2012. január 26., csütörtök

A kidobott dáma (21)

Elekes Ferenc
EGY SZOMORÚ TEKINTET



 „A békeidők Kassájának művészeti életére úgy tekinthetünk, mint a korabeli párizsi utcák művész-forgatagára. S az Óváros utcáit járva képzeletükben ma is megelevenednek az akkori nagy festők, Csordák Lajos, Krón Jenő egymás mellett sétáló, vitatkozó alakjai, vagy Kassa utcáin magányosan baktató Jakoby Gyula körvonalai.”

Amikor a fenti sorokat idéztem egy régi újságból, már-már úgy nézett ki, hogy ebben a hangnemben folytatom, amit Krón Jenő rézkarcáról el szeretnék mondani. Hanem amint leírtam Kassa nevét, éreztem, nem vagyok képes arra, hogy higgadtan, megfontoltan, kellő távolságból közelítsek föltett szándékomhoz.
Eszembe jutottak ugyanis azok a napok, midőn apám kezdetleges, nagy, lúgos akkuval működő rádiójából óránként jöttek a vészes hírek: légiriadó, Kassa, Pécs…stb.

Abba is hagytam az írást, elnéztem ezt a szomorú asszony-arcot, s valami dátum után kutattam rajta, mikor is készülhetett ez a kép, de csak ennyit találtam: „Eredeti rézkarc, Krón Jenő.”

Napok múltán a Helikon friss számában Jancsik Pál alábbi versét olvasom :

Képkeret

A képkeret határolja a képeket.
Határánál megáll a képzelet.
Mi volna a képekkel nélküled.
ha semmi nem jelölné végüket?

Nagy igazság van ebben a csinos, szép kis versben, nagy igazság. De mit tehet az ember, ha egy képnek a kerete maga a század, az a kor, amelynek határánál nem tud megállani a képzeletünk? Mit tehet az ember, ha a századokon átcsap például a szomorúság, amikor riadt tekinteteket látunk, olyanokat, mint amilyen erről a rémült asszony-arcról sugárzik felénk? Olyankor mit tehetünk?
Ennek a rézkarcnak gyönyörű kerete van. Méltóképpen jelöli a kép határait. Úgy látom mégis: a szomorúság határait az emberiség nem képes végérvényesen megjelölni…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése