2012. január 9., hétfő

Öregekről - szikáran, szépen

Molnár Dénes rajza
Mondhatni, ahogy Thinsz Géza verseiben olvasni a szűkön mért szavakat. 1964-es, Stockholmban kiadott (500 példányban) verseskönyvére bukkantam ma egy közkönyvtár bársonyos porral behintett polcán. Mikor kihúztam a könyvet, még a nyoma is láthatóan megmaradt a porban - pontosabban a hiánya. Az látszik most a polcon, hogy ezt a rég nem bolygatott könyvet most valaki hazavitte, leporolta és ámulva-borzongva olvassa a szikárnál szikárabb, szinte már-már szavakra hulló, de valami folytán mégis összeálló Thinsz-verseket. Kettőt máris ideszippantunk bizonyítékul, néhai jó Molnár Dénes rajzával kombinálva...


Thinsz Géza


MOSTOHA

öreganyó —
otthagyott férjed,  fiad,
elcsatangolt a kutyád is,
fázik a lábad
öreganyó.
Mostoha korban
voltál mostoha,
öreganyó,
ifjúságom ólomnehezéke,
de feloldoz
az elvetélt öregség, —
nem vetek rossz szót rád,
emlékszem,
megsimogattad egyszer az arcom
öreganyó.

RÁNCOS ARC

A ráncok
         felbarázdálták
az arcát
         rátekeredtek
a ráncok
         széthasogatták
az arcát
         mult-szakadékká
a ráncok
         hiánnyá vágták
az arcát
         elborították
a ráncok —
         megfúlt alatta az idő – –
asszony?
férfi?
lányom?
apám?
én?

(Forrás: A jó hatványain. Versek és fordítások. Stockholmi Magyar Intézet, 1964)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése