Petőfi napjai a magyar irodalomban / 7

(Endrődi Sándor nyomán)

1845

Február 9. Pesti Divatlap. I. évn.  9. sz. 185. 1. A világ és én. A vers alatt ez a csillaggal jelölt jegyzet áll:
Ezen derék verset ajánlom N. ur (Nádaskay Lajost, a Honderű szerkesztőjét érti) figyelmébe. Mintha szivemből szakította volna azt ki költője. A szerk. 

Február 13. Pesti Divatlap. I. 13. sz. 201. 1. A magyar nemzet. (Oh ne mondjátok nekem, hogy Hajnallik hazánk felett. . . kezdetű vers.)

Petőfi-illusztráció (Vándorélet)

Február 13. Pesti Divatlap. 13. sz. 214. 1. A nemzeti kör 1845. jan. 23-án tánczvigalmat rendezett s a Pesti Divatlap megrójja (1845. 130. 1.),  hogy miért nem kérte a kör, hogy a vendégek mind magyar ruhában jelenjenek meg. „No de ha már az öltözet nem vala is egészen magyar, legalább a társalgási nyelv lett volna az, mint a tavali körbálban" stb. „Szóval, a nemzeti kör most egészen ki volt esve köréből, s vigalma által szép nevének s nemzeti irányú feladatának épen nem felelt meg ugy mint kötelessége lett volna, kivált most társaséleti átalakulásunk korszakában, megfelelnie."
Erre „A köri tánczmulatság rendező választmánya" több számra terjedő választ küldött be, melyet Vahot Imre bő jegyzetekkel kiadott, minek a végén Petőfi következő csillag alatti megjegyzést tette:
Legvégül pedig azt is lehetett volna várni a köri bál-rendező választmánytól, hogy ha már a nemzetiséget egyedül a nyelvben helyheztetik, — tehát tudnák is a magyar nyelvet alaposan, s ne küldtek volna lapomba (igy!) olly iratot, melly tele lévén nyelvtani, ortographiai hibákkal, tetemes javítást kívánt.
Petőfi.

A 48-as 12 pont - a Nemzeti Körből kinőtt
Ellenzéki Kör agyszüleménye

Február 18. Pesti Divatlap. 14. sz. 230. 1.
Hibaigazítás. A P. Divatlap előbbi számában közlött szerkesztői jegyzések után tett észrevételemben a „lapomban" szó  hibásan csúszván  be, e helyett olv. „e lapban"
Petőfi.

Február 25. Hirnök. (Pozsony.) 16. sz. Szeberényi Lajos, ki fő részes volt a pápai Tavasz-ban megjelent Petőfi-féle versek közlésében, Etőfi Andor álnév alatt utólagosan bírálatot irt a még 1844. év novemberében megjelent Versek I. füzetéről. Bírálata igy szól:

Versek. Irta Petőfi Sándor 1842—1844.

A középkor vad szele valahol a keleten — Ázsiának nem tudjuk melly zugában — szárnyaira ragadt egy magvat, s elfujta azt a termékeny Pannónia téréire, hol az minden kedvetlen viszontagságok daczára az idegennemű növények közt szépen fölvirágzott. Azóta számtalanszor dúlt ismét a zordon éjszaki szél, de a megerősödött keleti virágot nem birta elhervasztani. És nekünk, a keleti virág megannyi szirmainak, kötelességünk minden erőnket oda fordítani, hogy az necsak tovább is tenyésszék, de mindinkább közeledjék teljes fölvirágzásához. Legyen tehát nyelvünk, szokásunk, öltözetünk, tudományunk és művészelünk is nemzeti.

Több izben történtek már vizsgálódások e lapok hasábjain is, valljon mi lehet oka, hogy sok becses költeményeink a tudósok szobáira szorítkozva, nem találnak utat a nép kunyhóihoz, nem élnek a nép ajkain. Hogy ennek több okai lehetnek, bizonyítja  már maga azon körülmény, hogy az e tárgyról irtak mindenike más oknak tulajdonitá a bajt. Egyik a külső formában, — a mértékben —, másik az olvasókban, a korban, s még tudja a jó isten miben nem ? keresi a dolog bibéjét. Előttem pedig ugy tűnik föl e dolog, hogy következő két ok az, miért nem hatnak ki az életbe némelly jelesb költeményeink: — a nemzetiesség és népiesség hiánya.

Önálló nemzetnek csak az tetszhetik, mi már magán viseli a nemzetiesség örök bélyegét. Ha tehát azt akarjuk, hogy költeményeink általában megkedveltessenek, akkor azoknak valóban magyaroknak kell lenniök, magyaroknak nemcsak annyiban, hogy magyar nyelven legyenek irva, de magyar szellem lengje át azokat. Mert valamint a magyar köntös nem varázsolja egyszerre magyarrá az azt viselő németet, ugy nem minden költemény magyar szellemű, melly magyar szavakba van öltöztetve. Lehet az aesteticailag szép, tetsző, megható, — minden, de azért nemzeties még sem lesz.
Második kelléke a közönségessé lenni kivánó költeménynek a népiesség. És ez fölötte nagy föladat! Lebocsátkozni a nép fölfogási tehetségéhez, vele érezni, vele örülni, vele búsulni és mindezt olly hiven tenni, hogy mind azt a nép is magáénak, sajátjának ismerje, nem olly dolog, mellyet mindenki megtehet. Pedig illyennek kell lenni azon költeménynek, mellyet a néppel meg akarunk kedveltetni, mert csak az képes benne érdeket ébreszteni, abban ismer maga-magára. Ez oka, hogy Vörösmarty közkedvességű „Fóti dal"-a olly általánossá lett, miszerint annak egyes töredékeit utón útfélen hallhatjuk nagy örömünkre a nép szájában.

Szeberényi Lajos, Petőfi pápai iskolatársa

Ez előzményeket ugy hiszem nem volt fölösleges előrebocsátani; mert nem csalatkozom talán, ha azt vélem, hogy e versek irója e két tulajdonságot tűzte ki költeményei főczéljául. A szándék dicséretes. Lássuk megfelelt-e ennek egészen a szerző.

Hogy Petőfi Sándor un költeményeinek nagyobb részét nemzeti szellem lengi át, azt ismertető sem tagadja, és ez éidemét — ugy hiszem — ezen ügyes kezdőtől legnagyobb ellensége sem fogja akarni elvonni. Sőt bízvást merem elmondani, hogy kezdő versiróink között, — ha egyéb tekintetben nem is — de ebben igen is Petőfi Sándor ur érdemel elsőséget. És e pontra nézve ezzel be volna fejezve bírálatom, mert hiszen azt csak senki sem fogja várni tőlem, hogy olly helyeket idézzek, mellyek nem tősgyökeres magyarok.

A népiességre nézve szinte megfelelt fiatal költőnk a kivánatoknak, amennyiben t. i. eléggé le tudott bocsátkozni a nép fölfogási tehetségéhez képest. Mert kifejezései olly népszerűek, hogy azokat a nép kénytelen megkedvelni. Csak hogy itt a föllengést kerülve a szerző ur aligha nem ugy járt, hogy „esőt kerülvén vizbe" esett, és a népszerűség keresése mellett azon hibába esett, mellyet Horácz e szavakkal fejez ki: „serpit humi". Mert a népszerűség vadászása gyakran a legkellemetlenebb túlzásokra vitte. Nehogy azonban puszta, üres vádnak láttassék ez állításom, figyelmeztetem a, nyájas olvasót a „Disznótorban" czimű versére különben ügyes kezdőnknek, melly munka csaknem émelygést okoz olvasásakor. Ilyenek különösen e hasonlításai :

Hosszan nyúljon, mint e
Hurkaszál, stb. 

vagy pedig:

Mint e kását a zsír
Özöne, stb.

Van azonban több versében is illy túlzott népszerűség, p. o.

Szóljatok be, földiek, ha lészen 
Utazástok háza közelében.                30. lap.

Ide sorozom a „Diákpályám" czimű munkácskát is, mellyben van ugyan egy kis elménczség, de különben a legotrombább emanatiója a méregnek és haragnak.

Nem tudom e hibának tulajdonitsam-e azon durva nyerseséget is, mellyet szerzőnk némelly helyen követ, és mellytől még kezdő létére még könnyű szerivel elszokhatik. Ugy hiszem köszönettel veendi, ha mint barátja e kifejezésekre is figyelmeztetem, hogy azokat máskor kerülhesse. Hlyen különösen a következő aestheticaiatlan kifejezés:

„Veszett ebkint ki szivem megmarád." 97. lap.

Már ha valami magános czivódás közben is illy szavakkal élne egy magát műveltnek tartó, és másoktól is annak tartatni kivánó ember, ez a műveletlenség bélyegét nyomná rá. Annál kevésbé szabad tehát szépmüvekben illyenekre aljasodnunk; különben könnyen megesik, hogy a legjobb szépmű is veszt böcséből az illy kellemetlen, durva ki-fakadások által. Illyeneknek tartom én még a következőket is:

„Hát kendnek tán az inába 
Szállt a bátorsága?"                   101. lap.

vagy pedig:

Teremt úgyse! böcsülettel
Működik.                               129. lap.

Teli palaczk a kezembe, 
Tánczolok, mint veszett fene.      141. lap.

Hát költeménybe, szépműbe tartozó hasonlítások és kifejezések ezek? Kár hogy ifjú költőnk, mielőtt a világ elébe bocsátotta volna műveit, előbb valamelly tapasztaltabb íróval nem közölte azokat, hogy illy rut botlásokra figyelmeztetve, azokat vagy maga, vagy más által kiigazittatta volna. Mit szólhat az illyenekhez p. o. valamely müvelt hölgy, ha illyen csárdások és erdei kóborok szájába illő beszédeket kénytelen olvasni? Mindenben mértéket kell tartani, és midőn a néphez leszállunk, annak szellemét akarjuk utánozni, akkor kövessük abban, miben szépségek rejlenek, különösen az egyszerűségben, de ne legyünk magunk is durvák, műveletlenek; mert akkor a legutálatosabb dolgokat firkáljuk össze.

Minthogy már ez illetlen kifejezések elősorolásába bocsátkoztunk, egyúttal az igenis prózába belevágó néhány kifejezést akarunk kijelölni. Ilyen p. o.:

A nagy világ az életiskola, 
Verítékemből ott sok elfolya,
(jó hogy nem mondja, hány itcze?) 

Mert olly göröngyös, olly kemény az ut, 
Az ember annyi sivatagra jut.

Az itt kijelölt két sorról csak senki sem mondhatja, hogy azok versbe valók. Valami álmos elbeszélésben, vagy száraz tudós értekezésben csak megállhatnának, de lyrai költeményben illy alacsonyan mászni nagy hiba.

Ilyen nehézkes a következő versszak is:

S hogy mióta járom a világot
Bolygó lábam száz tövisre hágott.     30. lap.

Hát a következőkről mit mondjak?

Be sokat szeretnék mondani,
S alig merlek megszólítani;             45. lap.

vagy pedig:

Tied vagyok, tied, hazám!
E sziv, e lélek; 
Kit szeretnék, ha tégedet
Nem szeretnélek?                    91. lap.

Vagy végre, midőn a költeményt e szavakkal kezdi: „ugy jól laktam, hogy még!" . . .  Mindezeket a szépen irni óhajtó költőnek kerülnie kellett volna, mert ezek korán sem alkalmatosak arra, hogy versei böcsét emeljék, sőt inkább, ha nem egészen undorítókká, de kellemetlenekké mindenesetre teszik. Már Horácz is azt mondta ars poeticájában, hogy az „obscoenum" száműzve maradjon a költeményből. Annál inkább kell ezt nekünk tennünk, kik a finomabb izlés korszakának gyermekei vagyunk; annyival-inkább  nekünk,  kiknek czéljok nemcsak a  nép számára irni, de irodalmunkat a nagyok salonaiban is megkedveltetni. Ilyen zsíros, fenés és tudja isten millyen kifejezések pedig azt legkevésbbé tehetik.

(A vége a jövő füzetben.)

Petőfi - adomabeli - pápai csínyje: szamarat hozott
filozófia órára

Február 28. Hirnök. 17. sz. Hogy Petőfi Sándor ur költeményei által a nemzetiség kivánatainak meglehetősen, kielégitőleg, és a népszerűségnek is némileg megfelelt, ezt az előbbiekben, megróva a megróvandókat, már megemlítettük. De azon kérdés támad most, hogy e két tulajdonsága a költeménynek kielégítő-e? Nem kivántatik-e a költőtől, ki egyszersmind népoktatói szerepet visz, ennél több ? És ha a „költemény" eszmét szigoruabban taglaljuk, akkor napnál világosabban átlátjuk, hogy a nemzetiesség és népszerűség dicséretes ugyan, de korán sem kielégítő. Megkivántatik itt még a magasztosság, az aesthetikai szépség, mellyek nélkül a költemény tökéletes nem lehet. És csakugyan e tekintetben is dicséretesek fiatal költőnk némelly próbái, vannak ugyanis költeményei, mellyek egész lelkünket bizonyos kedves élvezettel borítják el olvasásuknál; vannak költeményei, mellyek fölséges érzelmeket ébresztenek bennünk; vannak végre, mellyek egyszerüségök, derült vidorságok által a mi kedélyünket is fölviditják. Legyen szabad itt például e kettőt idéznem:

Népdal *) 
Mi haszna, hogy a csoroszlya stb. 23. lap. 

Néprománcz.
Megy a juhász szamáron stb. 114. lap;

E két igen-igen népszerű költeményben nincs káromkodás, ocsmány hasonlítás, póriasság és mégis mennyire népszerűek, mi kedvesek! Ha valamennyi műve illyen volna, akkor nem kellett volna a fenebbbi ocsmányságokért fiatal szerzőnket megróvnom. Azokon kivül azonban vannak még több e rovatba tartozó botlásai. Van ugyanis munkáiban több helyütt következetlenség, psychologiai tudományokbani járatlanság stb. Ezek azonban nem olly nagyok, hogy a szerző figyelmes olvasás után észre ne vegye, miért is nem akarom velők a t. olvasókat untatni, miután már különben nagyon is kiterjeszkedtem a részletekre.

Legtöbb műveiben a szerzőnek gondolatai ujak, sajátságosak és meglepők: mindazáltal némellyekben még sem kerülte el egészen az utánzást. Nem említve itt egyes helyeket, mellyeknek idézése igen sok időt foglalna el, csak két költeményre akarom figyelmeztetni P. urat. Egyik a 7-ik lapon álló „a Dunán" czimű, mellyhez egy igen-igen hasonlót már a „Kliegl könyvben" — de nem tudom mi ismeretlen szerzőtől ? — olvastam. És minthogy ez különben sem tartozik költőnk legjobb műveihez, ezt gyűjteményéből bízvást kihagyhatta volna. A másik „Elmondanám ..." kezdetű a 93-ik lapon, mellynek középső versszakában szivét tengerhez hasonlítja, mellyben a legszebb gyöngy, a hűség gyöngye terem. Ugyan ezt mondja csaknem szóról szóra Heyne „Halászleánykájában." No de hiszen fiatal szerzőnk több versei is tanúsítják, hogy ő Heyne tanítványa, és ennek modorát némileg sajátjává is tette.

Stylje kerek, virágos, tiszta. Ugy hogy az előbbi dicséretes tulajdonságokat figyelembe vévén, méltán remélhetünk benne jeles költőt, sőt a fiatalok közt már most is Kerényi és Tompa után első helyre tartjuk méltónak. — Mind a mellett néhány nyelvtani hibáira is figyelmeztetjük a szerzőt, millyenek a 9-ik lapon „ott is a hon megvetőit átkozunk", átkozok helyett, nagyon magyartalan kifejezés ez is: „És hogy őket ne kívánnám, abból ugyan semmi sincs." 74. 1. „Azzal" helyett Petőfi Sándor ur mindenütt igy ir : „avval", — miért ? Hiszen a v betű mindig ollyanná változik, millyen mássalhangzóhoz ragasztatik. Nem tovval de tollal; nem hávval, de házzal; nem kévvel, de kézzel, — tehát azzal is.
Helyesirásbani következetlenségek szinte nem hiányzanak, így az ad (dat, gibt) helyesen van rövidnek irva a 34., 36., 94. lapokon, — és ismét helytelenül hosszúnak ád a 8., 20. és 46. lapokon, — továbbá: felett a 39., 26., 8. és 55-ik lapokon, más helyeken mindenhol fölött.

Ezzel be volna fejezve bírálatom, ha nem találnék rnég egy olly tárgyat, mellynek magában a bírálatban helyet sehol sem tudtam adni. Nem is tudom mikép fejezzem ki iránta magamat. De hiszen a nyájas olvasó maga is kitalálja, ha ide iktatom azon helyeket, mellyekre e figyelmeztetésem tartozik.

Ilyen p. o.

Hisz Petrarca és Petőfi
Félig meddig már rokon;
Annál inkább osztozhatnak
A borostyánlombokon.                      74. lap.

vagy midőn atyjáról ekép ir:

„Nem is lehet csodálni!
Csak husvágáshoz ért;
Nem sok hajszála hull ki
A tudományokért.                            122. lap.

Az illyen pöffeszkedés, melly a legnagyobb elbizottságot árulja el irónál, kivált kezdőnél, kinek fődisze szerénység, igen bántó. Innen magyarázható aztán ama durczáskodás is, mellyet Petőfi ur a „Tavasz" kiadói iránt tanúsított, midőn olly gúnyosan köszönte meg, hogy iskolai gyakorlatait saját neve alatt adta ki. Pedig korán sem volt oka a jó urnak azért haragudni, mert:

1) Ezen iskolai gyakorlatok, mellyek valamint versei közt kijöttek ugyan azon évben, azaz 1842-ben k. sz. u. írattak, semmivel sem roszabbak, mint számtalanok a gyűjteményben. Hiszen azaz iskolábóli kilépés csak nem tette P. urat egyszerre olly tökéletes költővé; — sőt azon gyűjteményben  kiadott több  munkái  szinte  ugy  iskolai gyakorlatok, minthogy még tanuló korában közöltettek a lapokban, p. o. „a borozó". Lássunk csak egyet ama iskolai gyakorlatok közül a Tavaszból.

Ideál*)
Kiki átlátja, hogy e költemény nem csak nem roszabb az ujabbaknál, sőt kidolgozási tekintetben (mérték, rím) azoknál sokkal szabatosabb.

2)  Ha jól vagyok értesítve,  akkor Petőfi Sándor ur most is tagja a pápai képző társaságnak, s így csupán tagtársuk munkáit közlötték a kiadók.

3)  Sőt ha P. ur végezni akarta volna iskoláit, még most sem írna ám mást, mint iskolai gyakorlatokat.

Neheztelésre tehát csak annyiban van oka fiatal költőnknek, hogy a „Tavasz" kiadói nem tartották meg saját nemzetségi nevét, Petrovics Sándort, mely névvel ő munkáit átadta, de alájok mostani álnevét, Petőfi Sándort írták.
Reménylem, tőlem, ki mindezeket csupa barátságból és iránta való szives indulatból irtam, P. ur nem veendi rossz néven, sőt valamint ez utóbbi tanácsomat a szerénységre, ugy az előbbenieket a hibákra nézve el fogja ismerni, és mint róla föltehetni, hogy főelve „győzzön, mi jobb!" a rosszat kerülni fogja. Hibáit elismerni és javítani senkinek sem szégyen, de szégyen javulni nem akarni.
Etöfi Andor.

*) íratott P. tanuló korában a pápai kalendárium számára 1842-ben

(Folytatjuk)

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 6

(Endrődi Sándor nyomán)

1845

Január 1. Pesti Divatlap. I. l. sz. 11. l. Éjszakáim.

Január 5. Pesti Divatlap 2. sz. 31. l. Mért nem születtem ezer év előtt?

Január 5. Pesti Divatlap. 2. sz. 40. 1. Műmelléklet. Régi Magyarok. Ezen kép a hires festész Burgmayer eredeti műve után rajzoltatott, ki ezen, a német császár koronázásán megjelent XVI-dik századbeli magyar követeket élethiven rajzolá le. Ezen eredeti szabású öltönyöket különösen a nemz. színház és magyar szabóink figyelmébe ajánljuk. — Ezen sajátságos kép Petőfinek lapunk mostani számában megjelent erélyes, szép verséhez igen hozzá illő műmellékletül szolgál.
Ez a megjegyzés egy meglehetősen gyarló fametszvényre vonatkozik. Petőfi verse, melyre hivatkozás történik, a „Mért nem születtem ezer év előtt" cz. vers.

Január 9. Tavasz. Zsebkönyv. Költői művekből szerkesztve. Ára angol vászonba kötve aranymetszéssel egy forint harmincz kr. — fűzve egy forint p. p. Pápán. A Ref. Főiskola Betűivel. 1845. 8. r. I-X. + 1-230. 1. Az Előszó Tarczy Lajostól. Ennek dátuma: 1844 decz. 10. (Megjelenésének időpontjára vonatkozólag l. Pesti Hírlap 1845. l. 420. sz. 19. lapját). L. a hatodik melléklet facsimiléjét.
Ebben a zsebkönyvben Petőfi következő zsengéi jelentek meg: Pórnak esti dala. Claudius után A. B. aláírással. 21. 1. Tűnődés. Homonnai álnév alatt. 5. 1. Szin és való. Aláírva: Petőfi Sándor. 57. 1. Elégia egy várromon. Mathisson után. Aláírva: Petőfi Sándor. 126. 1. Ideál. Aláírva: Petőfi Sándor. 193. 1. Tolvaj huszár. I—II. Aláírva: Petőfi Sándor. 216. 1. Lehel. Aláírva: Petőfi Sándor. 222. 1.

Január 16, Pesti Divatlap. 5. sz. 83. lapján a „Fővárosi Postasip" rovat szólván a A pápai tanuló ifjúság magyar képzőtársulata több lelkes tagja által irt és kiadott „Tavasz" czimű zsebkönyvről, így ir: ennek „mind belső tartalma, mind csinos külseje meglepett bennünket. A benne foglalt, sok tekintetben jeles müveket, úgy lehet tekinteni, mint a költészetre annyira hajlandó ifjúság tavaszi korszakának szép illatos virágait, s a még fertőzetlen hazafiui és szerelmi érzelmek tiszta ömledezéseit. Vajha minden magyarhoni tanoda növendékei hoznának ily hasznos és kedves áldozatot a hon oltárára."
E czikkre jelent meg csillag alatt Petőfi „Köszönet a pápai képző-társulathoz" cz. megjegyzése:
"Köszönet a pápai képző-társulathoz. Mit eddig a pápai képzötársulat néhány tagjainak irántami jóakaratjáról hallék: most szerencsém van azt tettleg is bebizonyítva láthatnom. A fentisztelt társulat kiadván „Tavasz" czimű zsebkönyvét, szives volt egykori iskolai gyakorlataimat saját nevem alatt oda iktatni, most évek multával. Fogadja tehát alázatos köszönetemet a tisztelt társaság e lovagias, gyöngéd tetteért; irántai hálából, a Tavasz második füzetébe majd összeszedem katonakoromból megmaradt alexandrinus verseimet, úgy hiszem szívesen veendi a  t.  társ.,  miután azok  még roszabbak, mint melyek most jelentek meg. Petőfi."

Január 16. Pesti Divatlap. 5. sz. 70-71. 1. Cziprus-lombok Etelke sírjáról, (+ január 7-kén 1845) I. Jaj, be bús ez a harangszó ... II. Amott fönn egy csillag ragyog. III. Én vagyok itt, emésztő gyönyöröm! IV. Hol vagy, te régi kedvem? Csillag alatt a következő jegyzet áll a lap alján: „Mutatvány illy czimű, egy kötetre menendö költeményeimből. P." A költemények végén egy sirhalom, mellette kereszt és pálmafa látható.

Január 18. Életképek. I. 3. sz. 99. lapon: „Mi hír Budán?" cz. rovatban:
„Több helyről tétetvén kérdés aziránt, miért nem jelenik meg a nemzeti játékszini idei zsebkönyv? ezt — mint biztos kútfőből hallottuk — nem a kiadók figyelmetlenségének, mint inkább azon körülménynek kell tulajdonítani, miszerint legújabb időkben nálunk letelepedett rézmetsző Szerelmei ur, nádor ő fenségétől elvállalt sürgetős müve miatt, az említett zsebkönyvbe szánt Egresy Béni és Szatmáriné asszonyság arczképeit még eddig el nem készitheté s igy a különben egészen elkészült munka kiadását késleltető. A beltartalomra is becses zsebkönyv, mellyet Petőfi, Szigligeti s mások igen érdekes közleményei diszesitenek s fölülemelik azt hasonló kiadások mindennapisága fölött, pár nap alatt bizonyosan meg fog jelenni s a kiadók szivesen remélik, hogy a t. közönséget a késedelem miatt megengesztelendik."

Január 30. Pesti Divatlap. 9. sz. 150. 1. Műmelléklet. Hangjegyek Petőfi két népdalához. Zenéjét szerzé Szénfy Gusztáv. Ezen dalzeneművek mintegy mutatványul szakitvák ki azon hét népdalhoz irt szép melódiák közül, melyek összesen egy füzetben fognak megjelenni s rövid időn Wagner műárusnál lesznek kaphatók.

Január Végén, Nemzeti színház zsebkönyve 1845-ik évre. Kiadták Gilyén, Gönczy, Réty. Pesten, Nyomtatott Landerer és Heckenastnál, 1844. Kis 8 r.I-LVI. + 1-87. lap. Ebben a zsebkönyvben Petőfinek három költeménye jelent meg először. A Szinészdal, (LV. 1.) melyet későbbi gyűjteményeiből kihagyott, továbbá: Levél egy színész-barátomhoz (75. 1) és A tentás üveg (86. 1) czimüek.

A nemzeti színház Pesten

Február 1. Életképek. I. 5. sz. 164. 1. Az ,Életképek' múlt félévi folyamában megjelent legjobb novella- és költeményre kitűzött jutalom ügyében felszólított biráló urak következő véleményt küldének be alólirthoz :

Tisztelt szerkesztő ur! Felszólitatván ön által, adnók véleményünket, az iránt az Életképek 1844-iki második félévi folyamában megjelent novellák közül, mellyiket ítéljük legjobbnak, van szerencsénk önnek ezennel válaszolni, hogy átolvasván az Életképek nevezett folyamának novelláit — Jósika terjedelmesb „Isten ujja" czimű czikkjét, mellyet a' szerző maga is regények közé soroz, ide nem értve — és összehasonlítván egymás között, azon meggyőződésben vagyunk, hogy a' „Külszin és való" czimű novella Márktól mind érdekes szövedéke és megragadó jelenetei, mind lélekábrázoló festései, észrevételeinek valódisága 's az egészet átlengő költői ihlés és ügyes jellemzés, valamint előadás és szabatos nyelvnél fogva legtöbb becsü. Pest, január 24. 1845. Szontagh Gusztáv, m. k. Bajza József, m. k.

Tisztelt szerkesztő ur! A' költeményeket a' mi illeti, mellyek az .Életképek' múlt félévi folyamában megjelentek, ezek közt Berecznek „Polgárhit" czimű költeményét tartom minden tekintetben legkerekebb- és hibátlanabbnak 's tárgyánál fogva is, érdekesnek. Költ mint felébb. Bajza József, m. k.

Tisztelt szerkesztő ur! Áttekintvén az Életképek 1844-ki második félévének folyamát, a' versekre nézve azt tartjuk, hogy Petőfi összes dalait, 's ezek közt pedig leginkább kitűnőnek vélik az Egri hangok-at. Pesten, január 25-én 1845. Garay János, m. k. Vacholt Sándor, m. k.

Előrebocsájtván tehát a' t. biráló urak válaszait, miután a' t. cz. közönség közül, mellyet véleménye kijelentésére lapjaimban ismételve és idején felszólítani bátorkodám, csak igen kevesen küldék be hozzám eziránti becses nyilatkozataikat, a' legjobb novellára kitűzött 10 db. aranyat Márk urnák, a' legjobb költeményért eső 3 db. aranyat pedig a' szótöbbséget nyert ,Egri hangok' czimű költemény szerzőjének, Petőfi Sándor urnak, mihelyest eziránt a' jutalmazott urak rendelkezéseiket veendem, tüstint átszolgáltatni kész vagyok; fentartván magamnak azon szabadságot, miszerint Berecz urnak ,Polgárhit' czimű szép költeményét külön dijjal megjutalmazni szerencsém lehessen. Költ Budán, január 31-kén 1845. Frankenburg Adolf, az „Életképek kiadó-szerkesztője.

Február 2. Pesti Divatlap. 10. sz. 165. lapon a „Vidéki Szemle" rovatban a következő értesítés van: „Pápáról. Az ottani magyar képző társulat jegyzője Szeberényi ur hivatalosan értesít bennünket, miként a Tavasz czimű zsebkönyvet egyes vállalkozók szerkesztvén, Petőfi urnak nem volt oka az egész társulatot vádolni azért, hogy az ő tanulókori verseit is abba iktaták."
Petőfi erre csillag alatt ezt a megjegyzést teszi:
„Mintha bizony a Tavasz kiadói nem volnának a társaság tagjai!... ha olly gyöngédtelen akarnék lenni, mint a milly gyöngédtelenséget tapasztaltam magam iránt, igen szép fölvilágositást fognék adhatni."  Petőfi."

Február 8. Életképek. I. 6. sz. 176. lapon Berecz Károly-tól „Jobb hogy születtem ezredév után" czímmel egy költemény jelent meg, melyhez csillag alatti jegyzetben a következő sorok csatolvák: „Ellentétül a Pesti Divatlap ezidei 20. számában megjelent: „Miért nem születtem ezer év előtt?" czimű költeményre." Berecz verse igy szól:

Jobb hogy születtem ezredév után, 
Bölcsődalom hogy nem volt harczzene; 
Nyugodjatok, ti durva századok, 
Velünk a' jog 's szabadság istene !

A' nyers erőszak vérrel áztatá 
A' messze föld virágzó téreit; 
'S a' vért födött kebelnek mélyiben
 Nem hallhatád a' szív veréseit,

A' küzdelemnek egy iránya volt: 
Babért aratva véres utakon, 
Emelni trónt tiport jogok fölött, 
'S a' vérmezőn rakott csonthalmokon.

A' képzeletnek szebb mezője volt: 
Lovagkaland, táborba szállt sereg; 
Fön a' tetőn a' büszke sziklavár, 
Tárgy volt elég mit énekelni meg.

De vadregénye vérbetűjein 
A' kárhozat homálya vesztegel, 
'S megrakva van legkisebb lapja is 
A' jog 's erény kisajtolt könnyivel.

A' küzdelem, melly mostan szárnyra kelt, 
Nem szebb s' nemesb-e, mint a' múltba' volt? 
Zászlónk fehér, 's mi rajta írva van : 
Arany betű az és nem barna folt.

A' harczi kürt, melly küzdelemre int, 
Szellemtusára hívja bajnokit; 
'S nem dalnok az, ki dalra nem hévül,
Megzengeni a' kor küzdelmeit.

Jobb, hogy születtem ezredév után, 
Bölcsődalom hogy nem volt harczzene; 
Nyugodjatok, ti durva századok, 
Velünk a'jog 's szabadság istene!

(Folytatjuk)

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 5

(Endrődi Sándor nyomán)

1844

Rajz a Honderűből

Deczember 8.  Pesti Divatlap.  Uj évn.  23. sz.  156. 1.
„A napokban Vörösmarty, Vachot Sándor s e lap szerkesztője előtt olvasá föl Petőfi legújabb nagy költeményét, illy czim alatt: János vitéz, s ezen, irodalmunkban még eddig szokatlan modorú népmese szép költői kidolgozása mindnyájunk tetszését nagy mértékben megnyeré. Magas phantázia, sajátos népi elem, meglepő regényes irány bélyegzi az egészet, s ezen kalandoros csodás mesében költő annyira eltalálá a népies nyelvet, s mese-előadási modort, hogy azt mind a mivelt közönség, mint a köznép nagy gyönyörrel fogja olvashatni. — Petőfi ez uj műve nem sokára sajtó alá kerülend, s biztosan merjük állítani, hogy nagy tetszésben  részesülend."

Deczember 8. Pesti Divatlap. Uj évn. 23. sz. 160. 1. A P. Dl. 1845-re szóló előfizetési felhívásában ígéri, hogy Barabás rajzában adni fogja az év folytán Petőfi arczképét is.

Deczember 11. Életképek. II. 24. sz. 783.1. valaki Dardanus álnév alatt „Sajóvölgye, nov. 29-én" dátummal uti levelet ir, melyben kitér az ifjú költőkre s legkivált Petőfi u. n. durvaságait rójja meg. A levél elején az utazás fáradalmairól s főkép a nagy sárról panaszkodik, így pl. elmondja, hogy Hatvan alatt 10 ló vontatta ki őket s aztán igy folytatja: 

„Szegény Magyarország, árva kereskedés! és ez út vezet Pestre. Pest megyében vannak a legjobb szónokok s legrosszabb utak!... Igaz itt-ott van egy kevés töltés is, de ebből hamar kifogy az ember, mint a türelemből, s akkor széles Magyarország áll előttünk; s a kocsis istenre bizva sorsát, hajt neki, dombnak, fertőnek s útkereső buzgalmában átgázol az őszi vetésen s szabadon hasítja fel a legelőt s fordítja fel az utazókkal tömött bárkát az irtáson barnuló törzsökön. „Miért nem hajt kelméd, bátya, a jobb  útra?"   —  csattantam fel boszusan a gyalogló kocsisra. A jámbor csodálkozni látszott e kérdésen. „Hát azért uram, az angyalát! mert jobb ut nincs". Az angyalát! e czifra szó igen ismeretesen hangzott fülembe. „Az angyalát! az angyalát!" — mormogám magamban; hol hallottam e szót? igy töprenkedtem, s figyelmem az ut bajaitól elfordult. Ugy van: némely tehetségdús fiatal költőink verseiben fordul elő e czifra szó. — Kár, hogy néhányoknak ezen valóban szép jövendő elébe siető költőink közül nincs egy barátjok, ki megmondaná nekik, mikép e káromlás sehol sem szép s költeményekben botrányos; hogy ez nem humor, vagy ha az, csak annyiban az, amennyiben a bor is humor. Kár, hogy a critica hallgat, s egy-két egészséges gondolat által megvesztegetve, nem igyekszik kiirtani mindent, mi a költészet égi hangján nem szól s mi a rögre emlékezteti az embert. De én nem bírálatot kívánok irni. Ha ezt tenném, sokat nem szabadna elhallgatnom, főleg azon bal irányt nem, mellyet ifjabb költőink kedvencz előszeretettel követni jónak látnak s melly szerint a népiességet akként kívánják kifejezni, hogy káromkodnak és virágokkal élnek, mellyek a bogrács mellett csak elcsúszhatnak, de költői műben botrányosak. De legyünk igazságosak. A költő-e oka ennek vagy nem inkább azok, kik egy-két jó gondolatban a genie fellángolására gondolnak ismerni, s a helyett, hogy az ifjú költőt botlásira figyelmeztetnék s barátilag intenék őt a kinövésekre (hisz az ifjú fa legdúsabb a nedvben), rásütik a lángész bélyegét, s a kegyencz minden sorát megéljenzik, s jaj annak, ki ellene szól. A költő illyenkor, mint a kertész, ki olly virágot növeszt, melly leginkább kelendő, nyugodtan halad a kimutatott téren, költeményei mind a pártfogók tetszésére iratvák, s bár ezek ajkain a jóváhagyó mosoly egyre fenlebeg, de a poézis szárnycsattogva lebbent el s a papiroson rímbe foglalt vagy lábra mért próza áll. Nem kivánom szorosan sem egyik sem másikhoz alkalmazni e sorokat; vannak fiatal költőink, kiknek versein lehetlen a költészet aranyporát észre nem venni; de bár gondolataik  —  nem tagadhatni  —  eredetiek:  a  költemények  modora, nyelve lehetlen,   hogy  fenebbi   állításom   annyiban   ne   igazolja, amennyiben   igaz,  mikép  őket is  egy-két  tekintély pártfogása — hogy ugy mondjam   —   elkényeztető s kik most azon erős hiszemben  vannak,  de   másokkal is el akarják hitetni,  hogy az  illy  modor  humorra   mutat. — És mint ezek egy időtől ifjabb költőink verseiben igen   gyakoriak: ugy fájdalommal kell tapasztalnunk azt is, miként egyidőtől az irodalomban egy clubb,   egy cotterie keletkezett, mellynek pártfogó szárnyai alatt minden szabad; kezdenek tollasodni a verébfiak, s nő fel  az  istenadta nagylevelű utilapú. — Mióta a  derék  Athenaeum letűnt, nincs lapunk, melly ezen fényes silányságok s bitorlott  tekintélyek ellen határozottan föllépett   volna;  hanem  e  helyett „frau-schwester"-es pukkerlikkel s  bókokkal sietett kicsi, nagy, valami ugorkafára kapott irói usurpator elibe, s boldog volt, ki ennek pálmalevél  szövetű   reggeli zubbonyának rojtjait megérinthető.   —   És   a  közönség   nemesült  ízlése? . . . Tudom darázsfészekbe nyúltam, de ez rég szivemen feküdt. Hiszem, hogy ez sokáig igy nem maradand, amint nem is maradhat s hogy megrovás  nélkül olly nagy lármát,  mint most, nem fognak üthetni a nepotismus hősei. Lehet, hogy csalódom;   de   hitem  az,  hogy a  jelen szak a  magyar irodalom legszerencsétlenebb időszaka, mikor minden ifjú, előkészület, hivatás  és tehetség nélkül,  ha már két rímet össze tud faragni, avagy emésztetlen olvasmány után egykét gondolata van, költővé, iróvá lesz; midőn az irodalom legújabb termékei, kevés kivétellel, szakmány gyármunkák, midőn a classica-literatorára semmi kilátás, a tudományos műnek nincs keleté, és az író, kit a széles utón járó tömeg magával nem ragadt, s kinek költői lelke magasb sphaerák-ban  lebeg  —  éhezni  kénytelen; midőn  piszkolódások s üres hirecskék töltik be a journalistika hasábjait, és olvasója az illy ürességeknek mégis akad. Illy gondolatokba mélyed-ten bámultam ki a szép fénylő sárra, midőn kocsink ismét elakadt."

Deczember 11. Életképek. II. 24. sz. 788. lapon: „Petőfi ismét egy uj költeményt készített. „János vitéz" czim alatt. Vörösmarty s a Vachott-testvérek, kik előtt tehetségdús költőnk azt felolvasá, egyhangúlag igen jelesnek mondják."

Deczember 21. Honderű. II. 25. sz. 403. lapon:
Versek.
Irta Petőfi Sándor. 1842-1844. 
A helység kalapácsa. Hősköltemény négy énekben. Irta Petőfi Sándor. 
Alig tudnék egyhamar fiatal magyar költőt nevezni, kit olvasóközönségünk és journalisticánk olly hirtelen, hogy ugy mondjam, egyszerre tenyerére vett volna, mint P. urat; s nem is egészen ok nélkül, mert pár év alatt elszórva megjelent költeményei közül nem egyben elvitázhatlan jeleit adá kitűnő költői hivatásának, nem mindennapi költőtehetségének. Azonban mig egyfelől e jeles tehetségeket szivünkből méltányoljuk: annál kevésbbé lehetünk baráti, de sőt ellenei vagyunk mindennemű irodalmi elbeczéztetéseknek, s habár nőkkel szemben a bókokbani kis bőkezűséget nem tartjuk is mi lelkiismerefcértő dolognak; véteknek tartanók aláírni mindazon dicsőítő phrasiseket, P. urat illetőket, miket némelly lapokban olvasni alkalmunk vala. Véteknek tartanók pedig az iró érdekében P. úr hivatva van koszorúsaink' elsői közt egykor helyet foglalni, minek zárnók el előtte az oda vezető utat gyöngéi palástolgatásával ? Ennyit tán nem ártott előlegesen megjegyezni elmondandó őszinte szavaimnak — hogy ugy mondjam — motivatiójául. — Két könyv fekszik előttem. Együtt szólok a kettőrül, mert nem annyira a munkákról, mint inkább az azokat teremtett tehetségről, P. úr költői erejéről, s annak kifejlődési irányárul fogok röviden s átalában pár szót mondani.

A ,Versek' három év' gyümölcsét nyújtják az olvasóközönségnek 1842-től 1844-ig. Mi legelőször föltűnik e költeményeken, s mi általában P. úr minden munkáját, mondhatnám kivétel nélkül, kedvezően jellemzi, az a könnyüség, melly minden soron, minden gondolaton el-ömlik, s ez P. úr költőtehetségének egyik nem leggyöngébb bizonysága. Nem találsz azokban nyomára az erőlködésnek, kényszerítésnek az eszmék' kifejezése, vagy a gondolatok összetűzése körül, nem szögletesség vagy feszességre a nyelvet illetőleg; e versek könnyen, kellemesen folyók, a gondolatok menete, fordulatai erőltetés nélküliek, s költeményei egészben sima öntetüek; s ez egyik főok, miért P. ur versei szívesen olvastatnak.
Továbbá érdeméül kell kijelelnem költőnek a nyelv egyszerűségét, dagálytalanságát, mellyet legtöbb ifjú költőnk műveiben hasztalan keresünk. Itt mar azonban nem lehetek olly föltétlen dicséretemmel, mint fönebb, mert ez egyszerűség rovására P. úr itt-ott egészen prózaivá, néhol még ennél is alább sülyed. Illy prózaiságokat találok péld. a ,Betegségemben', ,Elsö szerelem', ,Kedves vendégek' stb. cziműkben, s még a prózai nevet is hizelgésnek tartom a ,trágya' (178. 1.), ,veszett fene' (141. 1.), ,fene sík' (130. 1), s több illy kifejezésekre, mellyeket P. úr kedvelni látszik, de mellyek bőven igazlandják alább e részben mondandó szavaimat.  Ha átmegyünk elemezésére az érzelmeknek, mellyek költő' lantja' húrjain megzendültek, s ha keressük e költeményekben a költőt szoros értelemben, azon eredményre jutunk, mikép P. úr igen sokszor nem bírt kiemelkedni egyediségéből alanyiságra, nem sikerült neki érzelmeit átalánositani, idealizálni, s átalában véve, hogy köznyelven szóljak: kelletinél többet foglalkodik magával. És ez nem tehetséghiányból ered, mert az ellenkezőnek néhány igen gyönyörű példáit van alkalmunk a könyvben láthatni. Illy példa, (bár nem egészen) mindjárt az első ,Hazámban' czimű, illyenek ,Temetőben', ,Az utósó alamizsna' (a könyv' legeslegjobbjainak egyike), ,Végszó ***-hoz' s több apró költeménykék. De e mellett igen számos verse van, mellyben én-jét nem csak hogy elpalástolni nem birja, nem akarja, de sőt többször egyenesen verse homlokára tűzi; mi módjával, kedélyes modorban megbocsátható ugyan s verselésnek megjárja, de a költészet' magasb mérelveit rájok illesztenünk alig lehet. P. úr pedig följogosita bennünket, hogy tőle maradandóbb, benső beccsel biróbb, magasb szellemű költeményeket várjunk, mint illyenek: ,Én', .Merengés', ,Bucsú a színészettől' stb. stb. cziműek.
A versek' egyik tetemes részét népies költemények és népdalok teszik. P. ur' vénája kiválólag a népköltészetre átalában, s különösen annak humoristicus ágára hajlik, annyira, hogy ha ollykor magasb ihlet' géniusza föllengöbb repülésre szárnyaltatja is múzsája' énekét: csakhamar visszaesik az ismét egyszerű népiességébe, s valóban alig jelölhetnék ki két három költeményt az egész könyvben, mellyekben a költő' röpte magasb poesis' mezején a tárggyal egyenlő magasságon maradna mindvégig. Annál erősb azonban költő a népköltészet' terén, s itt valóban számos jeles darabjai vannak, némelly versei ittott a legegésségesb, ép humortul pezsgők, s több illy darabjai kétségkívül a legjobb illynemüek közé számíttathatnak.

Azonban a milly örömmel méltánylom e jeles tehetséget P. úrban, annál nagyobb sajnálattal, de kénytelen vagyok kimondani, mikép e népköltői tehetség álirányban kezd indulni s hogy kimondjam himezés nélkül, a pórias verselés' alant regiójába kezd mindinkább alásülyedezni. Szomor példája ennek a ,Helység kalapácsa' főleg, s a ,Versek'-be számos helyek. Ama könnyüség könnyelműséggé kezd váln s ahelyett hogy leereszkednék költő a néphez, mellynek nyelvén szól, lealjasul a pórhoz, hogy sületlen viczeivel azt megkaczagtassa. Avvagy vegyük elő a ,Helység kalapácsát'. Szerző egy humoristicus hőskölteményt akart adni mellyhez tárgyat az alsóbb népélet nyujtanda. Nincs itt sem tér sem idő az illy költemények czéljáról, s általába: a népköltő' hivatásáról beszélni. De kérdem egyszerűen van-e a ,Helység kalapácsában' valami magasb czél, mi költőnek minden művénél kitűznie kell. Tesz-e nevetségessé valamelly előítéletet, vagy bármi ferdeséget, a nép közt uralkodót, tehát van-e erkölcsi czélja ? Nincs. S ha tárgya már szerencsétlen, ollyan-e a kivitel, hogy a tárgy hiányt, vagy mondanók inkább, a pórias tárgyat, a költő népnyelv feledtetné olvasóval, hogy kellemesen mulatkoznánk a humordús előadáson? Erre pár idézettel felelek a kérdéses hőskölteményből. 

A 48—49. lapon ez áll:

„Igazolni fogom magamat,
Nem, mintha remegnék
A kend' fenyegetéseitől,
Jobban felkösse gatyáját,
A kitől meg kelljen ijednem.
Érti-e kend ezt? —
„Mind igaz a mit kántor uram szólt,
Aki úgy mellesleg mondva,
Gyáva haszontalan ember,
Hogy olly pimaszul rám vallott.
Én bujtogatám őt,
Hogy csapja el a kelméd' keziről
A szemérmetes Erzsókot,
Mert én kendet utálom,
Mint a kukoricza-gölödint."
„Ugyan ugy-e?"
„Biz ugy ám !"
„Hát kend azt gondolja talán,
Hogy én kendet szeretem
Avval a macskapofájával?"
„Micsodával?"
„Avval a macskapofájával!"
„Macskapofámmal ?
Hát te süldisznó stb. stb.

Ítéljen olvasó, kemény valék-e, midőn illy verselést ,pórias'-nak neveztem fönebb: s pedig ez idézett hellyel többé kevésbbé egyenlő regióban jár az egész hősköltemény. Szolgál-e illy olvasmány mulatságul művelt olvasónak, s izlésnemesitésére, müvelésére a népnek? Nyer-e általában az irodalom illy müvekkel valamit ? szóval: megfelel-e illy mű azon igényeknek, miket tekintélyes műbirák a népköltés, népköltészet' eszméjéhez mindenha s mindenhol kötének, s miket kétségkívül P.'ur is igen jól ismerend? Bizonynyal nem.

A Honderű divatja

És e magasb kivánatokat kielégíteni, a költői fensőbb igényeknek megfelelni P. urnak olly dus véna, olly jeles tehetség s hivatás mellett, nem lesz nehéz. És az eszköz, a mód, melly által ez elérhető, szerintem nem fekszik egyébben, mint költő' ízlése' nemesbítésében. P. ur még igen fiatal költő, s igy megbocsátható, ha izlése még eddig nem olly tiszta, nem olly művelt, minőt költőiül igénylünk, mi nélkül minden hivatás, minden tehetség köszörületlen gyémánt, nem egyéb. Nem tisztem e fölött leczkét tartani P. urnak, ő fogja ismerni az eszközöket, izlése' nemesbítésére szolgálandókat, szabadjon csupán megjegyeznünk, mikép egyike, s P. urnál tán nem leghatálytalanabbja lenne ezeknek, elismert classicitásu müvek' olvasása. — S ha P. ur tanulni fogja megkülönböztetni a ,népies'-t a ,pórias'-tól, s átalában költő ügyekvendik lenni, s nem verselő, ha nem annyira a mennyi-, mint a minő-re lesz tekintettel, ha tárgyai' választásában kissé finnyásb leend, teljes biztossággal hiszem, mikép e mostani munkákat követendő művei' ismertetésénél nem lesz azok' bírálójának annyi gáncsolni valója, mint mennyire alkalmat nyujta e mostani két kötet, s könnyebb, s  egyszersmind édesb is leend bíráló' tiszte.

Mi hogy olly kiváló tehetségek mellett, minők P. úréi, nem sokára bekövetkezendik, hiszem és óhajtom.
Nádaskay Lajos.

/Nádaskay, aki maga is költő, tapasztalt szerkesztő, sokat tesz a továbbiakban Petőfi népszerűsítéséért. Az más kérdés, hogy nem tartozik P. feltétlen rajongói közé, mint ahogy a Honderű is mindvégig kritikai álláspontra helyezkedik vele szemben. - Cs.G./

Deczember 22. Pesti Hirlap. 415. sz. 873. lapon előfizetési felhívás a Pesti Divatlap 1844. évi folyamára Petőfi nevének fölemlitésével.

 [Deczember] 28. Életképek. II. 26. sz. 835.1. Szobámban.

(Folytatjuk)

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 4

(Endrődi Sándor nyomán)

1844

Szeptember 4-ik hete. Pesti Divatlap. 13. sz. 402. 1. Egressy Béni igen helyes melódiát készített Petőfinek a P. Divatlap 11-ik számában megjelent népdalára. (E költemény az „Ezrivel terem a fán a meggy" . . . mely Népdal czimen jelent meg.)

Szeptember 4-ik hete. Pesti Divatlap. 13. sz. 403. lapon, a Fővárosi nyilt hirek közt: Petőfi a maga nemében igen sajátos, elmés víg hőskölteményt írt „A helység kalapácsa" czim alatt, mellyet Geibel könyvárus vásárolván meg tőle, ez nem sokára közre fogja bocsátani. Mi majd mutatványt közlendünk belőle. Petőfiről lévén szó, figyelmeztetjük azon urakat, kik az ő verseire aláírási iveket szíveskedtek elvállalni, küldjék be ezeket minél előbb, hogy a mű kiadását annál gyorsabban eszközölhessék.

Október 5. Honderű. II. 11. sz. 215. I. Az alföld. Ez volt a második s egyúttal utolsó vers, mely Petőfitől a Honderűben megjelent.

Október 10. Pesti Hirlap. 394. sz. 698. lapon: „Felszólítás Petőfi versei ügyében". Azon t. cz. egyesületek s egyesek, kik a Petőfi verseire gyűjtés végett nálok levő aláírási iveket eddigelé be nem küldék, a begyült pénzzel együtt Antal Mihály úrhoz, a nemzeti kör pénztárnokához, — ki naponkint d. e. 9 órától d. u. 1 óráig a nemzeti casino könyvtárában, d. u. 2 órától pedig 6 óráig, az aláirási iven is megnevezett saját szállásán (Borz-utcza 219. sz.) található, — minél elébbi beküldésére ezennel tisztelettel felkéretnek. — Beküldési záridőül jövő novemberi vásár határoztatott. — Költ Pesten, oct. 5-kén. Vörösmarty Mihály m. k., alválasztmányi elnök. Várady Antal m. k. körjegyző.

Október   13.  Pesti Divatlap.   Uj  évn.   15.   sz.  21.  1. Mutatvány Petőfi Helység Kalapácsa cz. höskölteményéből.

„A széles tenyerü Fejenagy,
A helység kalapácsa,
A „jó napot adj' isten"-re stb.

soroktól összesen 75 sornyi.

Október 19, Honderű II. 16. sz. 250—51. lapon. Sujánszkytól „Petőfihez" czimmel a köv. vers olvasható :

Sokan felőled azt hangoztaták: 
Hogy csak tivornya és víg czimborák
 Tudják tüzelni lángra szivedet 
És bortul ázik minden éneked. 
Ne bánd, kiben kedélyes szív remeg, 
S jó kedvvel a jó Isten álda meg. 
Csak így felejti élte száz baját, 
S időt a búra, gondra az nem ád. — 
Kaczagd e ránczos arczú bölcseket, 
Hisz száraz ajkuk egyszer sem nevet, 
Ők a tivornya és víg czimborák 
Lelkes körében sem kiáltanák:
Soká éltesse Isten a magyart; 
A honrul űzze távol a vihart; 
Sikerrel áldja a szent szándokot, 
Míg fénytetőre e hon nem jutott. 
S tudom, te e szent tárgyakért hevülsz, 
Ha kedvszottyanva borban elmerülsz; 
S kiöntve Somlyó legtüzesb borát 
A telt pohárt földhöz hajítanád: 
Ha volna egy a társivók között, 
Ki nem szeretné mindenek fölött: 
— Miért szivedben ég a tiszta láng — 
„Istent, királyunk és szabad hazánk!"
 Igyál tehát, míg élsz és megbirod, 
Jutalmadul ne fogyjon el borod; 
Kinek dalában a bor lángja ég, 
Az vizenyős művet nem gyárta még. 
Igyál, kezemben is pohár vagyon, 
És dal, magasra szálló, ajkimon. 
Dal: a király, szabad hon, Istenért! 
E nélkül a pohár bor mit sem ér.

Október 20.   Pesti Divatlap.   Uj évn. 16. sz. 44. lapon a Fővárosi nyilt hirek rovatában ez olvasható: — „Petőfi Sándor ismét nagyobb kiterjedésű költeményt ir ezen sokat ígérő czim alatt:  A pokol titkai."

E műve Petőfinek soha sem készült el; de az „Erdélyi Múzeum" 1874. foly.-ban az „Észrevételek Petőfi összes műveinek kritikájához" cz. értekezésben fölvettetett a kérdés: „Vahot Imre adá-e csak, vagy volt valami benne?" Erre Vahot Imre Emlékirataiban ezt válaszolá: „Persze, hogy volt valami a dologban, mert Petőfinek kimerithetlen agyában száz meg száz terv villant meg kisebb-nagyobb költemények alkotására. A pokol titkairól is tehetett nekem említést, különben nem mertem volna azt közzé tenni, s ő mint akkori segédem nem is engedte volna azt. Lehet, hogy bele is kezdett a tervezett munkába, de az akkori sajtóviszonyok visszariaszták borzasztó terve kivitelétől, miután cenzorait mind a poklok fenekére küldte volna." (I. köt. 2-ik kiadás. 304—5. 1.)

Október 27. A Helység Kalapácsa. Irta Petőfi Sándor. Budán. A magyar kir. egyetem betűivel. 1844.
Harmadik oldal: A Helység Kalapácsa. Hősköltemény négy énekben. (Készült 1844-ben) 12 rét. 68. lap.
A külső boritéklapon ez a czim : A Helység  Kalapácsa. Hősköltemény négy énekben. Irta Petőfi Sándor, Geibel Károly sajátja. Ugyanezen a boritéklapon s a hátulsón egy-egy kőmetszetű kép van, melyeket Grimm Vincze készített. 

Október 27. Pesti Divatlap. Uj évn. 17. sz. 59. lapon, a Fővárosi nyilt hirek rovatában: — „Geibel könyvárusnál épen most jelent meg Petőfi Sándornak „A helység kalapácsa" czimű vig hőskölteménye, melly a magyar népéletből igen sajátságos, mulattató jeleneteket tüntet föl, e mű becsét is igen emeli Petőfinek jól ismert eredeti nyelve, népszerű előadása, melly régibb magyar költőink romlatlan írásmódját műveltebb modorban eleveníti föl. — A könyv kiállítása igen csinos; a borítékon két comicai jelenet látható kőrajzban Grimm Vinczétől."

November 10. Versek. Irta Petőfi Sándor. 1842—1844. Budán a magyar kir. egyetem betűivel. 1844. 8. rét. 192. 1. E kötetben Petőfi következő versei jelentek meg először:

Két vándor. 11. l. — Furcsa történet 15. 1. — Járnak-kelnek sokan zöld erdőben. 24.1. — Az én mátkám. 31.1.— Dinom-dánom. 33.1. — h......né. 38. 1. Farkaskaland. 41. 1. — Pálnapkor. 43. 1. - Matildhoz. 45. 1. — Barátimhoz. 48. 1. — Élő halott. 55. 1. — Temetőben 57. 1. — Megunt rabság. 59. 1. — Szemrehányás. 65. 1. — Kördal. 67. l.  — Nem megyek én innen sehova. 83. 1. — Sikos a hó, szálad a szán. 84. 1. — Keresztuton állok. 85. 1. — Temetésre szól az ének. 87. 1. — Elmondanám. 93. 1. — Tét végén. 94. 1. —  A dal. 95. 1. —  Fütty. 96. l. — A nemes. 100. 1. — Eger mellett. 104. 1. — Betegségemben. 110. 1. — A csaplárné a betyárt szerette. 113. 1. — Ebéd után. 123. 1. — Magány. 125. 1. — Éjjel 128. 1. — Vizen. 132 .1 —  Álmodom-e ? 133.1. —  Boldogtalan voltam. 134.1. — Gyönge vagyok. 135. 1. — Mi nagyobb a Szentgellért hegyénél? 137. 1. — Elvennélek, csak  adnának,  138. 1. — Pusztán születtem. 138. 1. — Nem nézek én, minek néznék az égre. 140. 1. — A faluban utczahosszat. 141. 1 — Nem ver meg engem az isten. 142. 1. — Sírom. 146. 1. — Szin-birálat. 148. 1. — Deákpályám. 149.1. — Vizet iszom. 153.1. —  Levél István öcsémhez. 155. 1 — Carmen lugubre. 157.1.—   Árvalányhaj a süvegem . . .  161. 1. — Hirös  város az aafődön . . . 163. 1. —  Te  szivemnek szép gyönyörűsége. 165.  1.   —   De  már nem  tudom mit csináljak. 166. 1. — Mondom,  ne ingerkedjetek velem.   167.  1.   —   Meredek a pinczegádor. 168. 1,  —  Hejh  Büngözsdi Bandi. 169. 1. — Kis menyecske, szép kis menyecske.  170. 1. — Katona barátomhoz. 174. 1. — Első szerelmem. 182. 1.

November 19. Hírnök. (Pozsony.) 92. sz. 542. lapon: „Könyvismertetés. Óriási léptekkel halad irodalmunk a mivelődési pályán, s mi néhány év előtt lehetetlennek látszott a haladás ügyében, az napról-napra valósulni látszik. Azonban korunk jelszavát a — „haladunk"-ban — sokan eltévesztik, midőn e nemzeti vágytól fölhevülve, haladni kivánnak ugyan, de mintegy kórtól meglepve, haladásunknak ferde irányt adnak, a czélhoz vezető útról egészen távozván. Hasonlók ezek ama gondatlan tengerhajó-kormányoshoz, ki félrevetvén iránytűjét, a szélre bizza magát és szerencséjét. Sokan föllépnek jelen időben az irodalmi pályára eszökbe sem vevén az irodalom czélját, s iró kötelességeit; haladnak, de korántsem a czélszerű ösvényen: elvégre oda jutnak, hova talán maguk sem szándékoztak; vagy, ha kérdeztetnének czéljok felől, alkalmasint hallgatva felelnének. Illyféle munkálatot kivánt biráló a t. cz. közönséggel megismertetni. — E napokban jelent meg egy poétai munkálat illy czim alatt: „A helység kalapácsa. Hősköltemény négy énekben. Irta Petőfi Sándor, 1844." Mi jót remélhet a nyájas olvasó e munkából, már a  czim  furcsa   öszhangzata  mutatja. Egyebet   mellőzvén lássuk elébb az egész hősköltemény tartalmát: „Fejenagy — igy neveztetik a primaria persona; már ez is milly nagyra mutat! — templomban elszenderedvén, a kántor, s az egyházfitól bezáratik. Innen ő kiszabadulni akarván, a toronyba megy, s a harangkötelen leereszkedvén, haza jut, hol a házánál megkapott kántort és harangozót jól elpáholja; odaérkezik eközben a helység öregbirája, s a csodahős kalodára ítéltetik". Megadta neki költész úr. Ha más primaria personát, s különb tárgyat agyában nem kalapácsolhatván össze, jelen költeményével elhallgat, véleményem szerint jobb költésznek tartatik. Mennyire le van ezen irat által a költészi irodalom alacsonyitva, ítélje meg az értelmes olvasó. A hősköltemény nevezetét illy mesefajra bitorlani, több mint képtelenség. Ha a diribdarab munkálatban figyelembe nem venném a hőskölteménynek észrevehető részeit, joggal mondhatnám, hogy e szó gunykint használtatott. Talán igényelhetné költész úr kevéssé a mentegetést, ha csak a kisebb, nem egyszersmind a nagyobb hőskölteménynek lényeges részeit torzítja el érdektelen hősének éneklésére. Van e munkálatban kezdet (exordium), van tartalom (propositio), előadás (naratio), befejezés (peroratio), sőt még segélyesdés (invocatio) is van ! ámbár mind idomtalan. Ugyan, ha szabad kérdezni, mellyik múzsa ihlette meg illy mennyeileg költész urat? Azonban, ha már a kősköltemény nevezet olly annyira megtetszett költész urnak, szemelőtt kellett volna tartani annak kellékes külalakját, és a hősköltemény vitéz bajnokát hős versekben, nem pedig illy átabota zagyvalékban irni. — Ami a munkálat egyéb szerkezetét illeti, jó leendett meggondolni, hogy poézis maga nemében fölségesb, semhogy azt alacsony hasonlatosságok, idomtalan, s nevetséges áttételek (tropi) által elferdithetnők. Elég leend, ha a nevezetesb áttételek közül csak néhányat emelek ki az egész munkálat megismertetésére. Ilyen: a pokolbeli Unok bicskája, a harag czintmasinája, a kétségbeesés bunkós botja, a hűtlenségnek fekete  posztója,  az ártatlanság patyolatlepedője,  a  szivhordájának csapraütője, a hűség aczélláncza, az ököl buzogánya, a feledés sötét zsákja, a fölhevülés gyors talyigája stb. ezek, s illyfélék a virágok, mellyekkel egy hősköltemény diszeskedik! s ezeket költész ur saját személyében adja elő! Kiteszi költeményét a világ színhelyére, hogy abból, mint Pandora szelenczéjéből a ferde áttételek elmagozván, azok a magyar irodalom egét homályositsák! De ezek megtürhetők a közönséges beszédben, midőn másokat mulatni akarunk, — holott az is már utolsói midőn az ember egyéb mulatságot nem talál illynemű kifejezéseknél — hanem hősköltemény nevezet alatt illyes-mit árulni, helyben nem hagyható. Az elésorolt áttételek csak nevetségesek, de a hasonlatosságok néhol kellemetlen méltatlanságot is foglalnak magukban, mellyeknek helytelen említése csak megvetést gerjeszthetne a t. ez. olvasóban. Csak azt óhajtanám tudni, mi czélja lehete költész urnák, midőn hőskölteményét, (mint a 10. lapon olvasható) feje bográcsában főzni kezdte ? Kár, hogy nem említi, mellyik nemnek, vagy kornak, vagy különösen kiknek készíttetett e divinum opus ? Tudós férfiaknak talán ? azok véleményem szerint komolyabb és czélirányosb tárgyra függesztik figyelmöket, semhogy egy garasos comoediával bíbelődnének; ifjúság számára talán ? procul ad Gramantas! ezt a tárgy se kül, se belalakja meg nem engedheti; vagy, mivel a köznép körülményeiből van merítve, talán a köznépnek szánta költész ur? hanem mi okbul ? merem kérdeni, hogy tanuljon belőle? de mit? talán azt mikép kell egymást gyalázni, gúnynevekkel illetni, az ököljogot gyakorlani ? (mint a 94. stb. lapon a pörlekedők kelleténél élénkebben rajzoltatnak) Ilyesmi őszintén megvallom, hogy a korosbakban nem, de még a kisdedekben sem helyeselhető. Azonban, mint a 3. ének elejéből (33. lap.) kiveszem, e munka leginkább honunk hölgyeinek van szánva: risum teneatis amici! No, de ha már ezt tette költész ur, ugyan miért keresztelte munkálatát illy dicső nevezettel ? Hisz tudhatá, hogy hölgyeink a valódi hőskölteményt a hosszasb elmefeszültség és férfias érzés hiánya miatt nem igen olvasgatandják, s így költész ur költői lángeszének föllengős müve minden czifrasága mellett is a padon békével maradand, s hősileg közöttük soha sem harczoland. Ami egyébiránt költész urnak hőskölteményét, mennyiben az a t. cz. közönség érdekében fekszik, illeti: azokat sajnálom főleg, kik talán a valódi hősköltemény olvasgatásában némi gyönyört élvezvén, vagy abban előmenetelt tenni óhajtván, illető könyvárusaiktól hőskölteményt kérendnek, ha majd Horváth Endre Árpádja, Vörösmarty Zalánfutása helyett a „Helység kalapácsáéval" elégittetendnek ki. Mindazáltal azoknak ajánlható, kik az iróniát magukévá tenni, az áttételeket és hasonlatosságokat ferde oldalról ismerni akarják; egyébiránt azt tartom, hogyha költész ur Virgil példájakint halála előtt végrendeletül költelmének megégettetését hagyná, aligha állna elő valaki Caesar ama szavaival: „Frangatur potius legum veneranda potestas, quam tot congestos noctesque diesque labores hauserit una dies."  /  Poór Jenő.

(Folytatjuk)

Petőfi napjai a magyar irodalomban / 3

(Endrődi Sándor nyomán)

1844.

Augusztus 5-ik hete. Pesti Divatlap. I. 9. sz. 267. 1. Néprománcz. (Fürdik a holdvilág az ég tengerében.)

Ama bizonyos kávéház: a Pilvax

Augusztus 5-ik hete. Pesti Divatlap. I. 9. sz. 278—79. lapon:
„Czáfolat. A pesti-hirlapi fővárosi újdonságok írója a 380. számban olvasóit bizonyos kávéházban történt eseményekről értesiti, miknek ő szemtanúja bizonyosan nem volt: mert ha lett volna, kevés sorban nem hordana össze annyi valótlanságot. Nem igaz, hogy „négy vagy öt czigány-fiu rontotta egy sarokban a levegőt fülsértő recsegtetésivel", mert öt czigány fiún kivül még az Egressy B. bandájától elpártolt két cigány legény is ott volt. E hét személyből álló társaságnak feje — ha a körülmények nem változnak — Rózsavölgyi leendett, ki magát bandájával, úgy hiszem, már ajánlá is a nemzeti Körnek, s talán csak nem teszi föl az újdonságok érdemes irója derék Rózsavölgyinkről, hogy ö a Körbe „fülsértő recsegtetésekkel" tolakodjék. Nem igaz, hogy e fülsértő recsegtetésekre „a szilajság nem legharmoniásabb accordot rikácsolt"; nem igaz, miszerint azért tárattak ki a szárnyajtók, hogy az ott volt ifjúság „az utczai sokaság bámulatában keresse dicsősége nagyszerűségét", mert a kávéház ajtai nyári, meleg időkben mindig nyitva állnak. — A szóban forgó kávéházat egy idő óta némelly urak mód nélkül szeretik gyanusitgatni, pedig bizony kár! mert lépjen be akármikor bármilly becsületes ember, s nem fog ollyasminek tanuja lenni, min józan észszel megbotránkozzék.
Petőfi."

A Pesti Hirlap kérdéses czikke (ápr. 22. 380. sz. 578. l.) igy szól: „A napokban egy históriai nevezetességre vergődött kávéház holmi fokoskorbeli sallangmaradvány színhelye volt; négy vagy öt czigányfiu rontotta egy sarokban a levegőt fülsértő recsegtetésivel, s a szilajság nem legharmoniasb accordot rikácsolt ama faluvégre illő czinczogáshoz, kitárván egyúttal a szárnyajtókat is, hogy szabad folyást engedjen széles jó kedvének, vagy az utczai sokaság bámulatában keresse dicsősége nagyszerűségét! Isten látja lelkünk! senkinek sem irigyeljük jó kedvét, a jó zenére sem haragszunk, sőt jó kedvünkben még magunk is felrúgjuk a port: csak azt nem vagyunk képesek felfogni, hogy orditozásban mikép telhetik kedve embernek! jobb ilyenkor nyugodni."

Augusztus 31. Honderű. II. 9. sz. 145. lapon: „— Sajtó alatt vannak továbbá Petőfy (!) Sándor költeményei. E fiatal költőtől lapunk is közle már s közlend még több jeles költeményt, szerzőjök szép vénájának megannyi bizonyságait. E sajtó alatt levő versgyűjteményre előfizethetni 1 pftjával."

Rózsavölgyi Márk

Szeptember 1. Pesti Hirlap. 383. sz. 606. 1. „Jól emlékezhetnek nyájas olvasóink, mikép rovatunk egyikében említést tevénk vala egy históriai nevezetességű kávéházbeli zajos vigalomról: imé a Pesti Divatlap legújabb számában P— úr búsult gerjedezésében ránk tekintvén megleczkézett. Ahhoz képest amaz igénytelen sorainkat úgy kérjük módosíttatni: mikép nem öt czigány fiu, hanem hét czinczogott; a szárnyajtókat nem azért nyiták ki, hogy a harmoniás accord kellemeit az Uri-utcza annál akadéktalanabbul élvezhesse, hanem mert melegök volt (hiszszük). Mit P— úr józan észről beszél, azt tulhevült költői képzelet szüleményének v. egyedi felfogás következményének tartjuk. Azonban fájdalommal kell azt is megemlítenünk miszerint ama P— úr védszárnyai alá menekült kávéház udvarszobáiból, miknek ablakai nappal is félig függönyözvék; az elmenők füleit rendesen pénzcsörgés és veszekedésmoraj háborgatja. Vagy tán józan ész ebben sem botránykozhatik meg? Fájdalommal emlékszünk ugyan egy időre, midőn az efféle koppasztási rendszerre kiváltságot vásárolhattak: de mostan ilyesmit csak gyanitni  is  polgári vétek lenne."

Szeptember 4. Életképek. II. 10. sz 311. lapon: Tompa „Bártfai levél Petőfi Sándorhoz" czimű köv. költeménye:

Ismeretlen, hanem mégis jó barát!
Vedd egy víg, most kór-fiúnak pár sorát!
Kit bár a bor lángszerelme úgy hevit,
Mégis a sors vizre hozván vizre vitt.

Víg szeszélyű bordalaid hogy olvasám!
Jól beszél ez a poéta! - gondolám;
S életemben bár egyszer sem láttalak!
Megengedj, de cimborámnak szántalak!

A pohárhoz én is értek egy kicsint,
Vigadozván szent Dávid zsoltárakint;
Ha dallhatok, szerethetek s ihatom:
Nem veszett el sem éjem, sem nappalom.

Homlokomra barna felleg gyakran ül,
- S Isten látja, mennyi kín e szív körül; -
Bor tüzétül a fojtó bú-lég kigyúl,
S a borúlat villámozva elvonúl.

Ajakimnál a pohár ha kiürűl,
- S piros lelke a pokolra lemerűl:
Bús gyönyörrel földre sújtom... s szétszakad,
Hogy hajnalra nyolc ivónak egy marad.

És beszélek: Mi az ember? Egy pohár,
Mely száz szomjú szenvedés közt sorra jár,
Benn az élet, bor... de ürmös... mit nevetsz...?
A bor elfogy, a pohárnak vége ez...

Fénylő kristály volt, s im rosz cserép leve,
Eltűnt vigan pezsgő, szikrázó leve;
Hát a szesz... A szesz fiúk... eh menjetek!
Ilyen kérdést csak a papnak tegyetek!

Asztalnál űl a vén korhely, a halál:
S a törésben hejh be nagy kedvet talál!
Bort fiúk, bort! mert maholnap, úgy lehet,
Nem találtok poharat, csak cserepet!

És barátim ebbe már nem gátlanak,
Csak mosolygva nagy bolondnak mondanak;
Azt is kérdik: hogy mikor lesz már eszem?
Nem sokára! biztatom, bár nem hiszem.

S kötődnek: hogy becsüljem meg már magam,
Mert biz egyszer mind kiázik a fogam;
Adjatok bort, bizton ázhatik fele,
Úgyis szűken van, mit rágni kell vele!

Hozzon egyszer, jó fiú, az Isten el,
Szívesen lát a barátság, a kehely!
Jere hozzám »sárga pitykés közlegény«,
Isten-engem! fővezérré teszlek én!

Ott fog állni a kulacs, mint barna vár,
És körűle annyi ágyú a pohár;
S az erősség megvitatván általunk:
Dőlt falánál bátor szívvel meghalunk!

Tokaj bércén ütjük egyszer fel tanyánk,
Hol oly jól kitesz magáért ősanyánk;
Ott iszunk még, ott! s csinálunk annyi jót:
A bor ellen tartunk prédikációt.

Majd kettecskén felpipázva, életünk
Tarka-barka perciről beszélgetünk;
Egyet iszunk a multakra szótlanul,
Hejh, arra az ittas kijózanul!

Messze mentem, - észre még csak most veszem,
Víz felett is csak boron jár az eszem,
Mert bor itten, jó fiú, ha volna sincs;
Torkomon hajh, párosával a bilincs!

S a vizivás hejh be kínosan megyen!
Fél pohárka, még az is csak foghegyen,
Savanyú bár, de mégis csak víz biz ez,
Az embernek semmi kedvet nem szerez!

Halld csak: tegnap a vidéket jártam el,
Bérctetőkre nagy kínok közt mászva fel:
Hogy ha nem hoz derűt a szőlő leve:
Viditson fel legalább a levele!

Tompa Mihály

Végre látok, sok járás-kelés után,
Zöld növényt a halom lejtős oldalán,
Nagy örömmel én is hozzá sietek...
Hát komló volt, hogy a ragya üsse meg!

Víz-világ ez, nincs szüretje, nincs bora,
Gyáva szívként zúg a fenyves tábora
A legelső lágy szellőcske fúvatán;
Bort teremtve, ez is bátrabb volna tán.

Hej, ha egyszer visszavisz jó angyalom,
A mulasztást, ne félj, beh kipótolom!
Addig is szánj, vizgyülölő jó barát,
S üríts értem, nyavalyásért, egy pohárt!

/Endrődi gyűjteménye egy korábbi szövegváltozatot közöl; mi a Tompa-összesben közölt változatot használjuk. Cs.G./

Szeptember első hete. Pesti Divatlap. I 10. sz. 298 1. Búcsú a színészettől. Június végén 1844.

Szeptember első hete. Pesti Divatlap. I. 10. sz. 308. l. „A pesti hírlapi fővárosi újdonságok írójának Petőfi újra megfelelt, de nehogy e tárgy további kellemetlen hosszas vitára adjon alkalmat, ezen czáfolatot egész terjedelmében nem közöljük, elégségesnek tartván azt kimondani, hogy Petőfi legújabb czáfolatában ismét tényekkel ügyekszik a Pesti Hírlapban közlöttek ellenkezőjét bebizonyítani."

Szeptember 11. Életképek. II. 11. sz. 344. 1. Felelet Tompa Miskának.

(Folytatjuk)