(Endrődi Sándor nyomán)
1847
Márczius Í8, Hazánk. I. 33. sz. 131. lapon:
„— Petőfi barátunk e lapok szerkesztőjét, s humorban még eddig ugy sem igen dús lapját, egy humoristicus czikkel tette szegényebbé. Ő, t. i. a szerkesztő, mint maga beszélé, egy aláirási ivvel tiszteltetvén meg Petőfi legújabban kiadandó költeményeire, egy Fresco-képet akart irni e czim alatt: ,Egy előfizetést szedőnek gyötrelmei!' mellyben mind azon kínokat, elutasításokat, s egyébb (!) kellemetlen kalandokat vala gúnylébe mártott hegyes tollával leírandó, mellyeket az aláirási ív köröztetésével személyesen tapasztaland. Azonban elkezdvén nagy jelentésű útját, az ellenkezőről vala szerencsés meggyőződni, mindenütt szívesen fogadtatva, s könnyű s mellette kellemes munkával csakhamar 25 előfizetőt szerze a becses munkára. Persze ő azon finom tacticával élt, hogy csupán hölgyekhez folyamodott az aláirási ívvel, kiknek keble, tudta, hogy minden szép és nemes iránt, buzgalommal, előszeretettel viseltetik. S most ránk bizá; Győr lelkesb hölgyeinek, ,Hazánk'-ban köszönetet mondani a haza előtt azon hő pártolásért, mellyel honi irodalmunk iránt viseltetnek, — mit ezennel teljesíteni szerencsénk van!"
Márczius 20. Életképek. I. 12. sz. 392. lapon :
„— Még nem jelent meg magyar könyv olly pazar pompával, de tán ritka érdemli is azt meg jobban, mint Petőfi Sándor „összes költeményei" egy kötetben. Emich Gusztáv hihetetlen bőkezűséggel állitá ezt ki s mégis árát (34 nagy nyolczadrétü ívért három pengő forint) olly olcsóra szabta, hogy legnagyobb tiszteletét tanusitá e jeles költőnk iránt, midőn annak művét a kevésbbé tehetséges osztálynak is megszerezhetővé teszi. B. Eötvös József sziveskedék megígérni, hogy e költeményekről bővebb bírálatot irand lapunkban; ez, ugy hisszük, a legjobb ajánlólevél s legbiztosabb garantia leend, hogy azokat minden magyar ember megszerezni iparkodandik."
Márczius 21. Szépirodalmi Szemle. Kiadja a Kisfaludy-Társ. Szerk. Erdélyi János. I. 12. sz. 196. lapon a P. Divatl. Életk. és Honderű nyolcz első számát birálván, Petőfi Nagyapa cz. elbeszéléséről így ir: „— Petőfi elbeszélése „A nagyapa" a szerkesztő által ugy van ajánlva, hogy azt „egyike elsőrangú költő(i)nknek igen szerencsés kezdetnek nyilatkoztatá a dicső pályán ; ily tekintélyes ajánlólevél kíséretében, mond ő, bátran nyújthatjuk azt át a t. olvasó közönségnek." Kár, hogy a szerkesztő tekintélyre, kit senki sem ismer, támaszkodva tesz valamit, nem maga fejétől, mert hol van ekkor az önállás ? Egyébiránt ki legyen azon elsőrangú költő, ha csak valahol nincs olyan Frankenburgnak dugaszban Budán, mi nem is gyaníthatjuk. Mert ő az elsőranguak közül már többeket kiparódiázott még a Rajzolatokban, Pesther Tageblattban, sőt paródiáz még ma is helyen kívüli dicséreteivel. Jó volna azért, ha ezen nem ismert tekintélyek nevét kitenné, hogy látnók, kik legyenek az Életképek inspirateurei, láthatlan fejei, kikbe a magával jóltehetlen, önállás nélküli szerkesztő veti reményeit; s meghajtanók magunkat. A beszélyre nézve, egyes helyeken kivül, melyek leginkább a nép erkölcsét rajzoló vonások, például, mikor Julcsa megvallja a tanyai gányó idősb fiának, hogy neki van szeretője, s „a becsületes legény azóta egy szóval sem terhelte", stb.nem vagyunk egy értelemben a szerkesztő tekintélyével. Mi igen tudjuk, hol kell becsülni Petőfi tehetségét: de ez még bizon nem az elbeszélés! mező. Előadása néhol köznapilag alant jár a fölvett tárgyhoz képest, néhol egészen magas nyelven szól, mint például az öreg nagyapa e szavaiban: „A lassanként elhervadt remény ugy fekszik az ember kebelében, mint valami meghalt szép fiatal leányka, homlokán az emlékezet fehérrózsa-koszorujával." Az elbeszélés menete szorosan puszta történeti, melyben minden elmondatik a maga rendén, a mint lefolyt, s igy kevéssé támaszt költői érdeket; mert ilyen érdek leginkább ott ébresztetik, hol nem annyira megtörténtnek, mint inkább előttünk történőnek látszik az egész, már pedig ha nem csalódunk, ez a novellának fő különböztető vonása; mely eszerint valami közép nem dráma és epicum között, mikép lyra és epicum között a ballada."
 |
| Pesti Divatlap |
Márczius 23. Honderű. I. 12. sz. 244. lapon az Ökörszem, cz. rovatban:
„* Az aestheticai műveltségéről ismeretes nagy P . . . .i egy hetedhét országra szóló bárgyuságokkal kitömött kritikai czikkét e magasztos szókkal végzi: Eleget mondtuk már, hogy nesze semmi, fogd meg jól! (a nagy P ... ezt nemcsak mondta, de tette is akárhányszor) a világ minden köszöneteért sem adnak egy nadrágszíjat sem (a nagy P ... i tehát szijas nadrágot visel!!!) mellyre végső desperátiójában az ember magát fölakasztná." Vajjon a kis Anglia, vagy a nagy Egressy költötte föl ez óriás lángészben a felakasztási viszketeget?
* A nagy ... fi azt a kérdést intézi Európához a kis angol nemzet irányában: „Van-e az angolnál önzőbb és igy nyomorubb nép széles e világon? e nép nem ismer sem Istent (be jól ismeri . . . fi ur e népet!) se(m) embert" stb.
Márczius 30. Hazánk. I. 38. sz. 150. 1. Árva leány. (Az árva lyány cz. vers első része.)
Április 1. Hazánk. I. 39. sz. 156. lapon: „Értesítés. Petőfi Sándor versei megérkezvén, a t. cz. győri előfizetők tisztelettel felkéretnek példányaiknak e lapok szerkesztőjétől elvitetésére."
Április 3. Életképek. I. 14. sz. 434. 1. Mi volt nekem a szerelem ?
 |
| Szelestey László |
A nép világán hosszú éj borongott,
Ez éjnek réme: a nép önmaga!
Halvány sugárok égtek távolában;
De melly világot terjeszthet lakában
Az éjnek nem volt ollyan csillaga.
Nehéz, nehéz az utat feltalálni
A melly a népnek lelkéhez vezet,
Mert a csalódás hosszú bánatának
Súlyos kövéből készített magának
Megtört bizalma takaró mezet.
Egy magnak kellett itten eltévedni,
Mit a teremtés első hajnalán
Isten kezéből elragadt a sorsvész —
Mert nem nyügzé le ezt az alkotó ész —
S e magból lett egy villámoczeán.
Egy oczeán, melly át zúg a világon,
S mellynek szivében emberjog terem,
Melly nem tűr bűnt és nem tűr balgaságot
Égő pokollá gyújtja a világot,
Ha győzni nem fog a jobb érzelem.
Ó, üdvezellek a jogérzelemnek
Nagy oczeánja, lángoló kebel!
Melly az erényt hűn gyöngyödül ölelted
S egy óriási szirtté felnevelted
Az égi költészet szentségivel.
S te költő! kit e tenger istenévé
Emeltenek fel a jobb végzetek,
Hogy légy tűzoszlop az éj vándorának
Teremts világot e népnek s honának:
Milly üdvösség, hogy hozzád léphetek!
Ó, addj egy cseppet égő tengeredből,
Melly óriásként tombol és teremt —
Hadd adjak hangot a varázs igének:
„Hódolni kell e kor szellemének,
Véges ne korlátoljon végtelent!"
Április 13. Honderű. I. 15. sz. 301. lapon a Heti Szemle rovatban:
„—De nem hiu ábránd-e művészetek pártolását követelni, várni, remélni ott, hol még olly csekély a szellemi tökélyesedés utáni vágy, miszerint egy olly nagy városban, mint Debreczen, egy népszerű költő munkájából három példányt vesznek meg. Ugyan hány példány kél el e szerint egy nem népszerű költő munkájából ? Ó Debreczen, Debreczen! nem hijába a te neved nagy falu! falu vagy, még annál roszabb, mert ott legalább nem keres az ember lelki műveltséget s igy nem is csalódik. — Ugyan hogy tud fönállni egy könyvkereskedő ezen áldott vidéken ? — kétségkívül csíziókból él, és Argirus históriájával speculál. Ajánljuk neki A helység kalapácsát, ez is ad captum lesz, meg ezt is népszerű költő irta."
Április 13. Honderű. 1. 15. sz 304. lapon egy Ön aláirásu kis czikkben ez áll:
„— Kolozsvárt, márcz. 28. E napokban jelent meg illy czimű versfüzér: Fekete betűk, irta Kézsmárki. Nincs könnyebb, mint nevesb íróink hibáit elsajátitni; ama versek irója mindazt mit Petöfy (!) műveiben kárhoztatni lehet, hiven eltanulta, és a mit Petőfynek (!) eredetisége miatt (laicus szemekkel tekintve) sokan elnéznek, az ennél erőltetett mesterkéltség által nevetségessé lesz."
Április 17. Életképek. I. 16. sz. 507.1. Arany Jánoshoz.
Április 23. Tavaszi Dalok. Irta Lisznyai Kálmán. Pest, 1847. Emich G. bizománya 8. r. 82 1. Ez a könyvecske „Petőfi Sándor barátomnak" van ajánlva s 54-ik oldalán a XL. számú vers róla szól:
De már tavaszodik
A' magyar hazában :
A' honszerelem most van
Legszebb virágában.
'S melly után milliók'
Kebele sóhajtott,
A polgárszabadság
Teljes bimbót hajtott.
'S a' nemzettavaszban
Éneklő madarak
A' költők, kik a' hon
Dicsére dallanak.
'S a' népszabadságról,
Melly lelket gyújt 's emel,
Egy árva csalogány; —
Petőfi énekel.
Május 1. Hazánk. I. 52. sz. 208. lapon egy vidéki levél részlete, mely alatt — lk. — jegy áll:
„Császár, april 22. 1847. (Petőfi összes költeményei.) Petőfi összes költeményei hozzánk is megérkezének már a napokban. Hála isten ! Petőfit mi nagyon szeretjük, s áldja is meg a jó isten, azt kívánjuk. — Ki ugy eltalálja a mi hangunkat mint ő, ki olly egészséges dalokat ír nekünk, kit mi egy olvasásra felfogunk és megtanulunk; kinek érzelme a miénkkel ugyanaz; ki minket olly nagyon szeret, mi ne szeressük-e azt? s ki a szolgaság földéről, hol számunkra kegyelem mannája hull szabad földre, hol a magunk kenyerét ennők, szeretne elvezérelni bennünket, ne kérjünk-e arra istenáldást ? Még egyszer az isten áldja meg"!
Május 5. Honleányok Könyve. Közhasznú ismeretek terjesztésére, a gyöngéd nőnem körében. Kiadják Röszler Ágnes, pesti nyilvános leánynevelő és Oroszhegyi Jósa. I. füzet 62 lap. Ára (6 füzetnek 4 ft. p. külön egy füzeté) 50 kr. p.
Ebben a füzetben jelent meg először Petőfi A Tisza ez. költeménye, egy meglehetősen kezdetleges rajz verses magyarázatául.
Május 8. Életképek. I. 19. sz. 607. lapon Arany János „Válasz Petőfinek" cz. köv. költeménye:
Örül a' szivem és mégis sajog belé,
Hánvja-veti a' hab: mért e' nagy jutalom?
Petőfit barátul mégsem érdemelé.
Hiszen pályadíjul ez nem volt kitűzve . . .
Szerencse, isteni jó szerencse nékem!
Máskép szerény művem vetem vala tűzbe,
Mert hogyan lett volna nyerni reménységem?
És milly sokat nyerek! Pusztán a' pályabér
Majd elhomályosít, midőn felém ragyog:
De hát a' ráadás! . . . Lelkem lelkéig ér,
Hogy drága jobb kezed osztályosa vagyok.
'S mi vagyok én, kérded ? Egy népi sarjadék,
Ki törzsömnek élek, érette, általa;
Sorsa az én sorsom, s ha dalra olvadék, Otthon leli magát ajakimon dala.
Akartam köréből el-kivándorolni:
Jött a' sors kereke és útfélre vágott,
'S midőn visszafelé bujdokolnék holmi
Tüske közül szedtem egynéhány virágot.
Jöttek a' búgondok úti czimborának,
Összebarátkoztunk, összeszoktunk szépen;
Én koszorút fűztem, ők hamiskodának,
Eltépték füzérem fél elkészültében.
Végre kincset leltem: házi boldogságot,
Melly annál becsesb, mert nem szükség őrzeni,
És az Iza partján ama hű barátot . . .
Nem is mertem volna többet reméleni.
Most mintha üstökös csapna szűk lakomba,
Éget és világit lelkemben leveled:
Oh, mondd meg nevemmel, ha fölkeres Tompa,
Milly igen szeretlek téged 's őt is veled.
Május 14. Pesti Hírlap. I. 880. sz. 315. lapon B. Eötvös Józseftől Petőfi Összes Költeményeiről a következő bírálat jelent meg:
„Bírálatot ígértem Petőfi Sándor költeményeiről. Most, midőn e' szavam beváltásához készülök, érzem, hogy olly valamit vállaltam magamra, minek megfelelni nem tudok. — A' lyrai költészet, melly nem fárasztó munkának, hanem pillanatnyi fölgerjedésnek gyermeke, melyben a' költő nem aestheticai theoriák létesítését keresi, hanem legbensőbb érzelmeit fejezi ki, 's melly csaknem öntudatlanul árad el ajkairól, hasonlóan ama kis patakokhoz, mellyek hegyes vidékekben a' sziklák alól néha erőszakkal kitörnek, mert a' bércz nem zárhatja többé magába gazdag forrásait, — a' lyrai költészet érdemeit a' kritika bonczkésével méltányolni, felfogásom szerint, nem lehet, — 's főkép én nem érzek e' műtéteire semmi hivattatást magamban. — Egyike vagyok azoknak, kik a' csalogánynak énekétől elbájolva, nem igen kérdik: mennyire szabályos rithmus szerint zengé el énekét, — kik, ha a' virág szinein 's illatán örültek, hogy botanikai nevét feltalálják, kelyhét széttépni nem szokták: ki várhat tőlem szabályos aestheticai bírálatot, főkép miután Petőfi költeményeiről szólva, még elfogulatlannak sem mondhatom magamat, kevés költői mű lévén, melynek több kedves benyomást, több valódi élvezetet köszönnék, mint épen Petőfi dalainak ? — Legfölebb egyes gondolat-töredékeket mondhatok el, mellyek most, midőn Petőfi verseit a' nem rég kijött gyűjteményben újra elolvasám, bennem támadtak.
Nem emlékszem irodalmunkban senkire, ki első föllépése után olly rövid idő alatt a' közfigyelmet magára vonta volna, mint Petőfi. — Alig jelentek meg első dalai, 's Vörösmarty, kinek e' részbeni tekintélyét talán senki nem vonhatja kétségbe, örömragyogó arczokkal hirdeté fényes reményeit; alig múlt néhány hét, 's a' dalokhoz zene készült, 's a' költő már a' répnek ajkairól hallá szavait. — Honnan ez általános hatás ? — Nincs senki, ki az irodalmi hir elnyerésére olly hatalmas pajtáskodás mesterségéhez Petőfinél kevesebbet értene; nem szegődött bizonyos iskolához, 's igy első föllépésénél mestereinek magasztalására nem számolhatott; dalaiban nem vala semmi, mi egyes, épen divatos eszméknek vagy érzelmeknek hizelegne. 'S mi szerzett hát műveinek ily rendkívüli hatást ? — Ha Petőfi költeményeinek gyűjteményét végig nézzük, nem nehéz ennek okát feltalálni. — Kétségkívül, sok van e' gyűjteményben, mi művészi belbecse által a' dicséretet, mellyel e' költemények nagy része fogadtatott, teljes mértékben igazolja; azonban, nézetem szerint, nem csupán e' költői érdemek azok, miknek Petőfi népszerűségét köszöni, — a' varázs, mellyet közönségére gyakorolt, másban is keresendő. Petőfi kitünöleg magyar, legkisebb műve a' nemzetiség bélyegét hordja magán, — 's ez az ok, miért nemcsak, mint sok költőinknél, szavai, de az érzés is minden magyar által megértetik, mellyet dalaiban kifejez. Távol vagyok attól, hogy minden költeményt, melly e' nagy gyűjteményben foglaltatik, remeknek hirdessek, — vannak egyesek.mik követeléseimet nem elégítik ki, miket, épen mert a' költő tehetségeit ismerem, ez uj kiadásban szívesen nélkülöznék: de bátran merem állítani, ez egész vastag kötetben nincs egy dal, melly nem lenne kezdettől végig magyar, gondolatában, érzéseiben, minden szavában, a' költőnek hibái s tökélyei mintegy nemzetiségünk kifolyásának látszanak; bámulhatjuk-e, ha, midőn dala a legfellengzőbben emelkedik, az egyszerűbb olvasó is könnyen követi reptét ? ha a' legpajkosabb tréfa, melly előtt a' finom műbiráló elborzadva aljasságról szól, senkit nem sért, 's a' kisebb művészi becsű munkák is legalább kedvesen hatnak majdnem mindenkire ? — Petőfi a' szó legszorosabb értelmében magyar költő, — 's ez az, mi valamint a' nagy hatásnak, mellyet művei gyakoroltak, magyarázatul szolgál: úgy egyszersmind irodalmi érdemeinek legfőbbikét képezi.
De honnan van, hogy a' kritikának egy része, melly nálunk dicséreteiben fukar lenni nem szokott, 's annyi nevet 's álnevet egekig emelt, a' közvéleménnyel épen Petőfire nézve egyenes ellentétben helyezé magát ? Egyes kitörések magyarázatát irigységben kereshetjük, melly, mint máshol, úgy az irodalomban is sok, egyébkint megfoghatatlan rejtélyeket megold; de ez kritikánk Petőfi irányában követett eljárását még nem magyarázza meg, 's én hajlandó vagyok azt szint azon okban keresni, mellyben Petőfi népszerűségének alapját találom.
 |
| Eötvös József |
Az ujabb irodalmak nagyrészint utánzással vevék kezdetöket. Talán az angol és spanyol irodalmakat kivéve hol mind az epicai, mind a' dramaticus költészetben több önállóságot találunk, a' többiek, majdnem kivétel nélkül, minták szerint dolgoztak, 's a' befolyás, mellyet a' régi classicusok az olasz 's franczia irókra, ezek ismét a' németekre gyakoroltak, ismertebb, hogysem arról hosszasabban kelljen szólanom. Nálunk a' német irodalomnak jutott e' befolyás, s' ha meggondoljuk, hogy mikor irodalmunk uj életre ébredett, nemzetiségünk épen legszomorubb napjait élte, 's magyar nyelv 's érzés műveltebb osztályaink között csaknem kivétellé vált: nem csodálhatjuk, ha íróink működésök szabályait azon nemzetnél keresték, mellynek nyelve csaknem sajátunkká vált, 's a' diákon kivül műveltségünk majdnem egyedüli eszköze volt. — Irodalmunknak kezdete, kevés kivétellel, a' német irodalom utánzásául tekinthető, kevés kivétellel, mondom, mert hogy a' franczia és classicus müvek szinte nem maradtak befolyás nélkül, az tagadhatatlan ; 's a' versificafio, mellyben a' nyelvünk sajátságai által szükségessé vált módosításokkal egészen a' német rendszer szerint jártunk el, 's azon számos germanismus, mellyet — bár mit mondjanak puristáink — irodalmi nyelvünkben találunk, elég világosan bizonyítja a' mondottakat
Nincs is mit bámulni e' tüneményen. Csak annak ismétlése az, mit más nemzeteknél találunk, 's nálunk annyival természetesebb, minthogy irodalmunk nem egy, már erős nemzetiségből fejlődölt ki, hanem egyesek által épen a' nemzetiség kifejtésének eszközéül használtatott; 's a' kritika mit tehetett mást, mint hogy elfogadván az irányt, melly irodalmunk vezérei által adatott, szinte a németeknél keresse szabályait; hisz a' kritika azt tette 's teszi mindenütt, vezeti az irodalmakat, de ildomos vezérként, nem seregei előtt, hanem utánok jár. Uj irodalmunk kezdetén a' kritika nem is tehetett mást. De most, midőn főkép lyrai költőinknél több önállóságot kezdünk tapasztalni, midőn irodalmunk nem csupán a' nagy német folyónak mesterségesen átvezetett gyenge ere többé, de nemzetiségünk mélyéből látunk fakadni forrásokat: váljon nem jött-e el ideje, hogy kritikánk is kissé önállóbb felfogásra emelkedjék, hogy átlássa, miként a' Tick és Schlegelek theoriái irodalmunk valóban eredeti müveinek megbirálására nem egészen illenek.
A' német és angol irodalomnak nincs őszintébb tisztelője, mint én; teljes meggyőződésem, hogy magyar író nem tehet jobbat, mint ha e' nemzetek nagy íróival mentül tökéletesebben megismerkedik; de hiszem azt is, hogy ha a' magyarnak is egykor nagy írói leendnek, — miről én soha nem kételkedtem, — azok nem a' külföldi nagy példák utánzása által, hanem csak ugy fognak támadni, ha a' lehetőségig önállólag lépnek föl, 's nem a' külföld kritikus nézeteit, hanem nemzetük sajátságait tartják szemeik előtt. Wilhelm Meister, Werther, Faust, Emília Galotti, Uhland 's Göthe költeményei nemcsak remek müvek magokban véve, hanem németek egész jellemök által; 's ha magyar regény-, dráma- 's költeményeink lesznek, érdemesek arra, hogy ezekkel egy sorba állitassanak: azok bizonyosan nem fognak hasonlítani a' nevezettekhez, mellyeknek analysisából kritikánk szabályait gyártja. — Nem az a kérdés: franczia, vagy német modort kövessünk-e müveinkben ? — ez az, mi fölött kritikusaink olly erővel vitatkoznak, — feladatunk: magyar müveket alkotni; 's a' mód, miszerint műbirálóink eljárnak, e' czélt nem segíti elő. — Nemcsak egyes szókötésekben : magában az egész mű conceptiójában és kivitelében is lehetnek germanismusok, 's kritikánk ugy jár el, mintha ez utóbbit csaknem erénynek tartaná.
Mint előre mondám, Petőfi költeményeinek bírálata helyett másról írtam. Bocsássanak meg az olvasók, mondom, nem születtem recensensnek, 's Petőfi dalai annyi élvezetet szereztek 's szereznek most is, midőn azokat ismét 's ismét olvasom, hogy csak mint megvesztegetett biró szólhatnék. Ha azonban a' szerző, kit a' kritikus oktatni szokott, e' sorokból semmit nem tanulhat, — ha egyes verseinek hibás rhitmusa, egyes kitételeknek póriassága 's az iránt, miként vált múzsája, a' piros csizmáju király leány, német philosophussá — magyar menyecskétől minden kitelik, hisz hány magyar asszonyság tündökölt egykor, mint nagy Verbőczianus jurista — részletes tudomást máshol kell keresnie; ha nagy meglepetésére másoktól hallja a' hirt, hogy Petőfi Sándor cosmopolita lett: egyet megtudhat e' sorokból, mit eddig kritikáinak egy részénél talán elfeledhetett, 's ez az, hogy irótársai között vannak ollyanok is, kik eddigi működését méltányolják, kik fejlődését figyelemmel követve, 's látva a haladást, mely későbbi müveit jellemzi, tehetségeiben bíznak. — Ki huszonnégy éves korában ennyi jelest alkotott, mint Petőfi, mindenkit kielégíthet, de magát bizonyosan nem, 's törekvéseit arra fogja fordítani, hogy még jelesebbeket teremtsen.
B. Eötvös József."
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése