(Endrődi Sándor nyomán)
1847
Január 2. Tigris és hiéna. Írta Petőfi Sándor. Pest, 1847. Emich Gusztáv sajátja. Nyom. Beimelnél. VI + 106. 8 r. Ára 40 kr. pengő pénzben.
A boríték hátulsó lapján Emich Gusztáv kiadó könyvárustól a következő sorok: „Előfizetési felszólítás! Petőfi Sándor összes költeményeire egy kötetben. — Ki ne szeretné birni legnépszerűbb költőnknek összes költeményeit egy szép és teljes kiadásban! Ezen közkívánatnak megfelelni óhajtván az alulirt kiadó, tisztelettel jelenti a két magyar hazabeli olvasó közönségnek, azt egyszersmind számos előfizetésre felhiván, hogy Petőfi Sándor összes költeményei, diszkiadás, egy kötetben, legnagyobb 8-ad rétben, legfinomabb duplavelin papiron, uj betűkkel nyomatva, a szerzőnek aczélba metszett arczképével, már sajtó alatt vannak s jövő martiusban megjelennek.
Ezen uj kiadás a szerzőnek eddigelé megjelent minden művein felül, még vagy száz darab uj költeménynyel leend bővítve, ollyakkal, mellyek még eddig sohasem adattak s nem voltak közzétéve. Az előfizetési ár, példátlan olcsósággal csak 3 pengő forint.
Határideje az előfizetésnek a jövő martius 20-dikáig tart. Kéretnek tehát az ivtartó urak az előfizetési aláirt iveket, a begyült pénzösszeggel együtt, azon napig hozzám beküldeni, a mikor a kész példányokat is átvehetendik. Pest, január 1. 1847. Emich Gusztáv, kiadó könyvárus."
Január 2. Életképek. I. 1. sz. 16. 1. Karácsonkor. 1846.
Január 2. Hazánk. (Győr.) Szerk. Kovács Pál. I. 1. sz. 1. 1. Csalogányok és pacsirták.
Január 2. Életképek. I. 1. sz. hátsó boritéklapon a Mondani valónk közt: „Morvai Samu verseit meg fogjuk mutatni, kívánsága szerint, Petőfinek: nem tudjuk még, mit mond rájok?"
Január 7. Pesti Hirlap. 808. sz. 13. lapon: „— Szinte kapható már Petőfi „Tigris és hiéna" cz. drámája."
Január 16. Életképek. I. 3. sz. 73.1. Reszket a bokor...
Január 17. Jelenkor. 5. sz. 27. lapon : „Ez évben ismét több új lappal gazdagodott a magyar időszaki irodalom. Az eddigi német „Vaterland" is megtért és magyar lőn s most „Hazánk" czim alatt mint kereskedelmi és szépirodalmi lap jelenik meg minden kedden, csütörtökön és szombaton. Hisszük, hogy pártolókban nem fog szökölködni sem szellemi, sem anyagi tekintetben. Első számban Petőfi és Kovács Pál nevei diszlenek s munkatársakul és levelezőkül iróink legjobbjai ajánlkoztak, mi már is eléggé ajánlja ez uj irodalmi vállalatot, mint első nevezetesb magyar képviselőjét provinciális érdekeknek. Üdvözöljük az érdemes szerkesztőt, egyikét veterán íróinknak e pályán, kívánva neki sok sikert és kivált erős szerkesztői taktikát és legkivált ezt az egyet: hogy a Honderű sleppjébe ne iparkodjék kapaszkodni, mint ezt pesti levelezője szelleméből kezdjük gyanítani. Legyen meg a belletristikának is kimondott szabad elve és kitartása; — az illy ügy előbb vagy utóbb győzni fog."
Január 23. Hazánk. I. 10. sz. 37. 1 Octóber 1846. (Ködös borús őszi idő. A nap nem is pillant elő — kezdetű vers.)
Január 24. Szépirodalmi Szemle. I. 4. sz. 63. lapon a „Szépirodalmi foglalatosságok" cz. rovatban:
„Petőfi Sándor kedvelt lyrai költőnk valamennyi verses munkáit átnézvén, azokat egy kötetbe szorítva Emichnél adja ki. Azok közé tartozunk, kik Petőfi erejét érdeme szerint méltányoljuk; s azért óhajtjuk, bár ez öszves kiadás, mely az idő által még meg nem birált munkákat állít össze, a választásban szerző elfogulatlan öntudatának és önismerétének adja tanúságát. Más szempont alá esnek valamely költő első nyilatkozásai a közönség előtt; ott a nem szoros válogatást a critica megbocsátja, mert a költő sem többet, sem kevesebbet nem ad, mint költői egyediségét; de midőn munkáit öszvegyüjti, már nem csak mint előállító, hanem mint criticus is jelenik meg, ki egy más (bár csak kevéssel ez előtti) korának műveit, mint az első hív és kedves elfogulás múltával maga által megvizsgált és újra magáéivá fogadottakat, nyújtja át a tekintet nélküli bírálatnak. Petőfi munkái közt sok a jeles, de van gyenge is, s azért, ha maga szerkeszti ez öszves kiadást, óhajtható, hogy bírálói szigorral járjon el inkább a választásban, mint atyai kimélettel ; ezenkívül saját érdekében kívánjuk, bár előbbi művei simitgatására minél lelkiismeretesebb gondot fordítson. Azok megérdemlik azt."
Január 28. Pesti Hirlap. I. 820. sz. 61. lapon: Jan. 23-án, 1847-ben, szombaton adatott először a Szigligeti „Csikós"-a. Elmondja róla, hogy tárgya nem új, a szerző gyöngébb müvei közé tartozik, sat. Aztán így folytatja: „Láttuk előttünk a nagyhírű Horlobágyot, a tágas pusztát, szabálytalan szellőivel, s felvert poraival; láttuk a tiszta menyívre rajzolt fekete vonalt, a száraz kutgémet, a mocsárokat, s mint Kuthy olly találva irja Rejtelmeiben, :nint lépeget fontolva egy-egy gólya. Csak a hires délibáb marad el. íróink köz^J már többen leírták azt; leírta báró Eötvös, Jósika, Kuthy, retőfi, Tompa. Lefestve még nem láttuk."
Január 30. Életképek. I. 5. sz. 141. 1. A csárda romjai.
Január 31. Pesti Hirlap. I. 822. sz. 68. lapon: „A lapok több izben szólottak arról, hogy Petőfi minden versei nem sokára egy kötetben kiadva jelenendnek meg. Hosszasb előkészületek után most e kiadás sebesen készül, naponkint kiszedetik egy ív, s a munka egészen valamivel több lesz harmincz sűrűn nyomatott ívnél, legnagyobb nyolczadrészben, kemény erős és simított papiron. Elől leend a költőnek Barabás rajza után aczélba metszett arczképe. Mondhatni, hogy ennél szebb kiadása magyar költőnek még nem jelent meg. — Tartalmát e könyvnek nevezetes részben uj, még eddig kiadatlan költemények teendik, azután egy gazdag füzérben lesznek mindazon versezetek, melyekkel a szerző fellépése óta minden irodalmi vállalatot elárasztott, mert nem volt oly szépirodalmi vállalkozó, ki őt dolgozó társul ne igyekezett volna megnyerni. Petőfi ezelőtt kevéssel is igen ingerlékeny volt kritikusai ellenében, egy pár versben meg is énekelte őket. Nem ok nélkül. Soha nem tünteté talán fel a critica olly nevetségesen a bírálók szenvedélyességét, mint az, mely Petőfiről mondatott némelly lapokban. Hányszor folyamodtak ellenei azon nyomorú modorhoz, hogy a költőt látszólag dicsérték, midőn legjobban ócsárolák, munkáiban gyakran magasztalák, kiemelék a gyöngébb dolgozatokat, ellenben a fényes pontokat szándékosan elmellőzék, a víg s tréfás verseket komoly hangon birálák, a tragicai gondolatokból vicczeket erőlködtek kifacsarni, azután a költőnek tanácsot adtak, mellyeket ha követ, hasonló lesz azon szende-báj-szű-ingerféle poétákhoz, kik nappal is olly comicus arczkifejezéssel a holdat keresik, hasonló bírálói egy részéhez. Legújabban a Honderűben tűnt fel egy halavány egyén; ezen ismeretes kritikus erőködött Petőfi ellen, de a nagy közönség csak szánakozott, mert azon ember, nem lévén magyar, Petőfit nem is érti, nem hogy szellemét felfogni tudná, s következőleg őt megbirálni képes lenne. Most Petőfi anticritika helyett egy egész kötettel lép fel. E sorok írója, ismervén a könyv tartalmát, bátran meri állítani, hogy az a közönség kezében megbecsülhetlen kincs leend. A munka hihetőleg mártiusi vásárra megjelenend. Addig még szólunk róla."
Február 4. Jelenkor. 10. sz. 59. lapon: „Kezdenek könyvárusaink is figyelmet fordítani a magyar művekre; legközelebb Petőfi összes művei fognak megjelenni Emich Gusztáv költségén olly díszkiadásban, minőt még magyar könyv nem ért. A legnagyobb octav, satinirozott kettős velinen, elől a költő aczélba metszett arczképével, mintegy száz uj kölfeménynyel bővítve. Ara 3 f. p. Nem hisszük, hogy legyen magyar, ki Petőfit, a lélekszabadság szent eszméinek apostolát ne ismerje; de hisszük, hogy kinek szemei e nagy eszmék ragyogványitól nem kápráznak; — ki eddig kimondani nem mert igazságokat meghallani nem fél s magyar szívvel magyarul tud érzeni: annak Petőfit szeretnie kell. Ajánlatunk rá nézve, ama néhány szűkkeblű botorkász ellenében, kik személyes irigységből támadtak ellene, elkésett szó lenne. A közvélemény ítéletet hozott s Petőfi tisztán mocsoktalanul áll előtte jellemében és szellemében egyaránt megtámadhatatlan. Férfi homlokát illeti a borostyán, bár ha több lenne is a tövis rajta, mint a levél; — gyermekek és charlatánoké a papiros korona, mit a szolgadicséret fejök lágyára nyom."
Február 6. Életképek. I. 6. sz. 163 1. A nagyapa. Petőfi ez elbeszéléséhez a szerk. a következő jegyzetet irta:
„Figyelmeztetjük a t. cz. olvasó közönséget a derék szerzőnek e népies szellemben irt legújabb művére. Petőfi Sándor, kinél jelenleg a ,népköltő' szép nevezetet senki jobban meg nem érdemli, illyféle beszélyekkel szándékozik az általa oly forrón szeretett nép erkölcsi s értelmi művelődésére hatni, miért is a valódi népbarát őt őszinte örömmel üdvözlendi. Jelen beszélyét egyike elsőrangú költőnknek igen szerencsés kezdetnek nyilatkoztatá a dicső pályán ; illy tekintélyes ajánlólevél kíséretében bátran nyújthatjuk azt át a t. olvasó közönségnek, melly szerzőjét már első fellépése óta kedvenezévé avatta. Szerk."
Február 9. Honderű. I. 6. sz. 128. lapon: „*) Petőfi ur versei sajtó alatt izzadnak. Vagy 100 darab még nem látottal bővítve. Ökörszem reméli, hogy illy bő szüretből semmi esetre nem marad ki az, melly a Honderű szerkesztőjét lemajmozta, s mellytől egyedül föltételezhetné még szegényke némi halhatatlanságát."
Február 9. Hazánk I. 17. sz. 67. lapon Remellay Gusztáv bécsi levele végén arról tudakozódik, hogy ki a Hazánk Víg Feri nevű költője s valószínűleg Czuczorra czélozva kérdi: Nem Gergelynek hívják-e ő kegyelmét? — Aztán hozzá veti: Csak minél több verset tőle s Petőfitől!
Február 13. Életképek. I. 7. sz. 199. 1. A nagyapa cz. elb. folyt. és vége.
 |
| Pájer Antal |
Azt mondják, hogy kerestél engemet
Utadban egykor, Egren átmenet ?
Sajnálom, hogy szándékod össze ment;
De még inkább azt, hogy az árva szent
(Már én, magam) téged nem láthatott;
'S melly elvitt, szinte szidtam a' napot.
Most én megyek meglátogatni hát
Marsnak szökött, nyugalmazott fiát.
Természetes: vasúton, gőzkocsin, —
A' képzeletnek gőzös szárnyain.
Hozzád gyakoria csak bekopogok.
Természetes: csak a' szivem dobog!
És ott végig, végig tekintelek:
Ez volna hát olly hős magyar gyerek ?
Midőn rád nézek, azt fontolgatom:
Hogy állhatott a borjú hátadon ?
Hejh, úgy-e csak mégis könnyebb a' lant?
Nem függ le derekadra olly alant.
Hanem karodra öltöd, és fütyölsz ;
'S daloddal éltet osztogatsz, vagy ölsz.
Ugy van, barátom ! Sokszor mondom ezt:
Petőfy gyógyít, vagy szivet repeszt.
Nem ontál a' szuronynyal annyi vért, —
Mint tollad szivet átszúrt a' honért.
Hidd el, hogy a' csatákban 's harczokon
Nem lettél volna ám Napóleon.
De mint költő, lészsz Major legalább.
Természetes: soknál nagyobb 's csudább.
Sovány ugyan a költő kenyere;
Mert a' kit Isten karja megvere,
Annak kezébe lantot ád, 's felel:
Éhen, szomján, mint koldus, énekelj!
De mégis jobb, hogy nem vagy már baka.
Csak rossz a' prófont és lőpor szaga!
És rád ott senki nem is hallgatott;
Mig itt komandirozod a' napot.
Mint Jósué szavára, nem mene :
Megáll dalodra szinte ő keme,
Természetes: csak ábrándég felett!
Mert mindent megtesz a' dús képzelet;
Csak épen a költőt nem tartja jól ...
Dalolj tehát, barátom, és dalolj;
Verd a' szép lant épséges húrjait.
Ne gondolj véle : forraszt ? vagy szakít ?
Gyönyörködik benned, szivét a' ki
A' külföldnek bérben nem adta ki.
Az ollyan becsinált szivü magyar
Még maga sem tudná tán, mit akar ?
Sok mondja azt, hogy éneked bakás;
Mert néki szép: csak a holdugatás.
De raja mit se hallgass; mert hiszen
Nem járt még ő száraz lábbal vizén.
Az az: nem is tudja, mi fán terem
A' költő? S mit fitymál az emberen?
Dalolj szerelmet; és dalold a' bort,
'S a' hont, mellyért a nemzet vére folyt.
Daloddal (erre kérlek 's meghagyom)
Az illy finnyás magyart, mind, üsd agyon . . . !
De majd ha erre jössz még egykoron,
Már nékem is lesz egy pohár borom ?
Mellé ülünk 's mondok neked sokat,
Mig ki nem áztatunk egy két fogat.
A' bor megnyitja a' zárt kebelét;
'S akkor beszélek majd nyíltan veled!
Természetes: csak természetesen;
Mert a1 hideg feszt én nem keresem .. .
Lásd ! igy gondolkodva felőled én ;
'S meglátogatlak annak idején.
Most már, tudom, dolgod van, 's elmegyek.
Természetes : csak képzeletileg!
De jöni kell, még jőni fog, meglásd!
Hogy meglátjuk valóban is egymást.
Még jön talán, egy régen várt idő:
Hát addig is, barátom, adieu!
Február 16. Hazánk. I. 20. sz. 78. 1. Kutyakaparó.
Február 16. Hazánk. I. 20. sz. 80. lapon :
„— Petőfi Sándor, derék dolgozótársunk, összes verseit egy pompás kötetben, jól talált arczképével egyült kiadni fogja. Leend-e egy igaz magyar hölgy, ki e kedvencz költőjének becses művét sajátjává tenni ne akarná? Még a német visszhang is azt mondja rá: ,ná!' (nem)."
Február 20. Életképek. I. 8. sz. 236. 1. Ifjúság.
Február 20. Életképek. I. 8. sz. 250. lapon Petőfi Shakespeare-ről. A nemzeti színház február 13-iki előadása alkalmából, midőn Egressy Gábor jutalmára III. Richárd király került szinre. A szerkesztő ezt a bírálatot követk. csillagalatti jegyzettel kiséri : „Érdekesnek tartottuk e' rendes bírálónk véleményétől egészen elütő czikknek közlését, hogy a' t. közönség, tűzlelkű, fiatal költőnk e' téren először nyilvánított nézeteivel megismerkedjék."
Február 13. Hazánk. I. 23. sz. 90. lapon : „Múlt számaink egyikében emlitők már, hogy egyetlen genialis népköltőnk Petőfi Sándor összes versei igen díszes kiadásban, jól talált s aczélba metszett arczképével együtt jövő martiusi vásárra megfognak jelenni. Minden félremagyarázást azonban eltávolitandók, megjegyezzük itt, hogy ezeket, tehát arczképét is, nem maga Emich Gusztáv, vállalkozóbb s honi irodalmunkat inkább pártoló könyvárusaink egyike adandja ki. Aláírási ivvel szerkesztőségünk is megtiszteltetvén, ezennel felszólítjuk egész bizodalommal, különösen Győr lelkesb hölgyeit, minél számosabb aláírásra s előfizetésre, teljes reményben lévén, hogy városunk s annak olvasó közönsége e részben, minden egyébb — kivált horvát és tót országi — városainkon ki fog tenni! — Előfizethetni a nagy becsű munkára 3 forinttal e. pénzben e lapok szerkesztőjénél minden nap d. u. 3—4 óráig!
 |
| Lauka Gusztáv |
Lelked a szabadság fellengő madara,
Oda emelkedik csattogó szárnyával,
Hol közel van a nap, tisztább a levegő,
Nincsen rabszolgaság, nyaktörő igával;
Hol a szép természet országa kezdődik,
Hol e rút világnak országa végződik. —
Onnan hangzik dalod, és zeng szabadságot,
Egyenlőn a világ minden emberének;
Magasztos lelkeddel együtt érez lelkem —
Azért tetszik nékem felülről az ének:
Én is szabadságot, szabadságot kérek,
Egyenlőn a világ minden emberének.
Költő vagy! az isten is annak teremtett!
Régen túlhágtál a mindennapiságon,
S bár a fellegekhez ragadt fel szellemed,
Üdvös magot szórtál széjjel e világon.
Magot — mely ha kikéi, virágzik s megérik —
Jogot követelnek — azt többé nem kérik.
Üdvözlégy barátom! a nép apostola,
A mire törekszel, nehéz lesz elérni,
Régen szenved a nép, megszokta a jármot,
Kilenczszázadon át rá tudták beszélni.
De annál nagyobb lesz az erők küzdése,
Ha lehat közibök szép dalod zengése.
Utánnad törekszem, bárha el nem érlek,
Tetszik nékem az ut, a mellyen te haladsz,
Czélod: sok szenvedő millióknak üdve,
Én olt alig lépek, — hol te bizton szaladsz!
Elég, hogy szellemem, szellemed megérti,
S a miért te küzdesz, szintén megkísérli.
Február 27. Életképek I. 9. sz. 259. lapon. A magyar ifjakhoz. Lator György álnévvel.
Február 27. Életképek. I. 9. sz. boríték hátsó lapján a Mondani valónk közt: „— Mai számunkban közöljük Lator György költeményét ; ne vegye rosz néven a fiatal szerző, hogy első fölléptét — a dolgozatok halmaza miatt — kissé késtettük: ezután gyorsabbak leszünk, ha — mit szívesen várunk is — ismét küldeni fog."
Márczius 6. Hazánk. I. 28. sz. 110. 1. Egy gondolat bánt engemet . . .
Márczius 6. Életképek. I. 10. sz. 301. 1. Világgyülölet.
Márczius 6. Életképek. 10. sz. 324. lapon a Kétszáz Újdonság közt a 113-ik: „E napokban „Irodalmi deres" czimű röpirat jelent meg s árultatik egy ezüst tizesért. Az irat kíméletlenül sújt egy közénkbe szakadt ismeretes írót. Mindenesetre szomorú jelensége irodalmi állásunknak, ha illyféle demonstratiókhoz kell folyamodnunk ." Ennek a mindössze 7 oldalra terjedő kis röpiratnak a teljes czime ez: Irodalmi Deres. Irta Harapófogó Dániel. Nyomatott ebben az esztendőben. A második oldalon ez a mottó: „Magának megérdemlett büntetésére, másoknak pedig rettentő példájára. Porkoláb lnstructio." A harmadik oldalon a köv. czím : Irodalmi deres, mellyre a Pimaszkália írót lehúzatta, és rá huszonötöt vágatott Harapófogó Dániel. Ez a kis gúnyirat, mely a Honderű didaskalia-irója, Zerffi ellen van intézve, ma már szinte ismeretlen, s ha terünk engedné, szívesen lenyomatnánk újra. így azonban kénytelenek vagyunk csak a Petőfire vonatkozó részekre szorítkozni. „A vasban álló Pimaszkália Írónak szabad szája vallomásáéban a köv. kérdés és felelet fordul elő: „Hova mentél ezután ? — Budapestnek fordítani a rudat, hajós legény akartam lenni, nyáron nem lévén kereset, a bekövetkező télig fordításból akartam élni; elmentem a szerzőkhöz és írókhoz, házról-házra, Petőfynek „Felhő"-it égig magasztaltam, lefordítottam, de minthogy ezért csak egy batkát se kaptam, ámbár tele hazudtam Petőfynek szemét-száját, máskint nem boldogulhatván, Lázár pásztorhoz beszegődtem kanászbojtárnak, itt elunván magamat, kritikának adtam fejemet." — Alább: „Mit tartalmazának leveleid? — Az egész magyar irodalmat agyon pofoztam, öregét-apraját a' mint jött, neki estem Petőfynek, nem hagytam rajt' egy garasára becsületet —" stb. stb. Még csak azt jegyezzük meg, hogy Harapófogó Dániel voltaképpen nem volt más, mint — Vas Gereben, (1. Pesti Hirlap máj. 16-iki 875. sz. 292-dik lapját) aki ezt a kis röpiratot Kecskeméten nyomatta. Berecz Károly szerint még - 1846-ban.
Márczius 7. Pesti Divatlap. 10. sz. 316. lapon a köv. újdonságot olvassuk: „Irodalmi deres czim alatt egy igen elmés, s valóban élesen sújtó röpiratka jelent meg a napokban, s forog már is százak és százak kezein. Ezen röpirat által keményen, de méltán büntettetik bizonyos kritikaster a magyar irodalmon és irókon elkövetett piszkolódásai, s garázda tettei miatt. — Ezen röpirat szerkesztőhivatalunkban is kapható 10 p. krért. Lehet, hogy mutatványt is közlendünk belőle." — Ez a mutatvány azonban elmaradt.
Márczius 11. Budapesti Hiradó. I. 556. sz. 163. lapon a tárczában „Adatott és nem adatott drámák Januárban. (Férjszeliditő — Csikós — Tigris és hiéna)" czim alatt a következő bírálat olvasható: „Tigris és hiéna."
„Térjünk most bírálatára egy elő nem adatott drámának, melly csupán szerzőjénél fogva jut a megemlittetés szerencséjéhez. A bírálandó színműnek czime egész aestheticai gyöngédsége s finomságában igyen hangzik:
„Tigris és hiéna!" — — Épen a darab taglalásához akartam fogni, midőn egy illatos, rózsaszín papirra írt levélkét, gyöngéd férfi kéztől az elmeél, mély műveltség, kimerítő tudományosság és csodálatraméltó részrehajlatlanság legfélremagyarázhatlanabb kifejezéseiben irva — kaptam kezembe.
„Uram! (igy szól a levélke; — a zárjel közti helyek az én sajátom.) Tudomásomra esett, hogy ön merészkedni akar (igen hizelgő!) Petőfinek legújabb Tigris és Hiéna czimü drámájára kritikát írni. Általában ön igen szeret kritizálni, pedig igazán semmit sem ért hozzá; mert mindent rosznak találni nem mesterség. (Hol nem sok jó van, ott mindenesetre igen könnyű!) De a mi nagy Petőfinknek békét hagyhat ön. Mert Petőfi annyival magasabban áll minden kritika fölött, mint ön kritika alatt, minden kritikái mellett is. (Csodálatraméltó elmeél a megkülönböztetésben!) De ha e figyelmeztetés daczára mégis merészlené ön a nagy Petőfi drámáját csakugyan megbírálni, (Mit tesz e nevetséges kifejezés ?! Mindennek, ki képes véleményét papirra tenni, eszméit megfelelő, érthető alakba önteni, joga is van, a nélkül, hogy arra még hivatalos engedelmet kellene kérnie, nézeteit leirni oly dolgok fölött, mellyek nyilvános ítélet alá vettetvék! .. . Tehát joga van kritizálni —) — tehát nyissa fel ön jobban szemeit, s tanulja megkülömböztetni a jót a rosztól, ne hagyja magát pártosságtól vakká pofoztatni, s kezdje végre valahára ezen egyetlen, legeredetibb magyar költőnek költői mélységét és genialitását fölfogni!"
A levélen sem kelet, sem aláírás nem volt. Igen erélyes, gondolám magamban, de a darabot mégis újra átolvasám, és edzem szellememet, s hegyezem füleimet, lélekzetem visszatartani, sőt csaknem szivem verését is elfojtani, hogy figyelmem mi se háborítsa; mert ismeretlen figyelmeztetőmnek nyilvános bizonyságát akarnám adni: mennyire képes vagyok az egyetlen, legeredetibb magyar költőnek költői mélységét föl- és megfogni.
Petőfi előttem igen kedves lyricus — néha. Ha a nyers, zablátlan aljasságot magában fékezni tudja; ha kezével egy szerencsétlennek szerető szivére tappint, s érütését aggódva számlálja, és a lázbetegnek hő változásiról tudósít — akkor igen szeretem; illyenkor gyakran sikerül neki a szépség csigájában egy csép igazságot meritni föl a phantasia mérhetlen tengeréből; de mihelyt a néphez alászáll, és népszerű lenni erőködik: akkor mindjárt vad és féktelen lesz, lábaival tombol, sarkantyúit pengeti, fölrúgja a port, és széfszórja a sátt, s a körülállókat mind bemocskolja. Pedig Petőfit épen ezen irány, ezen sárdobálás miatt juttatták barátai némi nevezetességre. Petőfinek legnagyobb szerencsétlensége — barátjai. Az én fentebb ismeretlen correspondensem is egyike ezen barátoknak. — A nyakrafőre ünnepeltté tett költőnek nincs nevelése. A nép közül származva, elég tehetsége van magát észrevétetni, de elhanyagolá tálentoma mellett szive s szelleme művelését. Talán már neki indult vala e művelésnek — ekkor megkondult a dicsőítés vészharangja, melly mindent, ki rosz hazafinak tartatni, a hazaárulók közé számíttatni nem akart, mintegy kényszerité, boszantó bömbölésében osztozni. Sőt még tovább mentek! Petőfi a lyricus ügyét pártüggyé tevék, s én épen nem csodálnám, ha egy vörössapkás kör alakulna, mellynek tagjai törvényökül szabnák, Petőfi munkáin kívül egyebet nem olvasni.
— Petőfit, magamagával sem lévén még tisztában, sem erejének öntudatával nem birván, e dicsérő tűzlárma mintegy fölriasztá; de az ember mindenhez hozzászokik, s igy történt Petőfivel is; bármint bánta is őt netán eleinte ellenséges barátainak zajongása, azonban hamar megszokta a tömjénezést, megtanulá tehetségeit — a másik által tulbecsülteket — túlbecsülni, és elkezdett hangadó lenni a divatos magyar irodalomban. — Éles fülsértő hang vala ez; teremtettékkel spékelve. Hang, melly az ízlést szükségkép mélyebbre sülyeszté. — Petőfi nem érte be a lyricus babérjaival, a romanticus és dramatikus dicsőségével is vágyott ékeskedni. Egy regényt irt, „A hóhér kötelét", s egy drámát „Tigris és hiéna" cziműt.
Ezen dráma meséje következő: Borics, Galiczia fejedelme szeretné Ildik Béla trónját maga számára elfoglalni, de ebben testvére Saul által, ki korcsfia Predszlavának, Borics anyjának, ki mint Kálmán király neje, Salamon nevű alattvalójával elfeledkezék magáról — gátoltatik, aztán ezen elvetemült anyja által saját országától megfosztva elárultatik. Így végződik a darab, nem tudván mi történik Béla királlyal, Sault atyja Salamon meggyilkolván, Salamon egykori szeretője Predszlava, Saulnak anyja által lemészároltalván — Borics pedig anyja Predszlavával szemben kivont karddal megállván . . .
A darab házasságtörés és gyilkosság alapjára épített bonyolt zagyvalék. Maga itél maga fölött, s Magyarhon legnagyobb, legeredetibb költőjének ízlését nem a legszebb világban tünteti föl. Választott tárgya borzadályos és vérbélyegzett; nem mintha illynemű tárgy valamely dráma anyagául ne szolgálhatna! Emlékezzünk III-dik Richárdjára Shakespeare-nek, hol bűn bűnt kerget, — de ezek titáni bűnök, s hol az erkölcsi erő egész nagyságában föllép, ott az drámai, szolgáljon aztán Istennek vagy az ördögnek — mindegy! De hol az erkölcsi magában véve csekély, mindennapi, izetlen, törpe, ott sajnálatraméltó gyengeség jellemzi a szellemi képleményt; mintha egy férget látnánk csúszni a nagy mindenség alkotmányán, azon nevetséges gondolattal, hogy az öröklét gyökeit, mellyekre a mindenség támaszkodik, elvághatja, s azt a semminek sötét mélységébe taszíthatja....
Még kisebbnek tűnik föl előttünk Petőfi a kivitelben. Ő eleitől fogva nem sokat gondolt a formával. Szeret menni maga utján, nem törődve, vajjon viselete s módja nem szolgál-e botrányul valakinek, és egy költőnek szabad-e tisztátlan szellemmel nyilvánosság elé lépni; szabad-e ott olly nyelven beszélnie, mellynek korcsmában akadhatnak csodálói, de mellynek a művészet csarnokaiban hallatszaniuk nem szabad, ha szépirodalmunkat korcsma-irodalommá alásülyedni látni nem akarjuk. — — Épen azon anonym levélke következtében vagyok kissé keményebb, mint a nélkül netán lettem volna. De igazságos akartam lenni, s egy ifjú iró ellenében, kit bizonyos párt Magyarhon első s legeredetibb költőjének vértjére emelt, annál szigorúbbaknak kell lennünk, minthogy némelly ítélni nem tudó olly hiedelemre tántorodhatnék, — melly épen nem nagy nyereségére válnék irodalmunknak.
Az én ismeretlen figyelmeztetőm nem lesz egészen megelégedve a genialis (?) Petőfi drámája felőli ítéletemmel. Azt fogja mondani: az én egész kritizálás-módom tagadásban áll, tudniillik negatív okoskodom, és positiv egyenesen kárhoztatok. Ezentúl kivételt teendek, s bármily ellensége vagyok is kritikákban a hiba-statisztikáknak, minthogy sokkal jobban szeretem a költőnek szellemét egészben fölfogni, annak irányát, egész nézlésmódját — mint sem formabeli hibáit, hozzáfogok mégis egy illynemű statisztika szerkesztéséhez, — s ez minden további okfejtegetés alól föl fog menteni.
Van az egész drámában 4 felvonás 106 lapon, lapját 28 sorral számítva. Ezen kis téren találkozunk 8 gazemberrel, 16 ördöggel, 5 földönfutóval, 20 kutya, eb, akasztófa, fattyu, ostoba ficzkó, szemtelen zsiványnyal! ez összesen csak fölületesen számítva — ki tartózkodnék örömest soká illy tiszteletreméltó társaságban! — tesz 49 legilletlenebb szitokszavat, és így minden levélre esik egy illyes kifejezés, minden 56-ik sorra egy ocsmány aljasság, káromkodás, átok, vagy czim, minővel révészlegények a korcsmában szokták egymást megtisztelni! — Hogyan tetszik ez az én névtelen levelezőmnek ? Hogyan hijják azon aesthetikát, melly illyes póriasságokat helyeselhet? A műveltség minő fokán kell azon olvasóknak állniok, kik illyes szitkozódásokban gyönyörűséget találhatnak? — A műveltség minő fokán állhat az én névtelen tudósítóm ? — De még tovább megyek, kiürítem a kelyhet egészen, s ha már beletévedtem a mocsárba — sietni fogok minél hamarabb szárazra jutni belőle.
A 3-ik lapon a következő párbeszédet találjuk: „Borics: S miért hagytad el hazádat, azt a szép Magyarországot ? Saul: Kiokádott magából (???...) Borics: Száműzettél ? Saul: Nincs különben. Borics: Miért? Saul: Csak.
A 9-dik lapon Magyarhon leggeniálisabb költője ezen megjegyzést teszi a színész számára: „nem hallotta Predszlava beszédét." Kíváncsiak vagyunk tudni, hogyan kellene ezen nem hallást a színésznek markiroznia!
A 24-dik lapon a fiút anyjával következő párbeszédben találjuk: Borics: Halj meg tehát, és kárhozz el! ... De nem, nem öllek meg. Predszláva : Ah, ég ... isten . . te nem ölsz meg fiam ? . . . oh hiszen az irtózatos is lenne. Borics: Nem ontom véredet. Mondják a kiontott vér égbe kiált és a földön elárul... Predszláva: Ugy van fiam, a kiontott vér elárul és égbe kiált. Te nem fogsz megölni. Borics: Nem anyám, nem öllek meg. — Megfojtalak. Predszláva: Mindenható ! (székbe tántorodik.)"
Megvallom, hogy én illy forma párbeszédek fölött fönhangon kaczagni kezdek, mert minden pillanatban ama csengőpengő kardos lovagdarabok paródiája jutott eszembe, mellyet a leopoldvárosban (Bécsben) egyszer láttam, s mellyben a lovag és apród épen illy pathos modorban szátyárkodnak, midőn egymást meg akarják ölni. De menjünk tovább.
A 28-dik lapon ez áll: „A ki pedig (Magyarországban) tehetne valamit, az gazember!" (Csináljatok bókot ti vagyonosak ! ezek amollyan irány-phrasisok, mellyek után sohasem maradnak el az éljen-salvék!) Ugyan e lapon négyszer kiáltják unisono: „Vesszen minden hazaáruló!" Gondolhatni minő iszonyú sikere lett volna a darabnak, vagy — ha netán még adatnék — lenni fogna . . .
Mellőzünk phrasisokat mint a következők: „Eb a ki siet." „Ördög bujék belém, ha szeretlek." — „Ha atyai érzésem kendermaggá válnék: valami fiók csiz jól laknék vele." „Ne boszants kölyök." — A 61-dik lapon: „Ha tudtam volna, hogy itt erre a siralmas sorsra jutok: mentein volna pokolig, s barát lettem volna." A 63-dik lapon : „Hol szent Péter, vagy ki az ördög a kapus."
64-dik lapon: „a csörgő sapka alatt egyszerű a lélek, mint a csuklya, s a csuklya alatt sokszínű a lélek, mint a csörgő sapka."
A 75-dik lap gazdag költői szépségekben, ezen egy lapnak van mit emelnie ; ezt olvassuk itt: „elmehetsz, gyáva fattyu!" — „Ostoba ficzkó!" — „Többet ér a tulvilági üdvösség reményénél" (merész egy kép!) „Ilyen bolond nem vagyok" — „Kikardlapozlak, mint valami kutyát."
A 76-dik lapon költő phantasiája a szépség legmagasb régióiba emelkedik, e helyet még kivonjuk, s ezzel azt hiszem, névtelen levelezőm magasztaltsága jövendőre tetemesen alább lesz hangolva. Saul és Borics együtt vannak, s ezen gyöngédségeket mondják egymásnak: Saul: Hah, kárhozat! Galiczia fejedelme, te olly gazember vagy, millyennek agyvelejéből még nem lakomáztak az akasztófákról táplálkozó hollók. Méltó volnál, hogy annyifelé aprítsanak, a hány akasztófa van országodban, hogy mindenikre jusson belőle egy darab. Borics: És te méltó volnál, hogy a kofák leköpjék nyelvedet, melly mesterségökben kontárkodik. Takarodjál! Saul: Feledd el az istent, vagy az ördögöt, a kiben hiszesz, feledj el mindent, csak e napot ne! és ha elfelejtenéd, majd eszedbe juttatom. (El.)" Következnek még hasonló költői emelkedettségek — mint: „inkább kutyámat fogadom királyomnak, mint fattyut." — „Dögvész és kárhozat, szép vigasztalás." — „Távozzál asszony, távozzál tőlem, ne lehelj dögvészt rám." — „Hazudsz, fecsegő kofa!" stb. stb.
Fáradtan és mélyen elszomorodva teszem le tollamat, s nem kívánok egyebet, mint hogy vajha Petőfi inkább azok szavára hallgatna, kiket ő ellenségeinek tart, mintsem azokéra, kik lelkét dicsőítés tömjénébe burkolják, őt elkábitják, tiszta öntudathoz jutni nem engedik, és gátolják azon helyet elfoglalni irodalmunkban, melyet talentomával és ahoz arányzott műveltséggel könnyen elfoglalhatna."
Márczius 13. Életképek. I. 11. sz. 360. lapon: „Petőfi összes versei s Eötvös ujabb regénye nemsokára elhagyandják a sajtót" stb.
Márczius 14. Pesti Hirlap. I. 846. sz. 172. lapon : „Szint-úgy figyelmeztetjük különösen vásárra feljött vendégeinket, hogy a holnapi naptól kezdve Petőfi Sándor „Összes költeményeinek" gyönyörű kiadása is kapható leszen már Emich G. kiadónál. A munka kelendőségét bizonyosnak hisszük."
Ezen a czimlapon egy koszoruzott lant, nyilveszővel átszurva, mint vignetta. — A költőnek Barabás által készített s Tyroler által aczélba metszett arczképével. Az arczkép autogrammja alatt halavány betűkkel ez áll: Született január 1. 1823. — A IV. oldalon Petőfi jeligéje. (Nyomt. Beimélnél.) Az V. oldalon: Tisztelet és szeretet jeléül Vörösmartynak ajánlva a szerző által. — Nagy 8. r. velinen. VI + 537. 1. 34 ív. Utolsó lapján : Vége az 1846 ik évnek.
Ebben a kötetben, melyet 3000 példányban nyomtak s még ez év tavaszán és nyarán elkapkodtak, a következő versek jelentek meg először:
Egy fiatal íróhoz. — Felsülés. — Egy asszonyi állathoz. — A négy ökrös szekér. — Virágos kert a költő szíve. — A zsiványság vége. — Örökös ölelkezés. — Forrás és folyam. — A jegygyűrű. — Remény. — A sivatag koronája. — Hogy van, hogy azt a sok gazembert. — Pusztai találkozás. — Isten csodája. — Minden virágnak. — Mire vagyok én még a világon. — A szökevények (Shelley) — Elhagytam én a várost. — Erdőben. — Gyermekkori emlékek. (Béranger) — Mint felhők a nyári égen. — Zöld leveles fejér. — Rég elhúzták az esteli harangot. — Barna menyecskének. — Sors, nyiss nekem tért. — A jó aggastyán. (Béranger) — Most kezdem én csak még ismerni. — F. L.
kisasszony emlékkönyvébe. — Megfagy a sziv, ha nem szeret. — Rabság. — Szeretek én. — A nép. — Képzelt utazás. (Béranger) — A hevesi rónán. — Nagy-Károlyban. — Sz. J. kisasszony emlékkönyvébe. — A bilincs. — Szerelemnek rózsákkal. — Szerelmes vagyok én. (I.) — Szerelmes vagyok én. (II.) — Nehéz, nehéz a szívem. — Száll a felhő. — Az én képzeletem nem. — Ereszkedik le a felhő. — Kinn a kertben voltunk. — Te a tavaszt szereted. — Mi vagy, keblem ? — Te vagy, te vagy barna kis lyány. — Ha szavaid megfontolom. — Költői ábránd volt, mit eddig érzék. — Álmodtam szépet, gyönyörűt — Egypár rövid nap. — Nem csoda, ha újra élek. — Volt egy szegény fiu. — Erdélyben. — Szeretsz tehát. — Mikor a láncz lehull. — Búsulnak a virágok. — Rövidre fogtam a kantárszárat. — Kellemetlen őszi reggel. — Véres napokról álmodom. — Világoskék a csillagos éjszaka — E. R. kisasszony emlékkönyvébe. — K. I. kisasszony emlékkönyvébe. — Nem ért engem a világ. — Halhatlan a lélek. — A magyar nemzet — Összesen: 67 vers.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése