kolozsvári Országos Nemzeti Színház bérletére vonatkozó szerződésembe mint kiegészítendő pont felvétessék.
4.) Ez okiratról hiteles kiadvány fél részére a szükségelt számban adható ki.
Miről ezen közjegyzői okiratot felvettem, megkereső félnek felolvastam, megmagyaráztam s miután ő kijelentette, hogy az akaratával mindenben egyező, előttem saját kezűleg, jóváhagyólag aláírta.
Kelt Kolozsvár, 1909 :Ezerkilencszázkilenc évi február hó 28: huszonnyolcadik napján.
dr. Janovics Jenő sk. Dij: Fok: 18 k. 50f. bg.: l.k. ir.: 1 k. 20f. Ossz. 20. k.70.f
/P.H./
Dr. Gidófalvy István sk. kir. közjegyző

Ezzel a nyilatkozattal felsiettem Szvacsina Géza polgármesterhez. Diadalmasan lobogtattam az okiratot, s közöltem vele, mit üzen Gidófalvy. A polgármester, aki úgy vigyázott a város minden fillérére, mint egy zsugori sáfár, kétszer is elolvasta az írást, csóválta a fejét, azután azt mondta:

- Hát ez rendben volna. Féltem magát nagyon, mert attól tartok, hogy bele fog bukni ebbe a konokságába. Nagy fába vágta a fejszéjét. De hát maga olyan most, mint a megszállott, nem lehet magával vitatkozni. Nekem azonban kötelességem, hogy minden eshetőségre, tehát a maga bukása esetére is biztosítsam a város érdekét. A kockázat igen nagy. Ha sikerül megvalósítania „fixa ideáját", akkor húsz vagy huszonöt év múlva lesz egy szép színházépülete, de ha időközben csődbe jut emiatt, a város nem veheti át a maga kötelezettségét, mert a városnak nincs szüksége hasznot nem hajtó épületre. Száz szónak is egy a vége, én csak akkor terjesztem ezt a nyilatkozatot a szakbizottságok és a közgyűlés elé, ha a minisztérium garantálja, hogy amennyiben idővel maga nem tudná vagy nem akarná fizetni az amortizációt, a kötelezettséget átveszi az állam. Próbálja meggyőzni Apponyit; ha ilyen leiratot hoz, semmi akadálya nem lesz annak, hogy a város a kölcsönt fölvegye.

Másnap délben már Apponyi előtt állottam. Előterjesztettem neki, hogy mit kíván a polgármester. Megkérdezte, hogy miért erőszakolom ezt a színkörépítést. Azok az indokaim, hogy lesz a városnak nagy gyűlésterme, báli helyisége, nem érdekelték, mikor azonban kifejtettem, hogy impozáns hangversenyterem lesz, ahol nagy művészeket alacsony belépődíjak mellett lehet vendégszerepeltetni, mert a nézőtérnek nagy lesz a befogadóképessége, s különösen mikor azt a lehetőséget említettem, hogy a Hunyadi téri színház a tiszta és nemes művészet hajléka lesz, mert a lenge műfaj termékeit a színkörbe száműzöm, kezdett érdeklődni a dolog iránt. Belemelegedett, és én azzal az üzenettel térhettem haza, hogy néhány napon belül a városhoz fog érkezni a kívánt garancialeirat.

Ez meg is történt.

A leirat az én közjegyzőileg megerősített nyilatkozatommal a városi közgyűlés elé került, ahol azonban még így is parázs vita támadt, de végül is felhatalmazták a városi tanácsot, hogy a színigazgató visszafizetési kötelezettsége mellett fölveheti a szükséges bankkölcsönt. Ezt a közgyűlési határozatot a belügyminiszter a kultuszminisztériummal mint a színházi ügyek intézőjével egyetértőleg 1909 júliusában jóváhagyta, s így most már igazán nem volt semmi akadálya annak, hogy az építkezés megkezdődjék. Miután azonban még a részletes tervek nem voltak készen, még egyszer s ezúttal utoljára megnyíltak a favázas nyári színkör kapui. Rövid nyári idény volt, búcsúzkodás a sokat szidott, sokat gúnyolt nagy bódétól. Augusztus végén már kiköltözködtek belőle a színészek, és másnap munkások jelentek meg szerszámaikkal, bontogatni kezdték a szúette deszkaalkotmányt. Nem volt nehéz dolguk. Néhány nap múlva már nyoma sem volt annak a nyári színháznak, amely harmincöt évig szolgált, amelyben a magyar színészet legnagyobbjai játszottak, énekeltek, mókáztak...

Gyors iramban kezdtek az új színkör építéséhez, azonban már a földmunkáknál nagy meglepetések érték az építőket. Nem számoltak azzal, hogy a telek közvetlenül a szeszélyes Szamos mellett terül el, a víz beszivárgása valósággal áradássá nőtt, minél mélyebbre hatoltak az ásók. Mind mélyebbre kellett az alapzattal menni, ami rendkívüli többletkiadást jelentett. A nehézségek egyre szaporodtak. Márkus Géza súlyos beteg lett, nem tudta befejezni a részletes terveket. Társa, Spiegel Frigyes vette át önállóan a munka vezetését. Az egyébként kitűnő szakembernek azonban nem volt gyakorlata a színházépítés különleges mesterségében, sok nehézséggel küzdött, az előirányzott költséget jócskán túllépte. Az akusztika titkait sem ismerte, a Szamos melletti talajviszonyok is meglepetéseket tartogattak számára, úgyhogy az építkezés tovább húzódott, mint terveztük, és háromszor annyiba került, mint amennyi elő volt irányozva.
Ez a hiteltúllépés megint azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy az építkezés már az alapozásnál félbemarad, s mégsem lesz a Színkörből semmi, én pedig majd egy fundamentumért fizethetem az amortizációs részleteket.

Újabb előterjesztést intéztem tehát a városhoz, emelje fel a kölcsönfelvételt 276 000 koronáról 750 000 koronára, a többletkiadás fizetését is vállalom. A szakbizottságokban s a közgyűlésen szenvedélyes vita támadt. Azok diadalmaskodtak, akik elejitől fogva ellenezték a színkörépítés tervét. A viharos felszólalásokat lecsöndesítették Esterházy László dr. főjegyző felvilágosításai, aki bemutatta az én kötelező nyilatkozatomat, amelynek teljesítéséért jótállott a kultuszminisztérium is. A várost tehát károsodás nem érheti, legfeljebb a színigazgató válik földönfutóvá. Az épület csupasz falai már fölfelé meredeztek, a város kényszerhelyzetben volt, elhatározta tehát a kölcsöntöbblet fölvételét is.

*
A kolozsvári magyar színház - ma

Eddig az emlékezés felidézése. Százvalahány év eltelte után pedig, úgy látszik, a kör bezárul...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése