Világhódító Pimpernel

Nemrégiben a kezembe került Orczy Emma bárónő Vörös Pimpernel c. könyve. Nem nehéz hozzájutni, ma már az interneten is könnyen elérhető egy kattintással, s akár olvashatja is az ember. Ráadásul nem is hosszú a szöveg, meg amúgy olvastatja is magát, hiszen romantikus, kalandos a történet, és mégis...


Amikor először piacra került 1903-ban a szerepjátszó Sir Percy és kémkedő szerelmének históriája, az olvasók meg se parittyázták. Úgy siklott el fölötte a közvélemény, mintha meg se jelent volna. Pedig szerzője, a Magyarországról Orczy Félix báró, az ismert zeneszerző, karmester és Wass Emma grófnő egyetlen leányaként Brüsszelbe, majd Londonba került Orczy Emma kimondottan azért fogott megírásába, hogy ingatag anyagi helyzetén segítsen. Ekkor ugyanis már férjezett volt - 1894-ben vette el egy Montague Barstow nevezetű úriember, s együtt kezdtek el írogatni, magazinokat illusztrálni, illetve magyar nyelvből fordítani.


Emma asszony amúgy festőnek tanult Londonban, ahol kiállított is a királyi akadémián, de kedvére volt az irodalommal való kacérkodás és detektívregényeivel felhívta magára a figyelmet: 1900-1909 között Az öregember a sarokban (The Old Man in the Corner) címmel jelent meg a Royal Magazine-ben keresett krimi-sorozata.


Hanem A vörös Pimpernel távolról sem aratott akkora sikert. Egészen addig, amíg 1905-ben be nem mutatták színpadi változatát. Akkor aztán népszerűsége robbanásszerűen megnövekedett s tart mind a mai napig. Mindez szinte önmagától visszahatott aztán a könyvre is. Egyesek úgy tudják, hogy e nagy népszerűség Orczy Emmát a világon a legolvasottabb magyar írók sorába emelte, tucatnyinál is több nyelvre lefordították (még japánul is olvasható).

Orczy Emma

Színpadra kerülve, Pimpernel figurája teljesen megbolydította egész Londont, s a darab több mint 2000 előadást ért meg. Nem beszélve arról, hogy 1917-től a filmesítések egész sora szerez világhírnevet a nem túl cselekménygazdag, nem is túl mély, mégis igen rokonszenves műnek. Az első (néma) filmváltozat után 1929-ben jelenik meg egy másik változat. Kiemelkedőnek tekinthető mind a mai napig Korda Sándor 1934-es alkotása,  Leslie Howarddal a főszerepben. (A további feldolgozások később valahogy mindig ehhez igazodnak.) A háború után emlékezetes marad az 1982-es Pimpernel, mely A skarlát virág címen terjedt el, ezt követte egy A vörös Pimpernel című angol tévéfilm sorozat, közel két tucatnyi epizóddal 1998-ban. A legutolsó, egy japán változat 2010-ben készült el és továbbra is tarol.


A könyv főhőse ekként önálló életre kelt, népszerű, ismert alak lett a világon, s az iránta tanúsított fokozott érdeklődés késztette az írónőt és munkatársként dolgozó férjét, hogy fantáziájukat szabadjára engedve, egész könyvsorozatot bocsássanak Sir Percy válogatott hőstettei rendelkezésére. Ezek: I Will Repay (Megfizetek); The Elusive Pimpernel (Az okos Pimpernel); The League of the Scarlet Pimpernel (A vörös Pimpernel szövetsége); Pimpernel and Rosemary (Pimpernel Erdélyben); The Triumph of the Scarlet Pimpernel (A vörös Pimpernel győzelme), Sir Percy Hits Back (Sir Percy visszaüt) stb. 1933-ban még egy esszékötetet is írt, The Scarlet Pimpernel Looks at the World ('Ahogy a vörös Pimpernel a világot nézi') címmel. Ezek közül magyar nyelvre csak négyet fordítottak le (Megfizetek; Az okos Pimpernel; Sir Percy visszaüt; Pimpernel Erdélyben). Magyar nyelvű kiadása 1945-1990 között "szünetel", történelemszemlélete - pl. a francia forradalmat negatív színekben festi le - nem állta ki a marxista kritika előírásait.

Férj és feleség közös munkában

A téma színpadi feldolgozásában a dalos, musical változat is nagy tömegeket hódított, így azt lehet mondani, hogy ami önmagában nem sikerült az angollá vált magyar írónőnek, azt elvégezte a világot egyre jobban behálózó és uraló kultúrmenedzselés, mely az oly fénytelen kavicsból is képes drágakövet generálni.


De ne legyünk igazságtalanok: az Orczy bárónő könyve egyáltalán nem olvashatatlan, éppen csak egy kicsit naív és - a kemény, sokrétű élettapasztalat híján - eléggé felszínes, spekulatív. A szerző a maga módján még becsületes is: csak olyan oldalról közelíti meg könyve tárgyát, amit jól ismert. Így lesz a cselekmény egy gazdag, ragyogó úriasszony, sir Percy lord feleségének lélekrajza, amely végigvezet bennünket mindazokon a kalandokon, amelyekben a titokzatos Vörös Pimpernelnek kellene a főhősnek lennie, mégis az asszony szemén és eszén át látjuk a fejleményeket. Így aztán a konfliktusokat csak sejtjük, mindent az asszony értelmez - sajna, saját tetteit is, így azok erősen ellentmondásosak és homályosak maradnak. Nem csoda, hogy a filmes és színpadi változatok hol erre, hol arra torzítanak, bonyolítanak, kiegészítenek, értelmeznek, hozzátesznek az eredeti cselekményhez képest - erre mondják azt, hogy a végén már a szülőanyja sem igen ismer rá az őstörténetre.


A francia polgári forradalom terrorja idején az arisztokrácia meghurcolt tagjait, rokonságát mentő angol nagyúr és cinkosainak titokzatos akciói elgendákként terjednek a La Manche csatorna mindkét oldalán, mind francia, mind brit földön, ezért a vörös Pimpernel története mindkét nemzet kultúrkörébe vág, de világszerte megdobogtatja a kalandra és az igazság győzelmére vágyó szíveket.


Ezért hódít manapság is a történet s kínál lassan múló halhatatlanságot szerzőjének, aki, úgy hiszem, az elején még csak nem is álmodott ekkora sikerről.


(Ui. Az utolsó Pimpernel történet 1940-ben jelent meg Mam'zelle Guillotine címmel. Blakeney figurája az anyagi biztonságot is meghozta az írónő számára, bevételeiből még egy házra is futotta Monte Carlóban. A bárónő 1947. november 12-én halt meg Henley-on-Thames-ben, s a Vénuszon egy kráter viseli a nevét.)

A könyv igazi főhőse: a vörös színű mezei tíkfű, amit néha pipacsnak
is fordítottak, pedig a kankalinfélékhez tartozik

Cseke Gábor