RONGYOS MADÁR
Jó élete volt az
én egyetlen testvéremnek, Károlynak. És ha most, ebben a
nyakatekert világban valaki megkérdezné tőle, hogy vagy, Károly,
azt felelné, jól, a bajokat leszámítva nagyon jól vagyok.
Persze, hogy azt válaszolná. Mert csakugyan jól van Károly.
Elérte, amit el akart érni ebben az életben: művész lett belőle.
Büszke is vagyok
rá. Hogyisne lennék, ha arra gondolok, nekem is van valamennyi
részem az ő életének alakulásában? Azt mondom, valamennyi, mert
a fönnmaradó rész a történelmet, s a véletleneket illeti meg.
Ami az én érdemem,
az az, hogy tizenhat évvel hamarabb jöttem a világra, mint ő. És
mondhatnám azt is, én neveltem Károlyt, én jelöltem ki az útját,
s amint látom, jól neveltem őt és jól jelöltem ki az útját.
A történelem
érdeme, hogy Károlynak kedvező irányba fordította szekerének
rúdját. Olyan társadalmi rendszer ütött be hozzánk, mely
elvette minden földünket, erdőnket, nem kellett az én egyetlen
testvéremnek mezőre járni, mint nekem, szántani, vetni, kaszálni,
állatok tartásával kínlódni. Kedvére játszadozhatott patakunk
partján a lármás gyermekek között, foghatott halat, sárgahasú
békát, színes pillangót, csodálhatta a fákon röpdöső énekes
madarakat.
A véletlenek
érdeme, hogy korán fölfedeztem Károlyban a képzőművészet
iránti érzékenységét, hogy ne használjak olyan erős
kifejezést, mint amilyen a tehetség.
Egyszer azt vettük
észre, hogy a házunk megtelt énekes madarakkal. Nem igazi, hanem
festett madarak lepték el a falainkat. Apánk keretet csinált a
képeknek és vasárnaponkint gyönyörködtünk Károly munkáiban.
De nem csak gyönyörködtünk, bele is szóltunk. Volt, aki azt
mondta, igen sok ág van festve a fákra, volt, aki kifogásolta a
parti kövek formáját, színét, a lombok foltjait, vagy a táj
beosztását. Egy biztos: anyánk volt a legkritikusabb megfigyelő.
Azt is mondta, régebben szebb fákat festettek, kékebb eget és
fényesebben ragyogó napot. Ezek a képek igen egyszerű képek,
talán még annál is egyszerűbbek és közönségesebbek, mint amit
a valóságban lehet látni.
Egy napon érdekes
festmény jelent meg a falon. Régi petróleumlámpa, s egy rongyos
madár volt ezen a képen, néhány hosszúra nyújtózkodó faág,
egyéb semmi.
Vendégünk jött
Amerikából. Meg is mondom, hogy ki: Böjtös László,
Clevelandből.
Azt mondta Böjtös
László, hogy ez a madár neki nagyon tetszik és szívesen föltenné
otthon a falára. Károly azonnal be is csomagolta. És elszállt ez
a madár Amerikába.
Hónapok múltán
mondom Károlynak, nem festenél még egy olyan rongyos madarat? Hogy
maradjon itthon is egy rongyos madár?
Festett.
De az rongyosnak rongyos volt, de más! Egészen más. És festett
még madarat bőségesen. De olyant, mint az a régi, többé soha
nem tudott festeni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése