2010. november 27., szombat

"Vasak rohantak vasakon"

Ma délután ördögi szerencsém volt. Mivel elhatároztam, hogy az olvasásnak szentelem, verskötetekben turkáltam, mint aki keres valamit. Pedig nem kerestem semmi különöset: csak lapozgattam, céltalanul. Szabó Lőrinc kötetem (Tücsökzene. Rajzok egy élet tájairól. 1945-1957) itt nyílott ki. Sorsszerűséget látok benne. Legalább is olyan értelemben, hogy gyorsan tovább építsük vele tegnap megkezdett vasúti terepasztalunkat...  S hogy a lúd kövér is legyen, előszedtem hozzá féltve rejtegetett képes kincseimet... (bakter)


Szabó Lőrinc:
A VASÚT FELÉ

A vasút felé a nagyhídon át
mentünk. Vasból volt. Az igazi csodák
mind vasból voltak. Vaskorlát futott
az oldalán, ahhoz támaszkodott
szívdobogva az ámuló gyerek.
A vas tette, hogy messze lehetett
látni, előre-hátra. S lent, a mély
pályán, ahol fekete és fehér
gőzöket fújtak vas-szörnyetegek
(félig ördögök, félig istenek),
vas-sínek száguldtak a végtelen
felé, s ameddig csak látott a szem,
vasak lihegtek, csikorogtak és
többet bírtak, dolgoztak, mint az egész
város: vasak rohantak vasakon,
vasak és tüzek, vasak és korom,
vasak, halottak és félelmesek,
s még félelmesebb, élő emberek.

Bálint Zsigmond: Gőzerő

A NAGYHÍDON

Néha megálltam a híd közepén.
Lent vágányok, tolatás. Feketén
dübörgött messziről a gyorsvonat,
affölé álltam. Hősi pillanat
volt ez, csábított a képzelt veszély!
Kis agyamat feszítette a vér.
És a gép jött. Ismertem savanyú,
fojtó füstjét; de valami iszonyú
parancs lökött, hogy ott maradjak és
ne győzzön rajtam undor, reszketés:
éreztem: korlát, vashíd megremeg,
villámló kráter fölött lebegek,
füst, korom burkol, vízgőz, kattogás,
ég-föld egyetlen omlás, csattogás -
de kibírtam!... Hálisten, semmi baj,
tovaszáguldott a vonat, a zaj,
s én, bár szívem rémülten dobogott,
büszkén megvártam még egy vonatot.

Szász Adrián: Állomás




MOZDONYON

Mozdonyon is utaztam: az apám
felvett magához, acélparipán
lovagolni! De a gép valami
más volt, nem voltak karcsú lábai,
inkább bivaly, igen, az lehetett,
vagy elefánt (csak tökéletesebb
az igazinál)... Este volt, vadúl
pöfögött, száz lyukán egyszerre fújt
a jó szörnyeteg, fújt és sziszegett,
ereiből olaj s víz csepegett,
s órák villogtak rajta, szervei,
mutatók, gömbök, titkos csövei,
s fékek, emeltyűk, fogaskerekek,
s a tűz-szekrényben vörös szellemek
ugráltak, bőgtek... S mikor végre jött
a jelzés, a körfűtőház megett,
az indítókart és a fütyülőt
én húztam meg! (Apa csak segített.)

Bíró Károly: A mozdonyvezető


APÁM A GÉPEN

Szőrkucsmában, botosban, fekete
bundában látom ma is; száz pihe
táncolja körül s az árnyaival
tolongó táj: téli éj a vihar-
lámpa fényében. Most a híd felett
halad, már a síneknél. Zöld jelek
vezetik és pirosak. Vastagon
vakolja a hó. A vágányokon
kísérteties tehervonatok
szelik s mutatják, mozgó ház-sorok.
Aztán rőt tűzben fent a gépen áll,
néz, vizet vesz, haragszik, kiabál,
megkotorja a kazán parazsát,
s - szárnyas óriás - füstön-lángon át
robog Füleknek, jön Hatvan felől,
égből csap le, oda száll újra föl,
s folyton itt kering és fütyűl, fütyűl,
ijesztve s állva, a házunk körűl.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése