Kelta táncrend - Erdélynek ajánlva

David M. Brown

Egy nappal az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú előtt nagyszerű zenekari estén m utatkozott be a IV. Székelyföld Napok zárónapján egy fiatal, Amerikában élő hegedűművész és zeneszerző: David M. Brown. Ő volt ugyanis az egyesített csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi kamarazenekarok koncertmestere, egyikk szólistája és két rendhagyó zenekari mű szerzője, amelyek ősbemutatóját épp azon a helyen tartották, ahol a komponálásukat kiváltó élményeket szerezte.

David szépreményű, igen sikeres és lelkes fiatalember, s pár éve összebarátkozott a csíki zenekar egyik csellistájával, Lázár Zsomborral, aki egyebek mellett Amerikában tökéletesítette zenei felkészültségét. David ellátogatott Csíkba, részt vett az egyik pünkösdi búcsún, s annyi pozitív erdélyi élménnyel töltődött fel, amelyekből két zenekari műre is futotta.

Az első, a Benyomások az Erdőn Túlról a búcsú élményeiből merítkezett - olyannyira, hogy a zenei költemény énekes szólóját lírai érzékenységgel megfogalmazott naplóbejegyzéseire alapozta.

David Brown:Benyomások az Erdőn Túlról

I.  Benyomások az Erdőn Túlról

 Mi ez a hely, oly pompás és titokzatos? Eláraszt ez a mássag, mit eddig nem ismertern. 

A haza több ezer mérföld szárazföld és óceán mögöttem, és én égek a vágytól, hogy  ez a kaland elkezdődjön!

Egy mély egyszerűség lengi át a falut és egy örök időtlenség van jclen. Az emberek kedvesek és figyelemre méltóan nagylelkűek. Engemet, az idegent itt mindenki szívesen lát, mint egy barátot.

Vastag erdőkkel takart hegyek kerítik körül a látóhatárt; ők az erődítmény, mely elrejti ezt a titkos világot. Piros tetejű házak és fehér templomtornyok tarkitják e rengeteg zöldet.

Ez a hely, ez a hely maga a szépség

II. Vihar előtti nyugalom

A várakozás energiája elektromosítja a levegőt, de még nyugalom honol a hegytetőn. Hatalmas felhők készülődnek az égcn; a holnap meghozza az eseményeket az embereknek és az egeknek egyaránt.

IlI. A nagy zarándoklat

Harangok hangjára és énekre ébredek. Az ünnep és az istentisztelet napja vain ma. Sok százezer ember a világ minden tájáról sereglik a hegy teteje felé. A nagy szertartás elkezdődik és az eső is elkezd esni.  Alacsony felhők és az ének visszhangjai úsznak a völgyeken át. Bár az elhangzó szavakat nem értem, mégis felvilágosodtam.

A Transilvania set, avagy az Erdély táncrend kelta zenei forrásokra épített mű, s indításkor egy széki népdal sorai és dallama csendültek föl a szintén amerikai vendégénekes, Kaitlyn Michelle Watterson előadásában. A széki motívum a lehető legnagyob természetességgel váltott át a kelta hangzásvilágba - egyre szédítőbb és dinamikusabb ritmusokba hajszolva mind a zeneszerző-hegedűművészt, mind barátját, Lázár Zsombort, aki a cselló szólóját vitte - s akinek tulajdonképpen David az egész szvitet dedikálta.

Az Erdély táncrend különben meghallgatható a zeneszerző honlapjáról - itt

Veres Nándor: Körforgás

.

Újságírás hajdanában (karikatúrák)

Meglepően jó állapotban lévő évkönyvet - almanachot - forgatok az 1927-es év Erdélyéből, amit újságírók állítottak össze - nem csak újságíróknak. A könyvet nem kisebb személyiség, mint Kuncz Aladár szerkesztette, grafikai-tipográfiai kivitelezésén pedig maga Kós Károly szorgoskodott; kiadta az Erdélyi és Bánsági Népkisebbségi Újságírók Központi Szervezete.

Az almanach naptár részéhez egy korabeli sikeres sportújságíró, Guncser Nándor készített minden hónapra egy-egy karikatúrát, melyek fölé azt a közös címet írta, hogy Újságírók életéből. A nem túl eredeti, de annál erőteljesebb dokumentumértékű rajzkollekciót a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár dokumentációs részlege jóvoltából, Kelemen Katalin személyes hozzájárulásával reprodukáljuk.

Sündisznólegenda

Érdekes folyóiratot böngészek, amely a két háború között jelent meg, s még a második után is egy darabig: Erdély. Az Erdélyi Kárpát Egyesület honismereti lapja. Változóban: hol gazdagodóban, hol szegényedőbben, ahogy az idők engedték. Voltak évek (36-37), amikor nevet kellett változtatnia, mert az eredetit nem lehetett leírni, csak úgy, hogy Transzilvánia. De a lap akkor is megjelent.


Megakadt a szemem egy kedves kis történeten. Gondoltam, idemásolom, hiszen ha sokat törném is a fejemet, sem jutna eszembe okosabb-érdekesebb dolog e pillanatban. Íme... (bakter)

 Régi, elemi iskolai olvasókönyvek furcsa történetet meséltek el a sündisznóról, a kertek kedves vendégéről. Azt állították, hogy ősszel, amikor a természet levetkezi nyári ruháját, a sündisznó is készülődik téli nyugalmára. De mielőtt visszahúzódna jól előkészített vackába, nagymennyiségű élelmet visz haza. Az iskolakönyvek még azt is elmesélték, hogy a sündisznó meglátogatja ilyenkor a gyümölcsöskerteket és tüskés hátára mindenféle gyümölcsöt, főleg almát tűzdelve sétál haza.

Ezt a kis történetet elolvasták nagy tudósok és megállapították, hogy fele sem igaz. Mert ők alaposan megfigyelték fogságban élő kedvenc sündisznóikat és azok még egy fia vackort sem voltak hajlandók tüskevégre venni. A tudósok bölcs utasítására kitörölték tehát az iskolakönyvekből ezt a kis almagyűjtő-történetet, s a gyermekek sündisznó nélkül maradtak.

Időközben azonban sokat fordult a világ. Egyes állatmegfigyelők megállapították, hogy az állatok nagy része másként viselkedik fogságban, mint a szabad természetben. Az a megfigyelés tehát, amely fogságban lévő állatokra vonatkozik, teljesen hamis. A zárt ketrec miatti helyhezkötöttségen kívül az is befolyásolja az állatokat, hogy minden fejtörés és fáradság nélkül jutnak élelemhez. Így elmaradnak azok a jellemző hagyományok, amelyekkel még őseik biztosították életüket.

Egy mai tudósnak az is eszébe jutott, hogy ne fogságban tartott, hanem szabadon élő sündisznót figyeljen meg. Lassanként annyira összebarátkozott a környéken sürgölődő sündisznócsaládokkal, hogy életmódjukat állandóan figyelemmel kisérhette. Anélkül, hogy etette volna őket, vagy más módon kedveskedett volna nekik, a kis állatok annyira megszokták a tudóst, hogy félelem nélkül közlekedtek rendes útvonalaikon és folytatták hagyományos életmódjukat. Több évi barátkozás után már rejtekhelyeiket sem titkolták előtte, s így végignézhette a kedves jelenetek egész sorát, amint tüskés barátai nagy buzgalommal hurcolkodtak fészkeik felé. A nagyszámú fényképvelvétel közül bemutatjuk azt, amelyik a régi iskoláskönyvek legendáját igazolja: A sündisznó almát visz tüskéin téli vacka felé. (f.)

Forrás: Erdély. Honismertető folyóirat. Az EKE hivatalos értesítője. 1939/4

Búcsúzóul egy kedves magyar népmese a sündisznóról. Talán igaz se volt...

(klikk ide!)

"Elöl nyomok, hátul nyomok..."

(Kis nyomolvasó-lecke a természetben kószálóknak)

Sokan ismerhetik azt a vidám, Kolozsváron, egy hajdani györgyfalvi úti kisvendéglőben sokszor hallott, Visky Albert átkölzötte slágert, amelyben az énekes egy adott ponton így dalolt a sivatagi vándorlásról:

"Száz teve egy sorban / mennek a sivatagban. / Elöl nyomok / hátul nyomok, Mindenütt csak tevenyomok..."

Csakhogy nem kizárólag a sivatagban láthatunk jól kirajzolódó nyomokat, hanem a szűzhóban is, ha túrázni megyünk, síléccel a lábunkon. És nem minden nyom tevenyom, sőt! Egy 1939-es erdélyi turisztikai folyóiratban dr. Parádi Ferenc ügyesen elmagyarázza, sőt le is rajzolja azt a 13 fajta élőlény-nyomot, melyek lépten-nyomon a szemünk elé kerülhetnek. Íme:

"Vegyük a leggyakoribb nyomot (1.). Messziről látszik már a két hosszúkás, párhuzamosan fektetett lábpamacs lenyomata és előtte két apró, egymás elébe rakott lábnyomocska. Szinte hallom az olvasók szavalókórusát: „Nyuszi!" Vajjon tudja-e szegény tapsifüles, hogy minden óvatossága mellett is áruló lábnyomával maga után csalogatja félelmetes és jószimatu ellenségeit?

Ne lepődjünk meg tehát, ha az egymást keresztező nyulnyomok körül ott látunk settenkedni egy magabiztos, szabályos lábnyomot: a rókáét (2.). A veresképű koma oly lopakodva jár, hogy lába alig nyomul a hóba. Inkább körmeire, mint talpára nehezedik.

Épp oly szabályosan egymásbafolyó nyomot hagy a farkas (3.), de járása lomhább, nehézkesebb. Egész talppal nehezedik a hóra, s igy talpnyomai összefolyó rajzot adnak, amelyből az ujjak vagy körmök nem emelkednek ki.

A mindig ugrándozó menyét (4) egymás elé helyezett két első lábára szökik, hirtelen felkapja két hátsó lábait és egymás mellé az első lábak elé ugratja. A hátsó lábakról ismét nz első lábak körmeire ugrik.

Cammogó léptekkel dagaszt a lompos borz (5), hátsó lábaival szinte az elsőkre tapos. Minden lábujja és körme kivehető nyomán, sízők ritkán keresztezik útját, mert télen nagyokat alszik. Éber korában is az éjjeli sétákat kedveli, meredek, bozótos hegyoldalakon, ahová síző csak ritkán téved.

Annál gyakoribb vendége erdős síterületeinknek a karcsú őz (6), melynek kettős patája nagyon jellegzetes.

A nagybányai hegyek és a Cibles büszke vadjának, a szarvasnak (7) patái keskenyek, de igen nagy méretűek. A hátsó lábak pontosan az elsők nyomába lépnek.   így a lábnyom könnyen felismerhető.

Erdélyi vándor

Az Erdélyi Kárpát Egyesület egykori folyóirata, az Erdély úgy követte az erdélyi-romániai politika színuszgörbéit, mint a vöcsök. Volt időszak, amikor nem lehetett leírni a lap egykori címét és így jelent meg: Transzilvánia (1936-37), ráadásul ilyen cikkcímekkel: Jibou és környéke, Felciuci érdekes látnivalók, A Baia Mare-i Gutin osztály Izvoarei menedékháza stb. (Lásd: a történelem ismételgeti önmagát...)

A lap 1938-ban ismét Erdély és dr. Szabó T. Attila nyelvész, néprajzos szerkeszti. A 2-3. (március-április) szám Áprily szép, összefogásra és közösségi túrázásra buzdító verssel indul - azokban az években az írók aktívan támogatták a kisebbségi természetjárást, mint a közösségi tevékenység ritka, még engedélyezett lehetőségét.

Áprily Lajos
VELETEK VÁNDOROLGATOK


Tavaszy Sándornak

Mentek. Üzen az óriás,
az izmos hegyvidék.
Közöttem és közöttetek:
riasztó messziség.

S mégis, ha kék vasárnapot
derít az égburok,
hangos turista-csapatok,
veletek indulok.

Suhogó lábamról a föld
megismer: Erre jársz?
Veletek kóborolgatok,
mint titkos útitárs.

Veletek vándorolgatok
kökörcsin-réteken.
Éneketekbe belezúg
szabadság-énekem.

Veletek esztenák körül
fenyőágyat vetek,
tüzet vigyázok s csillagot
veletek, veletek.

Pihenve is botot szorít
két nyugtalan kezem:
már menni, menni kellene,
utakra éhezem.

Hajnali széllel riadó
erdei csapatok,
van-e még új cél, új tető?
én meg nem lankadok.

Illusztráció az Erdély-ből

Titeket csorgó csillapít,
én mindig szomjazom.
Csak inni, inni - nem tudom,
lesz-e még tavaszom.

Maholnap zuzmarás az út,
virág sincs, vén vagyok.
S veletek, mindig veletek,
csak vándorolgatok.

(Forrás: Erdély. Honismereti folyóirat. 1938. márc-ápr. Szerkeszti Dr. Szabó T. Attila. Az Erdélyi Kárpát Egyesület hivatalos értesítője)