A t. Ház humora

(válogatott elméncségek az országgyűlési jegyzőkönyvekből)

Szüllő Géza előszavából (részletek)

Hangyaszorgalommal összegyűjtötte két lelkes magyar úr, a magyar képviselőház fénykorának apró kis adomáit és az én titkárom: Deák Iván úr, a könyv-alakban való megjelenéshez segítette és sajtó alá rendezte, azt a tarka beszédgörgeteget, amelyet a képviselőház naplói őriznek 1867 óta.
Ezek a magyar lélek önkénytelen felcsillámlásai olyanok, mint amikor a nagy folyó habjai összeloccsannak és megmutatják, hogy a folyó medrében a fövény aranyat tartalmazó köveket rejt.
Ez az aranykő: a felcsillámló magyar humor.

(...)

Mi, magyarok, sírva vigadtunk és vigadva sírtunk. Nem véletlen ez nálunk, szemérmes asiatáknál, mert minden asiatánál a könny szemérme a mosoly. Nem szeretjük kitárni szívünket senkinek. Ami nekünk fáj, azt elhallgatjuk, a mi könnyeink befelé peregnek és hajtják azt a malmot, amit úgy hívnak, hogy szív. Az a kifejezés, hogy „csigavér'', amit mond a magyar, amikor megtorpan a sorssal szemben, a sok-sok évszázadokon keresztül lenyelt fájdalmat jelenti, amit nem mutatott meg s amit szégyel megmutatni és mosolyog. Ez éppen olyan, mint a töröknek, vagy a tatárnak, vagy a kínainak, vagy a mongolnak a mosolya, mely eltakar mindent és szentnek tudja tisztelni a lelket, amelyet nem mutatunk meg. Petőfi azt mondja: „tündöklő szivárvány a napnak könnyekben megtört sugára".

A Sándor-utcai ház, amelyről már nem is tudja az új generáció, hogy ez volt a magyar törvényhozás háza, olyan, mint a magyarság lelke. Sokkal kisebb kívülről, mint belülről. Belül mély, mégis kívülről egyszerű. Ebben a házban benne élt a magyar lélek mindenestől, ahol senki sem kereste a fajt, senki sem kereste, mi az asszimiláció, mi a disszimiláció, de mindenki meg volt arról győződve és nem is kellett demonstrálnia, hogy ő egyszerűen nem más, csak magyar. Akkor olyan volt a magyarság lelki világa, mint az angoloké. Az ellenzéki az a magyar volt, aki nem volt a kormányon, a kormánypárti az a magyar volt, aki nem volt az ellenzéken. A Tory az az angol volt, aki a kormányon volt, a Wight az, aki az ellenzéken volt, de egy pillanatig sem gondolt soha senki — akárhogy „hazaárulózott" is pour la galerie — arra, hogy kétségbe vonja, hogy minden cselekedete és minden ténye mindenkinek csak a nemzet üdvét szolgálja. Ez a szó, hogy üdv furcsa szó és divatját multa, mert ma már nem használják..
A jólétnek az a folyománya, hogy az emberek nem irigyek; az emberek nem gondolnak rosszat; az emberek nem keserűek és ez van körülbelül a Tisza Kálmán kormányzása végéig benne az akkor megszületett anekdotákban. 1867-ben a képviselőknek még nagy része magyar ruhában járt, nem azért, mert a csizma és a szűk nadrág olyan ruha volt, amely az ő kultúrfokuknak volt a mértéke; azért sem, hogy „műparasztnak" akartak feltűnni pour la galerie, de azért, mert külsőségekben is tüntetni akartak a magyarság elnyomatását célzó osztrák centralizmussal szemben és ez a magyar ruha azért volt tiszteletreméltó, mert sem nem volt kosztüm, sem nem volt szédítés.

(...)

A kiegyezés korában a magyar képviselőház tele volt azokkal az elemekkel, akiket a kerület küldött fel Pestre és nem Budapest küldött le a kerületbe. Ez termelt ki egy olyan — mai kifejezés szerint — szellemiséget, amelyben benne volt minden vidéknek a hangulata, érdeke, a nemzet lelke, amelyet igyekeztek visszaadni ezek a képviselők, akik jelentették az egész nemzetet, a magyarságot, akik segítettek felépíteni az országot, mert mindannyian meg voltak győződve arról, hogy: „a haza mindenek előtt". Dehát ezek akkor mind a jólét magas fokán álló emberek voltak, igen sok volt közöttük a nagybirtokos, a többi középbirtokos volt, kisbirtokos közöttük nem igen volt. Akadt egy-két lateiner, de ez is azok közül való volt, akik már beérkeztek és nem olyan volt, aki be akar érkezni. A közpálya ebben az időben nem a pozíció megerősítésére szolgáló alap volt, mert akkor még azok, akik pozíciót akartak szerezni, nem mertek 1875-ig rálépni a törvényhozás útjára abból a célból, hogy ott maguknak és ne a köznek tegyenek szolgálatot. Mikor a magyar nemzet sok tragikus komponenséből, a szabadságharc, az ellenállás, a rossz termés, elmaradt világnézlet, vad rászabadítása az elemeknek az ország jóhiszemű, és hiszékeny lakosságára egy anyagi csődöt teremtett a magyar köznemességben és amikor a magyar köznemességet a hivatalokban kezdte elhelyezni országmentés címén Tisza Kálmán, akkor nyíltak meg a sorompói a választókerületeknek azok előtt is, akik nem a kerületekben bírták gyökerüket, akkor kezdődött egy átállítás a magyar politikai horizonton.

(...)

Tisza Kálmán ismerte a maga vérét és tudta, hogy a magyarság tulajdonképpen számban a kisebbség Magyarország területén és számbavette azt, hogy az állam nem volt egy a nemzettel, mert hiszen az állam tulajdonképpen a hivataloknak együttessége és ez más, mint a nemzet, amely a hivatalokban nem levőknek együttessége, és ez a kettő együtt teszi az országot. És ez az ország, ez a magyarság össze van kötve a 67-es kiegyezéssel Ausztriával és hogy ez az ország hazája legyen minden itt lakónak, ezt ő csak úgy tudta elképzelni, hogy a közigazgatás, vagyis az állam: a magyarok által vezettetik. Tudta azt Tisza Kálmán, hogy a magyar nem paragrafusgyártó nép, legyintettek arra, amit jogi disztinkciónak neveztek, azt mondták: prókátorfogás. Mert a kormányzást Tisza Kálmán idejében még nem a paragrafusok szerint, de a közigazgatási normák szerint —, amit úgy hívnak angolul, hogy „common sense" — látták el. Aliquando valet, aliquando non valet, — néha áll, néha nem áll ugyanaz a tétel. Ez volt a magyar közigazgatás és ez van benne körülbelül egészen 1875-ig minden magyar lélek megnyilvánulásában, akár Eötvös Károly, akár Eötvös József báró kritizálja vagy védi a magyar törvényhozás szellemét, — ez a felfogás tölti ki egész lelki világát a Háznak.

(...)

A keresőképességgel és keresni akarással bíró társadalmi rétegek természetrajza már különbözik azoknak a természetrajzától, kik az úgynevezett „fundált" vagyon rétegét alkotják a nemzetnek. A tisztességgel megszerzett vagyon nem csökkenti az erkölcsi értékét senkinek, de mindenesetre befolyásolja a pozícióját azokkal szemben, akiknek nem kellett megkeresniök a kenyerüket. Ez egy igen kicsiny nüansz, de különbséget tesz emberek között, úgy mint aki frakkban és fehér keményített mellényben ül egy lugasban, vagy aki a lugas mellett az ernyőket húzza fel szintén frakkban ugyan (— de ez nála nem ünneplő, de munkaruha, hisz pincér —), azok fölé, kik szórakozásukat keresik a nap hevében, de a nap sugaraitól megvédetten. A nap ugyanaz, a sátrak ugyanazok, az ember is ugyanaz, a ruha is ugyanaz, csak az egyik ünneplőben van, a másik munkásruhában. Ez a kicsiny árnyalati különbség az, amely kitermelte azt a meghatározást, hogy: „Az arisztokrácia a félreneveltek országa, a demokrácia pedig a rosszul neveltek országa". Az egyik nem ért rá az élettel foglalkozni, a másik az élettel foglalkozva, nem ért rá nevelődni. Az egyik rész lenézett minden más tényezőt, aki más volt mint ő. A másik, aki keresettel akart olyan anyagi fölényre szert tenni, amely őt egyenlővé teszi azokkal, akiknek már nem kell keresni — ez önkénytelen felfelé nézett... de mindketten célul a maguk előtérbe helyezését, jólétét és így nyugalmát tűzték ki. Ez engedte meg a lehetőségét egy harmadiknak, aki dolgozni és keresni akart. És mindezt úgy hívták, hogy: liberalizmus.

Ebből sok minden származott a világra, de ezt sokszor elmondották már. Ám az ügyvédek,   professzorok, a kereső pályán levők és balközéppárti emberek összeütközésénél már látszik annak a humornak a megnyilvánulása, mely Tisza Kálmán mamelukjainak leikéből sarjadzik, — amely már nemcsak derű.

1875-től kezdve a dialektika már kissé keserű. Már érezni az osztályellentéteket és érezni egyrészt a törtetést, másrészt a törtetést letörni akaró beatus possidenst, a humort, és ez megy végig a kvótatárgyalásoknál, a közigazgatás javításánál, a véderőtörvényeknél és ez megy tovább és végül egy mellékvágányra terelődik. Ez az egyházpolitika. Az egyházpolitika volt talán a legkritikusabb fordulata a magyar közéletnek. Ekkor már én is, mint egész fiatal ember, bekapcsolódtam a politikai életbe. Mi, pozsonymegyeiek, századokon keresztül az esztergomi hercegprímás önkénytelen befolyása alatt éltünk, hiszen az esztergomi hercegprímás a törökök miatt Nagyszombaton vagy Pozsonyban élt és nálunk lelkünkben gyökerezett, amit olyan gyönyörűen fejtett ki a millenniumkor Vaszary Kolos hercegprímás, hogy „Magyarorságot a kard szerezte meg, de a kereszt tartotta fenn". Ezért elleneztük mi az egyházpolitikának erőszakos előrángatását, mert az egyházpolitika úgy a kardot, mint a keresztet áthelyezte a nemzeti talaj helyett idegen síkokra.

(...)

Szüllő Géza mellszobra

A t. Ház átment azután 1902-ben az új parlamentbe, amely gótikus volt, fényes volt, de már nem volt az a magyar ház, amely kívülről kicsi, és belül mély, ez kívül volt fényes, ragyogó, de belül már nem volt magyar. A korridorok, a gótikus díszek, elválasztó különböző folyosók a délibábok hőseinek, a ködlovagoknak voltak talán jók, azonban egyet kizártak: az intimitást. Akármilyen szenvedélyes vita volt is és zúgott végig a Sándor-utcai régi képviselőház termében, ha azután kifáradtan kitódultak a képviselők, összevegyültek és összetalálkoztak azon a kicsi folyosón, ahol nappal is égtek a gázlángok, a kandalókban égtek a hasábfák, egy pár asztalon elhelyezett szamovárok és feketekávék gőzének illata (mert külön büffé nem volt) belevegyült a levegőbe, ez otthonosságot teremtett. Mindenki önkénytelenül érezte, hogy ő, bár más pártállású, de egy fészek aljából, egy magyarságból való, ez enyhítette az emberek ellentéteit és nem lett úrrá az emberek felett a gyűlölet. Az új palotában már nem volt intimitás, külön folyosója van a képviselőknek, külön a kormánypártiaknak, külön az ellenzékieknek. El voltak zárva az újságírók, a közvélemény hirdetői a bejáratoktól, más volt ez a terem, más az egész atmoszféra, rétegeződni és nem vegyülni kezdett a magyar és egyik a másikról mondott valamit és nem egyik a másiknak. A sajgó ütés, amit egyik a másikra sújtott az országgyűlés termében, nem egyenlítődött ki az adomák, a megértés családias pihenőhelyén, amit úgy hívtak, hogy folyosó.

Mikszáth Kálmán meg tudta teremteni a maga zsenialitásával a folyosót írásaiban, amíg ez a Sándor-utcában volt. Soha többet ez a nagy magyar zseni nem tudott olyan karcolatokat az új parlamentben kicsiholni, mint a Sándor-utcában tette. Mert a magyar önkénytelenül érzi: „nem való a bokréta túri süveg mellé". Jöttek az obstrukciók, jöttek a késhegyig menő harcok és ebben a késhegyig menő harcban azután a nagy elmék diadalmaskodtak, de meghalt a humor. Szarkazmus, irónia, infámia, botrány, ezek költözködtek be a képviselőházba, ezeknek is vannak anekdotái, de ezek már nem a kandalló duruzsoló lágy fényét, de az összeütközött acélkardok pengéjének hideg fényét mutatják és ezek már olyanok, mint a koporsó fáján az ezüstlap csillámlása.

E korok kicsi históriái megtanítanak bennünket mégis egyre: az észjárás azért mindenben ugyanegy. Ha a képletét akarnám a magyar tréfának, viccnek, anekdotának lejegyezni, ki tudnám mutatni, hogy ugyanazon komponenseknek vegyítése egy és ugyanaz. Valamennyi mathematikailag permutáció és nem kombináció. Egyet látok, hogy szomorú igazság az, amit hosszú életemen át láttam: igazában az emberiség száraz taposómalomban jár. Körbe forog, azt hiszi, hogy távolodik, pedig a centripetális erő összefogó ereje ugyanaz marad és az emberiség olyan mindig, mint amilyen volt, nem változik. Az utódok nem ott kezdik el az életet, ahol az elődök azt befejezték, amit az apák megtanultak, azt ők nem tudják átvenni, nekik is meg kell tanulni előbb az abc-t, és olyan az emberiség, mint a feldobott kő, nem marad fenn és ugyanaz a kő esik vissza.
Talán más lesz most, hiszen hirdetik, hogy egy új világ készül, én hiszem, hogy így lesz, mert hinni annyit tesz, mint pozitíve nem tudni semmit.

*

Íme itt van ez a könyv, az olvasók előtt. Ha az én kommentárom nélkül olvassák az egyes anekdotákat, közbeszólásokat, úgy járnak vele, mint én magam, hogy elgondolkoztam, miért derültek némely vicceken a mi apáink, vagy miért nem tudom én feltalálni némelyikben a humort.
De ha a tárgyakat, az atmoszférát, az egész millieut számbaveszem, akkor a látszólag száraz humorú anekdotákból, naplórészletekből is kibuggyan az a humor, amelynek alaptétele az a magyar bölcsesség, hogy: „Valahogyan csak lesz, mert sehogy sohasem volt!" és ez a tudat vigasztalt és mindenben magába foglalja azt, amit úgy hívnak, hogy logika.

*
EGY KAZALNYI ORSZÁGGYŰLÉSI ANEKDOTA

A saroglyához kötött önkéntes
1868. augusztus 4. Tóth Vilmos a későbbi közös számszék elnöke, kormánypárti képviselő azt mondotta, hogy a magyar fiatalság most már szívesen áll be az osztrák hadseregbe. Erre Missich János ellenzéki képviselő így tromfolta le t. képviselőtársát:

Erre csak egy adomát bátorkodom 1848-ból előhozni. Egy alkalommal belép a térparancsnokhoz egy altiszt és jelenti, hogy hozott „egy önkénytest" aki azon kérdésre, hogy hol van ez? azt felette: „oda van kötve a kocsi oldalához". (Általános derültség.)
Ha nem egészen eképpen, de nem sokkal különben fognak történni a jövő besorozások is a mostani seregbe.
Mire eszembe jut, hogy egy valaki fogadott egy másikkal, hogyha elhiszi, hogy Krisztus urunk megvendégelt és jól lakatott több ezernyi embert egynéhány kenyérrel és hallal, kap ezen hitéért egy bizonyos összeget tőle.
Kevés gondolkozás után azt felelte emez: ,,az ígért összegnek csak a felét kérem, mert csak a felét hiszem el, azaz: hogy Krisztus megvendégelte a népet azt elhiszem, de hogy jól  is lakott vele a sok  éhes nép, azt nem hiszem el". (Nagy derültség.) Így vagyok én is Tóth képviselő úr kijelentésével. Hogy a magyar fiatalság beáll az osztrák hadseregbe, azt elhiszem, de hogy szívesen, azt már nem. (Nagy derültség.)

Buta emberből a király se tud okos embert faragni
(1869)  Jókai Mór mondotta:

Jókai Mór

Minden loyalitásom, minden a trón iránti hűségem és tiszteletem dacára is bátor vagyok kinyilatkoztatni, hogy ő felségének a királynak van ugyan hatalma, köztisztekből generálisokat, közemberekből grófokat, hercegeket kinevezni; de hogy nem okos emberből okos embert nevezzen ki, az ő felségének sincs hatalmában. (Általános derültség.)

Jobb a törköly
(1872) A választói jog reformjáról tárgyalt a t. Ház és a különböző országok választásai fölött vitatkoztak. Degré Alajos szintén fölszólalt és többek között a következőket mondotta:

Degré Alajos

Vass Sámuel gróf, ki elég szerencsés Amerika viszonyait közelről ismerni: az ottani választási móddal egyáltalán nincs megelégedve; ő átmegy az angliai, franciaországi, schweici, sőt még a régi rómaiak választásaira is, de neki egyik sem tetszik: hanem tetszik a szőnyegen levő. Ez engem egy kis történetre emlékeztet. 1845, vagy 1846-ban a bécsi hadigyakorlatok alkalmával egy Dávid nevű Miklós-huszár igen nagy ügyességgel és bátorsággal egy gyermeket megmentett. Dávid lett a nap hőse. Másnap Lichtenstein herceg hívta meg ebédre, és kitűnő francia, spanyol és rajnai borokkal tartotta. Ebéd után azt kérdezte Dávidtól a herceg: meg vagy-e elégedve boraimmal? Dávid erre kelletlen képet csinálván, azt mondá: igen is ezredes uram, kérek azonban egy pohár törkölypálinkát! (Nagy derültség.)

Igaza van, tekintetes úr!
(1873) Csernátony Lajos adomája:

Csernátony Lajos

T. Ház, ezzel a javaslattal is úgy vagyok, mint az egyszeri házaló a szemüveggel. Ez a házaló el akart adni egy szemüveget, s bement egy tekintetes úrhoz, akinek nagyon feldicsérte a portékáját, hogy azon mi minden szépet lehet látni. A tekintetes úr erre felteszi az okulárét, s azt mondja: ezen csupa gazembert látok. A házaló csodálkozván, elkérte a szemüveget és most ő tette föl azt, s így válaszolt, miközben erősen ránézett az úrra: tekintetes urnak igaza van, mert én is csak gazembert látok rajta. (Hosszantartó zajos derültség.)

Mennyit ért Mátyás király?
(1872)  Jókai Mór mondotta:

Mátyás király volt az, ki egyszer a cinkotai bölcstől azt kérdezte: mennyit ér a király? Ez azt felelte rá: 29 kispénzt. A király csodálkozva nézett a „bölcsre": „29 kispénzt?" „Igen, mert ha az én uramat és üdvözítőmet megvették és eladták 30 kispénzért, akkor az én királyom is ér 29-et. Nem többet, de annyit bizonyosan". (Zajos derültség.)

Csodagyermek, ki világrajöttének napján magyarul társalog
(1875) Plachy Bertalan követelte, hogy a közoktatásügyi minisztérium a nemzetiségi iskoláktól és kulturális egyesületektől a támogatást vonja meg. Borlea Zsigmond Plachy indítványát a következőképpen  ellenezte:

Mert igaz, hogyha törvény által erőszakolják iskoláinkban a magyar nyelvet, akkor az iskoláinkban mindenütt, amint Plachy úr kívánta, taníttatni fog, de nem fog tanultatni. (Derültség.) Tessék elhinni, hogy nem, mert tessék az emberi természetet tekintetbe venni. Ha valakit kényszerítenek valamire, legyen az neki kárára, vagy hasznára, ha erőszakolják: higyjék meg, hogy nem teszi meg. (Derültség.) Mert kérem tessék elhinni, hogyha valakit a mennyországba küldenének is erőszakkal, oda sem megy, s az erőszaknak ellenállna. (Élénk hosszantartó derültség.)
S mondják meg most uraim, milyen oktatás lenne az, midőn a tanító és a gyerekek egymást nem értik? Milyen tanítás volna az, hol a tanító a gyermekekkel nem tud beszélni? (Egy hang: Tanulja meg a gyermek! Derültség.) Annak a képviselő úrnak, ki közbe szólt, hogy a gyermek tanuljon, s így értse a magyar szót: a logikáját én csakugyan nem értem, hiszen a gyermek azért jár iskolába, hogy ott tanuljon, s talán nem kívánja, hogy a gyermek mikor születik, az idegen tanító nyelvét már tudja. (Derültség.) Meglehet, hogy azon a vidéken, ahol a képviselő úr lakik, ily gyermekeket szülnek, (Élénk derültség.) de én ilyet sohasem láttam. (Hosszantartó élénk derültség.)

A minden szentek napján perelhető váltó
(1876) A váltótőrvényjavaslatot tárgyalták és ekkor mondotta Németh Albert:

Németh Albert

Egy furfangos váltóadós azt írta a váltóba hogy szent Naicus napján fogja a váltót kifizetni. A hitelező azonban nem találta ezt a napot a naptárban és így a váltót be sem perelhette. Erre egy furfangos ügyvéd azt a jó tanácsot adta a hitelezőnek, hogy miután az adós maga elismerte, hogy Naicus szent: pereltesse be a váltót mindenszentek napján. (Zajos derültség.)

A második és harmadik pohár pálinka
(1875) Csanády Sándor  adomája:

Az iszákos rekrutát a kapitány rapportra rendelte, s nagyon korholta őt, amiért sok pálinkát iszik és folyton részeg. „És miért iszol, s mikor iszol te korhely pálinkát?'' kérdezte a kapitány. „Jelentem alássan kapitány úr én mindég éhomra iszok, s akkor mingyárt más embernek érzem magamat!". „Ha éhomra iszol és egy pohár után más embernek érzed magadat, akkor miért iszol még egy pohárral?" vallatja tovább a rekrutát a kapitány. „Jelentem alássan, második pohárral azért iszok, mivelhogy kíváncsi vagyok arra, hogy mikép iszik az a másik ember", válaszolt a baka. „Hát akkor mért iszol te három pohárral, ha egyszer kíváncsiságodat kielégítetted?" volt a kapitány felelete. „Azért iszok három pohárral, mert akkor meg megszemlélem: két ember hogyan iszik?" (Zajos derültség.)

Szerecsen a parlamentben
1876 március 13. A képviselőház elnöke: Ghiczy Kálmán. Miniszterelnök: Tisza Kálmán. Előadó: Gulner Gyula. Tárgy többek között a községrendezési törvény és a Királyföld beolvasztása az „összállamba". Interpelláció: Trauschenfels Emil a szász egyetem fölállítását követelte, több szász származású képviselőtársával együtt. Nagy beszédében többek között a következőket mondotta:

Eszembe jutott tegnap midőn Bausnern képviselő úr azon rendkívüli kulturális kifejezésekkel élt, (Derültség!) egy eset azon időből, midőn egy külföldi városban laktam és gyakran találkoztam egy szerecsennel, ki mindig nagyon csinosan és nagy luxussal volt öltözve. Nem bírtam megtudni, hogy ezen ember miből él oly kényelmesen és miből viszi azt a nagy fényűzést. Egyszer megismerkedtem vele és kérdeztem tőle, hogy miből él. Én, uram, feketeségemből élek. Ha én fehér ember lennék: rég elpusztultam volna, de miután egyetlen fekete ember vagyok e nagy városban, mindenki látni akar, mindenki meghív vendégnek és ily úton élem életemet csupán feketeségemből. (Derültség.)

Miért nem beszélhetnek a magyar nemzet nevében?
1876 november 17. A keleti bonyodalmak miatt elhangzott külpolitikai interpellációkra Tisza Kálmán miniszterelnök viszonválaszát így fogalmazta meg:

Tisza Kálmán

T. Képviselőház! Elsőben is azt óhajtom, hogy tisztába jöjjünk aziránt, amit a t. képviselő úr azon irányban mondott, hogy ő a magyar nemzet nevében szól. A t. képviselő úr, mint a négyszáz képviselő bármelyike, mint a nemzet képviselője beszél; de a nemzet nevében csak a nemzet képviselőinek többsége beszélhet. (Helyeslés.) Mert ha minden képviselő a nemzet nevében beszélne: engedelmet kérek, akkor mit beszél a nemzet, mikor divergensek a nézetek? (Derültség.) Ez az egyik.
Ami pedig a másikat illeti, s bocsásson meg a t. képviselő úr de ismét azt fogja találni mondani, hogy élcet csinálok, pedig most is nagyon komolyan beszélek, ha a t. képviselő úr tudja, hogy Anglia és Oroszország mit fog tenni: akkor többet tud, mint Európa összes diplomáciája és kár hogy e titkot elhallgatja. (Élénk derültség a középen.)

Miért lovagolt Jézus Krisztus szamáron?
1878. február 12. Németh Albert ellenzéki képviselő Tisza Kálmán miniszterelnököt figurázta ki és a következő tréfás mondást  teregette  a  t. Ház   elé:

Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy az ellene szórt vádak ez oldalról olyanok, mint a tövises koszorúk, és ő azt hiszi, hogy nem tudja ezekben a sorokban mindenki, hogy mit tesz ott ülni. Megvallom, engedje meg a t. miniszterelnök úr, hogy kifejezzem, miként én úgy vagyok a miniszterelnök úrral, mint az Üdvözítővel az egyszeri cigány, t. i. azt mondá a feszület előtt: uram, én szerelmetes Jézusom, szánlak is, nem is; szánlak, amiért annyit bántalmaztak, tövissel koronáztak, keresztre feszítettek; de nem szánlak amiért szamáron paripáztál, te, aki a legszebb lovakon lovagolhattál volna. (Élénk derültség bal és jobb felől. Mozgás a középen.)

Jókai Mór: A fejemet mindig magammal szoktam hordani
(1882)  Töredék az országgyűlési napló 1882. május 22-iki számából:

Jókai MÓR: T. ház! Bocsánatot kell kérnem a t. háztól, hogy a legközelebb múlt ülésen, akkor, mikor gróf Apponyi Albert t. képviselő úr beszédét tartotta, nem voltam jelen; tévedésből azt írja a gyorsírói tudósítás: „Jókai Mór fejével tagadólag int.'' Én a fejemet mindig magammal szoktam hordani. (Élénk derültség.)

Mennyit ér a miniszteri ígéreí?
(1882)  Polónyi Géza mondotta:

Polónyi Géza

T. ház! Egyszer a következő dolgot olvastam: „A ministeri igéret. A pénzügyi bizottság mai ülése előtt Wahrmann Mór képviselő valami ügyének elintézésére kérte fel Pauler Tivadar igazságügyministert s midőn ezt a minister megígérni akará, közbevágott Wahrmann: „Az istenért, csak meg ne ígérd, kegyelmes uram, mert akkor nem lesz soha semmi kérésemből." (Zajos derültség.)

A megváltó váltó, vagy az irányított liba
(1883) Verhovay Gyula és több társa a tiszaeszlári per kapcsán zsidóellenes indítványt tettek. Az indítványt Jókai Mór fölszólalása után a t. Ház elutasította. Jókai ekkor többek között így jellemezte a helyzetet:

T. ház! Valahányszor baja van a népnek, az pedig mindig van, olyankor mindig igen népszerű dolog azt mondani, hogy ennek a zsidó az oka. Hiszen a keresztes háborúkor valahányszor egy sereg el akart indulni a szent földre, mindig először a zsidókat verték meg. Mikor a németek összegyűltek keresztes háborúra ezelőtt 700 esztendővel Nürnbergben, azt kérdezték: „Merre vannak a hitetlenek, ki fog oda vezetni minket?" Akkor azt mondta a legokosabb ember közöttük, hozzatok egy ludat, a merre az megy, arra van a hitetlenek országa.
Ez nem az én phantasiam, hanem meg van írva Michaud: „Histoire des croissades" című hírhedt művében és a lúd, ő tudja miért, éppen a zsidó fertályba vezette őket. (Derültség.) Akkor azt mondták, ime itt vannak a hitetlenek és agyonverték a zsidókat. Ez azonban 700 évvel ezelőtt történt és most — a felvilágosodás századában — a mívelt német nemzet és annak nyomán mi magyarok, kik úgy bálványozzuk a németet, ismét egy lúd után fogunk-e indulni? (Élénk derültség.) Azok akkor legalább a megváltóért akartak bosszút állni, most csak a váltóért akarunk bosszút állni. (Élénk hosszantartó derültség és tetszés.)

Gyerünk innét, itt nem lehet forradalmai csinálni!
(18S3) Herman Ottó anekdotája:

Egyik legeredetibb, legtőrőlmetszettebb alakja a márcziusi napoknak Sükey volt. A hagyomány fentartotta azt, hogy a forrongó és zajongó nép Ghyczy Kálmánt kívánta hallani. Ghyczy beszélni kezdett és beszélt, mint mondani szokás, okosan. Erre Sükey azt mondta, menjünk el innen, ez az ember okosan beszél, okosan beszélő emberrel pedig forradalmat csinálni nem lehet. (Élénk derültség.)

Legjobb nevelő intézet: az orosz börtön
(1884) A t. Ház a börtönügyek reformjáról vitatkozott és a javaslathoz hozzászólt Herman Ottó, aki többek között a következőket mondotta:

Herman Ottó

Ha jól emlékszem, t. ház, Bakunin egyszer elmélkedett a börtönrendszerről és — paradoxonnak látszik, de van benne valami — azt mondta, hogy ő a börtönügy tanulmányozásában arra jutott, hogy a legjobb börtönrendszer mégis az orosz. Miért? Mert — eltekintve az orosz igazságszolgáltatás gyarlóságától, mely ártatlan és bűnös között nem épen válogat — javító hatásra való tekintetből az orosz börtön olyan, hogy a legmegrögzöttebb gazember is, a ki abba csak egyszer belekóstolt, ha kiszabadul, soha többé oda vissza nem vágyik és mindent elkövet, hogy megjavuljon. (Zajos derültség a szélső baloldalon.)

Bem: Szaladó emberekkel nem tömöm tele a hadseregemet
(1887) Bem-adoma Thaly Kálmántól.

Thaly Kálmán

Midőn Bem tábornagy Szeben városát elfoglalta, ott csak béna embereket és gyermekeket talált, mert a fegyverképes emberek a magyar katonák elől elmenekültek, Bemnek erre azt tanácsolták, hogy a katonaképeseket fogassa össze és sorozza be a magyar hadseregbe, mire Bem ezt felelte: „Vitéz magyar hadseregembe nem fogok szaladókat besorozni."

Mit jelent az akasztófa?
(1891) A t. Ház Asbóth Jánostól hallotta az alábbi adomát:

Asbóth János

A hajótörött már napok óta hánykódott a lélekvesztőn. Éhségében már odáig volt, a midőn meglátta a szárazföldet. Ahogyan közelebb jött, észrevette, hogy a parton egy nagy akasztófa áll, amire örömteljesen kiáltott fel: „Hála Isten meg vagyok mentve, civilisált országba érkeztem!" (Hosszantartó zajos derültség.)

Oda mentek imádkozni, ahol jó bort mértek
(1891) Deák Ferenc adomája. Előadta Ugron Gábor.

Ugron Gábor

A kehidai polgártársak hosszú időn át a szomszéd községbe mentek imádkozni. A prédicáló papnak feltűnt a kehidaiak jelenléte és megkérdezte őket, hogy miért járnak az idevalósi templomba, hiszem odahaza szép templomuk és jó papjuk van. Erre így feleltek: Hát hiszen instáljuk alássan főtisztelendő úr, igaza volna, szép templomban sem szenvedünk hiányt, jó papunk is volna, csak hát az itteni korcsmárosok jobb bort mérnek. (Hosszantartó zajos derültség.)

Tisza Kálmán képe
(1891) Tisza Kálmán miniszterelnök tekintélytgerjesztő szakállt viselt és legtöbbnyire mindkét karját karosszék támlájára támasztva ábrázolták. Azonban arról is elhíresedett, hogy a miniszterelnöki tárca időrekordját ő tartotta, mert a szabadelvű korszakban egyfolytában tizenöt éven át állt a kormány élén és onnét a leghevesebb támadással se tudták elmozdítani. Erről mondotta el Polónyi Géza, gróf Andrássy Gyulának az első alkotmányos kormány miniszterelnökének alábbi adomáját:

Eszembe jut, hogy olvastam gróf Andrássy Gyula egyes reminescentiái közt, hogy az ország képcsarnokában meglátta egyszer Tisza Kálmán arczképét. Valaki mellette azt mondta: „Nagyszerű egy kép, valóságos typicus alak. Milyen gyönyörűen van festve a szakálla." Erre azt mondta gróf Andrássy Gyula: „Nem az a typicus és jellemző, a hogyan a szakálla festve van, hanem az, a hogyan a széket tartja." (Zajos derültség balfelöl.)

Jelentem alássan, be vagyok rúgva!
(1892) Beöthy Ákos mondta el:

Beöthy Ákos sírja

A t. cabinet úgy tesz, mint az egyszeri részeges baka, a kiről valahol a következő nevettető anecdótát olvastam. Ez a baka minden nap leitta magát, s semmire se lehetett használni, azonban tréfálkozó kedvű legény volt. A kapitány végre elvesztette a türelmét és rapportra adta, hogy a bakának minden esetben jelenteni kell, ha berúgott. Másnap már raportra megy a baka tökrészegen. „Kapitány úrnak jelentem alássan, tegnap megint be voltam rúgva", szólt a baka, aki a bortól alig állt a lábán. „Akasztófára való gazember, hiszen te most is részeg vagy", rivall rá a kapitány. „Jelentem alássan kapitány úr, a mai részegséget holnap akartam jelenteni". (Hosszantartó zajos derültség.)

Polónyi Géza használati utasítása
1893. március 13. Mindegyik párt azt vitatta, hogy az ő javaslata szolgálja az ország érdekeit. Polónyi Géza a különböző véleményeket aztán így határozta meg:

Egyszer családomban orvosra volt szükség, és sürgős lévén az eset, nem a házi orvost, hanem egy másikat hivattam, a ki írt egy orvosságot, és a mikor elbúcsúzott, azt mondta, hogy a betegre nézve fődolog, hogy felülről lefelé kell kenni. Távozása után megjelent a házi orvosom, a ki szóról szóra ugyanazt a receptet írta, de azt mondta, hogy alulról fölfelé kell kenni. (Zajos derültség a szélsőbalon.) És aztán úgy segítettem a dolgon, hogy keresztül-kasul kentem, és ez használt. (Zajos derültség.)

És ha lány születik?
1893. október 11. Bessenyey Ferenc szabadelvűpárti képviselő heves beszédet mondott a függetlenségi és 48-as párt képviselői ellen, akik még be sem terjesztett javaslatokról mondanak véleményt és támadják a kormányt. Beszédébe a következő tréfát szőtte bele:

Eszembe jut az öreg Kreminger prépost — a neve nem nagyon magyar hangzású, de azért igen jó magyar ember volt — a kinél egy fiatal házaspár bejelentette, hogy válni akar. A férj ugyanis a születendő gyereket Ferenczre akarta kereszteltetni, mert ő is, az apja is, nagyapja is az volt, felesége pedig ezt nem akarta; ezen vesztek össze. Az öreg prépost csak annyit mondott nekik: Hátha lány lesz? (Zajos derültség.)

Nem forr a must
1893. május 4. A népoktatási törvényben szabályozták, hogy a tanítóknak a fizetésen kívül mennyi termeivény jár, de nem szabályozták a minőséget. A parasztok emiatt természetbeni járandóságukat silány minőségű termelvénnyel rótták le. Hock János az eljárást így kifogásolta:

Hock János szónokol

Az ily terményekben kiszolgáltatandó járandóság hasznavehetőségét legjobban jellemzi az a régi ismert történet, hogy a fiatal káplán szemrehányást tett plébánosának, miért nem teszi ki 20 akós hordóját, hogy beszedje azt a bort, a mely neki szerződése szerint jár? Mikor aztán az öreg pap meghalt és a káplán lett a plébános, az kitette a 20 akós hordót. A gazdák ki is vetették maguk között, ki mennyi mustot tartozik bele tölteni. Tele is töltötték a hordót, de a pap hiába várta, hogy a must felforrjon, mert mindenki úgy okoskodott, hogy az az egy pint víz, a mit ő bele önt, meg se látszik. (Élénk derültség.)

Hol veszünk másik Puchner generálist?
1895. december 25. A szabadságharc alatt Bem apó Nagyszeben alatt megverte Puchner osztrák generálist és akkor derűs adoma kelt szárnyra. Bartók Lajos képviselő a Bem-adomát ráhúzta a Bánffy-kormányra, tudnillik abban a vonatkozásban, hogy jobb, ha a kormány nem bukik meg, mert a következő kabinet esetleg az ellenzék, számára nem szolgáltat majd széles támadási felületet. A Bartók által felújított Bem-adoma, melyet itt adunk, természetesen nem tévesztette el hatását és a t. Ház harsogó nevetéssel fogadta. Még a kormánypárti jobb oldalon is.

Bartók Lajos

Épen a vízaknai csata után történt, hogy Bem, Szeben felé húzódván, visszavonulás közben Szebenből Puchner osztrák generális éjjel kijött, s körülkerítette háromnegyedrészben Bem táborát, hogy az egész tábort elfogja, s megsemmisítse. Bem azonban a negyedik oldalon kivonulván táborából, Szebent elfoglalta és ekkor a magyarok azt mondották, hogy nincs más már hátra, menjünk ki, fogjuk el, s lőjjük agyon Puchnert. De Bem azt felelte: „A ki Puchnerre mer lőni, azt rögtön felakasztatom! mert hol veszünk aztán mi magunknak egy másik Puchner generálist?! (Nagy derültség.)

A kuka fiú leánynézőben
1895. március 5. Hock János a t. Házban arról tartett többek között előadást, hogy az újdonsült képviselők csak a szűzbeszéd elmondása után eszmélnek rá: vájjon tudnak-e beszélni, avagy nem tudnak, lesz-e parlamenti sikerük, avagy nem lesz? A szűzbeszédes képviselőt Hock kuka vőlegényhez hasonlította és róla mintázta az alábbi adomát:

És végre is t. ház (Halljuk! Halljuk! balfelöl) a parlamentben is csak a tűzpróba a nehéz és ha a szónok egyszer keresztül esett azon, épúgy gondolkozik, mint az az egyszeri fiú, aki leánynézőbe ment atyjával. A fiú kissé korlátolt és meghibbant elméjű volt. Mikor bement a leányos házba, az apja tudtára adta, hogy te fogd be a szád és ne beszélj, mert ha felnyitod azt, azonnal megtudják, hogy ki vagy, és nem kapod meg a leányt. A fiú hallgatott is a vacsora alatt. De midőn a vacsorától felkeltek, a két ifjabbik, élénkebb temperamentumú leány oda súgott: Te ez egy nagy tökfej. A gyerek ezt véletlenül meghallotta és kipirult arccal futott apjához, hogy azt mondja: Édesapám beszélhetek ám, már tudják! (Zajos derültség a bal és szélső baloldalon.)

Jó-e a hatodik emeletről leugrani?
1895. november 18.Láng Lajos nagy beszédet mondott és az ellenzéket azzal fenyegette,, hogy jön majd a választás és vége lesz az ellenzéki képviselők népszerűségének. Fenyegetését Bismarck-adomával  tarkította:

Láng Lajos

Az igen tisztelt urak némileg emlékezhetnek Bismarcknak azon híres emberére, a ki leesett az 5-ik, vagy a 6-ik emeletről és a kitől esés közben azt kérdezte egy barátja: hogyan érzed magadat? — Nagyon jól — felelt az — föltéve, hogy ez az állapot már tudniillik az esés nagyon soká tart. Csakhogy az esés véget ér és akkor kellemetlen az érintkezés a talajjal, vulgó: a választás, nagyon rossz lesz. (Elénk derültség a jobb oldalon.)

A borravalózónak excellenza, a nagybajusza atyafinak csak signore capitano megszólítás dukál
1895. február 20. Az ellenzéki képviselők a címkórság ellen szónokoltak. Thaly Kálmán a helyzetet  így magyarázta:

Hiszen utazzék valaki például Nápolyba, Palermóba, szálljon egy előkelő hotelbe, osszon egy kissé bőven borravalót és azonnal exczellencziázzák, sőt még a principe czímet is megkapja. Az olasz annyira kinézi az emberből, hogy kinek mi hizeleg, hogy boldogult Orbán Balázs képviselőtársunkat, mikor Nápolyba utazott, mert nem szállt volt a legelső hotelbe — gazdálkodni akarván — és mert nem osztott bőven, hanem csak tisztességesen borravalót, de mivel nagy bajusza volt, az olaszok nem excellenzának, hanem signore capitanonak czímezték. (Zajos derültség.)

Miből él a ló az északi sarkon?
(1896) Lits Gyula amiatt panaszkodott, hogy a katonaságot rosszul élelmezik és a fogyatékos élelmezés miatt a katonai lóállomány szintén lesorvad, majd így folytatta:

Mi lesz azokból a lovakból, ha azok egy nagy orosz hadjárat idején Galicziába, Oroszországba vitetnek? Nem bírják ki, hacsak avval nem vigasztaljuk magunkat, amit az egyszeri obsitos huszár mondott, mikor haza került, hogy egyszer hat hónapig a jeges tengeren táboroztak. A parasztlegény azt kérdezte tőle, hogy hat hónap alatt mivel éltek? Mivel éltünk? Hát jegesmedvével, feleli a huszár. Hát a lovak mivel éltek? kérdé a parasztlegény. A huszár zavarba jő. Mivel éltek? Nem kell a lovat félteni, megél az anélkül is. (Elénk derültség a bal és szélső baloladon.)

Mokány Berczi családját nem szabad lenézni
(1896) Báró Bánfíy Dezső a nyilvánosság előtt nem szeretett beszélni és az ellenzéki   képviselők a miniszterelnök gyengéjét gondosan  kihasználták, különösen a tréfakedvelő honatyák. Bánffy is inkább hódolt a tréfával színezett rövid szónoklatoknak és szeretett hasonlatokat tenni. Mostani beszédében is utalt Plató állambölcseletére, abból idézett, miközben tréfásan odavágott Eötvös   Károlynak, aki állandóan évődött vele. A vajdában — ahogy Eötvös Károlyt becenevén   nevezték  —   a  Borsszem Jankó című élclap tréfás figuráját elevenítette meg és a nagy írót ehhez hasonlította. Eötvös nyomban válaszolt és az alábbi   módfölött szellemes mondással  viszonozta a miniszterelnök csúfolódását:

Eötvös Károly

A t. miniszterelnök úr egy idézetet olvasott rám, a mely állítólag Mokány Berczi  naptárában történt vala. (Halljuk! Halljuk!) Ez a nyilatkozat bizony engem feljogosítana arra, hogy minden idézetet ezentúl a kabinet ellen Mokány Berczi naptárából vegyek, (Derültség balfelöl.) ha ugyan bent van. Egyébiránt nem kell azt a Mokány Berczit olyan nagyon lenézni. A Mokány-család nagyon elterjedt, előkelő, ősi család Magyarországon. Van Mokány alispán, van Mokány főispán, van Mokány miniszterelnök, van Mokány Berczi; mind egyforma ez: lehet abból jót is idézni, legalább is úgy, mint Platóból. (Derültség.) Arról a Plato-féle idézetről kellene is valamit mondani, de annyi bizonyos, hogy ha a nagy szónokokat s nagy költőket nem szabad az ország élére ereszteni, abból nem következik, hogy tehát azokat kell oda ereszteni, kik se nagy szónokok, se nagy költők. (Élénk derültség a bal és szélső baloldalon.)

Melyik a szebb nóta?
(1897) Az Opera és a Nemzeti Színház költségvetésének tárgyalásánál Polónyi Géza közbeszólt és a cigánymuzsika fejlesztését követelte. Fenyvessy Ferenc kormánypárti képviselő azzal akarta Polónyit letromfolni, hogy ő mindig egy nótát fúj, mire Polónyi így vágott vissza:

Arra pedig, hogy én muzsika tekintetében szakértő vagyok, én mindig egy nótát fújok, elismerem az összehasonlítás jogosultságát, teljesen így van. És mindig egy nótát fújok, t. képviselőtársam azonban mindig más nótát fuj. (Derültség.) De én, t. képviselőtársam, a muzsikusban is jobban szeretem azt, a ki egy nótát, de mindig jól fuj, mint a ki mindig más nótát, de mindig rosszul fuj. (Zajos derültség.)

Erdész kertész, kertész erdész, erdész kertész.....
(1897) A kormány sokféle javaslattal lépett a t. Ház elé. Lepsényi Miklós amiatt aggodalmaskodott, hogy a lázas munka közepette a törvényekbe tévedések csúsznak be és azokkal többet árthatnak, semmint használhatnak. Lepsényi a következő adomában  fejtette  ki  álláspontját:

Itt eszembe jut egy erdélyi földesúr. Egy napon behivatta a kertészét és azt mondta neki: Miska, mától kezdve kertész is leszesz, meg erdész is. Hogy-hogy? kérdi tőle a cselédje. Hát csak úgy fiam, hogy hétfőn leszesz kertész, kedden erdész, szerdán kertész csütörtökön erdész, pénteken kertész, szombaton megint erdész. Vasárnap meg aztán lehetsz kertész is, erdész is, a mint tetszik. De hogyan lehetséges ez? — kérdezte a szolga. — Nem tudom felfogni a magam eszével, hogyan lehessek az, a mit nem tanultam. Ne félj fiam, Miska! — mondja az úr, — a kinek hivatalt adott az Isten, annak észt is ad hozzá. Hát aztán a fizetés is kettős lesz? kérdezi a szolga. Mindenesetre megkapod a kertészi és erdészi fizetést is úgy, hogy január 1-től július l-ig kapod a kertészi fizetést, július 1-től január l-ig az erdészi fizetést.
Lefeküdt Miska hétfőn mint kertész és kedden reggel mint erdész ébredt fel. Vállára vette a puskáját és ment az erdőbe. Az úrnak egy barátja találkozott vele az úton, megállította kocsiját és megszólította: Hová mégysz Miska, mit akarsz te azzal a mordállyal? Megyek ki az erdőbe. Mit keresel te ott? Ma erdész vagyok, mert úgy van beosztva a sorrend, hogy hétfőn vagyok kertész, kedden erdész, szerdán kertész, csütörtökön erdész, pénteken kertész, szombaton erdész, vasárnap erdész, vagy kertész. Ma pedig kedd van.
Az úr jóbarátja oda szól kocsisának: Az Isten áldjon meg, vágj a lovak közé, mert ez a szegény ember, úgy látszik, megzavarodott és még közénk talál lőni. (Zajos derültség.)

Az ö tyúkja, a mi tyúkunk, az én tyúkom
(1897) Papp Elek hevesen beszélt a Bánffy-kormány ellen és azzal vádolta, hogy lassankint az egész magyar közéletet magának kisajátítja és magántulajdonnak tekinti. A képviselő tréfacsináló műhelyéből a következő adomát szedte elő:

Engedjék meg azt nekem, hogy ha már ők egy vagy más — hogy mi által, azt nem mondom, mert nem is tudom — de be engedték tömetni a szájukat, engedjék meg, hogy a miénk nyitva maradjon és mi őszintén és nyíltan védelmezhessük a haza ügyeit (Élénk helyeslés a szélső baloldalon), és ne cselekedjenek úgy a hazával, mint a hogy az egyszeri plébánosnak szakácsnéja a plébános tyúkjaival cselekedett. (Derültség. Halljuk! a szélső baloldalon.)
Hát a plébános úr fogadott egy gazdaasszonyt és a gazdaasszony az első héten úgy beszélt, hogy: a tiszteletes úr tyúkjai; a második héten azt mondotta: a mi tyúkjaink; a harmadik héten pedig már úgy beszélt: az én tyúkjaim. (Derültség a bal és szélső baloldalon.)

Melyik büntetés jobb?
(1898) Lukáts Gyula kifogásolta, hogy a jövedéki kihágásoknál megállapított pénzbüntetések összege túl magas és nem észszerű, hogy a pénzügyi hatóságok ezrekre rugó büntetéseket állapítanak meg. Lukáts Gyula erre mondotta a következőket:

Sokan vannak, talán mindnyájan, a kik azt tartják, hogy a tízezer forintos büntetés súlyosabb, mint a tíz forintos büntetés. Ha a számokat nézzük, felette nem lehet vitatkozni, mivel valóban tízezer forint jóval több, mint tíz forint. Azonban a gyakorlatban úgy szokott történni, t. ház, hogy a tíz forintos büntetéspénzeket az emberek kifizetik, de sosem hallottam, hogy a delikvens tízezer forintot kifizetett volna. (Zajos derültség.)

Hátha még magyarul tudna .....
(1902) Rákosi Viktor (Sipulus) kifogásolta a németesítő törekvéseket és ezeket mondotta:

Rákosi Viktor

Tessék elképzelni, hogy egy tót fiú egy állami iskolában ezt az egy szót tanulja meg magyarul, hogy „jelen", a katonai ellenőrzési szemlére megy nagy örömmel s a mikor a nevét hallja, odakiáltja, hogy „Jelen!" és ekkor torkon ragadják és börtönbe hurczolják. (Élénk derültség.) És akkor a szegény tót börtöne magányába érkezve, leborul a földre, és hálát ad az Istennek, hogy csak ezt az egy szót tanulta meg magyarul, (Elénk derültség.) mert ha az egész magyar nyelvet megtanulta volna, akkor talán egész életét börtönben kellene töltenie. (Nagy derültség. Élénk ellenzés és taps a szélső baloldalon.)

Akasztófahumor
(1902) Rákosi Viktor (Sipulus) a brassói posta nyomorúságos elhelyezése miatt interpellált, miközben Korodi Lajos szász nemzetiségű képviselő közbekiáltott. Sipulus így válaszolt:

Korodi azt kiáltotta nekem oda, hogy a posta Brassó legszebb helyén áll. Bizonyos formulák között igaza van, de csak bizonyos formulák között, t. i. tényleg a város legszebb helyén áll, de annak a háznak a legrondább helyiségeiben van eldugva. Se gáz, sem semmi más világítás oda bevezetve nincs, úgy, hogy a póstahivatalnokok a szűk helyiségben petróleumlámpás fénye mellett dolgoznak, nappal is. (Zaj a szélső baloldalon.) Szép helyen áll igen, mintha például valakit a pompás Rigi hegy tetején felakasztanak. (Élénk derültség.)

Miért járnak magyar színházba?
(1903) Mezőssy Béla mondotta:

Eszembe jut egy régi adoma, a mit valahol, nem tudom most hogy hol, Mikszáth Kálmán jegyzett fel. József nádor meghalt és lelke felszállt a menyországba. Szent Pétertől ott bebocsátást kért, azonban nem engedte be. „Sok jót tettem a földön" mondotta József nádor lelke. „Menj vissza a földre" válaszolt Szent Péter. „Keressél olyan jótéteményt, a mivel be tudlak bocsátani a menyországba", folytatta Szent Péter. József nádor lelke visszarepült a földre, azonban semmi olyan jótéteményt már nem talált, a mit a menyország kapujában el ne mondott volna. Végre sok keresés után elkerült Pestre a német színház porrá égett telkére. A német színház ugyanis halálát követő napon égett le. Erre József nádor lelke visszaszállt a menyország kapujába. „Most már beengedhetsz" szólt Szent Péterhez, aki megkérdezte, hogy miért? „Azért, mert mindjárt halálom után leégett a német színház, és most mindenki magyar színházba kénytelen járni." (Zajos derültség.)

Mennyit keres a gyógyszerész?
(1908) Markos Gyula mondotta:

Az egyszeri inas elmegy a patikába és egy hatosért herbateát kér, de csak egy krajczárja van. Megkapván a herba-teát, leszúrja a krajczárt és elszalad; a patikárus famulusa utána ered, de nem tudja elérni. Mikor lihegve visszatér és menti magát, hogy: a gazembert nem tudtam elcsípni, így vigasztalja magát a patikus: sebaj öcsém, azért ötvenszázalék tiszta hasznunk mégis van. (Derültség.)

A barátság jelképe a cobolyprémes bunda
(1911)   Gróf Apponyi Albert mondotta:

gr. Apponyi Albert

Évszázadokkal ezelőtt Oroszországban az volt a szokás, hogy a szibériai prémvadászok és kereskedők adójukat természetben fizették. Volt prémadó, volt sóadó, szóval mindenféle volt, a mi Szibériában megtermett. A czári udvar jóindulatát is prémek ajándékozásával nyerték el és a barátság mértéke sokszor attól függött, hogy ki milyen értékű és mennyiségű prémet szállított a szentpétervári udvarnak. Ebből a szokásból azután egy tréfás szállóige keletkezett, mert Oroszországban azt mondották, hogy a barátság annál jobb, minél melegebb a bunda.

Ha nincs fogkefe a kofferjában: pánszláv agitátor
(1914) Polónyi Géza éles támadást intézett a nemzetiségek vezetői ellen és az  alábbi idézetet alkalmazta:

Itt eszembe jut Grünwald történetíró barátunknak egyik munkája. Ebben megjelöli, hogy hogyan lehet egy pánszláv agitátort messziről megismerni. Az első szimptoma, amit ő ajánl, ez: Azt mondja, hogy ha meg akarunk győződni arról, hogy valaki pánszláv agitátor-e, nézzük meg a bőröndjét, ha megszáll valahol. Mert ha nincs benne fogkefe, akkor bizonyos, hogy pánszláv agitátor. (Zajos derültség.)

Mit lehet csinálni három semmivel?
(1917) A nagy tréfacsináló Förster Aurél a katholikus autonómiáról beszélt és véleményét erről a kérdésről a következőkben foglalta össze:

De hogyan csináljunk mi katholikusok katholikus autonómiát, mikor a jó Isten egy semmiből teremtette a világot, nekünk pedig három semmiből kellene megteremteni ezt az egy autonómiát: egyből, amit a hierarchia nem ad, egyből, amit a kormány nem ad és egyből, amit a patronus nem akar adni. Ebből a három semmiből tessék autonómiát csinálni. (Élénk és hosszantartó derültség.)

Lesújtó hatás a lekonyuló magyar bajuszon
(1921) Hegedűs Lóránt negyed évszázaddal ezelőtt lekonyuló tömött magyaros bajuszt viselt és ebben az időben az úgynevezett „béke-delegációban" mint pénzügyi szakértő vett részt. A Nemzetgyűlésen pénzügyminiszteri tisztségében most a költségvetést indokolta meg, főként a trianoni békeszerződés nyomán támadt félszeg helyzetet. Beszédében a következő eseményt elevenítette fel:

Midőn nagy vezéremnek, gróf Apponyi Albertnek (Élénk felkiáltások: Éljen gróf Apponyi Albert!) vezetése mellett lejöttünk a Quai d'Orsay lépcsőjén és az ott összegyűlt sok fotográfus mozgófényképfölvételeket készített rólunk, ennek a nagy kétségbeesésnek arczomon is tükröződnie kellett, mert mikor a képek még aznap este megjelentek a párizsi színházakban, a kép aláírása mindenütt a következő volt: „A magyar békeküldöttség átveszi a békét. A béke lesújtó hatása a pénzügyi szakértő bajuszán látszik meg." (Zajos derültség.)

(A válogatás forrása: A T. Ház humora. Kivonatok a képviselőházi naplókból. Előszókkal ellátta Szüllő Géza. Budapest, 1943. Lelőhely: Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs osztálya, Kelemen Katalin szíves jóvoltából. Válogatta: CsG.)