LOPNI VALÓ
„Ha jól
belegondolok, történetünk nem más, mint fázásaink századokon
végigvonuló, nemzedékeket cidriztető sorozata, halálfélelmünk
legyőzése; amikor tűzifát, karácsonyfát, szárazságot, rőzsét
lopunk családunknak, gyermekeinknek, unokáinknak. A magunkéból”.
Bölöni Domokostól
idéztem ezt a két mondatot. Nem csak azért idéztem, mert éppen
fáztam, s úgy gondoltam, hátha egy kicsit fölmelegít, főleg a
második mondat. Mert az előtte lévő mondatot jól fölhevítette,
mondhatnám úgy is, földobta egy kanyarulattal.
Szóval a
magunkéból.
Mert mi onnan
szoktunk lopni csakugyan, a magunkéból. Először is azért
szoktunk onnan lopni, mert onnan könnyebb. Tudjuk, mi, hol van,
aztán azért is, mert nem tartjuk szégyellnivalónak.
Sorsunknak eme
furcsa állapotán tűnődtem éppen, midőn a Bolyai-téren
megszólít engem Bálint Károly. A szobrász. Ha valaki esetleg nem
tudná. Röstellem is odaírni, hogy a szobrász, mert úgy gondolom,
ennyit minden valamirevaló ember tud Marosvásárhelyen.
Na,
de ne legyen az ember kicsinyes, vegye tekintetbe, hogy vannak itt
azért olyanok is, akik esetleg nem tudják. Ne rekesszük ki őket,
ahogyan manapság mondani szokás.
Szóval megszólít
engem Bálint Károly, azt mondja, nézzek be hozzá néhány percre,
nem árt, ha látom, miképpen készül egy szobor.
A műteremben
erősebb hideg fogadott, mint amilyen kint volt.
Meg is jegyeztem
azonnal, te, Károly, én már tudom, miképpen készül egy szobor.
Hideg kell hozzá. Az a hideg, amit kintről szereztél be, amikor
odakint még nagy hideg volt. Az ember onnan lopja a hideget, ahol
van...
Bálint Károly
azért elővette a vésőt és a kalapácsot, kopogtatni kezdte a
szép, fiatal leány márvány szobrát, hogy lássam, egyéb is kell
a szoborfaragáshoz, a hideg nem elég. Azt mondja közben, aki
dolgozik, nem fázik. Ezzel a hideg- ügyet le is zártuk. Mondom,
te, Károly, szép ez a leányzó, eredetiben hol lehetne reá
találni, olyan csodálatos vonásai vannak...
Azt feleli, a fejére
mutatva : innen loptam né, a fejemből, ott vannak a formák...
Helyben vagyunk,
mondom, ugye, hogy onnan lop az ember, ahonnan tud. Legfőképpen
önmagunktól lopunk. Ha van mit.
Ahogy
elnéztem ezt a szép, márványból faragott leányt, arra
gondoltam, milyen jó, ha még van lopni valónk... Magunktól...
Utószó helyett:
A boldog szobrász
Jön ez a Bálint
Károly a hideg, szeles időben, jön ez a szobrász, füléig ér a
szája, s mondja, milyen boldog ma ő, mert levették a hálóról, a
Káféról azt a cikket, amit róla facsarintottam, hát az jól meg
van facsarintva. Mondom, az rég volt, egy éve már talán, hogy
írtam, nem baj, mondja, most ért el hozzája, s attól olyan boldog
ő ebben a hideg, szeles időben, szóval, az meg van jól
facsarintva, az a címe, hogy Lopni való, hát az, tudd meg, az
egész művészet lopni való, úgy, ahogyan van.
A kidobott dáma c. képeskönyv egészében letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtár állományából
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése